Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-02 / 52. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAr 197». raSsrAne % 1976. MÁRCIUS 2. KEDD LUJZA NAPJA A Nap kél: 6.23 — nyugszik: 17.30 órakor. A Hold kél: 6.34 — nyugszik: 19.21 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS MA ESTIG: Keleten is megnövek­vő felhőzet, majd felhőátvo- nulások, elszórtan futó eső­vel. Megerősödő délnyugati, majd északnyugatira forduló és a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódó szél. A köd északkeleten is feloszlik. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 6—11 fok kö­zött. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK PÉNTEK REGGELIG: Felhő­átvonulások, futó esővel, élénk északias szél, az eddi­ginél hűvösebb idő. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet mínusz, 2 plusz 3, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 30 százalékán várható. Jósé Pereda Hetven évvel ezelőtt, 1906. március 2-án halt meg — 72 éves korában — Jósé Maria de Pereda y Sanchez de Por.rua spanyol regényíró. Mérnöknek nevelték, élete legnagyobb részét azonban ősei birtokán regények és el­beszélések írásával töltötte: művei jó nevet és akadémiai tagságot szereztek neki. Ki­tűnően ismerte a spanyol Montana hegyvidék tájait és népét, amelyeket regényeiben megelevenített. Műveibe még e nép tájszólását is megörö­kítette, hogy jelenetei, pár­beszédei minél hívebben, köz­vetlenebbül tükrözzék a vidék sajátos atmoszféráját. E re­alizmus mellett jellemeit né­ha túlontúl idealizálta. Nagy írói értéke kiváló humora, amelyért modern Cervantes- nek is nevezték. Jósé Pereda-nak kitűnő stílusa volt, de mivel müvei­ben nyelvjárást használt, to­vábbá írásainak konzervatív hangszerelése miatt külföldön korántsem vált annyira is­mertté, mint kortársa, Pérez Galdos, a kiváló realista spa­nyol regényíró. Közöttük egyébként írói párharc is folyt; Galdos Glória című, nagy vihart támasztott regé­nyére Pereda szintén regény­nyel válaszolt. Több műve a spanyol főváros társadalmi eleiének éles szatírája. — zöldségfélék ter­mesztésável foglalkozó kert- tulajdonosoknak 10 000 forint értékben öt fóliasátrat vá­sárolt a túrkevei ÁFÉSZ. A termelők két év alatt — tet­szés szerint természetben, tehát zöldáruval is — fizet­hetik vissza az értékét. — ÜJ ÜZEMI ebédlő ké­szült el a napokban Karca­gon, a Május 1. Tsz II. ke­rületében. A gazdaság épí­tőbrigádja egy régi épületet alakított át erre a célra né­hány hét alatt. — MEGKEZDŐDNEK Szol­nokon a Hazafias Népfront körzeti bizottságainak gyű­lései. Ma a Rákóczi úti is­kolában és a szandaszőlősi művelődési házban 17, illet­ve 18 órakor számolnak be a körzeti bizottságok mun­kájáról, és választják meg a körzeti bizottságot és a vá­rosi küldötteket. — A RAKÖCZIFALVI Egyesült Rákóczi Tsz mind­három kerületében bemutat­ták az Állami Bábszínház Erdei tündér című mesejá­tékát, amelyet nyolcszáz gyermek nézett meg. — ÁTALAKÍTOTTÁK Szolnokon a Jólét ABC presszóját, amely a múlt hé­ten nyílt meg. Százezer fo­rint költséggel kicserélték a berendezést is, így kulturál­tabb körülmények között szolgálhatják ki a vásárló­kat. — ÜJSZÄSZON vasárnap országos állat- és kirakodó- vásárt tartanak. — A NEGYEDIK ötéves tervben Kisújszállás lakos­sága csaknem 20 millió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végzett. Segítettek a vásárcsarnok, az iskola nap­közi étkezőjének építésében és a Sásastói óvoda bővíté­sében. Magyar építők Huszton Az Orenburg! gázvezeték egyik nyomásfokozó állomása a szovjetunióbeli Huszton épül. A kompresszorállomás sze­mélyzete, valamint az építőbázis részére a városban 141 la­kást, valamint vendéglátó kombinátot épít két magyar vál­lalat. A munkát szeptember elsején kezdték a magyar építők és a nagy hideg ellenére, jó ütemben haladnak a munkálatok­kal; az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy az első 30 lakást április 4-rc, az étterem és a konyha építését pedig, május 1-rc befejezik. Képünkön; házgyári elemek érkeznek Debrecenből Erdőgyűrűt kap Kecskemét Folytatják Kecskemét erdő­gyűrűjének kialakítását. A zöldövezetnek kijelölt terüle­teken, rügyfakadás előtt, több százezer kisfa kerül állandó helyére. Eddig csaknem öt­száz hektáron fejeződött be a munka, és összességében 1700 hektár erdő övezi majd az alföldi várost Amit balesetkor a helyszínen kell tennünk Az elmúlt napokba» a fcava- szias, kellemes időj árás követ­keztében megsokszorozódott köz- ytaink gépjárműforgalma. A kö­zelgő tavaszt örömmel várjuk valamennyien, de beszélnünk kell veszélyeiről is. Néhány napja megyénkben — hasonlóan az országos adatok­hoz — jóval gyakrabban riaszt­ják a mentőket közúti baleset­hez. A sérültek száma sok. ál­lapotuk súlyosságá különböző. Minden esetre a sérült érdeke azt kívánja, hogy a baleset helyszínén szakember döntse el, hogy milyen súlyos a beteg ál­lapota, milyen helyszíni beavat­kozást és szállítást igényel hir­telen megromlott egészségi ál- lápota miatt. A baleset helyszínén értékes, életmentő segítséget nyújthatnak azok a jószándékú emberek, akik ugyan nem szakemberek ebben a kérdésben, de megfon­tolt segítségük pótolhatja a szak- képesítés hiányát. Mit tegyenek a baleset hely­színén? Helyezzék a sérültet nyuga­lomba. Az eszméletlen sérült szájából távolítsák el ujjal azo­kat az anyagokat, amelyek el­zárhatják a tüdőbe áramló le­vegő útját, majd fordítsák ol­dalra az eszméletlen sérült fe­jét. Ha erősen vérző sebet észlel­nek, tegyenek arra nyomókötést, vagy ujjnyomással csillapítsák a vérzést. Amennyiben természet- ellenes helyzetben észlelik a sé­rült bármely végtagját, ne igye­kezzenek azt helyre Igazítani. Segítő szándékunk ne abban nyil­vánuljon meg, hogy alkalmi járművel elszállítják a sérültet a helyszínről. A szakszerűtlenül elvégzett, erre a célra alkalmat­lan járművel történő szállítás a beteg egészségi állapotában to­vábbi károsodást, esetleg a sé­rült halálát okozhatja. Sajnos, a közelmúltban történt súlyos közúti baleset két sérült­jét is betegszállításra alkalmat­lan járművel szállították kór­házba, jóllehet az egyik sérült­nek gerinctörése, a másiknak többszörös borda- és végtagtöré­se volt. A néhány perc múlva helyszínre érkező két mentő­gépkocsi dolgavégezetlenül tért állomáshelyére, a sérültek pedig ellátatlanul, minden pillanatban életveszélynek kitéve jutottak a kórházba! Kérjük a gépjárművezetőket, bogy sérültet a helyszínről csak akkor szállítsanak el, ha erre or­vos vagy szakember kéri tel őket Két emberéletet követelt a gyorshajtás Szombaton délelőtt 11.40- kor, Mezőtúr külterületén, a 46-os úton, a 35 éves Rück József (Budapest, XI., Sza­kosíts u. 39 ) az UZ 26—82 forgalmi rendszámú sze­mélygépkocsit — a rendőrség helyszínen történt megálla­pítása szerint — gyorsan ve­zette. A balra ívelő útka- nyarban kisodródott, majd a gépkocsi bal oldalával a jobb oldali útárokba levő akácfának ütközött. Az ösz- szeütközés következtében ifj. Rück József és 72 éves édes­apja, id. Rück József (Bu­dapest, II., Szekér u. 94), sé­rüléseibe a helyszínen bele­halt. Ifj. Rück József né és a 11 éves Rück Judit nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A sze­mélygépkocsiba mintegy 50 ezer forint anyagi kár ke­letkezett. Elgázolta a vonat A zagyvarékasi vasútállo­más közelében a Békéscsaba és Budapest között közlekedő gyorsvonat halálra gázolta a síneken figyelmetlenül köz­lekedő Szabó Gyula, 48 éves köszörűst, zagyvarékasi la­kost. Előadás propagandistáknak Kéthetenként tartja fog­lalkozásait a tiszafüredi nagyközségi pártbizottság szervezésében működő Pro­pagandisták és TIT-előadók klubja. Tegnap délután, a tiszafü­redi járási hivatal üléster­mében dr. Majoros Károly, a Sjzolnok megyei pártbizottság titkára tartott a klubtagok számára előadást „A propa­gandista személyiségének szerepe a tömegpropaganda­munkában” címmel. Új igazgató a József Attila Színházban — Hétfőn renkívüli társu­lati ülésen iktatták be a Fő­városi Tanács, a Kulturális Minisztérium képviselőinek jelenlétében Miszlay Istvánt, a József Attila Színház tár­sulatának űj igazgatóját, aki a kecskeméti színház igazga­tója volt Több mint másfél millió a 13 plusz 1-re A 9. heti totónyeremények a következők: 13 találatos szelvény 1 db, amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nyeremény és a jutalom együttesen 1 573 023 forint 12 találatos szelvény 21 db, nyereményük egyenként 36 441 forint, 11 találatos szelvény 538 db, nyereménye 1422 forint, 10 találatosok száma 5522 db, nyereményük egyenként 208 Ft. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. Jégvédelmi gyakorist A Tisza Tokaj—Tißzabecs közötti, továbbá a Szamos magyarországi szakaszán — összesen 250 km folyóhossz­ban jelenleg 8—10 millió köbméter jég van. A vas­tagsága általában 15—40 centiméter között változik, de például Dambrád—Zá­hony és Tiszaszéntmárton— Aranyosapáti között a Tisza egy 50 km-es szakaszán, valamint a Szamos a Sza- mossályi feletti 30 kilomé­teres szakaszon 1—2 méter vastagságú jég torlódott ösz- sze. E nagy-tömegű jég elvo­nulása hirtelen olvadás ese­tén árvízveszélyt okozhat a Felső-Tisza térségében. Az esetleges jeges árvízveszély megelőzésére a Felsőtiszai Vízügyi Igazgatóság, az fiszakmagyarországi Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Hivatal árvízvédel­mi és belvízvédelmi közpon­ti szervezetének részvételé­vel hétfőn háromnapos jég- védelmi gyakorlat kezdődött a Tisza Tokaj—Dambrád közötti szakaszán. A gyakor­latra a tényleges védekezés­nek . megfelelő körülmények között került sor, így az egvben része az árvízveszély elhárításának is. Kistermelőknek Harmincezer fonna kis csomagolású műtrágya Közeleg a tavasz, a kis­kertek, háztáji gazdaságok lassan benépesülnek. A kö­vetkező hetekben a tavalyi­nál jobb vegyianyag- és ve­tőmagellátásra számíthatnak a kistermelők, — amint azt az illetékes vállalatoknál az MTI munkatársának elmon­dották. A kistermelőknek — a megrendeléseknek megfele­lően — mintegy 30 ezer ton­na különféle kis csomago­lású műtrágyát biztosít az AGROTRÖSZT, ez a meny- nyiség mintegy 15 százalék­kal haladja meg az elmúlt évi tavaszi forgalmat. Az 5 és 10 kilogrammos kálisót az idén már kizárólag szemcsés formában árusítják, ez is előnyös a felhasználóknak. Újdonság a 0,3 literes ada- golású Platán elnevezésű, folyékony, összetett levél- trágya, amely nyomelemeket és növekedést serkentő kü­lönféle anyagokat is tartal­maz. A növényvédőszerek választéka is bővült. Megélénkült a vetőmag­boltok forgalma. Egész sor zöldségfajból a tavalyinál nagyobb kínálat, számos v*» tőmagféle lekerült a hiány­cikkek listájáról és korlát­lan mennyiségben áll aker- tészkedők rendelkezésére. A* üzletekben, vetőmagboltok­ban 25 millió tasak zöldség­vetőmag vár eladásra. A szakboltok, ÁFÉSZ-üzletek már megkapták az igényelt mennyiséget. A jobb ellátás érdekében a vetőmagter- meltető és értékesítő válla­lat területi központjainak szakemberei végiglátogatták a boltokat, és ahol szükség volt rá, — az üzletvezetők­kel egyetértésben, — utólag növelték a vetőmag-készle­tet. Az üzletekben a tasak- csomagok mellett hárommil­lió nagyobb súlyegységű csomag is eladásra vár, a termelők főként a keresett borsó, bab, kukorica, vala­mint a takarmánynövények vetőmagjaihoz juthatnak így hozzá. A nagyobb községekben és városokban legalább két-há- rom üzletben, a falvakban pedig egy-egy boltban lehet vetőmagot vásárolni. A kurucksr bélyegeken Szentendrei nyár Szép bélyegekkel örven­dezteti meg a filatelistákat márciusban a Posta, II. Rá­kóczi Ferenc születésének 300. évfordulójáról hét ér­tékből álló festmény-bélyeg- sorozattat emlékezik meg. Az Állami Nyomdában több­színű mélynyomással, 424 ezer példányban készült bé­lyeget március 27-én adják ki. A 40 filléres bélyegen ismeretlen festő Kuruc—la­banc öszecsapás című képe, a 60 filléresen Veszprémi Endre műve: Rákóczi és Esze Tamás találkozása, az 1 forintos bélyegein Than - Mórnak az Ónodi ország- gyűlés című festménye lát­ható. A 2, 3 és 4 forintos bélyeg ismeretlen festők ké­peit — Táborozó kurucok, Zrínyi Ilona, Kuruc tisztek ábrázolja. Az 5 forintos bé­lyegen Mányoki Ádám is­mert Rákóczi portréja lát­ható. Lakodalom álmenyasszonnyal Rönkhúzást rendeztek va­sárnap a Vas megyei Viszák és Harasztifalu községek­ben. Ennek az ősi népszo­kásnak, régi hagyománynak a felelevenítésére néhány vasi faluiban olyankor kerül sor, amikor farsang idején nincs esküvő. Ahol a lányok nem találnak párra, rönkhú- zási felvonulással egybekö­tött tréfaesküvőt, mókalako­dalmat tartanák. A „meg­szégyenítő” ál esküvővel han­golják vigalomra az egész falu lakosságát, az igazi la­kodalom elmaradásáért Mikor együtt volt a vi­dám, álarcos. lakodalmas menet, az álmenyasszonyt felültették a kerekekre sze­relt farönkre, amelyre zöld gallyakból óoítettek díszhe­lyet, s az ifjú párt végig­húzták a falun. Az idén június 27-én nyit­ják meg a hagyományos szentendrei nyár program­ját Az első napon láthatják" majd a vendégek Kmetty János emlékkiállítását. A július végéig tartó rendez­vénysorozat kiemelkedő ese­ményei a szentendrei teát­rum előadásai lesznek. A város főterén felállított szín­padon Wassermann, Leigh, Darion; La Mancha lovagja című darabját mutatják be 13 alkalommal. Az első elő­adást július 3-ra tervezik. A szentendrei nyár idején nyitják meg a népművészek házát, láthatják majd az érdeklődők Mónus Illés ke­ramikus népművész, alkotá­sait, a népművészet ifjú mestereinek bemutatóját, a teátrum színpadán pedig az amatőr színjátszó együttesek műsorát. A szerb nap kere­tében rendezik meg a Vu- jicsics Tihamér-emlékestet. Készletbörze Tegnap készletbörze kez­dődött Budapesten a KGM Rákóczi úti Technika Há­zában. A március 5-ig tartó — ezúttal harmadízben meg­rendezett — készletcsere-ak- ción 44 kohó- és gépipari vállalat vesz részt. A bör­zére most először készletező vállalatok is jelentkeztek, köztük a Ferrogíobus és a Metalloglobus. A vállalatok a golyóscsapágyaktól a szí­nesfémekig, a villamosszere­lési anyagoktól a gázszerelé­si cikkekig nagy választék­ban kínálják megvételre el­fekvő készleteiket. GYORSLISTA az 1976. március 1-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 7. heti lottószelvények vettek részt. 8 201 364 textil; 8 207 141 színes tv: 8 210 802 ki mit vél; 8 218 843 Utalv; 8 231 431 utalv; 8 249 466 színes tv: 8 253 955 utalv; 8 255 516 utalv; 8 274 550 textil: 8 292 962 8 315 881 utalv: 8 328 969 utalv; 8 331 412 ki mit vál; 8 353 315 utalv; 8 363 233 hűtőg; 8 371 556 te­tőtől; 8 389 372 sztereo r. m.; 8 421 003 utalv; 8 428 122 utalv; utalv; 8 470 470 tv; utalv; 8 495 360 textil; utalv; 8 512 283 tv; 8 537 737 tetőtől; 8 546 098 utalv; 8 580 487 hűtőg; 8 592 555 sztereo 8 600 393 Utalv; 8 602 645 8 618 903 utalv: 8 624 441 kont'hafel: 8 625 618 színes tv; 8 625 791 utalv; 8 *43 818 textil; 8 666 262 tv : 8 683 755 Utah/ ; 8 693 199 tetőtől: 8 694 192 tv; 8 697 282 Utalv: 8 703 918 utalv; 8 736 854 ki mit vál: 8 741 909 rá­dió; 8 755 815 utalv: 8 757 507 ut; 8 769 582 utalv: 8 770 269 sztereo rn.: 8 774 597 utalv: 8 812 651 sze­nes tv; 8 841 985 Utalv; 8 848 110 textil; 8wm utalv; »*591*4 8 440 320 8 494 619 8 496 940 r. m.; tetőtől: textil; 8 866 449 utalv: 8 878 135 te­tőtől : 8 887 187 hűtő : 8 887 291 konyhaiéi; 8 903 225 bútor lak­bér: 8 918 146 hűtő; 8 922 000 ut; 8 930 409 tv; 8 932 796 utalv; 8 937 390 utalv; 8 957 837 bútor lakbér; 8 966 847 utalv; 8 970 222 utalv; 8 980 497 utalv; 17 498 975 hűtőgép: 62 000 355 ut; 62 028 644 textil; 62 030 058 utalv; 62 048 232 színes tv; 62 052 068 utalv; 62 075 488 hűtőgép.; 62 076 362 konyhaíelsz.; 62 078 686 hűtőgép; 62 083 918 rádió; 62 094 104 sztereo r. m. és ut; 62 153 339 utalv; 62 182 158 tetőtől talpig: 62 308 031 tv; 62 332 253 utalv; 62 369 537 tex­til ut; 62 376 639 utalv; 62 381 128 utalv; 62 381 908 rádió; 62 382 928 utalv; 62 384 810 utalv; 62 388 052 utalv; 62 390 589 utalv; A nyertes szelényeket 1976. március 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-íiókok vagy ' a Posta útján a Sport­fogadási és "Lottó Igazgatóság­hoz (1875 Budapest. V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vál­lalunk. CMTD A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: ♦ Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető; * minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 23. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents