Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-19 / 67. szám

Í97Í. märckss íij SZOLNOK MBGTBl NÉPLAP i •7 7 T/^"r. • V. Wmf: ÉWft9$p0ít Tornószgatunk Csapatversenyek, aranyjelvényesek városi döntője A forradalmi ifjúsági napok sportrendezvényei Szolnokon Mit tehet az a szolnoki KISZ alapszervezet, amelyik a tél után szeretné megtor­náztatni fiataljait? Ha van 3 fiú, illetve 3 lány, akik szeretik az asztaliteniszt, akad gumitalpú cipőjük, sö­tét'mezük. ütőjük is — egy­szerű. a dolog: beneveznek a március 21-én sorra kerü­lő városi asztalitenisz csa­patbajnokságra. amely 9 órakor kezdődik a vegyipari szakközépiskola tornater­mében. Persze futhat is, akinek ar­ra támad kedve: március 21- én. 1-0 órakor rendez a Szol­nok városi KISZ-bizottság és a városi tanács sportfel­ügyelősége egy érdekesnek ígérkező mezei futóbajnok­ságot a szandai réten. Aki pedig nem a lábait, hanem az eszét akarja alaposan megtomáztatni. az március 29-án 14 órakor jelentkezzen az olajipari fiatalok klubjá­ban — sakkozni. És mivel városi sakk csapatbajnokság­ról van szó, egy-egy alap­szervezet 3—3 lányt és fiút nevezhet. A forradalmi ifjúsági na­pok rendezvénysorozatának másik (izgalmas versenye lesz az „Edzett Ifjúságért” tömeg­sport-akcióban aranyjelvényt szerzett fiatalok városi dön­tője. Az aranyjelvényesek versenye a tiszaligeti sport­kombinátban lesz április 4- én 9 órai kezdettel. — ki — Félfig futva siettem haza­felé. Lábam alatt ellensége­sen sziszegett a keményre fagyott hó. Mínusz tizenöt fok árnyékban. A tál bú­csúzóul jégbilimcsbe verte a várost. Egy sarkig tárt ab­lakon vastag párafelíhő és a tévétorna zenéje áradt a dermedt fák közé. A szobá­ban négyen hajladoznak. A névtábláiéi olvastam le, hogy Pálos Tibor és család­ja hódol a legénteknesebb szenvedélynek. Azóta megkérdeztem né­hány ismeretlent, hogy ők tornáznak-e? A télnek már nyoma sincs, a válaszok egy része mégiis az Északi-sarkot idézte. Soós István, a Kőolajter­melő Vállalat dolgozója: — Ha otthon vagyok, min­dig tornázom.. Sajnos gyak­ran dolgozom késő estig, olyankor elmarad, pedig ta­lán akkor kellene legjobban. Kár, hogy a gyakoriátok vagy nagyon könnyűek, vagy nem lehet őket megcsinálni. Berta Andrásné admi­nisztrátor: — Nem komoly dolgok ezek. Minden, este szoktam mozogni, de saját gyakorla­taimat végzem,. Nem akarok elpuhulni. Kislányom szüle­tése óta különösen vigyázok erre. B. G. gyümölcsöt árul a piacon. Nézése cikcakkos, hangja kadarkás: — Mit képzel maga kis­pofám. Meg van nekem a magam tornája. Hajnalban kelek, elvégzek a ház körül, aztán estig meg sem állok. (Közben tényleg toporog.) A lányomék ugrálnak, de csak úgy nézés után,* mert azt a nyarvogó zenét nem állha­tom. Középiskolás lányok egy csoportja a Damjanich uszo­dában, Tizenhétből hárman emelik fél tétován a kezü­ket. Nyolcam nem úsznak, tízen dohányoznak rendsze­resen, öten alakalomszerűe.n. Csak ketten vannak, akik még soha -nem gyújtottak rá. Rappi Antal, a városi ta­nácstól: — Minden este és minden reggel „átmozgatom” ma­gam. Este a tévé gyakorlatait csinálom, de kétszer olyan gyorsan. Abban a ritmusban csak elbambul az ember. Az anyósoméknak való, ők el­múltak hatvanéveseik. Dítrói Balázs és Zsolt, négy és ötévesek: — Nagyon szereljük. Apu felvette magnóra mert este nyolckor már aludni me­gyünk. Reggel meg este on­nan vezényel nekünk Kati­ka. Mert azéi-t ismerjük. Mindig kilessük az ajtón, amíg édesanyáéit tornáznak. Egy libbenő szőke tüne­mény a Kossuth téren: — Kitalálhatott volna va­lami eredetibb szöveget is. Ezt a poént a Nápsportmár lelőtte. Különben sem is­merkedem az utcán. Örülök, hogy olvassa a sportsajtot, mutatom az igazolványomat. — Na kopjon'le gyorsan, mert átpasszolom a rendőr­nek. Esküszöm, nincs több ti­zenhat évesnél. És még azt mondják, hogy a mai lányok így, meg úgy ... — rai — Torna naponta Tíz perc az nagy idő... Tíz perc az nagy idő — különösképp ha tornára for­dítják. A szolnoki Bőr- és Textilipari Ktsz Pál® utcai női konfekció részlegénél er­re már több mint féléve rá-, jöttek. Azóta végzi rendsze­resen a két műszakiban dol­gozó hatvan—hetven nő a munkahelyi testnevelést. A „Lányok, asszonyok, tíz percre felállnak..Reméljük, a férfiakra is gondolnak Sakk MEDOSZ megyei döntő Évéit óta rangos eseménye a szakszervezeti sportmozga­lomnak a MEDOSZ orszá­gos sakkveraenye. A megyei bizottság sportbizottsága a napokban ötödik alkalom­mal rendezte meg a megyei döntőt, melyet háziversenyek előztek meg. Az elmúlt évekhez viszonyítva jelentő­sen megnőtt a résztvevők száma, s a színvonal is emel­kedett. Megyénk MEDOSZ sakkozóit a Miskolcon sor­ra kerülő' országos döntőn a férfiaknál a Szolnoki ME­ZŐGÉP Lázár, Merena, Wolf, Székely, Pinezi, a nőknél a Középtiszai Állami Gazda­ság Hajdú Éva, Czifra Mar­git összeállítású csapat kép­viseli. A megyei döntő végered­ménye, nők: 1. Közáptiszai Állami Gazdaság, 2. KEVI- TERV Szolnok, 3. MEZŐ­GÉP Törkszantmiklós. Fér­fiak: 1. MEZŐGÉP Szolnok; 2. Középtiszai Állami Gazda­ság, 3. Erdőgazdaság Szolnok. „Három tavasz" Teremlabdarúgó torna Szolnokon Szombaton és vasárnap is­mét a tömegsport rendezvé­nyeknek ad otthont a tiszali­geti- sportcsarnok. A Szolnok városi- és járási Sportfel­ügyelőség Tömegsport Bi­zottsága itt tartja teremlab­darúgó tornáját női és férfi csapatok részére. A férfiak mezőnyében Ti- szasüly, Új-szász, Fegyvernek, Tiszabő, a megyei tanács, a rádió-állomás, a Beton- és Vasbetonipari Művek, vala­mint a Víz- és Csatornamű- vek és a GANZ Villamossá­gi Művek együttese csap majd össze. A mérkőzéseket a tiszali­geti sportcsarnokban szom­baton 13.30-tól, vasárnap pe­dig reggel 8 órától rendezik meg. A jegyek nagyrésze már elővételben gazdára ta­lált. kezdet hétköznapian egysze­rű volt. Valaki sok jót hal­lotta felüdítő tornáról, el­mondta másoknak, akik egyetértettek véle, majd kö­zösen javasolták, hogy ... És tavaly június óta a lá- nyek-aszonyok tíz percre felállnak a szalag mellől. Hogy mennyivel könnyebb a jóízű torna után folytatni a fárasztó ülő munkát, erről b dolgozok bárkit percek alatt szívesen meggyőznek. A gyakorlatvezetők tavaly Balatonzamárdiban részt vet­tek az OKISZ gyakorlatveze­tő tanfolyamán, s számos hasznos ötletet kaptak, ami­ből egész év során megélnek. De kötelességüknek érzik az előtomászók figyelemmel kí­sérni a „műfaj” legújabb irányzatait. Rendszeres hall­gatói és persze részt vevői a rádió- és a tévétorna ötper­ceinek. Hőgye1 Ferencné, Fricska Judit és a többiek ma már aligha tudnák elképzelni a napi műszakot torna nélkül. Példájuk azt igazolja, hogy csak a kezdet nehéz. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház előadása Mezőtúron 10.30 és 14 órai kez­dettel: Egércirkusz — gyerek­előadás. Szolnokon este 7 óra­kor: Karnyóné — Elektra fRát- kay bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Árvács­ka. Tallinn: Az 5. hatalom (14), Tisza: Kamilla, Te vagy a sor­som, Szandaszöllős Terv: szün­nap, Jászberény Lehel: Elszaka­dás (16), Kisújszállás Ady: Az utolsó agglegény, Kunhegyes Szabadság: Partizánok, Kun­szentmárton Körös: A lopakodó hold (14, felemelt helyáron). Me­zőtúr Dózsa: Mi van, doki?. Sza­badság: Vörös Rekviem (14), Bé­ke: szünnap, Tiszafüred Tisza: A túsz, Törökszentmiklós Dózsa: A gyalogjáró fl4). Hunyadi: A rejtély nem oldódik meg, Túr- keve Vörös Csillag: Fogják el Oichit élve vagy holtan (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.10: Bélyegzőóra. — Keresz­tes Ágnes riportja. — Pest me­gyei zeneiskolák növendékeinek kamara bemutatója — Riportok a rendőri munkáról — Forró Ta­más műsora. — 18.00: Alföldi krónika — az Országgyűlésről jelentjük — 18.15: Prímásvetél­kedő a szolnoki Tallinn étte­remben II. rész. — 13.27: Hírc-sz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Hogyan telefonálunk 2000-ben? — Schubert; Rosamunda — kísérőzene. — a.34: Sári néni utazik ... — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Pe­tőfi Sándor verse. — 10.40: Verdi: A végzet hatalma — Al­varo, áriája. — 11.00: Irószo­bám. — 12.35: Tánczenei kok­tél. — 13.20: Nyári Károly népi zenekara játszik, Endrédy Mimi és Csőr József nótákat énekel. — 14.05: Rákóczi alakja a ma­gyar irodalomban — II. rés:;., — 14.25: „Nyitnikék” — Kisis­kolások műsora. — 15.10: Ba­lettzene operákból. — 15.37c Az Ozd-vidéki munkásság régi da­lai. — 16.00: A világgazdaság hí­rei. — 16.05: A riporter panopti­kuma. — 17.05: Baranyai nép­dalok. — 17.28: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatói­nak. — 19.15: Kék farkasok. Király László regényének rádió­változata I. rész. — 19.58: Mí­toszok és legendák a Bibliában — V. rész. — 20.54: Mi a titka? — 21.44:’ Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22.15: Közvetítés az országos úszóbajnokságról. — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: TJj lemezeinkből. — 23.45: Behár György operettjeiből. — 0.10: Schönberg: Három szatíra. Op. 28. PETŐFI: 8.05: Európai" népek zenéiéből — 8.33: Zentai Anna és Kishe­gyi Árpád énekel. — 9.03: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: Giuseppe Valdenvo énekel. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Felesleges dolgokat tanul a gyerek? — 12 00: Az élő nép­dal. — 12.10: Harangozó Teréz énekel, Kovácg Andor gitáro­zik. — 12.33: Világhírű hegedű- művészek felvételéiből. — 13.00. Nőkről — nőknek. — 13.33: Ve­ress Sándor: Billegető muzsika. — 14.00: Kettőtől Ötig ... — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. Zenei szerkesztő: Tö­rök Mária. Riporter: Petress István. A műsor telefonszáma: 33-11-71. — 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek., — 15.30,: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.26: Könyvről — könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben a bonyhádi szövetkezeti könyves­boltból. Játékvezető: Benkő Gyu­la. — 15.46: Rivaldafényben. Szerkesztő: Török Márfa.—16.30: Hírek. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Hangszóró. Szerkesztő: Sóskúti Márta és Pogány György. Telefon: 130-020. Hívható: 16.00— .18.00-ig. 18.00: A Magyar Rádió né­pi zenekara játszik Boros Lajos vezetésével, Madarász Katalin népdalokat énekel. — 18.33: Könnyűzenei stúdiónk felvéte­leiből. — 19.30: Népszerű dal­lamok. — 20.§3: Miért történt? — Hogy történt? — 21.50: Zenés játékokból. — 22.33: Népszerű magyar énekesek és egvűttesek műsorából. — 23.40: Barokk szo­náták. T E L EVí Zló BUDAPEST: 1. MŰSOR: 8.00: Tévétorna (Ism.) — 8.05: Iskolatévé': Matematika (Ált. isk. 8. oszt.) A görbelapú tes­tek. — 9.05: Magyar irodalom. LIFT ^ A rossz lift világjelenség. A szolnokiaknak pedig semmiképp nincs okuk szégyenkezni, mert ennyi moz­dulatlanságra kárhoztatott felvonót aligha tud felvo­nultatni egyetlen hasonló nagyságú város is. Szó ami ' szó, a liftet nem nekünk találták ki. Hogy miért nem tud bennünket elfogadni az a fránya szerkezet, erre frappáns magyarázattal szolgált egyik ismerősöm: — Egyszerű; az Alföldön. ahol uralkodó dimen­zió a vízszintes,, sohasem honosulhat meg a jó lift, a függőleges sík közlekedési eszköze. Jó, jó ez a ma­gyarázat, de azért mi tagadás, kikezdhető. Éreztem hát, hogy ennél sokkal mélyértelműbb filozófiát fog­nak kidolgozni a felelős teoretikusok. Be is követ­kezett. Egy lenyűgözően szellemes és bölcs cikket olvastam a Népsportban. Ybl-díjas építészünk szól a sportról, mozgásról okosan, szakavatottan. Tőle tud­tam meg a következőt: „Angol tudományos jelmérések szerint napi 500 lépcső megmászása kell egy mozgékony ember kon­dicionálásához, háromszáz egy kevésbé mozgékonynak, és aki csak meg akarja őrizni egészségét, annak száz”. No, ugye! — kiáltottam fel a cikk olvasásakor. Itt az új ideológia, amely arra bíztat, hogy ne mér­gelődjünk, de számoljunk. Először is döntsük el azon­ban, hogy mozgékonyak, kevésbé mozgékonyak, vagy csak egyszerűen egészségesek vagyunk-e. Aztán ha megtaláltuk a besorolásunkat, vágjunk neki a magas­latnak, hogy közben szamokat mormoljunk. Egyesek azt mondhatják, eddig is számoltak. Tízig. És csak utána mondtak véleményt a felelősökről, akik miatt kikerült a tábla „A lift nem működik”. De ez a szá­molás ezentúl más lesz. Ka úgy tetszik optimista számolás lesz, hiszen minden megmászott lépcsőfok­nál érezzük, hegy a kondíciónk forog kockán. Perez?, hogy minden újnak vannak ellenzői. Kü­lönösen az idősebbek barátkoznak nehezen a korszak- alkotó tézissel. így a 74 éves asztmás úr, aki .unokáját cipelte a hatodikra, egészen konzervatív nézetekről tett tanúbizonyságot, amikor az egyik fordulóban ziháló szuszogás után szóra bírtam. Ugyanígy idegenkedett a kondicionáló lápcsőmászástól e?v szülési szabadságon levő kismama, miközben gyerekkocsit zötyögtetett le a negyedikről. Mentségére legyen mondva, hogy át­menetileg kiválva a termelő munkából, nem tudhatja körben mi történik a nagyviIában. Persze újságot ol­vashatna, de az nem jut el hozzá, mert rossz a lift és a postás nem tudja felvinni. — Pb — Létkérdés, hogy aki napon­ta nyolc órát szorgoskodik ülve a tűző, a bug'goló, vagy szegőgép mellett, időnként megmozgassa elgémberedett ' tagjait. Így vélekednek Jászbe­rényben a Cipő- és Há­ziipari Vállalatnál a munkahelyi testedzésről. És ezt így tartják természe­tesnek. Ezért is hangzik el délelőtt tízkor és délután négykor a felszólítás: „Tor­nára lányok!” S lassan a néhány perces lazító toron — ezt már a dolgozók mondják — úgy hiányzik az ember­nek mint a reggeli, vagy az ebéd. A tornára fordított rövid percek csak „morzsái” a vál­lalat sporttevékenységének. A háziipariaknak ma jó hírű férfi labdarúgó és női kézi- iabdaosapata van. De mind gyafcrabam hallatnak magúik­ról az asztaliteniszezők is. (Ált. isk. 8. oszt.) A sokaság fia. Váci Mihály. — 9.45: Perpeetum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (Ism.) — 11.05: Fi­zika (Ált. isk. 8. oszt.) A válta­kozóáramú generátor — 12.10-: Francia nyelv (Középisk. I—II. oszt.) En Francais Repülőn. — 13.03: Iskolatévé: Matematika (Ism.) — 14.05: Magyar irodalom (Ism.) — 15.55: Fizika (Ism.) — 16.35: Irány az egyetem! Előké­szítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Mágneses tér és indukció. — 17.23: Hírek. — 17.30: Hévi­zeink. Riportműsor I. — 17.55: öt perc meteorológia. — 18.00: Az Országházból jelentjük . . . — 18.40: Napirenden az üzemi de­mokrácia.— 19.10: Reklám. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- acló. — 20.00: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Szín-JÁTÉK-szín. Színházi vetél­kedő sorozat. V. rész: Döntő. — 21.35: Asszonykórus. Dokumen­tumfilm (Színes!) — 22.30: Tv- híradó 3. Z. műsor: 20.00: MÉG EGYSZER! Ismét­lés a februári műsorokból. — 20.01: Leningrádi Szimfónia. Bemutatjuk a Leningrádi Kirov Színház Balettegyüttesét (Szí­nes!) — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: ZENÉS TV SZÍNHÁZ: Eisemann Mihály: Egv csók és más semmi. Zenés vígjáték. — 22.40: A fej. Elképzelhetetlen té­vériport (Színes!) BUKAREST: 15.00: Iskolatévé. — 15.30: An­gol nyelvoktatás. — 17. ”5: A nö­vények és állatok világa. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19.30: IskolatéVé. — 19.00: Reflektor.— 19.20: Népi dallamok .— 19.40: *A fivérek”. Szovjet film. Sok híve van a hétvégeken rendezett vállalati kirándu- láisofcnak, s e hasznos idő­töltés egyértelműen igazolta a vállalat sportéletének lét- jogosultságát. Az évente megrendezett kulturális és sportnapokon a szocialista brigádok kispus­ka« lövészei versengenek, de gyaJcran állnak rajthoz tö­megsport rendezvényeken az atléták is. Az eredmények­ben eddig sem szűkölködő sporttevékenységet a jövő­ben tovább bővítik. A szakszervezeti bizottság elkészítette éves munkatér- vét. s néhány napon belül megtartja alakuló ülését az ezúttal má.r hivatalosan te­vékenykedő vállalati sport­kör. Munkájukhoz — és ez sokszorosa egy kisközség sporttámogatásának — húsz­ezer forintot kapnak. Kollek- lektív Szerződésben nyer lét- jogosultságot a munkahelyi testnevelés, ugyanígy szület­nek majd az érdeklődésnek és az igényeknek megfelelő­en vadonatúj * szakosztályok. Felújítják a vállalati lab­darúgó kispályát, s kap­csolatokat. sport baráti kapcsolatokat építenek ki a város sportkörei­vel. Tömegsport rendezvényekre pedig. ezúttal jelentkezik há­zigazdaként a Cipő- és Há­ziipari Vállalat. — illés — Birkózóverseny a fővárosban és Karcagon A Szolnoki MÁV ifjúsági bir­kózói két napon át Budapesten, a Magyar Róbert' kötöttfogású válogató jellegű ifjúsági emlék­versenyen szerepeltek. A 48 kg- ban Tiger Tibor, alá' minden el­lenfelét imponáló fölénnyel győz­te le kiemelkedett a mezőny­ből. klubtársai viszont várako­záson alul szerepeltek. Karcagon birkózóversenyt ren­deztek a városi úttörőelnökség vándordíjáért. Mintegy 70 ver­senyző lépett szőnyegre. Ered­mények: 1. Kálvin 9. Általános Iskola, 2. Kálvin 2. Ált. Iskola, 3. Arajiv János Ált. Isk., 4. Ki­segítő Isk., 5. Zádor úti Általá­nos Iskola A karca«i 14—15—16 éves ko.T'- osztálvű birkózók a kelet terü­leti versenve-i vetlek rését bon. Madarász Jó^ef első. Sá"- tha Ferenc második, Fápol.ti La­jos harmadik helyezést szerzett. Mindhárman résztvevői a máhis elsején sorra kerülő országos döntőnek. Tornára lányok!

Next

/
Thumbnails
Contents