Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-31 / 205. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. augusztus 31. SZOLNOK MEGYEI Értünk éltek... Néplap Szolnokon 1976. AUGUSZTUS 31.- KEDD ERIKA NAPJA A Nap kél: 5.01 —, nyugszik: 18.27 órakor. A Hold kél: 12.19 —, nyugszik: 21.50 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: keleten is megnövekvő felhőzet, majd országszerte job­bára erősen felhős idő, többfelé esővel, zápor­ral, főleg keleten he- helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a Dunán­túlon erős lökésekkel kí­sért déli, délnyugati szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérsék­let kedden 20—25 fok között. Vámos Ilona Nyolcvan évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én született és 49 éves korában, 1945. áprilisában halt mártírhalált a németországi Bergen-Belsenben Vámos Ilona, a magyar munkásmozgalom ki­váló harcosa. A Bihar megyei Érmihályfal- váról, ahol született, még kis­lány korában szüleivel együtt Budapestre költözött, és a négy polgári elvégzése után műhím­zést tanult. Az első világháború idején kezdett érdeklődni a po­litikai kérdések iránt; a Tanács- köztársaság alatt belépett, a sza­bómunkások szakszervezetébe, majd 1925-ben tagja lett a Ma­gyarországi Szocialista Munkás­pártnak. Itt ismerkedett meg Rá­mán Katóval, aki bevonta őt az illegális mozgalomba, a kommu­nista pártba. Hamarosan azt a feladatot kapta, hogy — Szántó Zoltán irányításával — kapcso­lódjék be a Vörös Segély újra­szervezésébe. Pénzt, élelmet, könyveket gyűjtött a bebörtön­zött elvtársaknak és segítségével állandó kapcsolat jött létre a párt és a politikai foglyok kö­zött. Forradalmi tevékenységét sű­rűn szakították meg a börtön­évek, de Vámos Ilona szilárd politikai-erkölcsi meggyőződését semmi sem tudta megtörni; új­ból és újból bekapcsolódott a mozgalmi tevékenységbe, a Vö­rös Segély akcióba. 1942-ben is­mét letartóztatták. Szolnoki kozmetikusok sikere Bács-Kiskun. Békés, Csong- rád és Szolnok megyék női- és férfi fodrászainak, koz­metikusainak: évente rend­szeresen visszatérő alkalom a bizonyításra: a hagyomá­nyos Alföldi Kupa, amelyet az elmúlt vasárnap Békés­csabán rendeztek meg. A versenyen a felnőtt- és ifjúsági kategóriában össze­sen több mint hetven fod­rász és kozmetikus vett részt. Megyénk versenyzői tucatnyi dobogós — többsé­gében első helyezést — ér­tek el. Különösen a kozme­tikusok, közülük is Demény Györgyné kapott sok dicsé­retét. A kiváló versenyzőnő néhány nappal ezelőtt még Bécsben, egy meghívásos versenyen matyómintás kiké­szítésével 11 nyugati ország legjobb kozmetikusa elől hódította el az aranyérmet, s most Békéscsabán is a legjobb lett. Versenyzőtár­saival együtt pedig a kozme­tikus vándorserleget is elhó­dították. A teljes Szolnok megyei csapat — az elmúlt évhez hasonlóan — az össz­teljesítmények alapján az idén is hazahozta a díszes kivitelű Alföld Kupát. Szombaton és vasárnap húsz ifjúsági klub nyolcvan képviselőjének részvételével kétnapos klubtalálkozót ren­dezett Szolnokon a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ és az Expressz tár­sasutazási iroda megyei ki- rendeltsége. A találkozóra az „Értünk éltek, s élnek” cím­mel meghirdetett megyei klubpályázat egyik állomá­saként került sor. így a köz­ponti téma — a versenyki­írás szellemében — a turiz­mus és a honismereti mun­ka kapcsolata volt. A két napon módszertani bemutatók sora követte egy­mást; szombaton a megye- székhely munkásmozgalmi emlékhelyeinek felkeresése, szellemi vetélkedő, kirándu­lás (az abonyi Vigyázó kas­télyhoz). műsoros tábortűz szerepelt a programban, míg vasárnap újabb vetélke­dőre: „táj kocogásra”, szám­háborúra, szakmai értékelés­re került sor, s a résztvevők megtekintették a „Híd” iro­dalmi színpad műsorát is. Menetrend-változás A Volán 7. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy szep­tember elsejétől megváltozik Szolnokon a helyi autóbuszköz- lekedé«; rendje. A változásról, amely elsősorban a járatok sű­rítését jelenti, a vállalat új me­netrendet ad ki. amelyek elsejé­től megvásárolhatók, a Volán elő­vételi pénztáraiban és a kalau­zoknál. A városi, helyi autó­busz megállóhelyeken augusztus harmincegyedikén függesztik ki az új menetrendet. Volán 7. sz. Vállalat A szerencse három keréken jár Fotó: T. K. L. Nem olyan egyszerű ... A múiMkoriiban nagyon megsajnáltam azrt a Shirley Mac Laine nevű derék höl­gyeit, mert a Melyik utat vá­lasszam című filmben se­hogy sem ltudott megszaba­dulni a .pénzétől. Hiába aján­lotta fed dollármillióit a kincstárnak, az Államok „csak úgy” nem fogad el pénzt a polgáraitól. Persze a filmbéli történet nem ragadtatta el szerény képzelőerőmet. Annál in­kább értetlenül álltam, mint ama nagyfülű, csökönyös jó­szág a hegyen, amikor meg­tudtam, hogy, s mint lehet nálunk megszabadulni a pénztől. Nem könnyű, ez sem. Nézzük a tények szigo­rával pl. a gépkocsivásárlás menetét. Kap a „Kedves Vevő” — egy leveleit a Merkúrtól, amelyben a vállálait öröm­mel közli, hogy gépkocsivá­sárlási igényét ki tudják elé­gíteni. Keresse fel a „Ked­ves Vevő” a lakóhelye sze­rint illetékes OTP-fiókot, az ott kapott csekkre fizesse be a vételárat, s ekkor és ek­kor hozza a csekket —, vi­heti a kocsiját. Az OTP kéri a „Kedves Vevő”-höz címzett levelet és a „Kedves Vevő” személyi igazolványát. Ellenőrzik az adatait, majd a tisztviselőnő gépel valamit. A „Kedves Vevő” topog, nézi az óráját. A tisztviselőnő 14 percig gé­pel, majd odahozza a papír- halmazt a „Kedves Vevő­nek” —, s újra visszakérdezi az adatokat. A „Kedves Ve­vő” ekkor már arra gondol, hogy ezek biztos tesztkérdé­sek. A hivatal netán azt akarja megtudni, hogy meny­nyire háborodott a „Kedves Vevő’, hogy háromévi fize­tését képes egy guruló pléh- skatulyára áldozni. Ha megfelelőek a vála­szok, akkor a tisztviselőnő ráteszi két formás ujjacská- ját az egyik papírra és rá­mosolyog a megrémült „Ked­ves Vevőre”, aki azt hiszi, hogy ujjlenyomatot kér a kellemes hölgy. De nem, csiaik oda kell írnia a „Kedves Vevőnek” a nevét, lakcímét és személyi igazolvány szá­mát — ki tudja már hányad­szor — abba a kis rubriká­ba. Amikor ez megtörténik a „Kedves Vevő” — mivel eltelt 43 perce — kéri a csekket, amire befizethet. Oh, nem még. mondja a tisztviselőnő, előbb alá kell íratnom a főnökkel'. Ahá, kezd világosodni a „Kedves Vevő” agya, az OTP bizto­san tart egy olyan alkalma­zottat. aki azt ellenőrzi, hogv a „Kedves Vevő” kitolásból nem a haragosának akar-e gépkocsit vásárolni. A 49. percben a „Kedves Vevő” kap egy számot és egy udvarias felszólítást, hogy várakozzék az 1-es pénztárnál, majd szólítják. A 74. percben ez is meg­történik, visszakapja a sze­mélyi igazolványát, majd a pénztárosnő tizenkét stemp- liütéssel jelzi, hogy létrejö­het az üzlet, a „Kedves Ve­vő” befizetheti a pénzt, mi­után három helyen is ellen­őrizték, hogy ő-e, ő...? A befizetés érdemi aktusa egyébként 35 másodpercig tartott. Kap a „Kedves Ve­vő” három papírt, amelyből a Merkúrt csak az érdekli, hogy a befizetés megtörtént. Hát ennyi ... A „Kedves Vevő” a továbbiakban talán már a Merkur telepen örül­het a gépkocsijának? Nem, mert addig nem kapja kéz­hez a kocsi okmányait, amíg hosszú sorbanállás után nem „záradékoltatja” a csekket az OTP feliratú ablaknál. Üjabb igazolás, hogy ő, ő — és ha tényleg ő. akkor — a 94. OTP-perc után sorban állhat a „Kedves Vevő” új­ra annál az ablaknál, ahon­nan elküldték az OTP-abla- kához, ahol bizonyára azt igazolták amit különben már mindenki tudott: a ..Kedves Vevő” valóban befizette a gépkocsi vételárát. — ti — Kétszáz mázsa rizst mér kilós zacskókba a karcagi Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat német gyártmányú