Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-25 / 47. szám
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA (Folytatás a 4. oldalról.) A gazdaságirányítás, a gazdasági mechanizmus — az új követelmények színvonalán. A szervezés a döntő láncszem, vagyis a gazdaságirányítás további tökéletesítése a szó legszélesebb értelmében. Most, amikor már komoly, tapasztalat gyűlt ösz- sze, amikor jobban kirajzolódtak a haladási irányok, meggyorsíthatjuk és meg is kell gyorsítanunk a gazdasági mechanizmus átszervezését. Mindenekelőtt biztosítani kell a tervezés tökéletesítését. Az irányító, mindenekelőtt pedig a tervezői tevékenységet a végső népgazdasági eredményekre kell összpontosítani. Nem elég csak szem előtt tartani, hogy a termelés végső célja a különböző társadalmi szükségletek kielégítése, hanem le is kell vonni ebből a gyakorlati következtetéseket. Az egyik ilyen következtetés pedig kétségtelenül az, hpgy a fogyasztók nagyobb lehetőséget kapjanak a termelés befolyásolására, akár a. nyersanyagokról és anyagokról, gépekről és berendezésekről, akár a tömeg- fogyasztási cikkekről van is szó. Ebben a vonatkozásban lényeges javításra szorul a gazdasági mechanizmus számos láncszeme. Ezek a mutatók arra hivatottak, hogy egyesítsék a dolgozók érdekeit a vállalat érdekeivel, a vállalat érdekeit az állam érdekeivel, arra,, ösztönözzenek, hog^ feszített terveket fogadjanak el (és természetesen teljesítsenek), erőforrásokat takarítsanak meg, csökkentsék az önköltséget és gyorsabban vezessék be az új termékfajták gyártását, megfelelő választékban kitűnő minőségű termékeket állítsanak elő. Figyelembe véve az ország előtt álló gazdasági és társadalmi feladatokat, meg kell javítani a bérezés és a nor- mázás rendszerét. Egyrészt fejleszteni kell a centralizmust, útját állva ezzel a hivatali és a helyi irányzatoknak. Másrészt fejleszteni kell a demokratikus elveket, a helyi kezdeményező készséget, mentesíteni kell a vezetés felső lépcsőit a kis ügyek alól, a döntések meghozatalában biztosítani kell az operativitást és a rugalmasságot. ül. A párt a fejlett szocializmus viszonyai között Az elmúlt ötéves terv eredményei meggyőzően tanúsítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a lenini úton haladt. Méltóképpen teljesíti a munkásosztály, minden dolgozó, az egész nép politikai vezetőjének szere; pét. Ismét megmutatkozott a tudományos előrelátás ereje, a párt politikájának realizmusa, az a képessége, hogy a kommunista építés feladatainak megoldására irányítsa a tömegek energiáját. Pártunk magasra tartja a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus zászlaját, becsülettel teljesíti 'történelmi küldetését, lan- ikadatlanul harcol a kommunista eszmények győzelméért 1. A párt további fejlődése, a káderpolitika kérdései A XXIV. kongresszus óta csaknem 2,6 millió ember lépett az SZKP soraiba. Jelenleg 15 millió 694 ezer kom_ munista van a pártban. Közülük 41,6 százalék munkás, 13.9 százalék kolhozparaszt, körülbelül 20 százalék műszaki értelmiségi, több mint 24 százalék a tudomány, az irodalom, a művészet művelője, a közoktatás, az egészségügy, az irányító apparátus dolgozója, katona. A párt Ti övékedé -' sere, a m1 inős égi ősz- szetételenek javítására irányuló munkát jellemezve, foglalkozni szeretnék a következő elvi mozzanatokkal. A fejlett szocializmus viszonyai között, a kommunista párt, noha az egész nép pártjává vált, egyáltalán nem veszti el osztályjellegét Az SZKP természeténél fogva a munkásosztály pártja volt és az is marad. Mély megelégedésünkre szolgál, hogy jelenleg a párt soraiba belépők 58 százaléka munkások közül kerül ki. Ez törvényszerű, tükrözi a munkásosztálynak a társadalom életében betöltött vezető szerepét. A beszámolási időszakban a pártba felvettek több mint 11 százaléka kolhoztag volt llymódon * egészében az SZKP-ba belépők körülbelül 80 százaléka az anyagi termelés szférájában — a társadalmi élet döntő szférájában — tevékenykedik. Lényegesen megnőtt a párttagok száma a népgazdaság szakemberei, a pedagógusok és az orvosok, a tudomány, az irodalom és a művészet művelői körében. Jelenleg minden negyedik-ötödik szakember kommunista. És ez jó dolog. Hiszen Rendkívül jelentős az a szerep, amelyet a szovjet értelmiség betölt a tudományos műszaki forradalom megvalósításában, a nép kultúrájának fellendítésében, a kommunista építés adta valamennyi feladat megöl dósá ba n. A párt új tagjainak döntő többsége, vagyis több mint kétharmada komszo- molista. Az ifjúságnak az SZKP-ba történő fokozódó beáramlása szemléletesen mutatja, hogy a párt életerői kimeríthetetlenek, hogy fiatal nemzedékünk mély odaadással viseltetik a kommunizmus eszméi iránt. Harminc esztendő alatt az SZKP taglétszáma csaknem megháromszorozódott. Teljesen nyilvánvaló, hogy sorai tovább növekednék majd. Ez objektív tendencia, amely a szocializmusban végbemenő társadalmi fejlődés egész menetéből, a párt vezető szerepének, te; kin-télyének növekedéséből származik. Az SZKP azonban nem erőlteti létszámának növekedését. Csupán azokat veszi fel saraiba, akik tetteikkel bizonyították, hogy a lenini szavakkal szólva, nem valamiféle előnyök szerzéáeórt lépnek a pártba, hanem azért, hogy önfeláldozó munkát végezzenek a kommun izmus javára. . , , . Lenin útmutatásait követve, az SZKP . mindent1 megtesz, hogy ...fokozza a p árttagság rangját. Ebben nagy szerepet töltött be a XXIV. kongresszus határozata alapján végrehajtott párttagkönyv-csere. Teljes joggal elmondható, hogy elértük azokat a célokat, amelyeket a tagkönyvcsenével akartunk megvalósítani. A tagkön yvcsere időszakában körülbelül 347 ezer ember nem kapott új párttagsági könyvet. Ezek azok, akik eltértek a pártélet normáitól, megsértették a fegyelmét, elvesztették a kapcsolatot a pártszervezetekkel. Elképzelhetik, mennyire fontos, hogy a párt minden láncszeme összehangoltan, aktívan és céltudatosan tevékenykedjék. Ez csupán a pártélet lenini normáinak, a pártvezetés elveinek, a demokratikus centralizmus elvének maradéktalan alkalmazásával érhető el. A párt mindenkor magas fokú elvszerűséget tanúsított, amikor védelmezte ezeket ■az elveket, harcolt megsértésük ellen. Nagy jelentősege volt ebben a vonatkozásban a XX. pártkongresszus határozatainak, amely kongresszusnak most van a huszadik évfordulója. A pártáiét lenini normáinak és elveinek megerősítésében és fejlesztésében fontos szerepet töltöttek be a Központi Bizottság októberi (1964.) plénumának, a XXIII. és XXIV. pártkongresszusnak határozatai. A párton belüli demokrácia következetés fejlesztése, a követelmények emelése a párt minden tagjával szemben — ezek elévülhetetlen lenini elvek. Ezek napjainkban is a párt fejlődésének alapjául szolgálnak. A XXIII. és XXIV. kongresszuson a pártépítés kérdéseiről elfogadott irányelvek végrehajtása elősegítette a párton belüli demokráciának, a vezetés kollektivitásának további elmélyítését, a pSrtmtmka szervezési formáinak és módszereinek fejlesztését. Mindez különös erővel mutatkozott meg a kongresszust megelőző beszámolási-választási kampányban. A szovjet társadalom dá-. namikus fejlődése, a kommunizmus építéséinek növekvő méretei, a nemzetközi porondon kifejtett te-1 vékenys égünk megköveteli, hogy állandóan tökéletesítsük a pártirányítás színvonalat a gazdaság és a kultúra fejlesztésében, a tömegek nevelésében, javítsuk a tömegek között végzett szervező és politikai munkát. A párt vezető szervei tevékenységének áttekintése irtán Brezsnyev hangsúlyozta: A pártirányítás szintje közvetlenül függ attól, hogy mennyire harcosan és kez- deményezően tevékenykednek a pártunk gerincét képező pár talapszervezetek. A pártalapszervezetefc a gazdasági és kulturális építés első vonalában ájlnak, . a tömegek - sűrűjébeh tevékenykednek. Munfcáj tik ‘ nagy mértékben ' teszi lehetővé, hogy a párt politikája egyesüljön a néptömegek élő, alkotó tevékenységével, hogy sikeresen oldják meg a gazdasági-politikai és az eszmei nevelő feladatokat. A pártvezetés sikerének legfontosabb feltétele — folytatta — a lenini munkastílusban rejlik. A lenini stílus — alkotó, szubjektivizmustól mentes, amelyet a társadalmi jelenségekhez való tudományos hozzáállás hat át. Ez a stílus nagyfokú igényességet követei meg .a kommunistáktól, igényességet maguk és mások iránt, kizárja az önelégültséget, ellept- mcnd a bürokratizmus és a formalizmus bármiféle megnyilvánulásának. Ezzel kapcsolatban a kritika és az önkritika kérdéséről szólva Brezsnyev hangsúlyozta, hogy az emberek iránti bizalomnak és tiszteletnek a látó zott feladat iránti magas fokú igényességgel kell párosulnia. Ez a pártmunka és egész munkánk törvénye. A határozott válaszon természetesen nem a nyers kifejezéseket, hanem a dolog lényegét értjük. A kritika értéke igazságosságában, a felvetett kérdések társadalmi jelentőségében van. Ami pedig az önkritika értékét illeti, azt őszinte volta, a hibák s a hiányosságok gyors kijavítására való készség határozza meg. A bírálat és az önbírálat kérdése mellett a Központi Bizottság áttekintett egy másik témakört is — a párthatározatok végrehajtása felügyeletének és ellenőrzésének problémáját Az elfogadott határozatok teljesítésének felügyelete és ellenőrzése a szervező munka legfontosabb része. Minden pártvezető, minden tanácsi és gazdasági vezető, minden pártszerv, minden pártalapszervezet feladata. Minderről most nem azért beszélek mintha pártunkban az elfogadott határozatok teljesítésével, vagy a bírálat és önbírálat helyzetével kapcsolatban valamiféle aggasztó helyzet alakult volna ki. Másról van szó. A lenini munkastílushoz való rendíthetetlen ragaszkodás minden pártiszervezet, minden, tanácsi és gazdasági szerv tevékenysége sikerének, valamennyi tervünk realizálásának előfeltétele. A párt káderpolitikájának jelentőségéről szólva megállapította: A korszerű vezetőnek egyesítenie kell magában a pártosságot a hatásköri illetékességgel, a fegyelmezettséget a kezdeményező készséggel és a dolgozókhoz való alkotó hozzáállással. Ugyanakkor a vezetőnek bármely helyen tiszteletben kell tartania a társadalmi, politikai, nevelési szempontokat, érzékenynek kell lennie az emberek szükségletei és igényei iránt, példát kell mutatnia munkájában és életmódjában egyaránt. A pártban — folytatta — tartósan megszilárdult a káderekről való gondoskodás. Véget vetettünk a pártmunkások indokolatlan gyakori átheiyzése gyakorlatának, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a káderstabilitás jelszavával vezető posztokon maradhatnak olyanok, akik mint mondják, nem húzzák a terheket, nem birkóznak meg kötelezettségeikkel. Még kevésbé lehet vezető munkakörben hagyni olyan embereket, akik felelőllenek, nem tudnak megszabadulni a múlt terheitől, és feltételezik, hogy munkakörük egymagában biztosítja számukra a tekintélyt és tiszteletet. Az SZKP Központi Bizottsága a beszámolási időszakban azt az álláspontot képviselte, hogy nem lehet pártvezető az, aki elveszíti saját tevékenysége kritikus értékelésének készségét, elszakad a tömegektől, hízelgőket és talpnyalókat „termel ki” maga körül, aki elvesztette a kommunisták bizalmát. Gondolom, hogy a kongresszus támogatja a kérdés ilyen módon való felvetését. A párt nagyra értékeli a kádereket, bí^ik alkotói képességeikben, gondoskodással fejleszti és neveli őket. Nem lehet kétség afelől, hogy kádereink a nép iránti felelősségük tudatában továbbra is minden erejüket, tudásukat és tapasztalatukat a kommunizmus érdekében kamatoztatják. 2. A párt eszmei-nevelő munkája Társadalmi rendünk ereje a tömegek tudatában rejlik. S a párt állandó feladatának tartja a kommunista tudatosság, a kommunizmus építésére való készség, akarat képesség nevelését. A beszámolási időszakban az emberek eszmei nevelésének kérdései, az új ember, a kommunizmus' méltó építője kialakításának problémái nagy heTyet foglaltak el egész munkánkban. Az SZKP a kommunista nevelést, mint egész forradalmi átalakító tevékenységét a marxista—leninista el- mélet szilárd alapján folytatja. A marxizmus—leninizmus a helyes stratégia és taktika kidolgozásának egyetlen meg- . bízható alapja. Lehetővé teszi hogy megértsük a történelmi távlatokat, segít meghatározni sok évre előre a társadalmi-gazdásági és politikai fejlődés irányát, helyesen tájékozódni a nemzetközi eseményekben. A marxizmus—leninizmus ereje az állandó alkotó fejlődésben van. Erre tanított Marx. Erre tanított Lenin. Útmutatásaikhoz pártunk mindig hű marad! Ismeretes, hogy minden elmélet valóságértékének ismérve a gyakorlat. A munkásosztály és az összes dolgozó forradalmi harca, a kommunisták egész gyakorlati tevékenysége teljes bizonyossággal megmutatták a marxizmus—leninizmus lényegét kifejező elméleti tételek és elvek megingatha- tatlanságát. A párt és az állam olyan problémák kutatását igényli, amelyelcSpiindenekelőtt a termelés és a termelésirányítás sokoldalú fejlesztésével kapcsolatosak, olyan ajánlásokat, amelyek lehetővé teszik a termelés hatékonyságának lényeges emelését. Lényegbevágóan fontosnak tűnik olyan kérdések mélyreható kutatása, amelyek társadalmunk, annak termelőerői fejlődési tendenciáival kapcsolatosak. Ide tartozik például a munka jellege és tartalma a fejlett szocializmus feltételei között, a társadalmi szerkezet változásai. A különböző tudományok képviselőinek egyesített erőfeszítéseit követeli az olyan problémák áttekintése, mint a munka szerinti elosztás tökéletesítése, az erkölcsi és anyagi ösztönzés összekapcsolása. a szocialista mindennapi élet és sokoldalú kultúránk fejlesztése. Tovább kell tanulmányozni ezen kívül államiságunk, a nevelő ideológiai munka formáinak és módszereinek fejlődési problémáit. Ezzel kapcsolatban nagy figyelmet érdemel a közvélemény tanulmányozása. Egyre inkább fokozódik a tudományos kutatás jelentősége, a világfejlődés és a nemzetközi kapcsolatok alapvető problémái, a forradalmi folyamat és különböző áramlatainak kölcsönhatása és egysége, a demokráciáért, valamint a szocializmusért folytatott harc kölcsönhatása, az erők egymás elleni harca, s korunk fő kérdése, a háború és béke kérdésében. A vilápolitika kedvező változásai, az enyhülés — hangoztatta a továbbiakban — jó lehetőségeket teremt a szocializmus eszméinek széles körű terjesztése számára. Másfelől azonban a két rendszer eszmei harca tevékenyebbé, az imperializmus propagandája pedig kifinomultabbá válik. A két világnézet küzdelmében nem lehet helye a semlegességnek és a kompromisszumoknak. Itt magasfokú politikai éberségre, tevékeny. operatív és meggyőző propagandamunkára, az ellenséges ideológiai diverzió idejében való visszautasításra van szükség. Az elmúlt időszakban a pártszervezetek sok erőfeszítést fordítottak a dolgozók hazafias nevelésére és egyidejűleg a tömegek internacionalista tudatának erősítésére. Ebből a szempontból kiemelkedő szerepet töltött be a. Szovjetunió fennállása 50. évfordulójának ésa Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 30. évfordulójának megünneplése. Az elmúlt fél évszázad munkasikereiben, a Nagy Honvédő Háború harci hőstetteiben fejlődött ki és edződött meg országunk összes osztályának és társadalmi csoportjának, népének és nemzetiségének megbonthatatlan egysége. S ez az egység, minden szovjet embernek ez az összeforrottsága, odaadásuk nagy hazájuk iránt, a népek internacionalista testvérisége vált az elmúlt jubileumok alapgondolatává. S ebben állt hatalmas politikai és nevelő jelentőségük. A párt egyik legfontosabb feladata volt és marad, hogy megerősítse a dolgozók, mindenekelőtt a fiatal nemzedék tudatában a szovjet ha- zafiság és a szcialista internacionalizmus eszméit, a szovjetek országa, a hazánk iránti büszkeséget, a szocializmus vívmányai védelmére való készséget. Brezsnyev ezután méltatta a hadseregben folyó nevelő munka jelentőségét, majd megállapította, hogy apolitikai és a munkára való nevelés szoros összefonódásának szemléletes eredménye a szocialista verseny jelenlegi fellendülése. Mindannyian örülünk annak, hogy milyen mély gyökeret eresztettek a szocialista verseny lenini eszméi. Büszkék vagyunk arra. hogy a verseny élvonalában a kommunisták haladnak. A verseny mély hatással van 4 gazdasági gyakorlatra, az ország társadalmi-politikai életére, az erkölcsi légkörre. Közös harci jelszavunk, hogy minden módon fejlesszük tovább a szocialista versenyt, a munkához való kommunista viszonyért folyó mozgalmat. A népművelés és a szakmai képzés és az egész közoktatási rendszer tökéletesítéséről szólva megállapította : Semmi sem emeli úgy a személyiséget, mint a tevékeny pozíció az életben, a társadalmi kötelezettségek iránti tudatos viszony, amikor a szavak és a tettek egysége a magatartás mindennapos normájává válik. Az ilyen pozíció kidolgozása az erkölcsi nevelés feladata. Jelentős eredményeket értünk el a szovjet nép anyagi jólétének javításában. A jövőben is következetesen tevékenykedünk e feladat megvalósításában. Az anyagi lehetőségek növekedésének azonban állandóan együtt kell járnia az emberek esz- mei-erkölcsi és kulturális színvonalának emelésével. Máskülönben a kispolgári pszichológia csökevónyei jelentkezhetnek. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Minél magasabbra emelkedik társadalmunk fejlődése, annál tűrhetetlenebbé válnak; a szocialista erkölcsi normáktól való, még tapasztalható elhajlások. A nyerészkedés, a 'szűk tulajdonosi tendenciák, huliganizmus, bürokratizmus és az emberek iránti közömbösség ellentétben áll rendszerünk lényegével. Az ilyesfajta jelenségekkel vívott harcban messzemenően tám aszkodni kell a dolgozói kollektíva véleményére, fel kell használni a sajtó bíráló szavát, a meggyőzés módszerét és a törvény erejét —• minden rendelkezésünkre ál-’ ló eszközt. A tömegtájékoztató és a propagandaeszközök szerepét említve aláhúzta, hogy szükség van az újságok, folyóiratok, a rádió és a televízió anyagi-műszaki bázisának megújítására is. Az irodalom és a művészet kérdéseire rátérve megállapította: Az elmúlt évekre jellemző volt, hogy tovább aktivizálódott annak az alkotó értelmiségnek tevékenysége, amely egyre jelentékenyebben járul hozzá az egész párt, az egész nép ü övéhez, a kommunista társadalom építéséhei — Hangsúlyozta — az Irodalom és a művészet kérdéseinek pártos kezelésmódja egyesíti magában az alkotó értelmiségi iránti tapintatos magatartást az alkotói útkereséshez nyújtott támogatást és az elvszerűséget. Bármely alkotás társadalmi jelentőségének értékelésében a fő szempont természetesen továbbra is az illető alkotás eszmei irányzata marad. Igv, lenini módon jár el a KB és járnak el a pártszervek, a nagy munkát végezve az ideológiai tevékenységnek ezen a területén. Mélységes elismerést érdemelnek a szovjet írók, festők, zeneszerzők, a színház, a film, a televízió dolgozói, mindazok, akiknek a tehetsége és szakmai tudása a népet, a kommunizmus ügyet szolgálja. Az irodalom vagy a képzőművészet tehetséges alkotásai a nép vagyonát .gyarapítják. Jól tudjuk, hogy a művészi szó, a színek játéka, a kő kifejező képessége, a hangok harmóniája megihle- iti a kortársakat és továbbadja az utódoknak a szív és a lélek emlékeit nemzedékünkről, korunkról, annak megpróbáltatásairól és vívmányairól. Azt kívánjuk tehát művészeinknek, — párttagoknak, pártonkívülieknek egyaránt — hogy hozzanak létre történelmünkhöz, nagy jelenünkhöz és jövőnkhöz, pártunkhoz és népünkhöz, nagy hazánkhoz méltó új alkotásokat 3. Az állami és társadalmi szervezetek pártirányitásának néhány kérdése > A kommunista építés során végzett egész munkánk fő irányvonalát a szovjet társadalom politikai rendszerének sokoldalú fejlesztése jelenti. A szocialista államiság tökéletesítéséről, a szocialista demokrácia továbbfejlesztéséről, az állami és a társadalmi élet . i falapjának (Folytatás a 6. oldalon.)