Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-16 / 294. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér XXVI. évi. 294. sz. 1975. december 16., kedd Felelősséggel, tettekkel émelyek egy kicsit úgy állnak a szocialista rend­szerrel és a mi rendszerünk adta lehetőségekkel mondta a magyar szakszervezetek 23. kongresszu­sának vijazáró beszédében Gáspár Sándor főtitkár —. mint a házasságban néhány év után egyik-másik férj. Egy idő utón megszokottá válik, számára a házasság, és lassan-lassam el­maradnak a megemlékezések a születésnapról, a házassági évfordulóról... Mi ne elégedjünk meg az eddig elért fejlő­déssel, Mi „ne szokjuk meg” azt, amit a szocialista rendszer már adni tud. A szocialista rendszer többre képes ennél és többet is tűzött maga elé, mint amennyi ma van. Munkánktól függően, ma többet ad, mint tegnap, de holnap többet fog adni, mint ma, ha megdolgozunk érte.” Hat napig tanácskozott a magyar szakszervezetek 23. kongresszusa. Hat napig erről folyt a vita, a beszélgetés, a „dolgozó nép okos gyülekezetében”, hogy utána ki-ki ismét munkához Lásson. És ugyanazt csinálja, amit eddig, csak egy kicsit jobban. A négymillió szervezett dolgozót képviselő kongresszus vitájában 81-en mondtál: véleményt a szakszer­vezeted: csaknem fél évtizedes munkájáról ér: az elkövetkező időszak tennivalóiról. A beszámolók — Gáspár Sándor főtitkár előadói beszéde és a titkári korreferátumok —, valamint a felszólalások, legfőbb jellemzője két szóban, két fogalomban meghatározható: felelősségérzet és tenniakarás. Abban a biz­tos tudatban, hogy a szocialista rendszer többre képes mai fokánál. A vitában részt vevők egész társadalmunk képviseletében adtak hangot ennek. Véleményt nyilvánított bányász, köz­alkalmazott, vasas, egyetemi tanár, éoítőmunkás, orvos, gép­kocsivezető. művész, mezőgazdasági munkás, kereskedő. Gon­dolataik sokszínűek voltak, mint maga az élet. Felöleltek minden feladatot, amelynek megoldd ára megértei: a feltéte­lek, és amelyben előrelépést vár a társadalom, a szakszerve­zeti mozgalom. Ez a sokszínűség volt az, amit a főtitkár zár­szavában úgy jellemzett, hogy felelősségérzetet és tenni aka­rást sugároz és azt a határozott kívánságot fejezi ki, hogy céljainkért következetesen dolgozzunk tovább, mielőbb íe- kiizdjük az akadályokat, amelyek ma még fékezik az előre­haladást A felszólalók példák tömegével bizonyították, hogy nincs olyan munkahely — legyen az üzem, kórház, vagy államigaz­gatási hivatal —, ahol következetes, fegyelmezett munkával, takarékossággal, a túlbonyolítás megszüntetésével, sok beszéd helyett több cselekedettel ns lehetne a mainál többet tenni. Hogyan lehetne tömören összegezni a 23. kongresszus mondanivalóját, amely tartalmazta mindazt, amire eddig tö­rekedtünk. C-, ami a jövőben fő tennivalónk lesz? Erősíteni a munkáshatalmat, segítem társadalmi célunkat, a szocialista építést; még következetesebben éryányesíteni szocialista el­veinket a társadalmi élet minden területén, segíteni népgaz­daságunk feladatainak megoldását, azt, hogy hazánkban to­vább javuljon a dolgozó ember élete. Az ötödik, ötéves terv vonzó céljai a kongresszus időpont­jában ismertek voltak, hiszen a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága a közelmúltban fogadta el a terv irányelveit. A kongresszuson meggyőződéssel vallották, hogy az ötéves terv céljai reálisak, lelkesítőak, mert biztosítják a népgazdaság, tehát az életszínvonal további fejlődését. Olyan célok ezek, amelyeknek elérését a dolgozó nép. a szakszerve­zetek, az egész, társadalom sürgeti. Amiről a lapokban is na­ponta olvashatunk: hatékonyság, minőség, fegyelem, körül­tekintő ipar- és gyártmányfejlesztés, következetesség a hatá­rozatok végrehajtásában, a központi irányításban, egyszer­smind önállóság a vállalati életben. z új ötéves terv — ez is elhangzott a kongresszuson — felrajzolta a továbbra is felfelé ívelő pályát. Mert ilyen nagy feladatokat — minden gondja elle­nére — csak olyan társadalom képes kitűzni, amelynek nem hiányzik sem ereje, sem képessége e célok eléréséhez. Megérkezett Hamsába a Kádár Muss vezette pártMiIflötiséi Vasárnap Kubába utazott a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak küldöttsége, amely részt vesz . a Kubai Kommunista Párt december 17-én kezdődő I. kongresszusán. A küldött­séget Kádár János, az MSZMP KB első titkára ve­zeti, alát útjára elkíséri fele­sége. A küldöttség tagjai: Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Katona István, a Népszabad­ság főszerkesztője, a KB tag­jai, dr. Beracz János, a KB külügyi osztályának vezetője, valamint dr. Meruk Vilmos, hazánk havannai nagyköve­te. Már megérkezett Havanná­ba a Mihail Szuszlovnalz, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottsá­ga tagjának, a Központi Bi­zottság titkárának vezetésé­vel a kubai párt szerdán nyí­ló első kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség, és több mint huszonöt testvér­párt képviselői tartózkodnak a kubai fővárosban. Moszkvából elutaztak Ha­vannába, a Kubai Kommu­nista Párt I. kongresszusára az alábbi pártkiildöttsúgek, amelyek átutazóban tartóz­kodtak a szovjet fővárosban: — A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával; — A Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttsége Hen­ryk Jablonskinak, a LEMP KB Politikai Bizottsága tag­jának, az Államtanács elnö­kének vezetésével; — Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége, Dzsambin Batmönhnek, a MNFP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének vezetésével; — A Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttség?, élé i Vo Nguyen Giappal, a VDP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Minisztertanács eLnökhely étterével, a VDK nemzetvédelmi miniszteré­vel; — A Koreai Munkapárt küldöttsége Pák Szong Csol- n»k, a KivíP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a Minisz- I artanáes elnökhelyettesének vezetésével. Tegnap délután (közép európai idő szeréit a késő esti órákban) megérkezett Havannába a Kubai Kom­munista Pórt I. kongresszu­sán részt vevő magyar párt­küldöttség, amelyet Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezet. Az ünnepi díszbe öltözött Jósé Mard repülőtéren a repülőgépből kilépő Kádár Jánost elsőként Fidel Castro, a KKP Központi Bizotteágá- rak első titkára, a forradal­mi kormány elnöke köszön­tötte, szívélyes, baráti öle­léssel. Paks-Atomvqros Szakemberek beszélnek az építkezés műszaki újdonságairól Amikor a pálya véget ér Nyugdíjba vonult nyomozók vallomása a hivatásról 3. oldal Beteg a gyerek Gondolatok a gyermekorvosi ellátásról Hetven év® születeti Farkas Ferenc A neves zeneszerző köszöntése 5. oldal nWWTMHWSBRIIinMMSB-l EZÜSTVASÁRNAP Tii! oz egyniilüárden Lepapi ferplen a Sztár áruházban Talán az első hó, vagy a kicsit hidegebbre fordult idő volt az cka annak, hogy az üzletekben, áruházakban nem úgy sikerült ez ezüst­vasárnap, mint ahogy az, el­adók váriák. Az is lehet, hogy az emberek többsége még nem jutott el csak a tervezgető;:g, s az ajándék­vásárlás a következő vasár­napra marad. A szolnoki Centrum Áru­házban például 297 ezer fo­rint volt ezen a napon a be­vétel. Leginkább divatcik­keket, sapkákat, sálakat, in­geket vásároltak az áruház vendégei. Tavaly ugyanezen a napon többen látogatták meg a „Centrumot”, igaz akikor már pénztárcában la­pultak a december 15-i fize­tések is. A Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben az ezüst­vasárnap ugyanígy nem hoz­ta meg a várt forgalmat, ho­zott viszont egy figyelemre és elismerésre , méltó ered­ményt. A vállalat ugyanis ezen a napon teljesítette a negyedik ötéves tervben elő­irányzott értéket. Sőt, az ezüstvasárnapon lépte át az éves áruforgalmuk a bűvös egynvimárdot. is. A nyitva tar.- ■ üzleteikből a szolnoki Sztár Áruház bevétele — 404 ezer forint — volt a leg­nagyobb. Az áruház vezetői közölték, hogy „az idei esz­tendei tervet december 14-én teljesítették. Érdeklődtünk Jászberény­ben és Kunszentmártonban is, hogy milyen sikerekkel járt a különleges nyitvatar­tási időszak az ÁFÉSZ-üz- letekben. Jászberényben a neon mikulással díszített áru­házban 353 ezer forint érté­kű áru kelt el. Különösen a játék és az ajándékcikk volt kapós. Kunszentmártonban a helyi ÁFÉSZ-áruházban és a könyvesboltban vásá­rolhattak ajándékokat ezen a napon. A két üzlet ezüstva­sárnapi forgalma elérte a 200 ezer forintot 111 a termékenység Mu^averseev a Víz- és Csstora&trJveh VáSleSaSaAI Még néhány nap, és szá­mot kell adniok a szocialis­ta brigádoknak is vállalásaik teljesítéséről. Még náhány nap, és kiderül, ki dolgozott jól, ki rosszul, ki az, aki meg­érdemli a dicséretet, és kinek keli Jövőre jobban, hatéko­nyabban munkálkodnia. Va­jon mi a helyzet e tekintet- bfen a Szolnok megyei Víz­éi; Csatornaművek Vállalat­nál, néhány nappal az év vé­ge előtt? A munkaversenyben 31 szocialista brigád 323 dolgo­zóval vesz részt. Az idei év elég szerény vállalásokkal indult. Csupán villamosener- gia — megtakarítás — mint­egy félszázezer forint érték­ben —r és hatezer óra társa­dalmi munka szerepelt a bri­gádok meglehetősen szerény tervei között. Már kilenc hó­nap alatt kitűnt, hogy túlsá­gosan „alábecsülték” a saját képességeiket: háromnegyed év alatt a több mint 144 millió forintos termelési tervet 3.5 százalékkal teljesítették túl. Emellett a termelékenységet is — amelyet legjobban az egy főre jutó termelési érték jellemez — növelték: a ter­vezet*'zalék helyett ki­lenc hónap alatt már több mint 80 százaléknál tartottak. Az év elején meghirdetett takarékossági mozgalomban is sikeresen helytálltak a kol­lektívák, a megtakarítások jóval meghaladják a három- százezer forintot. A hatezer társadalmi mun­kaórából háromnegyed év végén már több mint ötezret teljesítettéin Segítettek a raktárhelyiség építésében, ke­rítést készítettek, vízvezeték­hálózatot bővítettek, vízkifo­lyókat festettek be, munka­idő után a hibaelhárításoknál tevékenykedtek. Kummunista műszakban az Alesi Holt-Ti- sza partján, a kajak-kenu versenypálya építkezésén vet­tek részt. Áz idén a Vénusz, jövőre az Olimpia Teljesítette tsrvét a iásziisrényi Cip5- és Háziipari Vállalót Óvári Miklós Derültben Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára az MSZMP és az NSZEP közötti ideológiai együttműködés elmélyítésé­ről folytatandó vélemény- és tapasztalatcserére vasárnan este Berlinbe érkezett. Óvá­ri Miklóst elkísérte útjára Lakos Sándor, az MSZMP KB tagja, a KB Társadalom- tudományi Intézetének igaz­gatója cs Kornidesz Mihály, a KB tudományos, közokta­tást és kulturális osztályá­nak vezetője. A magyar küldöttséget ér­kezésekor Kurt Hager. az NSZEP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint a Központi Bizottság több munkatársa üdvözölte. Jelen volt Szűrös Mátyás a Ma­gyar Népköztársaság berlini nagykövete. Országos főügyészi értekezlet A Magyar Szocialista Mun­káspárt XI. kongresszusának határozatai fontos feladato­kat rómaik az ügyészi szer­vezetre is. A tennivalók számbavétele, megvitaitáisa volt. a cél ja a tegnap megtar­tott országos főügyészi érte-; kezdetnek. A tanácskozáson — amelyen megjelent és fel­szólalt Biszf.cu Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak taigja. a Központi Bizott­ság titkára — dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész tar­tott bevezető előadást Sarlós István látogatása Szekszárdon Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára tagnap Tolna megyébe látoga­tott Délelőtt Szeleszárdon K. Pa-pp József, a Tolna megyei pártbizottság első titkára tá­jékoztatta a megye politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. Ezután Sarlós Irtván a megyebeli párfcafcti- vtstálk gyűlésén az időszerű belpolitikai kérdésekről tar­tott tájékoztatót, majd talál­kozott a Hazafias Népfront Tolnia megyei Bizottságának vezetőivel. Délután. K. Papp József társaságában Tolna megye székhelyével ismerkedett, fel­kereste a váróéi tanácsot. Ezután a megyei és városi vezetők társaságában megbe- kimbsitbe a Balassa János me­gyei kórházat, majd a szek­szárdi 505. számú, MüM Ipa­ri Szakmunkásképző Intéze­tet. Magyar-szovjet kereskedelmi szerződés Jelentős szerződést írt alá tegnap Kovács Aladár, a Motrimpex külkereskedelmi vállalat vezérigazgatóhelyet­tese, és szovjet partnere, Vla­gyimir Kuzmics Karmazin, az Avtopromimport külke­reskedelmi egyesülés képvi­selője. A több mint 29 millió ru­bel értékű megállapodás ér­telmében a Meírimpex a motorgyártáshoz szükséges automatikus és vezérlőegysé­geket exportál a kámai autó­gyár részére. A következő 3—4 évben 172 Diesel-próba- padhoz Villati-vezériőberen- dezést, a számítógépes irá­nyításhoz pedig 15 KFKI— TPA-i típusú kis-számítégé- pet. az ezekhez szükséges pe­rifériákat. és programokat szállítanak. Kitüntetések A Maigyair Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Hilver Elek Tamásnak, a műszaki tudományok kandidáitusáinaik, a Mélyépítő Tervező Vállalat műszaki gazdasági tanács­adójának eredményes mun­kássága elismeréséül 80. szü­letésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Major Máté Kossuth-díjas akadémikus- njsfc, a budapesti Műszaki Egyetem tanárának kiemel­kedő tudományos és oktató munkája elismeréséül nvug- áltamányba vonulása alkal­mából ugyancsak a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést adományozta. Egy mondatban — Karel Nuíil, Csehszlová­kia szövetségi műszaki fej­lesztési és beruházási minisz­terhelyettese tegnap Magyar- országra érkezeit. — Tegnap Veszprémben dr. Polinszky Károly oktatási miniszter felavatta az Orszá­gos Oktatástechnikai Köz­pont új székhazát. — Szentendrén tegnap avatták fel az Építésügyi Mi­nőségvizsgáló Intézet tűzálló- ságvizsgáló laboratóriumát. Teljesítette 1975. évi ter­vét és december 31-ig újabb megrendelések vállalásával növeli idei eredményeit a jászberényi Cipő- és Házi­ipari Vállalat. A kétszáz,hár­ít rinc, többségében nő dol­gozót foglalkoztató vállalat ebben az évben 430 ezer pár c'ivatc# szandált, cj-pőt adott át a belkereskedelemnek. Árbevétele a tervezett 97 millió forinttal szentben de­cember közepére meghaladta a 103 milliót. Termékeik ke­resettek. Bizonyítja ezt, hogy a kereskedelem az év végéig 10 millió forint értékben to­vábbi 14 ezer pár cipőre je­lentette be igényét. A vállalat sok kiváló ter­méke közül különösen „nagy sláger” „veit a hazai anyag­ból készült Vénusz forma­talpú lábbeli. Az idei eredmények ta­pasztalatainak összegezése után a jászberényi vállalat elkészítette 1976. évi tervét. Árbevételi terve 123 millió forint lesz, 460 ezer pár szan­dált és cipőt gyártanak hazai értékesítésre. További új gyártási mód­szerek, korszerűbb technoló­giák bevezetésével igyekez­nek majd kielégíteni a ke- reskedejém megrendeléseit. Az idei ipari vásár és a ke­reskedelmi börze * tapasztala­tai, a szakemberek osztat­lan elismerése után már nem nehéz kitalálni: az 1976. év slágere a vállalat leg­újabb terméke, a magasított, te'i'íalpú „Olimpia” szandál lesz. L A, >

Next

/
Thumbnails
Contents