Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. ápríBs 4. A lány és amo szerelem MINT A FÁK Volt egyszer egy kislány, aki mindenképpen katona akart lenni. Könnyen belát­hatjuk, hogy nagybátyja ha­tására. Szörnyen tétszett a gyerekeknek a nagybácsi egyenruhája, főleg a sapká­ja. Próbálgatta á tükör előtt, vajon hogy állna neki? Hű, micsoda kis vitéz! És jött a nagybácsi (aki igazi katona) és vezényelt a kis rettenthe­tetlen hősnek: „Vigyázz!” No, a parancs végrehajtásá­ban nem is volt hiba. A kislány nagymamánál lakott, apu és anyu pedig albérletben, közben már építgetve a saját házat. Az uniformis iránti vonzalom még semmit sem vesztett erejéből, amikor az új ház­ba költöztek, de a kislány egészen másfajta egyenruhát kapott: iskolakopenyt. Ezt is megszerette. És az ötösö­ket is, mást el sem tudott képzelni az ellenőrzőjében. Egyszer mégis egy kis bibi esett: hogy hogynem oda­került két négyes. A kislány úgy érezte, hogy kisülne a szeme, ha ezzel kellene anyu- ele elé állnia. Kijavította ötösre. "De a tanító néni ész­revette, így aztán» apuék is megtudták. „Gyere csak, Marcsikám!” — hívta szeli- , den édesapja, és bezárta az üres tyúkólba. Hadd gondol­kozzon a gyerek a becsület­ről. És akkor a kémia! A ta­nárnővel mindig „kotyvasz­tottak” órákon, s bár Mar­csi csak annyit sejtett a kí­sérletből, hogy füstölni és kormozni fog, mégis megsze­rette a vegytant. Persze, ne­vezhetnénk ezt a vonzalmat szerelemnek is. Mert egyéb­ként miért jött volna el Kisújszállásról Szolnokra, méghozzá a vegyipari szak- középiskolába? És miért ug­rott volna fejest az anyag szerkezetébe, atomok, mole­kulák világába? Egyébként miért készülne a szegedi egyetemre, hogy vegyész- mérnök legyen ? És miért gondolná ki magának Pak- sot, az atomvárost jövendő munkahelyéül? Ha mindezt végiggondol­juk (atomok, Paks stb.) be­láthatjuk, hogy Kiss Mária igazi modern leány. Sőt, mintha a XXI. századi em­bert ís megsejtenénk benne. Természetesen erre utaló tulajdonságai közül nem hallgathatjuk el heves ér­deklődését a politika irárít. Ebben a hónapban reméli, hogy fölveszik a pártba. Mindenkinek mondogatja, hogy csak ezzel együtt tel­jes az élet. Barátnői a poli­tika megszállottjának neve­zik, s névnapjára ilyen tár­gyú könyveket vesznek Mar­csinak. Illegve Máriának, a 13 éves, egészen különösen csillogó szemű diáklánynak. Ezt a tulajdonságát már a fiúk fedezték fel, s az egyik ilyen „Kolumbusz” 14 hó­napig próbálta e szép sze­meket maga felé fordítani. Nem sikerült. Mária maradt a könyveknél. Most az 1956- os eseményeket tanulmá­nyozza. És az anyag szerke­zetét. Mert olyan fiú, mint amilyet ő elképzelt... hát olyan'... nincs is... Azt viszont tudja, hogy szép. Ha valamit el akar ér­ni, talán akkor legjobban. Nem kell rosszra gondolni: amúgy naív módon, tudat alatt él vele. Talán ezért is kérdezte tőle valaki, hogy érvényesüléséhez fölhasz­nálja-e vonzó tulajdonságait? Mert az illető szerint Mária sikerember. Aki tudja, hogy mit akar elérni. Ezekre a sanda kérdésekre pedig mi­nek válaszolni? Mária tele van kétségek­kel : kiváló úttörő volt, utá­na lelkes KISZ-es, a közép­iskola KISZ-titkára, a váro­si KISZ vb tagja, szónok a városi küldöttgyűlésen... Jutalomúton volt Csehszlo­vákiában, később Szovjet­unióban tavaly 000 forintot kapott jutalmul mozgalmi munkájáért, néhány hete aranykoszorús KISZ-jelvényt és 500 forintot. És töpreng: vajon megérdemli-e, hiszen most, érettségi előtt keve­sebbet dolgozik a mozga­lomban, mint előtte. Sok­szor gondolkozik; olyan-e ő amilyen, vagy olyan, ami­lyennek a környezete akarja látni? Egy-egy doigozatután morfondírozik: valóban ötöst érdemel ez a munka? A fe­jéhez kap: jaj, milyen közel van az érettségi! Hirtelen úgy érzi, hogy semmit sem tanult az elmúlt években. És éppen most akar beszélgetni vele ez az'újságíró is! No, nem baj: gyorsan elmeséli néki, hogy volt egyszer egy kislány, aki mindenképpen katona akart lenni ... Körmendi Lajos Enyém az egész világ A Jászberényi városi könyvtárban szinte rninden héten feltűnik egy őszülő hajú, fejkendős nénike. Kát könyvet hoz, s hatot visz. A könyvtárosok jól ismerik» hisz törzsvendég. Ahogy be­lép az ajtón, már nyúlnak is a kartonjáért. „Kovács Ven­delnél Jászberény, Mátyás út S.” — igen. ez az, „Hát már végzett velük, Rozi néni? S hogy tetszett?” — Most ez a Gyertyán Er- vin-könyv, a Szemüveg a porban volt a legjobb. Elol­vastam már, de éjszaka egy­kor, mikor felébredtem, újra ezt vettem elő. Van olyan fejezet, melyet háromszor— négyszer is végigfutottam. A válasz ezúttal nem a könyvtáros, hanem az újság­író kérdésére hangzott el. ^ Mátyás úti vadonatúj ház­ban ülünk, előttünk hai könyv fekszik az asztalon: a már említett Gyertyán-mü, A nő dicsérete című antológia, egy nyugati krimi (Pieter Wellershoff Mindenki részt vehet), s három mai magyar alkotás. Várkonyi Mihály, Hajnóczy Péter és Katkó István egy-egy regénye. — Mióta az eszem tudom, Imádok olvasni. Már az is­kolába is úgy mentem, hogy ismertem a számokat, a be­tűket. Kint a tanyán (mert ott éltem egészen tavaly no­vemberig) ha egy perc időm volt, olvastam. Kora tavasz­tól késő őszig úgy legeltettem az állatokat, hogy a kezem­ben könyvet szorongattam. Az olvasnivalót az iskolából kaptam, de sajnos, nem so­káig. Szüleim szegény embe­rek voltak, anyám ráadásul állandóan betegeskedett, így a negyedik elemi után abba­hagytam az iskolát, pedig a bizonyítványom tele volt ki­tűnőkkel. —• Mikor járt először könyvtárban? .. > — Ha jól emlékszem, T945Í ben. közvetlenül a háború után. Azóta is hűséges ol­vasója vagyok a jászberényi könyvtárnak. — Hűséges és szorgalmas. Ha a könyvtári kimutatások pontosak, akkor Rozi néni tavaly több mint száz köny­vet olvasott el. Lehetsé­ges ez? — Magam is meglepődtem, mikor a könyvtárosok ösz- szeadták, de ezek szerint tényleg ennyit olvastam. Hatvannyolcról feljegyzés is van, mert ezeket a felszaba­dulási olvasómozgalom köny­veiből választottam. Azt mondják, ilyen sokat senki sem olvasott a mozgalom résztvevői közül, így én let­tem az első. Jutalomból egy képet kaptam, s mellé tíz könyvet. Ezek az első saját könyveim... — Ha jól számolom~ átlag háromnaponként elolvas egy könyvet. Hogy jut rá ideje? T- Az estéimet átolvasom, de néha még az éjszakáimat is. Televíziót ritkán nézek, a rádióban jóformán csak a hí­reket hallgatom meg — ne­kem egyetlen szórakozásom a könyv. Ha olvasok, úgy érzem, újra iskolába járok, újra enyém az egész világ. Embereket, országokat isme­rek meg — feleletet kapok azokra a kérdésekre, melyek­re én nem tudok választ ad­ni. A könyvek nélkül szegé­nyebb lenne az életem, ez biztos. — Csak szépirodalmat ol­vas! — Néha útleírásokat és életrajzokat is. A szépiroda­lomból egyformán szeretem a verset és a prózát, a drá­mát bevallom már kevésbé. — Van kedvenc írója, köl­tője? — Több is. A hazai iroda­lomból Mikszáth, Kodolányi, Szabó Pál. Veres Péter és Németh László, a külföldi szerzők közül Thomas Mann. Hemingway, valamint Solo- hov. — Thomas Mann?! — Igen, Thomas Mann. Szeretem, mert bölcs, ko­moly, előrelátó. — Rozi néni. hogy választ könyvet? A könyvtárosok tanácsára? — Részben igen, részben pedig magam böngészek. Vé­gigfutok a fülszövegen, né­ha, ha több időm van. bele­beleolvasok a könyvbe. Az is előfordul, hogy a rádió­ban. vagy a televízióban hal­lok egy kiadványról, vagy az újságban olvasok róla. — A jászberényi könyvtár híres arról, högy gyakran ad helyet író-olvasó találkozók­nak, irodalmi esteknek, falai között gyakran rendeznek kiállítást. Rozi néni jfrt már ilyen rendezvényen? —\ Életemben egyszer. Ma- kay Piroska grafikusművész kiállítását néztem meg. s annyira tetszett, hogy más­nap újra ,-beugrottam”. Ta­lán akkor éreztem először igazán, hogy mennyi min­dentől elválasztott az a ta­nyán töltött ötvenöt eszendő. No. de sebaj, amit lehet most pótolok. — Mikor megy legközelebb a könyvtárba? — Ha befejeztük a beszél­getést, máris indulok ___ H eresz Dezső A gyenge csemetéből lesz az erős törzsű fa, hajtásaiból az ágak, és az ágak megter- . mik a gyümölcsüket. így van az ember is, A gyenge fiúcskából lesz az erős fel­nőtt. a férfi családot alapít, gyerekei lesznek, és eljön az idő, amikor a lánygyerek felnőtté érik, párt választ magának, gyereket szül — talán éppen fiút. — és min­den kezdődik élőiről. Mint a fái:! ök hárman Bemutatom írásöm szerep- lőit­A nagyapa: idős Takács Sándor nyugdíjas. Volt 1919- ben yörös, katona és később üldözött a saját hazájában. Kubikolt a megélhetésért és börtönben ült, — mint „a haza ellensége”. Tanult , is: a Pest vidéki börtönben Fürst Sándor szemináriumá­nak volt szorgalmas „levele­ző tagja”: Mert ott, csak a séták alkalmával vehette át a társaktól lopva a kis cédu­lát, rajta kérdésekkel, ő ugyanilyen úton válaszolt azokra, aztán újabb cédulát kapott: mit kellett volna pontosan felelnie. A KMP második kongresszusa ismer­te el párttagságát. A fejsza­bad uLás után a városi rend­őrparancsnok helyettese volt: öreg fejjel öltötte fel a kar- hatalmisták egyenruháját — mert 1956-ban ismét szükség volt rá, rájuk — és kilenc évig munkásőrként teljesített szolgálatot. A leány: Hodos Istvánná, született Takács Erzsébet, Apja arra intette: csak cse­léd ne legyél fiam soha, ke­serű kenyér az. Mégis meg­próbálta. Az apjának lett igaza. Ma szülővárosában. Mezőtúron a Fémfeldolgozó Szövetkezetben betanított munkás! Á férje nyugdíjas katonatiszt. Az unoka: Hodos Sándor tizedes. Civilben vasesztergá­lyos. Most tölti tényleges ka­tonai idejét, kétszeres „élen­járó”, és hosszan sorolható hány és hány különféle érem tulajdonosa. Nőtlen — csak mosolyog, amikor a házas­ságra terelődik a szó: mert választott már van. Aktív KlSZ-ta*» a munkáján, — most a szolgálaton — kívül igazi életéieme a sport Az igaz mese Mezőtúron, a nagyapa há­zának üvegezett verandáián üldögélünk. Kint a kertben már tavasz van, itt bent azért jól esik még a kályha melege. — Nagyapám sokszor el­mondta. hogyan jártak ők valamikor gyalog Pestre meg vissza munkáért Hallgattam, mint egy mesét — Ti, fiam valóiban csak mesének tartjátok, de én láttam az apámat útra ké­szülődni, hallottam a kubi­kos