Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-18 / 93. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP •*«'r ,s 18. 9 ■mj ___.ujjliümhü—J B esze Imre: TAVASZ MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA Alszik a föld, még alszik a mag, lombot vet a tölgy, lombot lop a fagy, napfényes a völgy s a zivatar-harag korbács-folyókát csapkod a földre. Rebben a szél és fél a didergő, sokszínű, májusi cserebogár, Reggel a tél még tél s a csicsergő, százfényű madárhad ablakon át irigyel jószagú, nászi-szobát. Délben a párás földre lefekszik, lomha ölével a vas-fegyelem. Este a szirmok ásítva térnek kehely be. A hold jelt ad az éjnek: leszez a májusi szép szerelem. Új könyvek Nemes György: Ételek és ízlések A Kossuth Könyvkiadó új­donságai között találjuk a magyar—szovj et—csehszlo­vák közös kiadásában meg­jelent összefoglaló művet, címe A Nagy Honvédő Há­ború története, szovjet szer­zőkollektíva munkája. A marxizmus—leninizmus klasszikusainak kiskönyvtá­rában látott napvilágot Kari Marx és Friedrich Engels közös munkája, a Levelek a történelmi materializmusról. Hoós Jánosnak a gazdaság- irányítás aktuális kérdéseivel foglalkozó könyve a műszaki fejlődést és a struktúraválto­zást vizsgálja. A Közgazda- sági ismeretek sorozatban je­lent meg a Közgazdasági sza­bályozórendszerünk 1976-ban, Gadó Ottó tollából. A kiadó népszerű riportkönyveinek sorozata Fábián Ferenc könyvével gazdagodott. A Párizstól Korzikáig című könyvben a Népszabadság éveken át volt párizsi tudó­sítója a francia hétköznapok­kal ismerteti meg az olvasót, érdekesen, sok jól sikerült fo­tóval. y A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó megjelentette Hannes Hüttner és Konrad Golz közös munkáját, mely verseket, meséket, találós kérdéseket tartalmaz. Meg­állók a magam lábán cím­mel. sok rajzzal. Üjabb ki­adásban került a könyves­boltokba a Mondák könyve a hun és magyar mondákat Komjáthy István dolgozta át, foglalta kötetbe. Eric Link- later ifjúsági regénye a Szél fúj a Holdon. Lőrincz L. László regényének címe Az éjszaka doktora. A Delfin könyvek sorozatában ismét megjelent A sós sziklák völ­gye; a könyvben (Sat-Okh) Hosszú toll egy indián törzs viszontagságaival ismerteti meg a gyerekeket. Nagyon szép kiadásban látott nabvi- lágot — közös gondozásban a prágai Artia kiadóval — Oscar Wilde: A boldog her­ceg című műve. Ismét meg­jelent Hunyady Józsefnek az ifjúság számára írt történel­mi regénye, A fekete lovag. Üj Panoráma képeskönyv A kisautó, szerzője V. Kubasta. Gyermekversek kötete a Kergetődző négy testvér; Csanádi Imre verseit Kass János raizai kísérik. Daniel Defoe ifjúsági regénye a Bob kapitány. A Mi mozog? című ismeretterjesztő képes­könyvet Mezei Éva írta, és Gaál Éva rajzai díszítik. A népszerű így élt... sorozat­ban látott napvilágot az így élt Pasteur, Halász Zoltán feldolgozásában, sok érdekes képpel. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó — a miniatűr kiadványok gyűjtőinek örö­mére — megielentette A magyar városok címerei kö­tetét. Apám nagyon S„. ít csit rá is kényszerült a fő­zésre, mert anyám korán meghalt. Apám akkor hat­vanegy éves volt, s egyszer csak azt kérte, hogy ő főz­hessen meg a családnak egy- egy ételt. Valaha, fiatal ko­rában kilenc évet töltött el a KUK hadseregben, mint to­vábbszolgáló számvivő őr­mester. Nagyon szép írása volt ugyanis, jóllehet fűsze­res segédnek tanult ki, ám elhelyezkedni nem tudott, így élt a lehetőséggel, hogy a kötelező katonai szolgálat után bezupáljon. Alighanem a katonaságnál szerezte meg a főzési alapismereteket. Va­dashúsai, melyek mártását tudvalévőén hosszú, aprólé­kos munkával, a főtt zöldség szitán áttörésével kell elké­szíteni, most is felejthetet­lenek, pedig lassan két év­tizede lesz, hogy ő is meg­halt. öregkorában ételre­cepteket gyűjtött, mert min­den érdekelte, ami a főzés­sel függ össze. Én‘ nem vagyok jó sza­kács; képességem és érdek­lődésem csak odáig terjed, hogy meg tudok sütni egy rántottat, akár hagymásat, akár szalonnásat, akár gom­básat: tudok híg, lágy és kemény tojást főzni; teát is, kakaót is, kávét is; s ré­gebben, mikor gyerekeim még kicsik voltak, én láttam el az édességszektor felada­tait: persze, kész tortalap­ból. de változatos tortákat alkottam, s ritka türelem­mel kevertem ki a csokolá­dé- . meg diójtrémet. és a vízszintesen fölvágott torta­szeletek közét bekenve, majd az egészet művészien bevonva, netán mazsolával, lsandírozott gyümölccsel, dió­béllel díszítve tálalhattam föl a vasárnapi asztalra. Évek óta ezt a tevékenysé­gemet nem folytatom. De tudom, hogy a férfiak­tól nem idegen a szakács- mesterség. És nemcsak a hi­vatásos szakácsokra meg cukrászokra gondolok, ha­nem a derekasan katuska- hajlamú munkásokra meg * professzorokra, hivatalno­kokra meg művészekre, Egyik-másikuk teljesítmé­nye vetekedik a legjobb há­ziasszony főzési-sütési tudo­mányával. De jóízű és főként egész­séges-e, amit manapság ott­hon meg étteremben, meg üzemi konyhán az embereié tálalnak: ez a nagy kérdés. Éppúgy épín ti ez az embe­rek általános közérzetét, mint a népgazdaság érdekeit. A táplálkozásban — vagy mondjam. közölnivalómhoz stílulosan: kajálásban — óriási lépéseket tettünk. Csak néhány eligazító szám: 1950- ben Magyarország minden lakosa több, mint 34 kiló húst fogyasztott. 1973-ban csaknem 64 kilót; 1950-ben mindenki megevett 85 tojást, 1973-ban több. mint három­szor annyit: 264-et; 1950­ben fejenként egy kiló vajat fogyasztottunk. 1973-ban egy kiló hetven dekát, a 90 de- kás rizsfogyasztás 4 kiló 30 dekára nőtt, a 16 kiló cukor- fogyasztás 37 kilóra. S ehhez mit szóljunk: 1950-ben egy lakos kakaópor-fogyasztása nem egészen öt és fél deka volt, 1973-ban csaknem egy kiló. Nincs adatom, de való­színű, hogy 1975-ben ezek a számok tovább nőttek. De vajon jól készítettük-e el ezeket a nyersanyagokat? Van egy közhit, hogy na­gyon rosszul. Ez csaik rész­ben igaz. Valóban kévés az olyian vendéglő, ahol nem pocak-növelő, háj gyarapító, tehát szénhidrátban és zsír­ban szegény ételeket főznek. Valóban a legtöbb üzemi konyhán a zaftos pörkölt, a hizlaló főtt tészta a leggya­koribb étel. Sok üzemi kony­hát. végigettem az elmúlt év­tizedekben: tanúsíthatom, hogy nagyon nagy fantáziá­val nem áldották meg a sza­kácsokat és a szakácsnőket. És még rosszabb talán a helyzet a gyermekélelmezés­ben; itt teljes jogú felnőtt­nek tekintik a gyermeket; ők is megkapják a zsíros pörköltet meg a főtt tésztát — tisztelet a kivételes he­lyeknek. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a gyermekeknek volna szükségük a fejlődésü­ket segítő fehérjéket és vita­minokat tartalmazó, válto­zatos, jóízű ételekre. De té­vedés azt hinni, hogy nem ugyanilyen ételeikre van szüksége a legtöbb felnőtt­nek is, különösen az idő­sebbeknek. A kalóriadús éte­leket viszont joggal igénylik a nehéz testi munkát végző dolgozók. Ha a magyar lakosság de- réikbőségén mérnök életszín­vonalunk emelkedését, za­vartalan lehetne az örömünk. A statisztika azt mutatja, hogy az imént említett 1930- es évben az ország egy la­kosára jutó átlag kalóriafo­gyasztás napi 2839 volt; 1973- ban 3256. azaz a növekedés csaknem 15 százalék. De — a nehéz fizikai munkát vég­zők kivételével — szükség van-e pocakosodést mutató kalória-növekedésre? Nyil­ván nincs. Mégis rosszul ítélnénk meg a helyzetet, ha csak a reflektorfényben so­kat forgolódó színészek has­bőségéről és elhízott arcáról olvasnánk le gyarapodásun­kat. Igaz, hogy az egy főre jutó tápanyag-fogyasztás — mint mondottam, — 15 szá­zalékkal nőtt csaknem más­fél évtized alatt., s ezen be- " lül a zsírfogyasztás kereken 50 százalékkal. De gondol­junk arra is, hogy a szén­hidrát — közérthetőbben: el­sősorban a cukorfélék — fo­gyasztása tíz éve jószerével nem változott, a fehérje fo­gyasztás viszont 13 év alatt 12 százalékkal, ezen belül az állati fehérje egyenest 53 százalékkal nőtt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az étolaj és a margarin fogyasztása két kilóról négy kilóra emel­kedett. tehát megkétszerező­dött — akkor mégsem oly ■ komor a kép. Viszonyunk az ételekhez olyasmi, mint viszonyunk az ízléshez: azok az ételek ked­vesek nekünk, melyeket anyánk főzött volt, s melye­ket gyermek k őrünk ban szok­tunk meg. Nehezen szabadu­lunk meg a baidegzettségtól, akárcsak fiatalkorunkban kialakult általános ízlésvilá­gunktól. Köztudott, hogy emigránsok és disszidensek egyrésze azért jött haza, mert nem tudta megszokni az idegen kosztot ■ Étkezésünket gHJ át kell alakítani, korszerű­vé tenni, mint a társadalmi élet más területét is. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy szakítsunk a magyar konyha megszokott • nagysze­rű ízeivel. De azért több fantáziát vihetnénk étkezé­sünkbe. Persze, ne hallgas­suk el, hogy az áttérés a konzervatív étkezésről a kor­szerűbb étkezésre nemcsak maradiság és ízlés-csökö­nyösség, hanem gazdasági kérdés is. Több pénz és gyak­ran több munka kell a kor­szerű, tápláló, ám nem hiz­laló ételek elkészítéséhez. Bár itt is van már eredmény. Terjed a grillsütés vendég­lőben és otthon. Vásárolják a zsírtalan főzésre alkalmas teflon edényeket. Nem vé­letlen. hogy a baromfihús fogyasztása 13 év' alatt meg­duplázódott. s ha a marha­húst újabban népszerűsítő sok hirdetésnek foganatja lesz, talán .megtörik a ma­gyar konyhában a sertéshús egyeduralma. K ét gyerek megy a ho­mokos úton. 1944-ben egy ..széles udvar ú, módos tanya felé. KishÓrdót lógáz a fiú; erős túró volt benne, s most. üre­sen, visszaviszi a gazdának. A macska a kislányé. De nem viheti magával idegen­be, a Dunántúlra, mások nyakára. Másnap nekiindulnak. „Az oroszok negyven kilométert haladtak előre’’ hallották fél­füllel a felnőttek beszélgeté­sét. A macskát is a gazdá­nál helyezik el, annál, akitől az eröstúrót vették, a hor­dócskában. Tüskös-magos akácsövények, nyurga jege­nyék vetik hosszúló árnyu­kat a szeptemberi délutánra. Holnap túl lesznek ezen az átmeneten. Hosszú időre kihull az emlékezetükből az oiajfás tanya, ahová a vá­rosi bombázások elől kihú­zódtak. Elfelejtik a város fe­le dongó, szinte az ég fölött szálló, halhasú repülőket, amelyek ezüst szálakat szór­tak maguk alá, hogy zavar­ják a „légfúrókat”, túl a ta­nyabokron, a szikestóhoz kö­zel, a bufogó ágyúikkal. A gyerekek elfelejtik a pöfefsggombához hasonló gyújtólapocskákat. S a ré­mületet is. szüleikét, akik remegve-pofozkodva vették el tőlük és zúzták össze egy ölfarakás mögül hatalmas kövekkel a talált töltőtollat, mert azt hitték, robbanni fog. Pedig az nem robbant. A gyerekek feledékenyek, terveik vannak, nem érkez­nek magukra emlékezni. Most is, hogy mennek a tanya felé — macskával és túróbödönkével — már az éjjeli utazásról beszélgetnek. Érdekes lesz: „waggon t” kaptak, számozottat. Szüleik kényelmesen be is rendez­ték a teherkocsit, a várha­tóan legalább kétnapos uta­zásra. Még mindig nem biztos, melyik vonalon mennek — hallják a gyerekek otthon a találgatásokat. S mikor meg­tudják, hogy minden az oro­szok viselkedésétől függ, s akkor lesz hosszabb az uta­zás az izgalmas vagonban, ha az oroszok előretörnek, drukkolni kezdenek nekik, mert az útra is nagy terveik vannak. Vizet fognak hozni az ál­lomásokon. Átbújkálnak a veszteglő vonat alatt Elvesz­nek. Az utolsó pillanatban megtalálják őket. Valaki a vagonba kérezkedilc. Félni lehet tőle. Lehet, hogy üldö­zik, lehet, hogy csak rabló. Reggelre nyoma sincs; leug­rott a vonatról. Talán össze­zúzta magát a szétomló töl­tésköveken? Fülükben a hajnali vonat­kattogással, a veszteglő sze­relvény körül az alkonyati tücsökzengéssel meg az egy­re pattogóbb német beszéddel az elsötétített állomások előtt, arcukon a féltenyérnyi viz nedvességével a derékig mosdás helyett — ezeken a békés kis kalandokon túl léphetnek majd újabb ter­veikbe, s közben elfelejthe­tik. akik két nappal ezelőtt voltak. A fiút a hordócská­val, s a lányt, aki kisebbre fogja lépéseit a feléjük tá­ruló tanyaház előtt. Pedig el kell köszönniük, illedelmesen, a gazdáéktól. És nem szabad tőlük semmit sem elfogadni. Pénz nincs, meg hely sincs rá a mód­szeres rendbe rakott vagon­ban, az ágyak, a díványok, az étkezéshez való asztal, a fakoloncokkal rögzített, he­vederekkel ki merevített szek­rények között A gazda keményen kezet ráz a fiúval. Megsimítja a kislány fejét. S megy vesz- szővel bélelni az új vermet, hátul a kertben. Odajönnek majd a féltetebb dolgok a házból. Mire a gyerekek a szüleik­kel és vagonjukkal megér­keznek a dunántúli kisváros­ba, az alföldi gazda, tanyá­jától félszáa kilométerre, egy tocsogós réten fekszik. Ásni kellett volna ott is; tankcsapdákat. A rétnek ezen a részén azonban aknák voltak. Ásni arrébb kellett volna. A visszavonulók se gondolhatnak mindenre. A kövér asszony sírva csó­kolgatja a kislányt. A macska megijed, hogy össze­nyomják, vinnyogva kiugrik közülük. Az asszony a fiút is zsírszagú kötényéhez szo­rítja. A konyhába viszi őket. Egy-egy hatalmas kenyér­lángost kap elő. Megtejfölö- zi, kaprozza, a kezükbe nyomja. A gyerekek csoszog­va még egyszer elköszönnek. A kislány a macskáját für­készi: sehol nem találja. A fiú fülig tejfölösen nyeldek- li a lángost. Szárazhéjú. fé­nyes cirmosalmák kerülnek elő egy barna kosárból. Az­után kisebb, csinos, új ga- raboly: piroskockás térítővel takarva. Egy kis útravaló. az ügyvéd úrnak, a nagy útra. Az ügyvéd úrék koraeste visszaviszik a garabolyt. Kö­szönik. meg vannak hatva, nem fogadhatják el. Kris­tálytiszta homoki bort isznak búcsúzóul, éppen csak haza­érnek, már indulnak az ál­lomásra. Hajnalban — még teljesen sötét van — a gazd- asszony is kimegy. Zsírpapír­ban fölad a vagonba két vagy három frissen rántott csirkét, Sírdogálva tűnik el a harmattól sustorgóvá ne­hezült homokban. A fiú meg a lány a kapu előtt áll. Mielőtt végleg más gazdához adnák, mégegyszer megsimogatják a foltos sző­rű kis állatot. A kislány, ha egyedül lenne, pityeregve ül­ne a mályvabokor tövében egy jó darabig. De most megmutatja a bátyjának! Csak nem fog bőgni egy macska miatt! Sírnak-piesóg- nak a felnőttek helyettük is eleget. A fiút az egész zavar­ba ejti. Fölösleges a sirán­kozás, tervszerűen készülnek a csodafegyverek. Alighogy kifordulnak a ka­pun, kezükben a kockásterí- tőjű kosárral, s az almákkal megpakolva, néhány lépésre ott vár reájuk a foltos kan­dúrka. A kislány leejti a kö­tényét. A cirmos almák pár centit döcögnek, megülnek a vastag homokon. A gyerek a macskának rohan, fölkap­ja, arcához szorítja, nyomor- gatja. becézgeti. — Visszajött, látod, utá­nam jött. ránk várt. nem akar itt maradni — mutatja a fiúnak földöntúli boldog­sággal. — Nem is hagylak el én tégedet soha, de soha. Bátyja csöndesen összesze­degeti, az inge derekába dug- dossa az almákat. Egyet megtöröl, beléharap. Odaadja a húgának. A lány könnyes szemmel eszegeti a borízű gyümölcsöt. Papírizű héját szétköpdösi. ■ macska dorombol és taposgál a könyöke hajlatában. A homok­ban oldalkocsis mo­torbicikli prüszköl. A fiú sebesen kézenfogja, szél re­húzza a kislányt. A német őrmester rájuk kaffant és zötyögve lefarol a kereszt- útón. Hazáig kézenfogva mennek. Iszlai Zoltán: ÚTBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents