Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-21 / 223. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Befejeződött a népfrontkongresszus Megválasztották az Országos Tanácsot és a tisztségviselőket Vasárnap reggel 8 óraikor kezdődött a Hazafias Népfront -VI. kongresszusának második munkanapja az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában'. Az elnökségben helyet foglalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Mi- indsiztertanács elnöke, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az MSZBT elnöke, Sarlós István, a Hazafiás Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Bugár Jánosnál a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak alelnöke töltötte be a délelőtti tanácskozás elnöki tisztét. A vita folytatása előtt bejelentette, hogy táviratok sokasága érkezett a kongresszushoz. Üdvözlő táviratban kívánt sikeres tanácskozást a Hazafias Népfront koreai és kubai testvér­szervezete, nagyon sok szocialista brigád küldött üdvözletét, tudatva, hogy kongresszusi műszakokat — egyes szocialista brigádok, kongresszusi heteket — szerveztek, hogy munkahe­lyi sikerekkel és társadalmi munkájuk eredményeivel is ki­fejezésre juttassák egyetértésüket a Hazafias Népfront cél­jaival, törekvéseivel. Számos vidéki és körzeti népfrontbizott­ság, népfront-nőklub, ifjúsági szervezet, sok állampolgár pe­dig egyénileg küldött a kongresszushoz üdvözletét. Ezután DR. BLEYER ERZSÉBET, körzeti orvos (Baranya m.) egyebek között arról szólt, hogy a községi népfrontbi- zottságok mind több helyei szerveznek tartalmas foglal kazásokat a gyermekgondo­zási segélyen lévőknek. Azt is segítik a népfrontbizoittsá- gők, hogy folyamatos marad­jon a kapcsolat a munkahe­lyekkel, az édesanyák na­gyobb tudassál, szélesebb lá­tókörrel térhessenek majd vissza munkahelyükre. DR. MOLNÁR BÉLA, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkára a mozgalom nemzetközi tevékenységéről, széleskörű külkapcsolatairól szólt. — A Hazafias Népfront — mondta — az V. kongresszus útmutatásainak megfelelően ezen a területen is eleget tett annak a kötelezettségének, amelyet a párt, a kormány külpolitikájának segítésében vállalt. — Határainkon túl megnö­vekedett az érdeklődés ha­zánk, így a magyar népfront mozgalom iránt is. A szocia­lista országok ilyen irányú érdeklődésének okai nyil­vánvalóak, hasznosságuk köl­csönös. Az elmúlt években több olyan témát tanulmá­nyoztak a népfront küldöttsé- igei a testvéri országokban, amelyek segítették itthoni munkánkat. A népfront hatékonyan vesz részt a magyar békemozga­lom munkájában, sokat fej­lődött a HNF-bizotbságok bé­ke- és barátsági munkája. A népfrontbizottságok széles körben ismertetik a párt és a kormány békepolitikáját, s az SZKP 25. kongresszusán el­fogadott, továbbfejlesztett bé­keprogramot, amely rövid idő alatt a nemzetközi békemoz­te meg olyan fórumok életre- hívását, amelyek elősegítik a termelési eredmények folya­matos számontartását, az idő­közben felmerülő problémák megismerését és azonnali jel­zését. DR. BARTHA TIBOR püs­pök, a magyarországi egyhá­zak ökumenikus tanácsának elnöke, a HNF OT tagja (Hajdú-Bihar m.) utalt arra, hogy a népfrontkongiresszus előkészületeinek is előterében álltak a szocialista társada­lom felépítésének feladatai, s különös hangsúlyt kaptak a helyi, lokális kérdések. Az egyházak arra hívták fel hí­veik f igyelmét, hogy minde­nekelőtt saját kömyezetük­folytatodott a vita. szükség, — hangsúlyozta, — hogy a kontinens békés egy­más mellett élésének a kor­mányzatok által kidolgozott keretei tartalommal telítőd­jenek meg. Egész Európában az emberek milliód fogadják el a békés egymás mellett élés eszméjét. LÖFLER JÁNOS technikus (Győr-Sopron m.) a város­körzeti népfrontmunka moz­gósító erejéről, társadalmi, 'közéleti szerepéről szólt. Több mint 28 000-en élnek Győr új lakótelepén, az Ady kör­zetben szép, kényelmes laká­sokban — mondta a küldött. A többségben fiatalok lakta városrészben akcióba kezd­tek a népf rontaktivisták, hogy mind többen vegyenek részt közvetlen környezetük gya­rapításában. Segítségül hívták