Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-15 / 39. szám

»78. február IS. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Finis Innsbruckban Norvég győzelem a sí-maratoniban Finiséhez érkezett a XIL Téli Olimpiai Játékok küzde­lemsorozata s Innsbruckban az utolsó előtti versenynapon 5 aranyérem talált gazdára. A tegnap az állóképesség nagy próbatétele volt két számban is. Először Seefeldben a férfi síelők a leghosszabb távon, 50 kilométeren versengtek. Annyi Innsbrucki szovjet siker után tegnap a skandiná­vok vigasztalódhattak, mert a 24 esztendős oslói Ivar Formo megszerezte a skandináv nemzetek számára a férfi sí­futó számokban az első arany­érmet, és ezzel a finn Elena Takalo (női 5 km) „mintájá­ra” egy bajnoki címet sike­rült elhódítani az ebben a ; sportágban a legeredménye­sebb szovjet sportolóktól. Eormo Innsbruckban már kétszer szerencsét próbált: a 15 km-es távon 5. lett, a 4x10 kilométeres váltóban pedig ezüstérmet szerzett csapatá­val. Az 50 kilométeres sífutás olimpiai bajnoka: Ivar Formo (Norvégia), 2. Gert-Dietmar Klause (NDK), 3. Benny Sö- dergren (Svédország). Seefeldhez hasonlóan sűrű hóesés, így rendkívül nehéz versenykörülmények várták az alpesi aLimipóai sívense- nyek befejező számának, a férfi műlesiklás küzdelmé­nek résztvevőit tegnap dél­ben. Harmincezer néző étött, az innsbrucki alpesi viadalok legizgalmasabb csatájában az itáliai síelők bravúrosan hajráztak; Piero Gros nyer­te az olimpiai aranyérmet, a 2. helyezett pedig a sportág jelenkorának legnagyobb egyénisége, a szintén olasz Gustavo Thöni lett. Várat­lanul jól sikerült a rajt a nyugatnémet Jungingemek és a szintén olasz Bielemek is, ők foglalták el a 3. és i helyet. Piero Gros, aki Olaszor­szág első innsbrucki bajnoki címét szerezte meg, a műle- sikdó-számok specialistája. A-férfi műlesiklás olimpi­ai bajnoka: Piero Gros (Olaszország); 2. Gustavo Thöni (Olaszország); 3. Willy Frömmelt (Liechtenstein). Az időjárás s a sűrű hó­eséssel az olimpiai jégsta- dionban a gyorskorcsolyázó- versenyek befejezését jelen­tő szám, a 10 000 méteresek mezőnyét sem kímélte, bár a rendezők mindent meg­tettek, hogy jó pálya vár­ja a futókat Ebben a szám­ban. a holland Piet Kleine a Sapporo} háromszoros olim­piai bajnak honfitársa, Schenk örökébe lépett: nagy­szerű teljesítménnyel, új olimpiai rekorddal mindősz- sze 28 századmásodperccel elmaradva a világcsúcstól megszerezte Hollandia első innsbrucki aranyérmét A férfi 10 000 méteres gyarskarcsolyázás olimpiai bajnoka: Piet Kleine (Hol­landia) ; 2. Sten Stensen (Nor­végia); 3. Hans Van Helden (Hollandia). Cselgáncsgubanc A Szolnokon rendezett Hun­gária Kupa nemzetközi judo­versenyen kellő tisztelettel fi­gyeltem a küzdelmeket. A • közönség is. Ám a tatami pil­la natönkéht változó világát .„agyi olyan egyszerű követni. Az érdeklődők sokszor csak pislogtak, s fogalmuk sem volt, kit biztassanak. Időn­ként érthetetlennek tartották á bírók döntéseit, néha ma­guk a bírók sem tudták, hogy mitévők legyenek. Az ember tehát ült és bá­mult. Hopp, egy dobás. Mi volt ez? Jukó? Esetleg koka? Az utóbbiról egyébként sok nézőnek a coca-cola jutott eszébe és felkereste a büfét. Szóval nem érdemes tippelni még a dobásra. Majd ha is­métlődik. Várjunk. Ismétlő­dött. Ráadásul villámgyorsan. Hogy is volt ez? Magyaráza- ■ tot kértem. így hangzott: „Tá­masztott balláb és karfica­modással belső combdobás az ellenfél jobbszélének köze­pén. Ez was- árit ért.” Nagy­szerű. És ki vezet? Fontos kérdés, ugyanis többször for­dult elő, hogy az vesztett, aki repülni taníiottá a társát. Csakhát közben kapott egy intést, majd egy sidót, aztán csuit később letérdepeltették a rossz fiút. Egyébként kei- kokunak nevezik ezt. A verseny mindazonáltal, a szakemberek szerint színvo­nalas, élvezetes volt. Jól szol­gálta a sportág ügyét. Még jobban szolgálta volna azon­ban — a népszerűsítését is —, ha előtte bemutatókat látha­tott volna a közönség, ha mindeki számára érthetően feltárták volna a cselgáncs rejtelmeit. A jövőben bizo­nyára nyílik rá alkalom. Ad­dig is sidót érdemelnek az il­letékesek. C. L. Események Á jövő ígérete Atléták kék-fehérben \ \ ' 1 Nem tévedés, nines „elforgatva* * kép. Csak éppen as atléták hasizmaikat erősítik a bordásfalnál Asztalitenisz: Szolnok megye 1976. évi egyéni ifjúsági serdülő és újonc bajnoksága, Szolnok, Kilián tornacsarnok. 9.30. Atlétika: Városi mezei fotó­verseny, Szolnok, Tiszaliget, 10. (Gyülekezés a strandfürdő előtt.) Kosárlabda: A Szolnoki MÁV SE ,,900 éves Szolnok” tornája a Duna Cipő, a Debreceni VSO és a Szolnoki MÁV NB n-es női csapatainak részvételével, Szolnoki MÁV SE Véső utcai csarnok, 10. Kézilabda: Damjanich Kapa Szolnok, tiszaligeti spotcsarnok; 9: Békéscsabai Vízmű—Szolnoki Olajbányász; 10: Szegedi Volán- Dunakeszi Vasutas: 13: Szolnoki Olajbányász—Szegedi Volán; 14: Dunakeszi Vasutas—Békés­csabai Vízmű; 16: Szegedi Vo­lán—Békéscsabai Vízmű; 17: Du­nakeszi Vasutas—Szolnoki Olajbá­nyász. A jászberényi járás te­rembajnoksága, tizennégy felnőtt férfi és női mérkőzést játszanak. Jászberény, Hűtőgépgyári sport- csarnok, 8. Sakk NB IL csapatbajnokság Szolnoki Olajbányász—Vasas Iz­zó, Szolnok Ságvári krL (Állami Biztosító) 9. Megyei L osztály: Túrkeve—SZMTE I., Túrkeve; Tiszaföldvár—Kisújszállás, Tisza- f öldvár; Kunhegyes—Mezőtúr, Kunhegyes; Jászberényi Lehel SC—Karcag, Jászberény. Vívás: Szolnok megyei 1976. évi felnőtt egyéni bajnoksága, Szolnok, MÁV SE Véső utcai csarnok, 8. Tömegsport: teremlabdarúgó torna a Szolnok városi tömeg­sportbizottság és a Gyulai HSE rendezésében, a Gyulai, a Ság­vári, a Fürst laktanya, a megyei kiegészítő parancsnokság, az Er­dőgazdaság. a Tlszavidéki Szö­vetkezeti Közös Vállalat, az Épí­tő-Javító Vállalat, és a Röntgen- technikai Vállalat férfi csapatai­nak részvételével, Szolnok, Gá­bor Áron laktanya. Labdarúgás: Országos Ifjúsági Kupa: Szolnoki MTE ifi—Tata­bányai Bányász NB I. ifi, Szol­nok, Mátyás király úti pálya 14, dr. Botka. Előkészületi mérkőzé­sek: Szolnoki MÁV—Gyöngyö­si Spartacus, Szolnok, MÁV sporttelep, 11; Törökszentmiklósi Vasas—Tisza Cipő SE. Török- szentmiklós, 14; Karcagi Szövet­kezeti SE—Kunhegyes Karcag, 15; Abádszalók—Kenderesi ME- DOSZ. Abádszalók, 14. Túri Ku­pa: Túrkeve! A FIT II.—Mezőtúri AFC n. Mezőtúr 9; Mezőtúri AFC I. —Túrkevei A FIT L. Me­zőtúr 1L Vezetőségválasztó közgyűlések: Lenin Termelőszövetkezeti Sportegyesület, Tiszaföldvár, Lenin Tsz székháza 9; Terme­lőszövetkezeti Sportegyesület, Nagyiván, művelődési ház 9; Termelőszövetkezeti Sportegye- sütet, Tiszaderzs, művelődési ház 9: KUTE Spartacus. Kun- szentmárton, művelődési ház 10; Temelőszö vetkezeti Sportegyesü­let, Mesterszállás, művelődési ház 9: Termelőszövetkezeti Sportegyesület, Tiszainoka, köz­ségi tanács 10: Spartacus Sport­egyesület, Jászárokszállás, köz­ségi tanács 9. Idegenben szerepelnek a me­gye asztaliteniszezői a főváros­ban a „Kozma Béla” országos I. osztályú felnőtt és ifjúsági emlékversenyen, a Jászberényi Lehel SC NB m-as labdarúgói Egerben a Dózsa ellen. Hétfő Vezetőségválasztó közgyűlések: Termelőszövetkezeti Sportegye­sület, Zagyvarékas, művelődési ház 18; Termelőszövetkezeti Sportegyesület, Besenyszög; Me­zőgazdasági Főiskolai Sport­egyesület, Mezőtúr, főiskola 16. Törpéknek tűnnék az em­berek a Szolnoki MÁV SE Véső utcai sportcsarnokában. A mennyezetről — mintegy válaszfalként — nagy zöld függöny ereszkedik le. Egyik oldalán vívók csörtéznek,' a másik oldalon tízegynéhány atléta rója a köröket — Egy — kettő — egy ... magas térdemelés! — pattog az edző, Barna István hangja. Indiánszökdelés. Rövid vág­ták. Fürge tipegések. Nincs megállás. Egymásután érkeznek a te­rembe az atléták. Gyöngy Ibolya „fut” be elsőnek, egye­nesen a kinti pályáról — bal- lonanyagból készült szerelés­ben. — Tartja a meleget —■ fe­leli kérdésemre — de azért nem ajánlatos ácsorogni ben- be. Hideg van kint. Tavaly úgyszólván mindent megnyert a megyében, s az országos bajnokságon is érté­kes díjakhoz segítette a csa­patot. A százméteres síkfu­tás megyei csúcstartója ke­rek 12 másodperccel, s a táv dupláján is övé a legjobb eredmény. Még nincs 19 éves. — November közepe óta dolgozom — mondja. — A TIGÁZ-nál vagyok szállítási adminisztrátor. Éppen most kaptam meg a 12 órás mun­kaidő- kedvezményt. Amíg tanult, naponta dél­után járhatott edzésre. Ez­után reggel is mehet. — Most már valóban csak rajtam múlik a fejlődés. Min­dent megteszek, hogy tizen­kettő alatt fussam a százat, de méginkább 11.8 alatt Űjabb ismert arcok buk­kannak feL Juhász Erzsébet, Molnár Judit és Farkas Beáta, akik Ibolyával együtt immár országszerte elismert négyes váltót alkotnak. Tavaly — és már idén is — sok dicsőséget szereztek a kék-fehér színek­nek. Valamennyien válogatott kerettagok. Beállnak a sorba. Azok sorába, akik az ő nyom­dokaikon haladnak majd. A mesteredző mind gyor­sabb iramot diktál. Először a melegítőfelsők repülnek a padra, aztán az alsók is leke­rülnek. Nem könnyű az ala­pozás! — Iparkodunk az elmúlt évi eredményeket tartani — mondja Barna István — sőt túlszárnyalni. A fiatalok hetente hét al­kalommal találkoznak edző­jükkel. A reggel! edzés fél hattól nyolcig, a délutáni fél háromtól hatig tart. Három­szor a csarnokban, négyszer pedig a szabad téren gyakor­latoznak. — Az edzések összetettek. Fejlesztjük a gyorsaságot, a ruganyosságot, ugyanakkor az erőnlétet is. Napirenden szé- repel az általános gimnaszti­ka, amely valamennyi izmot igénybe veszi. A programba nagyon sok dinamikus moz­gáselemet iktatunk. Március elejéig maradunk a teremben, aztán végleg kivonulunk a szabadba. A cél az, hogy má­jus végére jó formába len­düljenek a versenyzők. A „nagyok” között feltűnik ügyes mozgásával egy egé­szen pici atléta is. Mindent végigcsinál, fáradhatatlanul, lelkesen. Nem kíméli töré­keny testét. — Molnár Mária vagyok —• mutatkozik be lihegve. — Két hónapja járok ide, a nő­vérem, Rozika hozott le. Most sajnos beteg. Nagyon jól ér­zem itt magam, futó akarok lenni — hosszú távordl Még lehet Mindössze nyolc éves. Constantin Lajos • ..Vi, - > ■ ­MŰSOROK SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolno­kon délután 3 és este 7 óra­kor: Asztalosinduló (Ajtai, Pé­csi Sándor bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Foly­tassa cowboy, hétfő: Folytassa cowboy, Tallinn: Ha megjön József (16), hétfő: A négy muskétás, Tisza: Hahó a ten­ger (matiné), Bűntény a Via Venetón (16), hétfő: Archív filriielőadás Hl. Szandaszőlős Terv: A három ártatlan, hétfő: Két amerikai (16). Jászberény Lehel: Az ellopott vonat (ma­tiné), Ballagó idő (du.), Halha­tatlanok. hétfő: Ha megjön Jó­zsef (16). Kisújszállás Ady: A Noszty fiú este Tóth Marival (matiné), A nagy medve fiai, hétfő: Gábor diák. Kunhegyes Szabadág: Egy király New York-ban, hétfő: Babaház. Kunszentmárton Körös: A rej­telmes sziget, hétfő: Az idők kezdetén. Mezőtúr Dózsa: A bosszúállók (matiné), A der­vis és a halál, hétfő: Kabaré (18), Szabadság: A kenguru (14), hétfő: A tudós magán­élete, Béke: Két amerikai (16), Az elveszett kutya (du.), hétfő: Az áruló balegyenes. Tiszafü­red Tisza: Svejk a derék ka­tona I—H, (dupla helyáron), hétfő: Huckleberry Finn és a csirkefogók. Törökszentmiklós Dózsa: A fenevad (matiné). A négy munkétás, hétfő: Halha­tatlanok, Hunyadi: Sivatagban, őserdőben I—n. (dupla hely­áron), hétfő: A fekete farmer (14). Túrkeve Vörös Csillag: A tudós magánélete, Húsz óra (du.), Hétfő: A Kenguru (U). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDId: VASÁRNAP 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. Szerkesztő; Forró Tamás. ▲ tar­talomból: Műsorismertetés. — Szemle az alföldi napilapokból. — A tritikálé kutatói: dr. Kiss Kálmán. — Kecskemét. — Kun­sági népdalok. — Népművészek Békés megyében: Nácsa János furulyaművész. — Balogh Zlsiga fafaragó. — Slágerturmix. — 10.00—10.30: Szlovák műsor. Szer­kesztő: Zelman Ferenc. A tarta­lomból: A budapesti gimnazis­ták műsorából. — Telekgerendá­son az óvodában. — Hírek, ér­dekességek. HÉTFŐ 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Fórum a szolgáltatá­sokról. A stúdió nyilvános mű­sora. Riporterek: Keresztes Ág­nes és Petri Ferenc. Az adás telefonszáma: 11-903. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Tánclé­pésben. — 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsoréi őzetes. — 18.30— 19.00: Szlovák műsor (Ism.) KOSSUTH! VASÁRNAP 7.54: Kellemes vasárnapot! — 8.05: Öt kontinens hét napja. — 8.21: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa énekel. — 8.33: Lalo: Spanyol szimfónia. — 9.10: Magyar Múzsa. — 10.03: Orsi tündér akar lenni. Albert Gábor mesejátéka. — 10.45: Szvjatosziav Richter Chopin - műveket zongorázik. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.15: A Va­sárnapi koktél folytatása. — 13.00: Faragó Vilmos írása. — 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.50: Rádiólexikon. — 14.20: Eileen Farrell és Nicolai Gedda énekel. — 15.08: Schubert: Piszt­rángötös. — 15.44: Pillantás a nagyvilágba. — 16.05: Rendezte: Déri Éva. ».Velem nem történt semmi.” — 17.05: Arturo Tosca­nini vezényli az NBc szimfoni­kus zenekarát. — 18.45: Diák- könyvtár hangszalagon. Császári és királyi bor. Mikszáth Kálmán elbeszéléséből írta. Túri Andráa. — 19.40: Paul Robesonra emlé­kezünk. — 20.35: A •Belügymi­nisztérium Duna Művészegyütte­sének népi zenekara játszik. — 21.20: Tánczenei felvételeinkből. — 22.15: Szép a világ. Részletek Lehár Ferenc—Szenes Andor operettjéből. — 22.41: Körbe bo­lyongó árny vagyok . .. Fried­rich Hölderlin versei. — 23.01: A Szombathelyi Szimfonikus Ze­nekar játszik. — 0.10: Filipzene. HÉTFŐ: 8.25: Mit özén a Rádió? — 9.0(h A Dalok könyvé-ből. Heinrich Heine versei. — 9.10: A hét ze­neműve. — 9.40: Pám, pám, pa­ripám . .. Óvodások műsora. — 10.05: Iskolarádió. — 10.36: Zene­kari muzsika. — 11.13: „A gondot pedig... jó szívvel viselem” Bogdán István írása a XVI— XVH. századi asszonyokról. — 11.13: Remekírók — remekmű­vek. Hét bagoly. Krúdy Gyula regénye rádióra alkalmazva. Vli. rész: Az élet vőlegényei, — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 13.35: Böbe Gáspár Ernő népi- zenekara játszik, Takács Béla nótákat énekel. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Chopin-Douglas: A szil­fldek — szvit. — 15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Papp' La­jos műveiből. — 15.50: Pete See- ger énekel.— 16.00: A világgazda­ság hírei. — 16.05: Élet a születés előtt. — 16.45: Tűzön, vízen. Részletek Cowl operettjéből. — 17.05: Kétszázötvenmillió ember kenyere. Beszélgetés a szovjet mezőgazdaságról. — 17.15: Nicola Rossi-Lemeni énekel. — 17.28: Rendezte: Déri Éva. Asszonyok dicsérete. összeállítás Kassák Lajos. Radnóti Miklós. Szabó Lőrinc és Veres Péter műveibőL — 17.57: Bartók zongoraművei — XX. rész. I. zongoraverseny. — 19.15: Katona Klári. Szécsi Pál és a Gemini együttes felvételei­ből. — 19.40: Sajtókonferencia a Szekszárdi Állami Gazdaságban. — 20.45: Népdalest. — 21.28: Mik- rolánc. — 22.20: Öten beszélnek. — 22.30: Világhírű vonósnégye­sek — Hl. rész. — 23.22: Csaj­kovszkij: II. szimfónia. — 0.10: Frenreisz Károly táncdalaiból. PETŐFI* VASÁRNAP 7.30: Edward Power Biggs or­gonái. — 8.05: Mit hallunk? — 8.33: Miska bácsi lemezesládája. —- 9.00: A hét műsorából. — 10.33: 117 perc színházról, rádió­ról. televízióról. — 12.33: Ének­szóval, muzsikával. — 12.58: A három autó. Zdenek Sverák me­sejátéka rádióra alkalmazva. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Nők­ről — nőknek. — 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15.43: Nótakedvelőknek. — 16.35: A vasárnap sportja. Közvetítés az Internazionale—Lazio olasz totómérkőz,ésről. — 17.10: ötórai tea. — 18.15: Mit Üzen a Rádió? — 18.50: Könnyűzenei olimpia. — XIV. rész. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Erkel: Bánk bán. Háromfelvonásos opera. — Közben: 20.46: ó. Jössz-e már? Burns, Eminescu, Puskin, Shakespeare. Schiller versei. — 21.03: Az operaközvetítés foly­tatása. — 22.33: Könnyűzene éj­félig. HÉTFŐ 8.05: Magyar Mvószene. — 6 33* Zenekari muzsika. — 9.00; pásxr tordalok, pásztortáncok. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: Mátrai Zsuzsa és a Hungária együttes műsorából. — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — 12.00: öabavá­sár. Részletek Nádor Mihály— Kulinyi Ernő operettjéből. — 12.33: Gondolatok filmekről. A vígjáték. — 12.50: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. — 13.33: Decsényi János gyermek- kórusaiból. — 14.00: Kettőtől öt­ig. . . — 17.00: Az Ifjúsági Rá­dió órája. — 18.00: Dubnától No- voszibirszkig. — 18.33: Könnyű­zenei Olimpia — Elődöntő — XV. rész. — 19.03: Bellini: Nor- ma-Adalgisa és Pollione kettőse az I. felvonásból. — 19.30: Ze­nei szerkesztők és rendezők mű­helyében. — 20.33: Ifjú zeneba­rátok Híradója. — 20.53: Labi­rintus. — 21.03: Michael Rabin hegedül. — 21.30: Páholyból. Be­számolók, tudósítá£ok a köny- nyű múzsa otthonából. — 22.33: Derűre is derű. — 23.00: Ver­bunkosok, nóták. TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ* 8.30: Tévétorna (ism.). — 8.35: Mikrobi. Rajzfilmsorozat gyere­keknek. VTI. rész: A tripediták bolygója (színes). — 8.45: A Ten- kes kapitánya. Ifjúsági tévé- filmsorozat. 7, rész: A vándor­diák. — 9.10: Játsszunk bábszín­házát! Hl. rész: A lábtáncolta- tástól a táncoló lábig (színes). — 9.50: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. Angol filmsoro­zat. XT/6. rész: Támadásvezetés labdával és labda nélkül (ism.). — 10.10: Hírek. — 10.15: Spre­chen Sie Deutsch? Német nyelv- tanfolyam. Egy koffer fölösleges. — 10.40: En Francais. Francia nyelvtanfolyam. Eme gyümöl­csök. — 10.55: Pedagógusok fó­ruma. Tehetség, tudás, érvénye­sülés. — 11.30: A festészet ka­landjai. ▲ látás Iskolái« (ssL nes). Képzőművészeti filmsoro­zat. VII. rész: Tér — perspektí­va — vízió (ism.). — 12.00: Éle­tet az éveknek. Nyugdíjasok mű­sora (ism.). — 12.50: A XII. Té­li Olimpiáról jelentjük. Síugrás, nagysánc (színes). — 15.15: Rek­lámműsor. — 15.20: Balthazár professzor. Jugoszláv rajzfilm­sorozat. XI. rész: Figaro lap (színes). — 15.30: Az Etruszkok nyomában. Olasz dokumentum­film. — 15.55: Delta. Tudomá­nyos fáradó. — 16.20: Reklám- műsor. — 16.25: A XII. Téli Olimpiáról jelentjük. Műkorcso­lya. — Gála (színes). — 13.00: Szoborkiállítás a ljubljanai Nemzeti Galériában (színes). — 18.15: Műsorainkat ajánljuk! — 18.40: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét... — 20.00: Hírek. — 20.05: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. — 20.10: Az utas. Magyarul beszélő angol bűn­ügyi filmsorozat, ni. (bef.) réfcz. — 20.55: Folklór ’75. — 21.20: Hí­rek. — 21.25: Telesport. A XIL Téli Olimpiáról jelentjük. Záró- ünnepség (színes). BUKAREST! VASÁRNAP: 7.40: Pioníroknak. — 8.35: A Daktari című folytatásos gyer­mekfilm. — 9.00: A falu életé­ből. — 10.15: Ismeretterjesztő műsor. — 10.45: A zenés iro­dalmi műsor. — 12.05: Vasárna­pi album. — 15.20: Folytatásos film „Az emberről” 7. rész. — 16.25: Ifjúsági vetélkedő. — 17.40: Riportfilm. — 18.00: A leg­kisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Ballada a földről — 19.25: Japán film. — 21.10: A va­sárnap sportja. HÉTFŐ* 15.00: Iskola-tv. — 15.30: Ma­gyar nyelvű adás. — 18.00: A turizmus és a vadászat. — 18.20: A legkisebbeknek. — 13.30: Tv-híradó. — 19.30: Szó­lista műsor. — 20.20: Forsyte Saga' tévéregény &. rész. i

Next

/
Thumbnails
Contents