Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
lüití. Hinaus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A pc ilyö széléről ’-» s,v • «-■ A „jószándék" eredménye Vasárnap a Szolnoki MTE egygólos előnnyel kezdte a második félidőt. Mégis olyan támadásokat láthatott a szurkolósereg, mintha legalábbis egy-két gólos hátrányt kellett volna behozni. Sajnos az első 45 perc tanulsága és a szünetben kapott intelmek eredménytelennek bizonyultak a hazai játékosok számára. Az első félidő nagy küzdelmet, gyenge játékot, „foggal-körömmel” védekező ellenfelet és egy — mondhatni — kiverekedett hazai gólt hozott. Ügy látszott, ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A szünetben Géléi József vezető edző arra kérte a labdarugókat, hogy az előnyt tartsák, hogy a védekezést helyezzék előtérbe és csak ha lehetőség nyílik, akkor kapcsolódjanak be a védők a támadók munkájába. Nos az MTE-fiúk nem fogadtak szót — szekeres — Gyengélkedett a csatársor A nagy érdeklődéssel várt tavaszi első forduló nem kívánt eredményt hozott a kékfehérek számára. A vereség okát a szakvezetés a támadósor gyengélkedésében látja, ráadásul Pagonyin, Molnáron és Pappon kívül Repka is formán alul játszott. Bár a csapat lelkesen küzdött, de a lassú, körülményes támadások a jól és veszélyesen játszó Lehel ellen nem vezethettek eredményre. Igazán veszélyes akciót és kapura lövést nem tudtak produkálni a Szolnoki MÁV csatárai. A labdát sem tudták tartani, így nagyobb feladat hárult a középpályásokra. A Lehel az első fél óra után megérezte a pontszerzés lehetőségét, felgyorsította játékát, és szinte minden támadása gólveszélyt jelentett. Igaz a nagy rivális, Szarvas is vereséget szenvedett, így az esélyek nem változtak. De mindenképpen le kell vonni a tanulságot, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló kisiklást. Fel kell gyorsítani, ütőképessé kell tenni a csatársort. Ha az újabb nehéz szarvasi mérkőzés előtt nem lesz elég idő a kulcsjátékosok formába hozására akkor a személycserével elérhető „vérátömlesztéstől” sem szabad visszariadnia a szakvezetésnek. — tamási — Szerény körülmények között is siker Kézilabda Damjanich Kupa Varga Zoltán, az Olajbányász játékosa gólt szerez a szegediek ellen Meglehetően rosszul kezdődött a kézilabda Damjanich Kupa szervezése, mivel a megkeresett NB I-es és NB I B-s csapatok többsége még válaszra sem méltatta a megyei kézilabda szakszövetséget. Nagy erőfeszítések árán végül is sikerült összehozni a mezőnyt, sajnos csak a férfiak részére — a nőknél csupán a Bakony Vegyész csapata jelentkezett. A kuaa második fordulóján már sokkal inkább kidomborodott a kézilabdajáték szépsége, sokkal több jól előkészített, akcióból esett gólnak tapsolhatott a közönség. A második forduló eredményei: Szolnoki Olajbányász SE — Dunakeszi VSE 18:18 (3:3), Békéscsabai Vízmű SC — Szegedi Volán SC 20:14 (11:5), Békéscsabai Vízmű SC — Dunakeszi VSE 25:22 (12:13), Szegedi Volán SC — Szolnoki Olajbányász SE 23:15 (13:7), Dunakeszi VSE — Szegedi Volán SC t3:28 (6:14), Szolnoki Olajbányász SE — Békéscsabai Vízmű SC 29:16 (14:6). A két forduló után a végső sorrend: pont 1. Szegedi V. 6 .5 — 1 140:100 10 2. BCs. vízmű 6 4 1 1 133:113 9 3. Sz. Olajb. 6 1 1 4 109:133 3 4. Dunakeszi 6 — 2 4 110 ;133 2 A díszes kupát egyéves időtartamra a kivívott első hellyel a Szegedi Volán SC csapata szerezte meg. A legjobb kapusnak a békéscsabai Rácz János bizonyult, míg a legtöbb gólt az ugyancsak békéscsabai Benkő Árpád dóbta, 37-et. A Damjanich Kupa versenysorozaton a látottak és a tapasztaltak szerint elmondható, hogy ilyen szerény részvétel mellett sem keltett csalódást a torna. Megfelelően szolgálta a megjelent csapatok felkészülését, hiszen nagyszerűen illeszkedett a csapatok edzéstervébe. Jövőre minden bizonnyal sokkal több. remélhetőleg női csapat is részt kíván venni a küzdelmekben. A Szolnok megyei Néplap 10. heti totótippjei alap 1. Szolnoki MTE—Budafok 1x2 2. Bp. Spart.—K. KFSE 1x2 3. FÖSPED—VOLÁN x2 4. Nagybátony—Dunaújv. . 1x2 5. Szekszárd—Várpalota lx 6. Bábolna—Dorog 1x2 7. Enying—GANZ MÁVAg 8. Pécsi BTC—Pénzügyőr 1x2 9. Dunaújv. Ép.—Siófok lx 10. Cagliari—Napoli 1x2 11. Fiorentina—Bologna 1 12. Lazio—Juventus 1x2 13. Verona—Internazionale 1x2 bontás 1X2 lx 1X2 1X2 lx 2 IX 1x2 lx 2 lx lx 2 2 2 lx X2 X2 X2 X2 X2 X2 X2 X2 2 2 lx 2 • lx X lx lx lx lx lx lx lx lx lx lx lx X lx 2 lx X *> 2-2 2 2 2 2 2 2 2 2 X 2 X 2 1x2 2 2 lx lx lx lx lx lx lx lx 2 1X2 2 X 2 1X2 X X 1 l 1 1 1 1 1 1 X 1X2 X 1x2 X 1x2 X X X 1X2 X 1X2 X 1X2 1X2 1x2 Megérdemelt taps A Magyarország—Románia válogatott nemzetek közötti kézilabda mérkőzés előtt a tiszaligeti sportcsarnokban a Szegedi Volán és a Szolnoki Olajbányász csapata lépett pályára. Az NB I-es szegediekkel szemben az Olajbányászok végig kitűnően játszottak, és szorossá tudták tenni a találkozót, amely 13:16-ra (10:7) végződött. A megfiatalított szolnoki gárda ezen a találkozón bebizonyította. hogy számítani lehet rájuk az NB I B erős mezőnyében is. A több mint 1200 sportbaráttól mindkét csapat megérdemelt tapsot kapott. A variáció reális előiordulási valószínűségre van alapozva. A nyolc t^áromesélyben bárhol legalább két 2-esnek egymás alatt, a 2-esek alatt legalább két x-nek kell bejönnie, szintén egymás alatt. A variáció megjátszása egy hibapontra 785 forintba kerül. Kollektív játékszelvényen is megjátszható, hibapont nélkül. V. Gy. rr MAI MŰSOR MOZI Szolnok Vörös Csillag: Ne féljetek a szerelemtől. Tallinn: Csendes otthon, Tisza: Végzetes aranyrögök. Szandaszolős Terv: szünnap. Jászberény Lehel: Archív filmelőadás, IV. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszent- márton Körös: Csoda Milánóban (filmbarátok nűsora). Mezőtúr Dózsa: Puha ágyak, kemény csaták (16, felemelt helyáron), Szabadság: A londoni férfi. Béke : szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: Keserű csokoládé (14). Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.10: Nyugdíjasok emlékkönyve — Keresztes Agnes riportja. — A tiszakécskei népdalkor műsorából. — 17.25: Farmer és nyakkendő — a stúdió ifjúsági magazinja. Szerkeszti: Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Ritmuskoktél. — 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Magvar előadóművészek. Beethoven-felvételeiből. — 9.15: Ibert: Kis szvit. — 9.30: Nóták. — 10.05: ,,Nyitnikék” — Kisiskolások műsora. — 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.55: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: KÖnvv- szemle.' — 13.30: Tiszán innen. Dunán túl. Népzenei műsor. — 14 00: Ezeregy délután. — 14.30: Tíz musical — tíz sláger. — 15.10: Tckolarádió. — 15.50: Gers- ter:, Vidám zene öt fúvóshangszerre. — 16.00: A világgazdaság hírei — 16.10: II. Rákóczi Ferenc önvallomásairól — V. rész. — 16.30: Az élő népdal. — 16.40! Hilde Güden operettdalokat énekel. — 17.05: A környező világ. — 17.30: Mahler: Gyermek gyászdalok — dalciklus Rückert versekre. — 17.55: Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Zentai Anna és Sárdy János énekel. — 18.15: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. — 18.25: TJj könyvek. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: A Protest song nagy előadói — II. rész. — 20.56. Kis magyar néprajz. — 21.06: Vavrinecz Béla féld.: Magyar Képeskönyv. — 21.25: Lemezek közt válogatva. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: David Ojsztrah ■ (hegedű) és Szvjatoszlav Richter (zongora) felvételeiből. — 23.32: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. Molnár Ferenc nótákat énekel. — 0.10: Madrigálok. PETŐFI: 8.05: Bródy Tamás operettjeiből. — 8.33: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. —. 9.23: Délelőtti tona. — 9.33: Külpolitikai klub. Mi és a harmadik világ. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Dzsesszfelvételekből. — 12.33: Rendezte: Turián György. Háromszög a négyzeten — Deák Tamás egvfelvonásos groteszk- jének rádióváltozata. — 13.03: Carlo Maria Giulini operafelvételeiből. — 13.33: Távoli dallamok. — 14.00: Blantyer dalaiból. — 14.09: Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio. — 14.25: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. Szerkesztő: Benezés Magda. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés: — 15.36: Láng István Kövesdy János verseire írt dalaiból. — 15.46: Puccini: Pillangókisasszony — Szerelmi kettős. I. felv. — 16.00: Énekszóval, muzsikával. Fiatalok népzenei műsora. — 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Zám- borszky Kálmán gordonkázik. Zongorán közreműködik: Frey- mann Magda. — 16.30: Hírek. — 16.33: Pásztor László táncdaiai- ból. — 16.55: Reklám. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Játékmester kerestetik! Döntő — a III. országos módszervásáron, Székesfehérvárott. Helyszín: az Építők Művelődési Háza. Versenyzők: Dénes István, Budakalász — Görgényi Zoltán, Tamási — Gulyás Ferenc, Szolnok — Jónás Zoltán, Gyöngyös. Szerkesztő-műsorvezető: Padisák Mihály. Rendező: Petrik József. — — 18.00: A világgazdaságban történt. — 18.10: Februárban hallották először — Tánczene. — 18.33: A Rádió Dalszínháza. Sullivan: A mikádó. Ktéfelvonásos operett. — 20.33: Ingyen nyaralás. Epizódok Hidas Antal: Márton és barátai című regényéből. — 21.09: En mindenkire mindig csak felnézek. . . Zoli bohóc regénye. — 22.33: Tánczene Berlinből, Moszkvából, Szófiából és Bukarestből. — 23.32: Gluck operáiból. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 8.00: Tévétórna (isin.). — 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) Micsoda dolog! — 9.20: Kémia (Középisk. T. oszt.). Az alkáli földfémek és vegyületeik. — 9.55: Német nyelv (Középisk. I—II—III—IV. oszt.) Tudnak az oroszlánok úszni? — 10.20: Delta. Tudományos híradó, (ism.). (színes!) — n.oo: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat. Másnap reggel, (ism.). — 11.50: Játék a betűiekéi, (ism.) —12.15: Cole Porter Párizsban. Zenés film. (ism.) (színes!). — 13.05: Iskolatévé: Orosz nyelv. (ism.). — 17.13: Hírek. — 17.20: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 17.25: Dynamo Dresden—FC Liverpool. UEFA Kupa labdarú- gómérlcőzés. (Negyeddöntő.) Közvetítés Drezdából, (színes!). A mérkőzés szünetében: Reklámműsor. — 19.20: Esti mese. (színes!) — 19.30: TV-híradó. — 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: A fiaman- dok titka. Magyarul beszélő francia tévéfilm-sorozat I. rész. (színes!). — 21.00: A TV-híradó különkiadása az SZKP XXV. Kongresszusáról. (színes!). — 21.20: Magyar tájak. 2. A tatabá- nvai medence. Egy ipari tái és környéke. (színes!). — 21.50: Látogatóban Hauser Arnoldnál. Port-éfilm. I. rész. — 22.40: TV- hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Tisztelgés Sopronnak. Képzőművészeti rövidfilm. (ism.) — 20.40: Veszélykeresők. Amerikai rövidfilm. Vízisí és csónakverseny. (ism.). — 20.50: TVhíradó. 2. — 21.10: Marie. ?íagyarul beszélő NSZK tévéfilm. BUKAREST: 15.00: Iskolatelevízió. — 15.30: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: A volánnál. Autóvezetőknek. — 17.30: Steau—Dinamo férfi kosárlabdamérkőzés. —7 3.20: A sebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Reflektor. — i9l5: Marina Vlady a film archívum műsorán. Kosárlabda NB II Biztos MTE győzelem Női: Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV 66:50 (36:16). Szolnak, Véső utca, 200 n. v.: Virik, Molnár. SZMTE: Herczeg (8), Czitán (15), Toros (5), Szekeres (18), Ech- bauer (15), csere: Ötvös (2), Hán (3). Edző: Balogh Gyula. SZMÁV: Kovács (4), Nádas (16), Palatínus (12), Németh (8), Horváthné (4), csere: Dobos (3), Horváth (1), Palla (2). Edző: Horváth János. Mindkét csapat játékosain érezhető volt a tét nagysága. Az MTE egyre jobban, játékba lendült, a MÁV játékosai idegeskedtek. A második félidőben kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, sőt egyre csökkent a piros-fe-. kefék előnye. Az MTE együttese végeredményben a vártnál biztosabban nyerte a találkozót. Férfi: Szolnoki Olajbányász— BE AC 51:59 (23:27). Szolnok, MÁV-csarnok. V.: Virik, Molnár. Szolnoki Olajbányász-: Pál Szabó (12), Majzik (10), Palla (2), Mé-' szaros (2), Acsay (6). Csere: Szabó (15), Kékesi, Vona (2), Máj ercsik, Kovács. Edző: Mészáros László. A megfiatalított Olajbányász csapata a várakozásnál jobban helytállt az egyik bájnokesélyesnek jelölt BEAC csapatával szemben. Meglepetés nem született, de a szolnoki fiúik nem okoztak csalódást. Villámtorna Február 28-ám rendezte mog a jászberényi városi sportfelügyelőség a kosárlabda villámtornát. A hűtőgépgyári sportcsarnokban a szolnoki Vegyiművek SC, a Lehel SC, az Erősáramú Szakközépiskola és a Hűtőgépgyár csapatai vívtak körmérkőzést. A tornán az elsőség az izgalmakban bővelkedő Lehel SC—Szolnoki Vegyiművek SC mérkőzésen dőlt el. amelyet végül is a jászberényiek nyertek 32:30 (10:20) arányban. Asztalitenisz Három szolnoki bajnokot avattak Cegléden A hétvégén Cegléden rendezte meg a Pest megyei testnevelési és sporthivatal asztalitenisz szakszövetsége az 1976. évi vidék Kelet ifjúsági, serdülő és újonc asztalitenisz bajnokságot. A versenyen az egyéni számokban hatvannégy leány és százhuszonnyolc fiú állt asztalhoz. A megyét eredményesen képviselték a jászberényi Lehel SC és a szolnoki VOLÁN versenyzői. A serdülő leány egyesben Kiss Anikó, az ifjúsági párosban a Bene — Gál páros, az ifjúsági egyesben pedig Szathmáry Tibor nyert bajnokságot. Több értékes helyezést is szereztek a megye asztaliteniszezői, így ifjúsági párosban ezüst, az ifjúsági vegyespárosban pedig bronzérmet nyertek. Eredmények, serdülő leány egyes: 1. Kiss Anikó (Lehel SC), 2. Viski (Orosháza), 3. Répási (MÉM TE). A serdülő fiú egyesben az első tizenhat közé került Major (Vízügy-Dózsa) és Pó- csai (Sz. MÁV). A párosban, a Póosai — Szántai (Sz. MÁV — Jászapáti) páros bekerült a legjobb nyolc közé. Ifjúság; fiú egyes: 1. Szathmáry Tibor (Sz. VOLÁN), 2. Rubi (Salgótarján), 3. Varga (KSZVSE) és Bene (Lehel SC). Fiú páros: 1. Bene — Gál (Lehel SC), 2. Szathmáry — Ormatíw.íSz. VOLÁN — Vízügy-Dózsa), 3. Laczkó — Rózsahegyi (DVTK) és Szőkedencsi — Meleg (MÉMTE). Vegyes páros: 1. Csaba — Tusai (DVTK — Űzd), 2. Rubi — Juhász (Salgótarján), 3. Ormai — Bíró II. (Vízügy- Dózsa — Kecskemét). A Honvéd Kilián FSE versenye Vasárnap nyolcvanöt versenyző részvételével országos II. osztályú versenyt rendezett a Honvéd Kilián FSE asztalitenisz szakosztálya. A Kilián tornacsarnokában lebonyolított verseny jó felkészülési lehetőséget biztosított a közelgő csapatbajnoki rajt előtt. A tornát a fiatalok erőteljes és eredményes játéka jellemezte. Eredmények, férfi egyes: 1. Haiser György (Szondi SE), 2. Gyenes (H. K. FSE), 3. Piszter (VM KÖZÉRT) és Szásznódasi (Bp. Telefon SE). Páros: 1. Simó—Faragó (Sz. Vízügy-Dózsa—SzMÁV), 2. Takács—Dudás (Telefon SE—BSE) 3. Gyenes—Lakatos (H. K. FSE) és Erdei— Mány (Telefon SE—CSŐSZER SK). Szurkológyűlés A Szolnoki MTE labdarugó szakosztálya szurkológyű'lést tart holnap a MÉSZÖV Marx parki székházában 17 órai kezdettel. Bemutatkozik a szakosztály új vezetősége, Géléi József vezetőedző és Nagypál Béla ifjúsági vezetőedző pedig tájékoztatást ad a szakmai munkáról. Labdarúgás, Túri Kupa Túl az ötödik fordulón A hét végén lejátszották a Túri Kupa V. fordulóját, amelyen a következő eredmények születtek: Endrőd — Magyar—Mongol Tsz 5:0 (2:0). MAFC I — Szabó Lajos SE II 0:0. Túrkeve I — Mezőtúri AFC II 4:4 (1:1), Túrkeve IX — Gyoma 0:2 (0:1). a kupa Állasa : pont 1. MAFC I. 5 4 — 1 21: 4 9 2. Gyoma 5 4 1 — 13: 5 9 3. Túrkeve II. 5 3 — 2 13: 6 6 4. Túrkeve I. 5 2 2 1 12: 9 6 5. Szabó SE II. 5 2 1 2 24: 7 5 6. Endrőd 5 2 — 3 13:13 4 7. MAFC n. 5 — 1 4 8:23 1 8. Magyar—M. 5 — — 5 0:39 0 Események Labdarúgás, edzőmérkőzés: Szolnoki MTE — Ceglédi Bem SE, Szolnok, Mátyás király úti pálya, 14. Szolnoki spoitember utazott Romániába Hollóy Tamás a megyei súlyemelő szakszövetség elnöke, a Szolnoki MTE vezetőedzője, a Magyar Súlyemelő Szövetség megbízásából ma Romániába utazott, hogy Ga- latiban, a dunamenti országok minden évi legrangosabb súlyemelő versenyén, a „Duna Kupán” mint versenybíró működjön közre. Vereség Nogy-Britanniától \A tenisz Európa Kupa 12. fordulójában Magyarország 3:0 arányú vereséget szenvedett Nagy-Britanniától Sun- derlandban. Eredmények: Lloyd — Szőke 6:3, 6:0, Mottram — Ta- róczy 6:4. 6:1. Lloyd. Mottram — Szőke, Taróczy 6:3, 6:2.