talicska nyikorgását és anyánkkal együtt számoltuk a krajcárt, telik-e ’ belőle nekik meg a hat gyereknek ennivalóra. — Mentünk, mert őrül­tünk, ha munkát találtunk. Ma már másként van. Most a gyár örül, meg az építés- vezető, ha akad munkás. Más korban élünk. — Milyennek tartja ko­runkat Takács bácsi? — Ügy mondjuk, átmeneti korszakban élünk. Való igaz, a korábbi időkhöz képest a fejlődés óriási, és nemcsak a városra gondolok, az embe­rekre is. Az én unokám már tanult szakmunkás, olvas, sportoL Jó ezt látni, örülni annak, hogy megértük. Es nemcsak az unokám, hanem minden fiatal előtt nyitva az út. Az lehet belőle, ami­re emberségéből, tehetségé­ből, szorgalmából futja. Akár miniszter is. De átmeneti kor, mert anyagiakban igaz gyarapodnak az emberek na­gyon szépen, meg szelle­miekben is, de a gondolko­dásuk nehezebben változik. Idős ember létemre én so­kat járok emberék közé. Kell is, hiszen még ma is tagja vagyok a városi pártbizott­ságnak. Sajnos, sokszor ta­pasztalom, úgy gyűjtögetnek, kuporgatnak egyesek, mint­ha attól kellene félaiök. hogy holnap nem lesz pénzük en­nivalóra. Ott á kocsi, a ház, de egy könyvre sajnálnak pénzt adni, pláne ha arról van szó, hogy kirándulni, nyaralni menjenek. Mentünk volna mi, csak akkor nem nem volt rá lehetőség. Aztán olyan nézet is van ám, hogy ti .csak építsétek a társada­lom számára a szocializmust, és elsősorban a magam szá­mára ügyködök. — Milyen ez a kor? — Ami ma újdonság,'az holnap már természetes. Nagyok a léptek, ahogy előre megyünk. Apám sokszor elmondta, ők kölcsön ágyra házasodtak, nekünk az urammal csak egy ágyunk volt, a fiunk meg úgy tartja, csak berendezett lakásra lehet nősülni. Gyűjt is rá, biztos meg is lesz neki. — Emlékszem rá, hogy ott ahol ma az ifjúsági lakóte­lep van, ott rúgtam a bőrt általános iskolás korömbán. Nekem természetes volt, hogy létesült itt egy új gyár. a KAEV, hogy én vadonatúj gépen kezdtem dolgozni. Anyám azt mondja, nagyok a léptek. így van. De nem ipindig egyformák. Tisztelet a munkának — Mire gondol? — Hát arra például, hogy­ha már felépítünk egy gyá­rat, jobban kiaknázhatnánk az általa nyújtott lehetősé­geket. Azok a fiúk, akik ve­lem együtt kerültek eszter­gályosként az üzembe, már szinte valamennyien másutt dolgoznak. Elmentek, mert másutt jobb munkát kaptak, nagyobb fizetést. A munka­helyeken jobban kellene tö­rekedni _ arra, hogy megtart­sák a munkaerőt. — Tedd hozzá kisfiam, hogy a munka tiszteletére is jobban kellene nevelni a fiatalokat. Hozzánk a szövet­kezetbe behozzák a gyereke­ket gyakorlati oktatásra. Az­tán napokat csak ülnek, mert nincs munka a számukra. Hogy lehet így az ú j gene­rációt munkára nevelni? Én azt mondom: vannak, akik nagyon komolyan veszik azt, amit rájuk bíznak, mások meg nem. És itt van a hiba. Mindenkinek egyformán kel­lene felelősséget érezni azért a feladatért, amit elvállalt. Azután az se nagyon szim­patikus dolog, hogy nagyon sok szülő, ha a gyereke le­érettségizik, már íróasztalt akar neki, nehogy olajt« le­gyen a keze. Bár ő maga munkás, a gyerek ne legyen az, vigye többre. Csak ép­pen. azt nem teszi hozzá, hogy úr legyen belőle. Ez ss azt bizonyítja, amit apám. mondott: átmeneti korban élünk, kísért még a múlt. — Sándor, a mai fiatalok­nak számít-e az, ha valaki­nek a nagyapja veterán, köz- tiszteletben álló kommunis­ta? És ha az édesanyja is már gyerekiánykorában el­jegyezte magát a kommu­nista eszmével? — Én büszke vagyok a nagyapámra, az anyámra, de soha nem akartam, hogy az ő érdemeik után én húz­zak hasznot. Én magam aka­rom kivívni a magam mun­kájával a társadalom elisme­rését. És hozzá tehetem, hogy igenis rangot jelent az, ha valaki kommunista lehet. Ná­lunk a gyárban, amikor dől-, goztam, felvették a pártba a brdgádvezetőnket. Tudtuk: ezzel neki nem jár előny, több gér.z, csak több felelős-; ség, több munka. Mert ami­kor mi műszak után haza mentünk, ő még bent ma­radt gyűlésre, megbeszélésre. Vagy vitte haza a könyveket, mert készült a szeminárium­ra. És nagyabb ember lett a szemünkben, jobban hallgat­tunk rá, mint azelőtt. — Érdekes a kérdés: én 1945 éta vagyok párttag. Az apám egy este hazajött, és azt mondta: lányom beírat­talak a kommunista pártba. Akkor ez így ment. Én ter­mészetesnek tartottam, hogy az apám útján járjak. Ma városi pártbizottsági tag va­gyok, és érzem, tapasztalom, hogy van becsületem a mun­kások között. Hisz közülük való vagyok, munkás, mint ők. — A mai fiatalok becsül­nek bennünket öregeket. So­ha nem felejtem el, azt a napot, amikor 1974 október 7-én a város díszpolgára let­tem. Talán éppen azért, mert látom, hogy becsülnek, aka­rok én is még ma is tenni a városért, a mezőtúri em­berekért. Mert a túri nép lelkes, jó célért szívesen dol­gozik. Itt az első kerületi pártszervezetben, mi indí­tottuk el a három napot a város gyermekintézményeiért mozgalmai. Vagyis, hogy mindenki háronmapi társa­dalmi munkát végezzen, és a bért ajánlja fel a gyer­mekintézmények fejlesztésé­re. — Nagyapa, én most hal­lom először, hogy ezt a moz­galmat maguk kezdeményez­ték. Hisz mi, a KAEV, csat­lakoztunk először hozzá. Dol­goztunk is. j E-z az életünk — Fontos, hogy a szavunk megértő fülekre talált nála­tok is, másutt is. És hogy fejlődik Mezőtúr! Mert kell az óvoda, sok új emeletes ház épül, és ott töbnyire fia­tal családok laknák. Megol­dódik a vízellátás is most már, van üzlet is elég. Rend­jén mennek a dolgok, csak békesség legyen. — Békesség. Mit jelent Önöknek az. a szó. hogy béke? — A béke a mindenünk. A szocialista társadalmat csak békében lehet építeni. Én két háborút éltem meg, és tudom, hogy a háború borzalom, a háború az elmú­lás, a kegyetlenség. — Én egy háborút éltem át. Amikor béke lett, szinte nem ■ is akartam elhinni, hogy nem kell tovább félni. Mégis, amikor itt Mezőtúron 1945 elején ‘a néphadseregbe toboroztak, én is jelentkez­tem, és velem együtt sok lány, asszony, hogy segít­sünk leverni a fasizmust. Tenni akartunk valamit. Igaz, nem került rá.sor, mert az ország fölszabadult. Nos, nekem a béke az örömöt, az életet jelenti, hogy fölnevel­hettem a gyerekeim. — Nekem mit jelent a bé­ke? Én eddig csak olvastam a háborúról, meg filmen lát­tam, milyen. De most, hogy katona vagyok,» most tudom csak igazán fölmérni, hogy napjainkban mit jelentene egy újabb* háború: a teljes megsemmisülést. Hadseregre szükség van, fegyverekre is, csak ne kelljen igénybe venni. Inkább menjünk mi katonák utat építeni, cukor­répát szedni. Most már tu­dom, hogy a béke a nyuga­lom. Gyökerek Milyen gyümölcs, terem az ágon? Az a fa törzsén, gyö­kerein múlik. Miként az embernél: az apák példáján nevelődik a gyerek, az uno­ka, és készül a szebb, telje­sebb, önálló életre. Targa Viktória

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents