Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-11 / 35. szám

1976. február II. SZOLNOK MÍG«! NÉPLAP E5 A tv képernyője előtt Premierek. Visszatekint­ve az elmúlt hét programjá­ra, az embernek hiányérzete támad. Egyszerűen azért, mert igazán kiemelkedő pro­dukció nem akadt a progra­mok sorában. Rokonszenves kísérlettel nem eggyel talál­koztam, de igazán emlékeze­tes teljesítménnyel alig. Pe­dig, s ez a sajnálatos, akár a Csehov-elbeszélésből ké­szült tévéjáték, a Névnap, akár szombat este a zenés vígjáték Eisemann Mihály zenéjével — mindkettő tele­víziós premier — válhatott volna kiemelkedő alkotássá. Csakhát a szándék és a meg­valósulás távol esett egymás­tól. A névnap csaknem meg­bukott a képernyőn, és az Egy csók és más semmi is el­szürkült, fáradttá vált televí­ziós változatában. Láttunk ri­portfilmet is, háromrészeset, vallomásos igényűt, Pauló Lajos munkáját. A szerkesz­tő-rendező szülőfalujának tisztelgett a Galga menti na­pokkal, utolsó műveként éle­tének, csak a felvételeket ké­szítette ő, közbeszólt a halál, teljesen már be sem fejezhet­te — a befejezés a munkatár­sak műve — így azután két­ségtelenül bizonyos eklekti­cizmus volt tapasztalható a riportfilmben, és helyenként kiütközött rajta a vázlatos­ság is. Mindezzel korántsem akarom az elégedetlenkedve síró néző látszatát kelteni, csupán a fent említett tény­hez, hogy tudniillik miért ér­zem szürkének az elmúlt hét műsorát, kívántam adalékok­kal szolgálni. Az már másfajta kérdés, hogy az egyébként jól meg­honosodott műsorfajta, a kis- filmekből komponált kedd este miért okoz problémát gyermekes családok számára. Ugyanis a vonzó és valóban színes, élvezetes természetraj­zi filmek megtekintése, mivel ezek a műsorban csak a késő esti órákban jutnak képer­nyőre, többnyire a gyermekek számára elérhetetlenek, vagy legalábbis csak súlyos „csa- ládh'konfliktusok” árán érhe­tő eL Hisz a gyemekeknek már ágyban volna a helyük abban az időben. Kérdés te­hát, nem volna-e mód rá, hogy akár ismétlés formájá­ban is, a műsor-napok vala­melyikén — csak gyermekek­nek! — újra műsorra tűzzék a természet világát igen von­zó módon bemutató, ismere­tet gyarapító és képzeletet nyitogató filmeket Például az Élő folyót. Az általános jellegű meg­jegyzések után egy-egy kira­gadott műsorról közelebbről is néhány észrevétel, A névnap. Bevezetőben utaltam a Névnap sikertelen­ségére. Valóban, miért is bu­kott meg Horváth Z. Gergely — ő írta televízióra és ren­dezte képernyőre Csehov no­velláját — jó szándékú vál­lalkozása? A részletmegoldá­soktól eltekintve úgy vélem, alapállásában elhibázott tévé­játék a Névnap. Csehov oly­annyira jellegzetes tulajdon­ságát, „csipkefinom” töré­kenységét sértették meg. Gor­kij mondja, hogy Csehov el­beszélései olyan bánásmódot követelnek, aki tolmácsolni akarja őket, akár a drága fi­nom csipke. Nem tűri durva kezek érintését, amelyek csak összegyűrhetik azt. Nos, a tévé változatban az egymás miatt, ugyanakkor egymásért szenvedő- férj és feleség „búvópatak-drámá­ját”, amely a lélek mélyén zajlik, szinte észrevétlen, alig borzolja a felszínt, erőteljes, külsődlegesen cselekményes, kiélezett helyzetekben tobzó­dó dráma formájában tol­mácsolták. Ami Csehovnál két ember eltávolodásának, reménytelen egymásra találá­sának pasztell színekkel meg­rajzolt rajza, az a képernyőn rikító színekkel felrakott fest­ménnyé vált. A főkapitány. Először polgári öltözetben, civilként ■ jelent meg a képernyőn. Lát­tuk, ahogy elvegyül a járó­kelők sokaságában, — a ka­mera szemmel tartotta — ahogy jár-kel a város utcáin. Ahogy ismerősre lelve egy- egy pillanatra leáll az utca­sarkon, vagy ahogy épp eldis­kurál kávéra várva egy presz- szóban, mert szava minden­kihez van. Ahogy hétköznapi életét éli, úgy mutatták Szol­nok megye rendőr-főkapitá­nyát a róla készített doku­mentumfilm első képei, a költővel szóvá: „a sokaság fiát”. Igen találóan és igazul, így hát rokonszenves módon Kardos István szerkesztő-ren­dező innen indította el film­jét, már a kezdő képsorokban világosan exponálva az alap­vető szándékot: a rendőrség elhivatott tábornokában a hi­vatás szeretetének, a foglal­kozás gyakorlati szépségei­nek, nehézségeinek felvillan­tásán túl a sajátosan egyéni emberi arcvonásokat is kere­si. Sikerült is felvillantania nemcsak a rendőri munka fe­lelősséggel teli szépségeit, ha­nem egy gazdag tartalmú, összetett érzelmi világú em­ber vonzó, egyéni tulajdonsá­gait is. Ügy formált képet a főkapitányról, hogy „kifag­gatta” legszemélyesebb dol­gairól is. Sablonos kérdések­kel nem terhelte szűk meder­be a dialógust, sem hivatali, sem családi környezetben. Nem jól fésült filmet készí­tett a megye köztiszteletben álló főkapitányáról — hall­hattuk, milyen különös egye­di, ml több éjszakai formái is léteznek e tiszteletnek — hanem izgalmas, érdekes do­kumentumfilmet nyújtott át a nézőnek a rendőri huma­nizmusról, s a művészetked­velő humanista rendőr-főka­pitányról, akinek hivatali szobájában példaképének, a a következetes forradalmár Dzerzsinszkijnek mellszobra áll. V. M. Túrkevén Kétévenként a nagykun városok amatőr képzőművészeinek tárlata Termelőszövetkezeti város­sá nyilvánításának 25. évfor­dulója tiszteletére rendezett ünnepi program részeként nyílt meg február 8-án Túr­kevén a Finta-múzeumban az a kiállítás, melyet Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr és Túr- keve amatőr képzőművészei­nek anyagából rendeztek meg. A kiválasztott hetven alko­tás — huszonhét kiállító munkája — őszintén, erőlte- tettség nélkül beszél a világ átalakulásáról. A múltat és jelent inkább portrékkal „írták” az alkotók, szénnel, pasztellel, olajjal, rézbe ütve. Figyelemre méltóak a kar­cagi Bézi László, Baranyai Pálné és Kovács István fest­ményei, rajzai, a mezőtúri Szűcs Sándornak a paraszti élet átalakulását megörökítő rézdomborításai; a kisújszál­lási Szabóné Józsa Angéla portréi. A túrkevei alkotások közül kiemelkednek Sarkadi Imre akvarelljei, Füleki Gá­bor olajfestményei, Mihalik Magdolna kitűnő batikjai. Meglepetés id. Füleki Gá- borné kedves, a paraszti éle­tet ábrázoló, mesélő képei. A kiállítás megnyitóján be­jelentették, hogy a jövőben kétévenként Túrkevén mutat­ják be egy-egy tárlaton a múltjukban, fejlődésükben rokon nagykun városok ama; tőr képzőművészeinek alkotá­sait Könyvjelző Újabb tanulmány Szolnokról JÁSZFÉNYSZARtJ TERVEZ (2.) Szolnok 900. évfordulóját számos kiadvány köszöntötte tavaly. Vörösmartiné Tajti Erzsébet, Pál Ágnes és Ve­resegyházi Béla „Szolnok, a Közép-Tiszavidéki tájszerve­ző centruma” című munkája a megjelenést illetően alig­hanem utolsó e sorban. Ez a véletlen sorrendiség — mint azt az előszó szerzője, Szur- may Ernő is megállapítja — bizonyos szempontból előny­nek tekinthető. A három szerző ugyanis egy sajátos nézőpont, a tájszervező fel­adatkör ellátásának szemszö­géből vizsgálja Szolnok he­lyét, szerepét. Ilyen értelem­ben tehát összefoglaló jelle­gű művet vehet kezébe az olvasó, amelyben szerencsé­sen ötvöződik a természet-, népesedés- és gazdaságföld­rajzi szemlélet a fejlődést, jól érzékeltető történetiséggel. E kiadványt ezért haszonnal forgathatja még az is, aki egy-egy részterülettel más megvilágításban már találko­zott. A kötet nyolc nagy fejezet­re oszlik. A Közép-Tiszavi- dék természeti adottságait Veresegyházi Béla, népessé­gét Vörösmartiné Tajti Er­zsébet dolgozta fel, míg Szol­noknak a vidék településhá­lózatában betöltött szerepéről a három szerző közösen ír. Vörösmartiné Tajti Erzsébet és Pál Ágnes munkája a vá­ros gazdasági életével és a helyiipar szerkezetével fog­lalkozó két fejezet, s ugyan­csak ők írtak, ezúttal külön- külön Szolnok mezőgazdasá­gáról és infrastruktúrájáról (Pál Ágnes), valamint a vá­ros jövőjéről is (Vörösmarti­né Tajti Erzsébet). A városi tanács támogatá­sával a Verseghy Ferenc me­gyei könyvtár gondozásában megjelent könyv remélhető­leg a téma további kutatásá­hoz is ösztönzést ad. Övék a szó Rákéczi-iinnepsé^ek A n. Rákóczi Ferenc szü­letésének 300. évfordulójáról méltóképpen megemlékeznek Pest megyében is, ahol szá­mos emlékhely őrzi Rákóczi nevét. A tervek szerint a megye központi ünnepségét március végén Gyomrán tartják. A nagyközség fiataljai Rákóezi- emléktúra során felkeresik a megyei és a vele szomszédos emlékhelyeket A * Pest me­gyei levéltár, a TIT Rákóczi- emléknapot rendez Nagykő­rösön, majd Szentendrén. A megye kutatói és helytörté­nészei tudományos ülésen emlékeznek meg a jubileum­ról. A megyében a Rákóczi- nevét viselő intézmények, szocialista brigádok, terme­lőszövetkezetek, úttörőcsapa­tok ugyancsak ünnepségen emlékeznek meg névadójuk­ról. — Megkérdeztünk 110 kis­mamát, 6 közüilük csak 8 ragaszkodott a bölcsödéhez, a többiek inkább kiveszik a hároméves gyermekgondozá­si szabadságot, utána viszont igényük az óvodát. A tanács­tagi beszámolókon is fölme­rült, hogy melyik legyen előbb. Én az óvoda mellett szóltam. — Mapátiak van gyereke? — kérdezem Kuruncziiné Fa­ragó Máriát, a községi KISZ- titkárt. — Nincs. H üszőnkéit éves vagyok, és majd nekem is kell gyerek. Kiveszem a 3 évet: én akarom hallani az e!ső szavát, látni első lép­teit Óvoda vagy bölcsödé A kalapgy árban Ressz István műszaki vezető fogad. — Mi főleg a bölcsődé­nek örülnénk, hiszen sok kismama dolgozna, ha a gyermekét el tudná helyez­ni. Van 547 dolgozónk, a többség fiatal nő. A 20 szá­zalékuk most is gyermekgon­dozási segélyen van. Nekünk — elhiheti! — igazán hús­ba vágó probléma a bölcső­dehiány. Persze, óvoda is kefliene. Óvoda vagy bölcsödé? Nos, példáiul ezek azok az alternatívák, melyek közül majd választhat Jósrfény- szaru közössége. — S önök segítenék-e • bölcsőde felépítését? — Megkeressük a lehető­ségeket, hogy segíthessünk. Épült egy községi vízműte­lep, a kalapgyár ezt is támo­gatta 250 ezer forinttal. A bölcsőde nekünk nagyon kell: képzelje el, ha valaki elmegy szülni, akkor föl tu­dunk-e venni a helyére má­sik munkást? Lehet, hogy nem. Ha mégis, akkor be kell tanítani az új dolgozót. És gondoljon a minőségre is! „Kétéltű” emberekkel dolgozunk. akik a fóliás kertészetükkel talán többet keresnek, mint itt. őket kell ipari munkásokká nevel­nünk. Eiz kemény feladat, de szükségszerű, hiszen terme­lékenyen, gazdaságosan kell ddgoemmk. Az embereket dicséri, hogy 1975-ben a tervezettnél magasabb árbe­vételt sikerült elérni. Amióta a kalapgyár Jászfényszaruban van, éven­te 12—14 millió forinttal nö­vekedett a lakosok jövedel­me. — Én- budapesti vagyok, de 1968 óta előttem zajlik a község fejlődése. Mit mond­jak? Ha fiatalabb lennék, már itt laknék, de sajnos az 57. évemet taposom. Nyolc család azonban otthagyta a fővárost, és letelepedett itt: most épül a tánsasházuk. Már mi is ide tartozunk. — És a község terveiről — Megkérdeznek bennün­ket. De mindig hívnak a ta­nács és vb-ülésekre is. Van 8 szocialista brigádunk, szí­vesen vállalnak társadalmi munkát a községben is. Az idén többet, minit eddig bár­mikor. Eddig ugyanis elég votó a gyárunkat rendbe tenni: a környezetet csinosí­tották, most sportpályát épí­tenek, tavasszal parkosítják az 'üzem egész területét. A Béke Tsz erős brigád- mozgalma Tóth Tibor kezé­ben összpontosul. A hatal­mas termetű, 24 esztendős személyzeti osztályvezető, a szövetkezet KISZ tátikára. — 18 szocialista brigádunk van, de ra jtuk kívül még 135 ember részt vesz a munkai- verseny mozgalomban. Együttműködési szerződé­sünk van az iskolával: a mi brigádjaink csinálták a folyosók falburkolatát, virág­tartókat, egyebet Az óvodá­hoz mászókákat... Az atlé­tikai pálya földmunkáit... Rendben tartják a község földútjait... Három brigád az öregek napközi otthonát segítette... A tervek most készülnek, de ha eldöntöt­tük, mit akarunk csinálni, megyünk, segítünk az idén is. Egységes közművelődési terv — Hallottam az egyik bri­gádjuk felhívásáról... — A Dózsa szocialista bri­gád fordult felhívással a község összes szocialista bri­gádjához, hogy szervezzenek kommunista szombatot, s a keresett pénzt ajánlják fel a zened airt áfás alapjainak megteremtésére. Ez még friss dolog, idei feladat lesz. Most csak a művelődési ház­ban van zongorát an i tás, de az igények nagyobbak. A művelődési ház ifjú igazgatónőjét, Kiss Máriát is a község terveiről kérdez­tem. — Hol mondhatja meg a magáét?... — A koordinációs értekez­leten, havonta. Ott vannak az üzemek, intézmények ve­zetői, megvitatjuk az ak­tuális problémákat. így mindig • első kézből tudom J^zfényszaru örömeit, gond­jait, s én is elmondhatom, hol szorít a cipő. Bár nem lehet csak a cipő szorítását emlegetni, panaszkodni, egy­szerre sokat akarni. Tehát miért beszéljek arról, hogy az emberiek itt nem szeretik a komoly zenét: az termé­szetes. hiszen nem azon nőt­ték fed. Két éve volt először I degborzolóan hörgőit * a telefon: egyszer, kétszer, ötszörtízszer. Go­rombán. erőszakosan, kegyel­met nem ismerőn. Kend Ál­mos csukott szemmel kinyúlt a dunyha alól. és a füléhez emelte a húsz deka száraz- kolbászt, amely á vacsoráról maradt az éjjeliszekrényen. — Halló! Ki beszél? — A telefon topábbra is üvöltött. Álmos lecsapta a szárazkolbászt, és vaktában tapogatózva, kinyúlt a tele­fonkagylóért: — Tessék. Kellemes, orgona búgású női hangot hallott a vonal túlsó feléről: — Itt a telefonébresztö szolgálat. Jó reggelt kívánok! — Felháborító tapintatlan­ság! — kiáltotta dühösen Ál­mos. — Még egészen sötét van odakinn. Hogy leket va­lakit reggel hatkor felébresz­teni? — De hiszen ön reggel hat­ra kérte az ébresztőt. — Akkor is belátással le­hetne. Későn, feküdtem le. Alig aludtam valamit. A leg­jobb álmából verik fel az em­bert’ — morogta mérgesen és lecsapta a kagylót. Továbbra is csukott szemekkel feküdt az ágyban: még öt percet lustálkodhatok gondolta jöl­r EEm b esően és élvezte a dunyha finom '■ melegét. Az öt perc úgy elszállt, akár egy sóhaj. Hunyorogva nézett karórájá­ra: hat óra múlt hat perccel. Hétre kell bent lennem. Még egy kis nyújtózkodás. Van időm. Tegnap este alaposan megfürödtem, ma csak kezet és .arcot mosok. Ezzel is nye­rek legalább hét percet. A borotválkozást nyugodtan el­hagyhatom. Ágnes úgyis azt mondta, hogy imádja a sza­kállas fiúkat. Ez is legalább öt perc nyereség. A fésülkö­dés is elmaradhat. Szerencsé­re alig van hajam. Az élet kis örömei. A reggeli tejes kávét a lépcsöházban iszom meg, papírpohárból. Három perc. Ma kettesével veszem a lépcsőket is. Ez is legalább hatvan másodperc. Ma nem utazom a döcögő, vánszorgó autóbusszal, hanem gyalog megyek. Ezzel is megtakarí­tok vagy tíz percet. Csodá­latos, fejedelmi ajándék! Még teljes huszonnyolc percen át durmolhatok — mormolta elégedetten. Boldogan az ol­dalára fordult, s eközben egy pillanatra a naptárra tekin­tett: VASÁRNAP — olvasta az ordító piros betűket. Hi­szen akkor ma nem is kell bemennem! Tetszés szerint rendelkezem az időmmel. Ha akarok, akár délig is szun­dikálhatok! Ettől a gondolat­tól nagyon jó kedve lett. Egészen felvillanyozödott. Frissen, ruganyosán ugrott ki az ágyból és derűsen fütyö- részve, öltözködni kezdett... Galambos Szil vésni« ifjúsági hamgyerseny, a gye­rekek csodálkoztak, sosem volt részük ilyesmiben. Vi­szont azóita is járnak. És ha ők felnőnék... — Maga mit tud hozzá­tenni a község tervéhez? — Van munkaterve a mű­velődési háznak, könyvtár­nak, iskolának, de egységes közművelődési tervünk nincs. Nos, a mostani vb- ülésen elmondom az egysé­ges közművelődési terv öt­letét: ez lenne az én tég­lám a közösség épületében. — Milyenek a jászfénpszn­rui emberek? — Nagyon eszes, igénye*. emberek laknak itt. Renge­teget dolgoznak, szabad ide­jük alig van a kertészkedé* miatt. Jól élnék. A népmű­velőnek nagyon nehéz dolga van a legaktívabb korosz­tállyal. De a Béke Tsz-ben egészen kiváló a szociaüsta brigád mozgalom. Tavaly ra­gyogó vetélkedőt rendeztünk, s ezt követően a járási, sőt országos vetélkedőkön is komoly eredményt érték el. Ezt a szántét kell tovább emelni. Egy szőke fiattaitesBzanyt keresek a takarékszövetke­zetnél. Hurubán Zoltámét, a 45-ös körzet tanácstagját. — Ml fut eszébe erről • szóról: tervkészítés? — A tamácafagot kérdezi vagy a főkönyvelőt? Az el­sőt? Nos, akkor a tanácstagi beszámolók. Benzinkutat kér­tek — nem megy. Be akar­ják vezetni a vizet sok-sok lakásba: erre az idén meg­lesz a lehetőség. Mi jut még eszembe? Tagja vagyok a tanács számvizsgáló brzott- eágának. A község terveit először megvitatjuk á pénz­ügyi osztállyal, s csak azután kerülhet tanácsülés elé. És még egy nagyon fon­tos esemény jut eszembe: februárban lesz a falugyű­lés. A körzetemben szólok minden választópolgárnak (segít a népfront is) és elme­gyünk a falugyűlésre, hogy közösen döntsünk önmagunk jövőjéről. Kölcsönös bizalom — Hogyan képzelik el ön­magukat 1980-ig? — fagga­tom ismét Török Sándor ta­nácselnököt. — Hm.. . Az idei év leg­főbb feladata, hogy minden téren meg tudjuk ismételni tavalyi eredményeinket De ehhez is szükség van a már nagyon jó. kialakult együtt­működésre. Nagy a tét: a következő fél évtized függ mostani döntésünktől. Jól tudom, sok minden kellene. Fel is fogjuk sorolni: ez is, ez is, ez... De mire futja? És ekkor mór döntenünk kell: vagy ez, vagy ez. vagy ez... A legszükségesebbek. Nos, ez lesz a dolga most a párt-, és gazdasági vezetők­nek, társadalmi szervezetek­nek. no meg a lakosságnak. Mert nélkülük semmit sem csinálunk. Sziámba vesszük a pénzügyi lehetőségeket, odaálilunk a lakosok elé, el­mondjuk, hogy ez van, eny- nyi a helyi erőforrás, dönt­sük el mit valósítsunk meg a már általuk jelzett igé­nyeikből, és ki miben tud ne­künk segíteni? Én nagyon bízom az itteni emberekben: ez az erő továbblépésünk záloga. Egy példa: két éve alakítottuk meg a víaműtár- sulatot, azóta építettünk 35 kilométernyi vízvezetéket, s ehhez (társadalma munká­jukon kívül) családonként 6 ezer forinttal járultak hozzá a lakosok. Én most is az ő segftőkészségükben hiszek. .. — Van hagyomány. — Vasi. És még valami: olyasmihez kérjük a segít­ségüket, amit ők is akarnak. (VÉGE) Skünuendí Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents