Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-31 / 305. szám

1975. december 31. SI/OLNOK MEGYEI NÉPLAP T XI. Téli Úttörő Olimpia Jászberény Szignál: „Jászkunsági gyerek vagyok" Jászberényben lázas készü­lődés előzi meg a téli úttörő olimpia országos döntőinek versenysorozatát Parányi kürtösök tanulják az ötkari­kás szignált: „Jászkunsági gyerek vagyok...” — ez a dallam harsan fel az ered­ményhirdetésnél, s az ünnepi „díszszemlén”. Január 2-án 19 órakor a Hűtőgépgyár sportcsarnokában nyitóün­nepséggel kezdődik a szín­pompás rendezvénysorozat, majd a megyék küldöttei a Lehel Vezér térre vonulnak, ahol fellobban az olimpiai láng, s felhúzzák az árbocra az ötkarikás lobogót. Ezután a vendégek megkoszorúzzák a felszabadulási emlékművek Január 3-án legkorábban az asztal 'teniszezők és a bir­kózók kelnek. Kilenc órától a Tanítóképző Főiskola gya­korló általános iskolájának tornatermében a lányok se­lejtezője kezdődik, míg a Tanítóképző Főiskola torna­termében a fiúk kezdik el csatározásaikat A birkózók a Hűtőgépgyár sportcsarno­kában lépnek szőnyegre, majd 11 órától átadják he­lyüket a cselgáncsozóknak. Az asztalitenisz versenyek 13.30- kor, a birkózó-küzdel­mek 15 órakor, a cselgáncs összecsapások 17 órakor foly­tatódnak. Húsz órától a jász­berényi úttörőcsapatokkal ta­lálkoznak az olimpikonok. Január 4-én 8 órától, majd 13.30- tól az asztaliteniszezők döntik el a helyezések sor­sát, a birkózók 9 órakor, il­letve 15 órakor lépnek sző­nyegre, a cselgáncs küzdel­mek 10 órától kezdődnek. Az ünnepélyes eredményhirde­tések után 18 órakor ismét a Hűtőgépgyár sportcsarnoká­ban találkoznak a részvevők a záróünnepségen, majd zászlólevonás következik, vé­gül 20.30 órakor a Jászsági Táncház táncosai adnak mű­sort a Kossuth Mg. Tsz szék­házában. Január 5-én bú­csúznak Jászberénytől a téli ötkarikás versenyeik részve­vőd. PllSÉi^8' A verseny színhelye a Hűtőgépgyár sportcsarnoka lesz Az úttörő olmipia országos döntőjébe jutott Szolnok me­gyei versenyzők: Cselgáncs 44 kg: BagdC Fe­renc (Szolnok Bajcsy úti isk.) 56 kg: Dombi János, (Szol­nok. Abonyi úti isk.) 60 kg: Bottá Zsolt, (Szolnoki, Tal­linn körz. isk.) Nehézsúly: Kiss László, (Abonyi úti isk.) Edzők: Ferenc Attila, Czigler Lajos. Birkózás 45 kg: Madarász Sándor, (Karcag, Kálvin úti isk.) Edző: Kiss György. Asztalitenisz I. korcsoport: Kiss Anna Mária, (Jászbe­rény, gyakorló isk.) Horváth László, (Jászapáti, Beloian­nisz úti isk.) II. korcsop.: Vá­gó Ildikó, (Jászapáti, Petőfi úti isk.) Katona Attila, (Jász­apáti Petőfi úti isk.) A ren­dező megye, ill. város jogán a gyakorló iskola indíthat egy csapatot mind a két kor­csoportban és nemben- I. kcs.: Szalai Éva, (Jb. gyak. isk.) Csák Ferenc, (Jb. gyak. isk.) II. kcs.: Vérségi Katalin (Jb. gyak. isk.) Kövér Tamás (Jb. gyak. isk.) A jászapáti tanulók edzője: Andrási Jó­zsef, a jászberényi edző: Reisz Tibor. Sporthírek Tedjes erővel folynak az előkészületek az innsbrucki téli olimpiai játékokra. A sportolók a versenydömpdng időszakát élik, a szövetségek illetékesei pedig már az osztrák városba küldendő csapatok számáról és össze­tételéről gondolkodnak. — F.gyes nemzetek létszáma a téli ötkarikáé eseményen: Egyesült Államok 123, Ausz­tria 110, Olaszország 95, NSZK 93, Svédország 80, Kanada 74, -Magyarország 3. Ebben az évben 51-en in­dulnak Sao-Pauloban a ha­gyományos szilveszteri utcai í'itóversenyen, és első alka­lommal lesz a népszerű cor- rldának női résztvevője. — flégy brazil futónő mellett a nyugatnémet Crista Vahlen- sieck, a női maratoni futás nem hivatalos világcsúcstar­tója, az Egyesült Államok­ból Jacqueline Hansen és Lengyelországból a kiváló középtávfutónő, Bronislawa I udwichowska indul meg a S900 méteres távon. Jurij Baranov tadzsikisz- tánd ejtőernyős 19^5-ben kü­lönleges rekordot állított fel: különböző versenyeken 850 ugrást hajtott végre. Bara­nov egyike azoknak az ejtő­ernyősöknek, akik közeled­nek 6 ezredik ugrásukhoz. A tadzsik ejtőernyős egyéb­ként 35 egyéni és csapat vi­lágrekord „tulajdonosa”, ra­jong a „legbátrabbak sport­jáért” és kedveli az atléti­kát, a tornát és az autózást GalamblnolPtás Kiállítást rendez a Szolno­ki MÁV SE galamb szakosz- *-álva január 3—4-én Szolno­kon, a Petőfi úti 633. sz. ? ntamunkéskánző Intézet­en. A január 3-i 14 órás negnvltó után 30 egyesület ->integv kétszáz tagin húsz- "íjta értékes gVambot mutat be az érdeklődőknek. A Szo'nok megyei Néplap 1. heti totótippjei 1. Bologna—Roma alap txT 1 x2 bontás 1x2 1x2 x2 2. Como—Milan x2 X2 x2 x2 x2 X2 3. Fiorentina—Torino 1x2 1 1 X2 x2 1 4. Internationale—Ascoü 1 1 1 1 1 1 5. Juventus—Napoli IX lx lx lx lx lx 6. Lazio—Cesena lx? X 1 1 X2 x2 7. Perugia-—Sampdoria 1x2 X X 1 1 l 8. Verona—Cagliari 1X2 1x2 X X 1 12 9. Atalanta—Reggiana » lx lx lx lx lx lx 10. Avellino—Pescara 1X2 1x2 1x2 X X X 11. Catania—Spal 1X2 1x2 1x2 1X2 X X 12. Modena—Brescia 1 1 1 1 l 1 13. Taranto—Varese * x2 X2 x2 X2 X2 x2 Pótmérkőzések: x, l, 1. A variáció megjátszása egy hibapontra 211 forintba kerül, kollektív játékszelvényen hibapont nélkül 2085 forint. V. Gy. Fiatal vívók seregszemléje A Sportcsarnokban befe­jeződött a fiatal vívók ha- gydnraáinyos éwégi találkozó­ja, amelyen ezúttal Buda­pestről és vidékről 13 sport­iskola képviseltette magát Csaknem 400-am küzdöttek a pástokon és végeredmény­ben a legjobban az Ü. Dó­zsa szerepelt, 832 ponttal lett első az MTK-VM (785) és a Vasas (773) előtt Minden jó ha a vége jó? Mérlegen a Szolnoki MTE Simon József volt ősszel a csapat legjobbja. Képünkön csukafejessel szerez gólt az MTE-nek Fotó: Novak Az NB n. rajtja minden esztendőben megdobogtatja a szolnoki szurkolók szívét A sportbarátok körében ott a kimondott, vagy kimondat­lan várakozás: talán az idei esztendő meghozza a várva várt jó szereplést Hideg zuhany a kánikulában Az idei nyár sem volt kivé­tel. Géléi József személyé-, ben új vezető edző látott munkához a piros-feketék­nél, ráadásul néhány jónak tűnő átigazolás is táplálta a reményeket, így az első for­dulóban az ismeretlenségből feltűnt Bábolna — amely az utolsó pillanatban nyert be­sorolást a második vonalba a difczkvalifikált KOMÉP he­lyett — még otthonában sem számított esélyesnek az MTE- vel szemben. Aztán jött a hi­deg zuhany a forró nyárban: a 2:0-ás vereség után az MTE vezetők és játékosok szinte kórusban ismételgették „nem értjük, hogy történhetett...” Géléi József számára is meglepetés volt a rajt. — Amikor az egyesület ve­zetői felkértek, hogy vállal­jam el az edzői teendőket, a csapatról két dolgot tud­tam: azt, hogy hol áll a baj­noki táblázaton és hogy fia­tal, törekvő együttes. A nyá­ri felkészülést átigazolások, utazgatások nehezítették. Se­bők például kéthónapos ki­hagyás után két hét alatt ké­szült fel az őszi idényre. A formánkat augusztus 10-re időzítettük — ám július 31-én már játszani kellett. Még­hozzá a négy első mérkőzés­ből háromszor idegenben. En_ nek ellenére Budafokon már egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat és a sze­zon negyedik találkozóján csak balszerencsével maradt alul. A mélypont a Komlótól el­szenvedett tiszaligeti vereség volt, és tulajdonképpen ek­kor döbbentek rá a játéko­sok, milyen „feneketlen gö­dörbe” zuhanhatnak, ha nem szedik össze magukat. A DVSC már a felpaprikázott gárdától kapott alapos lec­két — 6:l-es vereséggel távo­zott az egykori „mumus” — és néhányan elhitték végre, hogy tudnak futballozni. Még egy-két döocenő — és az utolsó hét fordulóban nem. talált legyőzőre a csapat Gyürkőzés a kulisszák mögött A közönség csak a vasár­napi előadást látta, keveset tudott arról, hogy hétközben, olyan kemény edzésmunkát végez az együttes, amilyenre korábban még nem volt pél­da. Közben a szakosztályve­zetőség következetesen meg­torolt minden sportszerűtlen­séget: tizenhárom játékos ka­pott kisebb-nagyobb bünte­tést — volt akit többször is kedvezmánymegvonással súj­tottak. Hogy a következetes nevelő munkának lett az eredménye, ezt a bajnokság végén már bárki láthatta. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A fe­kete farkas üvöltése, Tallinn: A veréb is madár (16), Tisza: Kecskeszarv (18). Szandaszőíős Terv: szünnap. Jászberény Le­hel: Kő a szájban (16, filmba­rátok műsora). Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Dózsa: Rá­kóczi hadnagya, Szabadság: A színész felesege, Béke: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tö- rökszentmiklós Dózsa: Musso­lini végnapjai, Hunyadi: szün­nap. Túrkeve Vörös Csillag: Gyalogjáró (14, filmbarátok mű­sora) . RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00—18.30: Előszilveszter — vi­dám műsor a zenei stúdióból. Közreműködnek a szolnoki Szig­ligeti Színház . művészei, Rácz György és 'népizenekara. KOSSUTH: 8.27: Zenés képeskönyv. — 8.42: Az országgyűlés kulturális bizottságában. — 9.00: A Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Berlini Rádió stúdiójában. — Közben: 9.49: Béládi Miklós könyvszemléje. — 10.05: A hangversenyközvetítés folytatása. — 10.38: A Szóljatok szép szavak! — magazinja. — 11.31: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 11.28: Lux Erika zongo­rázik. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Vita a korszerű mező- gazdaságról. — 13.40: Népdalcso­kor. — 14.25: Ezeregy délután (ism.). — 15.10: Pódiumon Char­les Trenet. — 16.00: A világgaz­daság hírei. — 16.10: Tréfás nép­dalok. — 16.30: Nevessük ki ma­gunkat. — Kb. 19.30: Gondolko­dási idő: most nincs! — Kb. 20.30: A Rádió jubileuma alkal­mából: 50 év slágereiből. — Kb. 21.30: B. Ü. É. K. — 1976! — 24.00: Himnusz. — Kb. 00.5: Tánczene. PETŐFI: 8.05: Zenés beszélgetés Finta Erzsébet furtai népi énekessel. — 8.33: Régi híres énekesek mű­sorából. — 9.00: Vidám sanzonok. — 9.33: A Budapesti Koncert­fúvószenekar játszik. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Fehér Sándor népi zenekara játszik, Kecskés Sándor klariné- tozik. — 12.33: Orvosok a mik­rofon előtt. — 12.38: Zenekari muzsika. — 13.33: „A gyerme­keknek írta Bartók Béla” (ism.). — 14.00: Ez is, az is... — 16.00: Operarészletek. — 16.33: Cigány­dalok. — 16.50: Sikerlista — 1975. december. — 17.30: Egy rádiós naplójából. — 18.43: A Rá­dió Dalszínháza. A csárdáski­rálynő. Kálmán Imre operettje. — 21.34: Tánczene. — 24.00: Him­nusz. Vörösmarty Mihály: Szó­zat. — Kb. 00.5: Tánczene. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MŰSOR 8.58: Tévétorna. (Ism.) — 9.05: Delta. (Tudományos híradó. (Ism.) — 9.55: Gyilkosság, mondta a hölgy. Magyarul be­szélő amerikai film. (Ism.) — 11.15: A tenger titkai. Francia filmsorozat. V. rész: Florida szirénjei. (Ism.) (Színes!) — 12.05: Játék a betűkkel. (Ism.) — 17.08: Hírek. — 17.20: Az aranycsempész. Magyarul be­szélő francia film. (14 éven fe­lülieknek!) — 19.00 Reklámmű­sor. — 19.10: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Minden lében két ka­nál. Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat: Az én kis ott­honom. — 20.50: A világ cir­kuszai. Jean Richard cirkusza. Francia film. (Színes!) — 21.45: Csak a felébe kerülhet! Szil­veszter 1975. (Színes!) — 24.00: Himnusz. — 0.05: Táncoljunk ”76. (Színes!) S. MŰSOR: 20.00: Luxemburg grófja. NSZK operettfilm. (Színes!) BUKAREST: 19.45: Tv-hiradó. — 20.00: Szil­veszteri műsor. — 20.15: Gyer­mekkalendárium. — 21.00: Slá­germűsor. — 21.07: Szilveszteri filmösszeállítás. — 21.30: Népi énekek. — 21.40: Művészműsor. — 22.10: Slágerműsor, majd ün­nepi beszéd új év alkalmából. A vezető edző osztályozó naplójában a legtöbb jó je­gyet Simon József kapta — 3.69-es átlaggal lett csapatá­nak őszi legjobbja — őt Ár­vái, Fekete, Sebők és Ponhan- da követi, viszont az egyik erősségnek tartott Garies csak a tizenharmadik a rang- soriban! Igaz, ő gyakran sze­repelt sérülten, ámbár ha betartja az edzői utasítást, sokszor elkerülhette volna a felesleges ütközést A leg­több gólt Magos szerezte — szám szerint hetet — de a teljesítményének hullámzását bizonyítja, hogy ezt három találkozón érte el. Fürtös, a másik fiatal, kevesebbet edzett mint a többiek — ezt iskolai elfoglaltsága magya­rázza — ő a szakvezetők sze­rint a jövő embere, idővel nagyszerű befejező csatár válhat belőle. Az idősebbek közül Szolnoki okozott kelle­mes meglepetést. Változtatott játékfelfogásán, egyre na­gyobb részt vállalt az edzés­munkából és góljaival, ha­talmas partdobásaival nagy segítségére volt a csapatnak. Egy kupa, két kupa Nagy Ferenc technikai ve­zető a téli felkészülés menet­rendjét ismertette. Ezek sze­rint túl sok szabadságot nem kaptak a játékosok. Decem­ber 28-án már munkához lát­tak és január 5-ig naponta egyszer, ettől kezdve január 30-ig napjában kétszer edze­nek. Január 31-én fogadják edzőmérkőzésen a Bajmok Radnicski III. osztályú lista­vezető jugoszláv együttest, február 7-től 14-ig pedig a jugeszlávok vendégjátékát viszonozzák, miközben há­rom edzőmérkőzést is játsza­nak, s az ellenfelek között ott lesz az első osztályú Voj­vodina is. A csapat a Felszabadulási Kupában és az MNK-ban is talpon volt. A Felszabadulási Kupa tornán csoportjában az első helyen áll, a Népköztár­sasági Kupában a legjobb harminckettő közé jutott- Ami különösen örvendetes, lassan izmosodik az utánpót­lás is, tizenkét ifjúsági játé­kos készül a felnőtt kerettel, s az eredmény: az ifik a baj­nokságban az első helyen áll­nak. Az MTE számára az 1—6. hely valamelyikének meg­szerzését tűzték ki célul a vezetők. Csodát senki nem vár, ámbár a tavaszi sorsolás jóval kedvezőbb az őszinél. Géléi József szerint egy ütő­képes együttes kovácsolásá­hoz legalább két-három esz­tendő kell. Talán az út nehe­zén már túljutottak a piros­feketék. Palágyi Béla

Next

/
Thumbnails
Contents