Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-17 / 194. szám

1*76. augusztus 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP BViAPEVT „Ki «eg gem kai fiatalén...” Lehetne riportműsor is, hi­szen az idős parasztember, Babicz Lajos, egy napja tör­ténetébe szőve egész élete folyását, végül is mindent elmondhatna a riporterinek is. Miért, hát hogy az egyórás csaknem monológ a Rádió- színház produkciói közé ke­rült? Nos, gondolom, azért, mert a szerző, Maráz László, aki Staailiadnya Győző hang- felvételével a dokumentum- játékot összeállította, meg­érezte az anyagban a drámai erőt, azt az esztétikai többle­tet, ami az „egyszer volt” egyidejűsége fölé emeli a da­rabot, ami kérészéltű riport­nál többre érdemesíti. Babicz Lajos nem beszél­get. Nem a riporter kérdései­re válaszol, maga mondja magának, mintegy belső mo­nológként élete felidézett sorsfordulóit A háború ke­serveit, beszolgáltatástól ter­hes küszködéseit a maga földjén', a közös 'gazdaság kétszeri megalakulását, két fia emberré válását, a har­madik elvesztésének kínját, — megélt hetven évének minden gondját, örömét. Igaz, nem Babicz Lajos műsora ez a dokumentumjá­ték, hiszen, a szerkesztés, a drámai, tömörítés segít hoz­zá ahhoz, hogy a hallgató a valóban lényeges momentu­mokat kapja. Ám Babicz La­jos mégis aktív alkotója en­nek a produkciónak. Az el­hangzó gondolatok az ő gondolatai, tapasztalataiból ő merít nekünk, felmutatva a számára — s egyben szá­munkra is — legértékesebbe­ket. Szokatlan rádiószínházi műfaj, utaltam rá az elején. Szokatlan még a dokumen­tumjátékok között is az ily hosszú monológ. Ám, mert egyetlen pillanatra sem ma­radhat az ember közömbös, s mert — épp a valós anyag­nak köszönhetően — a köz­lés ilyen módja a lehető leg­őszintébb, jó úton járnak az alkotók. (Legfeljebb a hang- felvételek változó minősége zavaró itt-ott, ám a tartalom jórészt ezt is feledteti.) Az idős paraszember mo­nológját Illyés Gyula, Kezek című költeményének részle­tei szövik át. Ö írja e vers­ben valahol: Ezek aZ embe­rek (kezek) egyre inkább a múlt refcvizítumai. A munká­iba tört, a nehéz, fizikumot, idegeket egyaránt igénybe vevő életforma egyre inkább a múlté ma már. S ezért is maradandó érték egy-egy ilyen dokumentumjáték: ta­lán az utolsó pillanatokban ragadja meg az alkalmat, hogy a „nehézéltűek” helyt­állásának emléket állítva, példájukon keresztül általá­nos emberi értékeket fogal­mazzon meg. Szavakban Formát bontott a Rádió­lexikon. A szokásos vasárna­pi beszélgetés most kilépett a stúdióból, ifjúsági táboro­kat kapcsoltak sorra a Ba­laton partján ahol a fiatalok kérdéseire neves tudósok vá­laszoltak. Az ötlet — amely tulajdonképpen nem új — azért érdemel említést, mert a mindig tanulságos Rádió- lexikon ezzel is elevenebbé, érdekesebbé vált. Rokon műfajiban „dolgo­zik” Bán László is. Címzett: Ismeretlen, Feladó: Emberi­ség ... című műsora a koz­mikus társkeresést választot­ta témájául. Csillagász és fi­lozófus, villamosmérnök és biokémikus, igyekszenek szakszerű választ adni, egy, a tudományos-fantasztilkus irodalom tárgykörébe tartozó kérdésre: vajon sikerül-e más világok élőlényeivel kapcsolatot teremtenünk? Bán László műsorának egy­értelmű erénye: tudományos alapossággal igyekszik egy mindannyiunkat izgató kér­désre választ keresni. — trömböczky — A Szolnok megyei Verseghy Könyvtár könyvkötészetében bújtatják új köntösbe az elhasz­nálódott könyvtári könyveket. Havonta közel 1500 könyvet „fiatalítanak" így meg az ügyes kezű asszonyok. Képünkön Juhász Mihályné és Papszt Judit éppen a „vászonozást" végzi. A szövetkezet hozta létre Huszonöt éves a Tinta Múzeum Negyedszázados jubileumát köszönti ezekben a .napokban a túrkevei Finta Múzeum. Dainkó Imre kezdeményezé­sére 1951-(ben alapították. Akkor még Vörös Csillag Termelőszövetkezeti Múzeum volt a neve. Az első szövetke­zeti városban ezen a címen jöhetett létre. Gyakorlati munkája, hivatása kiforrat­lan volt, ezért másfél év után néprajzi és helytörténeti .gyűjteménnyé alakult. 1967 óta Finta Múzeum néven sze­repel. Szoborgyüjtemény zsebekben Ezernyi buktatóval birkózó, tiszteletre méltó erőkifejtés­sel igyekvő lokálpatrióták — mindenekelőtt a múzeum mostani igazgatója, a már nyolcvanadik életévét taposó Győrffy Lajos — érdeme a mostani szép jubileum. Akar­tak ugyanis állandó képző­művészeti gyűjteményt léte­síteni Túrkevén már a koráb­bi évtizedekben is. Megfele­lő alap — a Finta testvérek munkái — volt is ehhez. 1936-ban Finta Sándor testvérei nevében felajánlot­ta műveiket Túrkevének. A képviselőtestület örömmel kapott az ajánlaton. Volt egy régi, rossz, üres ház, elhatá­rozták, hogy abban helyezik el a gyűjteményt: Finta Ger­gely is odaköltözött Buda­pestről. Finta Sándor alkotá­sainak Amerikából való ha­zahozatalára viszont csak ele­ve halva született ötletek vol­tak. így például az, hogy a washingtoni Kossuth szobor avatására kiutazik egy ének­kar, s minden énekes a hó­na alá csapja a művész egy- epv remekét. A harmincas években a túrkevei gyűjteményalapítás csak félsikerrel, majd meev- venkettőben teljes kudarccal járt. Túrkeve fizetésképte­lenné vált. gyámság alá ke­rült. Csak a minisztériumi kiküldött engedélyével lehe­tett fedezni a legkisebb ki­adást is. így aztán Finta Gergely szedhette a sátorfá­ját Győrffy Lajos utólag is berzenkedik emiatt: — A helyi fafejű vezetők semmit sem tettek érte, pe­dig egy kis jóakarattal meg lehetett volna menteni a mú­zeumot hiszen csak fillére­ket adtak az épületért. 1957-be.n Finta Sándor — Győrffy Lajossal tartott kap­csolata alapján — levelet írt Amerikából Budapestre, a Művelődésügyi Minisztéri­umba : „Minekünk sohasem volt az a célunk, hogy az egész világot, vagy az egész országot boldogítsuk, ezt egy kis csoport sohasem teheti meg. Mi a világ egy kicsiny részét a túrkevei dolgozókat akartuk a mi saját; munka- eredményünkön át tanítani”. Munkáit 1962-ben 2 ezer 700 dollár útiköltséggel ho­zatta Jiaza Los Angelesből az állam. A Finta testvérek al­kotásainak számára UL szárny épült a túrkevei mú­zeumhoz. Látogató azóta bő­ven akad a világ minden ré­széről. Kiállítások tömege A Finta-gyűjtemény ma­gában is megérdemli a féltő gondoskodást. Az állandó ki­állítás mellett azonban közel 200 időszaki is volt a túrke­vei múzeumban. Közművelő­dési funkciójának szépen megfelelt az intézmény, ne­gyedszázados pályafutása alatt. — Minden lehetőséget ki­használtam, de érzem, hogy már nem sokáig bírom, — sóhajt Győrffy Lajos. — Má­sodállásban dolgozom. Napi három órát kellene itt len­nem, de hat se elég. Nagyon elkelne a segítség ... Elkelne bizony, hiszen nyolcvanéves korban már ne­hezen megy a munka s az utódra is gondolni kellene. Olyan emberre, aki legalább megközelítően úgy végezné munkáját, mint Lajos bácsi, aki életművéért a napokban veszi át a Móra Ferenc dí­jat. Simon Béla Amatőr képzőművészek alkotótábora nyílt Berekfürdőn Harminc — többségében Szolnok megyei — amatőr képzőművész vesz részt, a karcagi Déryné Művelődési Központ rendezésében augusz­tus 15—25 között a berek­fürdői alkotótáborban. A tá­bor ünnepélyes megnyitóját vasárnap a késő délutáni órákban tartották: Fodor Gyula, a karcagi városi párt- bizottság munkatársa kö­szöntötte a táborba érkezet­teket. Tegnap délelőtt megkezdő­dött a munka a tábor lakói — grafikusok, festők, szob­rászok, keramikusok — kép­zett művésztanárok irányítá­sával. ideális környezetben, jó feltételek között képez­hetik magukat. Napközben dolgoznak, esténként pedig képzőművészeti témájú elő­adásokat hallgatnak. Néhány alkalommal szórakoztató és irodalmi műsorokra is sor kerül. A táborban készült legsike­rültebb alkotásokat ősszel Kunmadarason a képzőmű­vészeti világhét alkalmából külön kiállításon mutat­ják be. Ilz évre Tudományos Tíz évre szóló tudományos munkaprogram kezdődött Baranyában: helytörténeti lexikon készül a megye te­lepüléseiről. Hatalmas vál­lalkozás ez, hiszen több mint ezer helység „életrajzát” kell feltárni és megírni, s ezek többsége ma már nem léte­zik. Egy részüket az évszá­zadok vihara söpörte el, mint például az 1526-os „mohácsi vész”. TaÉéképzts főiskolai szinten Miklósvári Sándor nyilatkozata Szeptemberben a bajai, a debreceni, az esztergo­mi és a sárospataki taní­tóképző főiskolaként nyitja meg kapuit. Ezzel teljes egészében végre­hajtották az Elnöki Ta­nács 1974-ben hozott törvényerejű rendeletét; hazánk valamennyi taní­tóképzőjében főiskolai szinten oktatják szep­tembertől a hallgatókat. A budapesti, a győri, a jászberényi és a kaposvári intézet ugyanis — személyi és tárgyi feltételei alapján — már 1975 szeptemberében megkapta a főiskolai rangot. Miért vált szükségessé a tanítóképzés főiskolai szint­re emelése, s milyen ered­ményeket várnak ettől? — ezekről a kérdésekről nyilat­kozott az MTI munkatársá­nak Miklósvári Sándor mi­nisztériumi főtanácsos, az Oktatási Minisztérium peda­gógusképző osztályénak ve­zetője. — A felszabadulás után el­ső iskolapolitikai vívmá­nyunk az egységes, minden­kire kötelező 8 osztályos ál­talános iskola életrehívása volt. Természetesen az isko­lához pedagógus is kellett. A pedagógusképzéssel foglal­kozó középfokú intézmények, a tanító- és óvónőképzők lé­nyegben tovább folytatták munkájukat, az általános is­kola felső tagozata, az ott folyó szakrendszerű oktatás azonban szaktanárokat igé­nyelt. Ezért alakultak meg 1948—49-ben a pedagógiai főiskolák. Az egységes általá­nos iskolát így nem követte a pedagógusok egységes szin­tű képzése. A kiegyenlítődés­ben jelentős lépés volt 1959- ben a tanító- és óvónőképzés felsőfokú intézményi rangra emelése, a végső, évtizedekre szóló megoldást azonban a mostani intézkedés hozta meg. Évszázados képzési for­mát váltunk most fel kor­szerűbbel, egy,, a mai társa­dalmi igényeknek megfele­lőbbel. — A társadalmi igények­hez igazodva, s mintegy elő­készítve a főiskolává szerve­zést, néhány éve a tanítókép­zőkben új tanterveket vezet­tek be. Ezek iskola — és ne- velőközpontúak, párhuzamo­san folyik az elméleti és gya_ korlati képzés, s nagy szere­pe van ebben a gyakorló is­kolának. Ezek a tantervek biztosítják, hogy a hallgatóki magas színvonalon ismerjék meg a szaktárgyakat, az is­meretátadás módszertani fo­gásait, a gyermek lélektanát, az emberformálás törvényeit, lehetőségeit, és — buktatóit is. Felkészítjük a leendő ta­nítókat a napköziotthon, a kollégium, az iskolaotthonos osztály, az ifjúsági mozga­lom vezetésére is. — Befejezésül szeretném ihangsúlyozni, hogy a főisko­lai státusszal és a képzési rend koszerűsítésével a taní­tóképzők eddigi célja nem változik meg. A tanítóképző főiskolák továbbra is tanító­kat bocsátanak ki falaik kö­zül, de az eddigieknél is kép­zettebb, hivatásét ismerő és szerető, politikus közösségi szakembereket. Nyikorgó kerekek oyooiábao Fekete lajbis, csajla kala­pos magyar veri a kovakövet. A tapló nem akarja az iga­zat. — Ezt még gyakorolni kell! — Az a jó, hogy nem... Kattan a giázöngyújtó, de a nagyibajszú legény ezzel se boldogul: nem jár be a láng a pipájába. — A fene enné meg. nem válnék be „ősnek”. A furcsa szemrehányás a Körös torkolatéiban hangzott el szombaton délután, az ősi Csonyigrád alatt, a Tisza gyönyörű fövenyén, ahol a csongrádi napok keretében hét szocialista kubikosbrigád versengett: ki tud többet apáik múltjáról, — és a je­lenről. A brigádok némelyike régi kubikos ruháiban: csizma, posztónadrág, darócing, vé- giggombos lajbi, kalap, eső­csurgató. A vállon hámszíj, a inadrágakasztékban jobbról, kovaköves, taplós zacskó, a másik oldalon ibigehólyag, dohánnyal. A csizmaszárban a kocér, — vagyis a szer- száimtisztító... — Kész múzeum ... — Nehéz volt összeszed­nünk. A padlásokról, innen, onnan. Mert nem vagyunk mi már kubikosok. Áh, de­hogy ... Csak így hívnak bennünket. De azért tudjuk, hogy volt valamikor. A táj a technika, a gépek „kezenyomáról” árulkodik. A régi kubikosvilágot elnyiko­rogta az idő kereke. De a battonyai, az orosházi csen- dőrsortűzre, a mindenszenti éhségsztrájkra, az öcsödi, nagyszénás! „zendülésekre” jól emlékeznek a mai „kubi­kosok” is. — Apámat a talyiga vitte el... — Én még toltam a kor- délyt, gyerekfejjel, ha a ló nem ibirta. A „csonyigrádi” partszaka­szon megelevenített régi ku­bikosvilág maian vidám. A verseny egyik játéka a kun^- hóépítés. Az ország különbö­ző részéből jött kubikos szo­cialista brigádok egymást múlják felül, olyan takaros kunyhókat építenek. De hiá­ba, a tények árulkodnak: a régi kubikosoknak nem jól ment a dolguk. Vesszőből, földből épített kunyhóban laktak tavasztól — amikor kiengedett a föld — hólees- téig. A Középtiszai Vízügyi Igazgatóság szolnoki főépítés­vezetőségének Tiszavirág szocialista brigádja, Fehér Gáspár brigádvezető irányí­tásával igaz és valódi kubi- koskumyhót épített. A bejárattól jobbra, balra homokpadka. Ez az ágy. Raj­ta a csíkos pokróc, vagyis rongyszőnyeg. A fejrésznél a beretvás doboz, a lábnál a fű­szeres tarisznya. A szalonna belógatva a két „ágy közé”, hogy meg ne lepjék a han­gyák. Mellette a tésztás zacs­kók. — Hogy is megy ez a ver­seny, Fehér elvtárs? — A brigád amott ássa a vízelvezető csatornát. Időre, centiméterre. Pontos, jó-e a munka, ezt nézi a zsűri. Má­sik versenypont: korhű kuny­hóépítés, az életmód bemu­tatása. Ebbe tartozik a főzés is. Ehun rotyog-e! A szolgafa nagy bográcsot tart. Szép, piros lé ... — Mifelénk főleg az öreg­lebbencs járta, azt főzöm az embereknek. A szomszédok, a gyulai ku­bikosok öreglaskát főznek. Fokhagymás, jó illatú tész­ta, erre nem dukált paprika. A szegediek öregtarhonyát „mozgatnak” a bográcsban. Kavarni nem szabad, mert mázgás lesz az étel... Amott paprikáskrumpli a „mai” vacsora, odébb „egész­ben” lebbencs ... Ahány ház, annyi szokás, de mindenütt egyszerűség, szerénység. Ki­vette az erőt a lapát, meg a talyiga, komótosan főzött a kubikos,, olyan ételt, amelyik­re elég volt fél szemmel oda­nézni. Jön a zsűri, pontozzák a kunyhókat. Melyik brigádé a legigazibb? Fennakadnak egy-két öklömnyi, szürkés­barna, kőszerű valamin... — Ez mi? — Hát a szappan. Ha el­hullt a jószág, abból főzte az asszony. A vízelvezető árkokat már kikövezték. Az emberek la­pátra támaszkodva várják a mérnököket, a zsűrit. — Meg se mérje, mérnök elvtáns, az annyiszor ezer milliméter ahogy megadták! De azért megmérik, felír­ják az adatokat, pontozzák'a teljesítményit. — Annyi ez. tényleg, milli­méterre. A csajlakalaposak kihúz­zák magukat. De jó, ha az ember büszke lehet a mun­kájára! A szolnoki bográcsnak igen nagy a sikere. A zsűri után a közönség ízlelgeti Fehér Gáspár főztjét. Egy bikinis bakfis és a piroscsíkos nad- rágos vendég — a Néphadse­reg egyik tábornoka — eey- másit felülmúlva dicsérik a tiszasülyi tésztát... — Ez igen! — Még ilyen jót... Fehér Gáspár mégis sóhaj­tozik: — Ezzel megvolnánk, de a szellemi vetélkedő! Na, nem mondom, arra is nagyon ké­szültünk. Sokat segítettek ne- küink, gz. igazgatóságtól... A pódium elé szólítják a csapatokat: — Mikor robbant ki a du­nántúli cséplőmunkások sztrájkja? * — 1906-ban. — Énekeljen el egy kubi­kosnótát ... — Sétál a kubikos ... — Mit nevezünk oltás­nak ... Kérdések, válaszok, majd eredményhirdetés. A Tiszavirág brigád ölel­kezik. Megnyerték az orszá­gos kubikosvetélkedőt. — Hej, emberek, attól, hogy már nem vagyunk ku­bikosok, csak jó kubikosok vagyunk! Az ácsoláshoz, a betonozás­hoz. a partbiztosításhoz, ré- zsüzóshez, a gépek kiszolgá­lásához és még mihez értő brigád boldogan vette át az első díjat a „csonyigrádi” Ti- sza-parton. Tiszai Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents