Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-28 / 125. szám
1976. május 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hathónapos gyorsítási programnak megfelelő ütemben épül az egymilliárd-két- százmillió forintos beruházású Gyulai Húskombinát. Képű nkön a húskombinát központi épülete / KGST tanácskozás szünetében A fejlesztés alapja az összehangolt tervezés Beszélgetés V. Areffevvel és dr. Márton Jánossal A KGST-országok Szolnokon tanácskozó agrárszakemberei kedden — az ötnapos értekezlet első napján — megvitatták azt a jelentést, amely ötéves kutatási eredményeiket tartalmazza. Szerdán a vendégek a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe látogattak el. Tegnap folytatták a tanácskozást az 1976—80-as évekre szóló terv- javaslat fölött, majd délután a tiszaföldvári Lenin és a mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezetek látták vendégül a tanácskozás résztvevőit. . A mezőgazdaság és a népgazdaság más ágai közötti integráció témakörével hét KGST-ország kutatói foglalkoztak, köztük Viktor Aref- jev, a moszkvai összszövetségi Agrárgazdasági Kutató Intézet együttműködési főosztályának vezetője is, akit rövid beszélgetésre kértünk. — Az ötéves kutatási koordináció jelentőségét hogyan foglalná össze Arefjev elvtárs? — összegezzük — s mint az értékelő jelentés tényeiből is kiderült: sikeresen — azokat a legracionálisabb tudományos-módszertani megoldásokat, amelyeket egy-egy tagországban kikísérleteztek, illetve már alkalmaznak. Az egyedi példákból levonjuk a tanulságokat, általánosítjuk azokat az elemeket, amelyek a többi szocialista ország gazdaságában is alkalmazhatók. Gyakorlatilag ez egy összetett, folyamatos munka, amelyből az együttműködők mindegyiké részt vállalás természetesen a közös kutatási eredményeket hasznosítja. — Fél évtizede együtt dolgoznak, rendszeresen találkoznak a csoport tagjai, A szakmai tapasztalatok kicserélésén túl, volt-e alkalmuk személyesebb jellegű kapcsolatteremtésre? — A személyes, emberi kapcsolat a kutatási munkában nélkülözhetetlen. Sok segítséget, részismeretet jelent munkánkban. Egymás nézeteinek, munkastílusának, céljainak megismerésével jobban ’megértjük, a mezőgazdasági integrációt — a mezőgazdaság és a népgazdaság más ágai: az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatás közötti kapcsolatot — amely egyben kutatási témánk is. Dr. Márton János profesz- szor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója 12 éve foglalkozik az integráció témájával. Tanulmányai, kutatási eredményei közismertek a KGST-országokban. A magyar intézetet 1971-ben, a KGST határozata alapján, koordinátori feladatok ellátá sával bízták meg, Márton pro fesszor vezetésével. A kutató intézet igazgatója így érté kelte a szakcsoport munká ját: — A közös kütatómunka gyakorlati hasznát abban látjuk, hogy együtt, egységben találhatjuk azokat az előnyös szervezeti formákat és integrációs szabályokat, amelyek a mezőgazdaság és az ipar közötti kapcsolatot alakítják. Emelkedik a tervezés színvonala a mezőgazdaságban, ugyanakkor a mező- gazdaságnak termelési eszkö- ■ zöket gyártó iparban, de az élelmiszert gyártó és feldolgozó ipar, valamint az élelmiszer-kereskedelem területén is. Ez az alapja az összehangolt fejlesztésnek. Kutatásaink célja ennek az összetett folyamatnak az elemzése, a legjobb módszerek ösz- szegyűjtése és gyakorlati alkalmazása. A tanácskozáson ma záróülést tartanak és aláírják az 1976—80. évekre szóló újabb kutatási terv jegyzőkönyvét. T. Sz. E. PALYAMUNKASOK Vasútállomás, Torökszentmiklós. Kellemes májusi délelőtt. Zajlik a mindennapi élet. Utasok tolonganak, zsibongnak a peronon. Itt dolgozik — a kisújszállási Pályafenntartási Főnökség törökszentmiklósi pályamesteri szakaszán — a 13 tagú Lenin szocialista brigád. Régi, kollektíva. Tizenöt éve jóban, rosszban együtt. Nem egy kudarcot, de annál több eredményt megértek már. Az 1975— 76-os esztendő különösen emlékezetes marad számukra. Tavaly a kongresszusi oklevél és a szakma kiváló brigádja kitüntetés tulajdonosai lettek. Nagy volt a meglepetés, az öröm, amikor megtudták, hogy május elsejével a Magyar Népköztársaság kiváló brigádjai közé sorolták őket. Többségük vágány gondozó, pályamunkás. A pihenőszobában telepedünk le. Öten képviselik a brigádot. A többiek a megye más pályaszakaszán, kiküldetésben dolgoznak. Fekete István, a brigád vezetője mesél munkájukról. — Jómagamis vágánygondozó vagyok, mint legtöbben a brigádban. Egy kívülálló el sem tudja képzelni, hogy vajon mit csinálunk mi, vágánygondozók? Hogy is mondjam? Rengeteget megyünk, cipekedünk. Teljesen egyedül bandukolunk a sínek között, senkihez nem szólhatunk. Nem beszélve az időjárásról. Nyáron még csak jó, mert minden bokor menedéket ad. De télen nincs hová menni, egy kicsit megmelegedni. Eddig bemehettünk egy-egy őrházba, de a vasút modernizálásával lebontották ezeket is. Most már azt sem mondhatjuk egész nap, senkinek hogy „adj’ isten” ... — Reggel hétkor kezdjük a műszakot — folytatja. — Általában mindenkinek 10 kilométeres pályaszakaszt kell ellenőrizni. Hozzánk tartozik Törökszentmiklós, Szajol és Fegyvernek. Nekem 13 kilométert kell megtenni minden áldott reggeltől. Mi ügyelünk arra, hogy a síneken a forgalom biztonságos legyen. Végigmegyünk a pályán, megvizsgáljuk van-e valami hiba. Ha találunk azonnal megjavítjuk, ha komolyabb a dolog, akkor jelentjük. Vigyázni kell a vágányok süllyedésére. Ha 4 milliméternél több, már baj van. Mi takarítjuk az útátjárókat. Télen a havat is eltakarítjuk az útból. Hetente 65—70 kilométert „kocogunk”. Ha nem kellene menni, már hiányozna ... Bakó Viktor régi „mávos”. Huszonhat esztendeje választotta a vasutas szakmát. Pályamunkásként kezdte. Munka mellett tanult. Érettségizett, elvégezte a 10 hónapos műszaki tiszti tanfolyamot. Politikailag is képezte magát. Jelenleg szakaszkezelő pályamester. Most ő szervezi, irányítja a szakasz dolgozóinak munkáját. — Még nem dolgoztam itt, amikor már megalakult a brigád. Ettől függetlenül jól ismerem a múltját is. Nem telt el úgy egy év sem, hogy valamiféle kitüntetést ne kapott volna a kollektíva. Nem munka nélkül hullott az ölükbe az elismerés. Én ’68-tól vagyok a brigád tagja. Nem akarok most nagy szavakkal élni, de valóban becsületesen dolgozik itt mindenki. Igaz, nem produkálunk világra szóló csodákat, nem termelünk milliókat, de igyekszünk jól elvégezni a ránk bízott munkákat. Csak néhány példát mondok. Tavaly vállaltuk, hogy _ csökkentjük a túlórák számát. Lehet ez máshol nem jelent különösebbet, de a MÁV-nál, ahol szinte minden órája „foglalt” az embernél^, jelentősége van. Elhatároztuk, hogy takarékoskodunk a fűtőolajjal és a villamos energiával. A tervezett 5 százalék helyett 6,5 százalékot értünk el. De nemcsak így takarékoskodtunk. A brigádtagok minden hónapban 10—10 forintot adtak a közös kasszába. Ebből aztán telt múzeumi belépőre, könyvekre, mozijegyre, ajándékozásra. Ezt a jó szokásunkat a mai napig megtartottuk . . . — Nem hanyagoltuk el a tanulást sem — mondja büszkén Sarkadi Sándor vágánygondozó. — Tavaly ketten jártak nyolcadik osztályba. Nem szégyen az, ha valaki munka mellett tanul. Én is így végeztem el az elemit. Sőt előmunkás tanfolyamra jártam, aztán újra beültem a padba. Letettem a pályaépítő és karbantartó szakvizsgát. Arra törekszünk, hogy mindenkinek meglegyen legalább a nyolc osztálya. Már csak hárman nem szerezték meg a bizonyítványt. Aztán társadalmi „munkát” is végzünk. Itt lehet és kell is kiemelkedő eredményeket felmutatni. A múlt esztendőben kötüttünk egy szerződést a törökszentmiklósi Rózsa téri Általános Iskolával. Azt ígértük, hogy 50 órában segítünk az udvar rendbehozásánál. Ugyanis betonozott udvar készült. Ebből azután 450 óra lett. Volt egy nagyon izgalmas munkánk. Záhonyba hívtak bennünket vagonrakodásra Ragyogóan éreztük magunkat. Ezért a munkáért kaptunk 3 ezer forintot. Ezen játékot vettünk a gyerekeknek. Bóka Ferenc szintén vágánygondozó. Vasutas családban nőtt fel —azt a „levegőt” szívta magába. Tizenhét évesen „jegyzete el” magát a vasúttal. Fiatal kora ellenére — még negyvenen ink LÄIUIÄKTÖL ü HÖERÖMŰUEKIG a*, . -r'i -j Traktor és történelem 3 Az út megművelt földek kö- * zött vezet. Ez az a bizonyos műút, amely Ulánbátort köti össze Darhannal és Suhe Bátorral. A mongol sztyeppéken, hegyek, völgyek között kanyarog. Az út, amely széles aszfaltcsíkjával, hidakon keresztül lohol Mongólia második legnagyobb városa felé, és azon is túl, már önmaga meglepetés annak, aki fél évtizedénél is több ideje nem járt erre. Mert akkor az inkább csak a terepjárók által kitaposott ösvény volt, karavámút, ahová illetlennek tűnő merészséggel tört be az ötven meg hatvan lóerő, az ötven meg a hatvan ló helyett. Európai értelembe véve itt földek sem voltak, nemhogy megművelt földek. Mongóliában, ebben a m|g ma is tipikusan állattenyésztő és jószágtartó országban, ahol a más- félmillió lakosra kereken 25 milliós állatállomány — ló, kecsjte, szarvasmarha, juh, meg teve — jut, a megművelt földnek új értelme van: benne van a művelt társadalom értelme és a földművelésre művelődő szellem tartalma is. Talán fél évtizede, hogy arról írtam, e tájon járva, hogyan próbálkoznak a gabonatermesztés meghonosításával, és hogy egyes helyeken már a hektáronkénti hat mázsa búzatermést is elérték. Ma Mongólia lényegében önellátó a kenyómekva- lóból, s ez még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy a mongol ember nem a legkenyérpusztítóbb fajtából való. Azt meg egyenesen meghökkentő volt látni, hogy felsorakoztak az öntözőgépek is, a közeli Hara folyó partján! Az út megművelt földek között vezet. Most éppen a szelengai ajmak — megye — Hongor kolhozának megművelt földjei között. A kolhoz neve magyarul drágát jelent, pontosabban kedvest, és gondolom majd 700 tag sem véletlenül adta ezt a nevet a 28 ezer hektáros gazdaságnak. — Nem bizony. A név pontosan azt fejezi ki, amit mi érzünk a kolhozunkkal szemben — magyarázza Ajuszzsav, az immáron 17 éves gazdaság főkönyvelője, aki úgy citálja fejből is a kolhoz adatait, mintha előtte lenne az a bizonyos főkönyv. Tőle tudjuk meg, hogy a tizenkét - milliós évi termelés egy jelentős része tej- és gabonatermesztésből adódik, pedig van itt több mint harmincezer jószág is, de a szövetkezet mind erőteljesebben igyekszik, hogy belterjes módon végezze gazdálkodását. — Azzal kezdtük és így folytatjuk — mutat a gazdaság előtt egy szó szerint is piedesztálra emelt traktorra, azután az emeletes házakból álló, szinte városias majorra, ahol központi fűtés, iskola, üzlet járja az embereknek, istálló,, tejfeldolgozó, magtár, gépszín a jussa a termelésnek, Az a bizonyos traktor az első volt,' nemcsak e tájon, de egész Mongóliában is. Az itt-ott volt, de termést csak mutatóban hozó kapás földművelést felváltotta a gép. A most következő, a hatodik ötéves tervben 232 ezer újabb hektárt hódítanak el a mongolok a szerény igényű lovak, juhok, szarvasmarhák eleddig még a sót sem ismerő birodalmából. Marad még bőven legel- nivaló hely természetesen, és erős az a szándék, hogy maradjon, ha nem is bőven, de szükségesen takarmány is a száraz időkre: takarmányt termeszteni, füvet gyűjteni tanítják, sikerrel, a mongol pásztorokat. Mert ez is a belterjességre és a tervszerű állattenyésztésre ösztönöz. A beruházások bő kétharmada az iparnak jut — még a tervhivatal elnökhelyettese, Mönhzsargal tájékoztatott erről — de a megmaradó egy harmad is jó alapot nyújt ahhoz, hogy a mezőgazdaság — az ipar fejlődésére is támsakodva — évente négy-öt százalékkal növelje termelését. A Hongor kolhoz, itt az út mentén, az emlékműként előtte álló traktorral, a sok-sok ezer hektár megművelt földdel az öntöző berendezésekkel, az istállózott szarvas- marha tartásával egymaga is igazolja: meg lesz ez a négy-öt száza- lék(Foly tatjuk) Gyurkó Géza nen — a brigád egyik alapító tagja. — Sokat változott a vasutasok munkája, változtak a körülmények, a feltételek. Alig néhány éve nem volt még a pályamunkásoknak öltözője, külön szekrénye, hideg-melegvizes zuhanyozója. Annyi víz se akadt, hogy evés előtt kezet mosson az ember. Persze a vágánygondozók munkája most sem könnyebb. Ugyanazok- ' kai a régi, elavult szerszámokkal kell dolgozni, mint ezelőtt húsz évvel. Bizony a táska, amit minden alkalommal magunkkal .cipelünk 10—15 kilót is nyom. Hiába ezt a munkát eddig még nem tudták gépesíteni ... Anyagilag elismerik a munkánkat. Én most 14 forint 10 filléres órabért kapok — ez havonta háromezer forint körül van. Évente kapunk egy nagy ellenőrzést. Géppel vizsgálják a pálya- szakaszokat, hogy jól, pontosan dolgoztunk-e? Ha igen, akkor mindig kapunk érte jutalmat. Amióta ebben a brigádban dolgozom még mindig volt a borítékban plusz pénz. Ponyokai Miklós szótlanul hallgatja a társait. Néha , bólogat, ezzel is kifejezve egyetértését. — Tudja, 66-ban baleset ért. Elveszítettem az egyik lábam. Egy tizennyolc mázsás sín okozta a bajt... Tizenkilenc hónapok betegség következett. Ha a brigád nincs, én már nem vagyok itt. Ök tartották bennem a lelket.. . Azóta nem végezhetek fizikai munkát. Eddig azért is nem szóltam, mert mert nem tudok úgy részt venni a dolgokban, mint a baleset előtt. Kifáraszt egy kicsit a nyolc órai tennivaló. Pedig higgye el bírtam dolgozni. Pályamunkás voltam ... Most, ha jó idő van, rendbehozom itt a környék virágoskertjeit, takarítok, csinosítom a munkahelyünket. Aztán az öltözőt, a fürdőt is tisztán tartom. Télen fűtök a melegedő szobában, teát főzök a többieknek. Mindig van mit csinálni, eltelik a nap. Csak sokszor magamban vagyok. Ez egy kicsit rossz. Az állomás és a brigád egyetlen lakatosa Papp Gábor. A szakmája mellé meg- szerzete a gépkezelői bizonyítványt is. Nagy esemény előtt áll. Néhány nap múlva megkapja a piros könyvecskét: párttag lesz. — Brigádon belül megbíztak azzal, hogy vezessem a naplónkat. Azt mondták egy lakatosnak tudni kell szépen írni... így aztán már ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom, hogy mit vállalt a brigád. Az idei. felajánlásaink hasonlóak a tavalyihoz. A „termelésünket” 112 százalékra szeretnénk teljesíteni. A tanulással, politikai képzéssel most sem hagyunk fel. Űjra 50 óra társadalmi munkát ígértünk a Rózsa téri iskolának. Sportpályát építünk. A vasutas napra kommunista szombatot' vállaltunk. Harminc órában kerítést készítünk a Csikós József úti iskolának. Emellett természetesen a napi munkánkat pontosan elvégezzük. A brigádvezető az órájára néz. Sürget az idő, még dolgozniuk kell. De befejezésül még mond néhány sietős mondatot. — Tavaly vettem át a brigád vezetését, mert az „elődöm” nyugdíjba ment. Akkor nem tudtam, hogy milyen feladat is ez. Tizenhárom ember munkáját összehangolni, gondjaikat, bajaikat „orvosolni” nem könnyű, de szép és felelősségteljes dolog. A cél az, hogy lehetőleg mindenki megszerezze az alapvető műveltséget, szakmailag se maradjon le senki. Megérkezik a 11 óra 29 perces személyvonat. Kiürül a peron, elcsendesedik az állomás. A brigádtagok is hónuk alatt a szerszámos táskával, elindulnak a sínek mentén. Szekeres Edit
