Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-04 / 183. szám

1976. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Klubélet Martfűn Nagy népszerűségnek örvend a művelődési központ ötventagú Kilián György ifjúsági klubja. A klubban színes tévé és külön­böző társasjátékok állnak a fiatalok rendelkezésére A Jászkunság helyzete a XVIII. század végén A Jász Múzeum új kiadványa „Jászok és Kunok Ismére- e, és azok Birtokainak Le xása, Irattatott Jász Apáthi /árossában 1799-ik Esztendő­in” — olvasható annak a 156 oldalas. kézzel írott rönyvnek a címlapján, me- yet nyomtatásban most elő- izör tett közzé Tóth János, a ászberényi Jász . Múzeum gazgatója. E különleges, for- ásértékű kézirat szerzője üedekovich Lőrinc, a magyar énképészet történetének gyik kiemelkedő képviselő- e, az egykori Jászkun Kern­etek „hites mértséklője” mit. Bedekovich Lőrincről ké­rés hiteles adat maradt az itókorra. A magyar műszaki ükötökről 1964-ben kiadott isszeállítás csupán annyit :özöl, hogy Bedekovich a CVIII. század második félé­jén és a XIX. század elején evékenykedett, s hogy a ászságban, a Kis- és Nagy­kunságban minden községről készített térképeket, melyek nessze felülmúlják az ezidő- leli egyéb térképeket. A „hites mértséklő” pontos nunkájárói mi magunk is neggyőződhetünk, Tóth Já- ios ugyanis nem csak a kéz- ratos könyvet, de Bedeko- rich néhány térképét is a lyilvánosság elé tárja. Az igazi szenzáció termé- zetesen a könyv, melyet je- enleg a kiskunfélegyházi Kiállítások üzemekben, művelődési házban Több kiállítást nézhetnek neg augusztusban a tiszafü- ediek. A Magyar Hajó- és tarugyár előcsarnokában a lémet Demokratikus Köz- írsaság sportját bemutató otótárlat látható, a művelő- ési központban, aug. 5-én ilmplakát-kiállítás nyílik, az himíniumárugyár tiszafüredi yáregységében pedig a jövő ét elején „Lengyel üdülő­helyek” címmel rendeznek iállítást. múzeum őriz. Bőséges gazda­ságtörténeti, néprajzi, nyel­vészeti és egyéb anyaga e publikálás révén végre hoz­záférhetővé vált. Nem me­rész jóslat, hogy Bedekovich adataival ezentúl sűrűn talál­kozhatunk majd. Tóth János nem elégedett meg a felfedező, s a népsze­rűsítő szerepével; érdekes bevezető tanulmányban mél­tatja Bedekovich Lőrinc pá­lyáját. Ugyancsak ő készítet­te a kötet jegyzeteit is. — hé — ANTALFFY GYULA így utaztunk hajdanában A kunsági sárhajó © Milyenek ezek a sze­kérnél gyakrabban használt vízi alkalmatossá­gok? Szűcs Sándor úgy mondja, hogy tölgyfából ki­vájt. kiégetett. 4—5 méter hosszú s 80—90 centiméter széles súlyos alkotmány a hajó. Győrffy szerint csak afféle lélekvesztő, de „ha a rétes emberek kezükbe vet­ték a csáklyát, az ereken, fokokon, tisztákon, rónákon, hajócsapásokon hirtelen át­lökték a hajót oda, ahová kellett. Még akkor sem akadt fel a magyar ember, ha az árvíz apadni kezdett s a hajó megfeneklett. Egy­szerűen lovat fogott eléje, s azzal húzatta. Sőt olyan jár­művet is talált fel, ami­lyen a Sárréten kívül tán az egész világon nem volt: a sárhajót, amit a sár fö­lött ló húzott.” A kunsági és sárréti köz-, ségek népe az év nagyobb ré­Javul a napközis ellátás Felújították, új tantermek­kel, szociális helyiségekkel bővítik Jászapátiban a köz­ponti általános iskola nap­közi otthonát. A nagyközségi tanács az intézmény felújítá­sára 2 és fél millió forintot költ. A szociális helyiségek bő­vítésével, korszerűsítésével, két új foglalkoztatóterem építésével háromról ötre nö­vekszik az intézményben a napközis csoportok száma. Ezzel újabb hatvan gyerek részére biztosítanak egész­napos elhelyezést. A szülők és a községben dolgozó szocialista brigádok 50 ezer forint értékű társa­dalmi munkával segítenek. A napközi otthon bővítését, fel­újítását az év végére fejezik be. Elkészült az új iskolai tanterv Befejeződött az új általá­nos iskolai tanterv készítése az Országos Pedagógiai In­tézetben. A kéziratot a szer­kesztők közoktatáspolitikai bírálatra, illetve elfogadásra az Oktatási Minisztérium vezetői elé terjesztik. Az 1978 szeptember 1-től folya­matosan bevezetésre kerülő új tanterv munkálatatai há­rom évvel ezelőtt kezdődtek. A tervezetet tavaly június­ban országos — a tantervek történetében a legszélesebb körű — vitára bocsátották. Részletes elemzésnek ve­tette alá a tervezetet a Ma­gyar Tudományos Akadémia Elnökségi Közoktatási Bizott­sága. Az akadémiai véle­ményt 245 sűrűn gépelt oldal tartalmazza. A szerkesztőbi­zottság 20—20 teljes terve­zetgyűjteményt küldött szét a megyékbe, s ezeket a mű­velődési osztályok a gyakorló pedagógusok rendelkezésére bocsátották. Országszerte vi­tákat, ankétokat rendezték, s összegezte véleményét szá­mos tantestület is. S a tanyai tanítótól az egyetemi tanárig mindenki véleményt mond­hatott. Több pedagógus ta­nulmányszintű dolgozatban foglalta össze gondolatait, javaslatait. A különböző tantárgyak tantervi tervezete megjelent a módszertani, szakmai la­pokban is. A véleményt mondók túlnyomó többsége egyetér­tett az új tanterv koncepció­jával, alapgondolatával. szében hajón jár át egymás­hoz. Élénk forgalom bonyo­lódik le a lápok, mocsarak, rétek rónáin, vagyis a lapos fenekű csónakokkal járható vízfolyásokon. Állandó jelle­gű víziutak alakulnak ki. melyeket még a térképek is jeleznek. A nádfalak közt vezető különböző hajócsapá­sok a végtelen rétségbe yesz- ve kanyargó Berettyóból ágaznak ki; ez a központi víziút.-a bihari oldalról Túr- kevén át Mezőtúrra visz. A Berettyóból, mely szinte lát­hatatlan lassúsággal folyt, a főbb kiágazások Bajom, Fü­zesgyarmat és Szeghalom fe­lé vezetnek. A Sárrétet kör­nyező mezővárosok és falvak népe rendszeresen használja ezeket a vízi utakat. Hajón járnak a határba meg a kö­zeli falvakba, de ha a szom­szédos helységeken túl hosz- szabb útra indulnak, akkor vezetőt fogadnak, aki úgy is­meri a létet, mint a tenye­rét s a kevésbé járatos em­bert is biztonságban átvezeti rajta. Valóságos foglalkozási ággá fejlődik a' „vízifuvaro­zás”, amit a rétes emberek pákászok, csikaszok, madará­szok bonyolítanak le. Ők~ ál­landóan a rétben élnek, leg­rejtettebb zugait is jól isme­rik, tudják, melyik hajócsa­páson hová lehet eljutni. Mesterien kezelik az evezőt, rudat és csáklyát, s a víz mélysége szerint hol egyik, hol másik eszközzel viszik előre a négy-öt személyt is befogadó csónakot. Hajón bonyolódik le a sze­Manapsáig divatos szakma, sok fiatal vágyálma a kira­katrendezés. Kívülről a csil­logás, a mozgalmasság, a tarkaság a vonzó. Pedig ez is olyan szakma, mint a töb­bi. Itt is keményen kell dol­gozni. Szolnok megyében, az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál hat szakképzett kirakatrendező formálja, alakítja hónapról, hónapra a kirakatokat. A kirakat, mint eladó Ebédidő. Ilyenkor néhány percet együtt tölt a „csapat” — Milyen időközönként rendezik át a kirakatokat? — Hatan vagyunk, 160 ki­rakatot kell rendeznünk. Felosztjuk magunk között a megyét és általában három­négy nap alatt rendbehozzuk a kirakatokat. Évszakonként természetesen új kirakat kell. Ezen belül havonként cseréljük az árut. — Mi, az első és a legfon­tosabb szempont a munká­jukban? — Az ízlés — válaszol tö­mören Hollóy Tamásné. — Nem lehet túl harsány, de túl szürke sem. Meg kell ta­lálni a hangulatot, amely az adott városban, községben felkelti az emberek érdeklő­dését. Jól keli- kiválasztani a színeket, a formákat, az anyagokat. Alkalmazkodni kell az üzlet jellegéhez, a kirakatok méreteihez és ter­mészetesen azt sem lehet elhanyagolni, hogy milyen alkalomra készül. A jó kira­kat a legjobb eladó. — Erre mondanék egy példát — veszi át a szót is­mét Ádám László. — Né­hány éve történt, hogy az egyik készruhabolt kirakatá­ba egy nagyon csinos ruhát tettem ki. Másnap egy hölgy kérte ugyanazt a boltban. Nem volt hajlandó mást megvenni csak azt, amit a kirakatban is kínáltak. A filc a „menő” — Sokféle segédanyagot használnak a kirakatrende­zéshez? — Az üvegcserepektől a homokig minden anyagot fel lehet használni — kap­csolódik — a beszélgetésbe Somogyi Dezső, a dekorá­ciós csoport vezetője. — De kartonpapírral,- fóliával, mű­virággal, fotókkal, grafikák­kal is dolgozunk. — Jelenleg melyik a ked­venc anyag? — Korábban nagyon sze­rettük a lemosható tapétá­kat. Sok szép dolgot lehetett összehozni belőlük. Az a baj, hogy hamar leválik. Jelenleg a „menő” anyag a színes filc. Ezt porszívózni lehet, nagyon mutatós, kiemeli a tárgyak, a ruhák formáját, színét. — Honnnan szerzik be az anyagokat? — Az ország minden ré­széből. Nem panaszkodha­tunk, mert az árut időben megkapjuk, mondhatni az elsők között és általában jó minőségűeket. — A kirakatrendezést hol tanítják? — Budapesten működik egy iskola, ahol két évig ta­nulnak — válaszol Holléy Tamásné. — Ha jól tudom 1956. óta oktatják a fiatalo­kat a szakma fortélyaira. Állandó túljelentkezéssel küszködnek. Vonzó a kira­katrendezés, de sokan, ami­kor benne vannak, rájönnek, hogy a valóságban nem is olyan kényelmes mint kép­zelték. Rengeteget kell utaz­ni. Az időjárás is befolyásol­ja a munkánkat. Ha hideg van azért, ha túl meleg azért nehéz. A kirakat „születése" — Továbbképzés, tanfo­lyam ...? — Ilyenről szó sincs. Most végeztem — mondja Vaskor Miklós — kolléganőmmel Kálmán Ottíliával. „Letöl­töttünk” két évet, megtanul­tuk, amit lehetett. Ha fej­lődni akarunk, magunkra vagyunk utalva. Jár a cso­portnak néhány bel- és kül­földi szaklap, ezeket rend­szeresen olvassuk. Elme­gyünk kiállításokra, szétné­zünk más városokban is, így lehet tanulni. — Versenyek? — Rendeznek és általában részt is veszünk rajtuk — folytatja Ádám László, aki Hollóy Tamásnéval együtt rendszeresen benevez és nyer is egy-egy versenyen. — Ne­künk a versenyek érnek a legtöbbet. Számtalan új öt­lettel, eljárással, techniká­val találkozunk, amelyeket később hasznosítani tudunk. Tizennyolc éve vagyok a vállalatnál. Szinte minden évben versenyeztem. Ren­deznek házi, megyei és or­szágos versenyeket. Nyertem már országos első helyezést, voltam második, harmadik is. A legbüszkébb a tavalyi fődíjamra vagyok, ugyanis a KPVDSZ 75 éves „szüle­tésnapjára” rendezték ezt a versenyt. — Hogyan készül a kira­kat? — Menet közben alakul ki az elképzelés — néz fel a rajzolásból Papp Lajos, aki 28 éve kirakatrendező. — Jár, kel az ember az utcán, meglát valamit.. azután már lelki szemei előtt meg­jelenik a kirakat. Természe­tesen nemcsak az elképzelé­sektől függ. A meghatározó elsősorban az áru, amivel berendezzük. Én soha nem „készülök” előre. Az adott pillanattól teszem függővé, hogy mit csinálok. önálló alkotás — A kirakat berendezése önálló „alkotás” vagy bele­szól valaki? — Előfordul, hogy egy-két boltvezető a saját akaratát szeretné ránk erőszakolni. A sok beszéd után úgyis az van, amit mi elképzelünk. — Kiből lehet jó kirakat- rendező? — Általános nézet, hogy aki jól rajzol, az már jó ki­rakatrendező lesz — magya­rázza Ádám László. — Va­lóban nem hátrány, ha va­laki jól forgatja a ceruzát, de nem ez a meghatározó. Legyen mozgékony, fantá­ziadús, rendelkezzék forma­érzékkel, lássa meg a lehe­tőségeket. Szerintem a he­lyiismeret, a szokások meg­figyelése is hozzájárul a jó munkához. — A kirakatrendezés mű­vészet ? — Erről lehet vitatkozni — jegyzi még Papp Lajos. — Nagyon érdekes, szép szakma és szerintünk egy­ben művészet is. A kiraka­tot is bírálják, mint egy fest­ményt vagy szobrot. Bizo­nyos mértékig hozzájárulunk a közízlés alakításához. A kirakat is alkotás, és ha ezt elismerik, akkor a kirakat- rendezés művészet. Szekeres Edit mélyforgalom az Ecsedi-láp körüli községek között is. A lápvidék északi részén fekvő Mátészalkáról és Kocsordról a déli oldalon levő Kaplony- ba vagy Majtényba rendsze­rint nagy csónakokon jár a nép. Az Ecsedi-láp fő vízi- útja a Kraszna. melynek fo­lyása éppúgy belevész a láp­ba. mint .a Berettyó a Sár­rétbe. úgyhogy ezen is csak pákászember igazodik el. Aki Kocsordról Majtényig a láp teljes szélességén át akar kelni, annak feltétlenül vízi­fuvarosra kell bíznia magát, különben nem kerül ki élve a végeláthatatlan nád- és égerfarengetegből. Gyalog­szerrel sem igen lehet vezető nélkül közlekedni a rétsége- ken át. Zsombékról zsombék- ra lépegetve is pákászem­ber szakavatott irányítása kell hozzá, akkor is életve­szélyes. Bírtalan Szilágyi Já­nos biharnagybajomi kálvi nista tiszteletes 1811 teléről feljegyzi kéziratos könyvé­ben, miképp halad át a ré­ten Bajomtól Füzesgyarmat­ra: „Megfogadtunk egy rétes vagy amint szokták nevezni az ollyast, pákász embert ve­zérül, másnap reggel el is in­dultunk és estvére érénk Gyarmatra. Ezen ugyan cso­dálkozhatna valaki, hogy egy nap. bár téli időben, minden tévelygés, tsavarás nélkül egyenesen tsak egy mérföl­det tudánk haladni. A kö­vetkezendő dolgok világosít­ják az egész utazást: Eleinte bátran lépegettünk egyik sombok hátáról a másikra, mert a közei közt levő víz béfagyott, de amikor a mé- lyebbére jutottunk, minden lépésünket figyelmessé tette annak látása, hogy a ke­mény téli időben is híd vi­zek vannak a sombok közei között, még annyival rémí­tőbb lett egyik sombakról a másikra való lépésünk, mi­kor nádszálakkal kezdénk méregetni a híg víz mélysé­gét. Itt egy ölnyi, majd mé­lyebb, sőt még a fenekét sem éri nádszálunk! Borza­dással egész vízi pokolnak képzeltette velünk azon he­lyet, hol csak a csíkok lak­nak a nékiek rendeltetett or­szágokban !” Nemcsak a láp feneketlen mélységei veszélyeztetik azonban a kunsági, sárréti, szatmári tájakon utazókat, de különösen télidőben a ná­di farkascsordák is. A fakó szürkéssárga színű, hosszú szőrű, lógó farkú ordasok igen otthonosan mozognak a Tiszántúl vízzel borított te­rein, s ha nagyobb falkával találkozik az utazó, könnyen a rövidebbet húzhatja. Bé­késben, Biharban keményebb teleken annyi a farkas, hogy a lakosok százával fegyverre kelnek, mintha ellenség kö­zelednék, hogy falvaiktól, is­tállóiktól elűzzék a támadó csikaszokat. A Nagykunság­ban is hasonló a helyzet; a rétek tele vannak- nádifar­kassal, amelyet télidőben, amikor csordában támad, nagy bátorságra ösztönöz az éhség. Az útraindulónak te­hát a farkasveszéllyel is szá­molnia kell, s ehhez ajánla­tos igazítania előkészületeit. Lőfegyver híján vasvillát vagy fokost feltétlenül vin­nie kell magával,, s egy fél- szekérderéknyi szalma is jó szolgálatot tehet. Ha ugyan­is már sem a vasvilla, sem a lovak nyakán lógó éles hangú csengők, de még a szekérkötő lánc eszeveszett csörgetése sem ijeszti el to- portyánférgeket, amelyek a szekér előtt táncolva, ágas­kodva igyekeznek megállás­ra kényszeríteni a lovakat, nincs más hátra: nagy tüze­ket kell gyújtani.- Ilyenkor a kocsis leveszi a lovakról az istrángot, mire azok rögvest fart vetnek a dúvadaknak, s patáikkal igyekeznek illő tá­volságban tartani őket; a kocsi utasai pedig gyorsan lehányják a szalmát a hátsó kerekek mellé, s tüzelnek, amíg segítség nem érkezik valahonnan. A csikaszok mindjárt hátrább vonulnak, s a tűz fénykorén túl düh­től égő zöld szemekkel fi­gyelik a lángot élesztő em­bereket. Ha senki sem jár az országúton, s a szalma el­fogy, mielőtt segítség érkez­ne, a csizmaszárnál egyéb nemigen marad az utasok­ból. Nem egyszer még a zsí­ros lábbelit is elfoggyásztják a kiéhezett fenevadak. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents