Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-24 / 199. szám

1976. augusztus 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Karikák Bizony, meglehetősen szub­jektív dolog: rádiódjságbéli jeleik—széljegyzeteik alapján a háromnapos ünnep műso­rait ikiválogatni — ám mégis, próbáljuk meg. Mert valamit már az is jelez, hogy az ün­nep műsoraiból egy család mit tart meghallgatásra mél­tónak. Nos, a szabad szombattá rukkolt csütörtökön még meglehetősen kevés műsort karikáztunk be. Mindössze egy — később kiderült, való­ban érdekes — riportot az autóversenyzőkről, Hajtűka­nyar címmel (Dám László és Forró Tamás műsora); egy irodalmi összeállítást „Szólj vádiul és szólj szelíden” cím­mel; a srácnak a gyerekek közt méltán népszerű Nap­raforgót, Ungváry Anikó műsorát, amely ezúttal a len­gyelországi úttörőtáborról számolt be változatos hang­anyaggal és (már csak „félig” kairikázva) Szabó Magda, Az a szép fényes nap című gon­dolatgazdag, feszes rádió­drámáját, ismétlésben. Augusztus húszadika ünne­pén már gazdagabb volt a program, több a karika. Kis- pista István Emlékeztető címmel állított össze riport- műsort, hajdanvolt aratások emlékei'között kutatva, majd délelőtt a Gyermerádió já­tékos és tanulságos zenés ve­télkedőjét egy kedves gyer­mekvers-összeállítást hallhat­tunk Csodák és furcsaságok címmel. Volt még Pál utcai fiúk (folytatásokban), a Képes Sport és a rádió te- hetségkutató akcióról egy kellemes óra, Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? címmel, a Rádiószínház pedig Kolozs­vári Grandpierre Emil hang­játékával lepett meg ben­nünket — erről kicsit bő­vebben. Négy-öt magyar összehajol Kolozsvári Gnamdpienre Emil haragszik ránk — ma­gyarokra. Csúfondáros, kika­csintó harag ez, de mégis ha­rag. Pellengérre állít ben­nünket, „bevett” társasági, társalgási szokásainkat, s közben nagyon komoly dol­gokról szól. Szenvedélyesen és ironikusan, beszédkultú­ránkat mentendő védi a ma­gyar nyelvet, ám mindezt nagyon élvezetes formáiban teszi. Hangjátéka műfaját a szer­ző rádióesszének jelöli, s ez a Rádiószínházon belül is szokatlan, merész újítás. Esszé — azaz tudományos igényű' értekezés párbeszé­dekben? Iróniával átszőtt társadalmi tanulmány? Mind­kettő, s még egy sor- más. Kísérletnek, gondolatébresz­tőnek egyaránt megteszi, és ez nemcsak az író, hanem a megvalósítók, elsősorban a rendező Cserés Miklós dr. érdeme is. * * * „Vasámapjogú” szomba­tunk tanulságos rádióműsora Hegedűs Géza sorozatának egyik darabja volt, Az olva­sás _ .gyönyörűsége címmel. Aztán — ismét gyermekek­nek — Erich Kastnér híres regényének (Emil és a detek­tívek) rádióváltozata, egy nem mindennapi monodrá- ma közvetítése a Nemzeti Színházból Árva Bethlen Ka­ta címmel; (Kocsis István művét Ronyecz Márta vitte színpadra). A Petőfin a vidé­ki kabarésorozat szolnoki adásának ismétlése, ismét a Pál utcai fiúk, este egy négy- felvanásos vígopera (Flotow: Márta) — ennyi. Végső fokon e szubjektív felsorolásból kiérezhető, volt mit hallgatnunk e három nap alatt. Mégis, jó lett volna jobban érezni: a rádió is figyelembe veszi, hogy ünnep volt. — trömböczky — ' Folyóvizek randevúja (Foto: NZS) A költő születésének 100. évfordulóján Ady Endre vers- és prózamondó verseny Jövőre emlékezünk meg Ady Endre születésének 100. évfordulójáról. Ebből az al­kalomból országos vers- és prózamondó versenyt hirde­tett — az Oktatási Minisz­térium és a KISZ KB egyet­értésével, támogatásával — a Békés megyei Tanács műve­lődési osztálya, a KISZ Bé­kés megyei Bizottsága, a sarkadi Ady Endre gimná­zium és postaforgalmi szak­középiskola. Az országos döntőt, amelyet 1977. már­cius 18—21 között tartanak Sarkadon, január 30-ig isko­lai versenyek, megyei és fő­városi elődöntők előzik meg. Az országos találkozón a me­gyéket két-két, a fővárost ti­zenkét versenyző képviseli és külön indulhatnak egy-egy versenyzővel az Ady Endre nevét viselő iskoláik. A ver­senyzőknek egy Ady-vers vagy prózarészlet és egy mai magyar költő versének elmondása kötelező. A ver­senyen a középiskolák és a szakmunkástanuló intézetek fiataljai vehetnek részt. Ugyancsak részükre hir­dették meg az országos Ady Endre irodalmi pályázatot. A pályamunkákat november 30-ig kell megküldeni a me­gyei, illetve Fővárosi Tanács művelődésügyi osztályára. Egy harmadik pályázatot is meghirdettek a rendező szer­vek: a magyar irodalmat ta- nitó középiskolai pedagógu­soknak. Az Ady Endre taní­tásának módszertani pályá­zatára beküldendő pályamun­kákat — szintén jeligével — két példányban 1977. január 10-ig kell az Oktatási Minisz­tériumnak megküldeni. Hz utcák első házain. Sárváron Terrakotta dombormű a névadónak Sárváron a szépítő egyesület különösen sokat tesz a vái-- ros csinosítására, történelmi, régészeti és természeti értékei­nek megőrzése, gyarapítása érdekében. Kiemelkedő munkát végeztek a Nádasdy vár környékének rendezésében, a park­erdő, a csónakázótó létesítésében, a város virágosításában. Most az egyesület kezdeményezésére a nevezetes honi sze­mélyiségeknek, a munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak, mártírjainak terrakotta domborművei díszítik majd a róluk elnevezett utcák első házait. ELŐJEGYEZZÜK RÉGEN keresett könyv megjelenéséről adott hírt a rádió. Alig vártam a munka­idő végét, és haza jövet izga­tottan nyitottam be a karca­gi könyvesboltba. Ötször, hatszor átnéztem a polcokat, a tárlókat. Szememmel igye­keztem átkutatni a legrejtet­tebb kis zugot is. — Hát ez nincs — állapí­tottam meg szomorúan. De attól félve, hogy csak ón nem látom, az eladóhoz fordul­tam. Mosolyogva mondta, hogy az általam keresett könyvet a hetekben várják — és szavait kísérve egy kö­zönséges ikék fedelű füzetet vett elő a pult alól, — ami­vel én már nem sókat törőd­tem. Egy kurta fcöszönömmel nyugtáztam válaszát, és már-már kifelé indultam, amikor utánam szólt. — Egy pillanat! A nevét és a címét legyen szíves meg­mondani ! Szeretném elője­gyezni az ön számára a könyvet. Előjegyzési rend­szert vezettünk be. Így biz­tosítani tudjuk, hogy min­den vevő hozzájusson a szá­mára fontos könyvhöz. Ha nincs megfelelő készletünk, ennek alapján adjuk fel az utórendeléseket — magya­rázta, miközben a nevemet jegyezte fel a kék füzetecské- be. ' — Ha megérkezik a könyv értesítjük, ezért kértem a címét — mondta, és moso­lyogva fordult a következő vásárlóhoz. ELÉGEDETTEN léptem ki az ajtón. Jó érzés volt, hogy csak pár nap, és elfoglalja helyét polcomon a keresett könyv. Sok hanyagul odave­tett „nincs”, „kifogyott”, „nem tudom mikor lesz”, „talán próbálja meg máshol” helyett a biztos megoldás jó érzéssel töltött el. T. E. ■ / r I. Leszállók a motorról: itt­hon lennék. Itt, a karcagi Május 1. Tsz földjén. Csak­nem egy évtizedig jártam itt a határt, s állandóan a rizstermesztés ürügyén: te­lepeket, csatornákat építeni, tervezni. Minden ismerős, minden apróságról eszembe jut valami, s rég vagy mos­tanában hallott hangok szó­lalnak meg bennem akár egy magnetofon. Csokonai lelkes verse újra és újra fölzeng valahol a zsigereim- ben: „ ... megláttam végre Azt az áldott Karcagot, Hol a kán a szép térségre Halmoz sok száz osztagot.” — Én sok verset olvasok — mondta egyszer Ács Im­re — de a mostani versek­be beletörik a nyelvem. Ne­kem még Petőfi és Arany kell. — Az én fejem „Arany”, a magáé „Tompa”, azért gondolja így — szólt közbe ravaszkásan Antal Ferenc, s az egész brigád harsányan hahotázott. — Persze, nekem se tet­szik minden, ami modern — folytatta Antal Ferenc. — Például a magnó: azt a gye­rek úgy felhangosítja, hogy a hang nekiütközik a szom­széd ház falának, és amikor jön visszafelé, leveri a fá­ról a barackot... az elma­A gumicsizma. radhatat­................. * lan volt. E mlékszem, egyszer télen mértünk egy vizes területet, s beszakadt alattam a jég. Megmerültem. A rizsőrök szereztek szalmát, az lelt a kapca — megkíméltek egy tüdőgyulladástól. Szeretem a gumicsizmát, még, ha nyá­ron kifőtt benne az ember lába, akkor is. Mi mindenre jó az! Barta Károly hangját hallom magamban. — Egyszer a mi kompá­niánk, a Bihari János szo­cialista brigád meghívta a Béke brigádot, kirántott hal. sült krumpli került, de a krumpli ehetetlen volt. Igen jó mulatság kerekedett a tanyavilágban. Megebédel­tünk! Látom, vannak ott nők is, erősen táncolhatná­nak. Cigány meg egy se! Mondom a „prímásunknak”, szóval a brigádvezetőnknek, Takács Józsinak: Volna ne­kem egy zeném, elővehe- tem? Azt mondja, vegyem. Egy nagy, rossz gumicsizma volt a lábamon, lehúztam, belefújtam... Elkezdte: Bröppö-pöppö-bröppöppö, pöppö-bröppö-bröppöppö. Ez így ment esetig. Takács Lőr- csi. a haver dobolt, Győré Lajos citerázott, valaki meg bőgős volt... elhúzott mel­A Kerékpár lettem, a —------------------- munkásruhás f érfi odaköszönt, de igen sürgős lehetett a dolga, mert lóhalálában tekert tovább... Ki is?... Igen idős, Cs. Sza­bó Sándorról mesélte a bri­gád (merthogy maga nem volt hajlandó), hogy sok­sok kilométert biciklizett ilyen tempóban, mert üzen­tek érte a kórházból. Sietett, hogy életet mentsen, egy szülőanyáét. A rizsőr 70 éves volt. — Mi adunk vért — hal­lom Kóródi István hangját. — Oros Pista mondta egy­szer a főorvos úrnak hogy ha nem jó a vérünk, süssék meg hagymával. Dehát igen jó valami csörgedezik az ereinkben, úgyhogy adjuk is rendszeresen, ingyen és bér­mentve. Hosszan nézek a kerék­páros után: alaposan lehaj­totta magát. A látványra most is visszhangzik egy valamikori beszédfoszlány. — Már vagy 25 perce rúg­tuk a labdát, én alig bírtam menni, úgy lehajtottam ma­gam — meséli Takács Jó­zsef. — Akkor kérdezte meg Jónás Kálmán, hogy merre kell rúgni a bőrt... Jónás Kálmán mentegető­zött. — Egyszerű parasztembe­rek vagyunk, idősek ugye. őszintén mondom, én majd­csak végkimerülésig szalad­tam, mindefele voltam, de mindig a labda mellé dur- rantottam. Pedig erőlköd­tem a végtelenségig, úgy­hogy egy hét feléig alig bír­tam járni az izomláztól. .. melynek nekivetet­tem hátamat, kiszá­radt, mint a rizste­lepek környékén a legtöbb akác: a vegyszerek áldozata. A törzs azonban szép, cu- lápnak való, vagy szerszám- nyélnek. Esetleg szobornak? Szobor... B. Kiss Imre erőteljes, komoly hangjára emlékezem. — Az az igazság, hogy kulturális szempontból a Bé­ke brigád emeletesen fölöt­tünk van. Azért mi is küsz- ködgetünk. Többen állandó­an járjuk a könyvtárat. Vol­tunk az ejtőernyős világ- bajnokságon. Kiállításokat rendeztünk a Tarattyó úti tanyaközpontban, például a Kupái Sándorét, vagy az ör­si Imréét. Éppen olyan em­berek ők, mint mi, csakhát igen jó szobrokat faragnak. Kiállítottuk a Győrfi Sanyi szobrait: ő karcagi gyerek, csak most a Képzőművésze­ti Főiskolára jár. A nagyap­ja, Ökrös Lajos bátyám itt van a Május 1. Tsz-ben, ő mutatta be a fiú munkáit. Szépek voltak ezek a kiál­lítások. Persze, járunk a karcagi Déryné Művelődési Központba is, legutóbb Kő Pál szobrait mustrálgattuk. Balogh Imre vette át a szót. — Kupái Sándor a mi vi­lágunkat faragta ki fából. Ügy gondoljuk, minden szo­bor sántít, ha magyarázni kell. Oros Pista megköny- nyezte Kupái szobrát, a „Mángorló asszony”-t, mert olyan volt. mint szegény édesanyja. És Cs. Szabó Sán­dor is milyen hosszan so­rolta az életét a szobrok előtt! Mert szóra bírták a figurák. Hogy is mondta a „prímásunk”. Takács Józsi? „Az alvégről kell eljutni a főutcára.” Mindent az ala­poknál kezdeni. Tehát Ku­páinál. Mert Kő Pálig sok grádics van, amit meg kell járnunk, hogy azt is meg­értsük, megszeressük. így van ez mindennel. A ter­meléssel is. Honnan indul­tunk a rizstermelésben, és hová jutottunk apránként! A szakmában én már dok­tor vagyok! Most megjárjuk ezt az utat a kultúrában is... Takács Lőrinc sem bírta szó nélkül. — Mi is termeljük olyan szinten a rizsát, ahogyan Kő Pali a szobrait faragja. Már­pedig én azt mondom, a mi munkánk is művészet. És csak lessenek oda: egyre több mindent tanulunk meg olyan jól végezni, mint a kásatermelést... így megváltoznak Hason. az arányok. A szik akár egy rizsőr fel­nagyított marka. Micsoda re­pedések! Csoda? Erős fizi­kai munkát végeznek. Kien­ged a föld fagya no. akkor a téli, tavaszi víztelenítés, hogy a telep mielőbb alkal­mas legyen a talajmunkára, vetésre. Vetés után száznál több gátkivágást berakni földdel, árasztani a telepet, a gátakat újra kivágni, újra berakni, segíteni a vegysze­rezésnél, majd amikor már a víz rajta marad a telepen, akkor a gyom derékig ér a gátakon: neki a kaszával. Ezután vízpótlás, figyelni a kártevőket, majd