Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. május 15. 21 éves a Varsói Szerződés Az ENSZ-nek küzdenie kell a világleszerelésért A főtitkár jelentése Tegnap volt 21 éve annak, hogy az imperialista hatalmak agresszív lépéseire vaia- szul megszületett a Varsói Szerződés szervezete, az európai szocialista országok Da- rátsági, együttműködési és kölcsönös. segítségnyújtási megállapodása. A szocialista közösség népei, s az egész haladó emberiség az eltelt 21 év alatt többször is meggyőződhetett arról, hogy helyes és szükséges volt ennek a békés védelmi szervezetnek a megalakítása — állapítja meg az évforduló kapcsán Jakubov- szkij marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka a Krasznaja Zvezda számára írt cikkében. A Szovjetuniónak, és a Varsói Szerződés más tagállamainak jelentős érdemük van abban, hogy Európa most már negyed százada békében él, s a nemzetközi kapcsolatokban, minden bonyolultságuk és ellentmondásosságuk ellenére utat tör a realizmus és az együttműködés eszméje. A Varsói Szerződés országai továbbra is következetesen harcolnak az enyhülésért. s azért, hogy biztosítsák a népek számára a békés körülmények közötti szabad fejlődés lehetőségét. Nemzetbiztonsági érdekekből Az Egyesült Államok továbbra Is támogatja Izraelt Ford elnök Amerika változatlan támogatásáról biztosította Izraelt, de egyúttal emlékeztetett: csak a megszállt területek visszaadásán át vezethet az út a közel-keleti békéhez. Ford közép-európai idő szerint tegnapra virradó éjjel Washingtonban, az amerikai zsidó bizottság jubileumi kongresszusán beszélt. Az elnök kijelentette, hogy „lehetnek időszakok, amikor különbségek vannak az Egyesült Államok és Izrael között : milyen eszközökkel érjük el a közös célokat”. Mint ismeretes, az amerikai diolomácia már régebben további arab területek visz- szaadására ösztönzi Izraelt. Washington ismételten tiltakozott izraeli településeknek a megszállt övezetekben való létesítése ellen, és a „mérsékelt” arab országokkal való tárgyalásokra akarja bírni Izraelt. E sürgetések az amerikai választási harc időszakában mind gyakoribba váltak és a Tel Aviv-i kormány ellenállása lehűtötte a két ország kapcsolatait. Ford a befolyásos zsidó szervezet vezetői előtt emlékeztetett arra, hogv az Egyesült Államok a következő két évben is több mint 4 milliárd dollárt fordít Izrael támogatására „mert egy erős Izrael nélkülözhetetlen a közel-keleti szilárd békéhez” és e segítség „Amerika nemzet- biztonsági . érdekeit is szolgálja”. HELSINKI Urho Kekkonen finn köz- társasági elnök nem fogadta el a Martti Miettiínen vezette kormány lemondását, és felkérte a koalíciós partnereket, hogy fontolják meg még egyszer elhatározásu- ' kát. Keikkonen jövő keddre vár végleges választ a miniszterelnöktől. HAVANNA Kuba 14 kereskedelmi hajót vásárol Jugoszláviától, Kanadától, Argentínától és Dániától. Ezzel a szigetország kereskedelmi flottájának kapacitása 160 ezer tonnával emelkedik, és eléri a 700 ezer tonnát. Kuba. külkereskedelmi forgalmának több mint 95 százalékát vízi úton bonyolítja le. LISSZABON Nagyerejű robbanás rázta meg csütörtökön éjfélikor a lisszaboni nemzetközi repülőtér környékét. Eddig ismeretlen tettesek bombát A Varsói Szerződés tagországai szervezetük megalakítása óta sokat tettek az imperializmus agresszív terveinek meghiúsításáért, az imperialisták más államok és népek belügyeibe történő beavatkozásának elhárításáért. Vannak azonban még olyan erők a világon — figyelmeztet Jakubovszkij marsall cikke — amelyek a feszültség fenntartására törekednek, fokozzák a fegyverkezési hajszát és támadásaikat a béke és társadalmi haladás erői ellen. A szocialista közösség országainak véleménye szerint mindaddig veszély fenyegeti a népek biztonságát, amíg léteznek a háború és agresz- szió erői — hangsúlyozza Ja- kubovszkiij marsall. Ez az óka annak, hogy a kommunista és munkáspártok, valamint a Varsói Szerződéshez tartozó országok kormányainak politikájában a szilárd békevágy párosul a védelmi képesség állandó fokozásával. E politika eredményeként a szocialista országok ma jól felszerelt, erős hadseregekké rendelkeznek, amelyek «.epe • sek a legbonyolultabb íelaua ■ tok végrehajtására is. s megbízhatóan védelmezik a szocializmus vívmányait, népeik békés alkotó munkáját. Továbbra is súlyos harcok folynak Beirutban és Tripo- liban. Nemhivatalos adatok szerint csupán e két városban az elmúlt 24 óra alatt kétszázan vesztették életüket. A fővárosban, az iraki nagy- követség közelében palesztin csoportok csaptak össze jobboldali erőkkel, s a harcok kiterjedtek Beirut egész belvárosára. Heves összecsapások foly„Csak a tervgazdálkodás teheti lehetővé az angolai népnek, hogy szilárd és független nemzetgazdaságot hozzon létre és gyökeresen megváltoztathassa azt a gazdasági rendszert, amely a hosszú gyarmati évek során alakult ki az országban” — jelentette ki Luandában Carlos Rocha angolai terveSpanyol kormányforrásokból származó hír szerint a rendőrség kutatást indított .Tosé Lopez Rega volt argentin népjóléti miniszter, a megbukott Isabel Perón elnökasszony egykori tanácsrobbantottak a repülőtéri kifutópálya végén, a repülőgépek leszállását elősegítő radarberendezések közelében. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár igen jelentős. SANTIAGO A chilei fasiszta junta létrehozta a „szakszervezetek nemzeti titkárságát” amelyből — mint a hivatalos megfogalmazás mondja — végérvényesen kiűzték a politikát. A fő célként „a társadalom átalakításának” segítését jelölték meg. A titkárság a junta közvetlen irányítása alá tartozik. New Yorkban közzétették Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának jelentését, amely a világszervezetnek a leszereléssel kapcsolatos kérdések megoldásában betöltött szerepe fokozódásával foglalkozik. A dokumentum tartalmazza számos fejlődő, nyugati és szocialista ország kormányának a leszereléssel összefüggő álláspontját, amelyet közöltek a főtitkárral. Ebből kitűnik, hogy az ENSZ-nek sok, még kihasználatlan lehetősége van mozgósítani a tagállamokat a fegyverkezési hajsza beszüntetésére és a leszerelésre. Az ENSZ-nek energikusan küzdenie kell a világleszerelésért és erőfeszítéseket kell tennie az ehhez szükséges nemzetközi politikai légkör kialakítása érdekében. Kanada, Anglia. Finnország, Svédország és más nyugati országok kormányai hangoztatták a fegyveres erők és fegyverzetek szintje korlátozásának és csökkentésének szükségességét, tátak a libanoni hegyvidéken, az 1900 méter magasan levő Faraja téli sporttelep birtoklásáért. A baloldali erők ellenőrzése alatt levő televízió bejelentette, hogy a katonai fontosságú üdülőtelep és a mellette levő magaslat az ö kezükbe került. Faraja mindössze 17 kilométerre van Junie kikötővárostól, a jobboldaliak egyik legfontosabb támaszpontjától. zés- és gazdasági együttműködési miniszter. Az Angolai Népi Köztársaság gazdaságában már jelentős minőségi változások történtek. Az angolai kormány ellenőrzése alá vette a bankokat, egész sor ipari létesítményt és nemzeti tulajdonban vette a kávéültetvényeket. adója után. akit Argentínában közpénzek elsikkasztásá- val vádolnak. Argentína kérte Spanyolországtól Lopez Rega kiadatását, egyelőre azonban iartózkodási helye ismeretlen. PÁRIZS Idén már több mint 47 000 új tag lépett be a Francia Komunista Pártba. Országszerte 658 új pártszervezet alakult az ipari üzemekben és 117 a falvakban. PEKING Li Kuang Ju szingapúri miniszterelnök, aki Peking- ben tartózkodik kijelentette, hogy mostani pekingi látogatása nem vonja maga után nyomban a diplomáciai kapcsolatfelvételt. MÜNCHEN Tegnapra virradó éjjel bomba robbant a müncheni Stachus bevásárlóközpontban, és súlyos károkat okozott. Emberéletben nem esett kár. A bajor rendőrség feltételezi. hogy a bombamerénylet kapcsolatban áll Ulrike Meinhof anarchista börtönben történt halálával és az annak nyomán kibontakozott erőszakhullámmal. mogatták a leszerelési világértekezlet összehívását. Két atomhatalom, az Egyesült Államok és Kína azonban még mindig nem hajlandó kifejteni álláspontját a leszerelési világértekezlettel kapcsolatban, s ezzel fékezi a nemzetközi közösségnek a leszerelésre irányuló erőfeszítéseit. A szocialista országok üdvözölték a Szovjetunió arra vonatkozó javaslatait, hogy tiltsák be a tömegpusztító fegyverek új fajtáit és rendszereit, valamint az atomfegyver-kísérleteket. A szocialista országok síkraszáll- tak a leszerelési világkonferencia összehívásáért. A Szovjetunió következetesen küzd a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért és a leszerelésért. A szovjet kormány közölte: elsődleges fontosságú feladatnak tartja, hogy a fegyverkezési hajszát szüntessék be, térjenek rá a felhalmozott fegyver- készletek csökkentésére és a leszerelésre. Őrizték-e Ulrike Meinhotot? A nyugati sajtó továbbra is kommentárokat fűz Ulrike Meinhol halálához. A Baa- der-Meinhof csoport egyik vezetője állítólag a stuttgarti börtönben végzett magával. Miért kelt ilyen nagy figyelmet az anarchista öngyilkossága? A Baader-Meinhof banda a hetvenes évek elejétől kezdve terrorista akciókat, bankrablásokat szervezett, támadásokat intézett üzletek, fegyverlerakatok ellen. A nyugatnémet városokban több tucat ártatlan ember vált a banditák áldozataivá. Baader, Meinhof és társaik demagóg módon „a tömegek forradalmi mozgósításának” szándékával indokolták bűn- cselekményeiket. 1972 júniusában a banda vezetőit letartóztatták, tavaly májusban pedig Stuttgartban megkezdődött perük. A tárgyalást a nyugatnémet megfigyelők az NSZK története alighanem legszenzációsabb perének nevezik. Nem a bűncselekmények jellege jelenti a szenzációt, hiszen az ilyenfajta akciók már régóta nem számítanak különlegességnek nyugaton, így az NSZK-ban sem arról van szó, hogy a nyugati sajtó jelentései szerint is a Baader-Meinhof-banda tevékenységét bizonyos nyugatnémet politikai körük, a jobboldali reakció saját céljaira használták fel. Propagandakampányt indítottak az országban működő demokratikus erők ellen, azzal vádolva a bonni kormányt, hogy „alábecsüli a baloldali veszélyt, mi több, meghunyászkodik a kommunizmus előtt". A reakció szándékosan úgy igyekszik beállítani az ügyet, mintha valamiféle azonosság létezne a hivatásos terroristák és a demokrácia védelmében a monopóliumok uralma ellen fellépő erők között. RÍeinhof bírósági vallomása leleplezhette volna e reakciós kísérletek hamisságát és tarthatatlanságát. Másrészt vallomása fényt deríthetett volna a banda valódi kapcsolataira. Meinhof azonban váratlanul végzett magával. Hogyan történhetett ez. ha figyelembe vesszük, hogy a veszélyes bűnözőt szoros megfigyelés és őrizet alatt tartották, illetve kellett volna tartani? A DKP és más haladó nyugatnémet szervezetek követelik, hogy folytassanak alapos vizsgálatot Meinhof halála körülményeinek tisztázására. Kétszázan veszletlek életüket Heves harcok Libanonban v Angola A jövő útja a tervgazdálkodás Körözik Perón asszony volt tanácsadóját Német Demokratikus Köztársaság Két kongresszus között Május 18—22-ig kerül sor Berlinben a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusára. A baráti Német Demokratikus Köztársaság — az egyik legdinamikusabban fejlődő szocialista testvérállam — lakosságának szorgalma, igyekezete rengeteg kézzelfogható kedvező változást hozott az emberek életében. A legutóbbi pártkongresszuson elfogadott gazdaság- és szociálpolitikai program megvalósulásával számottevően emelkedett az életszínvonal az NDK-ban; a nép- gazdasági terv túlteljesítésével újabb tartalékokhoz, gazdasági erőforrásokhoz jutott az ország. Képeink az NSZEP két kongresszusa közötti fejlődését ábrázolják A Köztársaság Palotája Berlinben; a mindössze 32 hónap alatt felépült komplexumban kerül sor a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusára. A képen: a palota főbejárata Az NSZEP VIII. kongresszusa kimondta, hogy 1971—75. között félmillió lakást kell építeni, illetve átépíteni, bővíteni és korszerűsíteni. A célt túlteljesítették, az eredmény 609 000 lakás; így 1,8 millió állampolgár lakáskörülményein javítottak. Az újonnan épített otthonokat elsősorban nagycsaládosok kapták. A képen: „Kik lesznek az új szomszédaink?” A könnyűipar az NDK-ban is elsősorban a lányok és asz- szonyok ipara. Brigitte Pohle (a képen) a Karl-Marx-Stadt megyei Meeráni Müszakitextil-gyárban dolgozik. Brigitte asszony nemrég még FDJ-tag, a Szabad Német Ifjúság alapszervezeti titkára volt. Nemrég vették föl a párttagok sorába Az NDK legnagyobb cementgyára a karsdorfl; amellett, hogy az ország építkezéseihez — elsősorban a lakásprogramhoz — szükséges cement felét ott állítják elő, a szocialista nemzetközi munkamegosztásból is kiveszi részét; nagy mennyiségben szállítja ezt a fontos építőanyagot a szomszédos szocialista országokba is