Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-26 / 201. szám

1976. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda HTE-kupa Kajak-kenu verseny a Holt-Tiszán Rajt szombaton 14 órakor A szolnoki Városi Testne­velési és Sportfelügyelőség augusztus 28—29-ésn az alcsi- szigeti Holt-Tiszán „B” típu­sú férfi, női felnőtt és ifjúsá­gi kajak-kenu versenyt ren­dez. A huszonkilenc egyesü­let várhatóan népes gárdával képviselteti magát az orszá­gos jellegű összecsapáson. Többek között a BKV Előre, a Bp. Honvéd,, a Bp. Épí­tők, a Bp. Spartacus, a Cse­peli SC, a BSE, a Vasas Iz­zó, a Pécsi MSC, a Rába ETO, a SZEOL az MTK-VM, az Újpesti Dózsa, a Miskolci VSC versenyzői állnak majd Sokk Első és másodosztályú verseny Szolnokon megkezdődött az MTE I—II. osztályú minősí­tő egyéni versenye. Mindkét osztályban 12—12 sakkozó küzd a helyezésekért és a magasabb minősítésekért. A résztvevők kedden, pénteken és szombaton az ÉPSZER Vállalat József A. úti iroda­házának kultúrtermében 17 órától, vasárnap délelőtt pe­dig 9 órától ülnek a táblák mellé és vívnak izgalmas küzdelmeket. A megyei I—II. osztályú csapatbajnokság nyitánya szeptember 5-én lesz. A főpróba — sikerült A párizsi Pare Des Princes stadionban 45 000 néző volt kí­váncsi arra, hogy a francia -vá­logatott mire képes a nyugatia­mét bajnok Borussia Mönchen- »ladbach labdarúgó-csapata el- Len. Nos a hazai szurkolók ked­den este ünnepelhettek, az őszi lemzetközi feladatokra készülő együttesük 5:0 (3:0) győzelem­mel valósággal „lelépte” a nagy- lírű vendég együttest. A francia labdarúgó szakértők így héttel a Koppenhágában megrendezésre kerülő, Dánia illeni találkozó előtt szenzációs- tak tartják az előkészületi ta- álkozó eredményét, s az ott lá- :ott játékot is. A kérdés csak az - hangsúlyozzák a szakembe- ek —, hogy mi marad ebből a ormából október 9-ére. amikor Szófiában Bulgária az ellenfél, méghozzá világbajnoki selejte­zőn. rajthoz az egyes számokban. Megyénket a Szolnoki Víz- ügy-Dózsa SE, a Mezőtúri TITÁSZ és a Szolnok városi sportiskola képviseli. Az első versenyszámot — a kenu egyes férfi felnőtt 1000 méteres II. osztályú elő­futamot — szombaton 14 órakor indítják. Vasárnap 8.30-tól a rövidtávú számok­kal folytatják az összecsa­pást, és 9 órától már döntők­re is sor kerül. Délután 14 órától a hosszú távú számok­kal folytatják és zárják a versenyt. Augusztus 28—29-én MTE kosárlabda kupát rendeznek Szolnokon, a tiszaligeti sport- csarnokban. A kétnapos tor­nát nemzetközi rangra emeli az Aritna Prága együttesé­nek vendégszereplése. Raj­tuk kívül a Szegedi EOL, a Szarvasi Főiskola Spartacus, a Szolnoki MÁV és a rendező Szolnoki MTE női csapata méri össze tudását. A mérkőzéseket szomba­ton 9—13, 17—19, vasárnap pedig 9—15 óra között ját­szók. A torna nagyszerű le­hetőséget biztosít az együt­teseknek a bajnoki rajt előt­ti erőfelmérésre. Guy Drut, a franciák egyetlen montreali aranyérmese, a 110 méteres gátfutás győztese meglepő bejelentést tett a DPA munkatársának:- A gátfutásban már nyertem olimpiai arany és ezüst­érmet, mi jöhet még ezután? Tizpróbázó leszek, úgy érzem, szórakozást jelent majd nekem. Drut még a gátfutásra gondolva sem titkolta, hogy sze­retné megjavítani Rod Milburn elektromos órával mért világ­rekordját. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Olcsó egény (16), A felrobbantott po- :ol (külön ifjúsági előadás!) Cert: Hyppolit a lakáj, Tallinn: elenetek egy házasságból I—II. 16, dupla helyáron) Tisza: 'ölgy, azonnal jelentkezzen! Izandaszőlős Terv: szünnap, ászberény Lehel: Drága John 18), Kert: Hívtak orvost? Kis- ijszállás Ady: A felső tízezer 16), Kunhegyes Szabadság: A :harlot-k bejárják Spanyolor- zágot, Kunszentmárton Körös: üdém gazfickók, Mezőtúr Dó­sa: Én és a tábornok. Béke: zünnap. Szabadság: Éjfélkor in- lul útjára a gyönyör (16. 50 o-os felemelt helyáron!), Tisza- üred Tisza: Zahar Berkut. Tö- ökszentmiklós Dózsa: Pisztoly- árbaj (14). Hunyadi: Volt egy- zer egy vadnyugat I—II. (14, 20 zázalékos felemelt dupla hely- ron!), Túrkeve Vörös Csillag: lz utolsó találkozás. RÁDIÓ: SZOLNOKI STÜDIÖ 17.00: Műsorismertetés, hírek. - 17.05: Hét közben. Zenés ri- ortműsor. Szérk.: Sóskútv, Ju­ta. — 18.00: Alföldi krónika. — B.15: Beatparádé. — 18.28: Hír- sszefoglaló. műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Természetvédelem Üj- ruineában. — 8.49: Zenekari mzsika. — 10.05: Zúgjon dalunk, észletek a Pécsett és Debrecen­en tartott ifjúmunkás kórus- angversenyből. — 10.30: Verdi: .ida — Nílus-parti jelenet. — l.OO : Válaszolunk hallgatóink1- ak! — 11.15: Grieg: c-moll szo- áta. — 11.41: A fáraó. Epizó- ok Boleslaw Prus regényéből — XXV33. rész. — 12.35: Meló­diakoktél. — Közben: 13.15: Népművelők fóruma. Riport. — 13.30: A Melódiakoktél folytatása. — 14.00: Mindenki Könyvtára. Bruno Apitz: Farkasok közt véd­telen. — 14.30: Az élő népdal. — 14.40: Mozart: D-dúr diverti­mento. — 15.10: A Stúdió 11 fel­vételeiből. — 15.28: Ezeregy dél­után. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Külföldről érke­zett. Lengyel és bolgár lako­dalmas népdalok és táncok. — 16.25: Pete Seeger műsorából. — 16.39: Bemutatjuk új felvételün­ket. Soproni József: Jegyzetla­pok — II. füzet — bemutató. — 17.05: Körmikrofon. — 17.30: Új lemezeinkből. Mendelssohn: Szentivánéji álom — kísérőzene. — 18.15: Kritkiusok fóruma. Hajnal Anna: Elhiszed nekem? — 18.25: Üj könyvek (ism.). — 19.15: Diákkönyvtár hangszala­gon. Gulliver utazásai. Jonathan Swift regénye rádióra alkal­mazva. — 20.08: A Román Kul­túra Hete. Lemezmúzeum. — 20.32: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 21.14: Gersshwin: Porgy és Bess. Háromfelvonásos opera. — 0.10: Régi muzsika. PETŐFI: 8.05: Orosz operettekből. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Slágermúzeum. — 9.33: Olvastam egy novellát ... — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.55: Gyermekek könyves­polca. — 12.00: Nóták. — 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 700 éves város: Sopron. — 12.55: Operakórusok. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.33: A Ma­gyar Rádió és Televízió ének­kara énekel. — 14.00: Válogatott perceink. . . Szél Júlia válogatása az elmúlt hónap legsikeresebb aktuális műsoraiból. Zenei szerkesztő: Szeberényi Vera: Közben: — 14.30—14.35: Hírek. Időjárás. — 15.30, 16.30: Hírek — 15.33—15.36: Műsorismertetés. — 17.00: Az If­júsági Rádió órája. Híres alma materek. Bemutatkozik a sop­roni Berzsenyi Dániel gimnázi­um. A műsort az iskola tanulói készítették. 18.05: Kemény Klió és Bolla Tibor népdalokat éne­kel, Tarjáni Tóth Ida cimbal- mozik. — 18.33: Hétvégi pano­ráma. Ajánlóműsor sok muzsi­kával. — 20.00: Harminc perc rock. Az Aphrodites Child együt­tes műsorából. — 20.33: A 04— 05—07 jelenti (ism.). — 21.00Ma­gángyűjtemény. Pánczél György lemezeit bemutatja Boros Ani­kó (ism.). — 21.58: Verbunko­sok, nóták. — 22.33: Operett­keringők. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Magyar szerzők művei rézfúvókra. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.10: Ahol mindenki felfedez. Matematikai továbbképzés pe­dagógusoknak. Kombinatorika. Horizonton a moszkvai olimpia Beszélgetés egy észt sportvezetővel Az észt úszók vezetőjeként kedves ismerőst üdvözölhe­tünk Szolnokon. Löhmus Bernhard, a pernui városi sport- és tomatanács elnöke vezeti azt a küldöttséget, melynek három férfi és egy női versenyző a tagja. Hogy honnan az imeret- ség? Három évvel ezelőtt a kies észt tengerparti üdülő­hely látta többek között ven­dégül a megyénk színeit kép­viselő Lehel SC NB I-es női röplabda-csapatát, és a házi­gazda éppen Löhmus Bern­hard volt. Akkor hosszasan elbeszélgettünk a város sportéletéről: arról, hogy a tenger közelsége folytán el­sősorban az evezés és a vi­torlázás számít divatos sport­ágnak Pernuban. A száraz­földi sportágak közül pedig a röplabdának és az íjászat­nak hódolnak a fiatalok. A közönség — akár magyarok is lehetnének — szeretné a labdarúgást is, de a pemui „aranylábúak” egyre keve­sebb okot adnak az örömre. Jelenleg az észt bajnokság ötödik helyén állnak, ami nem túl fényes helyezés. Az első találkozásunk óta — elsősorban a közelgő moszkvai olimpia előszele nyomán — felülvizsgálta a sportvezetés az észt testne­velés általános helyzetét, és arra a megállapításra jutott, hogy a jövőben a tömegsport számára a jelenleginél jóval szélesebb bázist kell terem­teni. Ami pedig a fiatalok versenyeztetését illeti, leg­megnyugtatóbb a bentlaká­sos sportiskolákra bízni. Észtország-szerte szerveződ­nek is a kollégiummal ren­delkező sportiskolák, és bár Pernuban ma mindössze né­hány osztálya tevékenykedik a sportoktatási intézmény­nek, a jövő az, hogy itt is létrehozzanak egy sport „al­ma matert”, ahol a tanulás mellett magas szinten fej­leszthessék sportbeli képes­ségeiket a legifjabbak. A vendégtől megkérdeztük, milyen feladat hárul az 1980- as olimpia során Pernura ? — Mint köztudott a vitor­lásversenyeket Tallinnban rendezik. Ügy gondolom, mi a versenyzők elszállásolásá­ban nem kapunk szerepet, hiszen az észt fővárosban rangos szállodák sora bizto­sítja zavartalan kényelmü­ket. A turisták fogadásában azonban minden' bizonnyal fontos feladatai lesznek. El­sősorban a skandináv orszá­gokból érkezők keresik majd fel városunkat, hiszen kikö­tőváros lévén „békében” is sokan megfordulnak nálunk. — Érződik-e már a követ­kező olimpia szele a Balti­tenger partján? — Feltétlenül. Elsősorban a vitorlázás népszerűsége nőtt meg rohamosan. A fia­talok egymás után szállnak a hajóba, a régi versenyzők pedig tanfolyamok során ele­venítik fel ismereteiket, hogy rendezőként, versenybíró­ként működjönek majd köz­re a nagy világversenyen. Magam is jó másfél évtize­des kihagyás után ismét be­hatóan foglalkozom a sport­ággal, hiszen a vitorlázás ná­lunk olyan népszerű, mint némely országban a kerék­pár. Való igaz, a nyugalmas tenger öblökben szinte ha­marabb tanulnak meg tek- nőnyi vízi járműveket kor­mányozni a parányi aprósá­gok, mint járni. A tallinni kikötőben akár vitorlás óvo­dát is nyithatnának. Szív­derítő látvány, amint zseb- kendőnyi vitorlák röpítik a horgonyzó tengerjárók között az apró vízi „facipőket.” A vitorlázással talán az at­létika és a röplabda állhatja a versenyt az észt népszerű­ségi listán. Nem sokáig, az bizonyos, mert a sportág az olimpia közeledtével mind­inkább barátaink nemzeti ügyévé válik, A sportág „vi­torláit” az olimpia szele duz­zasztja. Eveié». Szolnokiak az országos felnőtt bajnokságon A Magyar Evezős Szövet­ség két napon át rendezte meg a tatai öreg tavon a Magyar Népköztársaság 1976. évi országos felnőtt evezős bajnokságát. Az Országos Vidékbajnokságon elért ered­ményei alapján a Szolnoki Vízügy-Dózsa SE Gudmon— Dezsóri junior férfi kormá­nyos nélküli kettese szerzett jogot az indulásra. A szolnokiak a bajnoksá­gon kiharcolták a döntőbe ju­tást és a negyedik helyen vé­geztek. valószínűség, statisztika (1. osz­tály). — 9.05: Tévétorna, (ism.) Színes! — 9.10: Építsük fel a matematikát. Matematikai to­vábbképzés pedagógusoknak. Függvények (5. osztály). — 10.05: És így tovább. Matematikai to­vábbképzés pedagógusoknak. 2—4. és 6—8. osztály. Geomet­ria I. — 11.05: És így tovább Matematikai továbbképzés pe­dagógusoknak. 2—4. és 6—8. osz­tály. Geometria II. — 16.48: Hí­rek. — 16.55: Tízen Túliak Tár­sasága. — 17.45: Telesport. — 18.10. Tv-börze. — 18.20: Falu­járás. II/8. — 19.00: Reklám­műsor. — 19.10: Esti mese. (szí­nes). 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. (Színes). Tévétorna. — 19.30: Tv-Híradó. — 20.00: Nagy kalandom Északon. (Színes). Jack London művei alapján ké­szült olasz tévéfilmsorozat. VII'2. rész. — 21.00: Mélyről jött erdő. Látogatóban Nógrád megyében. — 21.40 Művészeti Magazin, (szí­nes). — 22.40: Tv- Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: A mi melódiánk. Jugo­szláv zenés film. (Színes). — 20.20: Batira útjai. Szovjet do­kumentumfilm. — 20.45: Tv­Híradó 2. — 21.05: Hosszú út az éjszakába. Magyarul beszélő an­gol tévéfilm. I—II. rész. BUKAREST: 15.00: Röplabda: Románia— Magyarország. — 16.35: Szabad­időre ajánljuk. — 16.50: A szo­cialista országokból. — 17.00: A hét zenéje. — 17.20: Növények és állatok világa. — 17.45: TV-egye- tem. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 19.45: Nemzetközi szemle. — 19.55: Koncertműsor Bach zenéjéből. Mégis lesz vb Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt gyilkosság ál­dozata lett Omar Actis, az 1978. évi argentínai labdarú­gó világbajnokság szervező bizottságának elnöke. Buenos Airesben emiatt elmaradt a tervezett nemzetközi sajtóér­tekezlet, de egy héttel ké­sőbb ezt most megtartották. Több mint 200 különböző nemzetiségű újságíró vett részt a tájékoztatón, amelyet Carlos Alberto Lacoste kapi­tány. a szervező bizottság egyik vezetője tartott. Töb­bek között elmondta, hogy Argentína minden körülmé­nyek között megrendezi a két év múlva sorra kerülő világ- bajnokságot, amely állami ügy lett. A kormány nem csak felülvizsgálja és segíti az előkészületeket, hanem Az idei tekebajnokság augusztus 29-én kezdődik. Az alábbiakban közöljük a me­gyei csapatok sorsolását: NB I. férfi (a Szolnoki MÁV ellenfelei): 1. forduló VIII. 29: BKV Előre (i), 2. IX. 5: Pápai Vasas (o), 3. IX. 12: Bp. Építők <i)„ 4. IX. 19: DÉLÉP Szeged (o), 5. IX. 26: Szegedi Vasutas (i), 6. X. 3: Sabaria (Szombathely) (i), 7. X. 10: Csepel SC (o), 8. X. 24: Soproni FAC (i), 9. X. 31: MOM (o). 10. XI. 14: FTC (i), 11. XI. 21: Pécsi Gáz. (o). NB II. női (a Szolnoki MÁV ellenfelei): 1. VIII. 29: Kecskeméti MÁV (o), 2. IX. 5: Vasas Ikarus (i). 3. IX. 12: Kinizsi Sör (o). 4. IX. 19: Szentesi Vasutas (i). 5. IX. 26: Pécsi BTC (o). 6. X. 3: Erőnverő. 7. X. 17: Ganz MÁVAG (o), 8. X. 31: Zuglói Argentínában felelősséget is vállal érte. Azt sem titkolta, hogy — akár­csak a legutóbbi olimpián — megfelelő biztonsági intézke­déseket foganatosítanak. Lacoste a VB létesítmé­nyeiről is nyilatkozott, a meglévő stadionok felújításá­ra, illetve újak építésére 70 millió dollárt fordítanak. Az építkezések megfelelő ütem­ben haladnak, s a stadionok ielenleg 18—35 százalékos ál­lapotban vannak. — Számítunk arra, hogy nem csak sokszáz millió tele­vízió nézője lesz a világbaj­nokságnak, hanem külföldiek is ellátogatnak hozzánk. — mondta befejezésül. — Fel­készülünk megfelelő fogadta­tásukra, gondoskodunk kifo­gástalan elhelyezésükről. Danuvia (i), 9. XI. 7: Szegedi DÉLÉP (o). NB III. férfi, Észak-Keleti csoport: 1. VIII. 29: Berettyó­újfalu — Mezőtúri ÁFÉSZ. Honvéd Gyulai SEI—Debre­ceni Bocskai, 2. IX. 5: Mező­túr — Hajdúnánás, Oros — Gyulai SE. 3. IX. 12: Debre­ceni Bocskai — Mezőtúr. Nyíregyházi Sp. — Pétőfi, — Gyulai SE, 4. IX. 19: Nyír­egyházi Sp. Petőfi — Mező­túr, Debreceni Volán — Gyu­lai SE. 5. IX. 26: Gyulai SE — Mezőtúr. 6. X. 3: Nyíregy­házi Taurus — Gyulai SE (Mezőtúr szabad), 7. X. 10: Mezőtúr — Debreceni VSC, v (Gyulai SE szabad). 8. X. 17: DEAC — Mezőtúr. Gyulai SE — Berettyóújfalu. 9. X. 24: Mezőtúr — Oros. Debreceni VSC — Gyulai SE. 10. X. 31: Debreceni Volán — Mezőtúr. Gyulai SE — Hajdúnánás. 11. XI. 7: Nyíregyházi Taurus — Mezőtúr, DEAC — Gyulai SE. Tekesorsolás

Next

/
Thumbnails
Contents