Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-29 / 152. szám

1976. június 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP *5 A kamera mellett és mögött Párbeszéd Sára Sándorral Zrínyi drámát prédáinak a Gyulai Várszínházban július 17-én illfés Gyula taéiiiéftek ősbemutatója a 800 éves várlie&i Próba a gyulai vár színpadán. A kép jobb szélén Marton Endre rendező Sinkovits Imrével beszél meg egy jelenetet Fotó: Veress Erzsébet — Láttam az Árvácskát Nagyszerű film, tetszett — nyitom a beszélgetést, mire Sára Sándor gyorsan vissza­kérdez: — És a közönség? — Tele volt a mozi. Ügy éreztem, nekik is tetszett. — Az a jó, ha a közönség­nek is. — Témánál vagyunk. Sá­ra Sándor szerint milyen a magyar közönség? — Ügy gondolom, olyan, mint a világ bármely részén: vagyis megosztott. A közön­ség különböző típusú és faj­súlyú filmekre kíváncsi. — Ügy tűnik, a magyar filmgyártásnak nem sikerül kielégíteni a különböző igé­nyeket. — Nem mindig, és nem elég sikeresen. A közönség igénye, kívánsága ugyanis gazdagabb, szélesebb skálájú, mint amit magyar film nyúj­tani tud. Tulajdonképpen ar­ról van szó, hogy a hazai filmgyártás szűkebb terüle­ten mozog, mint a közönség elvárása. Jó értelemben szű­kebb területen, hiszen az al­kotókban egyfajta felelős­ségérzet munkál a közönség­gel . és a művészetpolitikai célkitűzésekkel szemben. Csakhogy a nézők ennél töb­bet kívánnak. — Az ellentmondás csak látszólagos: a kultúrpolitika lényegében lehetővé teszi a közönség széleskörű igényei­nek kielégítését is. A nyugat­ról behozott könnyű, szóra­koztató filmekre gondolok. — Ez is egy paradoxon. Azokat a nyugatról importált úgynevezett kommerszfilme- ket, amelyeknek a hazai mo­zikban olyan egyértelmű kö­zönségsikerük van, nálunk egyszerűen nem lehetne meg­csinálni. Ezek a sztorik még a forgatókönyvig sem .jutná­nak el, mert távol esnek kul­túrpolitikai célkitűzéseinktől. Mindezzel egyetértértek, én sem csinálnék ilyen filmeket. De akkor ne szegezzék ne­kem — és másoknak sem! — a kérdést: miért nem olyan sikeresek a magyar filmek és miért kevesebb a közönsé­gük* mint a nyugati filmek­nek. — Az mindenesetre tény, hogy csökken a mozinézők száma. Talán több szórakoz­tató filmet, vígjátékot, szatí­rát vár a közönség. — Ez biztos. De az is, hogy nálunk borzasztó nehéz szó­rakoztató filmeket készíteni, mert az egyszerre csak köny- nyűnek találtatik és elverik rajta a port. Szatírát még ne­hezebb, mert akkor valaki rögtön megsértődik. — A Holnap Vesz fácánra gondol? — Arra is. Bár megjegy­zem, ez esetben én szubjek­tív lehetek, hiszen nemcsak Ember Maria : HOPP! — Margitunk meg egye­temre jár! — mondta az öreg mama. Féloldalasán né­zett rám, kissé restelkedve, és némi vidám gúnnyal: mit szólok hozzá. — A Színiakadémiára? — mondtam mohó örömmel. Micsoda téma! Margit már akkor színésznő akart lenni, amikor még az elemi iskola padjait hintáztattuk együtt, egészen elfeküdve vízszinte­sen elnyújtott karjaink kö­zött, és vágyakozva énekel­tük a szünetben, miközben a pocsolyákat kerülgetve ug­rándoztunk az agyagos ud­varon: ,.Pesten jártam is­kolába, térdig jártam a ró­zsába”, láttam a Böskét, szedte a büszkét, kértem tőle, nem adott, hopp!” Ka­runk ilyenkor egymás felé feszült, mint az andráske- reszt, a hopp!-nál összehan­goltan együtt. fordultunk. Micsoda riportot fogok én ebből írni... Csak az bán­fényképeztem, rendeztem is a filmet. És bizony elszomo­rított a kifejezetten rossz fogadtatás. A kritika elutasí­tóan fogadta a filmet, a for­galmazás pedig nem segítet­te eléggé: holt szezonban mu­tatták be, nem vetítették annyiszor, mint kellett volna. — Egy direkt kérdés: mi­lyenek a magyar filmek? — Említettem már, húsz filmet gyártunk évente, és köztük jónéhány rangos, színvonalas alkotást. Ügy hi­szem, nem azért rendezik a nemzetközi fesztiválokat, Dél-Amerikától, Nyugat- Európán és Moszkván keresz­tül Teheránig, hogy a ma­gyar filmeknek díjat adja­nak. Márpedig adnak. Min­denütt. S ez biztos jelent va­lamit. Csakhogy idehaza más a fogadtatás, különösen, ha állandóan arról olvas, vagy hall a néző, hogy rosszak a magyar filmek. Nem lehet a kabarétréfa szintjén beszélni a filmekről, nem szabad meg­kérdőjelezni fesztiválnyertes alkotásokat, mert ezzel a kö­zönséget szinte lebeszéljük, leszoktatjuk a moziról. — Ezek után nem tudom, megkérdezhetném-e: hogyan vélekedik a kritikáról? — Nem szívesen bonyoló­dom ebbe a kérdésbe, de ha már szóbakerült, nem térhe­tek ki előle. Ügy érzem, a kritikának nincs egységes mércéje, filmenként, vagy időszakonként változik. Ez zavaró, nem is az alkotók, in­kább a közönség számára. A közönség bízik a kritikusok véleményében, felelős fórum­nak tekinti a sajtót. De tapasztalom, hogy a ha­zai kritika nem mindig fe­dezi fel, s nem bátorítja az igazi értékeket. Nem az egy­értelműen kimagasló alkotá­sokra gondolok,, azokat köny- nyebb elismerni, méltatni, hanem azokra, . az ..esetleges vitatható filmekre, amelyek­ben azért fellelhetők a tehet­ség, az egyéniség jelei. Nem szeretném, ha félre­értenénk egymást: távol áll tőlem, hogy a magyar film­gyártás, vagy éppen a forgal­mazás hibáit, visszásságait a kritika nyakába varrjam, hi­szen születnek gyenge, sőt olykor unalmas filmek is. — Figyelembe veszi-e a kö­zönség és a kritika vélemé­nyét? — Válasszuk ketté ezt a kérdést. A közönség vélemé­nye mindig döntő számomra. Sokat utazom, járok anké­tokra, gyakran forgatok az ország különböző vidékein és őszintén szólva hasznosítom a tapasztalatokat. Mindig le­het tanulni, felmérni, mit csinált jól, vagy rosszul az ember, mire érzékeny, s ho­gyan reagál a közönség. Figyelek én a kritikákra is, főtt, hogy akadémiát talál­tam mondani a nagymamá­nak. Fölényesnek tűnhettem, holmi beavatottnak, fontos- kodónak. — Nem — ingatta meg a fejét, füle fölé hajtogatott barnakockás kendőjében, az öregasszony: — fogorvosira jár. Átirányították. Naiv, amilyen voltam: fellelkesültem egy percre. Mindig túlságosan nagy je­lentőséget tulajdonítottam a szavaknak. Most például an­nak, hogy ez a parasztasz- szony, aki a vasárnap tiszte­letére még mindig téglafor­mán vasalt, fényes fekete kötényt illeszt a hasa elé, ilyen természetesen bánik modem korunknak ezzel a tervgazdálkodásos alapfo­galmával. „Átirányították”. De ugyanakkor le is hervad­tam valahogy. Elment a ked­vem a lelkesült riporttól. Évekkel később azt hallot­tam aztán, az éjjel-nappal Közértben összeakadván a szülőfalunkbeli volt úri sza­bó irigy özvegyével, hogy Margitnak igencsak felvitte az\ isten a dolgát: hozzá­ment egy évfolyamtársához, szintén fogorvoshoz, s az egyik távolabbi Tisza menti községben „nyitottak pra­bár arról, mint említettem, már nincs ilyen jó vélemé­nyem. Nem azt várom, hogy dicsérjenek, az ember mindig tudja, mi a jó abban, amit csinál — gyakran azt is, mi a rossz, legfeljebb ezt kevés­bé hiszi el —, hanem a hoz­záállást vitatom, az alapos, lényegre törő elemzést hiá­nyolom. — Nem kívánom el a kri­tikustól, hogy részleteire bontsa az író, a dramaturg, a rendező, az operatőr és a szí­nészek munkáját, hiszen ez csaknem lehetetlen. De azt már elkívánom, hogy együtt vizsgálja a tartalmat és a formát, mert az így van je­len az alkotásban, s ez adja a végeredményt is. — Egyik legszebben fény­képezett filmje a Hószakadás bemutatója előtt kissé ironi­kusan így vallott az operatőr művészetéről: „Munkám egy­szerű: négy vonal által hatá­rolt térben kell megjeleníte­nem gyakran mások, néha a magam gondolatait.” Vajon melyik a nehezebb? — Talán a magam gondo­latait. Mert mégiscsak' az a legjobb, ha többen is gondol­kodunk. Legideálisabbnak a mi hármasunkat tartom: Ko­sával és Csoórival 10 éve minden filmünket együtt ké­szítjük. És függetlenül attól, hogy ki rendezi, közösen gon­dolkodunk ezekről a filmek­ről. — Milyen adósságai van­nak a magyar filmgyártás­nak? \ — Legnagyobb adóssá­gunk: több filmet kellene ké­szíteni napjainkról, rólunk. De meg kell mondanom, min­dig ez ütközik a legnagyobb akadályba. S ez megint csak közös felelősség: az alkotóé, a kritikusoké és mindazoké, akik kultúrpolitikával foglal­koznak. — Ezekben a napokban most éppen egy ilyen mai film készül. — Igen. Szabó István film­je tulajdonképpen egy jelké­pes sárga villamosról szól, amelynek mi vágyónk az utasai, akik egyetlen közös akarattal, az együttérzés len­dületétől megerősödve billen­tettük sínre ezt a mesebeli villamost, és némi kitérővel ma is toljuk, utazunk is raj­ta vágyaink, céljaink, az em­beri boldogság felé. — Véleménye szerint mi ma a legizgalmasabb filmté­ma? — Számomra mindig az, amit én akarok megcsinálni. Csoóri Sándorral írtunk egy forgatókönyvet a 48-as Len- key huszárokról, akik átvág­ják magukat és hazajönnek. Legközelebb ezt a témát aka­rom filmre vinni. Márkusz László xist”. így mondta, tudáléko­san — mintha üzletet. Hány év telt el közben? Tizenöt, huszonegy? Az em­bert úgy elsodorja a saját élete: nem is jutottak eszembe szinte 6oha. De a Margit nevét, előtte a dr., mögötte, hogy fogszakorvos, azonnal felismertem a nagy zománcos táblán, habár az volt a második, a középső — fölötte a férjéé, alatta meg. külön-külön, a rende­lési ideik. Riport-úton megint, az a környékbeli tanító vitt oda a Trabantján, aki helytörté­neti tárgykörben írogatni is szokott. De én most nem muzeális témában utaztam, hanem a falu jelenkori egészségügyi ellátása érde­kelt. A tanító egy férfinevet mondott (nem tudtam, hogy a Margit férj óét). Még akkor sem gondoltam semmire, amikor lefékezett a villa előtt. — Ügy látszik, rendelés van — mondta nagy helyis­merettel. _— Épp jókor jö­vünk. Tiltakozni akartam, de bennem rekedt a szó: hogy dehogyis akarnám ón mun­ka közben zavarni. A ház előtt annyian vártak — az Marton Endre kétszeres Kossuth-díjas Kiváló művész, a Nemzeti Színház igazgató­ja rendezi idén a Gyulai Vár­színházban Keresztúry De­zső Zrínyi drámáját, a „Ne­héz méltóság”-ot. A drámá­ban — mely ősbemutató lesz s azt az író a várszín­ház felkéréséire írta — Sin- 'kavits Imre alakítja Zrínyi Miklós szerepét. További szereplők Kállai Ferenc, Kálmán György, Gombos Ka­talin, Kállai Ilona, Bioskey Károly, Csomós Mari. Pre­mier: július 2-án. A Várszínház második pre­mierjén — július 17-én — Illyés Gyula, „Dániel az övé között” című komédiáját játsszák, szintén ősbemutató­ként. A darabot Sík Ferenc érdemes művész, a pécsi Nemzeti Színház főrendezője, a Gyulai Várszínház művé­szeti vezetője rendezi. Főbb szereplők: Halász Judit, Men- sáros László, Csíkos Gábor, Petényi Ilona és Fülöp Zsig- mond. Az idei program érdekes­sége, hogy éjszakai előadá­son bemutatják Lászlóffy Csaba, Nappali virrasztás című történelmi drámáját, Vörösmarty Mihály szabad­ságharc utáni bujdosásának nehéz napjairól, a vár mö­götti tisztáson, tábortűz fé­nyénél, július 21-ón és 22-én. A dráma három szerepét Szoboszlay Sándor, Tolna Miklós és Ats Gyula alakít­ják. A vár lovagtermében Piróth Gyula, a szolnoki Szigligeti Színház művésze adja elő Kocsis István Tör­Évadzáró hangverseny Ma este 7 órai kezdettel Karcagon a városi tanács nagytermében a Déryné Mű­velődési Központ munkás­kórusának, kamarazenekará­nak és a 629. sz. Ragó Antal Ipari Szakmunkásképző In­tézet ifjúmunkás énekkará­nak évadzáró hangversenyé­re kerül sor. Debreceni nyári tárlat Vasárnap délben a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem díszudvarán nyitották meg az V. országos debreceni nyári tárlatot. A kiállításon az alkotó embert ábrázoló képeket és kisplaszitikákat mutatnak be. hökkentett meg. Az árok partján ülve, néhámyan a lépcsőn szorongva, békés te­rcierében, lehettek vagy százhúszan. Egész hetivásár — csúszott ki a számon. A házat drága kovácsolt vas­kerítés vette körül, aligha­nem a felkelő napot ábrá­zoló sugárkévékkel, ha jól tudtam kiegészíteni a ter­méskő alapzaton is sorbaülő nép háta mögött. A tanító becsöngetett, bá­gyadtan tiltakozó mozdula­tomról tudomást sem véve. A lakkozott parkettához ha­sonló, aranybarna ajtó nem nyílt ki. De legalább lené­zett egy nő pv n^sak ’’kelő napot mintázó vas­korlát mögül, az emeleti te­raszról. Bikiniben volt, na­pozás közben zavarhattuk; hogy jobban odanáztem. a nyugágy tarka vásznát is lát­tam, s a napernyő hosszú fehér rojtjait. — Pá. Bercikém — szólt le a tanítónak. — Gyulámat keresik?... Már rég itthon kellene lennie. rendelési ideje van. — Jobbkeze üres tenyerével a várakozók felé intett. — Látom — nevetett a ta­nító. — Egész hetivásár, ha nem országos! Margit visszanevetett a ténelmi monológ című mono- drámáját július 13-án este fél 11 órakor. Nagy érdek­lődéssel várják Sinkovits Imre, Gombos Katalin és Vitay Ildikó estjét, melyet Meet van húsz esztendeje annak, ho&f Gulyás Pál bib­liográfus-irodalomtörténész közreadta hézagpótló munká­ját, a Magyar írói álnévlexi- korrt. Az eltelt idő alatt új írónemzedék nőtt fel, s eköz­ben ennek az irodalmi mun­katerületnek Gulyás Pál el­hunyta óta nincs gazdája. Kozocsa Sándor, aki hosszú időn ét dolgozott Gulyás Pál mellett, s annakidej én köny­vének egyik lektora is volt, A kérdésről, hogy a ma­gyar írók gyűjteményes mun­káinak szerkesztésénél nem okoz-e nehézséget Gulyás Pál e munkaterületének gazdát­lanná válása, így vélekedik: — Bizony okoz, s nem is kis nehézséget. Amikor pél­dául Mikszáth Kálmán tel­jes életművének kiadására július 6-án és 7-én éjszaka rendeznek meg a gyulai vár rondellájának előterében, a híres Kerecsényi-kapu köze­lében. Sass Ervin került sor, s ehhez szüksé­ges volt álnéven megjelent írásainak összegyűjtése is, felkérteik, hogy egészítsem ki a Gulyás-féle lexikonban ta­lálhatókat. Így azután Mik­száth addig feljegyzett 34 írói álneve 123-ra szaporo­dott! Mikszáth régtől ismert ál­nevei közül álljon itt három a legjellemzőbbek közül: „Egy ismeretlen”, „Kákay Aranyos”, „Mohoray Pál”. A Kozocsa-féle gyűjtés eredmé­nye alapján említhető, hogy Mikszáth egyebek közt hasz­nálta a ,,T. ház írójától”, a „Censor”, az „Egy szegedi”, az „Egy alperes”, az „Egy meggazdagodott újságíró”, a „Kopogó Menyhért”, a „Mixáit”, a „Pszt” és a „Pont” aláírásokat. teraszrács mögül. Még min­dig arányosan szép volt a teste, egészséges, napbarní­tott a fénylő olajréteg su­gárzásában. A fehér fogor­vosi köpeny is jól állhat fe­kete-kun fejéhez. — Az elnök hivatta — nyújtott készséges felvilágo­sítást. — Golfpályát akarnak csinálni, vagy mit. Monda­ná meg neki. Bercikém, hogy már kezdek ideges lenni — az a tenyér megint a vára­kozók felé intett. — Dol­gunk van estére! — Haza zavarom, Gréti, legyen egész nyugodt! -“in­tegetett a tanító, és már nyitotta előttem a kocsi aj­taját. Töprengve szálltam be, s felszabadulva is. hogy nem kellett felújítanom a régi ismeretséget. Nem Margit­nak hívják? — kérdeztem mégis. A táblán mint­ha .. . — A táblán — legyintett a tanító. Azután kissé elbáior- talanodva rámnézett. Ásítást vagy - sóhajtást nyomott el. — Akkor hát: az elnökhöz? Szerencsém volt: mégcsak nem is kellett latbavetnem minden rábeszélő képessége­met. hogy dolgom végezetlein térhessek vissza Pestre. Színjátszó szakínuolcáslaiiuíók orszáps faliéra Tegnap Szolnokon a 605. számú Ipari Szakinunfcáskép- ző Intézet Költői úti kollé­giumában az intézet irodal­mi színpadának műsorával nyitották meg a szakmunkás- tanulók országos színjátszó táborát. Az ország minden részéről érkeztek színjátszó csoportok, szavalok. Mind­azok, akik a szakmunkásta­nulók országos színjátszó és versmondó versenyén leg­eredményesebben szerepei­tek. A kéthetes tábor cíja, hogy szakembereik segítségével a résztvevők mélyebb ismere­teiket szerezzenek a színját­szásról. szakmai felkészült­ségükkel, hozzájáruljanak a színjátszómozgalnm fejlődé­séihez. A délelőttök aktív munkával telnek el, csiszol­ják, finomítják a mozgá&t és a beszédtechnikát a művé­szeti vezető, Keleti István rendező .közreműködésével. Naponta más-más szín i átsző csoportok tartanaik bemuta­tót Álnév lexikon Rekorder: Mikszáth Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents