Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-27 / 99. szám

SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1976. április 7t­VtAPEtY TUDOMÁNY—TECHNIKA „Vizesek” Észtországban és nálunk Mindenki ismeri Szolnok megye és Észt­ország testvéri kapcsolatát. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az ottani és itteni ,.vizesek", azaz vízgazdálkodási szak­emberek is szoros kapcsolatot építettek ki. A kapcsolatok felvételének ötlete 1974-ből származik, amikor Vaino Válj asz, az Észt SZSZK Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának titkára egy delegáció élén megtekintette a kiskoréi vízgazdálkodási létesítményt. Nem késett a meghívás. így még 1975- ben vendégül látta Nagy illést, a KÖTI- VIZIG igazgatóját és négy szakemberét az észt Állami Meliorációs és Vízgazdálkodási Bizottság. A kapcsolatok egyre erősödnek, ebben az esztendőben észt szakemberek látogatnak Szolnok megyébe. Különös je­lentőséget ad ennek a kapcsolatnak, hogy a vízgazdálkodás az Észt SZSZK-ban és Szolnok megyében egyaránt nagyon fon­tos része az életnek. Igaz, mindkét helyen mások a viszo­nyok, sajátosságok, de így különösen sok tanulnivalójuk, ellesnivalójuk van egymás­tól. összeállításunkban olyan meliorációs és vízgazdálkodási eredményekről számo­lunk be, melyekből mindkét fél „vizesei” sokat profitálhatnak. Szükségből haszon Küzdelem a termőföldért Staféta Nem egészen értem Ko­vács Júlia szándékát. Pon­tosabban, értem, mit akart mondani, Íriszen azt sike­rült érzékeltetnie — szer­kesztői bizonytalanságát nem értem. S mert ez az elmúlt szom­bati riportműsor lehetőséget ad néhány általános követ­keztetésre, próbáljuk pél­daként erre felhasználni. Az adás a Falusi esték so­rozatban hagzott el, Stafé­ta címmel. A szerkesztő-ri­porter Kovács Júlia, idős, tapasztalt tsz-tagokkal, ala­pító tsz-vezetőkkel, és fia­tal, mai agrárszakemberek­kel beszélgetett a nádudvari gazdaság múltjáról, jelené­ről, jövőjéről, parasztembe­rek mindennapos gondjairól. Okosan beszélgetett, fontos és érdekes dolgokat sikerült megtudnia partnereitől. És nemcsak az volt meggyőző, amit elmondtak, az is, aho­gyan ezt tették — ízes ma­gyarsággal. Majd egyszer- csak hirtelen, ki tudja hon­nan — hiszen minden be­vezető szöveg nélkül — jól ismert színészek hangját halljuk, akik ugyanarról, vagy legalábbis 6zinte ugyanarról beszélnek, ami­ről az előttük szóló — csak hát mégis másképp. Stílus­törésnek érzem, hogy egy jól pergő riportműsorba' a szerkesztői ötlet (bizonyta­lanság ?) mindenáron iro­dalmi „csemegét" igyekszik csempészni. Higgyük már el, hoey érdekesebb, és egy­ségesebb, ha köröttünk élő emberek szólnak örömeikről, gondjaikról — nem utolsó­sorban ettől riport a riport. Halló, ill a Kaukázus! — Az utazási irodák jó; voltából úgy tűnhet sokunk­nak. szinte mindent tudunk a Kaukázusról, amit tudni lehet. Hogy ez nagyon nem így van, arról Boros János es Kvpcsányi László soroza­ta győz meg bennünket. Mű­soruk arra is jó példa, ho­gyan lehet egy tájat úgy láttatni, úgy emberközelbe hozni, hogy közben az ott élő embereket is megis­merjük. A vasárnapi adás­ban a Szovjetunió talán leg­apróbb nemzetségeinek, a kabardoknak, a balkárok­nak, az őszeteknek életébe tekinthetünk be, s nemcsak jellegzetesen a tájhoz kö­tődő életvitel, a szokások és hagyományok válnak lát­hatóvá. hanem mindezek vátozása is. Igen, láthatóvá válnak, ment például Rapcsányi László olyan megelevenítő erővel tud beszélni mind­arról, ami ezen a számunk­ra szokatlan tájon körülve­szi, hogy szinte nem is érez­zük a látvány hiányát. S ha mégis, talán éppen azért, mert így beszélnek róla. Szerencsés dolog, hogy a rádió nem félve a televízió konkurrenciájától rendre elvezet bennünket egy-egy ismeretlen vidékre, isme­retlen emberek közé; szeren­csés dolog, ha így, ilyen szuggesztíven tudják csinál­ni, mint Rapcsányiék ebben a sorozatban. Röviden Zalka Mátéra — születé­sének 80. évfordulóján — több műsor is emlékezett. Közülük Baráth Apollónia Arany kard című összeállító-' sa volt a legátfogóbb, úgy mutatva be a legendás élet- utat. hogy megérezhettük: amiről szó esik, maga a valóság. Zoltán Péter Ka­leidoszkóp című műsorát most Pest megyének szen­telte. Hasonló összeállítást, a többi megyéről is szíve­sen vennénk, a sajátos és sokrétű bemutató talán egy megújuló Kaleidoszkóp-so­rozat első adása is lehetne. , — trömböczky = Ki hinné a gyönyörű, li­getes észtországi tájakat lát­va. hogy itt hihetetlen küz­delmet kell folytatni min­den négyzetméternyi termő­földért? Pedig e küzdelemre utalnak a néhol látható ha­talmas kő- és gyökérkupa- cak. s a máglyákba rakott dréncsövek. A 45 ezer négy­zetkilométernél alig valami­vel nagyobb Észt SZSZK- ban talál a látogató másfél- ezernél több tavat, 1 millió 304 ezer lakost, 800 kis szi­getet és rengeteg követ. Ez utóbbi tény érzékeltetésére elég két adat: területének 32 százalékán 7 és 12 köbméter­nyi kő van egy hektáron; területének '27 százalékán vi­szont már 70 és 130 köbmé­ter közötti mennyiség. Az észt tájakra gleccserek hoz­ták a köveket, s itt elolvad­va, lerakták. Területük te­hát a jégkorszakból vissza­maradt kőtörmeléken fek­szik, ezért talál a látogató sok ősgyepet, ligetes erdőt és mezőgazdasági művelésre kevés alkalmas földet. Az észt vízgazdálkodás egyik legfontosabb tevékeny­sége a melioráció: évente 50 millió rubelt fordítanak ta­lajjavításra. A munkákat az észt Minisztertanács mellett működő Meliorációs és Víz­gazdálkodási Állami Bizott­ság fogja össze. A szakembe­reket két technikumban és a tartui Mezőgazdasági Akadé­mián képzik. A vízgazdálko­dásban 13 és fél ezren dol­goznak. Eddig 340 ezer hek­tárnyi területen végeztek meliorációs munkákat, s még 300 ezer, hektárt akar­nak megjavítani. Észtország­ban évente 20 ezerjj hektár erdőt irtanak ki, 40 ezer hek­táros területet dréneznek, öntözésre 3 ezer hektárt ren­deznek be és 1 millió 200 ezer tonna tőzeget termel­nek. A meliorációs munkák er­dőirtással kezdődnek. Ezután különleges gépekkel kifor­gatják a ház nagyságú kö­veket: ez alatt van egy me­zőgazdasági művelésre alkal­mas réteg. A tereprendezés után dréncsöveket fektetnek le. Ezek egy gyűjtőaknába vezetik a magas talajvizet. A területen szabályozni le­het a vízszintet, mivel esők után „megcsapolják” a ta­lajt. szárazság idején pedig öntözővizet vezetnek a dréncsövekbe. A drénezés után tőzeggel javítják a ta­lajt. A tőzegtermelésről külön is érdemes szólni: a mocsa­ra t lecsapolják, kiszárítják,, eltávolítják az erdőt és gye­pet, ezzel 3—4 méter vastag tőzegréfeget nyernek. Körül­belül 50 méterenként csator­nát ásnak. így csökkentik a talajvíz szintjét. A tőzegré­teg felső tíz centiméterét ez­után traktorok vontatta spe­ciális munkagépekkel meg­forgatják. hogy a tőzeg por­rá száradhasson. Ezt azután gépekkel összehúzzák (bak; hátakba), s egy másik föl­szedi, hatalmas tartályokba, kocsikba töltik, majd depo­nálják. Innen, szállítják a porrá száradt tőzeget export­ra és a mezőgazdasági üze­mekbe. A kolhozokban a tő­zeget alomnak használják: az megszívja magát trágya­lével, kitűnő komposzt válik belőle, s a meliorációs mun­káknál ezt használják fel ta­lajjavításra. A termővé tett területeket az állam átadja a mezőgazdasági nagyüze­meknek. s a meliorációs munkákért nem számol fel semmit. Beszélnünk kell a polde- rekről. azaz a tengertől el­hódított területekről is. Az Audru-polder például 560 hektárnyi termőterületet biz­tosít az észteknek. Építettek egy nyolc kilométeres árvé­delmi töltést, így kizárták a tengert. A tenger szintje alatt három méterrel levő területet is rendezték, alag- csövezték. A dréncsövek kis tavacskákba vezetik a talaj­vizet, amit átszivattyúznak a tengerbe. Ugyanakkor a pol­der egyik szélén van egy csatorna, melynek vizéből 325 hektárt öntözhetnek. Mindezeket a meliorációs és vízgazdálkodási munká­kat az észt Mezőgazdasági Technika végzi el, a vízgaz­dálkodásra csak a beruházó és a műszaki ellenőr szere­pe marad. A kivitelezési munkákat tehát egy „kézbe" összefogva végzik. Az észt Mezőgazdasági Technika azonban a terep­rendezés, drénezés, tőzegter­melés mellett gépeket is ad a mezőgazdaságnak, korszerű szervizszolgálattal, javítómű­helyekkel áll a rendelkezé­sére, szállítást Hs végez, biz­tosítja az alkatrészellátást, az állattenyésztő telepek gé­pészeti berendezéseit beszer­zi és beépít^, sőt, a kolhoz tagjainak házakat is épít. A termőföld fontosságát jól érzékelhetjük a Tallinn- tól nem messze levő Május 9. kolhoz példáján. Az 1971- I bem kilenc (kisebb kolhozból összevont nagyüzem 9 ezer hektáron gazdálkodik. Ebből a területből azonban 3 ezér hektárt erdő borít, 2 ezer hektáron mocsár van, s mind­össze 4 ezer hektár művel­hető. azaz területüknek még a fele sem. A jelenleg mo­csár uralta területet viszont hét év alatt be akarják kap­csolni a termelésbe a már is­mertetett módon. Jelenleg az árutermelésből 3 millió ru­bel bevételük van egy év­ben, de ennek 85 százalékát az állattenyésztés biztosítja. A Május 9. kolhoznak 3 és fél ezer szarvasmarhája, 5 és fél ezer sertése van. Éven­te 6 ezer tonna tejet és 900 tonna húst termelnek. A ga­bonafélék 7—8 százalékát, a burgonya 17 százalékát ad­ják el. a többit az állatte­nyésztés használja fel. A meliorációs, vízgazdálkodási munkák biztosította termő­földek hatására a termelési ágazatok közötti arány nyil­ván megváltozik majd. Észtországban még tiszták a folyók, mégis vizsgálják a vizek minőségét: óvják a környezetet. Ebben a ma­gyarok is segítettek: az ész­tek által épített laboratóriu­mot magyar műszerekkel szerelték fel. Nemcsak a fo­kozott iparosítás következ­ményeitől óvják az észtek a folyók vizét, hanem a nagy állattartó telepek szennyvi­zeitől is. Ezeket a hatalmas állattartó telepeket mosta­nában kezdik építeni, úgy­hogy erősen foglalkoztatja a szakembereket a hígtrágya elhelyezése és hasznosítása. Nálunk e témakörben ko­moly kutatásokat folytattak, folytatnak, több a tapaszta­latunk : érthető, hogy az ész­tek kíváncsiak eredménye­inkre, s ha Szolnok megyé­be látogatnak, tapasztalato­kat gyűjtenek. A víz minőségének védel­me nem engedi, hogy keze­letlen hígtrágyát felszíni vagy felszín alatti vizekbe, közcsatornákba vezessenek. A hígtrágyát azonban a me­zőgazdaságban kiválóan le­het hasznosítani, ha a mű­velt területen úgy helyezik el, hogy növényi tápanyag- és víztartalma a környezet károsítása nélkül váljon a növények javára. A hígtrá­gyával öntözött területeken bő termőképességű, intenzív növényfajokat célszerű ter­melni. Nagyon jól haszno­sítja például az állattartó telepek melléktermékét a cukorrépa, a burgonya, nap­raforgó, kukorica, lucerna. A talajműveléssel (őszi szán­tás, réteglazitás, talaj lazítás) növelik a talaj vízbefogadó képességét. A felületi öntö­zés hátránya, hogy részleges tereprendezést igényel, csa­tornákat kell építeni, ezzel az öntözési móddal a híg­trágya nem adagolható pon­tosan. Az esőztető öntözés előnyösebb: bármilyen dom­borzati viszonyok között al- kalmazhatá segítségével .<«t öntözési norma pontosan szabályozható. Az Észt SZSZK-ban egye­dül a poldereknél jelent gondot az árvédelem, ami a tenger hullámaival szembe­ni védekezésből áll. Nálunk, Magyarországon annál na­gyobb jelentősége van az ár- vízvédelemnek. Köztudott, hogy a Vásárhelyi Pál által 1846-ban megkezdett szabá­lyozás óta 3 ezer 550 kilo­méter hosszú töltést építet­tünk a Tisza völgyében, s ezzel 4 millió katasztrális hold területet mentettünk meg a folyó pusztító árvi­zeitől. Nem véletlenül ne­vezték ennek a nagyszabású munkának az eredményét második honfoglalásnak. Szolnok megyében 568 ki­lométer gát épült, a védett terület csaknem 4 ezer 200 négyzetkilométer, ahol a mezőgazdasági nagyüzemek jelentős értékeket termelnek. Időről időre \ az érdeklődés középpontjába kerülnek a gátakon hősiesen helytálló emberek, s a közvélemény elég jól ismeri riportokból, tudósításokból az árvízvé­delmi munkát. Ezúttal olyan emberekről szólunk, akik a maguk speciális módján csak néhány esztendeje segítik az árvíz elleni védekezést: a búvárokról lesz szó. Az MHSZ és a KÖTT- VÍZIG könnyűbúvár klub­jának tagjai, mint minden évben, az idén is készenlét­ben állnak, főleg mióta a megyénkben levő folyók ve­szélyesen duzzadni kezdtek. Derekasan dolgoztak az 1970- es nagy árvíznél; 1972-ben Drávaszabolcsnál segítették a védekezést, azóta ismét a Tiszán. Munkájuk fontossá­gát, értékét jelzik azok a kormány- és miniszteri ki­tüntetések, elismerő okleve­lek, amelyekkel Búvár Kund utódai rendelkeznek. < 1972 óta folyamatosan húsz bú­várt képeztek ki árvédelmi munkák végzésére. Ha szi- yárog a töltés, a búvárok a Az állattartó telepek meN lett hígtrágyakezelő telepet létesítenek: ebben a létesít­ményben gyűjtik össze, tá­rolják, homogenizálják vagy szétválasztják, tisztítják a hígtrágyát. Szükséges még a hígtrágyahasznosító vagy -elhelyező telep, ahol az is­tállók melléktermékének híg és szilárd részeit hasz­nosítják. illetve elhelyezik: ez magába foglalja az öntö­zőtelepet, a biztonsági terü­letet és zárlatteret, valamint ezek összes létesítményeit. A biztonsági területen olyan időszakokban helyezik el a hígtrágyát, amikor időjárási, állategészségügyi, műszaki, üzemszervezési vagy agro­technikai okok miatt a föl­dekre, öntözőtelepre való ki­adagolása nem lehetséges. A zárlatteret fertőző állatbe­tegségek idején használják. A hígtrágya, illetve a híg rész növényi tápanyagtar­talma jelentős, de nagy a vízszennyező hatása. Ezeken a tényeken kívül azonban figyelembe kell venni az ál­lategészségügyi előírásokat is. Olyan tárolómedencét ké­szítenek, amely lehetővé te­szi a 6—6 napos tárolási időt. így maradéktalanul be tudják tartani az állategész­ségügyi követelményeket, s meg lehet oldani a szabályos időközökben, de nem túl gyakran történő öntözést. Az állattartó telepekről a hígtrágya az átemelő beren­dezésbe kerül. Itt daraboló szivattyú és átemelő szi­vattyú van; a felkevert híg­trágyát a fázisbontóba eme­lik át. A fázisbontásra rázó­sziták, ívsziták vagy centri­fugák szolgálnak. Innen a híg rész gravitációsan jut a hígtrágya tárolókba, míg a szilárd rész további feldol­gozása a szervestrágya-ke- zelő telepen történik, s ez­után ezt is hasznosítják. A gazdaságban így Jiúzhak a szakemberek a szükségből is hasznot. víz alatt fóliát fektetnek az oldalára. Sokszor ereszti a vizet egy-egy zsilip is, ilyen­kor a búvárok leszállnak, s fóliával, homokzsákokkol el­zárják a víz útját Ezeket az embereket általában hosz- szan tartó, magas árvizek­nél „vetik be'L sokszor kri­tikus helyzetben. Az MHSZ és a KÖTI- VÍZIG szolnoki búvárai se­gítettek már a rendőrség­nek is a nyomozásnál, lopott tárgyakat kerestek a víz alatt. Ök végezték a búvár­munkákat a kiskörei vízlép­cső építésénél, ma is ők iszaptalgnítják a hajózsili­pet, javító és ellenőrző műn; kákát végeznek az erőmű­nél. Ezen kívül igénylik munkájukat olyan nagy ipa­ri üzemek is, mint a TVM és a Cukorgyár, melyek víz­kivételi művét évente meg­tisztítják a Tiszában a folyó hordalékától. A környezet- védelem érdekében is sokat tudnak tenni: tavaly a vá- góhídnál csővezetéket fek­tettek a Tisza sodorvonaláig, hogy a szennyvizet a folyó vize rögtön „felhígítsa”, el­sodorja, ne a parton büdö- södjön. Az idei nyáron is csővezetéket fektetnek majd a felszíni ivóvízmű rekonst­rukciós munkáináL Az árvizek hősei, a spe­ciális munkák elvégzői, a mai Búvár Kundok termé­szetesen sportolók is. S, hogy nem akármilyenek, azt az általuk tartott négy országos csúcs jelzi. A kemény edzé­sek (napi 4—5 kilométer úszás könnyűbúvár felsze­reléssel), a komoly elméleti felkészülés azonban nem csak az uszodák és nyílt vi­zek versenyeire készítik fel a klub tagjait, hanem a rendkívüli fontosságú men­tő- és építő munkák elvég­zésére is. Irta és összeállította J Körmendi Lojof J D. Kiss Sándor búvár 19 méter mélyből érkezett a felszínre. A helyszín Kisköre, . árvíz idején Búvár Kund utódai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents