Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 16. 4 Legerősebb fegyverünk II munkásosztály egysége KOriink nemzet;közi kommunista — és----------------- munkásmozgalma abban látja t örténelmi feladatát, hogy előmozdítsa, segítse a társadalmi haladást —, s biztosítsa az ahhoz múlhatatlanul szükséges feltételek megvalósítását. Magától értetődik, hogy e feladat megvalósítása elválaszthatlan a munkásosztály sorainak tömörítésétől. Az európai történelem egyik legnagyobb fordulata: a Szovjetunió után immár egy sor más országban hatalmon van a munkásosztály. De hatalmas erő — a forradalmi világ- folyamat egyik nagy osztaga — a fejlett tő- kósországak munkásosztálya is. Az 1969— 1970-es adatok szerint a fejlett tőkésországok aktív kereső népességének csaknem 80 százaléka (Angliában 93, az Egyesült Államokban és Kanadában 85 százaléka bérből és fizetésből élő. S e kategória több minit fele üzemi munkás. A közepes fejlettségű tőkésor- Sizáigókban, az aktív ikereső népességnek 40— 60 százaléka (Latin-Amerikában átlagosan 61 százalék) tartozik a bérből és fizetésből élők kategóriájába. A tőkésországok munkásosztálya nagy létszámú (száma meghaladja a 30 milliót), s a társadalom legszervezettebb osztálya. Ez a munkásság sok tapasztalatot szerzett a tőkével vívott harcban. A munkásmozgalom számos országban nagy forradalmi hagyományokra tett szert a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelemben. S a társadalomban állandóan nő a munkásosztály tekintélye, befolyása. A munkásosztály forradalmi pártjának eredményes harca nem utolsósorban attól függ, sikerül-e a munkásosztályt egységben maga mögé állítania. „A munkásosztály egysége nélkül — hangsúlyozta Lenin — harca nem lehet sikeres” Ma azonban a tőkésországok munkásmozgalma nem egységes. A munkások egy része a kommunistákat, más része a szocialistákat követi, ismét mások vagy a kispolgári és a polgári pártokat támogatják vagy részt sem vesznek a politikai küzdelemben. A munkás- mozgalomnak ez a megosztottsága volt az oka számos kudarcnak a múltban, s ugyancsak ez a megosztottság idéz elő sok nehézséget és balsikert ma is. A kommunista pártok — és ez vonatkozik a szocialista országok hatalmon levő testvérpártjaira is — számításba veszik politikájukban, hogy a mai szociáldemokrácia nagy erőt képvisel a tőkésországok munkásmozgalmában és demokratikus mozgalmában. Jelentős tömegbefolyással rendelkező szervezeteket, egyben számottevő szavazótáborra hatást gyakorló politikai pártokat hívott életre és működtetett. Az 1951-ben létrehozott Szocialista Intemacionáléhoz ma 48 párt tartozik, a pártok taglétszáma 14 millióra tehető. A hetvenes években rendezett választásokon a vi«- lág különböző országaiban csaknem 80 millió választó szavazott a szocialista, szociáldemokrata pártok jelöltjeire. A szocialista, szociáldemokrata pártok szerepét különösen jelentőssé teszi, hogy részesei a tőkés hatalmi intézményeknek. Nyu- gat-Európában 20 ilyen párt működik és általában 15 országban a kormányhatalomban is jelen vannak, nyolc államban pedig a kormányfői posztot -is a kezükben tartják. Társadalmi bázisát tekintve a szociáldemokrata mozgalom nem egynemű, és az egyes pártot összetétele is jelentősen eltér egymástól. A társadalomban betöltött helyére vonatkozóan — elsősorban osztályösszetétele alapján — abból kell kiindulni, hogy a szociáldemokrácia a nemzetközi munkásmozgalom sajátos xrésze. Néhány különösen befolyásos szociáldemokrata pártban a munkások aránya a következő: Német Szociáldemokrata Párt: 49 százalék; Olasz Szocialista Párt: 45 százalék; Osztrák Szocialista Párt: 42 százalék; a Brit Munkáspártban és a Svéd Szociáldemokrata Pártban pedig megközelíti a 80 százalékot. Általában erős a kölcsönhatás e pártok és a szakszervezetek között. Mindebből következik, hogy a szociáldemokrata, pártok nem tagadhatják meg a munkásság követeléseit — természetesen nem az alapvető hatalmi, hanem a szűkebb értelemben vett szociális érdekeket —, és így programjaikban, állásfoglalásaikban és intézkedéseikben kisebb-nagyobb mértékben, kifejeződik a dolgozó rétegek követelései, törekvései. A politikailag alapvető természetesen az, hogy a munkáspárti jelleg ellenére a szociáldemokrácia elméletét és gyakorlatát továbbra is a burzsoáziával való együttműködés, a kizsákmányoló társadalmi rendszer iránti bé- külékenység jellemzi. A kommunista pártok a szocialista pártok tevékenységének, összetételének, az összes ,,pluszaknak” és , .mínuszoknak” gondos elemzése alapján úgy vélik, hogy a kommunistáknak és a szocialistáknak — mélyreható elvi nézeteltéréseik ellenére — már ma is van lehetőségük az együttműködésre. S a lehetőség szükségszerűség is: erre tanít a múlt sok történelmi tapasztalata. Pártunk — minit ezt a XI. kongresszus határozata is kimondja — „minden lehetséges kérdésben és területen együttműködésre törekszik a szocialista és a szociáldemokrata pártokkal a nemzetközi enyhülés és biztonság erősítése, a munkásosztály akcióegysége érdekében” Saját pártunk tapasztalata azóta is igazolja, hogy ez reális szándék, hogy sok tekintetben lehetséges együttműködés, akcióegység a kommunisták és a szociáldemokraták közt a dolgozó osztályok és a haladás érdekében. Ilyen módon foglalt állást a kommunista és munkáspártok berlini tanácskozása is, üdvözölve a testvérpártok együttműködését a szocialista és szociáldemokrata pártokkal,, egyszersmind kijelentve, „elutasítanak minden olyan politikát és világnézetet, amely lényegét tekintve a munkásosztályt a kapitalista rendszernek rendeli alá.” így. ilyen kiegyensúlyozott állásfoglalással teljés értékű a munkásosztály egységének szolgálata. A munkásosztály egységére, s ezen belül a kommunisták és a szocialisták egységéért folyó harc egyik legfőbb színtere a szakszervezeti mozgalom. A szakszervezetek a munkásosztály legnagyobb párton kívüli szervezetei. amelyek a legkülönbözőbb felfogású munkásokat egyesítik azon az alapon, hogy azok együttesen szállnak szembe a tőkés kizsákmányolással. A dolgozóik valóságos imperialistaellenes harci szövetségének kialakulását azonban ma is erősen akadályozza a munkások és alkalmazottak hiányos szervezettsége, valamint a szakszervezeti mogza- lom megosztottsága. n szakszervezeti világszövetség - az-------------------------------------- a szövetség, amely a p roletariátus forradalmi osztálycéljaiért, nem. zeti és nemzetközi érdekeiért következetesen küzd — ismételten hangúlyozza, hogy támogat minden olyan kezdeményezést, amely a dolgozók egyesítésére irányul. Az európai testvérpártok berlini tanácskozása pedig e kérdésben is közös álláspontra jutva leszögezte: „a kommunisták a jövőben is minden módon támogatni fogják a szakszervezeti szerveikben egyre. növekvő egységtörekvéseket és a szakszervezetek önálló akcióit is.” Vajda Péter Az Egyesült Államokban hivatalosan is megkezdődött a hosszú elnökválasztási hadjárat finise. A képen: Jimmy Carter, a Demokrata Párt jelöltje, Ford elnök ellenlábasa a Georgia állambeli Warm Springsben, Rosevelt elnök egykori nyári rezidenciája előtt fogadja híveit. II LIBANONI HÁBORÚ A másfél éve tartó libanoni háború nap mint nap újabb és újabb véráldozatokat követel, A pusztulás és a pusztítás képei mindenfelé. A gyilkos golyók áldozatául esnek nemcsak a katonák, hanem békés polgárok ezrei, gyerekek is. Meg lehet halni csupán egy vödör vízért és meg lehet halni azért is, mert valakinek a személyi azonossági igazolványában az van írva, hogy muzulmán. Eddig a libanoni polgárháborúban 35 ezren vesztették életüket. Csak az egészen pontos statisztikák készítői tudják, hogy eddig ötvennégy tűzszü- neti megállapodást kötöttek és — sértettek meg Libanonban. De nem csak ezért tekinthetünk kevés bizakodással! az ötvenötödik egyezség elé, amelynek körvonalait a jelenlegi tárgyalások igyekeznek kidolgozni. Amióta a Teli Zaatar-i menekülttábor elesett, a libanoni jobboldal láthatóan nem akar félúton megállni. Ügy értékeli a katonai helyzetet: az oly mértékben kedvező számára, hogy elkerülhetők a megállapodással járó engedmények. Milyen tényezőkre épít a libanoni jobboldal? A jelenlegi helyzet semmiképpen sem alakulhatott volna ki, ha a libanoni drámában. jelentős szerepet vállaló damaszkuszi kormány nem állítja meg a libanoni baloldal katonai előretörését. Ezt tetézte a Teli Zaatar-i ostrom végkifejletének hallgatólagos tudomásulvétele.' Hasonlóan jelentős tényező Izrael közvetett beavatkozása. Köztudott, hogy a haladó erők számára a dél-libanoni kikötőkbe irányuló szállítmányokat izraeli hajóik tartóztatják fel. Ilyen körülmények közt a libanoni jobboldal nem akar tárgyalóasztal mellé ülni. Nyilván ezzel magyarázható, hogy a Frangié elnök által kinevezett külügyminiszter, Camille Chaimoun — halaszthatatlan teendőire hivatkozva — nem hajlandó részt venni az amab külügyminiszterek tanácskozásán. (A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy Chamoun belügyminiszter külügyminiszteri kinevezését a kabinet vezetője, Kaparni törvényeiknek minősítette). Nemcsak Chaimoun távolmaradási szándékának bejelentését tekinthetjük időhúzó manővernek. Az a hírügynökségi jeiérutés, miszerint a failánigisták katonai vezetője megbeszélést folytatott a Palesztin Falszabadítási Szervezet biztonsági szolgálatának főnökével, nem a közeledésre utal: e megbeszélés inkább csak kísérlet az ellentábor megosztására. A jobboldal mindenképpen a harc folytatására törekszik. A küzdelem aiakrflását azonban az említett tényezők mellett egyéb körülmények is befolyásolhatják. A PFSZ a napokban általános sorozást rendelt el. A katonai szolgálat azokra a palesztinokra is kötelező, akik Jordánia vagy más arab ország területén élnek. Hasonló intézkedést hozott már korábban a libanoni baloldal. Ez arra utal, hogy a libanoni hazafias erők veszteségeik ellenére is folytatni kívánják a küzdelmet. Ennek a harcnak elsősorban az ad jelentőséget — mégha a libanoni dráma túl is nőtt az ország határain, s szinte a közel-keleti válság különböző típusú megoldásait szorgalmazó erők küzdőtere 'lett —, bogy a harc első vonalában a libanoni baloldal küzd a libanoni burzsoáziával. S mindez azért történelmi, súlyú-értékű, mert — ha a második világháborút követő években a nemzeti burzsoázia maga is részt vett a nemzeti függetlenségi küzdelmekben — az utóbbi időszakban éppen a nemzeti burzsoázia igyekszik megakadályozni a társadalmi-politikai haladást. Ez ugyanis már érdekeit veszélyezteti. Ennek, a Nasszer halála után kezdődő periódusnak első komolyabb és jelentősebb megnyilatkozása a libanoni polgárháború, ahol a háttérbe szorított rétegek a kiváltságok és a kiváltságosok ellen fogtak fegyvert. Ezért nem ért véget ez a háború a Teli Zaiaitar-i menekülttábor elestéveJ, ezért tekinthető ideiglenesnek akár az 55, akár a 60. tűzszünet is, s ezért olyan esetlegesek és ellentmondásosaik az állásfoglalások Libanonnal kapcsolatban az arab világban, Ó. Gy. Parázs a tenger alatt A NATO délkeleti szárnyán Görögország és Törökország ellentéte a közel múltig elsősorban a ciprusi vita következtében parázslott. A két NATO-tagállam Washington számára rendkívül kényelmetlen „idegháborúja” most az Égei-tenger mélyén rejtőző olajmezők miatt robbant ki. Néhány napig úgy látszott, hogy egyetlen elhamarkodott lépés kell csak, és a fegyverek is megszólalnak. Akkoriban volt ez, amikor Ankarából útnak indították a Sismik-1 török kutatóhajót, hogy az Égei-tenger szigetvilágában olajat keressen. Az egész „Sismik-hadművelet”, amelyet az ankarai nemzetbiztonsági tanács Demirel miniszterelnök jelenlétében határozott el, nem annyira a közvetlen " olajfeltárást szolgálta, mint inkább a fél- holdas zászló megmutatását. Annak a demonstrációját, hogy Törökország gazdasági szempontból igényt tart az Égei-tenger felére. Az érdemi vita lényege az, hogy miképpen kell értelmezni a szuverenitást az úgynevezett „kontinentális talapzat” felett hullámzó tengervíz mélyén rejtőző ásványi kincsekre. Görögország és Törökország esetében ez földrajzi okok miatt rendkívül bonyolult. A két ország között hullámzó Égei-tenger Kié a kontinentális talapzat? szigeteinek többsége az 1923-i lausanne-i szerződés értelmében Görögországé. Ennek következtében az országhatár gyakran a török szárazföld közelében húzódik. Azt Ankara sem teszi kétségessé, hogy ezek a szigetek Görög lakosságúnk és Görögországhoz tartoznak. Másképpen áll a helyzet azonban a „kontinentális talapzat” ügyében. A kontinenális talapzat nemzetközi értelemben a szárazföld peremén elhelyezkedő, viszonylag alacsony mélységű tengerrész, utána az addig 200 méternél rendszerint sekélyebb tenger hirtelen és szakadékszerűen mélyül. Általánosságban nem tisztázott: kié a kontinentális talapzatban rejtőző ásványi kincs. A görög—török vitától függetlenül a még tartó tengerjogi konferencia egyik fő kérdése éppen az, hogy a 12 mérföldnyi szélességű parti vizeken túl a további 188 mérföldnyi szélességű úgynevezett „gazdasági zónában” a parti országok birtokolják-e a tenegrfenók ásványi kincseit. Arról a nemzetközi vitáikban sehol sincs szó, hogy a kontinentális talapzat egészének ásványi kincsei valamely országhoz tartozhatnának. Ezt annál is nehezebb lenne így eldönteni, mert a kontinentális talapzat geológiai képződmény. Néhol sok száz kilométer széles, néhol viszont egészen keskeny. Az Égei-tenger viszonylatálban még további bonyodal- miak is adódnak. Geológiaijáig ugyanis a görög szigetek valóban a török szárazföld tengeralatti folytatását alkotó kontinentális talapzatból emelkednek ki. A görög szigeteket pedig szükségszerűen görög felségvizek veszik körül. Ugyanakkor Ankara azzal érvel, hogy a kontinentális talapzat egészen a Égei- teniger közepéig terjed. Odáig tehát az ásványi kincs Törökországé, függetlenül attól, hogy a kontinentális ta: lapzatból görög tulajdonban lévő szigetek emelkednek ki, amelyeket görög felségvizek vesznek körül. Látható tehát, hogy az adott pillanatban nemzetközi jogi szempontból jóformán megoldhatatlan rébuszról van szó. Ez tükröződött a Biztonsági Tanács határozatában is, amely nyugalomra és megértésre intette a vitatkozó feleket.
