Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-13 / 62. szám

1976. március 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgás Tavaszi rajt a megyei bajnokságban Törökszentmiklós indul az élről Vasárnap „felgördül a füg­göny” a megyei labdarúgó- bajnokságban is, és tizenhat együttes megkezdi a pont- gyűjtést. A megyei labdarúgó szakszövetség a rajt előtt ak­tívaértekezletet tartott, ame­lyen ismertették azokat a fel­adatokat, melyeket teljesíteni kell a szakosztályok vezető­ségeinek. Tovább kell erősí­teni a sportág utánpótlási bá­zisát, jóllehet erre már szá­mos dicséretes kezdeménye­zés történt. Három csoport­ban rendezi a megyei szak- szövetség a serdülők bajnok­ságát, s az eredmények azt igazolják, hogy a legifjabbak rendszeres versenyeztetése nagy hiányt pótolt A szak­osztályok legtöbbjében erő­södött a vezetés, mind szak­szerűbb az edzők tevékeny­sége, s ez a bajnokság szín­vonalán is megmutatkozik. Természetesen bőven vannak gondok is a megye labdarú­gásában. A városokban von­tatottan halad a nagypályás bajnokságok szervezése, eb­ben a mezőtúriak és a török- szentmiklósiak mutatnak jó példát. A jövő bajnoki évtől már a megyei másodosztály­ban is kötelezővé teszik a serdülőcsapatok nevezését a bajnokságra, így újabb szak­emberek munkába állítására lesz szükség. Továbbra is megrendezik a tehetségkutató toborzókat, s végre előre kí­vánnak lépni a megye ifjú­sági válogatottjának felkészí­tésében is. ősszel a megyei első osztá­lyú bajnokságban a Török­szentmiklósi Vasas végzett az élen, a második vonalban pe­dig a jászikisériek lettek a lis­tavezetők. A törökszentmik- lósiak „korán keltek”, már január első napjaiban elkezd­ték heti négy edzéssel a fel­készülést Bana János edző irányításával. Az őszi idény­ben jól szerepelt együttes tagjai közül csupán Mészá­ros, a tartalék-kapus hiány­zik, aki katonai szolgálatra vonult be. Ismét a csapat rendelkezésére áll Pásztor és Bontovics. Hazai pályán az Olajbányász ellen kezdik az idényt, és nem titkolják, hogy győzelemmel szeretnék megörvendeztetni a közönsé­get. Nagy a készülődés az el­lenfél házatáján is. Az Olaj­bányász első csapata húsz já­tékossal január 24-én kezdte el az alapozást, Váraljai Já­nos irányításával. Négy új játékost igazol talc, akik kö­zül kettőt már a rajtnál fi­gyelembe vesz a szakvezetés. A bányász együttes a nyolca­dik helyen áli, s céljuk a ta­vaszi szezonban az előrelé­pés. Sajnos, pályagondokkal küzd a'szakosztály, hiszen a Mátyás király úti pályán az MTE tartja tréningjeit, jól­lehet állandó vendégként a megyei I. osztályú csapat sze­repel e sporttelepen. Az el­foglalt játéktér helyett az Olajbányásznak nem biztosí­tottak másik edzési lehető­séget. Ennek ellenére lega­lább döntetlen eredményért szállnak harcba vasárnap a törökszentmiklósi idény-nyi­tón. A Kilián FSE csapata egyetlen ponttal van elma­radva az éllovas Törökszent­miklós és Túrkeve együttesé­től. Keserű László edző mun­káját nehezíti, hogy az őszi szezon óta több játékos le­szerelt, az újoncok viszont még nem találták meg he­lyüket a csapatban. Az elő­készületi mérkőzések során nehéz ellenfeleket választot­tak a szakvezetők, ennek el­lenére a mérlegük 50 száza­lékos. Az első fordulóban Jászapáti együttesét fogadja a Kilián a tiszaligeti