Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-18 / 143. szám

1976. június 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Egy emlékirat lapjairól Egy sokoldalú ember mondja el emlékezéseiben véleményét a korról, az em­berekről, a társadalomról. Olyan egyéniség, aki maga is tevékeny résztvevője, for­málója volt kora társadalmá­nak, Lázár Vilmosról van szó. Arról az emberről, aki­nek tájékozottsága szinte bá­mulatos: mindenkit ismert, mindent elolvasott. Egyaránt otthonosan mozgott a mező- gazdaságban és a világpoli­tikában, az irodalomban és a szociológiában, a pszichoana­lízisben és a történelemben. Valóságos polihisztor volt. A Lázár könyvéhez írt be­vezetőben Vitányi Iván írja: „Az élete egyszerű és pél­dás. Ha nem is vitt végbe egyénileg kiemelkedő hőstet­teket, mindvégig az első sor­ban csinált végig mindent, amit egy magyar kommunis­ta értelmiséginek kellett.” Minden ' idegszálával kötő­dött a magyar munkásmoz­galomhoz, amely mellett az 1910-es évek eleje óta hűsé­gesen kitartott Munkássága, sajátos fel­adata úgy alakult, hogy a harmincas években sok jeles embert megismert. A Társa­dalmi Szemle, a Gondolat, a Korunk, a Világirodalmi Fi­gyelő munkájában vett részt A magyar progresszió számos kiemelkedő egyéniségével ke­rült kapcsolatba. Visszaemlé­kezéseinek nagy rész« is ezekhez az időkhöz, ernbe- rehkez kapcsolódik. Az Em­lékek és találkozások című részben Bajcsy-Zsilinszky Endréről. József Attiláról emlékezetes portrét rajzolt Nagyon jól ismerte korát pontosan eligazodik a bonyo­lult kérdésekben, s igyekszik való képet alkotni Bajcsy Zsilinszkyről és József Atti­láról. Bajcsy-Zsilinszkyről A Jász Múzeum legértéke­sebb kincsei közé tartoznak a Jászság területéről szóló dokumentumok, tanulmá­nyok, tárgyi emlékek. Az ér­tékes anyag nagy részét a két világháború közötti idő­szakban. a város haladó szellemű értelmisége gyűj­tötte össze. Pórteleki József is sok esztendőn át gyűjtötte és rendezte a Jászságról írt ta­nulmányokat. Sok anyagi ál­dozatot is vállalt a múzeumi évkönyvek megjelentetéséért. Az elmúlt évtizedek során általa összegyűjtött és a múzeumnak ajándékozott könyvgyűjtemény a múzeum legértékesebb anyagai közé tartozik. A Budapesten élő, hetvenhárom éves Pórteleki József a közelmúltban újabb szóló írása hozzászólás egy vitához, de mégis égy igazi Bajcsy-Zsilinszky-pályakép kerekedett ki belőle. A Portrévázlat és tisztelgés című részben a kötetet sajtó alá rendező Körösi József Lázár Vilmosnak azokat az írásait gyűjtötte egybe, ame­lyeket Nagyváthy Jánosról, a jeles XVIII. századbeli 1 me­zőgazdasági tudósról, Agárdi Ferencről, Antal Jánosról és Erdei Ferencről írt. Erdeire emlékezése valóságos kis esz- szá remekmű. Művészien raj­zolta meg ennek a nagyszerű embernek, agrártudósnak, írónak az arcképét, pontosan elemzi a körülötte lévő vilá­got. Kár. "hogy a Földműve­lésügyi Minisztériumban ve­le töltött két esztendei mun­kásságáról már nem írhatott bár tervezte. Ez is, mint sok más terve, nem valósulhatott meg, mert közbeszólt a ha­lál. így a torzóban maradt művét is érdemes és élménv olvasni, mert olyat mond el kora társadalmáról, amit senki más nem mondhatott volna el. Olyan érzékletesen festi meg korát, azt a köze­get, amelyben élt, mozgott, hogy a későbbi nemzedék is el tud igazodni az akkori időkben. A kötet befejező részében a mezőgazdaságról, a társada­lomról szóló írásait, cikkeit, tanulmányait olvashatjuk. Ez a rész is meggyőz bennün­ket, hogy Lázár Vilmos a szocializmus ügyének önzet­len harcosa,, kiváló mezőgaz­dasági szakember, nagyszerű szuverén egyéniség, követke­zetes kommunista volt, aki­nek a Kossuth Könyvkiadó­nál most megjelent vissza­emlékezéseit, írásait öröm olvasni. G. S. ajándékkal gazdagította a Jász Múzeumot. Helytörténeti vonatkozású könyveket, rajzokat, festmé­nyeket és mintegy 90 vaskos iratcsomót adott át az intéz­ménynek. Hosszú esztendők szorgos munkájával gyűjtött dokumentumokat, amelyek a helytörténeti kutatók számá­ra más úton már megszerez- hetetlen adatokkal szolgál­nak. Jegyzetek, vázlatok, bib­liográfiai adatok feldolgozá­sára előkészített kéziratok, archív fotók, levéltári fel­jegyzések, térképreproduk­ciók alkotják az ajándék nagy részét. A múzeum anyagában kü­lön helyezik el a. Pórteleki- gyűjteményt, megörökítve ezzel az adományozó nevét. Naiv festő tárlata Ha egy 76 éves ember élet­vidám és tele van tervek­kel, az már önmagában tisz­teletre méltó. Ha viszont ilyen korban alkotásokkal lép a közönség elé, s ezt első alkalommal teszi, az már több ennél. Ha ezek az al­kotások — Gunszt Ferenc festményei — pedig művészi szintű teljesítmények, azok elismerést, méltatást érde­melnek. De voltaképpen ki is ez a festő, aki meglett kórára ér­te meg, hogy a nyilvánosság előtt is bemutatkozzék? — Proletárgyerek — Pesten született, — kitanulta a vas­esztergályos szakmát, s en­nek nyomán kapcsolatba ke­rült a munkásmozgalommal, a Tanácsköztársaság idején vöröskatonaként harcolt. Csakúgy mint sokezer társá­nak, neki is bujkálni kellett, a dunántúli uradalmakban cseléd, fűtő. summás és ló­ápoló volt. Szerencsés fordu­lata életének, hogy erdészeti tanfolyamra küldték, s a to­vábbiakban élete eggyé for­rott az erdővel, az erdőgaz­dasággal. A fái ország terü­letén dolgozott, részt vett a földosztásban, volt több me­gyét átfogó erdészet igazga­tója, míg 1951-ben a jászbe­rényi erdészettől ment nyug­díjba. Tulajdonképpen ettől kezd­ve bontakozott ki és erősö­dött az a művészi szenvedély és teljesítmény, amely ko­rábbi munkáin legfeljebb mint átlagon felüli kézügyes­ség és rajzkészség volt je­len. „Tudtam, ha én a nagy tétlenség miatt nem tüdők mihez kezdeni, az nekem egyenlő lesz a halállal” — mondotta. Nyugdíjazása után így nagy vállalkozásba kez­dett, makacsul és kitartóan tanulmányozta a művészet- történet nagy alakjainak munkásságát. Aktív tanulmá­nyozás volt ez, sorra vette és nagy szorgalommal másolta a klasszikusok, az impresszi­onisták és napjaink modern törekvésű művészeinek mun­káit. — „így tanultam a technikát” — mondta. Az utóbbi 6—8 évben mindezek birtokában önálló tevékeny­ségbe kezd, s sorra festi egyéni látásmódú, szerkeszté­sű és színvilágú képeit. Jelenleg — a jászberényi Déryné Művelődési Központ által rendezett — kiállításán már egész sor érett alkotás­sal mutatkozik be. Ragyogó­an szerkesztett és pompás színhatású a Komponálás so­rozat, a Három grácia és a Cigány nő című képek. Külö­nösen figyelemre méltóak a különféle tájakat, tájrészle­teket ábrázoló, alkotó elemei­ket felbontó víziók, amelyek kifinomult, különleges látás­módot és magas szintű tech­nikai felkészültséget bizonyí­tanak. (Őserdő, Trópusi táj, Hegyi tó.) Gunszt Ferenc bemutatko­zása és munkássága szűkebb hazáján, kívül — eddig itt is alig ismerték — figyelmet érdemeL P. L. Újabb értékes dokumentumok a Jász Múzeumban Forgácsok inen-ernan Ezúttal néhány sajátos kecskeméti ötletet, kezdemé­nyezést ismertetünk, óbban bízva, hogy a megvalósítás­nak nálunk sincs akadálya. Milyen a jé műsorfűzét? A kérdés nem először ve­tődik fel lapunk hasábjain, most. azonban válaszolni is tudunk rá. Olyan, mint a kecskemétieké... A havonta megjelenő „Kecskeméti műsor” szép kiállítású, gondosan szer­kesztett füzetecske. Szolnok megyei társaival ellentétben nem elégszik meg azzal, hol, melyik közművelődési intézményben mikor, milyen program , várható. Rendsze­resen közöl egy-egy rövid művelődéspolitikai publicisz­tikát, bemutatja, ajánlja a könyveket, a filmeket, a ki­állításokat, a színházi elő­adásokat, sőt a legtöbb is­meretterjesztő rendezvényt is. Kislexikon című rovatá­ban a város művászvendé- geiről, s a helvi alkotókról olvashatunk, míg egy másik sorozat Kecskemét, szobrait mutatja be. Érdekes és vál­tozatos a műsorfüzet illuszt­rációja; részint a soros ki­állítások anyagából válogat­nak a szerkesztők, részint pedig a művelődési központ amatőr művészeti coport- jainak — képzőművészeti kör, fotóklub stb. — mun­káiból. Üj vonás az is, hogy a kulturális műsorok mel­lett a sportrendezvények is­mertetése is helyt kapott a füzetben, ezzel is hangsú­lyozva, hogy a testnevelés, a sport, közművelődésünk szerves része. Iskolaszínház, tanvaszinház „A szükség hozta létre az iskolaszínházat, s magunk, akikben a terv megszületett, magunk sem tudtuk még, hogyan is fogjuk csinálni, csak azt tudtuk, hogy kell” — írja egyik cikkében Ruszt József, a kecskeméti Katona József Színház főrendezője. 1975. március 9-én került sor az iskolaszínház első be­mutatójára, a Rómeó és Jú­liára. Az első előadást hat­száz középiskolás látta, az ezt követő ötöt összesen több mint kétezer. A kezdemé­nyezés sikert aratott, oly­annyira, hogy a következő tanévre már két bemutatót terveznek: egy Szophoklész­Szosiiszéils’ás Bács-Süstehan J tragédiát (az Antigonét vagy az Oidipusz királyt) és Vö­rösmarty Csongor és Tün­déjét. Az iskolaszínház legfonto­sabb célja: olyan világiro­dalmi jelentőségű drámákat eljuttatni a középiskolások­hoz, melyek alapos megis­merése elengedhetetlenül fontos bizonyos esztétikai kategóriák, törvényszerűsé­gek megértéséhez. Az isko­laszínház azonban nemcsak interpretál, a rendező és szí­nészek a színházművészet műhelytitkaiba is beavatják ifjú nézőiket. Az iskolaszínház „édestest­vére” a tanyaszínház, mely­nek legfőbb érdeme, hogy olyan közönséghez szól, olyan közönséget nevel — szóra­koztat, mely eddig szinte teljesen nélkülözte a színhá­méghozzá úgy. hogy rangos, művészileg értékes produk­ciókat mutattak be. Idén nyáron a tanyaszín­ház folytatja munkáját. A siker hatására most a reper­toár bővítését, s a téli fel­lépések megvalósítását ter­vezik. Bsraaya Kscsk esuálen