a lakóbizattságok fórumait is. A találkozók hozzájárultak a tisztasági és fásítási mozgás­iam kibontakozáisához. A la­kóbizottságok és a népfront rendszeres, jó együttműkö­dése a helyi közélet fejleszté­sének egyik további lénye­ges tartaléka. RÉGER ANTAL, a Ma­gyarországi Németek Demok­ratikus Szövetségének főtit­kára a hazánkban élő német, délszláv, szlovák és román nemzetiségű dolgozók és szö­vetségeik nevében köszöntöt­(Folytatás a 2. oldalon.) Szavaz a kongresszus A szolnoki Tisza Bútorgyár felületkezelő gépsorán évente 1 millió négyzetméter bútorlapot és lemezt vonnak be * műanyagfestékkel Holnap nyílik az őszi BNV Nagydíjat kapott a Hűtőgépgyár és a Tisza Cipőgyár Tegnap Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyet­tese a kőbányai vásárköz­pontban ünnepélyesen átad­ta az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár nagydíjait. A vásárdíjak odaítélésénél el­sősorban az exportképessé­get, az importmegtakarítás lehetőségét, valamint a gyár­tási kapacitásokat és a vár­ható piaci igényeket vették figyelembe. A sZakzsüri javaslata alap­ján 13 vállalatnak ítélték oda a Budapesti Nemzetközi Vá­sár nagydíját. Többek között nagydíjat kapott a jászberé­nyi Hűtőgépgyár Bosch-li- cenc alapján gyártott hűtő- szekrénye. Ugyanígy nagydíj­jal jutalmazták a Tisza Ci­pőgyár szabadidő cipő-csa­ládiját. Több száz pályázat közül 62 terméknek ítélték oda el­ismerésképpen a Budapesti Nemzetközi Vásár díjét. A díjazottak között van a zagy- varékasi Béke termelőszö­vetkezet natúr libamája is. A Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban holnaptól 30-ig fogadja látogatóit a fo­gyasztási cikkeket felvonulta­tó harmadik szakosított őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. Ugyanebben az időben tekint­hetik meg a vásár „D” pavi­lonjában a nemzetközi hotel-, vendéglátóipart és kereske­delemtechnikai kiállítást, a Hoventa ’76 bemutatót. Ez­úttal1, a szokásostól eltérően, a 9 napos vásár első harma­dában tartják a szakmai na­pokat. Így mindjárt az ünne­pélyes megnyitást követően, holnap délután lesz az első szakmai nap, s a következő két napon, szeptember 23-án és 24-én délelőtt 9 órától dé­li 12 óráig tart a szakmai nap programja, amikor csak szak­mai jeggyel, szakmai bérlet­tel és állandó belépővel ren­delkező szakemberek tekint­hetik meg a vásárt. A nagy- közönséget először szeptem­ber 23-án déli 12 órától, majd szeptember 24-én ugyancsak ettől ' az időpont­tól fogadja az őszi BNV, és a Hoventa kiállítás, de szep­tember 25-től szombattól a zárásiig egész napon át, na­ponta 10 órától 19 óráig tart­ják nyitva a kapukat, pavilo­nokat. igalöm progiramijává vállt. Fo­lyamatosan napirenden lévő feladatokat jelent most az európai biztonság és együtt­működés, a helsinki záróok­mányban foglaltak maradék­talan megvalósításának társa­dalmi előmozdítása. — A más népek iránti ba­rátság és szoflidarttás — mondta oly szerves része lett az állampolgárok politikai magatartásának, hogy azt méltán tartjuk az MSZMP évtizedes tudatformáló tevé­kenysége egyik legfontosabb eredményének. A szolidaritási munkának új vonásaként em­lítette meg a tudományok eredményeinek növekvő sze­repét, amit a jövőben tovább kell erősíteni. ORBÁN MIHÁLY agrár­mérnök (Békés megye) a mezőgazdasági tevékenység- igéi, közelebbről a háztáji gazdálkodás fejlődésével és gondjaival foglalkozott. A Hazafias Népfront gazdaság­politikai munkabizottsága szűkebb hazájában már eddig is hathatós segítséget nyújtott a kis gazdaságok hasznos te­vékenységének támogatására. Mint elmondta, a megyei szervek által kimunkált, az V. ötéves tervidőszakra szóló termelésfejlesztési program­hoz kapcsolódva a népfront is munkaprogramot készített. Ebben saját feladatául jelöl­ben, családjaikban, munkahe­lyükön járuljanak hozzá tár­sadalmunk céljainak a Haza­fis Népfront programjának megvalósításához. — A továbbiakban szólt az állam és az egyház viszo­nyának jó -alakulásáról. Leg­szentebb történelmi hagyo­mányaink köteleznek benőn­ket a nemzeti összefogásban való részvételre, amelynek keretében marxisták és is­tenihívők jóakarattá magyar emberek a világnézeti külön­bözőségre való tekintet nélkül — elfogadják egymást partnerként úgyannyira, hogy közöttük gyümölcsöző együtt­működés alakulhatott ki. Kitért arra, hogy a ma­terialisták és keresztyé­nek együttműködésének ha­zai eredményeit megsokszo­rozza az a tény is: a külön­böző világnézetet valló em­berek összefogása világmére­tekben is fontos feladattá vált. A háború, az elnyomás gyötrő gondjait csak a békés egymás mellett élés szellemé, ben, és miniden j ó akaratú erő összefogásával lehet meg­oldani. Erre az összefogásra hívott fel legutóbb az euró­pai kommunista és munkás­pártok berlini konferenciájá- nák üzenete, amely közvetle­nül megszólítja a keresztyé­neket is. Most arra van Dr. MARÓTHY LÁSZLÓ FOGADTA AZ IZRAELI KISZ KÜLDÖTTSÉGÉT Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap fogadta az Iz­raeli Kommunista Ifjúsági Szövetség delegációját, amely Salim Jubrananak, a szö­vetség Központi Bizottsága titkárának vezetésével tar­tózkodik hazánkban. A küldöttség magyarorszá­gi látogatása során megbe­széléseket folytatott a KISZ vezetőivel, a két ifjúsági szövetség együttműködésé­nek időszerű kérdéseiről, fel­keresett több nagyvállalatot és a csillebérci úttörőtábort, s ellátogatott Baranya me­gyébe. EMLÉKBIZOTTSÁG ALAKULT 1977. november 22-én ün­nepeljük Ady Endrének, a modern magyar költészet ki­emelkedő alakjának, a kö­vetkezetes forradalmár költő születésének századik évfor­dulóját. A centenárium mél­tó megünneplésének előké­szítésére Ady emlékbizottság alakult. A bizottság . elnöke Apró Antal, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az or­szággyűlés elnöke, titkára dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár. Az Ady emlékbizottság tegnap a Parlament gobelin termében Apró Antal elnök­letével megtartotta alakuló ülését. Az előterjesztéseket követő vita után a bizottság úgy határozott, hogy részle­tes programot dolgoz ki. A bizottság a centenárium szé­leskörű megünneplésére moz­gósító felhívását a közel­jövőben közzéteszi. AZ EURÓPAI BAPTISTA szövetség Állásfoglalása A szabadegyházak tanácsa elnöke és a baptista egyház meghívására szeptember 15— 20. között hanzánikban tar­totta ezévi tanácsülését az európai baptista szövetség. A szövetség elsőízben tartott ilyen ülést szocialista ország­ban. A tanácskozás záróok­mányokat fogadott el, ame­lyekben állást foglalt a vi­lágbéke megszilárdítása, va­lamint a helsinki záróok­mányban folgaltak maradék­talan megvalósítása mellett. A tanácskozáson számos al­kalommal hangot kapott a béke és az igazságosság 'összhangjának fontossága. Határozatot hoztak, hogy az 1977-ben Moszkvában össze­hívott, a világvallások veze­tőinek békekonferenciáján az európai baptista szövetség is képviselteti magát. HUSZONÖT ÉVE KEZDŐDÖTT Negyed századdal ezelőtt kezdődött meg az oktatás a Közlekedési Műszaki Egye­temen Szegeden. A jubileum alkalmából rendezett ünnep­ségsorozat eseményeként teg­nap Rödönyi Károly közle­kedés- és postaügyi minisz­ter kiállítást nyitott meg a Közlekedési Múzeumban. A kiállítás bemutatja az egységes szocialista közleke­dés fejlesztését szolgáló mér­nökképzés főbb állomásait, eredményeit. Az egyetem ma a budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karaként működik. A közle­kedésmérnöki kar az utóbbi 25 esztendő alatt több mint 300 szakmérnököt adott a magyar közlekedés különbö­ző ágainak. EGY MONDATBAN — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Lőrincz Nagy Jánost, hazánk Nagy-Britan- nia rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állo­máshelyére. — Vass Henrik, a Párt- történeti Intézet igazgatója és Zsi'láfc András igazgatóhe­lyettes tegnap Berlinbe uta­zott, hogy részt vegyenek a testvérpártok marxizmus— leninizmus és Párttörténeti Intézeti vezetőinek nemzet­közi tanácskozásán. — Joao Paulo Io Branco nagykövet, a brazil külügy­minisztérium európai főosz­tályának vezetője, a kelet­európai országok bizottsága elnökének vezetésével ke­reskedelmi delegáció érkezett Budapestre a magyar—brazil gazdasági vegyesbizottság illésére.

Next

/
Thumbnails
Contents