Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-03 / 156. szám
1976. július 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mezőtúr Közművelődéséért Program öt évre Megyénk városaiban, községeiben sorra születnek a középtávú közművelődési tervek. Legutóbb a mezőtúri Városi Tanács ülésén döntöttek az öt évre (1976-tól 1980-ig) szóló programról. * Sikerekben, eredményekben gazdag időszakra tekinthetnek vissza a mezőtúri közművelődési intézmények. Az elmúlt öt év alatt a művelődési központban megduplázódott a klubok, szakkörök, művészeti csoportok száma, méghozzá úgy, hogy közülük nem egy országos hírre tett szert. A százéves Petőfi énekkar többször szerepelt a rádióban, a televízióban, s megkapta a megyei tanács közművelődési díját, a bábszakkör fesztiválsikerekkel dicsekedhet, az ifjúsági klubok pedig szinte minden „megnyerhetőt” megnyertek az országos pályázaton. Külön kell szólni az intézmény nagyszerű műszaki ismeretterjesztő munkájáról, melynek hivatalos elismerését jelenti, hogy Mezőtúrt bízták meg a megyei bázisfeladatok ellátásával is. Végezetül egyetlen statisztikai adat: öt év alatt százötvenezerrel nőtt a művelődési otthon látogatóinak száma. Ügy véljük, ez is az eredményesség meggyőző bizonyítéka ... A könyvtár az elmúlt tervidőszakban elnyerte a kiváló intézmény címet, mellyel a 22,6 százalékos olvasói arányt „honorálták” az illetékesek. Bővült a könyv- és folyóiratállomány, sokrétűbbé váltak a Szolgáltatások, javult a tájékoztató munka — a leg- legfőbb eredmény azonban az, hogy megszűnt az intézmény zártsága. Ma már nemcsak várják, de keresik is az olvasókat. / A mezőtúri sikerek titka a közművelődési párthatározat óta egyre javuló tárgyi, anyagi, személyi feltételekben keresendő. Az elmúlt ötéves tervben felújították és korszerűen berendezték a művelődési otthon színház- termét, a könyvtár új zenei részleget kapott, sőt az ifjúsági klubok és a fiók- könyvtárak szépítésére is jutott pénz. Egy fejezet lezárult, megnyílt egy másik. A most elfogadott, 1976-tól 1980-igszó- ló középtávú közművelődési terv tartalmi célkitűzéseit nem lesz könnyű megvalósítani, a mezőtúriak magasra állították a mércét. Azt szeretnék elérni, hogy még az eddiginél is sokkal többen művelődjenek, vegyenek részt az általános és szakmai oktatásban, továbbképzésben, önképzésben. Fő feladatnak a közművelődés világnézeti hatásának erősítését, a lakosság politikai műveltségének növelését jelölték meg. Az új program a régi eredményekre épül, megvalósítása pedig a régi módszerekre. Ez utóbbi azt jelenti, hogy Mezőtúron változatlanul fontosnak tartják a köz- művelődési munka feltételeinek javítását. A tervek szerint idén sor kerül a kiállítási csarnok, jövőre pedig a művelődési központ épületének felújítására. A városi könyvtár helyiséggondja várhatóan hamarosan megoldódik. A közművelődés középtávú mezőtúri programja leszögezi, hogy növelni kell a könyvtár könyvbeszerzési keretét, s a művelődési központ állami támogatását is. Minderre csak az üzemek, szövetkezetek segítsége révén nyílik lehetőség. Ugyancsak az üzemekre, szövetkezetekre vár a munkahelyi művelődés gondjának megoldása, mégpedig a függetlenített népművelő beállításával. (Jelenleg csak a Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezetben dolgozik népművelési ügyvezető.) A terv összeállítói, s meg- vitatói kölcsönösen egyetértettek abban, hogy a tartalmi célkitűzések megvalósítása még az eddiginél is magasabb színvonalú irányító és koordináló tevékenységet igényel. Csak céltudatos munkával, közös erővel, városi összefogással valósítható meg a mezőtúriak nagyszerű programja. Az elmúlt év decemberében adták át a könyvtár új zenei részlegét. A hetven négyzetméternyi szobában több mint ötszáz hanglemez, négy sztereo lemezjátszó, két magnó, s kétszázötven kötet várja a zene barátait N yugdíjas vagyok. Szabad időmet, melyben bővelkedem, a kávéházban töltöm. Egyszer, mint mindig, elmentem oda egy kis ostábla-játékra. Leültünk az asztalhoz, s míg kávénkat iszogattuk, szóba jött, hogy Tuskófi, az adóhivatal volt tisztviselője, aki most nyugdíjas, regényt ír. Nagy regényt, tíz kötetben. Sokan kinevették, kinevettem én is. Tuskófi és a tíz kötetes regény! Me ghány tuk-v etettük a dolgot, majd haza mentünk. Igen ám, de vagy tíz nap múlva Tuskófi bejött a kávéházba és az asztalra vágott egy vaskos könyvet. Nagy történelmi regényének első kötete volt. Ezerháromszázhatvan oldal. Nekünk tátva maradt a szánk, Tuskófi meg a táskába tette a regényét és magasra emelt fővel távozott. Hát még mekkora volt a meglepetésünk, amikor ugyanabban az évben a könyvesboltok kirakataiban megláttuk Görbenyak regényének első kötetét is, a volt erdőkerülőét, aki most szintén nyugdíjas, ő meg Asz- paruh ká\nnal kezdte, amikor az hordájával letelepedett a Duna deltájánál, s váltig ígérgette, hogy eljut napjainkig. Ezzel a céllal egy tizenhat kötetes regényt szándékozott megírni. Szívemben nemes irigység kezdett buzogni. Ha ezek a vénemberek sokkötetes regényeket írnak, nem írhatnék-e én is valamit? Menynyivel vagyok rosszabb náluk? Manapság a művészet nem valami kiválasztottak szentsége, szentelheti neki magát minden jó szándékú ember, hogy népét, s leginkább a szocializmus felépítését szolgálja országunkban. Ráadásul nyugdíjas vagyok, van szabad időm, következésképpen törvényes jogom is, hogy irodalommal foglalkozzam. így morfondíroztam, de még mindig nem szántam rá magam, hogy elkezdjem. Amikor azonban Pala- csintov, az algimnázium volt politechnikai tanára is kiadta „Rodopei rapszódia” sorozatának első kötetét, amikor a felesége is kiadott valamilyen „visszaemlékezést”, amikor még a környékünkön lakó aggastyán Csinju Csi- nev apó is megírt egy regényt egy bizonyos Zselju Vojvodáról, végre én is megszabadultam mindenféle gátlástól. Megköptem a markom és fölpattantam a Pegazusra, csakhogy nem tudtam, merre vágtassak. Akaratlanul persze, először én is a történelem sűrűje felé sarkantyúztam lovamat, de teljesen kiábrándultán kellett onnan visszafordulnom. Kiderült, hogy a mi sokat szenvedett népünk történelme szögesdróttal elkerített és parcellákra felosztott aranybánya, és minden egyes parcellán valamelyik nyugdíjas fáradozik izzadó homlokkal. Becsvágyból mégis bebarangoltam az egész történelmet, de egyetlen parcellát sem találtam a magam számára. A korosztályom- beliek még azokról a királyokról is több kötetnyit írtak, akik úgyszólván csak reggeltől délig uralkodtak. Akárhogyan is, a „gyötrel- mes keresztúton” álltam és tanakodtam, mibe is fogjak. Borzasztó, mikor az emberben forr az alkotó energia és nem tudja, hogyan és mire használja jel. Ez a gyötrelmes állapot kerek hat hónapig tartott, csak a hetedikben kezdtem el írni a jelen vidám krónikát. Hogy miért éppen krónikát, ráadásul vidámat, magam sem Ivajlo Petrov ENNYI AZ EGÉSZ LEGÖRDÜLT A FÜGGÖNY Ü nnepélyes társulati üléssel zárta évadját tegnap a Szigligeti Színház; Székely Gábor igazgató értékelte az elmúlt évi tevékenységet, és köszöntötte a színészi pályafutásának 25. évéhez érkezett Koós Olgát, és elbúcsúztatta a nyugdíjba vonuló Kürtös Istvánt. Ugyancsak ez alkalommal adták át a megyei tanács színészi nívódíját Tímár Évának. Legördült a füg§öny —- 3 véget ért ismét egy színiévad a Szigligeti Színházban. Alkalom ez, illő, hogy néhány dologról most a lap hasábjain is szó essék, nemcsak visszafelé pillantgatva, hanem a jövőre is tekintve. Mindenekelőtt jóleső érzés, hogy színházunk az elmúlt évadban szellemi tartásában következetes maradt, s vállalt társadalmi kötelezettségeiben hűtlenné nem vált célkitűzéseihez. Kilenc bemutató egyetlen évadban, és több mint háromszáz előadás — mennyiségi mutatók — olyan követelmény volt a társulattól, amely arra kénysze- rítette, hogy szinte nap mint nap a lehetetlennel kellett megbirkóznia. Kilenc bemutató, s közülük négy eredeti; három magyar szerző műve', egy szovjet dráma hazai premierje. Igaz, nem azonos hőfokú és színvonalú megvalósításban, de ami a fő, egyetlen egy esetben sem a színház maga állította mércéje alatt. Ennek a mércének a tartalma? Az előadások mindenkori tartalmi igényessége, gondolati tisztasága; tartalom es forma olyan belső feszülése és megteremtett egyensúlyi. amelynek végeredménye: sohasem az érdektelenség. Akar mai szerzők darabjairól isdett légyen szó, érzéki megjelenítésében a színház törekedett a színpadi lehetősegek maximális kihasználására, a gondolatok szuggerá- lására erőteljesen kifejező eszközökhöz is bátran nyúlt. S miközben igyekezett teljesíteni vállalt feladatát, szüntelenül kereste a korszerű gondolatok kifejezésének művészi eszközeit. Megvannak persze ennek is, az útkeresésnek, például egy-egy klasszikus mű újraértelmezésének is a maga veszélyei, sőt rizikói, mert miközben igyekszik szabadulni a színház a sablonoktól, újakba is beletévedhet. Itt van a „függönynélküliség”, tudom, mint ahogy bizonyára egyetlen szerző sem tudja, miért és honnan kerülnek műveinek témái. írótársaim versengve kérdezgették tőlem, miért választottam hőseimül postai kézbesítőnket, Pirinyót, Hézag Canko szíjgyártót, Filjo Filer fotográfust és másokat, csupa „tizenkettő-egy-tucat" embert. Igazán szégyen, hogy mint szerző nem tudtam megválaszolni egy ilyen kérdést. Pirinyó, mondjuk, nemcsak hogy egyáltalán nem hős az életben, de mindennek tetejébe egy kissé ostoba is. Hézag Canko pedig — csak különcködő, semmivel sem több. Egyébként, ami Pirinyót illeti, elismerem, róla nem sok különöset lehet írni, és nem vagyok biztos benne, hogy esetleg nem hagyom-e ki és keresek egy másik hőst. Ez legalább egyszerű. Szabad király, mint mondtuk, nincs, de jogsz egy állattenyésztő brigádvezetőt vagy egy élmunkást valamelyik üzemből, egy mosolyt kensz a képére, hogy álmában is mosolyogjon, beszélteted, mint a termelés professzorát, a tervek túlteljesítését ígér- teted meg vele, s ennyi az egész. Akarom mondani, ebben az országban, aki könyvírásra adja a fejét, éhennem vész. Bolgárból fordította: Dudás Gyula amely formai eszközként lépett elő, hovatovább színházunkban is modernista ma-, nírrá vált. Pedig attól még egyetlen előadás sem vált korszerűbbé, hogy „nyugdíjazták” a függönyt. Megjegyzem ennél sakkal veszedelmesebb, ha a leeresztett függönnyel a gondolat hiányát szeretnénk eltakarni. A színház dicséretére szól, hogy ilyen veszély sohasem fenyegette. A függöny azért „tűnt el”, hogy adott esetben a néző számára még kézenfekvőbbé váljék: ami a színpadon történik, s ami körülöttünk a világban játszódik, nem választható el egymástól. Ilyen értelemben is felfogható a gondolati tisztásáé. Nem holmi artiszti kus, öncélú tisztaságról van tehát szó, hanem olyan esztétikumról, amelynek természetszerűleg a politikum is szerves része. nyeivel, elvárásaival. A színház és a k^zöhség együttha- ladásában olykor előfordul, hogy a közönség, legalábbis egy része, elmarad tőle az úton, vagy nem képes vele lépést tartani. Ez nem zárja ki, hogy a részleges művészi eredménytelenség is szülhet „lépéskülönbséget”. Akadtak átmeneti konfliktusok, megtorpanások ebben a kapcsolatban, amelyek ideiglenesen nem kívánatos feszültséget szültek, illetve szülhettek. Az elégedetlenség különböző kifogásokban jelentkezett. Voltak, akik például mennyiségben keveselték, mások minőségben is a szórakozás, a könnyedebb időmúlatás lehetőségeit. Másoknak a színház puritán, célratörő, a látványt a mondanivalónak alárendelő színpadi világával szemben voltak fenntartásai. Elsősorban ízlésbeli differenciJelenet a nagy sikerű Thyl Ulenspiegel-ből; jobb oldalt a címszerepet játszó Papp Zoltán És ez a Revizor színrevitelé- ben éppúgy jelentkezett, mint az Asztalosindulóban, sőt még a zenés darabokban is. A Thyl Eulenspiegel előadásában vajon nem fedek- hettük-e fel a mai ember határozott antimilitarizmusát, vajon nem figyelmeztetett-e bennünket olyan veszélyekre, amelyekkel újabb és újabb formában ma is szembe kell néznünk. részében igazán kiemelkedő remekmű nem született ugyan az elmúlt évadiban, de valamennyiről elmondható, hogy egészséges, ígéretes kísérletnek bizonyultak, és. — jobb szó híján — a maiság szándéka közös szellemi nevezőre hozta őket. Más szempontból is van figyelemreméltó tanulsága az elmúlt színházi esztendőnek. Például az egyéni művészi teljesítmények oldaláról. Néhány kiugró színészi sikernek lehettünk szemtanúi, s mindenek előtt az az örvendetes, hogy Papp Zoltán, aki néhány éve epizód istaként kezdte, ebben az esztendőben már a Kulcskeresők Bolygójában végképp bebizonyította; képes a legösszetettebb művészi feladatok megoldására is, s akár egy egész előadás terhét is vállára tudja venni — Thyl Ulenspiegel. Tímár Éva is most, az elmúlt évadban tudta igazolni igazán,, nagyszerű feladatokban, hogy sokoldalú művész, (kitűnő stílusérzéke van, és komikai ereje mellett kellő energiája súlyos drámai szerepek megformálására is. És kár volna elhallgatni, hogy Piróth Gyula és Csomós Mari kettős parádés játékot nyújtott — jutalomjátéknak is elkönyvelhető — A makrancos hölgyben. Viszont mi tagadás, tványi Józsefet több jelentősebb szerepben is szívesen láttuk volna. A színház saját eltökélt útját járta-járja, van önálló szellemi koncepciója, elképzelése a világról, amelyet ábrázol és egy-egy drámáról is, amellyel világunkat ábrázolja. Kialakult ízlés-normái szerint következetesen cselekszik. Törekvései azonban — kétségbevonhatatlanul nemes törekvések — tapasztalható, hogy nem esnek mindenkor egybe közönsége igéákról beszélhetünk itt, évtizedes beidegződésekben kísértő, rossz színházi hagyományokban is kereshetjük az okát. A véleményekből azonban az fogalmazható meg, hogy a színháznak még erőteljesebben kell munkálkodnia közönsége nevelésén, kellő tapintattal és a legkülönfélébb társadalmi csatornákat is igénybe véve. Közelebb a közönséghez, mert Brecht szavaival, leváltani nem lehet, közelebb, akár tematikai engedmények — nem tartalmi! — árán, s akár a programon belüli belső arányok, műfaji arányok az elmúlt évinél is valamivel kedvezőbb kialakításával. S az ellentét, amely a színház művészi törekvései és a közönség ízlésbeli normái között olykor keletkezett, úgy gondolom, elsősorban a mai élet konfliktusait még erőteljesebben, elevenebben tükröző, szocialista igényű jó magyar darabok és szocialista szellemiségű jó előadások következetes programjával oldható fel, folyamatban. Fontos dolog, hogy a színház ismerje jól a maga közönségét — e téren jócskán van még tennivaló —, de az elmúlt évad sikerei, még szerényebb eredményei is azt mutatják, hogy közönség és színház jó viszonyának megteremtésében előbbre lépni csak akkor lehet, ha színházunk a közönségben jelentkező^ új szocialista igényeket erősíti és első sorban erre épít, de nem feledkezik meg arról sem, hogy ma még a színházi látogatók egy részének ízlése, műveltsége nem ebbe az irányba mutat. A szocialista ízlés formálásában ez olyan realitás, amely- lyel a színházi alkotóműhelynek egész tevékenységében számolni kell. Meggyőződésem, h*öt zönség rendre arról bizonyosodik meg, hogy a színpadról művészi formában az igazi élet, a szocialista élet eleven igazsága szól hozzá, még átmenetileg sem ereszti el a színház kezét, és bizalma is növekedni fog a színházban. A gondolatilag érett és művészileg igényes, közönség, ez az előrelépés feltétele és egyben célja is. Valkó Mihály