Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-23 / 19. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. január 23. Folytatódták a szovjet—amerikai megbeszélések Új stratégiai legyverkorlátozési megállapodás előkészületben A szovjet fővárosban tegnap folytatódtak a magasszintű szovjet—amerikai tárgyalások. Kissinger amerikai külügyminiszter kedd este óta tartózkodik Moszkvában, s már az első tárgyalási napon — szerdán — gyakorlatilag egésznapos eszmecserét folytatott a szovjet vezetőkkel. A tárgyalások központjában mindvégig az új stratégiai fegyverkorlátozási megállapodás előkészítésével kapcsolatos kérdések álltak. Moszkvában nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a körülménynek, hogy szovjet részről Leonyid Bnezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára vezeti a tárgyalásokat A szerdai . nap legfontosabb eredményét abban látják, hogy mindkét fél megerősítette szándékát az 1974 novemberében Brezsnyev és Ford között létrejött vlagyi- vosztokd megállapodás maradéktalan végrehajtására, azaz a hadászati támadó fegyverek és célba juttatási eszközök számának korlátozására hivatott SALT—2 egyezmény kidolgozására. A szovjet vezetők Kissinger amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalássorozatának második napja után moszkvai megfigyelők körében tovább erősödött az a vélemény, ‘ hogy mindkét fél nagy erőfeszítéseket tesz a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló hosszúlejáratú megállapodás kimunkálása érdekében. Tegnap délelőtt a tárgyalások szüneteltek, s valószínű, hogy ezt a szünetet mindkét fél a szerdán Leonyid Brezsnyev részvételével megtartott összesen mintegy hatórás megbeszéléssorozat folyamán elhangzott javaslatok tanulmányozására használta fel. Andrej Gromiko tegnap délben találkozott ismét amerikai kollegájával az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén, ahol Kissinger ebédet adott vendéglátója tiszteletére. A fogadáson a moszkvai hivatalos közlemény szerint szovjet miniszterek és más hivatalos személyiségeik is jelen voltak. Kissinger és Grcxmiko rövid beszédet mondott. Az amerikai külügyminiszter ez alkalommal kijelentette, hogy megítélése szerint „nagyon komoly tárgyalások folynak”, melyeken „mindkét fél felelősségteljes javaslatokat tesz és ősökként! az álláspontok közötti szakadékot”. Újságírók kérdésére válaszolva Kissinger tudtul adta: nem tartja lehetetlennek, hogy brüsszeli és washingtoni konzultációk után visszatérjen a szovjet fővárosba a SALT—2 egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások folytatása céljából. Gromiko szovjet külügyminiszter kijelentette: „A tárgyalások folytatódnak és a szovjet fél reméli, hogy sikerül egyetértésre jutni”. Leonyid Brezsnyev és Andrej Gromiko tegnap az esti órákban ismét tárgyalt Henry Kissingerrel. Ez alkalommal is az új stratégiai fegyverkorlátozási megállapodás kidolgozásával összefüggő kérdések „további tüzetes megvizsgálására’” fordították a fő figyelmet. Kissinger látogatása a terv szerint ma fejeződik be. Az amerikai külügyminiszter Moszkvából előbb Brüsszelbe utazik, hogy tájékoztassa a NATO-beli partnereket, majd Madridban tesz látogatást Veszélyben Corvalán élete Luis Corvalán élete ma nagyobb veszélyben van, mint bármikor korábban — állapítja meg tegnapi számában az Izvesztyija. Valamennyi becsületes embernek kötelessége, hogy lefogja a chilei hóhérok kezét. Végtelen a Pinochet — klikk bűnlajstroma — folytatja a szovjet lap. Különösen álnok és szörnyűséges azonban a junta kísérletié arra, hogy leszámoljon Luis Corvalánnal. A junta Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát tartja fő ellenségének és fő túszának. Ezekben a napokban aggasztó hírek érkeznek San- tiagóból; A junta tovább gyarapítva bűntetteit elhatározta, hogy megrendezi Luis Corvalán bírósági komédiáját A bírósági talárba öltözött hóhéroknak az a szándékuk, hogy „felforgató tevékenységgel” vádolják Luis Corvalánt, azt az embert, aki életében bizonyította odaadását a chilei nép és országa iránt — hangsúlyozta 37 T 7.Ví*R7S+'VÍ 1 n Tűzszünet LünÉai! A katonai vegyes&izeítság nyilatkozata Erich Honecker Prágában Ketch Hcnecter, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára tegnap Gustáv Busáknak. a CSKP KB főtitkárának meghívására baráti munkatalálkozóra Prágába érkezett A repülőtéren Gustáv Hugókkal az élen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magasrangú párt- és állami képviselői köszöntötték az NDK- ból érkezett vendéget A kölcsönös üdvözlések után Erich Honecker és Gustáv Husák a Prága közelében levő Lany-kastély- ban megkezdte munkamegbeszélését A beiruti rádió tegnap délután ismertette a tűzszünet ellenőrzésére megalakult libanoni—palesztin—szíriai katonai vegyes bizottság nyilatkozatát Ez bejelentette, hogy helyi idő szerint 20 árakor (magyar idő szerint 19 óraikor) tűzszünet lép életbe Libanoniban. A tűzszünete _ bizottság szailoadatlanul ülésezni fog és megteszi a szükséges intézkedéseket a harcok befejezésére. A kilenc hónapja tartó harcok során ez már a 26. tűzszünet, de politikai megfigyelők szerint betartása ez alkalommal sikeresebb lehet mert a szíriaiak közvetlenül részt vesznek a tűzszünet ellenőrzésében. A beiruti rádió a tűzszünet bejelentése előtt beszámolt arról, hogy a nap folyamán Bedrutban és az ország más részében folytatódtak a fegyveres összecsapások. A libanoni légierő kétszer intézett támadást — a muzulmán és palesztin — erők dél-libanoni állásai ellen. A feszültséget fokozta, hogy közben izraeli repülőgépek két alkalommal is átrepültek Beirut és az ország más részei felett. A libanoni légvédelem tüzet nyitott hat izraeli gépre, de egyiket sem érte találat. Dzsumblatt, a haladó szocialista párt vezetője a libanoni politikai rendezés alapelveiről létrejött megáll- podást kommentálva támogatásáról biztosította a szíriai közvetítéssel kidolgozott megállapodás-tervezetet. BRÜSSZEL Tegnap közzétették a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának irányelveit a párt közelgő 22. kongresszusára. Az április 9—11 között megtartandó kongresszusig a párttagok, az alapsaervezetek megvitatják az irányelveket és elkészítik javaslataikat. NEW HAVEN Mario Soares, a 1 Portugál Szocialista Párt főtitkára, amerikai egyetemek meghívására egyhetes nem hivatalos látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. Négy napot tölt a Yale Egyetemen, majd találkozik Kissinger külügymin iszterreL WASHINGTON Terreiice McClary az amerikai hadügyminisztérium költségvetési revizora szerdán újságíróknak elmondotta, hogy a Pentagon az október 1-én kezdődő költségvetési évben körülbelül 8,9 milliárd dollár értékben szállít fegyvereket külföldre. Idén az amerikai fegyvereladások összértéke 9,8 milliárd dollár volt. A falangi stákkal szövetséges nemzeti liberális párt szóvivője közölte, hogy páa-t- ja elfogadta az átfogó rendezést célzó megállapodást, amelynek értelmében megőrzik Libanon egységét és szuverenitását • • • Szádat egyiptomi elnök csütörtökön sajtóértekezletet tartott a Karamanlisz miniszterelnök kíséretéhez tartozó újságíróknak. Kifejtette, hogy a libanoni probléma kettős, egyrészt arról van szó, hogy a függetlenség elnyerésekor a libanoniak rossz rendszert fogadtak el, amelyet meg kell változtatniuk. Ä második probléma megoldásához pedig az szükséges, hogy a libanoniak és a pa- lesztinaiak leüljenek tárgyalni. * • * Az izraeli csapatok a libanoni határon haroi készültségben állnak. Amint a Reuter iroda Tel Aviv-i katonai forrásokra hivatkozva beszámolt róla, ezt az intézike- dést arra az esetre hozták, ha Izraelnek „reagálnia kell” a libanoni eseményeikre. Ez az erődemonstráció a libanoni határon csak úgy értelmezhető, hogy Tel Aviv a cionisták számára kedvező irányban próbálja befolyásolni! a libanoni eseményeket és a közel-keleti helyzet további kiéleződésével terhes veszélyes akciót NYUGAT-BERLIN Walter Scheel, az NSZK köztársasági elnöke tegnap háromnapos látogatásra Nyugat-Berlinibe érkezett. Amint ez nyugat-berlini jelentésekből kiderül, Scheel itt hivatalos ténykedést is ki akar fejteni. Az NDK fővárosában az erről szóló hír megütközést váltott ki. Az NDK-bam, a nyugait-berlini négyoldalú egyezményre utalva, megjegyzik, hogy Nyugat-Berlin nem az NSZK alkotórésze, ezt a várost nem az NSZK kormányozza, továbbá, hogy NSZK-beli hatóságok és személyiségek itt nem fejthetnek ki hivatalos ténykedést. Vietnam sorsdöntő éve Köztudott dolog, hogy 1976 «nagy átalakulások éve lesz Vietnamban. Máris egymást követik az események. Szerdán az általános választások kiírását ünnepelték a hanoiak, s csütörtök ismét ünnep. Minden hanoi lap a címoldalon közli, hogy január 21-én a városi katonai parancsnokság átadta Ho Si Minh város vezetését a Forradalmi Népi Bizottságnak. A lapok hírül adják, hogy ta Hó Si Mirih városi katonai paranawokKágának épüli estében megtartott ünmep- ségen megjelent Nguyenh Van Linh, a KB tagja, a városi pártbizottság titkára, Nguynh Tan Phat, a DIFK eteiöke, Nguyen Van Chi, a DNFF vámosi elnöke, Tran (KOMMENTÁRUNK) Van Tra vezérezredes, a leköszönt . katonai adminisztráció elnöke és Vo Van Kiét, a városi forradalmi népi bizottság elnöke, Az egybegyűlteket Tran Van Tra vezérezredes köszöntötte. Kifejezte meggyőződését, hogy a katonai parancsnokság, a káderek, a harcosok, s a város lakossága gyümölcsöző együttműködésit alakított ki, s a nyolc hónap során éles, bonvoiult helyzetben teremtett rendet. Az átadásról szóló rendelet felolvasása után a 15 tagú városi forradalmi népi bizottság elnöke tolmácsolta köszönetét a várost eddig irányító harcosoknak és ígéretet tett, hogy becsülettel folytatják a megkezdett munkát. Vietnam sorsdöntő évének nevezik az idei esztendőt a dőEksleb-ázsiai ország politikusai. Joggal. A négyezer éves múltjára oly büszke Vietnam újkori történelmének egyik legfontosabb sorsfordulójának küszöbéhez érkezett: az idén ismét egyesül északi és déli országrésze. Az egyesítést megelőzően április 25-én egész Vietnamban általános választásokat rendeznek. Alig egy nappal a választások időpontjának bejelentése után, Ho Sá Minlh városban — a vietnami sajtóban gyakran így jelölik a három városrészt és 21 kerületet magában foglaló Saigont — megszüntették a katonai közigazgatást, s a négymilliós metropolis élére forradalmi népi bizottság került. Már önmagában ez a hír is megérdemelné a részletesebb méltatást. Dél-Vietnam tartományaiban és nagyvárosaiban ugyanis a felszabadítás után nem sokkal mindenütt polgári közigazgatás szervezte újjá a mindennapi életet, Saigon kivételével, ahol még a legutóbbi időkben is gyakran hallatott magárai az alvilág. A neokodonalizmus szomorú hagyatékaként hatalmasra duzzadt városban december végéig igen sok ópiumszívó, prostituált, tolvaj és gengszter garázdálkodott, bár a katonai közigazgatás — a törvényesség legmesszebbmenő betartásával — igyekezett gócaikat felszámolni. Tran Van Tra vezérezredes személyében a Ho Si Minh akció, a dicsőséges áprilisi csaták egyik kimagasló parancsnoka irányította eddig Saigon közigazgatását. A katonai vezetés megteremtette a közbiztonságot,1 hozzákezdett a munkanélküliség megszüntetéséhez és a kulturális élet beindításához. A 15 tagú forradalmi népi bizottság — Vo Van Kiét elnökkel az élén — már munkába is állt. Szorosan ehhez, Vietnam témájához tartozik egy tegnapi washingtoni keltezésű jelentés is. Eszerint McGovern szenátor annak a véleménynek adott kifejezésit, hogy az USA-niak a lehető leghamarabb diplomáciai elismerésben kall részesítenie Vietnamot. Az amerikai szenátor nemrég járt Hanoiban és Saigonban, s ottani tárgyalásai késztették nyilatkozatára. A 45 milliós, egységes Vietnamot számításon kívül hagyni ésszerűtlenség volna. Ezt MoGovem szenátor is tudja. S bizonyára tudják azok az amerikai politikusok is, akik most már a békés konszolidáció folyamatát kísérik figyelemmel egykori súlyos vereségük színhelyén, a választásokra, újraegyesítésre készülő Vietnamban. A magyar nagyival felszólalása a Biztonsági Tanácsban A Biztonsági Tanács szerda esti ülésén az első szónok Líbia delegátusa volt. Előzőleg úgy döntöttek, hogy Bulgária, Tunézia, Magyar- ország, Algéria, Lengyelország, Csehszlovákia és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság szintén vegyen részt a vitában. Valameny- nyi felszólaló amellett foglalt állást, hogy a tanács ismerje el a palesztin nép nemzeti jogait. A BT tegnap közép-európai idő szerint 16.20 órakor folytatta a közel-keleti kérdésről a vitát. „A Biztonsági Tanács mostani ülésének az ad rendkívüli jelentőséget, hogy a testület először foglalkozik a konfliktus valódi lényegével, a palesztin nép nemzeti jogaival” — jelentette ki a Biztonsági Tanács közel-keleti vitájában Hollai Imre nagykövet. A Magyar Népköz- társaság New York-i állandó ENSZ képviseletének vezetője melegen üdvözölte a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a vitában, résztvevő küldöttségét. Beszédében rámutatott, hogy a közgyűlés 29. és 30. ülésszakának határozatait úgy tekintjük, mint a palesztin nép ellen elkövetett több mint negyedszázados igazságtalanságok felszámolására tett első lépéseket. Készen állunk arra, hogy aktívan részt vegyünk a 30. ülésszak által létrehozott bizottságban, amelynek feladata, hogy őrködjön a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak megvalósulása felett.” Hollai Imre felszólalásában emlékeztetett a Magyar Nép- köztársaság kormányának az őszi ülésszakon elhangzott állásfoglalására, miszerint a közel-keleti konfliktus felszámolásának, a tartós és békés rendezésének három elválaszthatatlan alapelve van: 1. Az agresszió következményeinek teljes felszámolása, valamennyi megszállt arab terület azonnali és feltétel nélküli visszaadása jogos tulajdonosainak. 2. A palesztin arab nép önren- delkezsési jogainak teljes elismerése, 3. Biztosítani kell a terület valamennyi államának és népének függetlenségét, félelem nélküli életét. Hollai Imre nagykövet a Biztonsági Tanácsban elhangzott beszédében rámutatott, hogy a közel-keleti átfogó rendezés legmegfelelőbb fóruma változatlanul a genfi konferencia, ezért — mondta — határozottan támogatjuk munkájának mielőbbi felújítását, a PFSZ képviselőinek egyenjogú részvételével. Portugália A Forradalmi Tanács {elfüggesztene a tárgyalásokat Az MFA Forradalmi Ta- ' nácsa tegnap úgy döntött, hogy vasárnapig felfüggeszti a pártok képviselőivel megkezdett tárgyalásait az új politikai szerződés kidolgozásárúi. Erre azt követően került sor, hogy a szocialista párt küldöttsége sürgette a katonai mozgalom legfelsőbb szervét: mondjon le a törvényhozással szemben megtartani kívánt vétójogáról. A nagytőke pártja, a demokrata szociális centrum közölte, hogy hasonló követelést fog támasztani az MFA- val szemben. A Tempo című lisszaboni hetilap legújabb számában olyan értesülést közölt, hogy a szocialista párt és a demokratikus néppárt egyaránt Jósé Pinheiro de Azevedo jelenlegi kormányfőt kívánja jelöltjeként indítani az elnökválasztáson. A demokrata szociális centrum még nem nyilatkozott a maga jelöltjéről, bár voltak olyan értesülések, hogy a párt a jobboldali Galvao de Meló tartalékos tábornokot támogatja. Megfigyelőknek mindenesetre feltűnik, hogy Freitas do Amaral, a párt vezére egy sajtóMADRID Madridi ikoirmányfomások szerint megállapodás jött létre tegnap a Madridban folytatott spanyol—amerikai tárgyalásokon. Eszerint a spanyolországi amerikai támaszpontok további használata fejében az Egyesült Államok körülbelül 1,25 milliárd dollár értékű katonai segélyt nyújt Madridnak a következő öt évben. A megállapodást a tervek szerint szombat délután írja alá Madridban Kissinger amerikai és Areilza spanyol külügyminiszter, de csak azután lép érvénybe, ha jóváhagyja az amerikai kongresszus és a spanyol cartes. ALGÍR Az algériai hírügynökség jelentése szerint Nyugat Szahara Argush térségében súlyos harcok dúlnák a terület függetlenségéért küzdő poli- sari-o front és a mauritániai hadsereg alakulatai között. Az APS szerint a marokkói légierő néhány nappal ezelőtt bombázta a Szahara polgári lakosságának menedéket adó menekülttáborokat értekezleten elismerően beszélt Azevedóról. Costa Gomes elnök, mint ismeretes, néhány napja egy tv-nyilatkozatban kijelentette, hogy nem kívánja jelöltetni magát. A Forradalmi Tanács rendeletére pénteken feltétel nélkül^ szabadlábra helyezték Kaulza de Arriaga jobboldali tábornokot, akit 14 hónappal ezelőtt a Spinöla akkori elnök által vezetett államcsínykísérletben játszott szerepéért tartóztattak le. Vádat nem emeltek ellene. Ugyanakkor ideiglenesen szabadlábra ■ helyezték dr. Cesar Moreira Baptistát, az 1974 áprilisában megdöntött fasiszta kormány belügyminiszterét. öt a hírhedt titkosrendőrség, a Pide bűncselekményeiért való felelősség vádjával hamarosan bíróság elé állítják. Az utóbbi időben a fasiszta rendszer több kiemelkedő tagját engedték ki a börtönből. A kőolajexportáló ofiszágc'- szervezetének (OPEC) sz' helyén. Bézsben ellentmo - hírek vannak- arról, hog szervezet megtartja-e k'_ ■ pontját az osztrák főváro • ban. A december 21-i terrortámadás miatt röppent f ' a híre annak, hogy a kőola’ - termelő országok szakminiszterei nem szívesen utaznának újabb üléseikre Bécsbe. Ezeket az értesüléseket támasztják alá azok a bejelentések. amtelvek szerint a soron következő két miniszteri ülésre nem az osztrák fővárosban, kerül sor. Január 26-án az OPEC pénzügyminiszterek Párizsban tanácskoznak, pedig eredetileg Bécset jelölték ki a tanácskozás színhelyéül. Az is ismeretessé vált, hogy a december 21-én félbeszakított miniszteri konferenciát február elején Abu Dhabiban folytatják. Feyde, az OPEC főtitkára egyik legutóbbi nyilatkozatában cáfolta az átköltözésre vonatkozó értesüléseket. Bécsi körökben mindenesetre úgy tudják, hogy az OPEC államok többsége a költözés gondolatával komolyan foglalkozik.