Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

©

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1976. május 1.

GARAI GÁBOR:

Őértük szólok én...

Oértiik szólok én,

kik dolgaink nehezét végzik e földön: répát egyelnek mély fekete sárban, barmok alól hordják saroglyán a trágyát, maltert cipelnek gémberedett kezekkel s betongerendáklcal dacolják föl a mennyet;

őértük szólok én, akik a kibernetikus gépek alól egy fészek-alja friss képletet bölcs eszmék árnyába terelnek;

őértük szólok én,

kik porló szenet lapátolnak a távfűtés kazánjaiba,

kik az úszó-darukat vezérlik kemény figyelemmel,

akiken csak a tett segít, nem a jámbor ima;

őértük szólok én.

akikkel egy lorma-félszegen

járok e földön itt. mióta megszülettem,

akik nehéz kezüket itt melengetik meg

parázsló eszméletemben;

akik álmukban földadognak

a barom meg a gép lélegzet-ütemére,

kik naponta meghalnak, s az örök örömöt

hagyják fiaikra, kínlódva, remélve;

őértiik szólok én, ,

kik értem szólnak, ámbár öntudattá* nyers kétségükben, bánatukban, ■ kik életeikkel kockáznaii a hűvös halálos azúrban

egy köldök-zsinóron kilógva a meztelen űrbe, mint végtelen ingák — szívtöl-szívig röpülve;

óértük szólok én. őértük, kik az egyetlen

cselekvést és az egyetlen jó-szót tudják bajunkra, akikben együtt lélegzik szülőnk és gyermekünk, az állandó meg az új. az elhervadt s a folyton fölvirágzó, a földre tiport és ismét égbe szálló,

« fogyhatatlan örömöt sugárzó vigasztalás:

a munka,

PARD1 ÁMHA;

Emberi boldogság

Mint fogoly tartja kezében

a napsugár egy darabját,

az emlékezet s a remény

e légnemű halmazállapotát: **

térdia a horzsolást idéző anyagokban,y

derékig a derekat meghajlító terekben,

tekintetig a tekintetet elhomályosító könnyekben:

s mégis van benne valami, ami gyönyörű és ép. ami tökéletesen szabad:

a szívverés, az árverés, a rejtett árain, a rejtett gondolat, a dobogó ásvány, a távoli tejút, s a testmeleg

mindennapiság,

a megsejtett testvériség, $ az elviselt magány, a legetfutóbb percek, s a legallandóbb szerelem., az egyszerű, nyilvánvaló dolgok, s a nagyszerű igézetek, a porló semmi, s a kiharcolt való, a szeretetdiktálta abszolútumok, s az abszolútdiktálta realitások.

M

ájus elseje, vagyis első május (így ejtette a pesti népnyelv), az a régi, Ferenc József alatti, azzal kezdődött, április utolsó éjszakájára ki áradt egy vidám sereg a világos vurstlira, proletár, polgár meg a lump gróf is, az autók hűtői, fiakkerek, konflisok lovai fel voltak szalagozva, virágozva, forgott a ringlispil, kelepelt a verkli, Totyogott a rezesbanda, visított a cigány a Zöld Vadász kertjében, ihattak a lövölde puskái, az ifjúság danolt, kaca- rászott, havazott a konfetti, a virsli gőzölgőit az óriás- kifli mellett, szédült a val- cer és ömlött a bor, sör meg a pezsgő kivilágos kivirradatig.

Elsején pedig vonultak, mint gyalogos sötét fellegek a Liget felé a munkásnép dandárjai, zászlók, táblák, luftballonok alatt, énekszóval és felkiáltásokkal, élükön a rendezőkkel, lovas rendőrökkel a hátuk mögött

Ezen a mai május elsején megvendégelik az iskolák minden gyerekét a Ligetben. Az összes színházak ingyen játszanak, az Opera is, kint a Városligetben. Híres énekesek, szimfonikus zenekarok élveztetik a közönséget, ajándékba. Mintha nem a Földön járnék, mintha felhőn lovagolnék, úgy pillantok ide le mindig, nézem megindultan a véres emberiség előre való vonaglásáta Jövendő felé, a békesség és a megelégedés felé, a szabadság, a boldogság felé.

Nem a* operai zenével

kezdődik, nem: kezdődik azzal, hogy ingyen lehet majd iskolázni. Nemcsak fizikát meg más nyelvet, hegedűt, zongorát is. Ki emlékszik Tolsztojból az üreg béresre (Poükuska). az, odalopózott egyszer az uraság zongorájához, nekiült, nyomkodta a klaviatúrát, míg csak el nem kezdett ríni, miért nem tanulhatott ő is zongorázni.

Elkezdhet skálázni majd a béresgyerek is. Hátha Rachmaninov lasz belőle.

Ö, te messzi szépséges jövendő.

Nem lehet, ugye nem lehet az soha többet, hogy olyan mennyei zenészt, mint Mozart, az a gyalázat érjen, hogy belérúgnak; ezt tette ti. Mozarttal a salzburgi érsek.

És nem eshetik meg többé, nem ugyebár, hogy az elátkozott Baudelaire-nek nincs egyetlenegy centime- ja, nem vehet papírost, hogy a versét megírja.

SZÉP ERNŐ»

áj us

S nem lehel az, hogy nyomorúságában hiába könyör- gi Petőfi végig Pest kiadóit, húsz pengő forintot se kap a kész János vitézért.

Az se, hogy Ferenczy István összezúzza kalapáccsal a szobrait, mert nem akad rendelője, pártfogója.

Se hogy Barabás Miklós Bécsből elvándorol egy erdélyi nagyúrhoz, annak a feleségét, lányát pingálni, s a nagyúr igás szekeret küld elébe, a botos ispánnál hálálja, s reggel, mikor a híres művész jelenti magát, kezet nem nyújt neki.

Se, hogy egy Derkovitsnak éhen kell elpusztulni.

Hogy zseniális költőknek kölcsön kell kéregetni; operett- meg tánczeneiparosok milliomosok lesznek, örökszép vonósnégyesek szerzői meg kifordított öltönyben, foszló ingben járnak.

Meg, hogy Leehner Ödönt, a magyk'r" építősül költőjét élete végéig üldözzék; csodás palotáit, mauzóleumait a kávéház márványasztalára rajzolta, s azokat' a takarí- tóné mossa le onnét.

Hogy Semmelweis korlátoltság és irigység martaléka legyen, a nyomor sorvassza, s a téboly ölelje halálra.

Bátor tudósokat futóbolond oknak nézzenek, újító iparművészt, országosan hasznos gyáralapítót, egyéniségeket,- nagyszerű embereket pusztulni engedjenek, öngyilkosságba kergessenek.

Növényeknek szabad nőni, virágnak virítani, madárnak muzsikálni, lepkének lebegni, embernek eszmélni szabad, nevelődni, érteni, gyönyörködni, átszellemülni, a teremtés tanítványának, segédjének lenni. Elérni abba a nagyvilágnál nagyobb, mélyebb, szélesebb, magasabb világba, moly vígne- tetlenül szebbé, becsesebbé, kedvesebbé teszi az eletet.

Semmi, de' semmi szükségünk az örökélet álmára, ha ebben az egy életben kielé- gülhetünk; gyerekkor, fiatalság, felnőttség, öregség, ez a tavasz, nyár, ősz tél: teljes esztendő, annyi mint ezer, mint az örökkévalóság.

Nincs csak egyféle boldogság, barátom, az pedig, hogyha Te is boldog vagy, nemcsak én, ha minden teremtett lélek boldog e Földön, egészséges és az élete kellemes. Amit boldogságnak sóvárogtál, bűn az és hamisság, hazugság, szerencsétlenség, kóstolhattad.

Fel mered az ujjad emelni, ha kérdem, ki az, aki nem bánja, ha éheznek, jajgatnak, pityeregnek mellétté, s nem szégyelli magát embertársai butasága, vadsága miatt?

Ezen a május elsején nem a piros luftballonok, hanem a piros szívek emelkednek az ég felé. A jövendők ege ez, olyan tüneményes tündöklő, akár az Öceán felett.

" szerelmes Szabadság, áldott képzelet, öszin- ' t.eség, emberség, álomnál, is álomabb valóság, mindenki olyan szép lesz. és olyan jó lesz mindenki, mint a jó gyerek. Hozd el ezt a világot, ezt az ötök majálist minékünk te május, te mosolygó május, te teremtő, te csudátévő boldogító.

Új könyvek

A Kossuth Könyvkiadó

újdonságai közi találjuk Vagyán Csubi nszki j: Wilhelm Liebknecht című könyvét, amely végigkalauzol a német és a nemzetközi munkásmozgalom nagy har- /oosáimk gazdag életpályáján. Lenin összes müveinek 2. kiadásában látott napvilágot a 18. kötet, amely . egyik leghíresebb munkáját, a Materializmus és empi- riokriíicizmust tartalmazza. Megjelent a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve is; ez a szovjet testvérpárt 1976. február 24. és március 5. között tartott nemzetközi jelentőségű tanácskozásának legfontosabb dokumentumait tartalmazza, közöttük Kádár János kongresszusi felszólalását

A Gondolat Könyvkiadó

Az alakuló ember i címmel értékes tanulmánykötetet jelentetett meg, Lux Alfréd szerkesztésében. A magyar származású világhírű amerikai tudós, Gábor Dénes válogatott tanulmányainak | kötete is napvilágot látott, Szigeti György akadémikus utószavával. Harmadik kiadásban jelent meg Unger Mátyás és Szabolcs Ottó közös műve, a Magyarország története, amely rövid áttekintést ad hazánk történetének minden fontos eseményéről. Néhány életrajzi jellegű művet is megjelentetett a kiadó. Így napvilágot látott a világhírű énekes, Caruso életrajza, Stanley Jackson tollából. A kötet mellékletként közli Kertész István érdekes írását, Caruso bukása Budapesten — a korabeli sajtó tükrében címmel. Róma' fénykorába kalauzol el A. H. M. Jones érdekes könyve, az Augusztus.

Az Európa Könyvkiadó a Századunk mesterei sorozatban megjelentette Dino Buz- zati: A tatárpuszta című

regényét. Lewis Grassic Gibbon három kisregényét tartalmazza az ismét megjelentetett Skócia lánya című kötet. Andrej Chuboda novelláiból közöl válogatást az Isten veled, Cyrano! Megjelentette a kiadó Ulrich Becher Mormotavadászat című regényét s az Európa zsebkönyvek 140. köteteként William Golding világhírű regényét, melynek címe A legyek ura. Ivan Olbracht regénye az Anna.

7

M

Enrique Ruiz Garcíai^

, r -- : 77~~r~En vállalom

tó ' v V-.W. ;•»‘2s*v A •»"£$;.' •

"tó' ■ _ ■ » Sitt

. Mű,-, •- * -m

' b'-'V'V v'v' '•■.f-irpi.; ■

— amelyeknek a karácsonyra kellett, volna

emlékeztetniük — elmaradtak. Aztán föl- hangzottak mégis.

— Hogy vagy?

— Sokat ittam s most vezekelek.

— Ittál? Inkább bolond vagy, nem? Kopogtattam, s hangom fölemeltem, hagy

dühösebben, tisztábban, meggyőzőbben éa pontosabban hallaUszanak a kő-szavak.

— ínyem eltompult, s kavarog a gyomrom. Éhes vagyok.

— Elmúlik. Ülj le s pihenj.

(Spanyolország)

Börtön, vastag kőfalak. Sietős szavak.

— Te is?

— Persze.

Lassan lépkedtünk az udvaron, nehogy eltapossuk az utóbbi esős napokon feltűnt csigákat.

— Emlékszel még a földre? A mi földünkre?

— Szép az asszony, de a föld annál is szebb. Igaz?

Kopogtok a léptek egyhangúan.

— Tudod, ki a szabad ember?

— Aki nem menekül.

— Azt hiszem, akkor szabad az ember, amikor nincs semmi egyebe, csak egy szűk kőkoporsója, mely szüntelenül ösztönzi, hogy önmaga legyen.

Elváltunk, s ment ki-ki a maga cellájába. Csöndesen feküdtem, s arról álmodoztam, amiről ébren kellett' volna. Iszap, ételmaradék. halál ize ragadt a számba. „Szép hogy semmim sincs, csupán ez a három négyzet- méternyi kőiét amely tíz éven át — erre ítél- . tek volna engem? — nap mint nap egyazon ^helyen marad, a földnek ugyanarra a darabjára rögzítve; északról s dél felől egyaránt négyszögű. Folyók és Pirfeneusok nélkül” — gondoltam.

És nem alhatik az ember, amikor akar. Vére fölfrissül, lobogó tüze s vasa az időnek, élénk s korán kelő, akár a hajnak Félelmet keltőén zuhog.

Igen. a félelem mesterműve ez. Gyávaságból születnek a hőstettek, gyávaságból követnek el bűncselekményeket, borulnak el elmék. hogy ne fűljön többié a szál, amely naponta ugyanannak a létnek az ismétlésére kényszerít.

Végül elaludtam. Vártam a kopogtatást a

fal túlsó oldaláról de Pedro rejtelmes jelei

— Pedro ott vagy? Mit gondolsz, amikor az a másik Péter, a tanítványt háromszor tagadta meg Krisztust, mi járhatott a fejében?

— Ügy hiszem, inkább a nevetségessé válástól, mintsem a haláltól ijedt meg. A nép között állt. . . Hallod ?

— Hallom hát.

— A nép között állt, s látva, hogy a csoda elmarad, védtelennek érezte magát. Szerette volna, hogy 'ragyogjon az ész. Tulajdoniképpen minden ember szeretné, ha az ész — életében legalább egyszer — minden sorok élére állítaná őt.

— Mint bennünket?

— Ez a halál a mienk. A hősök azért születnek, hogy aztán gyávák legyenek hátralévő életükben. Hivatalosan mi vagyunk a legyőzőnek.

— Lefekszem.

Csönd volt ismét.

Az é.i: akár a nappal. Jön, megy magabiztosan. szőrszálhasogató pontossággal anélkül, hogy hagyná a perceket az idő sárga porává! megtelni. Az elveszett óraművek. mintha csigák lennének, ott ketyegnek minden ember sötét mellkasában. laktak. tiktak. — örökké négy szót ismételnek. „Ma sem csináltál semmit”. A pótolhatatlan idő.

Megöregszik az ember, s kárpótlásként az elveszett boldogságért — többé nem figyel az időre. Senki sem mondja:

,.Ma sem csináltál semmit”.

Megint csak hívnom kellett Pedrót T~'"n- gött a fal, akár a kifeszített bőr.

— Mi van veled?

— Itt is csinálnunk kell valamit?

— Itt ki kell vívnunk az ember szabadságát

— A börtönben?

— Igen, az emberben.

— Szűk börtön en

— A szabadságnak nincs szüksége tág térre.

Ilyen volt Pedro. Ügy beszélt velem, mintha gyermek lettem volna, s nyugodtan kopogtatta a falat. .

— Tudsz valami újat?

•— Semmit. Hajnalban meghal egy ember.

— Golyó által.

— Ezen az úton.

— Isten veled, Pedro.

— Várj csak! Nem rossz tudni, hogy más hal meg hajnalban. Hogy más fiifet érettünk. D? valakinek meg kell tennie, föl kell készülnie arra, hogy ne hős, hanem szabad ember legyen.

— Isten velpd, Pedro. Félek.

Nem lehet aludni, ha az erekben, e sötét vezetékekben, az élet labirintusában szüntelenül, vadul lüktet a vér. Aztán csak megcsendesedett, . és én eiszundítottam. „Mikor gyerek voltam, három dolgot szerettem igazán: a friss an fejt tejet, a kukoricától zöldellő mezőt, meg azt, hogv éreztem, mennyit növök éjjel, s reggel azzal a meggyőződéssel keltem, hogy hosszú nadrágot kell adjanak rám” — emlékeztem.

Az udvar felől jövő hangok őrségváltást jeleztek. Halk jelszó hallatszott, egy pillanatig még tétován rezgett a hang. mintha valóban valami értelme volna kérdésnek, feleletnek, amelyet senki sem tett föl, amelyre senki sem válaszolt ezen az éjszakán. És ha elfelednék egyszer? Ha elvesztenék valahol az emlékezet éjfekete üregeiben, s valami más bukkanna föl helyette? Mi sem történne. Csupán megölnének egy embert, aztán sápadt, fehér mellére érmet tűznének, napfénytől csillogót. Barna menyasszonya — igazán barna? — apró élénk, könnyben úszó. csodálkozó szemekkel nézne az estébe. Hogy is történhet ilyesmi?

Pedro jelentkezett ismét..

— Tudod, hogy asszonyom van s fiam?

— Asszonyod s fiad, Pedro.

— Juana a neve.

— Juana de Olmo.

—1 A fiút'Jüannak hívják s tízéves.

— Juan Olmo, tízéves. Szeretném megismerni.

lecsillapodott a pulzus, a test „megérezte”, hogy a távolban eső áztatta a kukorica- csöveket, hidak alatt csobogott, meggyűlt a vályúk mélyéit.

— Mikor találkozol velük . ’.. hallod ?

— Félrebe&zélsz.

— Jó, jó. Szóval, mikor találkozol Jüanéval és Jüannal, meséld el nekik mindezt: a sétát az udvaron,’az eső után feltűnt csigákat, a reményteljes estéket, s valamit erről a kőről, a szavak dobjáról.

— Juana és Juan Olmo. Merre vannak?

— Várnak. Mini az ország.

Mennydörgés morajlott a távolban, s hangja besurrant hozzánk, ingerlőn, akár híd alját nyaldosó ár, vagy a zivatar. Az emberek otthon most becsukják ablakaikat.

— Mondd meg Jüannak, nőjön nagyra s ember legyen.

— Igen.

— Mondd meg Juanának, örökké szeretem, azóta, hogy először ízleltem a nevét, attól a pillanattól,' hogy először mertem megszólítani. Amióta csak tudom, hogy a világon van.

— Jó, jó, de mindezt majd te mondd el neki egy szép napon.

— Csak tréfáltam. Mi mást tehetnék unalmamban?

Megint őrségváltás. Elhaltak a mennydörgések, s lassan az éj is véget ért.

— Pedro, most már lefekszem.

— Nem felejtetted el a nevüket?

— Juana és Juan, meg az a te faneved.*

Szemem lefogta az álom, sűrű vérrel öntötte el a fülemet, a kezemet ökölbe szorította. Mintha az élet titokzatos amulettjét akarta volna markolni. Tétova darázs motoszkált mellemen s csípett belém. Lövések dörren- tek?

— Pedro! Pedro! Mért hallgatsz?

A sétáig nem tudtam, Hogy Pedro már nincs köztünk. Abban a pillanatban vitték el, amikor elaludtam. Tudatomban szédítően kavarogtak Pedro különös szavai, amit Jüanéról és Jüanról beszélt. Apró, izzó pontok, ablak mögött várakozók távoli, halk hangja. Pedro Olmo eltávozott, Juan Olmo növekedett.

Az udvaron nyugalom. Könnyedebben lépkedünk, fiatalos friss léptekkel. Az emberek szavai mögött új napok születnek. Mindenért megfizetünk,egyszer mindannyian, de én magamra vállalom Pedro Olmo életét. Folytatom. Már nem félek. Erre gondolok.

• Olmo — szilfa.

Asztalos Lajos fordítása