Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-22 / 146. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 Ara 60 fillér XXVII. évi. 146. sz. 1976. .június 22., kedd Szociális tervezés S okan állítják — és nem minden alap nélkül —, hogy a szocializmusban lényegét tekintve minden tervezés „szociális tervezés”, hiszen célja és centruma a dolgozó ember. Mégis fel kell figyelnünk tervezésünknek' arra az ágára, amely a 70-es években terjedt el a szocialista országokban. ' Ez a tervezési ág annyira új, hogy egységes elnevezése sem alakult még ki. Ha nagyon röviden foglaljuk össze tartalmát, azt kell mondanunk a gazdasági tevékenység társadalmi vetületének, hatásainak tervezését jelenti. _A vállalati szociálpolitika tervezése a dolgozókról történő gondolkodást, a közösség emberi viszonyainak a fejlesztését -Szolgáló célokat és eszközrendszert öleli fel. Ennek érdekéidén a szociális terv már ma is betölt bizonyos „integ- ratív” funkciót, azaz összegez és egyesít; egy sor tervet, és tevékenységet, amelyek a vállalat gazdasági tevékenységére épülve, azzal összefüggésben, a szociális fejlesztésre vonatkoznak. Melyek tartoznak ide konkrétan: amelyek a nők helyzetének javítására, az ifjúsági törvény végrehajtására, a munkások helyzetének javítására, a közművelődés vállalati feladataira vonatkoznak; amelyek a munkaerő-, valamint a. bér. és jovedelemgazdálkodás szociálpolitikai vonatkozásait, különösképpen az alacsony alapbérek emelésének mértékét, a gazdasági hatékonyságból eredő munkaerőátcsoportosítások szociális feltételeit tartalmazzák; a szakmai képzés — továbbképzés programja. A munkavédelemmel és a munkakörülmények fejlesztésével kapcsolatos intézkedési tervek (ide tartozik: az öítöző- 'mosdó, munkahelyek világítása, lég-hőkondícionálása és a munkavédőruha, védőfelszerelés stb. feladatcsoportja.) Ugyanakkor a vállalati szociális terv felöleli az üzemegészségügyi intézkedési tervet: a munkahelyi emberi viszonyok fejlesztésével, a közösségi neveléssel, mozgalmi aktivitással kapcsolatos tevékenységek programját; a vállalati szociális ellátások, juttatások, kedvezmények tervét. Természetesen ma még nem állíthatjuk, hogy a szociális terY egésze ugyanolyan részletességgel, ugyanolyan minőségi színvonalon kimunkált a különböző vállalatoknál. Általában jellemző, hogy a munkavégzéssel közvetlenül összefüggő szociális ellátás terve (pl. egyenruha, védőruha, öltözőmosdó, munkásszállás stb.) jól kidolgozott és a munkavégzéssel nem közvetlenül összefüggő szociális ellátás terve (pl. lakásépítési támogatás, gyermekintézmények, üdültetés, sport stb.) is tükrözi, hogy a vállalatok mindinkább felismerik ezen juttatások szerepét a dolgozók megtartásában, jó közérzetük és munkateljesítményük .biztosításában. Ugyanakkor * társadalmi'szociálpolitikai feladatok (pl. nők és fiatalok, nagycsaládosok kiemelt kezelése) vállalati alkalmazása még sokszor csak formálisan valósul meg; a munkahelyi emberi viszonyok fejlesztésének terve pedig úgyszólván még ismeretlen vállalataink számára. Mindezek alapján hogyan vázolhatjuk fel a fejlődés Irányát? A jövőben — az anyagi igények kielégítettségének függvényében — előtérbe kerülnek a humán szükségletek, azaz a társadalmi elismerésre, a jó munkahelyi viszonyokra, a továbbtanulásra, az előmeneteli perspektívára stb. vonatkozó igények. Ez hatással lesz a szocialista tervezésre is. k ű.i követelményeket támaszt a tervezés adatbázisával szemben. Megnő az érdeklődés olyan adatok iránt, amelyek ma még csak töredékesen állnak rendelkezésre vállalatainknál, vagy éppen ismeretlenek, mint pl. a dolgozók lakáshelyzete, munkahelyi, személyi aspirációi (törekvései) stb. A teljes komplexitásban felépülő szociális terv magába integrálja máj'-’ a vállalati munkaügyi és szociálpolitkai tervezés ma még legtöbbször széttagolt részfeladatait, s ezzel űj szintre emelkedhet a vállalati tervezés egésze: a ma még széttagolt, egymással csak laza kapcsolatban levő tervek helyére két komplex terv lép, amelyek fő mutatóik tekintetében pontosan összehangoltak — a termelési terv és a szociális terv. E két terv kifejeződése lesz annak a ténynek, hogy minden vállalat gazdasági és társadalmi egység, s e két vonatkozásuk nem szakítható el egymástól. Sz. P. MA: Alapvető élelmiszerekből megfelelő az ellátás Körséta Szolnok gyám egyedének üzleteiben (3. oldal) Tudomány, technika Képes összeállítás a bűnüldözés legújabb módszereiről és eszközeiről (4. oldal) A hétvége sporteseményei (7. oldal) Masgqericeacett az MSZMP küfdöiisége Mongóliáitól, Gáspár Sándor a íian fővárosból Vasárnap hazaérkezett Ulánbátorból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldöttsége, amely Biszku Bélának, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusán. A küldöttség tagja volt Borbély Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztály- vezetője és Kádas István, hazánk Ulánbátort nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Jadamin Si- rendev, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével tegnap hazaérkezett Helsinkiből a szakszervezetek küldöttsége. A delegáció a Finn Szak- szervezetek Szövetsége (SAK) XL kongresszusán vett részé A nap híréiből t Állásfoglalás A Magyar Izraeliták Országos Képviselete nyilatkozatban foglalt lállást a Hazafias Népfront VI. kongresszusa programtervezetével kapcsolatban. Örömmel, lelkesedéssel és teljes szívből köszöntjük a Hazafias Népfront közeljövőben összeülő VI. kongresz- szusát és ennek nyilvános vitára bocsátott nagy jelentőségű állásfoglalás tervezetét — hangzik a nyilatkozat. Felekezetűnk, amely mindig őszinte szívvel és meggyőződéssel támogatta a Hazafias Népfront programját, megértve annak helyes célkitűzéseit most is örömmel fogadja a kongresszusi programtervezetet. A program, amely kiterjed a családi élet egész területére, a társadalom széles rétegeit érintő minden problémára, amely hirdeti a humanizmust, az emberi haladást, a békét, lelkünk teljes egyetértésével találkozik. Ezért támogatjuk mi hívők. a nem hívőkkel együtt a Hazafias Népfront programját, amely megvalósította a nemzeti összefogást és munkálkodik a szocialista hazafiság, a nemzeti öntudat fejlesztésén, fokozza együttműködését a szocialista országok testvéri mozgalmaival és szervezeteivel. Teljes meggyőződéssel valljuk mi is — eddigi tapasztalatainkra támaszkodva —, hogy a fejlett szocializmus jobb életet és teljes biztonságot jelent minden állampolgár számára. Sajtótájékoztató a perui nagykövetségen Tegnap a Perui Köztársaság nagykövetségén Guillermo Portugal Ballesteros nagykövet sajtótájékoztatót tártott a panamai kongresszus 150. évfordulója alkalmából. Megemlékezett a felszabadító Simon Bolivar által, 1826. június 22-én ösz- szehívott kongresszusról, amely a spanyol nyelvű amerikai országok egyesítését tűzte ki célul. Méltatta Jósé Faustino Sanchez Car- rion-nak, Bolivar harcostársának tevékenységét, valamint a Peru szabadsaváért, felemelkedéséért harcoló hazafiak küzdelmét. Elmondotta: a panamai kongresszus gondolata másfél évszázad elteltével kezd megvalósulni. Vietnami fotókiállítás Szolnokon Több mint száz fotó mutatja be a vietnami nép hősi harcának eseményeit 1945- től napjainkig a Vietnam a győzelem útján című fotókiállításon, továbbá a látogatók a mai békés építő munka eredményeivel is megismerkedhetnek. Az OrÉpül a megyei művelődési központ Az építők jelenleg a tetőszerkezetet tartó pilonokat zsaluzzák. Saa’jnjctoon., az új vároeköaporitban. lassan, elkészül a Centrum Áruház, a figyelem egyre inkább a szom- s.<issfce épület, a megyed mű- vsdődiási központ építése felé fordul. A művelődési központ építését tavaly őmr.el kezdte meg a megyei építőipari vállallak Az épülieit vaisbeijanlxíl készült váza már áfli, mosta teitőiHaerCceaetat tartó p dánokat asaéuzzáik. Búzás Károly építésvezettö és Kiss József műveaalö irányításival jó ütemben halad az ópl átázás, így íremány van. eraa, hogy az 1978. jűr.'.usúra ígínt befejezési határidő nem csúszik majd. Persze ma még nehéz el- "üépzéni, hogy milyen is lesz kút év múlva, készen ez a csodapalota ... Az épület kát-, illetve háromszintes lesz. A földszintem. a bejárat, az előcsarnok, a szakköri és klubövezet, valamint egy játékterem található. Valamennyi helyiség — reradsltetósánek megfelelően — korszerűen felszerelt, berendezett. Az első emeletem egy ötszáz -nyodcszáz személyes nagyterem foglal helyei, mely különböző elrendezési váilitozstckbem más-más rendezvény megtartására alkalmas. A színpad mögött öltözőket dismét- és ea-ilciáirolót találunk. Ugyanacsak az első emeleten, a nagyterem mellett kapott helyet a foáyó- inatclvasó, a természettudományi előadó, s a kiállí toterem. Az épület másik oldalán a beletit-népitáinc próbaterem helyezkedik el, saját öltözőivel. A második emelet jelentős részét a nagyterem légtere foglalja el, maliéje irodák kerültek. A balett-népitánc próbaterem falé nagy épületakusztikai igényű helyiségeket — zenekari próbatermet, audiovizuális nyelvi labort terveznek. Az emelet másik oldalán egy szabadon rendezhető területet találunk, mélyet berendezési tárgyiak osztanak kisebb egységekre. Mint látható, egv-egy helyiség többféle módon .is felhasználható- Zolmai István, a LAKÓTÉRV fiatal mérnöke olyan komplex (közművelődési intézményt tervezett, amely a hagyományos művelődési otthoni feladatokon, túlrnanően szélesebb értelemben vett közművelődési sacőgálartatásdkat (művelődési közösségek audiovizuális stúdió létrehozása és működtetése. müsorszoil©álita- fcás, stb.) is nyújt majd von- záivkörzedébetn. Az új művelődési központ nemcsak Szalutoké, ltatnem az egész megyéé lesz. Fűrészüzem a ,Tisza parton" Naponta húsz vagon fenyirönkit dolgoznál! lel Naponta gördülnek be a fenyőrönkökkel teli vagonok a Fűrész- és Hordóápari Vállalat szolnoki fűrészüzemébe, hogy aztán feldolgozva kerüljenek tovább az ország különböző részeibe. A szálfák vízi úsztatása már régóta szünetel, a fenyőrönkök túlnyomó része a Szovjetunióból. kisebb hányada pedig Csehszlovákiából vasúton érkezik. A fűrészüzemben naponta 15—20 vagon, összesen 330 köbméter rönköt dolgoznak fel az 1972-ben átadott lengyel gépekkel felszerelt csarnokban. Ebből 202 köbméter köbölhető, tehát hasznos áru. amelyet az ÉRDÉRT Vállalaton keresztül értékeszágos Béketanács és a HNF Országos Tanácsának szervezésében megyénkben — Martfű után — tegnaptól Szolnokon, a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban látható a vándorkiállítás. A július 2-ig nyitva tartó bemutatót tegnap délután dr. Magyari József, az Országos Béketanács tagja nyitotta meg, To-Tuang, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ngaykövetségének másodtitkára és számos érdeklődő jelenlétében. Egy mondatban — Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, miniszterhelyettes vezetésével tegnap katonai küldöttség utazott Várnába. — Toshitaka Ushiomi professzor, a japán jogász társadalom haladó egyénisége, a Japán—Magyar Baráti Társaság alelmöke tegnap látogatást tett a Magyar Jogász Szövetségnél sítenek. A többi bőr- és bányadeszka, szélléc, hulladék és fűrészpor. Az ipari ter-„ méket — fűrészáruk, gerenda. zárléc, tetőléc, stb. — kétszázhúsz partner vásárolja meg. A legnagyobb vevők közé tartozik a Magyar Hajó- és Darugyár, a Csepel Vasmű, a Csepel Autógyár, az AFIT, a FOS- PED, a VOLÁN, a KEVIÉP, az ország valamennyi építőipari és TÜZÉP vállalata, a KEVJÉP, de vásárol a vízügy, a Képcsarnok Vállalat, valamennyi bútor- és üveggyár, hídépítő vállalat A fűrészüzem az idén a tavalyinál több fenyőrönk feldolgozását tervezi. Az elmúlt évben 91 ezer köbmétert dolgoztak fel. az idén 93 ezer 720 köbméter a terv. A termelési értékük 224 és fél millió forint, az üzemi nyereség meghaladja a 22 millió forintot. A fejlesztési tervek között a belső anyag- mozgatás további gépesítése, a fizikai munka megkönnyítése szerepel. Eddig a belső anyagmozgatás hetven százalékát sikerült gépesíteni. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására tegnap hivatalos látogatásra hazánkba érkezett a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének küldöttsége Dusán Petrovics- nak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnöksége tagjának, a JDNSZSZ elnökének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos TanácsáÜjszerű, a népgazdaságnak hasznos a, feldolgozás ütán visszamaradt fűrészpor felhasználása. A hulladék- anyag 85 százaléka a farost alapanyagaként a mohácsi farostlemezgyárba kerül. A bányadeszkát a bányákba viszik, a többi hulladék fát pedig a TÜZÉP- vállalatoknál és saját telepükön értékesítik. A fűrészpor egy része azonban más célokat is szolgál. Egyes termelőszövetkezetek és állami gazdaságok felismerték, hogy a sertés- és tehéntelepeken kiválóan alkalmas almozás- ra. A kőtelki Ady és a jász- karajenői Árpád Tsz, valamint a Héki Állami Gazdaság már rendszeresen hordja a fűrészport a jószágok alá. A békéscsabai Tégla- és Cserépipari Vállalat az alapanyagba keveri a fűrészport. A kiégetés után így könnyebb súlya lesz a téglának és a cserépnek. Az üzem minden mennyiségben kiszolgálja fűrészporral az érdeklődő szövetkezeteket és gazdaságokat (pi) nak főtitkára és a népfront mozgalom más vezető tisztségviselői fogadták. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke tegnap a népfront Belgrád rakparti székházában fogadta a jugoszláv vendégeket Délután megkezdődtek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége vezetőinek hivatalos tárgyalásai. Jugoszláv küldöttség érkezett hazánkba