csoma­gológépe. Kezeléséhez mindössze négy ember szükséges Új diákotthon Kiskunhalason Kiskunhalason 190, Lajos- mizsén 270 személyes új ál­talános iskolai diákotthon épült fel. Az új tanév kez­detén mindkét diákszociális intézmény fogadja a felsőta­gozatos tanyai tanulókat. A hétközi otthonok megnyitása a körzetesítés befejezését je­lenti a két településen. Ta­nyai iskolákban ezen túl csak alsótagozatosok tanul­nak, ők is audió-vizuális esz­közök, magnetofonos mód­szer segítségével. Házhoz megy a Patyolat Több újdonsággal, új szol­gáltatásokkal jelentkezik a közeljövőben a Szolnoki Pa­tyolat Vállalat. Szeptember 1-től vezetik be a megye­székhelyen a háztó 1-házig szolgáltatást. Ennek során a vállalat gépkocsija a mosásra vagy a vegytisztításra váró ruhaneműkért — telefonhí­vásra házhoz megy, és a tisz­ta ruhát is hazaszállítja. Ter­vezik, hogy nemcsak Szolno­kon, hanem a megye tanya- központjaiban is lesz mozgó felvevőhely. Ugyancsak szeptember 1- től a megye több helységében bevezetik a háromnapos vegy- tisztítást. Egy telitalálat A 35. totó fogadási héten 13 találatos szelvény 1 darab volt, amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nyeremény és jutalom együttes összege 1 361 952 forint. A 12 találatos szelvények száma 23' darab, melyekre egyenként 23 763 forintot fi­zetnek. A 11 találatos szelvények száma 259 darab, nyeremé­nyük egyenként 2 110 forint. A 10 találatos szelvények száma 2 416 darab, nyeremé­nyük egyenként 339 forint. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. A hét végén viszonylag kevés dolguk volt a rendőrség baleseti helyszínelőinek. Két közlekedési baleset történt, mindkettő Szol­nok belterületén. Szombat délután Kiss Béla (Szolnok, Kedves sor 11 b szám alatti lakos) ZA 27—09 rendszá­mú Zsigulijával a 442-cs útról a 4-es számú főútvonalra hajtva figyelmen kívül hagyta az cl- söbbségadás kötelező táblát, s összeütközött a Szajol felé ha­ladó LS 69—10 rendszámú motor- kerékpárral. A karambol után a motorkerékpár vezetőjét. Ke­resztfalvi Józsefet, Szolnok, Glauber út 8. szám alatti lakost Gyorslista Az 1976. augusztus 30-án meg­tartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 32. heti lottószelvények vettek részt. 9 852 459 vásárlási utalvány; 9 869 669 ..tetőtől talpig” utalv; 9 881 726 vásárlási utalv; 9 911 481 vásárlási utalv; 9 912 468 „tetőtől talpig” utalv; 9 913 936 „konyha”- felsz.” utalv; 9 928 765 zneesarok utalv; 9 931 233 ..tetőtől talpig” utalv; 9 932 734 váráslási utalv; 9 936 694 „tetőlő talpig” utalv; 9 947 393 „ki mit vál.” utalv; 9 948 356 vásárlási utalv : 9 950 396 vásárlási utalv; 9 953 487 vásárlá­si utalv; 9 954 220 „ki mit vál.” utalv; 9 967 397 vásárlási utalv; 9 982 349 „tetőtől talpig” utalv; 9 991 448 hűtőgép: 9 186 084 otthon lakbér. utalv: 9 197 568 TV; 9 206 213 vásárlási ut. 9 212 598 vá­sárlási ut: 9 213 585 hűtőgép; 9 222 464 vásárlási ut; 9 224 960 vásárlási ut: 9 243 271 ki mit vál. ut: 9 245 879 konyhafelsz. ut: 9 248 139 textil ut: 9 250 201 vásár­lási ut; 9 271 198 ki mit vál. ut; 9 273 514 grillsütő: 9 286 020 ki mit vál. ut: 9 273 114 grillsütő: 9 285 363 konyhafelsz. ut: 9 286 020 ki mit vál. ut: 9 295 177 vásárlási ut; 9 297 224 textil ut: 9 302 667 vásárlási ut: 9 311 217 hűtőgép: 9 312 318 vásárlási ut: 9 322 527 textil ut; 9 353 606 konyhafelsz. ut: 9 356 492 konyhafelsz. ut: 9 361 084 konyhafelsz. ut: 9 369 386 textil ut: 9 371 751 háztartási félsz, ut; 9 384 257 konyhatelsz ut; 9 399 178 konyhafelsz. ut: 9 404 945 vásárlási ut; 9 430 991 otthon lakbér, ut; 9 431 421 textil ut: 9 435 408 konyhafelsz. ut; 9 449 855 tetőtől-talpig ut; 9 457 898 konyhafelsz. ut; 9 478 115 textil ut; 9 494 436 hűtőgép: 9 518 304 vásárlási ut: 9 533 972 vásárlási ut: 9 536 226 tetőtől-talpig ut: 9 538 530 vásárlási ut: 9 542 269 vásárlási ut; 9 542 841 ki mit vál. ut: 9 551 673 textil ut; 9 558 442 textil ut: 9 575 386 tetőtől-talpig ut: 9 597 637 háztartási félsz ut: 9 604 151 vásárlási ut; 9 606 162 háztartási félsz, ut: 9 624 358 vá­sárlási ut: 9 630 481 textil ut: 9 643 187 tetőtől-talpig ut: 9 650 620 textil ut; 9 667 731 konyhafelsz. ut: 9 669 208 konyhafelsz. ut: 9 670 627 asztali rádió: 9 674 500 konyhafelsz. ut: 9 716 899 konyha­felsz. ut; 9 721 624 konyhafelsz. ut; 9 722 881 tetőtől-talpig ut: 9 725 230 vásárlási ut; ) 752 S35 grillsütő; 9 733 929 ki mit vál. ut; 9 743 048 vásárlási ut: 9 745 071 vásárlási ut: 9 746 287 konyha­felsz. ut; 9 747 175 textil ut. 9 757 111 otthon lakbér. ut: 9 760 975 tetőtől-talpig ut; 9 ^66 431 otthon lakbér, ut; 9 792 206' Zsi­guli személygépkicsira utalvány. 9 816 349 vásárlási ut; 9 827 070 TV: 9 829 175 tetőtől-talpig ut; 9 834 055 textil ut. A nyertes szelvényeket 1976. szeptember 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok. vagy a posta útján a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest. V.. Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért -felelőssséget nem vál­lalunk. életveszélyes sérüléssel szállítot­ták kórházba. A figyelmetlen gépkocsivezető ellen a rendőrség büntetőeljárást indított. Hasonló ütközés történt vasár­nap délután a Kossuth Lajos és a Szigligeti út kereszteződé­sében. Mráz Mária dabasi lakos ZC 57—26 rendszámú személy- gépkocsijával szabálytalanul ka­nyarodott, és összeütközött a kisújszállási Marjai György ál­tal vezetett MB 14—82 rendszámú motorkerékpárral. A motoros nyolc napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett. Ä gépjármű­vekben keletkezett kár több mint háromezer forint. A tiszaigari példa Tiszaigaron a volt tanács­háza épületét alakíttatta át a községi tanács óvodává. Az építés — néhány apróságtól eltekintve — a közelmúlt­ban befejeződött. Az óvoda szépítésére, környezetének csinosítására a lakosság és a helyi gazdasági egységek be­vonásával társadalmi mun­kaakciót szerveztek az el­múlt hét végén. A Középti­szai Állami Gazdasági kerü­letének egyik brigádja kerí­tést épített, az erdészet lá­nyai és asszonyai szakszerű­en rendbe tették a parkot. Az udvarrendezés föld­munkáihoz a tsz és az állami gazdaság biztosított gépeket. A szombat—vasárnapi tár­sadalmi munkában * több mint százhúszan vettek részt. — HÁLÓZATBŐVÍTÉS. Még ebben az évben női-, és férfi szabóságot nyit Szolno­kon a Minőségi Szabók Ru­házati KSz a Csanádi körúton és a Jubileum téri magasház földszintjén. — TIGÁZ szolnoki kiren­deltségének dolgozói már jó­val a fűtési idény előtt elvé­gezték a vezetékek és a nyo­máselosztók ellenőrzését, ha­marosan befejezik a fogyasz­tók készülékeinek vizsgálatát is. — JÁSZÁROKSZÁLLÁ- SON a nagyközségi tanács az iskolai szünidő alatt több mint 30 ezer forintos költség­gel felújította, korszerűsítet­te az általános iskola villany- hálózatát. — A MEGALAKULÁSÁT követő két év alatt négymil­lió forintra emelkedett a be­tétállomány, hétszázra a tag­létszám a jászkíséri takarék- szövetkezet jászszentandrási kirendeltségén. — AZ ELHANYAGOLT épületben lévő tiszainokai óvoda konyhája, — ahol több idős embernek is főztek — az idén nyáron átkerült az öre­gek napközijébe. A korszerű­sítésre, költözködésre a köz­ségi tanács több mint 200 ezer forintot költött. — A MARTFŰI Tisza Ci­pőgyár ebben az évben több mint négymillió forintot költ munkavédelmi és egészség- ügyi célokra. Javítják a mun­kakörülményeket, ahol szük­séges, átalakítják a gépi be­rendezést, és emelik a mun­kavédelmi oktatás színvona­lát is. — TEGNAP DÉLELŐTT Szolnokon, a megyei tanács nagytermében tanévnyitó ün­nepséget tartottak a Tanács- akadémia speciális, kihelye­zett levelező tagozatának hallgatói részére. SZ01N0K MfGVtt Néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Figyelmetlen gépjárművezetők

Next

/
Thumbnails
Contents