Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-10 / 162. szám
197«. MÜm 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Költészet és technika Találkozás Robert Rozsgyesztvenszkijjel Külön díj Nisből Szolnoki dalosok sikere A nagy sikerű éjszakai szerenád színhelye az ultramodern Ambasador Szálloda előtti tér volt. A Magyar Írók Szövetségének meghívására tíi napot töltött hazánkban Robert Rozsgyesztvenszkij költő, a Szovjet írószövetség titkárságának tagja. Körútja során ellátogatott Szolnokra is; a járműjavítóban, a vegyiművekben munkásokkal, a tiszaligeti KlSZ-táborban pedig fiatalakkal találkozott. Rozsgyesztvenszkij 1932- ben született egy Altáij vidéki kis faluban. Elvégezte a Gorkij Irodalmi Főiskolát; első kötete „A tavasz zászlói” 1955Lben jelent meg. Azóta csaknem harmincra emelkedett versesköteteinek száma. * Az egész világon ismert és népszerű költőt szolnoki látogatásakor szállásán, a ti- szaligeti Touring Hotelben kerestük fel. — Költötársa, Jevtusenko egy interjú során azt mondta önről, hogy „többet barangol a nagyvilágban, mint Moszkva utcáin”. Merre jáirt eddig? — Ez azért egy kicsit túlzás — mosolyog Jevtusenko idézett mondatán —, bár nagyon sok országban voltam már. Elmondtam, hogy az Antarktisz kivételével mindem földrészen megfordultam, kezdetben mint riporter, később, mint válogatott kosárlabdázó, de költőként is gyakran utazom külföldre. — Nem először jár Magyarországon. Bizonyára megismerkedett költőinkkel, íróinkkal. Kiket vallhat barátainak? — Valóban-sokszor voltam Magyarországon. Találkoztam költőkkel, írókkal, de nagyon sok kedves, irodalomszerető emberrel is. Mint barátot azonban, mégis csak Garai Gábor nevét említhetem meg, ugyanis vele találkoztam a leggyakrabban, őt ismerem a legjobban, s. az ő verseit fordítom oroszra. — Kiknek a verseit fordítja a legszívesebben? — Csak olyan költőktől fordítok, akik a barátaim, vagy akiknek a sorsa megráz, mint például Radnóti Miklósé. — Milyen idegen nyelven beszél? — Angolul és németül tudok egy keveset. — Az utazásai hogyan hatnak költői munkásságára? — Egy-egy utazást nem lehet úgy tekinteni, hogy elmentem és visszajöttem ... Nem minden utazásomból születik vers, de az emlékezetemben megmaradt képek, benyomások sokszor a legváratlanabb pillanatokban bukkannak elő, s önkéntelenül is leírom egy-egy verssorban vagy szakaszban. Én úgy gondolom, hogy az igazi író, főként napjainkban nem élhet csak a hazája határai között. Ha nem ismerem meg az idegen országokat, nem ismerhetem igazán a magamét sem. Minden ország, minden nép sorsa függ a' többi ország és nép sorsától. — Hány nyelven adták ki eddig a müveit? — Albánián és Kínán kívül az összes szocialista országban lefordították a verseimet. A kapitalista állaKarminc esztendővel ezelőtt, 1946. július 10-én alakult meg a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége és ihdult útjára a népi kollégiumi mozgalom. 1970-ben szeikesztőbizott- ság alakult a NÉKOSZ egykori vezetőiből — ma mindnyájan jeles társadalomtudósok — a mozgalom történetének a feldolgozására. Többéves munkával körülbelül százezer dokumentumot mok közül pedig többek között Japánban, Svédországban. Franciaországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, s az Egyesült Államokban jelent meg kötetem. — Jevtusenko. Voznye- szenszkij és az ön költészetének kirobbanó indulását „új hullámnak” nevezték a Szovjetunióban. „Az én szerelmem” című elbeszélő költeményét, ahogy Marcsenko, a kritikus írta „szinte rongyosra olvassák a fiatalok”. Hol tart ma ez a népszerűség? — Én azt %iszem, hogy változatlanul népszerűek a verseink. Az elmúlt évben például a kétszázezer példányban megjelent új kötetem napok alatt elfogyott a könyvesboltokból. De ugyanezt elmondhatnám Jevtusenko és Voznyeszenszkij műveiről is. — A népszerűségét a nyilvános felolvasások, költői estek sikere is fokozta. Most is gyakran találkozik olvasóival? — Ma például három alkalommal is találkoztam az olvasóimmal — jegyzi meg mosolyogva a szolnoki programjára utalva. — S természetesen otthon is gyakran részt veszek hasonló rendezvényeken. Egyébként a szovjet televízió nemrég indított egy irodalmi sorozatot, amelyben költők olvasnak fel verseikből. A múlt hónapban éppen én tartottam egy másfélórás előadói estet. —A kritikusok egyik fő eredményének tartják, hogy megszólaltatta műveiben a fiatalság érzés- és gondolatvilágát is. Mi a véleménye a fiatalokról? — Gyakran mondták rólam, hogy a fiatalok költője vagyok. Én nem tartom magamat annak, de nem tiltakozom ellene. Szeretem a fiatalságot, s nem értek egyet azokkal az idősebbekkel, akik a saját korosztályukat különbnek tartják, mint a mai fiatalokat. Az ifjúság a jövő záloga, s bár különböznek az egyes fiatalok, valamiben mégis jobbak mint mi. Ugyanúgy, ahogy annak idején valamiben mi is jobbak voltunk, mint apáink, hiszen tovább folytattuk a haladó hagyományokat, de hozzá is tettünk valamit, újabb gondolatokat, eredményeket. S ez nem is lehet másként, ez az emberiség fejlődésének útja. — Nemrég ért véget a szovjet írók hatodik kongresszusa, amelyen Georgij Markov, az írószövetség titkára azt állapította meg, gyűjtöttek egybe sok száz volt népi kollégista áldozatos közreműködésével. A dokumentumokból összeállított kötet, amely mintegy a népi kollégiumok kis enciklopédiája lesz — jövőre jelenik meg. A NÉKOSZ-évforduló hivatalos ünnepségeire — tudományos ülésszak, kulturális műsor, képzőművészeti kiállítás — szeptember elején kerül sor, számos volt népi kollégista részvételével. hogy „a regény műfajában léptek előre a leggyorsabban”. Mi a véleménye erről? — Markovnak igaza van. Valóban nagyon sok tehetséges prózaíró tűnt fel az utóbbi években. A líránkról sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt. Sok fiatal költőnk van, de könnyebben tudnék telsorolni húsz nevet, mint kettőt. Nincs olyan személyiség köztük, akinek munkássága kifejezné a saját nemzedékének érzés- és gondolatvilágát. Bízom benne, hogy ez csak rövid átmeneti időszak, s már nem kell sokáig várnunk, hogy feltűnjön irodalmunkban egy „költőóriás”. — ön mit tart a legfontosabb költői feladatának? — A költészet lényegét én úgy látom, úgy érzem, hogy utat kell építenie az alkotó és az olvasó között. A szovjet költészet mindig büszkélkedhetett azzal, hogy hozzáférhető és érthető az olvasók milliói számára. A szovjet költő és a szovjet dolgozó szíve egy ütemre dobban. Egy jó verseskötet megjelenése nálunk mindenki számára igazi ünnep. Meggyőződésem, hogy egy-egy okos, szép könyv olvasása után az emberek boldogabbak lesznek, mint voltak. S mi lehetne szebb, felemelőbb feladat egy költő számára, mint hogy rátalál arra az útra, amely az olvasókhoz vezet? — Számtalan verse, poémája — köztük a „Szput- nyik”, s a „Levél a XXX. századba” — már a távoli jövőt idézi, önt korunk csodája, az űrrepülés egyik első költőjének nevezik. Milyennek képzeli az emberiség jövőjét? — s ez a kérdés mint a Béke Világtanács tagjának is szól. A — Elöljárójában hadd idézzek egy jó pár évvel ezelőtti vitából, amely nálunk a lírikusok és a fizikusok között zajlott. A fizikusok azt állították, hogy ők nagv- szerűen meg tudnak lenni Puskin és Mozart nélkül, őket csak a tudomány érdekli, az, hogy mi van a Holdon. A lírikusok azt válaszolták erre, hogy „minket nem érdekel, mitől ég a lámpa, elég, ha halljuk Mozart zenéjét, olvashatjuk Puskin csodálatos verseit”. Természetesen két vélemény a két véglet. Én nem tudom, milyenek lesznek a jövő század emberei. A további fejlődésben kétségtelenül óriási szerepet játszik a technika, a tudomány, de remélem, hogy nem ölik majd ki az emberekből a humánumot, s nem vezetnek majd a művészetektől való elforduláshoz sem. — S mit vár ön a jövőtől? Mik a további tervei? — Rövidesen befejezem újabb kötetemet, amelynek címe „A város hangja”. S a távolabbi jövőben? Még nagyon sok jó verset szeretnék írni, s nem mondom, hogy nem írok majd prózát is. Csak legyen elég időm... Tál Gizella Fotó: T. K. U órsi Imre szobrai Drezdában őrsi Imre karcagi fafaragó, sok hazai kiállításon elért siker után külföldön is bemutatkozik alkotásaival. A drezdai Albertinumíban a XVI. német munkás ünneni játékok keretében megnyílt kiállításon minden szocialista ország bemutatja amatőr képzőművészeinek munkáit. A magyar kollekcióban megtalálhatók Őrsi Imre „Mosolygós ember”, „Birkózó” és „Szemölcsös ember” című kőszobrai is. A rangos nemzetközi bemutatót művészkollektíva rendezte, melynek vezetője Wolfgang Sper, A szolnoki ÁFÉSZ Kodály kórusa egy hétig Jugoszláviában vendégszerpelt, a szolnoki dalosok a nisi nemzetközi dalfesztiválon léptek fel. E bevezetőt olvasva bizonyára sokan felsóhajtanak: „ez igen,. így könnyű világot látni.” Könnyű? Az együttes tagjai hetente háromszor próbálnak, heti háromszor két-háromórát áldoznak fel a pihenőjükből a sikeres szereplésért. Van aki évek óta, van aki évtizedek óta csinálja... Egy külföldi vendégszereplés természetesen csodálatos élmény. Ám annak az együttesnek, mely hazája képviseletében külföldre eljut, valóban kiválót, nagyszerűt kell produkálnia. Jó ajáitféíeváHel A szolnoki Kodály kórus évek óta sikeresen állja a nróbát. Külföldi útjain, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Angliában, Finnországban, s legutóbb a Német Demokratikus Köztársaságban, mindenütt óriási sikerrel szerepelt, meghódította a hazai fesztiválok, hangversenyek közönségét, néhány héttel a jugoszláviai vendégszereplés előtt pedig a szigorú szakmai zsűri elismerését is kivívta — egy minősítőn elnyerték a „hangvenseny- kórus” fokozatot, a hazai kórusmozgalom legmagasabb kitüntetését. E minősítés jó ajánlólevélnek Ígérkezett Nisbe. A nisi fesztivál a jugoszláv kórusok legnagyobb, legjelentősebb ünnepe, nemzetközi hírű seregszemle. 1966. óta kétévenként sok száz dalos érkezik Zágrábból, Belgrád- ból, Skopjéból, Szarajevóból, s még tucatnyi más városból, községből Nisbe, hogy a nisi vár különleges hangulatú szabadtéri színpadán, a rádió és a televízió nyilvánossága előtt bebizonyítsa felkészültségét, tudását. Négy éve nemzetközi jellegűvé avatták a fesztivált, igaz a hazai, s a külföldi kórusok külön kategóriában versenyeznek. A találkozó jelentőségét bizonyítja, hogy minden alkalommal Joszip Broz Tito védnöksége alatt zajlik. Ezerhez íz Mos Idén, július 3-án már a hatodik alkalommal szólaltak meg a fesztivál nyitányát jelző fanfárok. Ezerhatszáz dalos, s legalább ennyi érdeklődő zenebarát szorongott a zsúfolásig megtelt nézőtéren. Ott ültek a szolnoki Kodály kórus tagjai is, kicsit félve, kicsit izgatottan, hisz mindjárt az első nap programja fellépésre szólította őket. Nos a fellépés brovúrosan sikerült. A közönség már az első szám, Monteverdi O primave- ra című művének bemutatását szűnni nem akaró, vastapssal jutalmazta. A vastaps a fel-felhangzó „bravó” a műsor mindegyik dala után visszatért. Balázs Árpád, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán művei következtek sorra, s a Buday Péter és Rigó Éva vezényelte kórus valamennyit nagyszerűen szólaltatta meg. Sikerült, méghozzá micsoda tetszésnyilvánítást aratva, a hazai közönségnek meglepetésként szánt Szimios-mű, a „Posla mama na voda” bemutatása is — melyet csak a fesztivál szigorú szabályai „mentettek meg” az ismétléstől. Másnap mindenki izgalommal kereste az újságokat. Kivétel nélkül valamennyi felsőfokon dicsérte' a szolnoki kórus teljesítményét. A legtöbb lap az esti produkció méltatása mellett az együttes történetét, eddigi eredményeit is ismertette, sőt közölte a szolnoki dalosok fényképét. Nem késett sokáig a -zsűri hivatalos értékelése sem, mely hangsúlyozta, hogy a szolnoki Kodály kórusban igen jó együttest ismertek meg. A szakvélemény egyaránt kiemeli a nagyszerű műsorválasztást, a tiszta, szép hangzást Az A ve Maria című Kodály-mű előadása a zsűri szerint egyenesen „csodálatos” volt, az O primave- rával azt bizonyították Buday Péter tanítványai, hogy a régi mesterek művét, hogyan lehet stílusosan, egyben korszerűen énekelni, a „Posla morna na voda” megszólaltatása során pedig a nyelvi nehézségeket is legyőzték. Hamar túl a nehezén A nehezén tehát hamar túljutott az együttes. Éjszakai szerenád, gyárlátogatással egybekötött fellépés, kirándulás, városnézés szerepelt ezután a programban s persze esténként a fesztiválon való részvétel — ezúttal már „csak” nézőként. Csodálkozó, elismerő nézőként. Igen, szinte minden külföldi vendég meglepődve tapasztalta, milyen gazdag, milyen sokszínű a jugoszláv kóruskultúra. Estéről-estére nagyszerű együttesek léptek pódiumra, s ami különösen feltűnő volt: valamennyi kórus tizen—, huszonéves fiatalokra épült. A fesztiválon részt vevő jugoszláv együtteseknek egy, a külföldieknek három fellépést terveztek a rendezők. Három szereplésre számítottak a szolnoki dalosok is, az tán négy lett belőle. Ezért a váratlan „ráadásért” természetesen senki ssm haragudott — hisz a meghívás a fesztiválzáró díszhangversenyre szólt! Díszhangverseny — eredményhirdetés. Lehet ennél izgalmasabb, érdekfesztőbb része egy fesztiválnak? A szolnoki dalosok szerint aligha, s gondolom ezzel a véleménnyel valamennyi szereplő, közreműködő egyetért. S lehet ennél örömtelibb pillanat? Semmiképp, hisz a zsűriéinek elsőként a szolnoki Kodály kórus nevét említette! A fesztivál legjobb külföldi együttesének felajánlott különdíjat Buday Péter és Rigó Éva együttese nyerte. Hérosz Dezső A népi kollégiumok kis enciklopédiája Ez a felvétel még a számtalan itthoni próba egyikén készült. Ezeken a próbákon kovácsolódott a nisi siker...
