Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-16 / 13. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! Ara: 80 fillér XXVII. évf. 13. s*. 1976. január 16., péntek MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG M E G Y El TAN ÁCS L A P J A Intézkedések a vizek védelmére Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnap ülést tartott. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi, valamint az igaz­ságügyminiszter előterjeszté­sére a kormány megtárgyalta az élelmiszertermelés és for­galmazás előfeltételeiről, minőségéről szóló törvényja­vaslatot, és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés fe­lé terjeszti. A Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság elnöke je­lentést tett a vizek szennye­ződésének megakadályozásá­ra hozott kormányrendeletek végrehajtásának ellenőrzésé­ről. A víztisztaság javítása érdekében további erőfeszí­tésekre van szükség. A kor­mány a jelentést elfogadta. Utasította az érdekelt mi­nisztereket és országos ha­táskörű . szervek vezetőit, hogy a saját területükön te­gyék meg a szükséges intéz­kedéseket. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi, valamint a pénz­ügyminiszter javaslatára a kormány határozatot hozott a mezőgazdasági szövetkeze­tek nem mezőgazdasági jel­legű tevékenysége sza­bályozásának egyes kérdé­seiről. A közlekedés- és posta­ügyi miniszter jelentést tett a vasúti-közúti kereszteződé­sek korszerűsítésére, a köz­lekedésbiztonság javítására előirányzott intézkedésekről. A Minisztertanács utasította az érdekelt minisztereket, hogy segítsék a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot a tervezett intézkedések megvalósításában. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazdasági ée, élelmezésügyi miniszter je­lentését az új-ingatlannyil­vántartás kialakításáról, és határozatot hozott az eljárás további egyszerűsítésére, gyorsítására. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Új vállalat, új tervekkel Megalakult a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat Hosszú, alapos előkészítő munka után három, eddig önáló gazdasági egységként működő kenyérgyár: a szol­noki, a karcagi és a jászbe­rényi — amelyekhez har­minchárom sütöde tartozik — 1976-ot már közös terv­vel kezdte, Szolnok megyei Sütőipari Vállalatként Mindhárom gyárban — amelyek ezentúl üzemcso­portként működnek — éppen a napokban ünnepük ala­pításuk negyedszázados év­fordulóját, jeles esztendő marad tehát az 1230 sütő­ipari dolgozónak az idei. Mi indokolta az összevo­nást? Elsősorban a nagyobb ará­nyú fejlesztés, az anyagi és szellemi erők koncentrálá­sa. Három kis vállalat, há­rom kis fejlesztési alap, összeadva azonban nagy vállalat, háromszor na­gyobb alap, amely lehető­séget teremt egy-egy gyár­ban nagyobb beruházásra. Már példát is említhetünk: a jászberényi új süteményes üzem befejezésének költsége a három üzemcsoport anyagi lehetőségének eredménye­ként valósul meg gyorsan, kórszerű módon. Az V. ötéves tervben a vál­lalat fejlesztési alapja elő­reláthatólag 80 millió forint lesz, ami lehetővé teszi, hogy a három üzemcsoport legna­gyobb gondjai enyhüljenek: új gépek vásárlására, a mun­kások szociális, élet- és mun­kakörülményeinek javítására fordítják. Az anyagi alap bővítése mellett jelentős indok a szel­lemi erők összevonása. Míg például, eddig a három gyár technológusai egymástól füg­getlenül — sokszor ugyan­azon feladat megoldásán — dolgoztak, most már a vállalat ter­melési osztályán technoló­giai csoportként, jól szer­vezett mechanizmussal az egész vállalat termékeinek minőségvizsgálatát és javí­tását. valamint az új ter­mékek kikísérletezését vég­zik. A vásárlók véleménye sze­rint a karcagi és a jászberé­nyi kenyérgyár eddig jó mi­nőségű, elegendő kenyérrel ás péksüteménnyel látta el körzetét, a szolnoki gyárhoz viszont több észrevétel, kifo­gás érkezett a vásárlóktól. „Zöld útja” van már a jó tapasztalatok áramlásának, egy-egy üzemcsoport éssze­rűsítő, újító javaslatának, hi­szen nemcsak a vállalat érdeke azok hasznosítása, hanem a fogyasztó, a vásárló is jobb minőségű kenyérhez, pék­termékhez jut. De sok egyéb új kezdemé­nyezés is lehetővé vált, ame­lyek megvalósítása a válla­lat idei tervei közé bekerül, így az üzemszervezésnek az a módja, hogy specializálják a tmik-muttkát: kemence- és gépkocsi javító szakcsoporto­kat jelölnek ki. Az összevonás óta az üzem- csoportok megszabadultak egy sereg adminisztrációs munkától. Központilag, csök­kentett létszámmal, új szer­vezeti formában végzik az adminisztrációt. Továbbra Is felelősek maradtak a gyárak körze­tük ellátásáért, azért, hogy jó minőségű és megfelelő mennyiségű kenyér, pék­sütemény kerüljön a ke­nyérboltokba. A helyi igényeik változásá­hoz, alakulásához a vevők ízléséhez rugalmasan igazod­nak. A karcagiak és a jászbe­rényiek speciális termékeket is gyártanak. (A jászberényi mini sósperec és pogácsa, a karcagiak zsemlemorzsája körzetükben és Budapesten nagyon népszerű.) Ezeket a termékeket ezentúl is gyárt­ják, sőt elsősorban Szolnok megyében árusítják. Az önálló előterveket a napokban egységes tervbe foglalják. A választékbővítés, a minőségjavítás mindhárom üzemcsoport célja. A 33 sütöde és kisüzem — amely a három egységhez tartozik, — ebben az esz­tendőben előreláthatólag még megmarad, de a kö­vetkező év terveiben sze­repel majd néhányuk bő­vítése, illetve megszűnteté­se. A 63 kenyérboltban már az idén árusítanak — a hagyo­mányos mellett — újfajta sütőipari termékeket. Az új vállalat új vezető­sége — Zsamai Béla igazga­tóval az élen — nagy fele­lősséggel, az összevonás nyúj­totta lehetőségek mérlegelé­sével kezdte az új évet. Az átszervezés, a tervkészítés gonddal teli első napjait élik. T. Sz. E. Ifjúsági agitációs és propaganda tanácskozás A KISZ Központi Bizott­sága január 14—15-én két­napos országos agitációs és propaganda értekezletet ren­dezett Budapesten. Az ifjúsági szövetség veze­tő propagandistáinak Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese népgazdaságunk helyzeté­ről, az V. ötéves tervről és az 1976. évi népgazdasági feladatokról; Győri Imre, az MSZMP \ Központi Bizottsá­gának titkára a gazdaságpo­litikai agitáció és propagan­da időszerű feladatairól; Ba­rabás János, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára pedig az ifjúsági szövetség agitációs és propaganda munkájának 1976 első fél­évében elvégzendő feladatai­ról tartott előadást. A részt­vevők az előadások témáiról konzultációt folytattak. Részvétlátogatás Csou F.n-lajnak, a Kínai Népköztársaság Államtaná­csa elnökének elhunyta kap­csán a Magyar Népköztár­saság kormánya nevében Havasi Ferenc miniszterel­nök-helyettes, Marjai Jó­zsef kiilügyminisztériumi ál­lamtitkár és dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságá­nak vezetője tegnap részvét- látogatást tett a Kínai Nép- köztársaság budapesti nagy­követségén. A szovjet fielegétüs felszólalása a Biztonsági Tanács ülésén (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 3. OLDALON) Mik : Fejlődésünk mérföldkövei Az V. ötéves tervről szóló sorozatunk befejező része 3. oldal A rádió és a televízió jövő heti műsora 4. oldal Köztünk élnek — mesélnek Riport Szolnokon élő külföldi állampolgárokról 5. oldal Elutazott a portugál külügyminiszter Emesto Meló Antunes, a Portugál Köztársaság kül­ügyminisztere tegnap dél­előtt — kíséretének tagjai­val együtt — elutazott Ma­gyarországról. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes külügyminiszter, Szarka Károly külügyminisz­terhelyettes, Csaba Ferenc a Magyar Népköztársaság lisz- szaboni nagykövete, és a külügyminisztérium több ve­zető munkatársa. Jelen volt Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagy­követe. Ott volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagykövete is. Emesto Meló Antunes portugál kül­ügyminiszter látogatásáról közleményt adtak ki. • • • Chnoupek csehszlovák kü­lügyminiszter meghívására tegnap hivatalos látogatásra Prágába érkezett Ernesto Me­ló Antunes portugál külügy­miniszter. Több gépet ígér az AGROKER A megye mezőgazdasági üzemeit erőgépeikkel, mun­kagépekkel, t műtrágyával, nö­vényvédőszerrel és más esz­közökkel kiszolgáló AGRO­KER Vállalatnál jól indult az 1976-os esztendő. Már ja­nuár elején megkezdődött az újévi gépvásár, a hónap kö­zepéig négymillió forint ér­tékű árut adtak el. A na­gyobb forgalom azonban a következő napokban lesz, ja­nuár végéig ugyanis 40 mil­lió forint értékű gép átvé­telére történt előzetes igény- bejelentés. Az első szériák­ban főleg a tavaszi mezőgaz­dasági munkákban részt ve­vő gépeket vásárolják, de sorra jönnek majd a többi szezonális gépek is. Minit a vállalat illetékesei elmondották, bőven van kí­nálat traktorokból, vetőgé­pekből, talajművelő eszkö­zökből. Várhatóan jó lesz az ellátás kombájnokból és egyéb betakarítógépekből is. Az idén már nem lesz hiány önjáró szálastakarmány-be- takarító gépekből. A gazda­ságok által keresett géptípu­sok magyar—csehszlovák kooperációban, a törökszent­miklósi Mezőgazdasági Gép­gyár közreműködésével soro­zatban készülnek, de érkezik NDK import is. A mezőgazdasági üzemek­ben most van a téli gépjaví­tás dandárja. A vállalat a tavalyinál több és nagyobb választékban segíti alkatré­szekkel a gazdaságok mun­káját. Hiány lényegében csak az NDK gyártmányú gépek­hez tartozó alkatrészellátás­ban van. A munka zavarta­lansága érdekében az AGRO­KER ezúttal is követte a jó gyakorlatot, az alkatrészeket számos nagyüzembe elő­szállítással biztosította, a ja­nuári gépjavításhoz szüksé­ges eszközöket még a múlt év végén eljuttatta a meg­rendelőkhöz. A vállalat egyébként jó alapokkal kezdte az V. öt­éves terv első évét A tava­lyi értékesítési forgalmát 20 százalékkal szárnyalta túl, 1 milliárd 600 millió forint ér­tékű terméket forgalmazott. Kielégítette az igényeket olyan keresett termékből mint a nagy teljesítményű erőgépek. A K—700-as trak­torból negyvenet, Rába-Stei­ner traktorból 16-ot adott eL Tavaly először fordult elő, hogy az őszi alapműtrágyá­záshoz is biztosította a teljes készleteket, az ellátás zavar­talan volt. A szolnoki vál­lalat teháit jó pozícióból kezdte meg 1976. évi, meg- növekedett feladatainak tel­jesítését A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ülése A Fogyasztási Szövetkeze­tek Országos Tanácsa teg­nap dr. Molnár Frigyes el­nökletével elemezte a IV. ötéves terv eredményeit, megtárgyalta és jóváhagyta a következő öt esztendő tervfeladatainak végrehajtá­sára. az ez évi főbb tenni­valókra készült irányelv- tervezetet. Megállapította, hogy az ÁFÉSZ-ek sikeresen hajtot­ták végre, több fontos terü­leten túl is teljesítették IV. ötéves tervüket, amellyel eddigi fejlődésük legdinami­kusabb szakaszát zárták. A bruttó árbevétel öt év alatt 58 százalékkal, a kiskereske­delmi forgalom az állami kereskedelemnél gyorsabban növekedett. A szövetkezetek az elmúlt tervidőszakban 4,1 milliárd forintot ruháztak be. A felsőoktatási intézmények közművelődési tevékenységéről Az oktatási miniszter — a kulturális . miniszterrel, to­vábbá az egyetemek és főis­kolák felett felügyeletet gya­korló miniszterekkel, az Or­szágos Testnevelési és Sport­hivatal elnökével, valamint a Pedagógusok Szakszerveze­tének elnökével, valamint a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetséggel egyetértésben — utasításban szabályozta a felsőoktatási intézmények közművelődési tevékenysé­gét. A rendelet értelmében a felsőoktatási intézményekben a közművelődési tevékenysé­get az utasítással egyidejű­leg közölt irányelvek alapján kell szervezni. A közművelő­dési tevékenység irányítását és ellenőrzését az intézmény vezetője — az intézmény székhelyén kívül működő ka­ron a kar vezetője — a köz- művelődési bizottság útján látja el. A felsőoktatási in­tézmények közművelődési bi­zottságának elnökét és titká­rát az intézmény, az intéz­mény székhelyén kívül mű­ködő kar bizottságának el­nökét és titkárát pedig a kar vezetője, a bizottság diák-nl- elnökét az illetékes K1SZ- bizottság bízza meg. Együttműködési szerződés Tegnap hazaérkezett Prá­gából Katona István, az MSZ^ÍP Központi Bizottsá­gának tagig, a Névszabgö- sáa fc^zerk"sztöie, oki O7<f- rirh, Svestkának, a CSKP KB titkársága tagjának, a Rudé Právo főszerkesztőjé­nek meghívására január 12—15 között látogatást tett Csehszlovákiában. Fogadta őt Ján Fojtik, a CSKP KB titkára. A Rudé Právo szerkesztő­ségében megbeszélést folyta­tott és megállapodást írt alá Oldrich Svestkával a két szerkesztőség együttműködé­sének továbbfejlesztéséről. Befejeződött a pécsi filmszemle Pécsett tegnap végéhez ért a VIII. magyar játékfilm­szemle eseménysorozta. Az utolsó napon a székesegyház­ban orgonahangversenyt ad­tak a szemle vendégei tiszte­letére. Délután még három film alkotói találkoztak a közönséggel, fiatalokkal, bá­nyászokkal, pedagógusokkal. Este a Petőfi Filmszínház­ban díszelőadással fejeződött be az idei filmszemle. Kar­dos Ferenc, a Magyar Film­es Tv Művészek Szövetsége játékfilm szakosztályának vezetője összegezte a szemle tapasztalatait, megköszönte a kiemelkedően jó szervezést, technikai bonyolítást. Egy mondatban — A napokban új rende­let jelenik meg a gépjármű- vezetők egészségi alkalmas­ságának vizsgálatáról. — Lengyelország gyermek­szemmel címmel kiállítás nyílt csütörtökön a Budapes­ti Lengyel Kultúrában a Polska című tolyóirat var­sói szerkesztőség" és a Gdanski Adtes Kézműipari Szövetkezet közös szervezé­sében.

Next

/
Thumbnails
Contents