Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-13 / 292. szám

1975. december 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MEZŐ IMRE Most lenne 70 éves, de már 19 éve halott. Testi-lelki ere­jének teljében ölte meg az ellenforradalmárok golyója. Korai halála azoktól az évektől fosztotta meg, amelyekben szocia­lista hazája gazdasági, politikai, kulturális virágzásának és ebben saját munkája, harcai gyümölcsének örülhetett volna. Mégsem mondhatjuk, hogy élete csonka maradt, mert amit gyermekkorától, ifjú éveiben és férfikorában tett, kimeríti a teljes élet fogalmát. Eletútján rendkívüli akaratereje, bátorsága és optimiz­musa vezette, oly biztonsággal, hogy soha nem tévesztett irányt, és meg se torpant semmilyen nehézség előtt. Akarat­ereje győzedelmeskedett, amikor tizenhat éves korában, cseléd­sorban tanult meg írni-olvasni, amikor a szabómesterségben segédlevelet szerzett, amikor emigráns létére Belgiumban nyelveket és marxizmust tanult; amikor kifejlesztette szer­vezői képességeit, mert szükség volt rá, hogy a kivándorolt magyar munkásokat tanulásra összefogja. De a spanyol szabadságharc lett nagy iskolája. Ez edzette meg bátorságát, tette rendíthetetlenné a kommunizmusba pe­téit hitét, és ott tanulta meg a Nemzetközi Brigádok prole­tár internacionalizmusának elméletét és gyakorlatát. Ott tűnt ki a különböző frontokon bátorságával, és bizakodó optimiz­musával, amelyből juttatni tudott mindazoknak, akik mel­lette harcoltak. Spanyolország népének hősi szabadságharcában a nemzet­közi önkéntesek jó politikai iskolát jártak. Elő kapcsolatba kerültek az egységért, a népfront győzelméért és védelméért folyó küzdelemmel, annak katonai és politikai nehézségeivel, szembekerültek a népek szabadságának, Spanyolország függet­lenségének ellenségeivel. Megismerhették a spanyol reakció természetét, a német és olasz fasisztákat. A politikai éleiben jól tájékozódó ember számára, amilyen Mező Imre volt, csak­nem kimeríthetetlen lehetőségek nyíltak a munkásmozgalmon belüli ellentmondásos erők tanulmányozására is: az anarchiz­mus, a trockizmus, a szociáldemokratizmus megismerésére. Amikor a fegyverek egyik-másik fronton rövid időre elhall­gattak, amikor a harcosok sebesülten, betegen kórházba kerül­tek, ott sem telt idejük hiába: előadásokat hallgattak, vitat­koztak, politikai ismereteket szereztek. Mindez felkészítette Mező Imrét arra a politikai pályára, amelyre hazatérése napján lépett, és amelyen vezető posztra került. A népfront Spanyolországában kialakult egy újtípusú állam, amely a világháború utáni népi demokratikus álla­mok előfutárának tekinthető. Nagy gyakorlati értéke volt tehát mindannak a tapasztalatnak, amelyet Mező Imre magával hozott Magyarországra. De ez nem volt minden. Mező Imre a spanyol frontokon többször is megsebesült, majd egy délfranciaországi koncentrá­ciós tábor viszontagságait is ki kellett bírnia. Mégis, ezek után új feladatokat vállalt. A Francia Kommunista Párt hí­vására részt vett azokban a harcokban, amelyeket 1943—44- ben a francia hazafiak oldalán a volt „spanyolosok” Francia- ország teljes felszabadításáért, a Hitler-csapatok kiűzéséért folytattak. Mező Imre nemcsak bátor partizán, de kiváló agitátor és propagandista is volt. A ma még élő volt harcostársai közül bárki elmondhatja, hogy megnyerő egyénisége utat nyitott számára mindazok szívéhez, akikhez szólt. Mindenkivel ügyes-bajos dolgáról a saját nyelvén, saját stílusában beszél­getett. Mező Imrét gazdag tapasztalatai, szervezői tehetsége, ren­díthetetlen hűsége és sok év munkájával szerzett politikai tudása tette alkalmassá arra, hogy Párizsban az Ellenállás nemzeti csoportjainak csúcsszervében felelős munkát végez­zen. Eljött végre az idő, amikor a sokat küzdött harcosok hazá­jukba térhettek vissza. Mező Imre az elsők között indult út­nak, hogy itthon, 18 évi távoliét után, részt vegyen az új, szo­cialista Magyarország építésében. Nagy feladatok előtt állt az alig negyven éves, szerény kommunista. Képességeit felis­merve, a budapesti pártbizottság titkárává választották és a nagyüzemi pártszervezetek irányítását bízták rá. Tanította, nevelte munkatársait. Magyarázta nekik, hogy okosan, megértőén és türelmesen foglalkozzanak a munká­sokkal. Életének végső, drámai szakaszában, 1956-ban hősi halált halt a Köztársaság téri pártház védelmében. „Mező Imre — írta Kádár János elvtárs a Mező-életrajz­hoz fűzött előszavában, — eszével, szívével, két kezével vette ki részét népünk szocialista vívmányainak létrehozásából és azok védelméért adta életét”. Élete bővelkedik tanulságokban a mai nemzedék számára. De ne csak nemes életéből okuljunk, hanem halála okainak felismeréséből is. Komját Irén Az „öreg" hónap dereka: Luca napja Á Téli Tárlat művei között Á téli ünnepá kör de­cemberiben, az „öreg* hónap derekán, Luca napján kezdődik a magyar népszokások szerint. Me­gyénkben leginkább a Jász­ság falvaiban ismertek a Lu­ca, napi gonosz boszorkány­űző hiedelmek, mumkaiti'lal- mák, baromfival kapcsolatos termékenységi cselekvések, a szerelmi jóslások, a 13-á.tól karácsony szentestéig terje­dő időszakban készülő ka­lendáriumok. Általában az Alföldön azonosak a Luca napi szokások, ma már leg­feljebb idősebb asszonyok tartják be a pogány őstna- gyaroktól származó hiedel­meket. Magyarországon élő 7-uca napi cselekvések a KísalföLdöh vannak, ahol fe­hér leplekbe öltözve, arcu­kat csipkével fedve járnak házról házra 13-án az „ala­koskod ók”. A Luca széke mondáját a vallásos, babonás keresztény- világból ismerjük, legenda­ként Tiszaföldváron, Abád- szalókon, a Jászságban is be­szélnek róla. A modern em­ber mosolyogva hallgatja, hogy a karácsonyi éjféli mi­sén aki a saját készítésű Luca-székében ült a temp­lom bejárata mellett, meg­látta, hogy M a boszorkány a faluban. Luca napján bármelyik fiatal lány megláthatta jö­vendőbelijét, gombócba fő­zött, férfineveket tartalmazó cédulákon. Vagy pedig, mint ahogy Földváron is tették az eladó lányok, kimentek a gyalogút kereszteződéséhez, a kötőjükben gabonát, magot vittek, azt széjjelszórták, mondtak egy imádságot, és akkor megjelent a vőlegény arca. Abádszalókon a lányok 12-én éjszaka kilencvenki­lencszer megforgatták a pár­nájukat, utána már némán kellett, hogy legyenek, és akit megálmodtak az lett a férjük. A Luca napi tyúkmszkálá- sok, versi kék a mai napig fennmaradtak. Érdekes, hogy ilyenkor lehetett „kigyógyí­tani” az állatokat a „ron­tásból”. Az istálló elé kitet­tek egy vízzel telt vályút, a gazda végigvezette rajta a tehenet, másik két ember A közművelődési bizottság iiLsén Q hSIcsSskaiásri! Tegnap délelőtt ülést tartott a megyei közművelődési bi­zottság. Napirenden a műve­lődési otthonok és a szín­ház, illetve a közoktatás és a közművelődés kapcsolata szerepelt. Székely Gábor, a Szigligeti Színház igazgatója arról adott számot, hogy elsőrendű feladatul tűzték ki a párt művelődésmoJitikájánaik az ő területükön való érvénye­sítésiét; a munkásművelődás, 07. ifjúságoólitiika rájuk néz­ve kötelezően felhasználható iránymutatásait. Célkitűzé­sük nemcsak Szolnokra, ha­nem a megye egészére irá­nyul. Ezért ebben az idény­ben — a korábbi gyakorlat- ol eltérően — minden be­mutatott / darabjuk tájelő­adásra is kerüL Tekintve, , hogy a helyiségek na.gv része aem rendelkezik színházi elő­adásra is alkalmas művelő­dési házzal, célkitűzésüket úgy is próbálják megvalósí­tani, hogv a vidéki közönség egy részét a szolnoki előadá­sokra szervezték be. A megyei közművelődési bizottság tagjai sok kérdést tettek fel a színház igazgató­jának, s több javaslatot is tettek» Szóba került például, hogy igen szénen gyarapodik a bérlettulaj dánosok száma, ugyanakkor a bérlettel lekö­tött helyek jó része üres. Ezért vetődött fel, hogy a vállalatoknak nem kellene megvenni a bérletek tucat­jait és rátukmálni a dolgo­zókra, hanem inkább propa­gandát kellenek kifejteni an­nak érdekében, hogy minél többen színházlátogatók le­gyenek. Több olyan igény is elhangzott —■ rendhagyó iro­dalmi órák, önálló estek, ka­maradarabok bemutatása, klubokkal, amatőrökkel való foglalkozás — aminek egy olyan kis létszámú színház, mint a Szigligeti (a társulat­nak mindössze huszonöt szí­nésze van) nehezen tud ele-“ get tenni. A közművelődési bizottság tagjai szorgalmazták, hogy táj előadásokra alkalmas bá­zishelyeket jelöljenek ki, s a következő ötéves tervben fejlesszék őket. A művelődé­si házak nagyterme általá­ban adott, csak a színpado­kat kellene bővíteni. A tanácskozás második na­pirendi pontja is élénk vi- ♦át váltott ki, azzal a végső konklúzióval, hogy csak egy­mást segítve érhetnek el eredményt a közművelődési, illetve a közoktatási intéz­mények. pedig patkós végű lánccal paskolta a vizet, amíg ei­nem fogyott. Akkor aztán vé­ge volt a rontásnak. Amelyik öregasszonyt másnap kékfol- iosan látták, az rontotta meg az állatot. Legismertebbek a Luca na­pi kalendáriumok. A túrke- vei Dani Szabó család könyv­tárában találtak a Damja­nich múzeum munkatársai ilyen „meteorológiai” nap­iárt, 13-tól 24-ig tizenkét nap van, az tizenkét hónapnak felel meg. Amelyik nap esik az eső, az a hónap esős, ned­ves lesz, ha süt a nap, ak­kor az a hónán száraz lesz a jövő esztendőben. Ma, 1975-ben vajon mit tudnak a Luca napi legen­dákról az emberek. Ezt kér­deztük meg vonaton, autó­buszon, falusi utcákon: A vonaton Homok község­hez közeledve: — Az öreganyám mesélt így december elején a Luca papi szokásokról. Fokhagy­mával kenték az ajtófélfát Kegyén* képzőmű­vészeinek gazdag anyagát láthatjuk a Szolnoki Galé­ria földszinti kiállítóhelyisé- gében. Az alig néhány hó­napja Mezőtúron megrende­zett Nyári Tárlat kapcsán elmondottuk; régen nem lát­tunk ilyen egységesen jó mű­veket együtt. Félő volt, hogy a képzőművészeti filmszemle miatt előbbre hozott Téli Tárlat az idő rövidsége mi­att kevesebb új munkát mu­tat be, de nem így történt. Csak a területi szervezet két külső tagja, Bényi László és Sáros András Miklós nem küldött friss műveket — me­gyénk alkotóitól igen jó és új alkotásokat, szinte a Nyá­ri Tárlat folytatását lát­hattuk. Szabó László hegesztett vörösrézből komponált Tor­nászó kislánya pár-darabja a korábban látott Porondon kompozíció gömbön billegő leánykájának. Karcsú koro­nás madarai ugyanúgy me­gyénk egyik jellegzetes ál­latfiguráját jelenítik meg, mint korábbi racka nyája. Papi Lajos Kötöny királya szintén folytatása a művész történelmi portréinak, s ha­sonlóan 1 követi Simon Ferenc József Attilája a szobrász- művész Petőfiről, Bartókról készített munkált. Nagy Ist ­ván a nyáron bemutatott hetyke Juhászbojtár után most két, a tőle megszokott­nál nagyobb méretű női fi­gurával lepett meg. S hogy még a szobrászoknál ma­radjunk néhány szó erejéig, említsük meg a jászberényi Máté György szép éremkol­lekcióját, amelyet viszont a Nyári Tárlaton még nem láthattunk. A festők között ez eset­ben csak megyei művésze­ink vannak jelen — Bács- Kiskun Kecskeméten mu­tatja be éppen ezekben a napokban évi számadó ki­állítását. Chiovini Ferenc alföldi tájai, Meggyes László alkonyt, napsütést, virágzó fákat örökítő képei ugyan­azon a meghatározott stilá- ris vonalon haladnak, épül­nek egymás mellé összefo­nódó láncban, mint Fazekas Magdolna meleg belső ra- gyogású lírai portréi, csend­életei, tájrészletei. S mint ahogy Baranyó Sándor ki­és bemeszelték az ablakokat, meg az ajtókat Ma sem tu­dom, miért — tűnődik a kérdésen egy harmincöt év köxüli fekete hajú asszony. Az autóbuszon Kunszent­mártoni elhagyva: — Óh, kedves, erről csak az öregek tudnának beszélni magáinak — mondja egy het­venéves nénike. — Minket ilyenkor . nem engedtek sehová — veszi át a szót egy másik asszony — mert hogy elvisszük a ház­ból a szerencsét. Csak ül­tünk a szobában. Varrni sem lehetett Azt mondta az anyám, bevarrjuk a tyúk to­jóját — nevet jó nagyot egy tarka fejkendős asszony. A öcsödi utcán folyik a beszélgetés, a kérdésen cso­dálkoznak a tereferélők. — Valamikor régen volt, aki szentelt vízzel keresztel­te meg a tyúkok fészkét, hogv sok kis csirke keljen ki c előle — meséli az egyik öregasszony. — Máshol ezen a napon semmit nem volt szabad kiadni a házból, úgy nitíék, hogy akkor elviszi abban az esztendőben a sze­rencséjüket. Rág volt ez már kedves. Manapság másként . jár” a világ. VE—Ál tűnő virágcsendélete kap­csolódik a mezőtúri anyag pirosruhás nő alakjának színvilágához, a Kertben kompozíció oldottan csörgő kékeihez, sárgáihoz — úgy Berényi Ferenc kompozíciós problémafelvetésének, a füg­gőleges és vízszintes síkok viszonyának, arányainak, a színek ezen belüli lehetősé­geinek, hatásának különféle megoldásait láthattuk a Nyá­ri Tárlaton, s most a Galé­riában is. A jászberényi művészek, Sáros András, Vuics István, Benke László műveikben hűségesen köve­tik szűkobb hazájuk vidéké­nek ismert és szeretett arc­vonásait. Munkáik nyomán többet tudunk meg a Jász­ságról, ugyanígy Gecse Ár­pád szintén jászsági vagy még erősebb kapcsolatot tük­röző alattyáni képeibőL A TÉI! Tárlat látoga­tóival beszélgetve, a vendég­könyvet lapozgatva többször felmerült kérdést szeretnék itt megemlíteni. Miszerint, ha a Szolnokhoz kapcsolódó képzőművészet realista ha­gyományokat követ, a lát­vány inspirációjához kötő­dik erősebb vagy kevésbé érezhető hűséggel; miért nem látható a tárlatok anya­gában megváltozott > jele­nünk. mindennapi életünk következetesebb megidézése? A kérdésre sokféle válasz lehetséges, valójában annyi, ahány művész dolgozik me­gyénkben. De a probléma feloldásához közelíthetünk éppen a hagyományok ol­dala felől is. Ugyanis az Al­földnek ezen a részén ki­alakult képzőművészet egyik lényeges tradíciója a festői- ség, a motívum intimebb. expresszív vagy lírai köze­lítése. A festészet sokkal in­kább kötődik a natúréhoz, a természeti elemekhez, a víz. a föld, ég. növények hangulataihoz, mint a ke­vésbé „festői” látványhoz. Sokkal lassabb ütemben érik festői témává, mint ahogy változik, a városok új arca, az ipari munka formái, az építkezések monumentális látványa. A grafika például reagensebb, természetszerűen és önmagából adódóan az, nem külső kényszer hatá­sára. A festészetnél, sőt a Országszerte nagy érdek­lődés kíséri a politikai könyvnapok eseménysoroza­tát: nagysikerű megnyitókat tartottak nemcsak a váro­sokban, hanem a falvakban, sőt az üzemekben is. Mint­egy 3,5 millió forint értékű politikai irodalom talált gazdára eddig és ez másfél- szerese a tavalyi forgalom­nak. Különösen nagy érdek­lődés nyilvánul meg a lexi­kális művek iránt, de a Kos­suth Kiadó szinte valameny- nyi, erre az alkalomra meg­jelent — könyve sikerkiad­ványnak számít. Teljesen el­fogyott például A világ fő­városai című kiadvány, a Húszévesek városa című ri­portkönyv, s ugyancsak az utolsó példányig elkelt Ká­dár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának és Aczél Györgynek, a Politikai Bi­zottság tagjának, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének új kötete is. A politikai iro­dalom térhódítását jelzi az szobrászatnál is amíg nem érik meg egy téma alkotói motívummá, ameddig le nem telik a „kihordási idő”, csak erőszakolni lehet képi fel­dolgozását. Művészeink részéről több kísérlet történt már a gépesített mezőgazdaság, egy-egy nagy ipari létesít­mény, lenyűgöző munkafo­lyamat művészetté transzpo­nálására. Elég itt csak a né­hány éve elhunyt Mészáros Lajos, a tűz igézetében szü­letett — kohászokat, hegesz­tőket örökítő festményeire, Chiovini Ferenc a Tisza IL vízlépcső zsilip-óriását elénk idéző munkájára, vagy Bá­rányé Sándor olajfúró mun­kásokat komponáló képeire gondolni. Ezek csak kiraga- dott alkotások, az évek so­rán sokkal több „megválto­zott jelenünkről” valló snfl született. Bár közöttük a jé mű, kevesebb. De ha figye­lembe vesszük, hogy a fel­számolásra ítélt régi is je­lenünkhöz tartozik, s hogy nemcsak konkrét tárgyi ele­mekkel, épületekkel, gépek­kel, irodalmi ízű jelenetek­kel lehet a társadalmunk­ban a felszabadulással be­következett sorsdöntő válto­zást érzékeltetni, de sokszor egy kompozíciós fogással, színek megválasztásával, el­helyezésével is — beláthat­juk, hogy nem is áll a Szol ­nok megyei alkotóktól olyan távol a jelen képi megidé­zése. Példaként említsük Berényi Ferenc földmunká­sainak magasan a horizont fölé emelkedő sziluettjét vagy a Festészeti Trienná- lén I. díjat nyert munkájá­nak vörösaranyba foglalt, c ettől szinte glóriával öve­zett kubikosát. Egy megvál­tozott viszonyt fordít át ké­pi kompozícióvá, művészetté az alkotó — a munkás és as munka, a hatalom kérdésé­nek alapvetően megváltozott viszonyát EZ pedig éppen meg­változott jelenünk alapvető tényeihez tartozik. De amit a filozófia szavakkal, a köz­gazdaságtan számokkal mond el, azt Berényi Ferenc a fes­tészet eszközeivel közit A művész feladata pedig ez. Egri Mária is, hogy olyan településeken is közönségsikert arattak a politikai könyvnapok kiad­ványai, ahol korábban ki­sebb volt az érdeklődés. Minden jel arra mutat, — mondják* a kiadó illetékesei —, hogy 1975-ben 15 száza­lékkal nagyobb lesz a for­galom, mint a megelőző év­ben. A klasszikusok művei mellett a marxista társada­lomtudományok hazai és külföldi művelőinek munkái, a hazai és nemzetközi poli­tikai kérdésekkel foglalkozó kiadványok, valamint a szo­cialista építés és a pártáiét mindennapi kérdéseivel foglalkozó munkák egyaránt utat találtak az olvasókhoz. A ‘sikerek mellett a politikai könyvnapok alapvető tanul­sága : még több olyan könyv­re van szükség, amelyet a társadalmunk szocialista fejlődésével összefüggő kér­dések hiteles, érvényes, a gyakorlatot segítő megvála­szolása jellemez. Elfogyott fi világ fővárosai Sikerkönyvek a politikai kinyvoapokn

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents