Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-12 / 111. szám
1976. május 12. SZOLNOK KlEGYEI NÉPLAP 7 Kézilabda Idegenben győzött az Olajbányász Olajbányász—Békéscsabai Előre 14.17. (14:11) Kádár János látogatása a nsmze!k&zi női sakkversenyen NB I. B férfi. Békéscsaba, 200 n. v.: Vass—Bódi. Olajbányász: Ludvigh—Cseh (2), Ratkai (1), Kiss (1), SzöUösi (6), Vass N. (6), Vass G. (4), Danyi, Nagy, Matuz, Hajdú. A sorozatos vereségek után kevesen gondoltak arra, hogy első győzelmét vidéken szerzi meg az Olajbányász. Szerencsére a játékosok másként vélekedtek, és nagy elszántsággal utaztak a kézilabdaportyáról mindig híres „Viharsarokba”. A mérkőzés hazai góllal kezdődött, de az egyenlítés nem váratott sokáig m9gára, sőt a bányászok kétgólos vezetést szereztek, ennek birtokában ötletesen, szellemesen szőtték támadásaikat. A hazaiak 8:8-nál egyenlítettek, ekkor azonban huszáros hajrát vágott ki az Olajbányász, és a félidő végére megnyugtató előnyt szerzett. A második játékrészben erősítettek a csabaialt, 14:14-nél beérték a bányászt, ám ezúttal nem nyomasztotta a mindenáron győzelem felelőssége Szöllő- siéket, s továbbra is ügyesen kombináltak. Az utolsó percekre ugyanis kissé elfáradt a szinte ' csere nélkül játszó szolnoki csapat, győzelme azonban nem volt kétséges. A bányász minden dicséretet megérdemel nagyszerű játékáért. Bp. Építők—Tisza Cipő SE 14:10 (8:5) NB I. B női. Budapest, 100 n. v.: Leányvári—Se- reghy. Tisza SE: Gulyás— Keliger, Csordás, Szabó (3), Kazinczy (1), Miklóssy. Juhász (5), Novak (1), Boros, Balázs. Az első negyedórában kiábrándítóan gyenge játékot nyújtott mindkét együttes. E negatív teljesítményben is a cipőgyáriak jártak elől: első góljukat csak a 15. percben sikerlüt elérniök. A második félidőre felélénkült mindkét csapat, de a martfűiek játékát ekkor hallatlan balszerencse kísérte: ziccerhelyzetben hatszor találták el a kapufát, majd ezt később kettővel meg is toldották. Közben a vendéglátók súlyos védekezési és kapushibából vissza tudták szerezni a mérkőzés elején szerzett négygólos eredményüket. Tiszaföldvár—Szegedi DÉLÉP 33:17 (17:10) NB II. férfi. Tiszaföldvár, 200 n. v.: Farkas—Palotás. Tiszaföldvár: Nemes II— Nyeső (4), Asztalos (3), Kovács (6), Szűcs (2), Bene (1), Szabados (4), Szmolmik (1), Nemes L (4), Vincze (4), Danku (4), Kungye la. Az 5. percben felváltva estek a gólok, ekkor a hazai csapat gyors indításokkal 5 gólos előnyt szerzett. A második félidőben az előny tovább növekedett, 10 perccel a mérkőzés befejezése előtt miár 19 góllal vezetett a Ti- szafiSLdvár. Ekkor a védekezésük fellazult, s a vendégek szépíteni tudtak. A megfiatalított szegedi csapat nem képviselt különösebb játékerőt. A fölényes győzelem ellenére Tiszaföldvár közepes teljesítményt nyújtott, a játékosok sok helyzetet hagytak kihasználatlanul, s a védekezésre kevés siúlyt helyeztek. Szolnoki MTE—Jánoshalma 11:7 (4:4) NB II. női. Jánoshalma, 100 m. v.: Keezá—Orczifalvi. MTE: Ficsur—Laki (1), dr. Bessenyei, Kráilik (2), Fazekas A., Fazekas Á. (1), Kmerczer (2), Fodorné, Ma- gyarné (5). Jandácsik. Edző: Domokos Lászlóné. Ideális időben kezdődött a mérkőzés. Az MTE jutott vezetéshez, de a hazaiak mindig egyenlíteni tudtak. Fordulás után erősen feljavult a piros-feketék védőmunkája, ami megzavarta az ellenfelet. A jánoshalmaiak elhamarkodott lövéseit sorra sáncolta az MTE védőfala, s jó alkalmuk nyílt a támadás indítására. A szolnokiak helyzeteiket kihasználva 10:4-re elhúztak, s idei legjobb játékukat nyújtva sikerült idegenből is hazahozni a két bajnoki pontot. Králik a védekezésben, Ma- gyamé a támadásban nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Kettős forduló a megyei bajnokságban A hét végén ismét kettős fordulót rendeztek a kézilabda megyei bajnokságban. Továbbra is jól szerepelt Kunhegyes és a Tisza Cipő férfi együttese. Meglepetés a Lehel SC gyenge játéka, s a feljövőben levő Zagyvaré- kas megtorpanása. A női felnőtt mezőnyben a várt színvonalas összecsapást vívta Tiszafüred és Kunszentmárton: A hazaiak egygóios győzelme , nagy küzdelemben született mog. A férfi ifjúsági rácnál külön harcot vív n két veretlen, az Olajbányász és a Székács DVSK csapata. A nőknél ugyancsak két veretlen együttes vezeti a táblázatot: Jászapáti és a Székács BSK. A következő forduló mérkőzésének a férfiaknál a Kunhegyes—Lehel SC. a * nőknél a Kunszentmárton— Jászboldogháza találkozó Ígérkezik. Eredmények, férfi felnőtt: Jászárokszállás—Tisza Cipő SE 14:25. Űjszász—Kunhegyes 22:23. Jászladánv— Szí Gvulai SE 22:17, BAR- NEVÁL—Kilián FSE 13:27, Kunszentmárton—Mezőtúri AFC 16:13. Zagyvarékas— Tiszapüspöki 22:23. Férfi ifjúsági: Tiszaföldvár'—Túrkevei AFIT 21:9. Jászárokszállás—Tisza Cipő SE 28:21, Jászberényi Lehel SC—T.- miklósi Székács DSK 7:14, Ü iszász—Kunhegyes 37:20, Jászladánv—Sz. Spartacus 9:11, BARNEVÄLL—Sz. Olajbányász 12:24. Kunszentmárton—Mezőtúri AFC 27:17, Zagyvarékas—Tiszapüspöki 8:23. Női felnőtt: Jászboldogháza—Sz. MTE II. 13:4, Tiszafüred—Kunszentmárton 11:10. Jászivány—Jászberényi Lehel SC 13:4, Női ifjúsági: Tisza Cipő SE—Űjszász 9:16. Jászboldogháza— Sz. MTE 2:14, Tiszafüred— Kunszentmárton 16:7, Mezőtúri AFC—T.-miklósi Székács DSK 2:20. Jászapáti- Jászberényi Lehel SC 12:2. Férfi felnőtt: Sz. Gyulai SE —Zagyvarékas 32:21, Kunhegyes—Jászladánv 32:17, Tisza Cipő SE—Jászberényi Lehel SC 26:14, Túrkevei AFIT—Jászárokszállás 26:14, Kiliánt FSE—Kunszentmárton 17:17, Tiszapüspöki—T.- miklósi BARNEVÄLL 16:15. Férfi ifjúsági: Sz. SpartaMOZI Szolnok Vörös Csillag: Vörös Kányafa, Kert: A fekete farmer (14), Tallinn: Tűzgömbök, Tisza: Fegyverek Prágának, Szanda- szöllős Terv: szünnap, Jászberény Lehel: Archív filmelőadás III.. Kert: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14. felemelt, dupla helyáron), Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Dózsa: Az emír kincse, Béke: szünnap, Szabadság : Csillag a földön I—II. (másfélszeres helyáron), Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszent- miklós Dózsa: Biciklitolvajok (filmbarátok műsora), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap, RÁDIÓ SZOLNOKI STÜIHÚ 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.10: Két gyár között — Kardos Ernő riportja — Az Or- feo együttes énekel. — 17.25: Farmer és nyakkendő — ifjúsági magazin (A KISZ IX. kongresszusán történt) ,Szerkesztő: Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Bili Halex zenekarának felvételeiből. — 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Lakodalmak zenéje. — 8.47: Robert Casadesus felvételeiből. — 9.34: Zenés ébresztő, — 9.49: Verseit elmondja: Csoóri Sándor. — 10.05: , ,Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.55: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Czine Mihály könyvszemléje. — cus—Zagyvarékas 27:13, Kunhegyes—Jászladánry 7:10, T.-miklósi Székács—Üjszász 17:13, Tisza Cipő SS—Jászberényi Lehel SC 12:23., Túrkevei AFIT—JásEánokszál- lás 20:10, Mezőtúr AFC—Ti- j szaíüleivár 12:10, Sz. Olajbá- j nyász—Kunszentmárton 33:7. Tiszapüspöki—T.-miklósi BARNEVÄLL elmaradt. 1 A BAJNOKSÁG AlSLÁSA NŐI FELNŐTTE 1. Tiszai. V. 5 4 1«— 49:32 9 2. J.-boIdogh. 5 4—1 54:27 8 3. Tm. BARN. 3 2 1 — 24:17 5 4. KuTE 3 2—1 51:31 4/ 5. Jb. tanító. 3 1—2 19:20 2 6. Jászivány 3 1—2 23:25 *2 7. SZMTE II. 4 1—3 41:44 2 8. Jb. Lehel 4 1—3 30 :"6 ,*5 9. Mezőtúr 4 1—4 18:61 0 NŐI mrÜSAGÍ: 1. Tm. Székács 4 4 —♦ — 63:16 8 2.1 Jászapáti 4 4 — 54:17 8 3. SZMTE 5 4—1 62:31 8 4. Üjszász Szak. 4 3—1 39:28 6 5. T.-ftiredl V. 4 2—2 32:31 4 6. J.-bcIdosh. 5 2—3 34:38 4 7. Tisza Cipő 3 1—2 35:36 2 8. Mezőtúr 4 1 — 3 19:46 2 .9. KuTE 4 1—3 21:52 2 10. Jb. Lehel 3-------3 9 :34 0 a. Tm. BARN. 4-------*4 8 :51 0 FÉRFI lIFJÚSACfl: 1. Sz. Olajb. ”7 7 — 173: 69 14 2. Székács 7 7 — — 159: 59 14 3. Túrkeve 7 6 — 1 146: 81 12 4. T.-földv. 6 5 — 1 97: 74 10 5. Jb. Lehel 7 A —. 3 102: 99 8 6. Sz. Spart. 7 4 — 3 97: 97 8 7. J.-ároksz. 7 4 — 3 1C8:1Q9 8 8. KuTE 7 4 — S 93:106 8 9. Üjszász 7 3 — 4 136:136 6 10. Tisza Cioő 7 3 — 4 93:145 6 11. T.-püspöki 6 2 — 1 93: 02 4 12. Tm. BARN. 6 2 — 4 fi: 90 3 13. Kunhegyes’ 7 1 — 6 56:115 2 14. Mezőtúr 7 1 — 6 62:113 2 15. J.-ladány 7 1 — 6 54:115 1 16. Zagyvar. 6 — — 6 54:142 0 FÉRFI FELNŐTT: 1. Tisza Cipő 6 6 __ __ 1 44: 84 12 2. Kilián 6 4 2 — 158: 80 10 S. Mezőtúr 6 5 — 1 103: 68 10 4. Túrkeve 6 4 1 1 167:104 9 5. KuTE 5 4 1 — 102: 53 9 6. Kunhegyes 6 4 1 1 149:122 9 7. Tb. Lehel 6 3 — 3 110: 92 6 8. T.-püspöki 6 3 — S 91:136 6 9. Üjszász Tsz 6 1 1 4 116:135 3 10. Zagyvar. 4 1 — 3 91: 98 2 11. Sz. Gyulai 6 1 — 5 108:160 2 12. J.-ároksz. 7 1 — 6 100:163 2 13.' Jászlad.** 6 1 — 5 77:139 1 14. Tm. BARN. 6 — — 6 71:114 3 • csillagonként ki nem állásért 1 büntetőpont levonva. A Szolnok megyei Néplap 20. heti totótippjei 1. Debrecen—Dunaújváros 1 2. Komló—BVSC 1X2 3. Oroszlány—FÖSPED 1X2 4. Dorog—VOLÁN 1X2 5. Vároalota—Pécs 1X2 6. Záhony—Gyöngyös 1 7. Sátoraljaújhely—Egri D. X 2 8. Hajdú Vasas—Ózd X 2 9. Kalocsa—Szolnoki MÁV 2 10. Perugia—Juventus X 2 11. Bologna—Internazionale 1X2 12. Como—Lazio 1X2 13. Sampdoria—Napoli 1 X Pótm ér kőzések: xxx 13.30: Zala Tóth Erzsébet. M. Nagy Miklós és Puskás Sándor nótákat énekel. — 14.00: Ezer- egy délután. — 14.30: Tardos Béla dalaiból. — 14.37: Operarészletek. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Indulók. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Három tavasz. Részletek Lajtai Lajos—Kellér Dezső—Békeffi István—Szenes Iván operettjéből. — 16.29: Első fecskék. Beszélgetés az új formájú gimnáziumi tagozatokról. — 16.44: Magyar szerzők kórusműveiből. — 17.05: Fogyasztók fóruma. — 17.30: Közvetítés a Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó utánpótlás EB-mérkőzés H. félidejéről. — 18.15: Miért igen, miért nem? — 19.15: Gondolat. •— 20.00: Ferenc Éva és Lukácsi Huba népdalokat énekel. — 20.27: Kis magyar néprajz. — 20.32: Cimarosa: A titkos házasság. Kétfelvonásos opera. Közben: 20.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — 23.34: Nóták. PETŐFI: 8.05: Kirsten Flagstad énekel. — 8.33: Zenés játékokból. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: Üj magyar fúvószene. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó-család (isin.) — 12.00: Az élő népdal. — 12.10: Felix Slovacek szakszofonozik, a Prágai Rádió tánczenekara játszik. — 12.33: Chopin lemezeinkből. — 13.33: Zengő május — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Bilitis dalai. — 14.15: Népszerű zenekari muzsika. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: SláIrina Rodnyina Lenin-rendet kapott *Az innsbrucki, XII. Téli Olimpiai Játékokon nyújtott ■magasszintű sporttevékenységéért Irina Rodnyinát, a tö-szoros világ- és Európa- 'bajnok és többszörös olimpiai ■bajnak műkorcsolyázópár tagját Lemin-renddel tüntették ki. A Munka Vörös Zászlórend kitüntetésben részesült Alekszandr Zajcev, a páros férfitagja, s a Ljudmiila Pa- hanova, Alekszandr Gorskov Jégtánckettős is. Magas kitüntetéssel jutal- , 'martak még ugyancsak a téli olimpián való szereplésükért gyorskorcsolyázókat, jégkorongotokat, síelőket, tudósokat, orvosokat és edzőket. Tollaslabda Három bajnoki cím került Szolnokra A hét végén Dunakeszin rendezte a Magyar Tollaslabda Szövetség az idei ifjúsági magyar bajnokságot. Az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyén a szolnokialt. szerepeltek a legjobban, amit az is bizonyít, hogy a három bajnoki cím mellé öt számban nyertek bronzérmet Ifjú Englert István egyesben és vegyespárosban is megvédte bajnokságát Fiú párosban új bajnokot avattak, a Szolnoki MTE fiatal kettőse: Bo- zsó József és Busi Lajos lett az első. A Farkas—Dargai leány párosnak nem ment úgy a játék, mint általában, de így is bronzérmesek lettek. A Magyar Népköztársaság 1976. évi tollaslabda bajnoka, fiú egyesben: ifjú Englert István (Kilián FSE). Edző: Englert István. 2. Vörös Gy. (Bp. Zrínyi SE), 3. Bozsó József és Busi Lajos (mindkettő Szolnoki MTE). Leány egyesben: 1. Gindert Erzsébet (Bp. Zrínyi SE), 2. Legerszky A. (BEAC), 3. Dargai Éva és Farkas Ka- alin (mindkettő SZMTE). Fiú páros, bajnok: Bozsó József, Busi Lajos (Szolnoki MTE), Edző: Molnár Istvánná, 2. Petrovich G. — Kazinczy L. (FŐKÉRT SE). 3. ifj. Englert I. — Szabó L. (HKFSE). Leány páros: 1. Glaser Zs. — Legerszky A. (BEAC), 2. Vígh E.—Vígh A. (MAFC), 3. Farkas K. — Dargai E. (SZiMTE). Vegyespáros: 1. ifj. Englert I. — Glaser Zs. (HKFSE—BEAC), 2. Vörös Gy. — Gindert E. (Zrínyi SE), 3. Bozsó J. — Farkas K. (SZMTE), Szabó L. — Vígh É. (HKFSE— MAFC). germúzeum. Szerkesztő: Divéky István. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsor- ismertetés. — 15.36: Verdi: Don Carlos — Carlos áriája, jelenet és szabadságkettős, I. felv. — 15.50: Cigánydalok. — 16.00: A lengyel ellenállási mozgalom dalaiból. — 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Kosa György zongorázik. — 16.30: Hírek. — 16.33: Várkpnyi Mátyás táncdalaiból. — 16.55: Reklám. — 17.00: Vendégségben. A KISZ-kongresszus . . . Hangképek a Madách Színházból. Szerkesztő-műsorvezető: Radnóti László. — 18.00: Egy kis figyelmet kérek! — 18.10: A Moszkvai Rádió népzenei felvételeiből. — 18.33: Rossini összes nyitányai — VI. rész. — 19.30: Az Apostol és a Sprint együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. — 20.33: Don Juan dédunokája. Zenés rádiókomédia. — 21.22: Sanzonok a világirodalom szerelmes verseire. — 21.45: A hamis vasalónő. Riport. — 22.00: Daljátékokból. — 22.33: Egy óra dzsessz. — 23.33: Saint-Saens: h-moll hesedűver- seny. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MŰSOR 8.00: Tévétorna (ism.) (színes) — 8.05: Iskolatévé. — Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt,) Kenguru a kiállításon. — 9.55: Német nyelv (középisk. I—II—III—IV. oszt.) Bad Kistérben. — 10.20: Delta, Tudományos túradó. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára dr. Beckl Sándor államtitkárnak, az OTSH elnökének, Szerényi Sándornak, az MSSZ elnökének és Tóth Lászlónak, az Utasellátó Vállalat főigazgatójának társaságában tegnap megtekintette és nagy figyelemmel kísérte a hazánkban megrendezett minden korábA Szolnoki MÁV Véső utcai pályáján remek időben s zökkenőmentes rendezés mellett bonyolították le a középfokú tanintézetek megyei atlétikai bajnokságát. A három napon át tartó versenysorozat szervezője a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és a Megyei Atlétikai Szakszövetség volt. Az első korcsoportban egyéni és váltószámokban mé--- ték össze tudásukat a versenyzők, míg a második korcsoportosok számára csapatversenyeket rendeztek. Az atlétikai küzdelmeknek számos kiemelkedő egyénisége volt. Mindenképp említést érdemel a remek vágtázó. kisújszállási Mészáros János, aki nem kevesebb, mint négy számban győzött. Ecsski Tibor a 60ö-ös DSK versenyzője magasban 200 cm-t, távolban 664 cm-t ugrott. A második korcsoport csapatküzd elmeiben Veíősy, a Szolnoki Verseghy Gimnázium tanulója 193 cm-t ugrott magasban, s ugyancsak a csapatversenyek során ért el jó eredményt iskolatársa Kácsor József, aki 626 cm-es távolugró eredményével hívta fel magára a figyelmet. A lányok mezőnyében a Szolnok, v.: dr. Nemessá- nyi, Klézl. Sz. MTE: Her- caeg (11), Echbauer (3), Tő- rös (14), Szekeres (16), Czi- tán (14), Csere: Szántó. Edző: Balogh Gyula. Az NB II. keleti csoportjának második helyezettje és ez MTE az első félidőben a várakozásnak megfelelően kiegyenlített küzdelmet vívott. A csapatok felváltva (ism.) — 12.00: Attila. Riportfilm (ism.) — 12.30: Játék a betűkkel (ism.) — 12.55: Uszty Ilim hétköznapjai. Szovjet dokumentumfilm. — 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.) — 17.28: Hírek. — 17.35: Életút. Lengyel rövidfilm. (színes) — 18.05: Postaíiók 250. Takács Mária műsora. — 18.20: A nyelv világa. — 19.00: Reklámműsor. — 19.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.10: Esti (tte- se. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes) — 19.30: TV-híradó. — 20.00: Robert Capa képei. Film-etűd. — 20.10: Bayern München—St. Etienne (színes) labdarúgó BEK-döntő mérkőzés. Közvetítés Glasgow-ból. A szünetben: Reklámműsor (színes) — 22.10: TV-híradó 3. 2, MŰSOR 20.00: A rózsaszín párduc kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. xm/8. rész: Tán cél a páncél? — 20.05: Vezetők klubja. — 20.45: Letűnt kultúrák nyomában. Francia kultúrtörténeti sorozat (színes) xni/2. rész: Szuza. — 21.10: TV-híradó 2. — 21.30: A kígyók háza. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi film. I. rész. BUKAREST 1 15.00: Iskolatévé. — 15.30: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: Szabad időre ajánljuk. — 16.20: A volánnál. Autóvezetőknek. — 17.00: Képzőművészet. — 17.35: Jazz- muzsika. — 17.50: Tv-fórum. — 13.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Gazdasági tv-újság. — 19.23: Könnyűzene. — 19.45: Riportműsor. — 20.00: Bajnokcsapatok Európa-Kupája. Labdarúgó-mérkőzés: Bayern München—St. Etienne. binál magasabb színvonalú nemzetközi . női sakkmester- verseny 13., utolsó fordulójának érdekes és döntő játszmáit. Kádár János gratulált a' verseny győztesének, Naryi Alekszandrijának, továbbá a második és harmadik helyezetteknek, Ivánka Máriának, Verőci Zsuzsának és a csehszlovák Kveta Eretovánalí. törökszentmiklósi Németh Mária és a szolnoki Juhász Erzsébet vívott hagy küzdelmet a vágtaszámban. A 100 m-es síkfutásban elért 12,4 mp-es eredményük a szezon elején jónak mond- 'ható. Molnár Judit a Tisza- parti Gimnázium tanulója 61.2 mp-es eredménnyel győzött a 400 m-es síkfutásban, Fazekas Beáta pedig — aki az elmúlt héten 6 méterén felül ugrott —, ezúttal 568 cm-rel nyerte a távolugrást. A fiú pontverseny győztese immár 11. alkalommal a törökszentmiklósi Székács DSK lett, míg a második korcsoportban szoros küzdelemben a 605-ös DSK került az élre. A két korcsoport összesített eredménye alapján a miklósiak 431 ponttal szerezték meg az elsőséget a 605-ös DSK és a túrkevei gimnázium előtt. A lányok első korcsoportjában ugyancsak a Székács DSK bizonyult a legjobbnak, míg a második korcsoportban a Varga Katalin Gimnázium lányai végeztek az élen hat első és két második helyezésükkel. A két korcsoport összesített eredménye alapján a törökszentmiklósi DSK 290 pontjával vezeti a listát. vezettek, jelentős előnyt egyikük sem tudott kiharcolni. ,A második félidőben ritmust váltottak a pirosfeketék és olyan kitűnő játékot nyújtottak, amelynek a vendégek nem tudtak ellenállni. A félidő első 8 percében az MTE 18 pontjára a fővárosiak csak kettővel tudtak válaszolni és ez el is döntötte a mérkőzés sorsát. Ebben az időszakban a hazaiak kitűnően védekeztek, a támadásokban pedig ügyesen váltogatták a gyors indításokat és a ziccerig kidolgozott helyzeteket. Czitán és Herczeg pontosan dobott távolról, Echbauer és Szekeres valamennyi lepattanó labdát megszerzett, Tőrös pedig bátor betörésekből szerzett értékes pontokat. Szolnoki MÁV—Debr.ESE 40:36 (14:22) Szolnok, Véső utca, v.: dr. Lipták. MÁV: Kovács (5), Horváthné, Németh (2), Nádas (18), Palla (2), csere: Horváth (4), Klimó, Palati- nusz (9),. Pólyák, Szilák. Edző: Horváth János. Az első félidő rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott. Mindkét csapat sokat hibázott és a helyzetek kimaradtak. A vezetést a vendégek szerezték meg, és 6.8 ponttal el is húztak. Feltűnő volt, hogy a szolnokiak még a személyi dobások közül is csak minden ötödiket tudták értékesíteni. A második félidő közepétől a kék-fehérek egész pályás letámadásra tértek át, és fergeteges iramot diktálv^, percek alatt megfordították az eredményt. Az izgalmakban bővelkedő találkozón a MÁV-ot csak azért illeti dicséret, mert vert helyzetből is nyerni tudott. MAI MŰSOR Középfokú iskolák meqyei atlétikai bajnoksága Népes mezőnyök, jó eredmények A Székács DSK, a 605-ös DSK és a Varga Katalin győzött a pontversenyen Kosárlabda NB II női Sz.MTE—Egyesült Gyógyszer 59:46 * I