Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-11 / 189. szám

1976. augusztus 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 flz a szombat este! Ha egyáltalán valaha az év műsorait egybevetik az elmúlt hét programja aligha kerül a legjobbak közé. .Sőt bizo­nyos szempontból szerintem a legtöbb fekete pontot kap­hatja. Gondolok elsősorban a Szombat estére, amely még rossz álmaimban se kí­sértsen vissza. Érdekes, hogy a szombat esti szórakoztatás már afféle mumusa a tele­víziónak. Mennyi elvetélt kísérlet és eredménytelen próbálkozás! Most is, ezút­tal is mennyi jó szándék és jobb sorsra érdemes ener­gia áldoztatott fel a hiába­valóságok oltárán. Árkus József szellemes és dr. Czeizel Endrét is kelle­mesen parodizáló bevezető­je még reményeket ébresz­tett, de Bácskai L/auró Ist­ván nyers krimije — a meg­történt bűneset még nem bűnügyi film, s az izgalom minősége sem egyenesen arányos az előforduló hul­lák, gyilkosságok számával! — és a csaknem minősíthe­tetlen zenei álvetélkedés, majd az önmutogató sztori­zás, amelyben képernyőre „tolakodó” emberek közis­mert sztorikat sütöttek el némi átalakítással, saját­jukként. végül egy filmret­tenet, a Papák haptákban — angol import — nemcsak az elviselhetőség határait lép­ték túl, hanem olykor a jó ízlés normáit is megsértet­ték. A televíziónak sikerült minden idők legszomorúbb szombat estéjét produkálnia. Annyi sikertelen nekibuz­dulás után nem lenne sze­rencsésebb a mindenáron való szórakoztatás helyett a hét egyik leglátogatottabb tévénapjának visszaadni hajdani szellemi rangját, szellemi tartását? Szeren­csére akad az emlékezetre kedvesebb is, például a mai témájú tévéjáték, amelyet kedd este láthattunk, és bár a késő esti órákban sugároz­ta a televízió, a Kosztolá­nyiról készített dokumen­tumfilm. Mérnök úr vagyok Gyakorta ismételt kívánság, hogy a televízió miért nem mutat be több, a mai való­ságot ábrázoló tévéjátékot vagy tévéfilmet. Most ennek a jogos kívánságnak is ele­get kívánt tenni az Erdélyi Sándor írta Mérnök úr va­gyok televíziós közreadásá­val. Az üzemi környezetben játszódó történettel izgal­masan mai kérdések nyo­mába szegődtek. Ha som­másan fogalmaznék, azt mondhatnám, az üzemi de­mokráciáról készítettek fil­met. De a játék sokkal ár­nyaltabban, összetettebben közelített vállalt feladatá­hoz. Apró villanásokból, az üzemi élet kiragadott da­rabjaiból próbálta felépíteni azt a világot, amelyben a tapasztalások eredménye­ként a mérnökben, akivel együtt éljük át a drámát, megerősödik az elhatározás: a jó vezetőnek jóban-rossz- ban együtt kell élnie mun­katársaival, akiket vezet, hogy megismerje őket, hogy az ugyanazon célért végzett munka emberileg is közös nevezőre hozhassa az üzemi közösség tagjait. A gondolkodásban itt-ott meglevő és gyakorta kísér­tő kispolgáriságra is fényt vetettek, többek között ar­ra, hogy hányszor de hány­szor nem az igazi értékekre alapozódik az emberek meg­különböztetése. hanem csu­pán hamis konvenciókra épül. A tévéjáték alkotói nem ítélkeztek, csupán a mérnök gondolatain, dilem­máin keresztül ábrázolták a történeteket, ránk bízva a megítélés feladatát. Tovább­gondolásra alkalmas kérdé­seket vetettek fel, s a tévé­játék ettől vált közéleti al­kotássá, hasznos vállalko­zássá. Külön kiemelném a játék természetességét, élet- szerűségét; az emberileg hi­teles alakok és helyzetek egész sorát vonultatta fel, s a színészek közül pedig Sinkó László teljesítménye dicsérendő, aki a mérnök címszerepében színes figu­rát teremtett. Gál Albert eredménnyel igyekezett ösz- szefogni a két idősíkban — a jelen a múlttal- váltako­zott — játszódó történet ele­meit. Az élő Kosztolányi Sokféleképpen adózhat a hálás utókor nagy elődei­nek, múlt idők kiemelkedő személyiségeinek. A nagy egyéniségnek kijáró csodá­lattal éppúgy, mint a ki­válóság iránti lelkesedéssel, pátosszal, s íróember ese­tében pedig irodalomtörté- netieskedve is. Meg úgyis, ahogyan a Kosztolányi De­zsőről készült dokumentum­filmben történt. A film ké­szítői azzal állítottak igazi emléket a négy évtizede ha­lott írónak, költőnek, hogy az élő Kosztolányit idézték meg a megszólaltatott kor­társak vallomásaiban. Lányi Hedda, Hatvány Lajosné, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Vas István. Weöres Sándor, Karinthy Ferenc szólalt meg. hogy Kosztolá­nyi arcképéhez, még ponto­sabban jellemrajzához egy- egy vonással járuljon hozzá. Minden egyes vallomás kö­zelebb vitt a titokhoz, Kosz­tolányi egyéniségének vará­zsához. Aminek igazi alap­ja: különös játékokra i_s ké­pes humanizmusa. A televí­zió alighanem legfőbb érde­me, hogy a többnyire alap­talanul homo astheticusként emlegetett írót most emberi oldaláról mutatta be, azaz a homo moralist idézte. Meg­szenvedett művészi útját, vérző emberségét. A vele kapcsolatos gyakorta han­goztatott jelzők — nagyúri, báj, szépség —, módosulva igazi tartalmukat kapták meg^ Egy nagy művész em­beridézése volt a Bihari Sándor szerkesztette doku­mentumfilm, amelytől távol állott a magánélet apró- cseprő dolgainak felesleges kiteregetése. Különleges hangulatot köl­csönzött a Kosztolányi-idé- zésnek Latinovits jelenléte a képernyőn, aki élőbeszéd­ként például úgy mondta el a Könyörgés az ittmaradók- hoz című vers megrázó so­rait — Ha meghalok majd, mélyre ássatok, gyarló va­lómban meg ne lássatok — mintha saját búcsúzóját éne­kelte volna el nekünk. Meg­döbbentő volt hallani. A dokumentumfilm forgató- könyvét Szabó Márta írta, fényképezte Rozsnyai Ala­dár, rendezte Dobray György. V. M. A Neville-téri Szent Pé­ter templomban ke­resztelő volt délután, és Albert Edward Foreman még sekrestyési ruháját vi­selte. Üj palástja is volt, de azt kizárólag temetésekre; esküvőkre tartogatta. Na­gyon szerette munkáját, oly­annyira, mintha nem is az emberek, hanem közvetlenül az Isten szolgálatában álla­na. Kivéve havonta egy na­pot, amikor rút anyagiakat vett fel a kasszából fizetés címén. A keresztelő után hagyott „piszkot” takaríthat­ta, mikor észrevette, hogy a templomon át gyors lép­tekkel igyekszik a sekrestyé­be a lelkész. A hatalmas ter­metű pap a főoltár előtt hir­telen . hajolt meg, szinte ab­ba sem hagyva lépteit, az­tán valósággal berontott a sekrestyébe. Vörös volt az orra, lihegett, amint megállt Foreman, a sekrestyés előtt: — Foreman úr, kissé kel­lemetlen dolgot kell önnel közölnöm. Eddig nem is tud­tam, hogy ön nem tud írni és olvasni. — Így van, tisztelendő uram. De tizenhat éve sek­restyés vagyok itt, és mun­kámat tökéletesen elvégzem. A könyvcsekk haszna Alig három hónapja vezet­te be a Művelt Nép Könyv terjesztő Vállalat a könyv­csekket. A tizenhét lapból álló, ezer, illetve kétezer fo­rint értékű vásárlást biztosí­tó csekkfüzet amely a régi folyószámla helyébe lépett, gyorsan népszerű lett. Sike­rének titka, hogy alkalmazá­sa a vásárlóknak, az eladók­nak egyaránt előnyös. A vásárlás és a törlesz­tés a csekk-könyv szelvényei­vel történik, s így a vá­sárló bármikor ellenőrizheti, milyen könyveket, mekkora értékben vásárolt, s hány forint a tartozása a könyves­boltban. A folyószámlás vá­sárláshoz viszonyítva lénye­ges különbség, hogy a rész­letfizetési kedvezményt ka­mat nem terheli, a vállalat mindössze három százalékos kezelési költséget számít fel. A könyvesekk tulajdonosa a szinte koHátlan vásárlási lehetőség mellett egyéb ked­vezményekben. is részesül. Díjmentesen megkapja az összes propaganda kiadványt, bekapcsolódik a könyvkereső szolgálatba, a különösen népszerűnek ígérkező kiad­ványokra pedig elő jegyzik igényét. Mint említettük, az új szolgáltatás a könyvterjesztő vállalat számára is előnyös. A könyvesekkel egyszerűsö­dött a bolti adminisztráció, s ami ennél is fontosabb, a korábbinál szorosabb kap­csolat alakul ki a vásárlók és az üzlet között. Az új kezdeményezés az eddigi ta­pasztalatok szerint új vevő­ket is toborzott, bár a hazai könyvterjesztőknek eddig sem kellett szégyenkezniük az eredményeik miatt. Európában Magyarországot a legnagyobb „könyvfogyasz­tók” között tartják számon. Ebben minden bizonnyal a könyvcsekkhez hasonló öt­letes kezdeményezéseknek is szerepe van. T. G. Kéttűs évforduló Szigetváron Szigetvár kettős évforduló­ra készül: az 1566-os hősi várvédelem és a várossá ala­kulásának 10. évfordulójára. Szeptember 6. és 12. között eseménysorozattal adóznak a szigetváriak Zrínyi Miklós és vitézei emlékének. Az eseménysorozatot a több mint 600 tagot számláló vár­baráti kör ünnepi közgyű­lése nyitja meg. A Zrínyi­emlék" jegyében rendezik meg a jubileumi úttörő hon­védelmi szemlét. Szeptember 12-én az úgynevezett belső várban — Zrínyi kirohaná­sának színhelyén — emlé­keznek meg a történelmi ese­ményről. Látlelet a gyógyszerügyről Házipatika az asztalfiókban O Külföldi társasutazáson történt, hogy a csoport egyik tagja rosszul lett, mire egyik utastársa bőröndöt nyitva vagy húszféle gyógyszert vett elő és jó érzékkel kiválasz­totta a szerinte megfelelő tablettákat, majd segítőké­szen beadta a szédelgő be­tegnek. A gyengélkedő álla­pota ettől olyannyira lerom­lott, hogy a súlyosabb követ­kezményektől csak a gyors (és természetesen helyes) or­vosi beavatkozás mentette meg. Az alkalmi doktor­gyógyszerész az esetből csak azt a tanulságot vonta le, hogy máskor még több gyógyszert kell magával vin­nie külföldre, mert lám-lám, pont az nem volt, amelyikre a betegnek szüksége lett vol­na. A közelmúltban történt esemény túl azon, hogy most a nyári utazások idején va­lóban sokan kelnek útra mi­nigyógyszertárakkal a táská­jukban, másra, szezontól, év­szaktól független jelenség­re hívja fél a figyelmet: sok gyógyszert fogyasztunk. Leg­alábbis sok gyógyszert írnak fel számunkra az orvosnál. Napról napra, hónapról hó­napra, évről évre többen és többször fordulnak meg a gyógyszertárakban. Hosszabb távot, például az elmúlt más­fél évtizedet kiragadva meg­döbbentően meredek a fel­felé kúszó grafikon íve: 1960-ban a társadalombizto­sítás terhére vásárolt gyógy­szerek értéke 1 milliárd 44 millió forint volt, tavaly már 4 milliárd 312 millió forint. Nem ennyit fizettünk érte, hanem csak a 15 százalékát. De ennyi értékűt vásároltunk meg receptre. Ha most vala­ki arra gondol, hogy igen, de 15 év alatt nagyon sok új, nagyobb gyógyító hatású, drágább gyógyszer került forgalomba — igaza van. A vásárolt gyógyszerek értéké­nek növekedése azonban olyan méretű volt, amely csupán az áremelkedéssel nem magyarázható. Egy pél­da: négyfajta nyugtatóból öt esztendővel ezelőtt 101 mil­lió forint értékűt váltottunk ki, tavaly már a kétszeresét, holott az ára csupán 15 szá­zalékkal emelkedett. (Az 1975-ös statisztikai évkönyv szerint tavaly 274 millió nyugtató tablettával csillapí­tottuk idegességünket) A gyógyszervásárlási, -fogyasz­tási és -raktározási láz gör­béjének emelkedése egyéb mutatókkal is bizonyítható. 1960-ban 69 millió, 1975-ben már 160 millió receDtet írtak az orvosok és váltottak ki a páciensek, — mondta a kö­zelmúltban tartott sajtótájé­koztatón dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyet­tes. (Négy fillérrel számolva csak a papír több mint 6 mil­lió forintba kerül.) Szolnok megye sem kivé­tel. Itt is felfelé kapaszkod­nak a gyógyszerfogyasztás mutatói. (Bár kis eltéréssel az országos átlag alatt van.) Húsz évvel ezelőtt 18—20 millió forint, tavaly már 200 millió forint értékű gyógy­szeren éltek -a Szolnok me­gyeiek. Betegebbek, kevésbbé el- lenállóaik lennénk, mint egy évtizede? Napról napra több mesterségesen adagolt védő és gyógyító szerre van szük­sége a szervezetünknek, a jobb életkörülményeink, a kulturáltabb környezetünk, táplálkozásunk ellenére? Hol van a gyökere annak az el­lentmondásnak, amely a ímí­vűié életszínvonal és az egy­re nagyobb gyógyszerfogyasz­tás között feszül, hiszen hoz­závetőlegesen annyi értékű gyógyszer jut évente egy ma­gyar emberre, mint amennyi az egy főre eső évi gyümölcs­fogyasztásunk. (Nem lehetne egy almával több és két Pi­rulával kevesebb?) Ezeket a sorokat olvasva bizonyára sokakban felmerül a kérdés, milyen alapon so- kallhatjuk azt a °'mgyszert, amelyet az orvos alapos vizs­gálat és diagnózis alapján felír a (betegnek? Az nem le­het több, mint amennyi a be­teg gyógyulásához szükséges. A jóhiszemű feltételezés sze­rint tehát az lenne a termé­szetes, hogy gyógyszer csak beteg embernél lehet. Hon­nan 'hát akkor az expressz- utas gyógyszercsomagjav ho­gyan tud 10—20 féle tablet­tát, cseppet, kenőcsöt elő­húzni valáki a táskájából, kölcsön adni a szomszédjá­nak az asztalfiókból, ha egyébként egészséges? Kovács Katalin, Igriczi Zsigmond KÖVETKEZIK: Diktál a beteg, írja a doktor A KARMESTERNŐ. Vóradi Katalin 1973-ban szerezte meg karmesteri dip­lomáját a Zenemű­vészeti Főiskolán és azóta az Ope­raház tagja. Ma­gyarországon jelen­leg ö az egyetlen női karmester. 1976. májusában a San Remoban rendezett nemzetközi karmes­terversenyen VI. dí­jai nyert és elnyer­te a Riccordi cég különdiját is. Ké­pünkön: Begányi Ferenccel és Rozsos Istvánnal próbálnak SOMERSET MAUGHAM A sekrestyés Űjságot nem olvasok, elég, ha a képeket megnézem ben­nük. Az egész miseanyagot kívülről tudom, minden szer­tartást egyedül is el tudnék végezni. Hát akkor minek tanulnék meg írni és ol­vasni ? — Márpedig itt a kezem­ben a püspök úr levele. Ol­vassa ... — Itt a pap visz- szahőkölt: hiszen ez nem tud olvasni. — Az áll benne — folytatta —, hogy vagy beiratkozik az esti iskolába és elvégzi a hat általánost, vagy kénytelen a püspök úr és az egyház öntől megsza­badulni. — Megszabadulni? — hő­költ hátra Foreman. — En­tölern megszabadulni? — A feje vörös lett, nagyot fújt. — Vegye tudomásul ön is a püspökével együtt, hogy nem iratkozom be semmiféle is­kolába. Nem érdekel az írás és az olvasás. Keressen a püspökével együtt nálam jobb sekrestyést. Én, én fo­gok önöktől megszabadulni. — Azzal sarkonfordult. Cso­dálkozott önmagán, hogy ilyen merészen ezt kimond­ta. Kábultan végigment a téren. Nem dohányzott, de most azt mondta magában: veszek egy doboz Gold Flake-öt és rágyújtok. Vé­gighaladt a Saint Antoin ut­cán, majd a Flórián kereszt­utcán, de nem talált egyet­len trafikot. Betért még két mellékutcába, ott sem ta­lált. Hátha tévedett. ezért ugyanezeken az utcákon jött vissza, de nem tévedett: egyetlen trafikot, sem talált. Megállt lakásajtaja előtt, gondolkodott. Biztosan nem én vagyok az egyedüli, aki erre jártában bagóra vágyik. Nem volna rossz üzlet eb­ben a negyedben trafikot nyitni. Dohányáru és édes­ség. Odahaza végiggondolta a dolgot. Van ennyi és eny- nyi font megtakarított pén­zem. Ez éppen elég lesz a berendezések és az áruk be­szerzéséhez. Két hét múlva megkapta az árusítási engedélyt, és megnyitotta' a legforgalma­sabb helyen, a Saint Anto­in utcában trafikját. A bolt­ba csak úgy özönlöttek a vevők. Egy év múlva meg­nyitotta második trafikját a Flórián utcában, majd rá néhány hónapra a harmadi­kat a Neville téren, pontosan a Szent Péter templommal szemben. Tíz év során pon­tosan tíz trafikot nyitott. Minden hétfőn végigjárta boltjait, összeszedte a heti bevételt és betette a bankba. Egy napon behívta a bank- igazgató. Mosolyogva kínál­ta hellyel és szivarral: — Foreman úr, bankszám­lája elérte a harmincezer fontot. Azt ajánlom, ebből tíz ezret helyezzen el a Chi­cago Motors-nál, megtízsze­reződik a részvény értéke év végére. Foreman nem ellenezte a dolgot. Ha nem sikerül, ak­kor legfeljebb „csupaszon” marad meg az összeg,' de hátha... — Akkor hát, ha nincs ellene kifogása, Foreman úr, olvassa el ezt a. nyilatkoza­tot, és írja alá. — De honnan tudjam, hogy mit írok alá? — bi­zonytalankodott Foreman. — Micsoda? Nyilván tud olvasni! Foreman lefegyverzően el­fanyalodott: — Éppen ez az. Nem tu­dok. A nevemet még le tu­dom írni, megtanultam, de olvasni nem tanítottak meg. — Űristen! — csapta ösz- sze a kezét a bankigazgató. — Harmincezer fontja van, és nem tud ími-olvasni. Uram, ez hihetetlen. Mi lett volna önből, Foreman úr, ha megtanul írni és ol­vasni? — Megmondhatom, uram — mondta Foreman kis mo­sollyal —, a Neville téri Szent Péter templom sekres­tyése volnék. Dénes Géza fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents