Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-29 / 178. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. július 29. Közös parancsnokságai hozott leire a iohholdal A libanoni fővárosból ismét Damaszkuszba utazott a Palesztinái Felszabadítása Szervezet delegációja, élén Faruk Kaddumival, a politikai osztály vezetőjével. A bejrúti rádió jelentése szerint a küldöttség magával viszi a PFSZ libanoni vezetőinek „elvi hozzájárulását” az újabb tűzszünet! megállapodás kidolgozásához és ellenőrzésének megszervezéséhez. A tervek szerint a tűzszünetet libanoniakból, pal észt maiakból és stíriaiakból álló hármas bizottság ellenőrizné: a bizottság vezetője Szahri El- Khol'i, az Arab Liga libanoni megbízottja lenne. A tervezet egyben felhatalmazná az Arab Ligát arra, hogy Libanonban állomásozó békefenntartó erőinek létszámát a jelenlegi 3500;ról tízezerre emelje. A nemzetközi Vöröskereszt libanoni képviselője tegnap bejelentette, hogy ma megkezdik a Teli Zaatar menekülttábor sebesültjeinek elszállítását, de csak abban az esetben, ha annak biztonságos lebonyolításához szükséges feltételeket a szembenálló felek szavatolják. Egy nappal a Libanonban élő amerikai állampolgárok egy részének sikeres elszállítása után, tegnap a két legnagyobb jobboldali, keresztény fegyveres szervezet, a falangista párt és a nemzeti liberális párt katonai alakulatai egy közös parancsnokság létrehozásában állapodtak meg. A lépést azzal indokolták, hogy ily módon kivárnák elejét venni a jobboldalon belüli nézeteltéréseknek az Arab L.isa béke- fenntartó erőivel való együttműködés kérdésében. A Pierre Gemayel, valamint Camille Chamoun vezette szervezetek tárgyalásairól kiadott közös közlemény hangsúlyozza. hogy a jövőben koordinálják katonai akcióikat. Chamoun egyébként tegnap az AFP hírügynökségének adott nyilatkozatában kijelentette, hoev a libanoni baloldal figyelmen kívül hagy mindenfajta esetleges Szíria— Palesztinái megállapodást, mivel a két fél között az előző napokban lezajlott tárgyalásokon nem vettek részt Libanon képviselői. Leszögezte, hogy a jobboldal csak olyan tűzszüneti megállapodást hajlandó elfogadni, amely az ország egész területére kiterjed. Hírügynökségi jelentések szabit Bejrutban tovább folytatódnak a fegyveres összetűzések. Olaszország Hamarosan megalalnl a kisebbségi kormány Az Olasz Kereszténydemokrata Párt vezetősége kedd esti ülésén egyhangúlag megbízta Andreotti kijelölt miniszterelnököt a kisebbségi kereszténydemokrata párti kormány megalakításával. A pártvezetőség több, mint öt órai tanácskozás után döntött így. Andreotti és Taccagnini, a kereszténydemokrata párt főtitkára egyébként kedden kisebbségi kabinet megalakításának lehetővé tétele érdekében arra kérte az OKP-t, hogy parlamenti tartózkodásával támogassa a leendő kormányt. A nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy az OKP magatartásától függ a kisebbségi kormányalakítás lehetősége. GENF A hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség tegnap Genfben újabb találkozót tartott. MOSZKVA Viktor Korcsnoj, szovjet nemzetközi sakknagymester aki részt vett az amszterdami nemzetközi versenyen, bejelentette, hogy nem kíván visszatérni hazájába és „politikai menedékjogot” kért Hollandiában. TOKIÓ A Japán vizsgálóbírák tegnap folytatták a Lockheed megvesztegetési botrányban betöltött szerepe miatt kedden letartóztatott Tanaka Kakuei volt japán miniszterelnök, s a vele egyidejűleg őrizetbe vett titkára, Enomo- to Tosho kihallgatását. A Kyodo hírügynökség szerint az 58 éves Tanaka a kihallgatás során beismerte, hogy a Lockheed társaság japáni megbízottaitól 500 millió jen „kenőpénzt” kapott. NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este megkezdte a vitát a Zambia ellen elkövetett sorozatos dél-afrikai agresszióról. A BT összehívását a Zambiai Köztársaság kormánya kérte. POZSONY A Pozsonynál történt repülőszerencsétlenséggel Ö3Z- szefüggésben a CTK tegnap este hat órakor az alábbi hírt adta ki: *. „Ma reggel 9 óra után a Bratislava—Ivanka repülőtér közelében lezuhant a Prága —Bratislava között közlekedő csehszlovák utasszállító repülőgép. A gép fedélzetén 69 utas és 7 főnyi személyzet tartózkodott. A szerencsétlenség oka eddig nem ismeretes. A mentési munkálatokat azonnal megkezdték a tűzoltók és a hadsereg egységei részvételével. A repü-' lőgéproncsok közül eddig kiszabadított személyek közül hatot kórházba szállítottak. PASADENA Közép-európai idő szerint ftegnao délután a pasadenai irányítóközpontból rádión kapott utasításra a Viking—1 robotkarja mintát vett a Mars talajából. Az űrhajózási központban a tv-képernyőkön megjelenő képeken tisztán kivehetőek voltak a talajon a robotkar markolófeje által hagyott nyomok. fithén a Isapi eült Brüsszelben megkezdődtek a Közös Piac és Görögország tárgyalásai a görögök csatlakozásáról az EGX-hoz. A képen: Papaligurasz gazdasági és tervezési miniszter (bal oldalt) Max van der Stoelnek, a Közös Piac miniszteri tanácsa soros elnökének társaságában (KOMMENTÁRUNK.) Görögország a nyugat-európai gazdasági integráció legrégibb társult tagja. Már jó ideje várható volt, hogy a Közös Piac és Athén között megindulnak a teljes jogú tagság feltételeiről a megbeszélések. Ez a tárgyalássorozat szerdán Brüsz- szelben ünnepélyes külsőségek között megkezdődött. Tulajdonképpen hosszú folyamat zárul le, ha Athén elnyeri teljes jogú tagságát. Görögország a nyugat-európai integráció első társult tagja volt, s csupán az ezredesek juntája idején vált „szalonképtelenné” gazdasági partnerei szemében. Állítólag — legalább is a Brüsszelben tárgyaló görög gazdaságegyeztetési és tervegyeztetési miniszter szerint — a görög politikai pártok többsége támogatja a csatlakozást, s ezért fölösleges is a dán vagy brit mintára népszavazást rendezni. Ha a tárgyalássorozat az ősszel véget ér és Athén számára kedvező döntés születik, formailag sok minden változik Hellasz és a Közös Piac között. Mint társult tagnak kevesebb kötelezettség fejében viszonylag több önálló jogot engedélyeztek. Kérdés, hogy a görög nemzetgazdaság számára a „ki- lencek” megannyi gondja, a mezőgazdasági árrendszertől az ipari teimelés összehangolásáig, nem jelent-e majd túlontúl nagy megterhelést? Más szóval — miként egy brüsszeli lap nemrég fogalmazott —, Athén még megbánhatja, amiért mindenáron igyekszik bejutni valahová, ahonnan mások kifelé sandítanak. Mindenesetre új szakasz kezdődik a Közös Piac és Athén kapcsolatában. Mint a társulás vezetői hangsúlyozták, mostantól az előkészítő periódusban Görögország nagyobb betekintést kap a közösség belső ügyeibe, mint korábban. Várható, hogy a „kilencek” előbb-utóbb újabb felvételi kérelmet is napirendre tűznek: Soares portugál miniszterelnök már bejelentette, hogy országa mielőbb szeretne felvételt nyerni a Közös Piac tagjai közé. Ka Athént és Lisszabont gondolatban már oda képzeljük a gazdasági integráció tagjai sorába, óhatatlan a‘kérdés: képesek-e a fejlett tőkés országok oly csalhatatlan módszert ta- 1 >lni, amellyel a számszerűen ugyan erősödő közösség belső ellentmondásain úrrá lesznek, s erejéből még a segítségre is jut? Az eddigi példák — egyelőre — azt bizonyítják, hogy ilyen csodaszernek nincsenek birtokában. Brezsnyev—Gierek találkozó Befejeződtek Várnában Zsivkov és Ceaiisescu tárgyalásai Tegnap délelőtt a Várna melletti Eukinográdhan folytatódtak és a déli órákban befejeződtek Nicolae Ceausescu és Todor Zsivkov hivatalos megbeszélései. A kétoldalú kapcsolatokról, valamint a nemzetközi helyzetről tárgyaltak. A tárgyalások befejezése után Todor Zsivkov ebédet adott Nicolae Ceausescu tiszteletére, majd a Fekete-tengeri Aranyhomok üdülőhely megtekintésére hívta meg a román vendégeket. Nicolae Ceausescu vezette román küldöttség tegnap délután hazautazott Bulgáriából. Hsnaadik hét a Szálját» A Szaljut—5 orbitális állomás repülésének huszadik és huszonegyedik munkanapján a személyzet két tagja technológiai kísérleteket végzett. Sikeresen folytatódik a július 14-én elkezdett úgynevezett kristálynövesztési kísérletet Mint az űrhajósok jelentették, állandóan figyelik a kristályok képződését és növekedését Tegnap az űrhajósok újabb technológiai kísérletet hajtottak végre. Ennek célja a súlytalanság állapotában végzett forrasztás sajátosságainak megfigyelése volt. Az erre szolgáló berendezés egy konténerből áll, amelyben mangánnikkel forrasztóanyaggal vegyülő rozsdamentes acélcsövek vannak. A munkadarabokat a forrasztáskor különleges anyagokkal hevítik. Az összeforrasz- tbtt darabokat a földön fém- szerkezettani vizsgálatnak vetik majd alá. Az űrhajósok egészségi állapota jó. A repülés programját sikeresen teljesítik. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára tegnap a Krímben baráti találkozót tartott. A két testvérpárt vezetői kifejezték elégedettségüket a szovjet—lengyel kapcsolatok eredményes fejlődésével és hangsúlyozták készségüket arra, hogy tovább bővítsék és mélyítsék ezeket a kapcsolatokat politikai, gazdasági, tudományos és kulturális területen. Leonyid Brezsnyev és Edward Gierek tájékoztatták egymást országuk társadalmi-politikai életének kulcsproblémáiról és vélemény- cserét folytattak több időszerű nemzetközi kérdésről. Ha az elmúlt év eredményeit vizsgáljuk, megelégedéssel vehetjük tudomásul, hogy az európai béke megszilárdult szinte minden területen konkrét lépéseket tettek a helsinki záróokmányban lefektetett elvek megvalósítása felé” — hangsúlyozza az európai békéért és együttműködésért küzdő szovjet bizottság jelentése, amelyet a helsinki tanácskozás egyéves évfordulóján bocsátottak ki. A Szovjetunió és a többi szocialista ország elsőrendű fonA Spanyol Kommunista Párt 125 tagú Központi Bizottsága tegnap Rómában tanácskozásra ült össze. Dolores Ibárruri után Santiago Carrillo főtitkár emelkedett szólásra. Kijelentette, hogy illegalitása ellenére a párt elhatározta, hogy a továbbiakban nem folytat titkos tevékenységet, hanem a Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet zárószakaszának közelgő első évfordulójával kapcsolatban ismét kifejezték meggyőződésüket, hogy a tanácskozás eredményei, amelyek a népek teljes egyetértésére és támogatására találtak, a jó- irányú döntő változást szolgálhatják és kell is szolgálniuk a nemzetközi kapcsolatokban Európában, sőt nemcsak ezen a földrészen. Ezen az úton másik nagyjelentőségű lépés volt az európai kommunisták berlini értekezlete, amely meghatározta az európai béke és biztonság erősítéséért vívott kö-1 zös harc fő irányait. A találkozót a barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megértés légköre jellemezte. toságot tulajdonít a záróokmányban foglalt megállapodások konkrét végrehajtásának, amelyek az aláíró országok érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartásán alapszanak. A jelentés a továbbiakban hangsúlyozza,hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell kiegészíteni. A szovjet bizottság álláspontja szerint a leszerelés problémájának megoldására minden lehetőség adva van. nyilvánosság elé lép, hogy a közvélemény megismerhesse célkitűzéseit és működését. Spanyolország demokratikus fejlődését illetően javasolta, hogy az ellenzéki pártok egyesítsék erőfeszítéseiket a demokratikus irányba mutató hatpontos program megvalósítása érdekében. ; fi béke EirlpÉlan snegsziiérÉit Szovjet értékelés Helsinki évfordulóján A Spanyol KP Központi Bizottságának ülése Rómában Vita az „európai parlament” körül A Kjiijjv Piac immár 18 iiuZUd éves történelmi tapasztalata azt mutatja: valahányszor a gazdasági ellentétek bebizonyítják a „nemzetek fölötti integráció” lehetetlenségét — a tagállamok vezetői politikai eszközökkel akarnak új életet injekciózni ebbe a folyamatba. Most is így történt. Két esztendő óta tartó vita után a közelmúltban megállapodás született a közvetlen szavazással választandó közöspiaci parlament ügyében. (Nagy túlzással a résztvevők ezt „európai parlamentnek” nevezik.) Nem véletlen, hogy éppen a legutóbbi két évben bukkant fel újra ez a gondolat. E két esztendő ugyanis a tőkés világ gazdasági válságával párhuzamosan a gazdasági ellentétek eddig nem tapasztalt kiéleződését hozta a Közös Piac kilenc tagállama között. Ennek voltak látványos megnyilvánulásai, mint például a Piac rendelkezéseit megszegő olasz importkorlátozások, vagy az egyes tagországok valutáinak megállapított határokon messze túlmenő árfolyamváltozásai. Ehhez járult egy sor kevésbé feltűnő, de nagyon is hatásos gazdasági intézkedés. Mindennek alapján megállapítható, hogy — különböző okokból és eltérő mértékben — a Közös Piac négy vezető tagállama a nemzetek fölötti gazdasági integrációval ellentétes politikát folytat. A legélesebb ez a magatartás Franciaország és Anglia esetében, de világosan érezhető Bonn és Róma viszonylatában is. A Közös Piacot gyengítő centrifugális gazdasági erők végül azzal fenyegettek, hogy a Piac egyszerű vámunióvá változik. Méghozzá olyan vámunióvá, amelynek szabályait a résztvevők maguk is állandóan megszegik. Miután a Közös Piac és a NATO szilárdsága szoros kölcsönhatásban van, elengedhetetlenül szükséges volt olyan lépés, amely fokozza a politikai integráció esélyeit és legalább részben ellensúlyozni tudja a gazdasági ellentéteket. így bontakozol! utóbbi tőkés válság időszakában az „európai parlament” vitája. Az 1958 óta időnként Luxemburgban, időnként pedig Strasbourgban összeülő „európai parlament” ugyanis politikailag érdektelen és hatástalan szervezet volt. A képviselőket nem választották, hanem az egyes parlamentek jelölték ki. Az új parlament vitája két okból húzódott. Az egyik az volt, hogy a tagállamok nem tudtak megegyezni a képviselői helyek számszerű felosztásában. A jelenlegi, 1958 óta működő parlamentben összesen 198 hely van. Az NSZK, Anglia, Olaszország és Franciaország egyenként 38, Hollandia és Belgium 14—14, Dánia és Írország 10— 10, Luxemburg pedig 6 hely- lyel rendelkezik. Kétéves vita után megállapodtak abban, hogy 410-re emelik a képviselők számát. A négy vezető ország egyenként 81 helyet kap. Hollandia 25, Belgium 24, Dánia 18, Írország 15 helyhez jut, míg Luxemburg megtartja hat mandátumát. Ez önmagában jelzi az egész folyamat politikai ürességét. Hiszen kétéves vita után a különbség mindössze az, hogy Hollandia egy helylyel többet kap, mint Belgium, Dánia pedig eggyel többet, mint Írország. Az egész játékra csak azért volt szükség, hogy a közöspiaci tagságot még most is némi gyanakvással szemlélő Nagy- Britanniában a skótok és walesiek elég képviselőhöz jussanak. A második és lényegesebb feltétel, hogy minden országban azonos rendszer alapján válasszák meg az „európai parlament” képviselőit. Erről egyelőre nincs szó, hiszen a szavazási rendszer egységesítése olyan belpolitikai következményekkel járhat, amelyet a hatalmasok minden áron el akarnak kerülni. Egyelőre tehát az első, 1978- ban létrehozandó új „európai parlament” képviselőit minden tagállamban más-más módszerrel választják meg. A döntő kérdés a Közös Piac politikai jövője szempontjából persze az, hogy milyen lesz e szervezet és a brüsz- szeli főbizottság hatásköre. Megfigyelhető a törekvés, hogy elsővonalbeli politikusok vállaljanak szerepet. így például Brandt volt nyugatnémet kancellár, Mitterrand francia szocialista vezető és több más, hozzájuk hasonló szintű nyugat-európai politikus már jelezte: pályáznak az új parlament mandátumaira. Januártól kezdve az angol Roy Jenkine (jelenleg belügyminiszter) lesz a brüsszeli főbizottság elnöke. A politikai SfStS: jes. A nyugat-európai integráció nagy kérdése, hogy ezek a politikai lépések mennyire tudják ellensúlyozni az integrációs folyamat ellen ható gazdasági érdekellentéteket (—I '■