Persze, csak egy kiállítás formájában. A kecskeméti megyei művelődési központ látogatói néhány napon át most' Baranya művészetével ismerkedhetnek, kiállításo­kon, ismeretterjesztő előadá­sokon, művészeti bemutató­kon. A program változatos, s így népszerű. Nem ez az első ilyen jel­legű rendezvény Kecskemé­ten (Baranya előtt Bács-Kis- kun városai, sőt a megye- székhely üzemei, szövetkeze­tei is „bemutatkoztak”), de az ötlet nem a „hírős” vá­rosból származik. Emlékez­zünk csak vissza: a jászbe­A csodapirula. Jelenet a tanyaszínház egyik tavalyi előadásából zi előadások élményét A közművelődés térképén fe­hér foltnak számító terület felszámolásához kezdett hoz­zá néhány lelkes színész és népművelő. Tavaly nyáron tizenkilenc szabadtéri előadást. tartot­tak — kilencezer néző előtt A magas nézőszám már bi­zonyítja, hogy a bemutatott vásári komédiák elnyerték a közönség tetszését. Sikerült tehát megtalálni azt a mó­dot, ahogyan a világ sodrá­tól kissé kívül eső tanyai emberekhez szólni lehet, rényiek Csepelen, a karca­giak Ózdon szerepeltek a közelmúltban. Miért említjük most mégis ezt a sajátos köz- művelődési formát? Azért, mert idáig csak vendégként szerepeltünk, vendéglátóként még soha. Nem lehetne majd a leen­dő megyei művelődési köz­pont nyitóprogramjába Bács- Kiskun bemutatását is fel­venni ? (VÉGE) Hérész Dezső Kisújszálláson Ifjúsági park Pécsei! Lengyel kórus Lengyel kórus érkezett tegnap négynapos vendég- szereplésre Kisújszállásra. A krakkói Luünia Rabotnica Chor Meski az egyik leg­jobb, legismertebb férfikar Lengyelországban, az együt­tes rendszeresen szerepel a rádióban s a televízióban. A lengyel vendégek tegnap ismerkedési esten találkoztak vendéglátóikkal: a József Attila ifjúmunkás kórussal, a mai napot Budapesten töl­tik. Holnap kisújszállási vá­rosnézés, üzemlátogatás sze­repel a programban egészen estig, az együttes 19 órakor kezdődő díszhangversenyéig. A Lutnia Robotnica Chor Meski tagjai vasárnap utaz­nak vissza Krakkóba. A városi tanács az egyik legszebb parkot — a Balo- kány-ligetet — adta át erre a célra a fiataloknak. A Zsolnay-gyár melletti liget­ben újjávarázsolták a ta­vacskát és parkosították a környékét, így hangulatos környezetben alakítják ki az ifjúság új művelődési, szó­rakozási intézményét. Az if­júsági park egész éven át működik majd. üipsi szép... És ez már ismét Pécs. Szi- • geti út, Molnárék otthona. Ki tudja, hányadszor ülünk így együtt amióta elkezdtük az emlékek felidézését. Pörög a magnó. De hát nem reménytelen-e ez a vállalkozás? Molnár István végülis nem volt sztár, nem volt történelmi egyéni­ség, nem hős. Mit mondhat hát élete a maiaknak, ennyi év után? Eszem­be jut: valaki azt mondta: tragikus figura. Felkapták, s aztán elejtet­ték... De hát el lefeet-e ejteni azt, aki nem élt sohasem a fellegekben? Eányász volt és az is maradt. A ki­tüntetések, egy bányász mellét díszí­tették, mert — s ez mai nyugalma, derűs életének titka —, akkor kö­tődött a legszorosabb hivatásához, szakmájához, amikor á legtöbbet kapta. Megpróbálok egy kis összesítést csinálni tisztségeiről, címeiről. Az MDP Komló Városi Bizottsá­gának tagja. A Baranya megyei Pártbizottság tagja. A DISZ komlói bizottságának tagja. A DISZ Baranya megyei bizott­ságának tagja. A DISZ Központi Vezetőségének tagja. A Bányaipari Dolgozók Szakszer­vezete Központi Vezetőségének tagja. Az Országos Béketanács Elnök­ségének tagja. Országgyűlési képviselő. Előkerül kérésemre a szekrény mélyéből az oklevelek, kitüntetések gyűjteménye is. 1951. május 1.: Sztahanovista cím és oklevél. 1953. február 26.: dísz­oklevél a szénbányászat legjobb fel­táró csapata címért folyó verseny­ben elért kimagasló eredményekért. Április 4.: „Komló Építéséért” em­lékérem ezüst fokozata. 1954. jú­nius: újabb sztahanovista cím. Szep­tember 1.: Kiváló dolgozó cím és jelvény. Szeptember 4.: „Molnár István vájárnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa érdemes és ered­ményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend kitüntetést ado­mányozza.” 1955. április 4.: Emlék­lap a felszabadulás 10. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny­ben elért átlagon felüli eredménye­kért. Ugyancsak 1955. április 4-én: Felszabadulási jubileumi selyem­oklevél az MDP Központi Vezetősé­gétől. Ugyanezen a napon a Szakma kiváló dolgozója oklevél és cím. Ok­tóber 27.: A Szakma kiváló dolgo­zója oklevél és cím —- immár má­sodszor is. Még ebben az évben: Munka Érdemrend — ugyancsak másodszor és nem sokkal később: a „Szocialista Munkáért” érdemérem. 1958. szeptember 2.: Bányász szol­gálati érdemérem. A díszes oklevelek, piros dobozkák beborítják az asztalt. A legfényesebb év: 1955 — nem vitás. . . ... Az üstökös pályájának csúcsa? És a végpont, amikor még utol­jára csillogott? Hogy ért hát véget ez a nem mindennapi, páratlan ívű karrier? — Van Molnár István életének tragikus fordulópontj a ? — 1953. augusztusában — ekkor már az Uránnál dolgoztam —, a II-es üzem1 harmadik . szintjén egy főkeresztvágaton hajtottunk. Itt is a feltárás volt a döntő: ha mi, nem érünk célba időben, nem lesz ter­melő munkahely. Ismét előkerült tehát a 200 méter gondolata. Min­den nagyon jól ment, amikor egyik nap kicsúszott a rakodógép drótkö­teléből egy pászta. Félredobta a gép a kanalat; súlyos negyedórák vesz­tek el idegesítő totojázással. Miért nem vágjátok le? — Azt mondják': várjuk-a lakatost. Megint leesett a gép kanala, fogtam hát a fejszét, hogy a hátával én majd levágom... Molnár a kezeit nézi, én az arcát, mely szigorú, zárt és mélyen baráz­dált, mint a fafaragás. — És akkor? — Felvágódott egy szál, s egy szilánk csapódott a szemembe... Hallgattunk. Igen, ez a jószándé­kú, de könnyelmű mozdulat volt Molnár István tragédiája. Amikor felemelte a fejsze fokát... — Először nem vettem komolyan a dolgot, de a szilánk egyre hátrább húzódott a szememben... Három hét se telt el, s elvágta a látóidegeket... Táppénzre vettek, egyik orvostól a másikhoz vittek... A bányába soha többé nem mehettem vissza, soha... És mintha csak jeladás lett volna a beleset, egészségi állapotom hir­telen romlani kezdett— Csend lesz. Molnár István kvarcporral teli tüdeje sípolva szedi a levegőt. Egy oktalan kis vasszilánk... A 200 méteres teljesítményhatár kapujában álltak: már csak néhány napra lett volna szükség, s teljes diadalra jut egy közel évtizedes álom. (Folytatjuk) !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents