Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! a™,SZOLNOK MEGYEI Hét napra olvasótábor ütött tanyát Zebegényben, a Siönyi-kert fái alatt. A vendégek Szolnok - valamint Békés megyéből érkeztek, s kevés kivételtől eltekintve valamennyien szocialista brigádok tagjai. A tábor életerői, munkájáról riportban számolunk be az 5, oldalon. G yermek a nagyobb testvér, s a szülő, idős ember, a támaszt kínáló ismerős vagy ismeretlen, az érzelmek kötötte emberpár a társ kezét keresi. Talán léphetne, haladhatna mindegyikük kezük összekulesolódása nélkül is, de úgy érzi, hiszi s azt tapasztalja, jobb, biztonságosabb, meghittebb, ha kezük kapcsolódik. Nemcsak fizikai összetartozást tanúsít a másikért, a másik után kinyúló kéz, hanem lelki, idegi megnyugvást is ad; tartozunk, kötődünk valakihez. Túlzás-e átplántálni a jelkép mondandóját a társadalom bonyolult terepére, s feltételezni, ott sincs máskülönben? Aligha rugaszkodunk el a realitásoktól, ha ezt tesszük. A társadalom fejlődésének logikája vezet el a két alapvető osztály kezének mind erősebb ösz- szefonódásáig, a munkás-paraszt szövetség természetességéig. Vannak e szövetségnek ünnepi, látványos pillanatai, mint a mad nap is. Alaptörvényünk, az alkotmány mondja ki, rögzíti ezt az összetartozást, a munkásosztály vezető szerepét, munkások és parasztok hatalmát. Mégis, hisszük, a legfontosabb törvény betűinél is mélyebben ivódott tudatunkba a köznapi tapasztalat. Ezerféle kisebb és nagyobb ismeret, bizonyíték arról, hogy ez a szövetség él, ha^ jelen van mindenütt és mindenben. Az összefogásra, a tudatos együttcselekvésre milliónyian vagyunk tanúk. Igaz, a tanúságtétel formája időről időre változott. Volt, hogy ipari üzemek munkásai szerelték össze rissz- rossz darabokból a földekre induló gépeket, villanyvezetékeket húztak a csendben guggoló falusi házakhoz s volt az is. hogy a mezők népe rakott meg szekeret, vasúti kocsit élelemmel, így enyhítve a városban élő munkástestvérei gondjain. Messzire jutottunk az első lépésektől. Olykor illendőbbnek érezzük a nagy. ösz- szefoglaló tényeket, mint a hétköznapi apróságokat. Valóban, egy nemzetközi tudományos konferencián sokat mond a résztvevőknek, ha azt hallják: Magyarországon a nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot, míg a másik negyedszázadban, 1950 és 1975 között 5,7 százalékot tett ki. Haladásunkat legfőképp mégsem anyagi gyarapodásunk igazolja, hanem emberi méltóságunk, jogunk korábbiakkal össze nem hasonlítható foka. Az, hogy a munkás-paraszt szövetség szilárd köveire fölépülhetett egy rendszer, mely mindenféle tekintetben a dolgozó embert tartja a középpontban állónak, a legfontosabbnak. Tömegek tapasztalták és tapasztalják, hogy a két alapvető osztály érdekeltsége a társadalmi haladás ügyében közös, céljaik egységesek, tevékenységük eredményeinek hasznosítása nem ismer megkülönböztetéseket. Olyan társadalmat formáltunk magunknak, ahol minden ember számít, s nemcsak állampolgári jogon, hanem cselekvő, szövetséges társként, testvérként örömben és bajban. E tudati és érzelmi hasonulást szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt meglelhetjük. Hiszen regények, szociográfiák lapjaira húzódott vissza az a keserves valóság, mely „rendet” szabott szegény és gazdag között, mely előírta, ki honnét választhat barátot, párt, ki hová juthat el a társadalmi elismertség lépcsőfokain, kinek mi engedtetik meg, ki kit, hogyan süvegeljen, szólítson, kitől, mitől féljen, miről álmodjon, mire vágyakozzon. Nyitott társadalomban élünk — fogalmadnak a szociológusok. Meglehet, soha nem hallotta e megjelölést a gyermek, de tudja, jövőjének kovácsa elsősorban és döntő mértékben saját maga. Az lesz belőle, amit képességei, akarata, szorgalma alapján elér, s nem beleszületik sorsa, holnapja megváltoztathatatlanságába. Szembe kell néznie követelményekkel, de ezek nem léte bizonytalanságát, származása meghatározó jegyét tudatják vele, hanem azt, mit kíván és vár el tőle a társadalom. Tegnapunk, jelenünk és jövőnk alapját, a munkás-paraszt szövetséget nem az ünnepélyes deklaráció, hanem a mindennapos cselekvés élteti, erősíti, gazdagítja. Az így gondolkozó és dolgát napról napra teljes szívvel tevő százezrek érték el, hogy ma az ipar egy hónap alatt termel annyit, mint a felszabadulás előtt egy egész esztendőben. E tömegek alkotása az iparosodott mezőgazdaság, a másfél évtized alatt fölépített egymillió lakás. E tömegek mozdulnak meg.íjja- bárhol segítségre, támaszra van szüKsögÄk teljesítenek kommunista műszakot Jolijuknak tekintett nemes célokért, ők ültek a perzselő nappalból a fülledt éjszakába nyúló műszakban a kombájn vezetőfülkéjében, s tették ezt zokszó nélkül. A kenyérért is, kötelességtudatból is, de azért is, mert látták, mások ugyanígy cselekedtek, s büszkék arra, hogy ők sem maradtak hátrább, tőlük is tellett annyi, ha nem több. A legfőbb országépítő erő nem anyagi javaink tömegétől, nem az embertől elválasztott technika minőségétől, korszerűségétől függ, hanem e gondolati, tudati változás ütemétől, szocialista céljainkkal való azonosulás hogyanjától. M a ünnepi gyűlések emelvényein, munkás-paraszt találkozók baráti csoportjaiban sok szó esik a szövetségről, az összetartozásról. S nem azért, mert így illik, hanem mert mindannyiunkban ott sűrűsödik róla a tapasztalat, mert mindannyian érezzük az összefonódó kezek biztató, bátorító, társakról valló melegét. Lehet, e melegség a legutóbbi hetekben csupán annyi volt, hogy soron kívül elkészült néhány alkatrész a földeken mormogó gépekhez, útnak indult néhány teherautó, hogy megfelelő áron legyen zöldség a gyárkapu előtti pavilonban, ám e szinte semmiségek beloptak csöppnyi örömöt a szívünkbe s a társak szívébe, mert megint tettünk kötelességünkön felül valamit, megint kaptunk valamit, ami több, mint amennyi jár. Sűrűbben van köznapunk, mint ünnepünk, s nemcsak a naptárban, hanem a szövetség mikéntjében is. Társak vagyunk, s nem azért, mert hangoztatjuk ezt, hanem mert a cselekvésben szorosan összefonódik kezünk. II Néiilap a megyei tanács közművelődési díjasai közölt Tegnap délben a közművelődési munkában kiválókat láttak vendégül a megyei tanácsnál. Az ünnepségen megjelent Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, és Tóth János, az SZMT elnöke. Sipos Károlynak, a megyei tanács elnökhelyettesének bevezető szavai után Tan Kálmán, a megyei tanács V, B. művelődésügyi osztályának vezetője tartott ünnepi beszédet. Többek között hangsúlyozta: A sokrétű munka eredményeként fejlődött a közművelődés szocialista világnézeti tartalma, politikai cél- tudatossága, amely pozitív hatást gyakorolt a termelő, valamint a közéleti tevékenységre, a szocialista személyiség kifejlesztésére, a szocialista életmód formálásáraAz eredményeket annak a kipróbált politikának az alapján értük el, amelynek útjain eddig is jártunk, s amely hosszabb időre szólóan megszabja a jövő tennivalóit is. A továbbiakban aláhúzta: — A közművelődési munka célja, tartalma nem más mint a fejlett szocialista társadalom építésének a szolgálata hatékony módszerekkel és teljes energiával. E tevékenység folyamatában a közművelődés még messze nem merítette ki a lehetőségeit. Igen jelentősek azok a társadalmi és szellemi tartalékok, amelyek észszerű hasznosítása önmagában is záloga a gyorsabb és eredményesebb továbblépésnek. A sok-sok tennivaló akkor oldható meg ha kialakul az egységes szemlélet a fő kérdésekben, amely alapja az egységes gyakorlatnak. Az ünnepi beszéd után dr. Hegedűs Lajos kitüntetéseket nyújtott át. A Szolnok megyei Tanács V. B. Köz- művelődési Díját kapták: a Dr. Hegedűs Lajos átadja a megyei tanács- V. B. közművelődési díját Fábián Péternek, a Szolnok megyei Néplap főszerkesztőjének Szolnok megyei Néplap Slzer- kesztősége; Sárosi Béla a szolnoki Áfész igazgatóságának elnöke; Papp László, a jászberényi zeneiskola igazgatója; Smuta Kálmánná, a megyei tanács kunszentmártoni járási hivatalának közművelődésügyi felügyelője. A Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült: Bálint Istvánná főkönyvtáros (megyei könyvtár); Szikszai Mária könyvtárvezető (Jászapáti); Varga Sándorné mo, ziüzem vezető (Kisújszállás) ; Kiss Mária csoportvezető, moziüzemi vállalat (Szolnok); Varga Béláné bábcsoportvezető ' (Mesterszállás) ; Demeter István általános iskolai igazgatóhelyettes (Kunmadaras); Nemes And- rásné könyvtáros (Jászberény) ; Nagy Sándorné könyvtáros (Mezőtúr); Sindel Mihály szakkörvezető (Török- szentmiklós); Balogh Regina könyvtárvezető (Űjszász); Szakái Károly, a törökszentmiklósi városi pártbizottság politikai munkatársa, és Gőz Imre, a kunmadarasi művelődési ház igazgatója öten Kiváló Dolgozó kitüntetést. nyolcán miniszteri dicséretet, hárman pedig megyei tanács elnöki dicséretet kaptak. Ünnepségek, nagygyűlések megyeszerte Megemlékezések az alkotmány napjáról 2. oldal Négyen voltak a „három-kovácsok" Riport az Állami-díjas Homonnai brigádról 3. oldal A szocialista kultúra terjesztéséért Kitüntetéseket adtak át Szolnokon XXVII. évf. 197. sí. 1976. aug. 20., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÖSSZEFONÓDÓ KEZEK
