Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

1976. március 27, SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 7 Papp László LJ a felszabadulás utáni ** sportéletünket egyet­len emberben kellene meg­személyesíteni — az Papp László lenne. Az angyalföl­di fiú sportkarrierje hosszú ideig szimbolikus jelentősé­gű volt. A londoni olimpián, 1948-ban kezdődött a párat­lan sorozat, amelyhez fogha­tót azóta sem látott az ököl­vívóvilág: három olimpiai versenyen állt a dobogó leg­magasabb fokán a „mokány magyar”. Az ötvenes években gye- rekeskedő srácok az ő példá­ján felbuzdulva csavarták törülközőbe kezüket, s csé­pelték egymást önfeledten. Es persze a küzdők mindket­ten „pappiacik” voltak. Nép­szerűsége a mai napig pél­dátlan. Érdekes lenne össze­számolni, hány fényképe függ ma is a falakon szerte az or­szágban. Még az ellenfelei is „mennybe mentek”: mert va­jon emlékezne-e a magyar sportközvélemény az angol Wright-ra, a dél-afrikai Van Schalkvyyk-ra, vagy éppen az amerikai Torres-ra, ha nem ellenük vívja olimpiai döntő mérkőzését Papp László. A háromszoros olimpiai bajnokság már magában is egyedülálló volt, de Papp többet akart. Mindent. A pro­fi ökölvívás veszélyt rejtő meredélyeit is szerette volna megmászni. Aztán némi tétovázás után új arcát ismerhettük meg a K. O. királynak. Az óköIví- vó sportvezetőjét. A sikerért ötven éves berzenkedő egyénisége itt is vihart kavart, ám amikor le­mondott vezetőedzői tisztjé­ről, a közvélemény valóság­gal visszatuszkolta a szorító sarkába. Nemrég Szolnokon tűnt fel a szakmunkástanulók or­szágos versenyén. Rajongói­nak gyűrűjében nézte végig a küzdelmeket, de amikor arról kérdeztük mit javasol a sportpályafutásuk elején ál­ló fiataloknak, megállíthatat­lanul ömlött belőle a szó. Papp László ötven éves. Es az ötödik olimpiájára készül. Montreálban tanítványainak szorít majd. Hogy mit forgat fejében ezt — ismerve mér­céjét — nem nehéz kitalálni. Ám nagyratörő terveit ezút­tal Gedóéknak kell valóra váltani. — Pb — Kosárlabda, MNK országos selejtezd Kikaptak a szolnoki csapatok A kosárlabda Magyar Nép- jobb dobók: Varga (18), Szi- köztársasági Kupában az or- lak (16). ilL Tarjányi (12), szágos selejtezők során a leg- Adám (8). jobb 24 közé jutásért ját­szottak megyénk NB Il-es csapatai. Az Olajbányász fér­fi és a MÁV női csapata egy­aránt a SZEOL ellen vette fel a küzdelmet és mindkét szolnoki gárda vereséget szenvedett * Férfi: SZEOL — Sz. Olaj­bányász 86:52 (38: 28), Sze­ged. Az olajbányászok csak az első félidőben tudták fel­venni a versenyt a SZEOL- lal. A szolnokiak legjobb do­bói: Pál Szabó (12), Szabó (8), Majzik (8). Ezzel az Olajbá­nyász elbúcsúzott az MNK további küzdelmeitől. Nők: SZEOL — Szolnoki MÁV 56:53 (29:26), Szolnok. A jó képességű szegedieknek a MÁV végig egyenrangú el­lenfele volt és szoros küzde­lemben szerezte meg a SZE­OL minimális arányú győzel­mét. A vasutas lányok nem tudták kihasználni helyzetei­ket, így ők is kiestek a továb­bi küzdelmekből. Megkezdődött a. megyei férfi és női bajnokság tava­szi idénye is. A Szolnoki MTE mindkét utánpótlás csapatát a megyei bajnokságban sze­repelteti. Az első forduló ér­dekessége, hogy a női me­zőnyben a Szolnoki MÁV II. és a Szolnoki MTE III. csak hosszabbítás után tudott győzni. Eredmények: Szolnoki MÁV 11. — Szol­noki MTE II. 46:34, Szolnok. Az első félidőben a MÁV lá­nyok 6 pontos előnyt szerez­tek, s ékkor úgy tűnt, hogy a vasutasok könnyedén győz­nek. A második játékrészben feljött az MTE és a 11. perc­től megfordították az ered­ményt. A befejezés előtt még a piros-feketék vezettek egy kosárral, de az utolsó perc­ben a MÁV-nak sikerült ki­egyenlíteni, így hosszabbítás következett, amelyben az MTE már tehetetlen volt, hi­szen csak hárman kezdték el a játékot. A harmadik perc­ben a játékvezetők lefújták a mérkőzést, mert az MTE csapata egy főre olvadt. Leg­Szolnoki MTE III. — Jász­berényi Tanítóképző Főisko­la 56:50. Jászberény. A taní­tóképzősök az első félidőben 15 pontos előnyt szereztek, a második félidőben azonban a feljavult MTE lányok már tetszés szerint dobták a ko­saraikat, s ekkor a hazaiak nyolc percig egyetlen pontot sem szereztek. Az MTE nem­csak ledolgozta hátrányát, hanem a vezetést is átvette. A véghajrában a jászberé­nyiek kiegyenlítettek, de mi­vel nem volt cserejátékosuk, az MTE felülkerekedett és győzött. Legjobb dobók: Gyenge (24), Kazinczi (14), Fontos ' (12), ill. Matyó (17), Teleki (10), Túzok (10). SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Karnyóné — Elektra (Ip. tan. — Ybl Miklós bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Gawain és a zöld lovag (14), Tallinn: Zongora a levegőben, Tisza: Mackenna aranya (felemelt hely­áron). Szandaszőlős Terv: A farkassziget rejtélye. Jászberény Lehel: Aranyvadászok (14. fel­emelt helyáron), Próbaidősök (du.). Kisújszállás Ady: Verij- szkij negyed melódiái. Kunhe­gyes Szabadság: A rejtelmes sziget. Kunszentmárton Körös: Fiatváros alattvalói. Mezőtúr Dó­zsa: Egy novemberi nap, Sza­badság: Elszakadás (16), Béke: Az öreg. Tiszafüred Tisza: Kese­rű csokoládé (14). Törökszent- miklós Dózsa: Piedóne a zsaru, Hunyadi: Magánbeszélgetés (14). Túrkcve Vörös Csillag: Árvács­ka. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Zenezuhatag. Szerkesz­tő : Forró Tamás. A tartalomból: Slágergyűjtők albumába. — Slá­gerek 5—10—15 éve. Beat hírek. — Mikrofonvégen Dinnyés Jó­zsef. — Bemutató program új­donságokból. — Slágermúzeum: Jerry Lee Lewis és a Hungária felvételeiből. — Mondd el ál­modat! — 18.00—18.30: Hétvégi kaleidoszkóp — az Alföldi kró­nika heti összefoglalója. Műsor­vezető: Trömböczky Péter. A tartalomból; A nap hírei, — A Vízilabda Ma: bajnoki rajt az OB l-ben Takó (a kapuban) és az olimpiai-kerettag Pintér fősze­replő lehet a Vasas elleni mérkőzésen Sakk Hajrá a megyei döntőben A megyei egyéni sakkbaj­nokság „A” döntője véghaj- rához érkezett; az utolsó for­dulót ma játsszák le. A tét az országos elődöntőbe jutás. Jelenleg Helmrieh József (Sz. MTE) áll az élen 7 ponttal, Kiss és Lázár (Olajbányász) 6—6, valamint Babucs (Jb. Lehel), Hágó (Olajbányász), Takács (Túrkeve) 5.5 ponttal követik. Jászberényben véget ért a „B” döntő küzdelme. A me­gyei ifjúsági bajnok Sápi Já­nos (Lehel SC) bizonyult a legjobbnak klubtársa dr. Horgos! Ödön ellen. A har­madik helyezett Kelemen Ferenc (Lehel SC) eredménye alapján I. osztályú minősí­tést szerzett. A megyei II. osztályú csa­patbajnokság eredményei: Olajbányász II. — Cibakhá­za 6.5:1.5, Rákóczifalva — Jászladány 4:4, Jászárokszál- lás — Kenderes 4:4, Tiszasüly — Tószeg 1.5:6.5, Jánoshida — Jászlapáti 3:5, Jb. Lehel SC II. — Tiszafüred 3:5, Új- szász — MTE II. 2:6. A megyei I. osztályban va­sárnap Szolnokon rangadóra kerül sor; az első helyezett MTE és a második helyen álló Jb. Lehel SCH. csapatai között A MEGYEI I. OSZTÁLY jelenlegi Állasa 1. SZMTE 4 4 — — 3S.5 2. Lehel SC 4 4 — — 38.5 3. Karcagi VM 4 2 — 2 27 4. Mezőtúr ÁFÉSZ 4 3 — 1 22 5. Kisújszállás 4 2 — 2 20.5 6. Tiszaföldvár 4 — — 4 16.5 7. Túrkeve 4 1 — 3 16 8. Kunhegyes V*M 4 — 4 12 Labdarúgás Kispályás bajnokság Jászberényben Jászberényben az egyik leg­népszerűbb sportág a minden évben megrendezendő városi kispályás labdarúgás. Közel 300 játékos részvételével I. és II. osztályú csoportokban 10—10 csapat küzd a baj­noki pontokért. A bajnokság roa kezdődik, elkészült a sor­solás is és októberig min­den szombaton a városi sporttelepen a megszokott heves küzdelmekre van le­hetőségük a vállalatokat, va­lamint termelőszövetkezete­ket képviselő csapatoknak. A mai napom OB I-es ví­zilabda csapataink már baj­noki pontokért szállnak víz­be. A Szolnoki Vízügy-Dózsa az első fordulóban Budapes­ten a Nemzeti Sportuszodá­ban a tavalyi bajnok Bp. Vasas ellen veszi fel a küz­delmet. 18 órakor. A szolnokiak fiatal edzője Urbári Lajos —- aki tavaly még aktív tagja volt az együttesnek — néhány kis­ebb zavaró körülmény elle­nére, jónak ítélte meg a bajnokságra való felkészü­lést. A csapatban bizakodó a hangulat, célkitűzésük, hogy a tavalyi tizedik helyezéssel szemben az idén a középme­zőnyben végezzenek. Az első forduló előtt a ke­ret tagjai közül Ugrai baj­lódik ujjsérüléssel és Vörös­vári kisebb megfázással, rá­juk az első fordulóban még nem is számítanak. A Vasas elleni mai mérkőzés kezdő csapata a következőkből ke­rül ki, kapusok: Takó, Pin­tér, mezőnyjátékosok: dr. Bo­ros T., Varga J.. Pintér I., dr. Hecsei, Pásztrai L., Cseh S., Varga Zs. Kozák T., Ragyogó futóteljesítmény­nyel fejezte be szereplését a franciaországi Auch-ban megrendezett nemzetközi öt­tusa idténnyitón a magyar válogatott, s ezzel a négy szám után vezető Szovjet­uniót megelőzve megszerez­te a végső győzelmet. Az egyéni összetettben a vi­lágbajnok szovjet Pavel Led- nyev vitte el a pálmát, s így pontosan ugyanaz az eredmény születet, mint a tavalyi mexikói világbaj­nokságon, ahol a csapatban a magyarok győzedelmesked­tek. Futás egyéni: 1. Burley (amerikai) 1366, 2. Glenesk Agócs Gy., Berkes P., Halász M. Holnap már itthon, a Damjanich uszodában az (amerikai) 1333, 3. Kancsal 1331 ponttal, csapat: 1. Egye­sült Államok 3855, 2. Fran­ciaország A 3831, 3. Magyar- ország 3804 ponttal. Az egyéni verseny győzte­se : Pavel Lednyev (Szov­jetunió) 5242. 2. Gueguen (francia) 5206, 3. Kancsal Ta­más 5187, 4. Szombathelyi Tamás 5147, 5. Moszolov (szovjet) 5115, 6. Maracskó Tibor 5025 ponttal. Az összetett csapatverseny győztese: Magyarország’15359 2. Szovjetunió 15 319, 3. Franciaország B 14 679, 4. Egyesült Államok 14 626, 5. Franciaország A 14 347 pont­tal. ' újonc Vasas Izzó ellen lát­hatják a sportág hívei ked­venceiket 17.30 órakor. Események Kosárlabda, megyei bajnokság női: Szolnoki MTE III—Szolnoki MÁV II, Szolnok, Közgazdasági Szakközépiskola, 14.30; Tisza- íöldvári Gimnázium—Jászberényi Tanítóképző, Tiszaföldvár, 15.30; Karcagi Gimnázium—Törökszent­miklósi Gimnázium, Karcag, 15; Férfi: Szolnoki Vegyiművek— Karcag Mezőgazdasági Szakis­kola, Szolnok, v 18.45; Karcagi Gimnázium—Törökszentmiklósi Gimnázium, Karcag, 16.15. Sakk: megyei egyéni bajnok- ság, ,,A” döntő, Szolnok, megyei testnevelési és sporthivatal szék­háza, (Mátyás k. u.) 9. Súlyemelés: területi úttörő, serdülő, ifjúsági kiválasztó, ver­seny, Szolnok. MTE tiszaparti súlyemelő terme, 15. Tömegsport: kispályás városi labdarúgó bajnokság, Jászbe­rény, városi sporttelep. Idegenben szerepelnek: a Szol­noki Vízügy-Dózsa OB I-es ví­zilabdázói a Nemzeti Sport­uszodában Budapesten a Vasas ellen, a Honvéd Kilián FSE. a Vízügy-Dózsa, a VOLÁN asz­taliteniszezői a dr. Kőhalmi László emlékversenyen Pécsett, a jászapáti Tsz SE és a Szol­noki MÁV ifjúsági birkózói Debrecenben területi kiválasztó versenyen. Kézilabda NB I Szolnokon játszik a Bakony Vegyész A Magyar Kézilabda Szövetség határozata értelmében az ohm- piára való felkészülés évében az NB I-es bajnoki mérkőzéseket teremben kell játszani. A Ba­kony Vegyész női csapata nem rendelkezik teremmel ezért a szolnoki tiszaligeti sportcsar­nok vezetőivel kötöttek bérleti szerződést az 1976-os bajnoki idényre. A csapat 1975-ben a tabella második helyén végzett a Bp. Vasas mögött és több vá­logatott játékossal rendelkezik. A szövetség már elkészítette a sorsolást., mely szerint a Ba­kony Vegyész szolnoki program­ja a következő: április 18 (va­sárnap), 19: Bakony Vegyész— Goldberger, május 2. (vasár­nap) 11: Bakony Vegyész— Testnevelési Főiskola, május 6 (csütörtök). 18: Bakony Vegyész —FTC. május 16 (vasárnap). 19: Bakony Vegyész—Híradótechni­ka, május 18, (kedd), 18: Ba­kony Vegyész—Csorna, május 22 (szombat), 18: Bakony .Vegyész— Bp. Vasas. Vereség idegenben is A középiskolás kosárlabda kupa országos közápdöntőj-é- ben a karcagi Gábor Áron Gimnázium a miskolci Föl­des Ferenc Gimnázium csa­patával találkozott. Az első összecsapáson a karcagiak még szoros küzdelemben ma­radtak alul, — mindössze 65:58 arányban, az újabb ta­lálkozón már jobban kidom­borodott a több, junior.baj­nokságban szereplő játéko­sokkal felvonuló miskolciak nagyobb tudása, és 98:62 arányban nyertek. Kesztyű nélkül Áli ellen A nehézsúlyú hivatásos ökölvívó világbajnok Muhammad Ali június 26-ra, Tokióba nem mindennapi küzdelemre vál­lalkozott. A Brazíliában nevelkedett japán birkózó-király, Antonio Inoki ellen vív 15 menetes mérkőzést. A részletes szabályokat most dolgozzák, ki, az már biztos, hogy Ali 4 unciás ökölvívó kesztyűvel, Inoki pedig puszta ököllel harcol. Ali erre a „cirkuszra” 6.1 millió dollárért vál­lalkozott, Inoki részesedése körülbelül 4 millió dollár lesz. — Régi vágyam volt, hogy egy híres birkózóval össze­csapjak — mondotta Ali, aki Tokióba utazása előtt két mér­kőzést vív a világbajnoki címért. Nagy show lesz, s egy pilla­natig sem kétséges, hogy elbánok Japán fiatal oroszlánjával. MAI MŰSOR héten történt. — Városi krónika: Karcag. — Ünnepi készülődés: forradalmi tavasz. — Az új gaz­dasági szabályzók. — Sport. — Programajánlat. KOSSUTH 8.27: Romatikus kórusok. — 8.40: Lányók. asszonyok. —9.05: Három Vivaldi-concerto. — 9.35: A Magyar Nyelv Hete. — 10.05: Bartók Béla zongorázik, Szigeti József hegedül. — 10.53: A Rá­diószínház bemutatója. Buda­pesti krétakör. Szabó Orsolya dokumentum játéka. — 12.20: Ze­nei anyanyelvűnk. — 12.30: Ma­gyarán szólva... — 12.45: Me­lódiakoktél. — Közben: 13.30: Kellemetlen beszélgetések. — 13.40: A Melódiakoktél folytatá­sa. — 14.05: Budai Ilona és Lu­kácsi Huba népdalokat énekel. — 14.25: Szerkesztőségi beszél­getés Pest megye 1976-os mező- gazdasági és élelmiszeripari ter­veiről. — 14.55: Üj Zenei Üjság. — 15.30: A cárevics. Részletek Lehár Ferenc—Kulinyi Ernő ope­rettjéből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Bartók: Concerto. — 18.15: Színházi világnap. — 18.40: Köz­vetítés a magyar liga-válogatott —Argentína labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. — 19.30: Kuruc dallamok. — 19.50: Rákóczi nyo­mában. — 20.55: Albert Schwei­tzer Bach-műveket orgonái. — 21.28: Verbunkosok, régi nóták. — 22.15: Közvetítés a Hat nem­zet kardversenyről, a nemzet­közi tornászbajnokságról és a nemzetközi birkózóversenyről. — 22.50: A beat kedvelőinek. — 23.35: Massenet operáiból. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Normann Luboff kórusa énekel. — 8.20: Bulgáriai beszél­getések. — 8.33: A mikádó. — Részletek Sullivan—Gilbert ope­rettjéből. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.33: Szent­endrei Klára és Solti Károly nó­tákat énekel. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Az 1975. évi Drezdai Nemzetközi Dixieland­fesztivál felvételeiből. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.05: Nézd, amit én nem látok. Vita a va­kok foglalkoztatásáról (ism.). — 13.33: Puccini: A Nyugat lá­nya. — Az opera fináléja. — 14.00: Napraforgó. — 15.00: Gla­zunov: Raymonda — Nagyke- ringő. — 15.08: Versek világa. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.33: Magángyűjtemény. — 16.33: öt­órai tea. — 17.40: Közvetítés a magyar liga-válogatott—Argen tí- na labdarúgó-mérkőzés I. fél­idejéről. — 18.33: Bordalok ope­rettekből. — 19.01: Krimikedve­lőknek. — 20.00: A Belügymi­nisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik. — 20.38: Slágermúzeum. — 21.31: Cornelius: A bagdadi borbély. Kétfelvonásos opera. — 23.19: Népdalkórusok. — 23.35: Tánc­rend Olaszországból. TELEVÍZIÓ 8.03: Iskolatevé: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.). Hon­védelmi ismeretek. Egyéni vegy­védelmi eszközök. — 8.25: Té- tétorna (ism.). — 8.30: Kuckó (ism.). — 9.00: Látókör. Gazda­ság—társadalom—egyén. Politikai vitaest XIII/ll. (ism.). — 9.45: ^A flamandok titka. Magyarul beszélő francia film. IV. rész. (Ism.) (Színes!). — 10.40: Mű­vészeti Magazin (ism.). (Színes!) — 13.23: Rendezte: Katkics Ilo­na. Fésűs Éva: Palacsintás ki­rály. Mesejáték. I. rész (ism., színes;) — 15.00: Hírek. — 15.05: Pergő képek. Amatőr filmesek műsora. — 16.05: Reklámműsor. — 16.15: Felejthetelen április. A Horizont Szerkesztőség műsora (színes!). — 16.45: 5-tusa. Hu­szárvágás. — 17.05: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában (színes!). — 17.30: Reklámímű- sor. — 17.40: Magyarország— Argentína labdarúgómérkőzés. Közvetítés a Népstadionból (színes!). — A szünetben: Cica­vízió. — 19.30: TV-híradó. — 20.00: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Színházi világnap. Shakespeare: Othello. Tragédia két részben. A Madách Színház előadása felvé­telről (színes!). — 22.50: Tv-hír- adó 3. BUKAREST: 12.45: Népszerű koncert. — 13.30: Rajzfilm. — 15.30: Kultu­rális-művészeti kaleidoszkóp. — — 15.50: Visszatekintés az inn­sbrucki téli olimpiai játékokra. — 17.05: A tv-klubia. — 18.20: Riportműsor. — 18.25: A leg­kisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 19.00: TV-enciklopédia. — 19.50: A koja.k c. folytatásos film. — 20.50: A vasárnap sportja, — 21.10: Varieté-műsor. Akárcsak a tavalyi VB-n ... Győztek a magyar öttusázók

Next

/
Thumbnails
Contents