Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

1976. Jönfns ft SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Kilencven éve született Bajcsy-Zsilinszky Endre Szeretettől rokoninvázió? Látogatás a szülészeten ember volt” — írták ró­la. 1933-tól kezdve mártír­haláláig a képviselöházban elmondott beszédeiben, a kormány tagjaihoz intézett leveleiben és baráti körben egyaránt vissza-visszatérő motívumként bukkan fel az az elszántsága, hogy ha kell, kész eletét is feláldozni nem­zetéért. Nem a maga sorsa, hanem a haza jövője izgatta. Azt szerette volna, hogy Ma­gyarország felkészüljön a várható német agresszióval szemben. „Magyarországnak semmi szín alatt nem sza­bad behódolnia egy német megszállási szándéknak" — írta, / ,,Ha Quisling-kormány jön és még élek, fegyvert fogok ellenei," Valóban, amikor a történelem 1944. március 19- r>ek végzetes reggelén arra késztette, hogy a tettek me­zejére lépjen, nem habozott, és pisztolyt rántott a laká­sába lépő német megszál­lókra A budapesti Attila ót 37­es számú házon emléktábla hirdeti Bajcsy-Zsilinszky Endrének a Gestapo hóhérai ellen vívott harcát A leghi­telesebb tanú, a mártírhalált halt politikus özvegye így mondja el a legdrámaibb percek történetét: „Nagyot reccsent az ajtó, lövéseit hallatszottak, a né­meteknek sikerült kilőni a zárat és behatoltak az elő­szobába. Az uram lövésre készen tartott fegyverrel a RvigAlas klub PssztamomsttTM Társaságra, barnát! szóra vágyó idős emberek kéré­sét teljesítették Pusztamo­nostoron a nyugdíjasok klub­jának létrehozásával. A mű­velődési ház szépen beren­dezett helyiségében a nyug­díjasok hetenként egy, vagy két alkalommal találkoznak. Az esti órakba nyúló be­szélgetéseket olykor nótaszó váltja fel. A kíséretet a ci- terát jól kezelő klubtagok adják. A művelődési ház szerve­zett programmal is gondos­kodik a klubtagok kellemes szórakozásáról és hasznos időtöltéséről. A klub meg • alakulása után kirándulá­sokra vitte a nyugdíjasokat és kívánságuknak megfele­lően vendégszereplésre hív­ták a tóalmást „öregek” Pá­vakörét. hálószoba ajtajában állott A külső szoba homályos üveg­ajtaján keresztül megjelent az egyik fegyveres Gestapo- legény árnyalakja... „Hina­us! Hinaus!” — hallatszott ordításuk az ajtón keresztül. Endre ekkor lőtt először. A Gestapo géppisztoly sorozat­tal válaszolt Azután újra Endre lőtt s a németek is­mét sorozattal válaszoltak. Az ajtóüvegek, az ablakok, a tükrök szilánkjai csöröm­pölve szóródtak szét a lakás­ban. A rádiót is eltalálták. Amikor pedig a másik ol­dalról, a fürdőszobán át akar­ták megközelíteni, ő a hang irányába lőtt. és a fürdőkály­hát keresztüllyukasztotta a golyó, úgy, hogy azonnal folyni kezdett a víz ... Mint utóbb megállapítottam, ösz- szesen 36 lövést adtak le a gestapósok. És a lövések kö­zepette hallottam Endre sza­vait: „Egy haslövés... egy váll-lövés...” Végűi is eldőlt az egyen­lőtlen harc. „Adjuk meg ma­gunkat ...” — mondtam ne­ki, amikor az utolsó golyót is kilőtte pisztolyából. Ekkor a pisztolyt kidobta az ajtón a nappaliba, mire a gestapo- sok berohantak a szobába, a több sebtől vérző Endre ke­zeit hátrakötötték és elvezet­téit. Még a kabátját és a ka­lapját sem engedték felven­ni. A több sebt®, vérző Zsi­linszky t előbb a főkapitány­ság egyik cellájába, majd a Masonyi utcai rabkórházba szállították. Állapotáról db A hét közepén még ag­gódva kémlelték az eget a tábor építői és leendő lakói, úttörők, kisdobosok. Nem bíztak abban, hogy eláll a* eső, de tegnap reggelre még­is beköszöntött a napfényes, szeles „tavasz”. Így semmi akadálya nem volt annak, hogy a berekfürdői strand mögötti erdőrészen létesült úttörő- és ifjúsági tábor át­adási ünnepségét megtartsák. Az ünnepség előtt a tábor építésében résztvevő és fő­szerepet játszó Bugyik Lász­lóval beszélgettem, aki & KÖTTV1ZIG karcagi főépí­tésvezetőségén munkavezető. — Tavaly ősszel kérték meg brigádunkat, a Széche­nyi ifjúsági szocialista bri­gádot a tábor rendezési ter­vének elkészítésére és az épületek helyének kitűzésé­re. A tulajdonképpeni építés. Pazár Zoltán ny. rendőror­vos őrnagy levele tudósít bennünket, amelyet 1948-ban vetett papírra. Így ír a poli­tikus sebesüléséről: „ __megállapítottam, hogy k ét lövési sérülést szenve­dett: egy bennrekedt lövést bal vállízülete táján és egy áthatoló* alhasán a bal ol­dalon ... Ezért azonnal je­lentettem, hogy a képviselő úr sérülése Igen súlyos és azonnal kórházba kell őt szállítani.” Később — bizonytalan sor­sára való tekintettel — vég­rendelkezik. Utolsó akarata, nak egy része a nemzetnek szol: „Az én forrón szeretett magyar nemzetemnek azt Üzenem, térjen vissza a régi, az igazi magyar történelem útjára, a szabadság, a füg­getlenség, és bátor önvéde­lem, tisztult demokrácia és teljes önkormányzat útjára, melyet én beszédeimben, cik­keimben, könyveimben meg­jelöltem és ne feledje Ber­zsenyi halhatatlan sorait: Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dől, gokat!” ronkőhidán a nyilasok kivé­gezték. Ma lenne 90 éves. A szocializmust építő magyar nép szívébe zárta a szabad, Magyarországért szóval, tol­lal és fegyverrel egyaránt független és demokratikus bátran küzdő fiát. I ha jól emlékszem. Idén feb­ruárban indult Amikor csak tehettem többször kinéztem ide. Segítettem, ha más vá­rosi üzemek, vállalatok, in­tézmények szocialista bri­gádjai, dolgozói voltak is kint — mond szerényen mind­össze ennyit az elmúlt hó­napok munkájáról. Majd sor került a tábor átadására és a létrehozá­sában különösen sok mun­kát végzőknek arany- és ezüstplakettet nyújtottak át. Bugyik Lászlót kétszer is szólították: egyszer a Szé­chenyi brigád kitüntetését vette át, majd a sajátját. A városi KlSZ-alapszerve. zetek sorra különböző játé­kokkal, sportszerekkel lepik meg a tábort. Az úttörőszö­vetség fennállásának 30. év­fordulójára születésnapi ajándékként széles körű tár­sadalmi összefogással elké­A portás félrelépett, hogy el ne sodorják. Így sem úsz­ta meg a kisebbfajta taszi- gálást, míg csak vissza nem vonult a betóduló látogatók elől az üvegablak mögé. Jöt­tek a rokonok, ismerősök. Virágcsokrok garmadája, de­geszre tömött szatyrok, kéz­ben szorongatott literes üdí­tők kavarogtak a lépcsőn felfelé törekvő tömegben. Zajjal teltek meg a folyo­sók, majd a máskor csöndes kórtermek/is. A babát váró, vagy párnapos gyermekük­nek örülő kismamák felül­nek, felkönyökölnek az ágyon, várják szeretteiket. Ki fáradtan, ki erejét össze­szedve „fríssen-vidáman”. Látogatási nap a szülésze­ten. Egy a sok köziiL Száműzött virágcsokrok A máskor megszokott kép, az éjjeliszekrényen díszelgő virágcsokrok látványa hi­ányzik mostanában a szülé­szeti osztályról. Dr. Bene Zoltán főorvos a hitetlenke- dőnek részletesen elmagya­rázta, hányféle kórokozó te­lepedhet meg a kertből be­hozott virágon, s hányféle kórokozó szaporodhat el a virágot tápláló állott vízben. Egyszóval a virág minden szépsége ellenére nem éppen hasznos, kívánatos a kórte­remben- Fertőzést okozhat Na, persze, most mondhatná valaki, hány olyan esetről szült, 3,2 millió forint érté­kű tábor parancsnoka dr. Sétlei Imréné így vélekedik erről: — Nagyon jól esik ez a gondoskodás, amiben része­sítenek bennünket. Egyéb­ként július 5-től fogadja az első turnust a tábor, kar­cagi napközis gyerekek jön­nek ide. Lesznek itt majd pajtások Tabdiból és olvasó­tábort is szervezünk. Egy- egy alkalommal a hat fa­házban nyolcvan gyereket tudunk elhelyezni. Jelenleg még gondot okoz, hogy a fürdő mellett az ebédlőt csak most építik, így az idén a városból kapjuk az ételt, továbbá hátra van még a parkosítás is. Ennek ellenére remélem jól érzik majd magukat itt a gyere­kek, mert program az lesz bőven. — gajd»* — tudnak az orvosok, amikor a virág okozott fertőzést? Igaz, egyet sem. Nem hi­szem azonban, hogy annak a szülőnek, akinek fertőzésben - meghalt a kisbabája, sokat kellene bizonygatni, hogy nem való a trágyázott föld­ben, ilyen-olyan vegyszerrel nevelt virág a betegágy mel­lé. Másutt lehet, itt nem? — vethetné közbe ismét va­laki. Valóban, nincs rá or­szágos rendelet De Szolno­kon kívül már más városok szülészetén is így van. A vendégek aznap a fo­lyosóra helyezték el a virá­got. Hatalmas szegfűkévék jelezték: sokan jártak itt is­mét A piros hálóinges kisma­mához heten jöttek. Elfog­lalták a kórterem összes székét, állva is maradt a fia- talabbja, ketten az ágyra ku­porodtak) A bozonifrtzurás fiatalember megunta az ille­delmes üldögélést és elvetet­te magát Társa követte a példáját Hárman feküdtek egy ágyon. A kismama fel­húzott lábakkal, a két férfi keresztben, falnak támasz­kodva. Koszos bukósisakjuk a papionon hevert A többi ágynál két-három látogató toporgott, helyet adva a né­pes família ki-bejáró tagjai­nak. Amikor a heverésző bu­kósisakost megkérdeztem, ut­cai ruhában miért feküdt az ágyra, kimerítő választ adoitt: „Hova feküdjek?” A folyosón, a család gyű­rűjében, húsz év körüli kis­mama lapul a falnál, nyaká­én borulva ifjú férje. Hanem tudnám, hová jöttem, össze­téveszteném őket a borgőzös bálteremből „levegőzni” ki- oldalgó párral Nekem fur­csa csak, nekik nem. A csa­lád minden tagja füstöl, fö­löttük a tábla: Dohányozni tilos! Rámutatok. Kiszól va­laki a gyűrűből: „Te vagy a vigyázó?” Szívják tovább. Kinek lé a látogatás? Szentségtörő kérdés. Kép­zelje magát az újságíró a bent fekvők helyébe és gon­doljon arra, hogy mennyire várják a látogatókat. Akkor nem okoskodik olyasmin, ami évek óta kedves szo­kás, nemes családi gesztus, a beteggel való együttérzés megnyilvánulása, és a kis jö­vevénynek szóló szeretet bi­zonyítéka. Mindenkinek jo. Nemde? A főorvos példákon bizo­nyította, hogy egy-egy viha­ros rokoninvázió után meg­nő a belázasodott kismamák száma, többen bevéreznek, a nőgyógyászati terhespatoló­giai részlegben esetenként megszaporodnak a vérzéses, görcsös panaszok, s nehéz lenne elválasztani, melyik esetben lehet a rokonok be­csempészte utcai por, vona­tokon, buszokon összeszedett bacilusok, s melyikben a lá­togatás legkülönbözőbb izgal­mainak, idegrendszeri beha­tásainak tulajdonítani a be­következő kellemetlen válto­zást Szó, ami szó, nehéz ezt be­látni. Az a kismama, áld délután fáradtan pihegett az ágyon, kikérte magának a feltételezést, hogy a sok lá­togató ártott meg neki Mit széljunk? A vásári zajtól visszhang­zó folyosón ilyenkor a szü­lésznők, nővérek, s a néha felbukkanó orvosok csendes idegenként járnak. Dr. Ha- ness János az ismerős (na­gyon is ismerős) témáról hallva, széttárja a kezét ,,'Mit szóljunk? Felkelnek az agyról, s ha elmegyünk, visz- szafekszenek." Többnyire saj­nos, így van. Egy órára a „szeretet” birtokolja a kór­házat Na tessék, „szeretet” — idé­zőjelben. Mi ez, ha nem ci­nizmus? Hát nem szeretet az, ha a betegágynál osztozunk a kismama örömében? De igen. Az bizony az. Csak ép­pen nem is ritkán túltengj káros álszeretet A virágözönös rokonro­ham, a sokszor értelmetlen, fölösleges ennivalődömping, a kedvességnek álcázott futó­szalag negédeskedés a leg­kevésbé sem használ a gyó­gyulást váró kismamáknak, még akkor sem, ha ezt nagy részük — a viszontkedvesség béklyójában — nem merd bevallani. Az igaza megbecsülés ott kezdődne, hogy a beteg, a kisgyermek egészségét óvjuk rendszabályok nélkül is elé­gedjünk meg két-három láto­gatóval ... (Egyébként van már olyan kórház is, ahol a k órterembe be sem léphet az idegen!) És még egy. Felháboro­dunk azon, ha az anyákhoz a külön szobákban fekvő, széltől óvott apróságokat a nővérek szájkendő nélkül vinnék szoptatásra. Azon vi­szont egyáltalán nem, hogy a csöppséget az utcai ruhával össziekent ágyra teszik. Azok­ra, amelyeket mi fertőzhet­tünk meg. SzeretetbőL Igriczi Zsigmond Születésnapi ajándék a berekfürdői tábor A sokarcú Komié Mindennek éppen 22 éve. A ®régí iratok, fényképek fölé egy markáns, de megöregedett arc hajol. Hangosan kell beszélni — Mol­nár István kissé nagyot hall. Egyik szeme is.... Zihál, s úgy nevet, mint­ha a zokogás rázna. Pécs. Szigeti út. Példásan, rendben tartott, nemes vakolatú családi ház. garázzsal az oldalán. Se nem kisebb, se nem na­gyobb ez a ház szomszédainál. — Mikor volt Anna-áknán? — Nem is tudom... — Komlón? — Gyakrabban... — Vajon vissza lehet-e emlékez­ni ennyi év után arra, mit is gon­dolt azon a bizonyos napon, 1-952. június 23-én, amikor munkatársai élén kifelé haladt a bánj'ából? — Mindenre emlékszem szinte: a legtöbb esemény órára bennem van. Mag tudom mondani például, mi. kor volt nagyobb géphibánk, mikor gyengült te a Irompres zárokban a levegő... Amikor jöttünk kifelé, úgy éreztem magam, mint egy bol­dog, gondtalan gyerek. Elértük amit célul tűztünk. Bebizonyítottam, hogy lehetséges 100 métert haladni előre egy hónap alatt, s megmutattam azt is: nemcsak az erő számít. A siker titka a munkaszervezésben rejlett, a ciklikus technológiában és mun­karendben, melyet éjszakák során alakítottam ki. — Hogy kezdődött.... ? — 1952-ben városi rangot kapott Komló. Városi párt- és DlSZ-bizott- ság alakult. Én ekkor — 1950-től —. az aknamélyítök pártszervezetének titkára voltam. Ennek meg a kö­vetkező a története. 1945-ös párttag vagyok, de a felszabadulás után so­káig a területi alapszervezetekben működtünk. Amikor megalakultak a bányászalapszervezetek, átigazoltam magam, de semmiféle rangom, cí­mem nem volt. Egyszer taggyűlésre hívnak- Meglehetősen rossz volt a hangulat: a sok összeverődött em­berből nem tudott még kollektíva kialakulni. Látom ám. ott van a taggyűlésen Duga Jóska, ö volt a Tröszt párttitkára, nekem testi-lel- ,ki jóbarátom. Kőműves volt ő is eredetileg, akár csak én: együtt vol­tunk inasok. Amikor meglát azt mondja: Jó, hogy itt vagy, komám, szükség lesz rád. Ebben az időben az anyagokkal való takarékosság, ésszerű gazdálkodás volt a központi kérdés, s ez bizony Komlón nem volt éppen jellemző. Aztán suttog­tak az emberek arról is, hogy a mi titkárunk az szb-titkárral eldor- bézolt egy pesti úton 30 ezer fo­rintot. Gondolhatja, milyen képet vágtak egyesek, amikor meglátták Dugát. Rettegtek tőle az ilyenfélék, mint ördög a tömjéntől. Azt mond­ta Duga az egyik elv társnak: ezek repülnek. Te felállsz, s Molnárt je­lölöd ... Hát így történt. Párttitkár lettem, huszonnyolc éves fejjel. Megállt a szívverésem, de egyhan­gúlag elfogadott mindenki. Három­szoros sztahanovista voltam már ek­kor, ismertek. Ekkoriban az áltárót építettük 60—70 métereket hajtot­tunk havonta. Megvolt a pénzünk is — 3000—3500 forint körül keres­tünk, ami akkor szép summa volt. Izóval egy perc alatt minden meg­változott: párttitkár lettem — 1100- irt... — Aki változatlanul hajnali négy­kor kezdte a műszakot... — Pécsett laktam, a négy órai busszal mentem ki tényleg, minden hajnalban. Fél nyolcra bejártam a bányát. Amikor kiszálltam, s jött az igazgató, én már tudtam mi a hely­zet odalent, mi hiányzik, mi fáj. Olyan is volt, nem is egyszer, hogy egész műszakot lent töltöttem a csa­patokkal. Ekkoriban a teljesítmény volt az isten. Akinek megvolt a szá­zaléka, annak mindent lehetett, aki száz alatt volt, jobb, ha tartotta a száját. Mindennap, minden műszak után névre szólóan kiírtuk a telje­sítményeket. Volt egy csapatveze­tőnk, az öreg Bíró bácsi, szegény, az istennek sem tudta elérni a 100 szá­zalékot. Marták, csúfolták, pénzt se nagyon kapott. Éreztem én. ebből baj lesz. Ez az ember meggyűlöl minket, pedig nem ellenség. Bírálni könnyű, nagyon is könnyű. Három egész műszakot ott voltam vele. Fi­gyeltem mit csinál, hogy szervez, aztán megmutattam, hogyan csinál-' nám én. Szóval, azt gondoltam ma­gamban: a párttitkár felel azért, boldogak-e, elégedettek- e az embe­rek, s persze azért is, kihozzák-e magukból azt, ami bennük van. Én hittem abban, hogy mindenki képes túlszárnyalni önmagát És sikerült. Az öreg Bíró elérte a 100 százalékot, s jónéhányszor meg is haladta. — Tehát Komló 1952-ben város lett. Innen kanyarodtunk el.. . — Megalakultak a városi szervek, én a városi DISZ szervező titkára lettem. Ez 1952 áprilisában történt. Rengeteg adminisztráció terhelte a nun kát: hajnaltól hajnalig gyűlé- seztünk, irtunk, mint az íródeák. Po­litikai munkát csak a bányában le­hetett végezni, ott észrevették az embert, s komolyan is vették. lg}’ aztán, többet 'jártam a bányába, mint egy műszaki. — Hogy él önben az akkori Komló emléke? — Komlónak sok arca volt. Ek­koriban került napirendre a Vasmű építése: Komló és Sztálinváros ne­ve összeforrt. Nekünk kellett bizto- 3ítani a szenet, kolcssot — jött tehát az ember, a gap. a pénz. Ügy érez­tük, egy hatalmas ütközet első vo­nalában harcolunk. Nem tudtunk elfáradni. Aztán volt egy másik ar­ca is Komlónak, természetesen, ez a kocsmák, italboltok világa. Ez na­gyon sok gondot okozott nekünk. Mit mondják? A városi DlSZ-titkár úgy aludt el mellettem a legény- szállón minden este. hogv kitette az éjjeliszekrényre a csőretöltött pisz­tolyt ... — Komló art a feladatot kapta ekkor, hogy érje el az 500 vagonos napi termelést I — Igen, pontosan erről voll szó, s ezzel függött össze a mi kísérle­tünk is. Mert a széntermelés foko­zásának a feltárás ütemének növe­lése volt az előfeltétele. Ügy érez­tem, itt az alkalom. — Konkrétan, hogy történt? MJ volt a 100 méteres mozgalom ötle­tének szülője? — Természetesen a legfontosabb ebben a tekintetben az a hatalmas igény volt, melyet velünk, feltá­rókkal szemben támasztottak. De az egész dologban része van a vélet­lennek is. Egy szép, meleg májusi napon beállított hozzánk Kolozsvá­ri Grandpierre Emil. Akkor újság­író volt. Ismertük már egymást, tud* tűk, ml következik: mondjatok va­lami szép, romantikus dolgot, gyere­kek ... ! A bányába nem szeretett lemenni, de a szép történeteket an­nál inkább szerette. Ott volt Amb­rus Jenő is, a városi pártbizottság titkára. „M3t lehet itt mondani, romanti­kusát te Emil?” — mondja neki­Mire én: „Ambrus elvtárs. Én mondok egyet. Engedj vissza a bányába, s havi 109 métert haladok előre”. Csend lesz. Szeme hamiskásan ra­gyog. — Hát így történt. — Akkor találta ki? — ök azt hitték ... Persze erről szó se volt, nekem már készen vol­tak a skicceim is ... — És a folytatás? ■— Harc hosszú hetekig — Mert? — Mert senki 6em akarta elhin­ni, hogy lehetséges ... 1 (Folytatjuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents