Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. december 7. IX K özvetlenül a háború után Pestre jöttem a falumból, hogy szerencsét próbáljak. Éppen befejeztem a négy polgárit, és az lett volna a szerencse, ha Pesten tovább tanulhatok, mivel otthon erre nem volt lehetőség, azaz: pénz. Tervem azonban nem sikerült és jóidéig alkalmi munkákat végeztem, hogy ha már a jövőmet nem is tudtam, legalább a jelenemet biztosítsam. Hányattatásaim során többféle ipari szakmával is próbálkoztam, magyarán inas- kodtam, mert ehhez kosztot, kvártélyt is kaptam. Egyebek között űri és hölgyfotírászatot is tanultam néhány hónapig, 's az elmúlt napokban kedvem támadt, hogy felkeressem azt a külvárosi üzletet, s elmerengjek a múltakon. Az üzlet azonban sehol sincs, mert az egész környéket szanálták. Csak azt tehettem, hogy képzeletben építettem meg a régi, rozzant, földszintes bérházat, benne az üzletet, s vele együtt akkori életem egy darabját. * * • A tulajdonosnő, akinél újsághirdetés alapján jelentkeztem, hatalmas termetű, dúskeblű, bogárfekete nő volt, s igen barátságosnak mutatkozott. Első pillanattól ma- ‘ gázott, és azt mondta: „Ügy szeretném kvázi, ha jól együttműködnénk .. .” Ez igen tetszett nekem. Az is tetszett, hogy bőbeszédű volt a nagyságosasszony. Sokat kérdezgetett, s gyakran íe.lkacagott szavaimon. — Józsi úr majd bevezeti magát — mondta befejezésül. — Előbb a férfi részlegben érjen el némi haladást, aztán próbálkozhat a hölgyfodrászatban is. — A segédhez fordult: — Magyarázza el, Józsi úr, amit kell, igen? — Ezután kezet nyújtott, s azt mondta: — Viszontlátásra, Gyula úr! Józsi úr nem szólt közbe. Egy karosszéknek támaszkodva állt, egyik lábát keresztbe tette a másik előtt és a fogát piszkálta, ötven év körülinek látszott, s rendkívül hosszúkás, kétoldalt összenyomott feje volt. Arra gondoltam: úgy néz ki, mint egy disznósajt, amikor kiveszik a prés alól. Amint a tulajdonosnő távozott, azonnal megélénkült Józsi úr. Ellökte magát a széktől, s járkálni kezdett, akár egy töprengő profesz- szor. — Jó dolga lesz itt magának, meglátja — magyarázta. — Télen melegben, nyáron hűvösben és mindig tisztán. — Megrázta magán a fehér köpenyt. — Nem cserélném el egy főorvoséval! ... Magának csak az a dolga, hogy amikor jön a vendég, beteríti, szappanozza, aztán átkopog itt a falon. így... — Anélkül, hogy a falhoz ért volna, mutatta a kopogás mikéntjét. Aztán felemelte nagyon fehér, hosszú mutatóujját: — Csak a nagycságával vigyázzon! Nem monda meg: miért kell vigyáznom, ellenben jgen trágár módon szidalmazni kezdte a főnökasszonyt. Látszott, hogy nagyon gyűlölt — 'A naccságának nem megmondani, hogy odaát vagyok! — emelte fel ismét komikus mutatóujját * * * Ügy zajlott minden, ahogy Józsi úr előírta. Mikor jött a vendég, udvariasan köszöntem — Józsi úr megmutatta, hogyan kell meghajolnom és „Van szerencsém, jónapot ki-' vánok” — aztán beterítettem a vendéget, majd szappanozni kezdtem. Mikor éreztem, hogy mostmár fokhagyma- szagú, akkor — átkopogtam. Józsi úr jött frissen, derűsen, s már fente a kést, sercegtet- te a szakállat.. — Na, Gyula űr — szólt, miután a maradék szőrt lekaparta — lemosni, kölnit, púdert a vendégeimak< s mehet az esküvőre. Alászolgája, viszontlátás ..4 Ismét elvonult a szomszédba, ahol egy piszkos kis italmérés állt. Nem mondhatom, hogy iszákos volt Józsi úr, azt hiszem, csak szeretett odaát lenni. Színesebb volt az élet, nagyobb volt a mozgás, és persze el-elkortyolt naponta öt-hat hosszúlépést is. — Nekem ez a fenővíz — magyarázta egyszer. — Jobban fog tőle a borotva. Estefelé rendszerint kivörösödött a képe és vizenyőssé lett a tekintete. Szétdobálta magáról a köpenyt, a kitaposott cipőket, s ezeket nekem össze kellett szedni és egy mentőládikóba hajtogatni. Utcai holmikba öltözött Józsi úr, és távozás előtt csokornyakkendőt kötött. Kilépvén , szivart is dugott a szájába és égre fújta a füstöt. — Le a rolóval! — mondta, aztán az égről a cipőjére fordította tekintetét. Én nem mertem odanézni mert mindig röhöghetnékem támadt, valahányszor Józsi úr túlzottan kifelé álló lábfejére esett pillantásom. Kísérjen el, ha ráér — ajánlotta, — nem árt, ha üsmerkedik kicsit az élettel. Megszerettém Józsi urat, mert nem élt vissza a hatalmával. Noszogatás helyett inkább a lassú munkára ösztökélt. „A munka mindig megvárja az embert Nem medve, hogy elszaladjon. Mit ugrál? Nem ismeri a közmondást, hogy a munka nem esik jól?... Azt hiszi megvan ez magának fizetve? Csak a naccságát gyarapítja! A jogaira ügyeljen inkább és ne hagyja magát kizsákmányolni. .Hallom, fát vágott tegnap a naccságánál. Látszik, magán, hogy paraszt volt. Olyan süketen él, mint tetű a matrac alatt; Nyílhatna már egy kicsit a csipája. Sose lesz magából rendes ember, ha így ugrál a tulajok előtt”. • » • Néhány hét elmúltával, egyik reggelen, szokása szerint átlépkedett Józsi úr az italmérésbe. Alig tűnt el, a tulajdonosnő libbent be, még ágyi rendetlenségben. Saját házában volt az üzlet, s pongyolában osont elő a hátsó bejáraton. A fejéről lebontott kendő alól óriási, fekete kóc- tömeg tűnt elő. A tükör elé állt és hosszan nézegette magát. — Józsi úr? — kérdezte a tükörből. — Beteg — rebegtem ijedten és imádkoztam, hogy csak most ne jöjjön férfivendég. — Elment a patikába... — Szegény — mondta az asszony, de éreztem, hogy máson jár az esze. — Maga hogy halad? összébb húzta a pongyolája övét, miáltal előre feszültek és majdnem felrobbantak óriási keblei. — Kipróbáljuk, mennyit haladt, jó? Lesz szíves a fejemet megmosni, igen? Rákvörös voltam és nem mertem ránázni. Ügy ugrottam, mint akit farba rúgtak, hogy előkészítsem az edényeket. A fejmosó kagylóhoz igazította tarkóját és legyező alakban szétterítette a haját. — Ne féljen tőle, dörzsölje csak jól... Hátra nyúlt, a feje fölé, megfogta a csuklómat és mutatta, hogy milyen erővel dörzsöljem. Közben folyton kacarászott. — Erősen csavarja ki belőle a vizet, legyen szíves ... Gyakran láttam otthon, hogy miképpen csavarja kezére a haját anyám fejmosás után és hasonlóképpen cselekedtem. Csakhogy nekem kérges, széles, erős markom volt, s amint tekertem egyet a kezemre hurkolt hajfonaton, menten elvissantotta magát az asszony. A kezemhez kapott és félájultan ejtette fejét a kagyló gumiperemére. — Hagyja — intett bágyadtan, — majd én. Ügy látom, nem megy ez még magának. Pedig azt gondoltam, hogy ha maga betanult, Józsi urat kirúgom... — Azt tetszett mondani, hogy... — Jó-jó. Nincsen semmi baj ... Menjen át a kocsmába Józsi úrért, igen? És máskor ne hazudjon nekem, igen? Olyan ügyefogyottan álldogáltam, annyira csepegett rólam a kétségbeesés, hogy megszánt az asszony. — Különben maradjon. Hozza ide a csipeszeS dobozt. Pattantam és úgy nyújtottam át a kért holmit, mintha a szívemet nyújtanám. — Hát ez még nem megy magának — mondta később enyhültebben. — Azt hiszem, nehéz a keze. Miért nem kré- mezi? • « • Józsi úr úgy röhögött, hogy majd kiesett a nadrágjából. — Hallom, üsmerkedett a hölgyfodrászattal... Bosszantott az öröme, ezért megjegyeztem: —- A naccságos asszony tudja, hogy Józsi úr a kocsmába jár. — Persze, hogy tudja — bólintott a segéd, továbbra is vigyorogva. — Pedig látja, magát is idehozta, hogy engem kirúgjon. Pedig nekem nagy családom van. öt olyan gyerekem van, mint maga. Csakhogy engem nem tud nélkülözni. Nem plyan köny- nyű ebben a háborús időben jó szakembert kapni. Magát akarta, de maga lenyúzta a fejbőrét! Megtépte, mint a libát szokták a parasztok. Paraszt maga, hallja, hiába üsmerkedik itt a városi élettel. G yőzelemittasult volt és táncléptekkel lejtett végig az üzleten. Hirtelen megsajnáltam. Nekem aztán nem kell az ő kenyere, gondoltam. Azért, hogy még jobb kedvet csináljak neki, én is elvigyorodtam és azt mondtam: Megtéptem a naccságát, mint a libát... örültem, hogy örömet okozhattam a viháncoló Józsi úrnak. Később azonban félrevonultam és sirdogálni kezdtem, mert magamat is megsajnáltaim.- ti BOKROS LÁSZLÓ RAJZA / Kisipek gyermekeknek A Móra Könyvkiadó és a kiadó Kozmosz szerkesztősége jól felkészült az idei karácsonyra. , A legkisebbeknek a sok szép színes leporelló meHett két kedves „Felelgetős” könyv is ajándékozható. Az egyik a „Játsszunk utazást?” a másik a „Hol terem a sok gyümölcs?”. (Mindkettő Marék Veronika munkája, színes illusztrációkkal.) Kedves, s persze egy kicsit a felnőttek számára is elgondolkoztató versek találhatók a mai svéd gyermekversek most megjelent kötetében, címe: „Ami a .szívedet nyomja”. A kisgyerekeknek szóló mesék, meseregények gyermektörténetek közt most is ott találhatók „Andersen legszebb meséi”, Benedek Elek, Illyés Gyula, Móra Ferenc. Hans Fallada mesekötetei, a „Kisgyermekek nagy mesekönyve”, Saint-Exupéry: „A kis herceg” című bűbájos könyve, „A dzsungel könyve” Kiplingtől stb. Színes képeskönyvek, a népszerű ..Bölcs bagoly” könyvek, a „Kisdobosok évkönyve”. A felsőtagozatos általános iskolásoknak pedig klasszikus művek — Gárdonyi, Dickens, Krúdy, Jókai. Mark Twain, Molnár Ferenc, Jack London. Jules Verne, mindig örömet szerző művei — könnyítik meg az ajándékkönyvek kiválogatását. (KS) HAJNAL GÁBOR: NOTESZLAP Árvíz Gömbakác kerek koronája dús-zölden fénylik szennyes víz fölött jólérzi magát neki az ad örömöt ami nekem lidérces rémület. 1945. A pusztulás a kataklizmák , vámszedöi fürgén nyüzsögnek étvágyukat meg nem zavarja a hullaszag. Ez a jelszavad Ez a fogcsikorgató hallgatásnak s nem a daloknak ideje . a visszafojtott káromkodás ideje a néma szembenézés sorsoddal s magaddal. Kibírod ezt is — ez a jelszavad. Csak éjszaka Csak éjszaka ha felhőszakadás korbácsolja az alvó házakat és tűz kígyózik dörögve fölötted ágyad szélére ülsz s míg hallgatod az indulatok szabad áradását arcodra ül a derűs nyugalom. HEGEDŰS GÉZA: Mz igszsäg IcüasPgy A unlnnnii felismerése és a felismerés, Vu.udUy megfogalmazása — ez az igaz. A renglszerbegyűjtött igaz pedig a tudomány. A valóság körülvesz és bennünk van. Aki felismeri és megfogalmazza — hatalmat nyer fölötte. Aki nem tör az igazság után, afölött kényük-kedvük szerint uralkodnak a névtelen erők. Aki elfordul a valóságtól az lemond az ember ősi igényéről — a sors irányításáról, s prédája lészen az emberfeletti erőnek. Míg ha megismeri az emberfeletti erők természetét és törvényeit, maga emelkedik fölébük és egyre szabadabban intézheti dolgait. Milyen utat tettünk meg, hányszor kanyarodtunk tévutakra, gyakorta kellett visszafordulni zsákutcákból, megküzdöttünk az igaz szó tiltóival, legyőztük saját tévedéseinket is, vértanúkat hagytunk magunk mögött, amíg a mítoszbeli sejtelmektől eljutottunk a külvilág és a belvilág tudományáig. Milyen hosszú az út a totemektől és tabuktól Isten államán keresztül a felismert társadalmi erőkig és a szervezett társadalomépítésig! Milyen hosszú az út Jupiter mennyköveitől az első leydeni palackon át az atomhajtotta elektromos erőművekig! Az ősember első nyila arra is alkalmas volt, hogy több eleséget szerezzen általa, de arra is, hogy több embertársát ölje meg. A gépek óriási vagyonokat és óriási jólétet teremtettek a keveseknek, de nyomorúságot hoztak a többség számára. Az atommagfúzióval megoldhatjuk minden energia-problémánkat, de el is pusztíthatjuk az egész emberiséget. Ha a valóság felismerése kevesek előjoga, akkor szörnyűségeket idéz a kisajátított igaz. Minél több tudás halmozódik fel ellenőrzés nélkül kevesek kezében, annál nagyobb veszedelemben élünk. Fejlődik a termelés — és elszennyeződik a természet. Meghosszabbodik az élet, legyőzzük a betegségeket — és fenyeget a túlnépesedés. Behatoltunk az anyag mélyére, félelmetes energiákat szabadítunk fel — és úgy rettent a világvége, mint az első évezred végén a jámbor keresztényeket Ezért erősödik a felismerés: a tudományhozta veszélyek ellen csak a nagyobb tudomány veheti fel a küzdelmet. A „fenyegető” tudás boldogságot is adhat az emberiségnek. Ezt azonban akarni kelt És rá kell kényszeríteni azokra is, akik nem akarják. Az igazra szüntelenül törekedni kényszerülünk, mert ha ellanfea- dunk, akkor visszaüt a hazugság, amelyet támogat a tévedés és a valóságtól elforduló kéDzelet fgy válik az igaz és a hazugság viadala a jó és rossz ősi küzdelmévé. így lesz a tudomány az erkölcs próbatétele. Az igaz jó, a hazug rossz. Hanem aki ezt érti, az már azt is tudja, hogy a jóval azonos igaz a helyps úton járó lélekben mint szépség jelenik meg: a hazugság pedig a gonosz arculatában maga a rút. Közös ellenségünk, aki megfordítja azt a legalapvetőbb igazságot és szépnek mutatja a hazugot, csúnvának az igazat. Sokáig nem is értettem egészen' ezt az eltéphetetlen egységet.! Görög hagyományoktól ifjú fővel megtanultam a szép és jó egységéi; de az igazról azt hittemj valami más. Ügy képzeltem, hogy az igaz a szakemberek ügye, akárcsak az ipar titkai a kézműveseké.. Csak amikor ráébredtem, hogy még a cipökészítés sem a cipészek magánügye, mert az én lábam fáj, ha nem értik eléggé mesterségük igazságait, akkor kezdett rémleni, hogy: a fizikus igazságaitól tömegek élete és halála függ, vegyészek igazságai ezreket gyógyíthatnak és mérgezhetnek, társadalomtudósok igazságai rabokat szabadíthatnak fel. Az igaz tehát közügy. És ha közügy, akkor a jó és a rossz mércéjével mérendő. És ha erényről meg bűnről van szó, akkor a szép és csúnya élményrendszeráben ábrázolandó. Így közelítettem lassú évek alatt a szépség igényétől az erény állításán keresztül az igaz tiszteletéhez. S mivelhogy életem útja úgy vezetett, hogy tanulóifjúként tudósnak készültem s akkori életem megoszlott a jogtudomány és a történelem szolgálata közt — hamarabb ismertem fel az igaz varázsát az emberek közötti viszonyok törvényeiben: a társadalom tudományaiban, mint a számomra idegen természettudományokban. Volt is bennem némi humanista gőg, amely az emberrel foglalkozó tudományok és művészetek nevében némiképp szakbarbárságnak tekintette nemhogy a technikát, de még5 a matematikát is. Ez azonban nagyon régen volt. Hanem amikor már megértettem, hogy fogalmam sem lehet a világról, az én saját világomról, ha mitsem tudok legalább is a nagy természettudományos kérdések létének ismerete nélkül, akkor is úgy rémlett — mint nem egy kortársamnak —, hogy mélységes a szakadék humán igazságok és matematikai-természettudományos igazságok között. Idő kellett, hogy belássam tévedésemet és oly sok kortársam tévedését Mert nincs és nem lehet két kultúra, ha az igaz teljességét igényeljük. Legföljebb kétféle részkultúrájú ember van. De az eljövendő közboldogsághoz semmivel sem kevésbé fontos az atom titka, mint az ösztönélet titka, vagy az elnyomatástól való felszabadulás törvényeinek titka. S ezek a titkok már csak azok előtt titkok, akiktől eltitkolták, vagy akik restek, hogy tudomásul vegyék. A restség pedig az igaz előtt ugyanolyan bűn. mint amikor nem gyakoroljuk az erényt, holott tehetnénk. A restség a hazugságot szolgálja és minden' tévedés álmentsége. Aki ma nem tud valamivel többet, mint tegnap, aki holnapra nem lesz valamivel jártasabb az igaz világban, az többé vagy kevésbé, de visszatartja az egész társadalmat a közboldogság megközelítésében. A nagy tudós „£ &§r!r£S: mölesöztetője a kevesek közé tartozik. De valamelyest valamiben mindenki tudós lehet és kell is lennie. Kiki a maga kis Herének hétköznapi tudásává válhat, ha felismeri, hogy az igazság közügy, hogy boldogító kötelesség szolgálni az igazat. És ha élményévé lesz az igaznak 'bármily kis részterülete, és amit tud. azt a maga körén belül tovább adja, hogy más is gazdagodjék belőle, az napról napra érezhet^ hogy t§r^hna van az életéxiels; CSÁK GYULA: Úri és hölgyfodrászat