salak­pályán, és bíznak a siker­ben. A Jászberényi Vasas ezút­tal aligha szólhat bele az el­sőség kérdésébe, hiszen hat ponttal vannak leszakadva. Ennek ellenére Pintér Ist­ván a labdarúgó követel­ményrendszer előírásait ma­radéktalanul betartatja játé­kosaival. Az előkészületi ta­lálkozón akadozott a játék, s nehezítette a szakvezetés helyzetét, hogy Orosz és Var­ga F. abbahagyta az aktív já­tékot, helyükre ifjúsági csa­patból kerülnek utódok. A Tószeg elleni idény-nyitón pontszerzésben reményked­nek a jászberényiek. Ökölvívás Barátságos mérkőzésen találkozik az SZMTE és Eger csapata Vasárnap délelőtt 10 órai készlettel barátságos mérkő­zésen találkozik egymással a tiszaligeti sportcsarnokban a Szolnoki .MTE és Eger ököl­vívó csapata. A jelentős erőt képviselő egriek több tehet­séges fiatalt küldenek a szo- rítóba, köztük az 1975 évi serdülő magyar bajnok Mol­nár Tibort és Vachler Lajost, aki tavaly első lett a szak­munkástanulók országos baj­nokságán. Az MTE fiataljai közül többek között Bertalan Géza, a magyar ifjúsági baj­nokság bronzérmese, Búzás Ferenc, országos vidékbaj nők és Tápai István, felnőtt II. osztályú versenyző is színre lép. Az erőviszonyok ismere­tében izgalmas összecsapásra van kilátás. Események Kézilabda női: Bakony Ve­gyész NB I—Szeghalom NB II, Szolnok, tiszaligeti sportcsar­nok. 15: férfi: Tiszavárkony— Szeghalom. Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 16. Tömegsport: a MEDOSZ me­gyei bizottságának megyei dön­tője sakkban 12 férfi és 6 női csapat részvételével, Ságvári Endre megyei Művelődési Köz­pont, ünnepélyes megnyitó 8,30, eredményhirdetés 15. Idegenben szerepelnek: a Szol­noki MÁV NB 1-es férfi tekézői a DÉLÉP ellen Szegeden, a Le- hcl SC NB I-es női röplabdázói a Közgazdasági Egyetem ellen a fővárosban, a Szolnoki MTE súlyemelői a Tanács Kupa T—II. osztályú versenyen Budapesten. Klubvetélkedő az olimpiákról Irány Montreal címmel ve­télkedőt rendez az olimpiák­ról a szolnoki kluboknak a Ságvári Endre megyei Műve­lődési Központ és a városi sportpropaganda bizottság. A Komarov-teremben vasárnap 10-től 13 óráig tart a szelle­mi párbaj Kraázy Jenőnek, a Magyar Televízió munkatár­sának vezetésével. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolno­kon este 7 órakor: Karnyóné- Elektra (Varsányi bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Csillag a földön (másfélszeres hely­áron), Tallinn: Folytassa Kleó (14), Tisza: A metró emberei. Szandaszöllős Terv: Folytassa külföldön (14). Jászberény Lehel: Vörös Rekviem (14). Kisújszállás Ady: Lázadás a buszon. Kunhe­gyes Szabadság: Ne féljetek a szerelemtől. Kunszentmárton Kö­rös: Egy király New York-ban. Mezőtúr Dózsa :• Bűntény a Via Venetón (16), Szabadság: Arany­vadászok (14. felemelt helyáron), Béke: Olsen tervez — a banda végez. Tiszafüred Tisza: Ballagó idő. Törökszentmiklós Dózsa: A két aranyásó, Hunyadi: A bosz- szúállók újabb kalandjai. Túr­keve Vörös Csillag: Balszeren­csés Alfréd. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Zenezuhatag. Szerk.: Forró Tamás. A tartalomból: Slágergyűjtők albumába. — Beat-hírek. — Slágerek öt, tíz, tizenöt éve. ■— Mikrofonvégen a Generál együttes. — Bemutató program. — Slágermúzeum: Roy Orbison, — Mondd el álmodat! — 18.00—18.30: Hétvégi kaleidosz­kóp. Az Alföldi krónika heti összefoglalója. Műsorvezető: Ko­vács Katalin. A tartalomból: A nap hírei, — A héten történt, — Röplabda NB I. női Ű. Dózsa—Lehel SC 3:0 (5, 3, 9) Takarékoskodni, de nem a sikerekkel Beszélgetés Sípos Károllyal, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettesével Szolnok Megye Tanácsa a közelmúltban döntött a megye ötéves programjáról. Mit várhat a közeljövő­ben a megye sporttársadalma, erre kértünk választ Si­pos Károlytól, a megyei tanács elnökhelyettesétől. Hűtőgépgyári sportcsarnok, v.: Horváth. Lehel: Szilágyi, Sinks, Szabó, Szappanosné, Nagy, Szatmári, edző: Zir- cher Tibor. Az influenza tovább tizedelte a Lehel csa­patát. Ezúttal Lankus Ilona sem tudott pályára lépni. A bajnokaspiráns újpestiek el­leni találkozóra szép számú nézőközönség előtt került sor. Az igen tartalékos jász­berényiek az egész mérkőzé­sen meglepően jól tartották magukat a hat válogatottal felvonuló fővárosiak ellen. Különösen a harmadik játsz­mában volt szép játék, s a Dózsa csak hatodik mérkőzés labdáját tudta megnyerni. A Lehelből Szatmári és időn­ként Szabó hálójátéka emel­kedett ki. A juniorok találkozóján a jászberényiek 3:2 arányban győztek. Birkózás MÁV-sikerek Cegléden Cegléden rendezték meg a Keleti Területi Ifjúsági bir­kózó bajnokságot, melyen a Szolnoki MÁV SE fiataljai is szőnyegre léptek. A szol­nokiak súlycsoportjukban si­keresen szerepeltek. Eredmé­nyeik: 48 kg: 1. Tiger Tibor, 2. Breszki Lajos, 65 kg: ... 2. Gyarmati Mihály, + 87 kg: 1. Tóth János. Mind a négyen jogot szereztek a március 20—21-én Szegeden megren­dezésre kerülő Országos If­júsági Vidékbajnokságon va­ló részvételre. — Létesítmények dolgá­ban a közelmúlthoz ha­sonló látványos eredménye­ket semmiképp. Hiszen egy- egy olyan beruházás, mint a tiszaligeti sportcsarnok vagy a szomszédságában levő impozáns sporttelep egy emberöltőre is elég. Ten­nivalóink között e sportbá­zisok minél gazdaságosabb kihasználása szerepel. Élet­tel szeretnénk megtölteni e nagyszerű sportlétesítménye­ket. — Ha kisebb léptekkel, de azért csak haladunk előre minden bizonnyal az elkö­vetkezendő öt esztendő so­rán is. — Természetesen, méghoz­zá az ifjúság sportmozgal­mának fogunk teret biztosí­tani. Elsősorban az általános és szakmunkásképző iskolák égető tornaterem gondján enyhítünk. Többek között Szolnokon, Karcagon, Túr- kevén. Martfűn, Tiszapüspö- kiben. Tiszaszenf.imrén, Fegyverseken, Jászladánv- ban. Kenderesen. Jászárok- szállóson kezdődik vagy fe­jeződik be a közeüövőben tornaterem építése. És amit különösen fontosnak tar­tunk: a tanácsoknak gond­juk lesz rá, hogy ezentúl ne ÓDülhessen nyolc- vagy ti­zenkét tantermes iskola tor­naterem nélkül! Jól tudjuk, hogy ezt a már meglevő elő­írást eddig néhány helyen megkerülték. — A takarékosság eszten­dei következnek. Miként ér­vényesül ez sportéletünk­ben? — Az a véleményem, hogy elég lesz az első esz­tendőben hatályt szerezni a szigorú gazdaságosságnak. Utána megszokjuk, s a to­vábbi években mar nem lesz vele gond. Mindenesetre jó­val nagyobb teret kell biz­tosítani egy-egy településen a saját erőből elindított kez­deményezéseknek: az a ta­pasztalatunk. hogy egy-egy sportpálya építésére, torna­terem létesítésére nem nehéz társadalmi munkaakciókat szervezni. Céltámogatásunk­kal örömmel segítünk min­den olyan szándékot a jövő­ben, mely új sportlétesít­mény létrehozására irányul. — Néhány tervbe vett sportlétesítmény sorsáról szeretne tudni a közvéle­mény. A MAV-sporttelepen futófolyosó építését tervez­ték. Lelassult a kajak-kenu versenypálya építése is. Szükségessé vált a tiszaligeti sportcsarnok mellé egy ki­segítő edzőterem. Van-e fe­dezet e létesítmények befe­jezésére, illetve felépítésére? — Mindhárom beruházás szükségességét elismerjük, ám ebben a pillanatban nem áll rendelkezésünkre pénz a megvalósításhoz. Igyekszünk azonban az elkövetkezendő években anyagi erőinkkel úgy gazdálkodni, hogy végül is ne kelljen kipipálni egyik sportkomplexumot sem. — Hol van elsősorban le­hetőség a takarékosságra? — A nagy egyesületeink­nél az elmúlt évek során az adminisztrációs létszám meg­hökkentően megnövekedett. E klubokban is be kell tar­tani azt a központi rendelke­zést, amely a létszámstopra és az adminisztráció csökken­tésére vonatkozik. Ezenkívül jelentősebben kell támasz­kodni az egyesületek tagsá­gára. Egy sportkör nemcsak versenyzőkből áll. de a szim­patizánsok százaiból is. A sportbarátok nem vonakod­nak zsebükbe nyúlni, ami­kor a tagdíjfizetés ideje el­jön. Ám számos egyesület­nél nem élnek ezzel a lehe­tőséggel: a tagdíjak besze­dését nagyvonalúan végzik. Pedig egy sportegyesül^ számára nagy segítség len­ne, ha nemcsak formálisan tartanák be a demokratiz­mus „játékszabályait”, de tá­maszkodnának híveik okos és előrevivő véleményére is. — Határozat született az úszósport fellendítésére. Mit tesz a sportág népszerűsíté­sére a megye sportvezetése? — Már májusban elkez­dődik egy széles körű akció a „medencekörzetekben” le­vő iskolák tanulóinak úszó­oktatására. A szünidőben úszótáborokat szervezünk azoknak a gyermekeknek, akiknek az iskolában nincs lehetőségük a legalapvetőbb „vízjártasság” megszerzésére sem. — összegezve: az anya­giakon nem múlhat a jövő­ben sem a sportbeli siker. Takarékoskodni az anyagi eszközökkel — de nem az eredményekkel kell. — pb — Sakk Küzdelem a megyei elsőségért Törökszentmiklóson a Hu­nyadi úti Általános Iskola tornatermében rendezték meg a Lukács András országos ju­nior szabadfogású tiszteletdí­jas emlékversenyt, amelyen a helyi Vasas versenyzőin kí­vül a Csepel Autó, Baja, Orosháza, Pásztó, Hajdúszo­boszló birkózói is szőnyegre léptek. Távol maradtak vi­szont a megyei szakosztályok versenyzői. A Törökszent­miklósi Vasas fiataljai sike­resen szerepeltek és a követ­kező eredményeket érték el: 68 kg: 1, Sarkadi Imre, ... 3. Veres Miklós. 74 kg: 1. Gal- si János, ... 3. Varga István, 90 kf*: 1. Karakas Miklós, + 100 kg: 1. Nagy József. A napokban a Keleti terü­leti szabadfogású bajnoksá­gon is részt vettek a török- s zentm i ki ós ia k és közülük négyen harcolták ki az or­szágos vidékbajnokságon va­ló részvétel jogát. Eredmé­nyek; 65 kg: ...3. Veres Miklós, 70 kg: 1. Galasi Já­nos, ... 3. Varga István, 81 kg: ...2. Karakas Miklós. Városi krónika: Túrkeve. — A falugyűlésekről jelentjük. — Jog és alkohol (II. rész). — Sport. — Programajánlat. KOSSUTH: 8.27: Tomkins: Két madrigál. — 8.35: Lányok, asszonyok. — 9.00: A földönfutó filozófus. Ko- pányi György eseményjátéka. — 10.05: Szimfonikus zene. — 11.25: Hárman. Vészi Endre rádióko­médiája. — 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melódiakok­tél. — Közben: 13.30: Házon kf- víil. — 13.40: A Melódiakoktél folytatása. — 14.05: Énekszóval, muzsikával. — 14.25: Szerkesztő­ségi beszélgetés a Falurádióban. — 14.55: Üj Zenei Üjság. — 15.30: Bob Dylan felvételeiből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Sportkrónika. Közvetítés a Magyarország—Dá­nia jégkorong VB mérkőzésről és a Tanács Kupa súlyemelő versenyről. — 18.00: Agay Karola énekel. — 18.25: Üj könyvek. — 18.40: Jelentés a Tanács Kupa súlyemelő versenyről. — 18.45: A Rádiószínház bemutatója. An­golóra. Natasa Tanska hangjá­téka. — 19.27: Színes népi mu­zsika. — 19.58: Bruno Walter ve­zényel. — 21.05: örökzöld da’la- mok. — 22.20: A beat kedvelői­nek. — 23.05: Brahms kamaraze­néjéből. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Korda György énekel. — 8.20; T íz perc külpolitika. — A megyei saick-csapatbaj­nokság II. osztályában leg­utóbb a harmadik fordulót bonyolították le. Eredmé­nyek: Szolnoki MTE II. — Jászberényi Lehel SC II. 7:1, Tiszafüred — Tiszasüly 6:2, Tószeg — Jánoshida 4 5:3.5, Jászapáti — Jászárokszállás 3:5, Tószeg — Jánoshida 4.5:3.5, Kenderes — Rákóczi - falva 6:2, Jászladány — Szol­noki Olajbányász II. 4:4, Ci­bakháza — Kunmadaras 4.5:3.5. Az eddig lejátszott fordulók alapján mind a me­gyei I., mind a II. osztályban a Szolnoki MTE I., illetve II. csapata áll a tabella élén. ... Hétfő délután Szolnokon és Jászberényben ülnek asz­talhoz a megye legjobb sak­kozói, hogy eldöntsék, ki a legjobb sakkozó a megyében. A verseny tétjét emeli, hogy 8.33: Népzenei Magazin. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.33: West Side-i történet. Rész­letek Bernstein zenés játékából. — 10.00: Szombat délelőtt... —■ 12.00: Mátrai Zsuzsa és Payer András énekel, a Körmendi együttes játszik. — 12.33: Men­delssohn : c-moll trió. — 13.05: Unalmas romantika? Beszélgetés történelmi hősök népszerűsítésé­ről. — 13.33: Verdi: Rigoletto. — Az opera fináléja. — 14.00: Napraforgó. — 14.58: Éneklő If­júság. — 15.00: Jindrich Bauer fúvószenekara polkákat játszik; — 15.13: Versek világa. — 15.33: II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16.25: Orvosi tanácsok. — 16.33: ötórai tea. — 17.30: Közkívánat­ra! — 19.30: Huguette Dreyfus és George Malcolm csembalózik. — 19.58: Sanzonok Tamássy Zdenko és Majláth Júlia szerze­ményeiből. — 20.33: Jelentés a Tanács . KuDa súlyemelő ver­seméről. — 20.38: Nótacsokor. — 21.40: Magyar operaénekesek. Anday Piro'ska. — 22.33: Dalol a tavasz. Részletek Kabalevsz- kij operettjéből. — 23.05; Slá­gerről slágerre. .TELEVÍZIÓ 8.03: Iskolatévé. Osztályfőnöki óra. (Ált. isk. 7—8. oszt.) Hon­védelmi ismeretek. Egyéni vé­dőeszközök készítése. — 8.25: Té­vétorna (Ism.). — 8.30: Látókör. Gazdaság — társadalom — a versenyzők kiharcolhatják az országos vidéki elődöntő­be való jutást és a magasabb minősítés megszerzését A megyeszékhelyen a megyei sporthivatal székhazában a mesterjelölti csoport tagjai csapnak, össze. A verseny fa­vorit ja Kádas Géza mester, többszörös bajnok. A mezőny viszonylag kiegyensúlyozott, s a továbbjutást jelentő II., III. helyért várhatóan nagy lesz a küzdelem. A jászberényi fegyvereserők klubjában a munkahelyi kötöttség miatt Szolnokra beutazni nem tu­dó Lehel SC sakkozói mér­kőznek a megyei csapatok legjobb II. osztályú verseny­zőivel. Mindkét csoportban több ifjúsági versenyző — Sápi, Takács, Merena, Seres- ter, Horgosi Zs. — is indul, akiknek a felnőttekkel való találkozása jó erőfelmérés lesz a jövő versenyei előtt egyén (ism.). — 9.15: Korok, versek . . . Séta a bölcsőhelyem körül (ism.) — 10.05: A fla­mandok titka. Magyarul beszélő francia tévéfilm. II. rész (ism.) (színes). — 14.18: Az utolsó el­lenőrzés. Magyarul beszélő bol­gár filmsorozat. XT. rész: Vörös parázs. — 14.55: Hírek. — 15.00: Rendezte: Katkics Ilona. Kincs­kereső Kisködmön. Ifjúsági tévé­filmsorozat. Megy a ködmön vi­lággá. Az égbelátó (ism.). — 15.50: Ember és föld. Spanyol ismeretterjesztő rövidfPm-sorozat (színes). — 16.15: Reklámműsor. — 16.20: Nyugalmunk érdeké­ben. V. rész: „Éléskamra stra- tégia”. — 16.45: Embereket ne­velnek. Tanítványaimnak éltem... Dr. Csiba Antal portréja. — <17.15: Reklámműsor. — 17.20: Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. — 19.00: Egymil­lió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata (színes). — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. 13. rész: Téli álom (színes). — 20.20: Szombat este ... 10 éves találkozó. — 22.20: Tv-híradó. 2. — 22.30: Éj­szakai előadás. A kastély. NSZK film. BUKAREST: 14.45: Román dalok és játé­kok. — 16.20: Tv-klub. Utána kézilabda mérkőzés. — 19.00: Tv-enciklopédia. majd a „Kojak” című folytatásos íiiin. Teke Sikeres folytatás az NB l-ben NB I. férfi: A Szolnoki MÁV újonc férfi csapata a sikertelen rajt után a má­sodik fordulóban már győze­lemmel 'folytatta szereplését. Szolnoki MÁV — Szegedi Vasutas SE 6:2 (5316:3181 fa). Szolnok. MÁV-tekecsamok. V.: Kalics: Legjobb dobók: Ifj. Dobos S. 929, Kántor S. 902. Dedrák Gy. 879, Mátyás P. 840, ill. — Révész J. 093, Man túsz I. 877. KartochviU 870, Petrán P. 861 fával. NB III. férfi: Sz. H. Gyulai SE — Nyíregyházi TAURUS 7:1 (2590:2360 fa). Szolnok, MÁV-tekecsamok. V.: Kán­tor S. Legjobb dobók: Kalics Gy. 485, Kefei J. 425, Schnei­der 426, ill. — Eichinger J. 423, Szabó G. 417, Hercegfal­vi 401 fával. Középfokú edzői tanfolyam indul A sporteredmények roha­mos fejlődése megköveteli, hogy a különböző sportágak­ban minél képzettebb szak­emberek foglalkozzanak a versenyzők felkészítésével. A magasabb szintű tudás, a ma­gasabb edzői képesítés a si­keresebb oktatói tevékenység mellett előfeltétele a maga­sabb díjazásnak is. Ennek érdekében hirdet a Testnevelési Főiskola To­vábbképző Intézete 27 sport­ágban az 1976—78-as tanév­re felvételt középfokú edzői tanfolyamra. Jelentkezhetnek azok a magyar állampolgá­rok. akik 20. életévüket be­töltötték, de 43 évesnél nem idősebbek, középfokú iskolai végzettséggel — szakmunkás bizonyítvánnyal — és mun­kahelyük engedélyével ren­delkeznek. A jelentkezési la­pot a megyei tanács vb test- nevelési és Sporthivatalától lehet beszerezni. A tanfo­lyam ideje, amely 1976 szep­temberében kezdődik két év. Kellő jelentkező esetén Szol­nokon kihelyezett oktatási csoportot szerveznek. Jelentkezési határidő: 1976, április 10. Bővebb felvilágo­sítást a megyei sporthivatal­nál és a járási-városi sport- íelügyelőségnél adnak. MAI MŰSOR

Next

/
Thumbnails
Contents