sarjúka- szálás. lecsapolás, aratás ... Hasalok, nézem a repedé­seket. Egy piciny bogár igyekszik a számára irdat­lan szakadék egyik partjáról a másikra egy ledűlt fűszá­lon egyensúlyozva. Micsoda szakadékot kellett áthidal­niuk a rizseseknek máig, ami­kor Karcagon rizstermeszté­si rendszer létesült, amely tíz nagyüzemben 10 ezer 300 hektáron iparszerűen terme­li a vízi gabonát, a szik ara­nyát. Karcag határát nehéz lenne elképzelni rizs nélkül. Gazdaságpolitikánk nagy je­lentőségű felismerése volt, hogy rizstermesztést — és jó eredményű termesztést! — kezdtek folytatni, más nö­vénykultúrával egyáltalán nem, vagy gazdaságosan nem hasznosítható területeken. Praktikus módon az ilyen földeken alakultak ki a nagy összefüggő rizstáblák. Ez pe­dig az elmúlt 30 esztendő­ben a karcagi mezőgazdasá­gi termelés ugrásszerű fejlő­dését eredményezte. A második világháború után kezdődött a rizsterme­lés Karcagon, jóllehet né­hány esztendővel korábban is voltak próbálkozások itt is, de elsősorban a Tisza- mentén levő nagybirtokokon s az ekkoriban épült tisza­füredi öntözőfürt mellett. Az úttörők között volt Németh István, aki ma már a kar­cagi Május 1. Tsz nyugdíjas rizsőre. Néhány esztendővel ezelőtt így emlékezett a rizs­termesztő szakcsoport erőfe­szítéseire. az 1947-es eszten­dőre. — Bizony volt rá eset. hogy húszán is kubikoltunk két-három napig egyhúz- tomban, majdnem hozzácsa­tolva az éjszakát is, hogy vadvizet tudjunk szerezni a kására. Ezeken a vad szike­seken még mező sem ter­mett, itt a sáskának is fel­kopott az álla. Tavasszal, mikor kikelt a rizs, levék- nyítottuk rajta a vizet, és két-három hétig feleségestől, családostól gyomláltuk. Kéz­zel. Összeütöttünk nádból egy kis kunyhót, de amikor esett az eső. egyik sarkából a másikba mentünk, mert beázott. Ezt is ki kellett ál­lam, mert nagy reménység táplált bennünket, elszántuk magunkat, hogy ennek si­kerülnie kell... jött egy zápor, gon­dolataimból alig ri­adtam fel, máris paskolt a langyos eső. Fu­tás valami tető alá! Csak lenne a közelben valami rossz kis kunyhó! — Voltak, meg még van­nak is a határban ilyen rossz kis kunyhók — hal­lom Kóródi István hangját. Belefolyt az eső, a szél el­hordta a tetejét. Tavasszal, amikor kimentünk dohos, büdös volt. Antal Ferenc kunyhóját valamelyik ősszel gyújtottuk meg: bálaszalmá­ból volt. Alig építették meg. a büdösbogártól és a pat­kánytól felfordult a rend, már hurcolkodhatott kifelé a rizsőr. Most? Most palotánk van. Kényelmes, igazi nap­fényes. Szeretnénk, ha söté- tebb lenne nyáron, mert bor­zasztóan felmelegszik. De amúgy kifogástalan, minden dűlőútra elkelne egy, mert­hogy nagy és férős, az nem elég: nagy területen dolgo­zunk, s arra nincs idő, hogy kilométereket menjünk egy ebédért. Ellopnánk azt a kis pihenő időnket. Vagy ha jön egy zápor! Fél dűlőnyit még elszalad az ember, de ha messzebb a ház. jobb. ha nem szalad, úgyis megázik... Megáztam, s mielőtt a ki­szemelt tanya eresze alá ér­hettem volna, már ismét ka­cagott a nap — talán hiába­való futásomon. (Folytatjuk) Körmendi Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents