Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-26 / 150. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. június 26. (Folytatás az 1- oldalról.) kerítésére. A rendelet meg­jelenését követően probléma­ként merült fel az ez évben, végző, közgazdasági jellegű felső- és középfokú szakké­pesítésű, körülbelül 10—11 ezer főből mintegy 7—9 ezer fiatal elhelyezése. E gond megfelelő megoldásáról a kormány külön határozatban intézkedett. A fiatalok mun­kába állítása, a népgazda­sági érdek és az egyéni ér­dek összhangja mellett, meg­oldottnak tekinthető. A létszámfelvételi zárlat pozitív hatása mellett ked­vezőtleneket is kiváltott. Olyan megoldást kell kidol­gozni, amely rugalmasabban alkalmazkodik az élet állan­dó változásaihoz, a realitá­sokhoz. Felszabadítható lét­szám persze nemcsak a vál­lalatoknál és szövetkezetek­nél, hanem a költségvetésből gazdálkodó szervezeteknél, intézményeknél is található. Ezért rendelkezett a Minisz­tertanács e szervezetek mun­kájának felülvizsgálatáról, munkaerő-megtakarítást eredményező egyszerűsítésé­ről, a párhuzamosan műkö­dő, indokolatlanul szétta­golt, valamint a nélkülöz­hető intézmények esetleges összevonásáról. 1976-ban került sor a má­sodállás, mellékfoglalkozás újbóli szabályozására. A ren­delet alapvető célja: vissza­állítani és tovább növelni a fő munkaviszony becsületét. Ez a rendelkezés nem rövid távra szól. A célszerűség és a gazdaságosság azt követeli a vállalatoktól, hogy felada­taikat elsősorban saját dol­gozóikkal oldják meg. A dolgozóktól pedig azt várja el, hogy képességeiket, tudá­sukat mindenekelőtt a fő állásuk szerinti munkahe­lyükön hasznosítsák. A pótlólagos munkaerő-for­rások szűkülésével párhuza­mosan növekedett a munka­erő-csábítás és az indokolat­lan munkaerő fluktuáció. Mindkét jelenség veszteséget okoz a népgazdaságnak. A káros munkaerő-mozgás mér­séklése és a tervszerűbb munkerő-elosztás érdekében újból szabályoztuk a munka­erő közvetítését, szervezetten történő elhelyezését és tobor­zását. A munkaerő-mozgás mérséklését szolgálja majd az indokolatlanul munkahe­lyet változtatók munkabér megállapításának új, szigo­rúbb szabályozása is. Szilárd munkafegyelmet kell tartani Ezután Karakas László a munkaidő alatti ügyintézés káros hatásairól szólt, s hang- súlyoztatta: ezért felül kell vizsgálni a tanácsok, a lakos­sági szolgáltatását és ellátását .végző vállalatok, intézmények félfogadási, nyitvatartási ide­jét El kell érni, hogy a dol­gozók az ügyeik egy részét munkaidő után intézhessék. Szólt a táppénzes-állományba vétel szigorításának kedvező tapasztalatairól, majd a mun­kafegyelem kérdésére tért ki. A munkaerő hatékony és célirányos foglalkoztatása feltételezi és igényli a szilárd munkafegyelmet és a lazasá­gok következetes felszámolá­sát. Erről azért is szólni kell, mert az utóbbi években ismét megnőtt azoknak a vállala­toknak a száma, amelyek engedély nélkül eltértek az általános, törvényes munka­rendtől. Például: hetenként alkalmazzák az ötnapos mun­kaidőbeosztást, jóllehet azt sem a termelés feltételei, sem a vállalatok gazdasági környezete, termelési-együtt­működési kapcsolatai nem indokolják. Sőt, az esetek többségében zavarokat okoz­nak. A kormány határozatban kötelezte a minisztereket a helyzet megvizsgálására és a szükséges intézkedések kidol­gozására. A felülvizsgálat eredményeképpen már több helyen intézkedtek a törvé­nyes munkarend visszaállítá­sára. A jelenlegi, eltérő mun- kareml fenntartására, ha az különösen indokolt — felü­gyeleti hatóság javaslata alapján — a Minisztertanács adhat engedélyt. Az 1976. évi népgazdasági terv végrehajtása a munka­ügyi tevékenység területén is a céloknak megfelelően ala­kul. A munkaerőgazdálkodás javítása érdekében elhatáro­zott intézkedések végrehajtá­sa program szerűen folyik, azokat az érintettek nagy ré­sze megértéssel fogadta. A munkerőhelyzet feszült­ségeinek feloldásához, a szük­ségletek és források összhang­jának megteremtéséhez nem elegendőek az eddig megtett intézkedések — folytatta a miniszter. A továbbiakban a munkaerő-gazdálkodás vala­mennyi elemét, eszközét job­ban összehangolva kell mű­ködtetni. Mindenek előtt a munka­erőszükségletek ésszerű csök­kentését kell elősegíteni, Eá- nek — a céltudatos műszaki fejlesztés mellett — legfőbb feltétele a munkaidőalap jobb kihasználása. Eszközei pedig: az üzem- és munka- szervezés rendszeressé, álta­lánossá tétele; a norma­munka megjavítása, az éssze­rű munkarendek kialakítása, az ezekre vonatkozó előírások következetes megtartása, a munkafegyelem megszilárdí­tása. A munkaidő jobb kihaszná­lását hatékonyan segíti a megfontolt, céltudatos válla­lati bérpolitika, a dolgozók élet- és munkakörülményei­nek állandó javítása, elsősor­ban a nehéz és kedvezőtlen körülmények között dolgozó munkások munkájának meg­könnyítése. Mindezt az irá­nyítás és a gazdálkodás min­den szintjén összehangolt, egységes szemlélettel és cse­lekvési akarattal lehet meg­oldani. Alapvető feltétel, hogy a vállalatok, szövetkezetek, in­tézmények az V. ötéves terv­időszak munkerő-igényét egyeztessék az ágazati, terü­leti elképzelésekkel, a meny- nyiségi és a szakképzési lehe­tőségekkel. , Ez a terv-egyeztető munka befejezéséhez közeledik. Az azonban máris tapasztalható, hogy a vállalatok nem kis .ré­sze még mindig — egyfajta túlbiztosításként — a lehetsé­gesnél magasabb létszámot irányzott elő. Ugyanakkor ezt a miniszté­riumoknak és a tanácsoknak — a megyei és helyi pártbi­zottságok segítségével — si­került a helyzet reálisabb megítélésével mérsékelni. A feladatok között kiemel­te, hogy további erőfeszítése­ket kell tenni a munkaképes korú nők szervezett munkába való bevonására; törekedni kell a gyermekgondozási se­gélyen lévő édesanyák és a nyugdíjasok részmunkában való foglalkoztatására, illetve a nyugdíjra jogosultak mun­kában maradásának nagyobb ösztönzésére. Egyszerűbb adminisztrációt Mindenképpen indokolt, hogy a vállalatok felülvizs­gálják fejlesztési elképzelései­ket, és a munkaerőt felszaba­dító, illetve pótló beruházáso­kat részesítsék előnyben. Szükség van az irányítás és gazdálkodás jelentős munka­erőt lekötő ügyvitelének kor­szerűsítésére is. Egyszerűbbé kell tenni a nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszereket biztosítva ugyanakkor a gaz­daság vezetéséhez és a mun­kafolyamatok irányításáhozi szükséges információt, mon­dotta majd hozzátette, hogy ezek az intézkedések nem nö­velhetik az alkalmazotti lét­számot, az ügyviteli terheket. Korszerűsíteni kell majd az alapbér- és tarifarendszert, hogy anyagilag nagyobb meg­becsülést kapjon a magasabb szakmai képzettség, a nehéz fizikai munka, a kedvezőtlen körülmények között végzett munka és a nagyobb felelős­ség. Rendezni kell a több műszakban, a folytonos üzemi munkarendben foglalkozta­tottak műszak-pótlékát. Mindezt azért, hogy jobban érvényesüljön az egyenlő munkáért egyenlő bér elve; stabilizáljuk a létszámot a fontos anyagi termelő ágaza­tokban és a szolgáltatást nyújtó intézményekben, s hogy több műszakban üze­meltethessük a nagy haté­konyságú termelő berendezé­seket. A munkaügyi miniszter be­szédének következő részében a szakmunkásképzésről alko­tott 1969. évi törvény főbb tapasztalataival foglalkozott. Többi között kijelentette: A 25 éves szocialista szak­munkásképzés megállta a he­lyét és döntő szerepet játszott az elért eredményben. A szakmunkásképző intéz­ményekben, szakközépisko­lákban tevékenykedő tanárok, oktatók nevelő munkájának, az üzemi munkások, a szoci­alista brigádok példamutatá­sának, segítőkészségének eredményeként elmondhat­juk: hazánkban az elmúlt években is jól képzett, ma­gas politikai és szakmai mű­veltségű szakmunkásgárda nevelődött ki. Az elmúlt hét esztendő tapasztalatai alapján jelent­hetem a tisztelt országgyű­lésnek, hogy — az 1972. évi oktatáspolitikai határozat nyomán meggyorsított fo­lyamattal — a törvényben és végrehajtási szabályai­ban foglalt feladatokat idő­arányosan ; teljesítettük. A IV. ötéves tervidőszakban a szakmunkásképző intézmé­nyek. 328 ezer fiatalt és 76 ezer felnőttet — összesen 404 ezer főt — képeztek ki szakmunkássá. Nagy többsé­gükkel a vállalatok is elége­dettek. Javultak az oktatás sze­mélyi és tárgyi feltételei. Mind színvonalban, mind számszerűen fejlődött a pe­dagógusellátottság. A mai szakmunkásképzés meg­alapozottabb és nagyobb szakmai, elméleti felkészült­ségre építi a szakma gyakor­latát mint a régebbi. Az oktatás-képzés folya­matát az iskola és a vállalat szoros együttműködésben, azonos alapelv és fan terv ér­vényesítésével szerVezi. Ez lehetővé teszi, hogy a kikép­zett szakmunkás az üzemi gyakorlatban jól igazodjon a változó körülményekhez és követelményekhez. Egységes felfogásban Fontos állomása volt a szakmunkás-képzés fejlő­désének, hogy 1973-ban a fővárosi és a megyei taná­csok átvették a szakmunkás- képző iskolák közvetlen irá­nyítását. Feladatukat fele­lősséggel látják el, biztosít­ják a töretlen/ fejlődést. A szakmunkás-képzés fej­lődése megfelel a törvény­ben megfogalmazott célok­nak. A jövőben is ezen az alapon kívánunk haladni és intézkedéseinkkel a törvény maradéktalan végrehajtá­sát szolgálni. Feladataink sikeres vég­rehajtása érdekében tovább­ra is érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a szakmai képzés viszonylag széles alapismeretekre épül­jön, s csak olyan munkate- vényekségek szerveződje­nek szakmává, amelyek va­lóban kielégítik a szakmun­ka fogalmát. Az V. ötéves tervidőszak második felében az ipari és mezőgazdasági szakközép­iskolákban is általánossá válik majd a szakmunkás- képzés. Az oktatási minisz­térium — mint a közismere­ti tantárgyak gazdája — 1978-tól korszerűsített tan­anyagokat vezet be a tantár­gyak oktatásához. Ezek se­gítik a műveltség gyarapí­tását és a marxista nevelés eredményességét. Folytatjuk az intézmény- hálózat fejlesztését, de emel­lett szeretnénk előtérbe ál­lítani a fejlesztés minőségi tényezőit. Erre akarjuk to­vábbképezni a pedagóguso­kat, és ennek szolgálatába kívánjuk állítani a tudomá­nyos kutatást is. A miniszter beszámolóját a következő gondolatokkal fejezte be: A minisztériumoktól a ta­nácsokig, a felügyeleti szer­vektől a vállalatokig, intéz­ményekig mindenkinek fe­lelősségteljes tennivalói van­nak azért, hogy biztosítsuk az V. ötéves terv teljesíté­sének feltételeit. A gondok ismertek. A megoldásra vo­natkozó elképzeléseinket a teljesség igénye nélkül vá­zoltam a tisztelt ország­gyűlés előtt. Az emberek tevékeny részt kérnek a gazdasági célok ki­alakításában és döntő részük van azok megvalósításában. Ezért az intézkedéseknek, azok végrehajtási módsze­reinek a jövőben is olyanok­nak kell lenniök, hogy a tár­sadalmi érdek érvényesü­lése mellett mindig figye­lembe vegyék a dolgozók, a dolgozó kollektívák érdekeit is. Valamennyiünknek tenni kell azért, hogy egységes felfogáson alapuló cselekvés és fegyelmezett munka foly- lyék. Ehhez kérjük a pártszer­vezetek, a szakszervezetek, az ifjúsági és tömegszerve­zetek aktív segítségét és igényeljük a tisztelt képvi­selő elvtársak közreműködé­sét, cselekvő támogatását is. Kérem a tisztelt ország- gyűlést, a beszámolómat fo­gadja el. Vita a beszámolóról Kovács Károly, a buda­pesti III. kerületi pártbizott­ság első titkára hangsúlyoz­ta: Napjainkban növekvő gondok tapasztalhatók a munkaerőgazdálkodásban. Megoldásuk alapvető társa­dalompolitikai feladat, mert csak így lehetséges az V­ötéves terv céljainak eléré­se, ebben kell látnunk egyik legjelentősebb politikai ten­nivalónkat, mert a feszültsé­gek feloldásának üteme gyorsíthatja, vagy fékezheti a szocialista társadalmi vi­szonyok fejlesztését. Halasi Lajosné, a mohácsi öntöde magkészítője elmon­dotta, hogy az ötödik ötéves terv időszakában épül meg Pécsett az új szakmunkás- képző iskola és a 250 szemé­lyes kollégium. A modern iskolák, a magasabb színvo­nalú képzés minden bizony­nyal növeli a munkáspályák presztízsét, emellett azon­ban meg kell ismertetni a fiatalokkal az egyes iskola­típusokat, a képzési köve­telményeket, valamint az el­helyezkedési lehetőségeket. Az általános- és középisko­lákban végző tanulók, s azok szülei ismerjék meg alaposan a népgazdaság tá­masztotta munkaerőigényt, valamint az egyes szakmák, feldolgozások követelmé­nyeit. Ebédszünet következett, majd utána Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet fő­titkára szólalt fel: — A legsürgetőbb feladat — mondotta — a munkaerő- hiány nyomában sok helyen fellépő, a szocialista el­veinkkel, szocialista erköl­csünkkel szemben álló szem­lélet és gyakorlat felszámo­lása. A teljes foglalkoztatást társadalmunk az egyes em­ber számára megoldatta. Az egyéni cél ebben a vonatko­zásban megvalósultnak te­kinthető. Ez nagyszerű do­log. A baj az, hogy ez nem esik mindig egybe az egész közösség, a népgazdaság ér­dekeivel. Egyénileg termé­szetesen jó lehet az, ha égy városban választani lehet, hogy ki, melyik üzemben, munkahelyen akar dolgozni; de ha mindegyik helyen a ter­melőberendezéseknek csak egy részét használják ki és egy­mástól csábítják el a dolgo­zókat, abból semmiféle hasz­na nincs, sőt kára van a kö­zösségnek és így az egyes embereknek is. — Szükség van az eddigi­nél hatékonyabb központi intézkedésekre az elvtelen munkaerőszsrzés megállí­tására, sőt, a felelősségrevo- nás alkalmazására is. — Munkaerőgazdálkodá­sunk javítása természetesen nemcsak etikai kérdés, sőt elsősorban nem az. Figyel­münknek arra kell irányul­nia, hogy honnan, hogyan tudjuk a növekvő gazdasá­gi, jóléti és tudományos programunk megvalósítá­sához a szükséges fizikai és szellemi dolgozókat biztosí­tani. Ennek útja pedig egye­dül a párt és kormány ha­tározataiban megjelölt út: a meglevő munkaerővel tör­ténő ésszerűbb gazdálkodás. Az utóbbi időben végzett konkrét vizsgálatok szerint: munkánk fogyatékossága miatt átlagosan a munka­időnek mintegy 15—20 szá­zaléka megy veszendőbe, ez mintegy 600—800 ezer dol­gozó munkaidejének felel meg. Ebbe csak azokat a veszteségeket számolják, amelyek anyag, alkatrész, szerszámellátási zavarok miatt keletkeznek, gépeli, berendezések meghibásodá­sa miatt történt, a nem megfelelő követelmények, illetve bérezés miatt a mun­kateljesítmények nem kielé­gítő színvonalában jelent­keznek. Takarékoskodni kell az élőmunkával Vannak számítások pél­dául arról is, hogy ha a ké­zimunkát jobban tudnánk megfelelő szerszámokkal, készülékekkel, olcsó segéd­berendezésekkel ellátni, az előbbieken túl további, mint­egy 100 ezer embert lehetne felszabadítani. Ezekhez jön­nek azután az olyan veszte­ségek, amelyek megszünte­tésével jelentős létszám nyerhető. Ilyen lehetőségek ma például a termékszerke­zet korszerűtlenségéből vagy a technikai, technológiai el­maradottságból származó munkaidő veszteségek felszá­molása. — Az ismert munkaerő- hiány mellett tehát jelentős munkaerőtartalékaink van­nak. Ezek felszínre hozása, mozgósítása sürgető felada­tunk. Ehhez kell egységes szemlélet, egyetértés a hely­zet okainak megítélésében és a tennivalók tekintetében is. Ma már — ha kissé késve is — a gondokat felismertük, és egyetértünk abban, hogy tenni kell valamit. Tettünk is bizonyos központi és he­lyi intézkedéseket a tartalé­kok felszínre hozása érdeké­ben. A párt Központi Bizott­ságának áprilisi ülése ezek ismertében is hangsúlyozta, hogy a munkaerögazdálko- dás megjavításához csak a kezdeti lépéseket tettük meg. Az élőmunkával való takarékosság nem vált még ■általánossá. Egyes főhatósá­gok és vállalatok még csak annyit tesznek, amennyit a megjelent rendeletek ki- kényszrítenek belőlük. — A nagyobb rend, az ész­szerűbb munkaerőgazdálko­dás megteremtésének állandó, visszatérő kérdése, hogy ki kezdje el az intézkedéseket? „Fent, vagy lent kell kezde­ni?'’ A feltett kérdésre csak­is egyetlen választ lehet ad­ni, mégpedig azt, amit az MSZMP XI. kongresszusa valamint a párt Központi Bizottságának múlt év no­vemberi ülése mondott: mindenki a maga helyén, a maga szintjén kezdjen hoz­zá a munka javításához. — Az együttes cselekvés szükségességének hangsú­lyozása mellett az eredmé­nyes munka égjük feltétele marad továbbra is a jól megválasztott, célirányos központi intézkedés. Nem vagyunk hívei a túlszabá­lyozásnak, de "nem lehet vé­letlennek tekinteni, hogy a munkaerőhelyzet tekinteté­ben a dolgozók és vezetők egyaránt várják a nagyobb hatékonyságú központi in­tézkedéseket is. Nagyobb felelősségvállalással Felszólalása befejező ré­szében — eleget téve a Köz­ponti Bizottságtól kapott megbízatásnak — Méhes La­jos kijelentette: A párt Köz­ponti Bizottsága egyetért azokkal az intézkedésekkel, amelyekeit a kormány eddig tett a munkaerőgazdálko­dás terén és azokkal a fel­adatokkal, amelyeket a mun­kaügyi miniszter beszámoló­ja tartalmazott. Az egyetér­tés miellett azonban nyoma­tékosan aláhúzta a párt Központi Bizottságának ez év április 22-i állásfoglalása alapján azt is, hogy az ed­digi intézkedések csak kez­deti lépésnek tekinthetők. A jövőben több kezdeménye­zésre, nagyobb felelősségvál­lalásra van szükség. Ügy vélem — mondta —, hogy az országgyűlés akkor járt el helyesen, ha miközben tu­domásul veszi Karakas elv­társ beszámolóját, a jövő­ben még bátrabb, követke­zetesebb cselekvést igényel a kormánytól. Végül kijelentette: a köz­véleménytől, a dolgozóktól továbbra is igényelnünk kell a hiányosságokkal szembeni egészséges türelmetlenségü­ket és aktív támogatásukat, részvételüket az intézkedé­sek létrejöttének és végre­hajtásának gyorsításához. Saját magunk számára is kötelességnek kell tekinteni bárhol — munkásként vagy vezetőként — dolgozunk is, hogy e kérdésben több kez­deményezésre, nagyobb fe­lelősségvállalásra van szük­ség. Eperjesi Iván, a Mátraal­jai Szénbányák Thorez Bá­nyaüzemének marós ‘ szak­munkása elmondotta, hogy Heves megyében az V. öt­éves terv időszakában 9000 fiatal szakmuknás képzésére nyílik lehetőség, ezért nagy gondot fordítanak a vállala­tok és iskolák közötti együtt­működés szélesítésére, hasz­nos! ására. Gárdái Zoltánná komáro­mi szakközépiskolai tanár elmondta, hogy egyes szak­mákban túljelentkezés ta­pasztalható, másokat érdek­telenség kísér, ami például az építő-, a vegyi-, a bánya- és gépiparban — ezen belül főleg a gépi forgácsoló szak­mákban — komoly gondot okoz. Az üzemek és iskolák közötti elevenebb kapcso­lat, az egyes munkaterületek bemutatása, népszerűsítése javíthatná a képet. Kraszmai Károlyné, a Ti­sza Cipőgyár szakszervezeti (Folytatás a 3. oldalon} Szakmai képzés, pályaválasztás A szakmunkás bizonyít­vány birtokában további 3 éves tanulással a szakközép- iskolákban megszerezhető a középiskolai végzettség Is­koláink igyekeznek — nem is eredménytelenül feléb­reszteni és fokozni a fiata­lok továbbtanulási kedvét. Sokan tanulnak, ez jó ígéret a jövő számára. Létrehoztuk a felnőtt munkások továbbképzési rendszerét is, amely közpon­ti irányítás mellett a válla­latok kezelésében működik, így van mód arra. hogy a fiatal szakmunkások lépést tartsanak a fejlődéssel, a vállalatok elé állított köve­telményekkel. 1972-től kö­zel félmillió munkás vett részt szakmai továbbképzés­ben. Sok felnőtt munkás egészítette ki végzettségét nyolc általánosra. A kiképzett szakmunká­sok száma összességében megfelel az előirányzatok­nak ezen belül sok — külö­nösen a nehezen beiskoláz­ható szakmában jelentkező — jogos igényt nem tudtunk kielégíteni. Az ennek felszá­molására tett intézkedések hoztak eredményeket, de nem biztosítottak teljes oldást. A pályaválasztási tevé- ■ kenység szervezésénél, a kollégiumi helyek biztosítá­sánál ós az ösztöndíjak mér­tékének megállapításánál egyaránt arra kell töreked­nünk, hogy mind több tanu­lót képezhessünk a hiány­szakmákban is. Emellett a szükséglet jobb kielégítése érdekében bővíteni kell a felnőtt-képzést is. Az elkövetkezendő idő­szak gazdaságfejlesztő in­tézkedései azt igénylik, hogy az általános iskolát végzet­teknek legalább 50 százalé­kát a szakmunkás-képzésbe iskolázzák be. Napjainkban ugyanis a kiképzettek 85 százaléka áll munkába ta­nult szakmájában. Öt év múlva már csak 75 százalé­ka dolgozik a bizonyítványá­nak megfelelő szakmában. Ez részben természetes. Egy részük továbbtanul, szelle­mi dolgozóvá válik, másré­szük társadalmi, közéleti te­vékenysége révén kerül új munkahelyre. Vannak olya­nok is, akik ugyan fizikai munkások maradnak, de nem tanult szakmájukat folytatják, izmikor e helyzet megváltoztatására törek­szünk, számolnunk kell bi­zonyos átcsoportosítási szük­ségletekkel is. Az indokolat­lan szakma-elhagyás meg­szüntetéséért sokat tehetnek a vállalatok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents