Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-31 / 305. szám

1975. december 31,

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

II tv képernyője előtt

*

Öreg tábSsképeh megiiatalítasa

Falra mondok képeket

Bőséges választék, de Ugyanakkor a fajsúlyt tekint, ve meglehetősen nagy szélsőségek jellemezték az ünnepnapok műsorát. Az egyik véglet, örömünkre néhány kiemelkedő alkotás, a másik azok a művek, elsősorban filmek, de könnyűzenei programok is, amelyek egyenesen öreganyáink korát idézték, amelyekből töményen és hamisan áradt a szeretet és a békesség hangulata.

Tévé-oratórium, az

emlékezetes alkotások közül egyet külön is kiemelnék, egy remekmű, Sütő András Kék álhalál című elbeszélésének „megképemyősítését”. A romániai magyar író műve egyenesen drámai miniatűr — varázslatosan elbeszélve; zengő nyelven, érzékletes ritmusban. Kár lett volna tehát hagyományos módon tévédrámát faragni belőle. Szűcs Andor, aki televízióra alkalmazta, nem is ezt választotta. Hagyta a képernyőn eredeti szépségében lélegezni a művet, így lett rendhagyó játék a Kis ember születik. Té. vé-oratórium kevés mozgással, ami van, az is a növekvő belső feszültség, az erőteljesebb lélekmozgások jelzésére, leegyszerűsített háttérrel és környezettel, nemesen stilizált kosztümökben. Dömöl- ky János ihletett rendezéssel, kitűnően teremtette meg a színészi játék egységét is, s a színészek kivétel nélkül érezvén a vállalkozás nem mindennapiságát, azzal öntöttek életet a holt szövegbe, hogy költészet, varázslat részesei ők is, valamennyien.

fl BenvovszkY-film.

Kimúlt egy sorozat a képernyőn; béke poraira. Legjobb volna most úgy tenni, mint az elhunytak esetében szokás, ha jót nem mondhat az ember, akkor inkább ne is jártassá a — tollát. Dehát lehet-e egy1 szándékában nemes, jelentős energiákat — szellemiket és anyagiakat- igénylő vállalkozás mellett szótlanul elmenni, amely ugyanakkor tizenhárom estén csalt meg rútul: izgalmat, szórakozást ígért, egy kalandfilmtől mit is várhatnánk mást, s helyette íerpeszkedő unalommal szolgált. Pedig ha valaki kalandfilmre termett, mint regényes alak, akkor a földrészeket bekalandozó, gazdag Képzelőerejű, rendkívüli helyzetfelismerő képességekkel megáldott — írásos forrásokból tudjuk — Be- nyovszky Móric odavaló.

Furcsamód nem is annyira azt fájlalom, amit vesztettünk benne, sokkal inkább azért kesergek, amit nyer- • hettünk volna vele. Elsősorban a film tartalmi szegénységét kifogásolom, s ami azután ezzel együtt jár, megoldásainak kezdetleges, olykor gyermeteg voltát. Gondoljunk csak4 — egy a sok komi — ama madagaszkári jelenetre a befejezésben, amikor a mi derék Móricunk barátja, az „ördög” sugaimazására csalt úgy besétál az ellenség karjaiba, hogy azután lepuffant- sák, mint egy ostoba nyulat Tévedés i^e essék, nem az a baj, hogy a valóságban például más volt Benyovszky halála — tudjuk, harcban esett el, — hanem az, hogy így, azaz egy kalandfilm hőséhez méltatlanul pusztították el. Nem a részletekben való hűséget követelem, hanem az egész igazságát ké- remv számon a sorozattól. Nem ami kimaradt, vagy másképpen történt a filmben, hanem annak hitelezését, amit feltálaltak a kcD- ernyön. Hogy illusztráljam is, hát nem volt mulatságos, még a mesébe se nagyon illenék, hogv amikor tíz ágyúval is főtték Benyovszkvékat Kamcsatkából megszökvén — golyó elébe, golyó magáié, golyó méltóié — de a haió- nak még vé’et'°nül sem „gör. bűit meg egyetlen haiaszóla sem”. De nemcsak a helyzetek meggyőzően reális ábrázolásával maradt adós a film, gyengélkedett a társadalmi realitás, a történelmi erők valóságos bemutatásában i&

Külön- tragédiája az Igor Ciel rendezte filmnek, hogy a negatív figura, Benyovszky „árnyéka” fényesebb, mint a pozitív tulajdonságokat megjelenítő hős, azaz Oma- chel Tamás közelebb került hozzánk, mint Benyovszky Móric, aki folytatásról folytatásra egyre inkább eltávolodott, elidegenedett tőlünk. Aminek legfőbb magyarázata, hogy a férfiasán kemény, megnyerő megjelenésű Juhász Jácint mellett (Oma- chel) a törékenyebb és lányosabb vonású, kissé feminin Jozef Adamovicz elkicsi- nyült. Ez bizony rossz színészválasztásra vall. A Be- nyovszkyt alakító Adamovicz nem ideális alkat egy vérbeli kalandhős megformálására. A bosszúért lihegő Omachal szerepeltetése más szempontból is kétes értékű. Holmi dramaturgiai szükséglet A cselekmény fordulatossága -sokszor csak az ő jelenlétén, illetve mesterkedésén múlik, ő a fordúLatfigura. Mindig akkor tesz keresztbe szalmaszálat barátja útján, amikor az egyenesbe jutna, így irányítva új utakra a cselekményt. Kényelmes megoldása ez a meseszövésnek, s mintha Benyovszky kalandos életében nem lett volna egy televíziós filmre való fordulat változatosság önmagában is, ezt sugallja.

Azt hiszem, hogy ez a filmsorozat kompromittálta a mű. fajt, és benne kompromittálódott a „királyok királya” is, verbói Benyovszky Móric.

Röviden. Az ünnep alkalmából sugározta a televízió az Illyés Gyuláról készített portréfilmet, és csak a dicséret hangján, szólhatunk, hogy lehetőséget kaptunk a vele való személyes találkozásra. Tartalmas, az irodalmi élet az irodalom lényegbevágó kérdéseiről esett szó, nem titkolva el azt sem, hogy a visszavonultan élő költő az alkalmat szellemi végrendeletének közzétételére is megragadta. Barátokról, példaképekről beszélt, a kritika felelősségéről és felelőtlenségéről, a halhatatlanság igazi tartalmáról, élet és halál ösz- szafüggéseiről, borúlátásról és emberi derűről, szóval lényeges kérdésekről nem rejtve el indulatait sem. Illyés legkedvesebb eszméinek, gondolatainak szjnte egész szótárát nyújtotta n kétrészes beszélgetés.

V. M.

Aprólékos munka, türelem.

.„éfc: parányi,' néhány centis vasalóval kisimítani az összezsugorodott, régi táblaképeket. Pontosabban a tábla zsugorodása következtében fel- púposodott festéket Centiméterről centiméterre kell átvasalni a kép egész felületét, egy-egy részt háromszor, ötször, tízszer is, ha kell.

Ami szokatlan, az a vasalást megelőző eljárás, a táblakép restaurálásának új módja. Gyakorlatban az előbbiekhez hasonló pepecselés: a fatábla hátsó feléről lefűrészelnek 5 milliméter vastagságú lemezt, s a tábla új felületébe körfűrésszel keskeny árkokat vájnak. Majd hézagosán, vékony falameze- ket helyeznek az árkok fölé, hogy pótolják a fűrészelássel elveszített részt. Ezután a tábla árkolt hátsó felét vízpára fölött duzzasztják mindaddig, amíg az összezsugorodott fa teljesen kisimul. Ekkor kezdődik a vasalás.

Miután sikerült rekonstruálni az egész képet, a fatábla árkaiban meghatározott mennyiségű, habosítható po- liuretánt öntenek, s a lefűrészelt falemezt visszaillesztik. Végül az egész táblát lepré- seli.k. Eközben a beöntött po- liuretán habosodik, , behatol az összes féregváj atba, résekbe, nyílásokba és ott megszilárdul.

Az öreg táblakép megfiatalodik, visszanyeri eredeti formáját — mondhatni csonkítás nélkül. Ezért hasznosabb ez az eljárás, mint az, amit hasonló esetben eddig alkalmaztak. Az új módszerrel — a restaurálás elvének megfelelően — jobban megőrizhető a műtárgy eredetisége. Másik előnye: bármikor megismételhető. Ha előre nem látható komplikációk következnének be, vagy tételezzük fel, a kép leesik, ezeket a műveleteket újra elvégezhetik. De nincs kizárva másféle beavatkozás lehetősége sem.

Jelentős újítás ez a táblaképek restaurálásának gyakorlatában. Az új módszert immár sikeresen alkalmazhatják a kisméretű ikonok, és a többméteres szárnyasoltá- rok restaurálásánál is. S ha a restaurálásra váró táblaképek, értékes kultúrtörténeti emlékek nagy számát tekintjük, a szakemberek méltán üdvözlik ennek a kutatásnak az eredményét

Révész Napsugár munkáiból budapesti és több vidéki tárlata után most Nyíregyháza rendezett kiállítást. A debreceni művásztelep grafikus művészének rajzai a városi művelődési központ Szabadság téri . kiállítóhelyiségében láthatók.

A képek között először a magasfokú szakmai tudás, a lapok kidolgozásának míves- sége tűnik fel. Azután a rajzok tisztasága, nyílt őszintesége. Pontos vonalak, az élő és élettelen formák mesteri leképezése. Ám a kiválasztott elemek egymásmelletti- sége, új összefüggése kapcsolódó gondolatkörével már egy merőben új világot teremt. S ezen belül a dolgok „révészi” rendje uralkodik.

„A világból a harmóniát és szépséget megtestesítő jelenségek érdekelnek, taszít minden, ami torz és zavaros.” — Írja katalógusának előszavában. Talán ezért is bűvöli újra meg újra a fehér lapokra virágok, fák önálló életű ágbogát. Dália, mályva, napraforgó — Révész Napsugár művészi áttétele után már több, mint pusztán szépséget adó virág. Az ő lábujjheggyel gyökerező, ágaikkal sóhajtó fái, dáliáinak buján omló szirmai, árválkodó naorafor- gója mint Aesopus állatmeséi; emberi kapcsolatokra

utalnak. És érzelmekre, amelyek gazdagon hullámzanak Révész Napsugár lapjain. Sokszor elég csupán egy aprócska motívum, jelzés s a képhez kapcsolódó asszociációk sora eleven lüktetésbe kezd.

Szinte szándékoltan puritán, Ablak című litográfiája. Kívül csupasz ágaikra vat- kőztetett téli fák, belül festőállványon már „sárkányos” képpé transzponálva az ablak előtti fa görcse. Fekete és fehér felületek ridegen tagolva hosszanti és vízszintes síkokkal. Elől egy asztal. Rajta csíkosszegélyű kendő, s egy pár vastag férfikesztyű. Ettől hirtelen megtelik a hideg téli világ hívással. Vágyva nyújtóznak az indák, gazdájuk után mozdulnak a kesztyű újjai. A társ valamilyen módon mindig jelen van Révész Napsugár képein.

Vagy magára öltve valamilyen vásári jelmezt, sipkát, de konkrét formában vagy csupán sorsára utaló motívumként. De jelen van éppúgy, mint ahogy a művész is asszonyanya attribútumaival felfedezhető képein. Valójában ők ketten azok, akik teremtik, s akik számára van ez a sajátos képi világ. Egy egész két fele, amely nyugton alig illeszkedik, örök mozgásban vonzza, taszítja

egymást. S ha fölborul az

egyensúly — jön a sárkány gonosz-buta fejeivel, s elnyel virágot, szépséget, vidámságot. Egyaránt fenyegeti enyészettel az időt, múlandósággal a fiatalságot, félrelépésénél szakadék-odújába zuhanással a libbenő kötéltáncost. S ugyancsak a Hétfejű jelenik meg a végső harsonaszókor.

Mint az utolsó ítéletre,

gyülekeznek a sosemvolt falu főterén összetartozóan, ezredévek sorsát hordozón azok, akik mindig újra és újra megméretnek. Valójában az „utca népe”, tarka vásári sokaság, rikoltó kavargása. Bohócok, zenészek, szerelmesek, részegesek és utcalányok, kuruzslók és vajáko- sok. S felettük közeledik a sárkány. Révész Napsugár különben Is igen szereti a bűbájosok, ördöngősök, garabonciások világát. Élvezettel merül el praktikáik sűrűjében, s mondja ő is Weöres Sándorral garabonciásként:

Mondok, mondok éneket

Falka mondok képeket

Arany ágyra szűzleányt

Döglött lóra holt zsiványt

s vési szellemes ötlettel a*

avitt téglafalba; „itt jártam 1522-ben RN, SZJ.”

Az irodalom karöltve jár a grafikával. Nem az illusztrációkra gondolunk itt csupán, hanem egy-egy vers, próza teljesen új művet inspiráló hatására. Révész Napsugár lapjai között is találunk különféle ihletésűeket. A Kékszakállú herceg történetének feldolgozásától Buda Ferenc Tanya-hazám versének, József Attila Betlehemi királyok művének rajzi ét- költéséig. Révész Napsugár irodalom-sugallta lapjain sok a lírai, illetve a mese-elem. De ezen kívül is szereti a mesét, a régmúltat, a legendát. S az igazságot ‘Amely még ha fájdalmas is jobb, mint a hazugság. Ez nemesíti meg a kétszer is megidézett Ikaros zuhanását, s ezért érezzük úgy, Révész Napsugár Kiűzöttje mint Mózes a pusztában az igazakat a városból kivezetni, új hazát találni hivatott A képek igazolják a művész szavait: „ ... inkább találok szépséget a tiszta erkölccsel elszenvedett bukásban, mint a tisztátlanul erőszakos győzelemben..”

Egri Mária

Mese

ITTHONI TÁJAKON (3.)

Mába nyúló tegnapok

A nyitott verandáról a régi Tisza mederre lejtő kertet látjuk. Erőlködik a Nap, de hófelhők jönnek.

— Felásogatom — mutat házigazdám, Kanyó Sándor, a csépai tanács elnöke, a szőlőtőkék közé i— jólesik egy kis mozgás. Szabadságon vagyok. Volt még bent néhány nap. Hogy talált ide?

— Mondtam, hogy az elnök házát keresem. Mindenki tudta ... Maga is ismer mindenkit?

— Persze. Csépai vagyok. Ráadásul 1953. július 21. óta közigazgatási ember.

— Ilyen ‘ pontosan emlékszik a dátumra?

— Nagy tűz volt azon a napon a faluban, amikor felkö-. töttem a kolompot. De úgy is mondhatnám, amikor a nyakamba tették.

— Nem szívesen vállalta?

— Tartottam tőle. Előtte nehéz helyen voltam, a begyűjtésnél. Népszerűtlen feladat volt, de szükségszerű. Amikor kellett, le kellett sö- pörtetnem a padlást. Rendőrrel. Féltem, hogy a „muszáj” megbosszulja magát.

— És?

A Tisza-meder szárazfáia

Járkál a teWntete, a nehéz

éveket morzsolgatja talán, vagy kapaszkodót keres a válaszhoz.

— Nem mondhatom, hogy

igazságtalanság ért volna, ötvenhatban volt itt néhány nagyhangú ember, aki követelte, hogy vegyem le a vörös csillagos címert az irodám faláról, de nem tettem. Akkor leváltanak, mondták. Azt nem, így én, nagyon halkan, nyugodtan, pedig belülről remegtem, mert engem csak azok válthatnak le, akik ide tettek, megválasztottak. A csépaiak. Hát azoknak meg alig tudok előre köszönni. Már akinek így dukál, az idősebbeknek.

— Szép falu.

— Nagy a változás, a fejlődés, de még az elmaradottságnak is van nyoma. Mélyről, nagyon lentről kezdtük. Még 1952-ben is csak 16 kilométer tégla járda volt a faluban. A Béke utcán meg — a régi Fő utca — a század- fordulón még egyetlen ház se volt. IA legrégebbi utcánk a Dózsa Gvörgy utca, meg a zeg-zugos Árpád utca.

— Érdekes, a temploma

meg a tanácsh&za a mai falu

szélén van.

— Mert — hogy így mondjam — többször „változtatta helyét” a község. A templom 1793-ban épült, a mai tanácsháza helyén meg temető volt.

— Nemcsak a mai falut ismeri .. „

— Bogarászgattam a község múltja után, levéltárakban, itt, ott, dehát a jelen gondjai sok munkát adnak...

Érdekes ellentétre találok. A szép, új családi házakban, a kóbor Tisza dűnéin, meglehetősen elöregedett ez a falu. Az esztétikus falukép súl lyos kérdéseket takar. A 2 ezer 900 lelkes községből ma is csaknem ötszázan minden hétfőn hajnalban útra kelnek. Még Bábolnára is eljárnak innen dolgozni.

— Fáj az ember lelke, bizony fáj... Közben év ante 110 ezer forintot költünk az öregek napközi otthonára. Most már két betegápolönk van. Igen sok sajnos a magányos, elhagyatott . ember. Majdhogy kétszáz ... Ezért se szeretek én olyasmi csi- nadrattáról hallani, hogy így;

meg ügy megünnepeltük a*

öregek napját. Hát, ünnepeljük, köszöntsük meg ó.cet egy szál virággal, ez rendjén van. De a további, ki tudja még hányszor 364 napon? Akkor szeretjük igazán az öregeket, akkor vagyunk hozzájuk hűek, ha egész évben gondoskodunk róluk. Hálásak az öregek, szokták mondani. Ezt se szeretem, mert a megdolgozott évtizedek után én senkinek se akarok hálás lenni, hogy emberül élhetek. Mert ezt természetesnek tartom, a mai öregek számára, és majd magamnak is.

— Biztató az iskolaépítés terve, a tsz egyesülése.

— Így van. összekuporgat- tunk 2 milliót, ez bizony nem sok, de gondolnak a bajunkra. A nyolctantermes iskolához 15.5 milliót ad a megye, a „nagykalapból”. De kell is. Talán nem hivalkodás, de nem is mentegetőzés: nem gazdálkodtunk mi rosszul a kis pénzünkkel. Eljutottunk addig, hogy minden gyerek óvodába járhat, napköziben lehet. A község harminckét utcájában mindenhol van már járda, bővítettük a középületeket, toldozgattunk, foldozgattunk, ahogy tudtuk. Ami a tsz-t illeti: háromszor szanálták egymásután, egvik baj szülte a másikat. A réai csépai élet után még ez a megélhetés is valami volt, és most, /hoev egyesültek a ti- szasasi Rákóczival, meg az ugi Tisza gyöngyével, mindenki többen bízik. Sajnos,

egy rossz ktsz sincs a faluban. Mondom, nagyon lentről jöttünk, a vasútunk sincs még egy negyedszázados se. 1952-ben avatta Bebrits Lajos elvtárs.

A csépaiak dolgos emberek hírében állnak, de talán leg- zárkózottabbak, úgy is mondják róluk: legmaguknakva- lóbbak a környéken. Nem tudom, így van-e, ha igen: hajdani mostoha körülményeik sok mindent magyaráznak.

— A jövő? Mennyire bízik Csépa jobb sorsában?

— Nekem ez a község nem egyszerűen közigazgatási egység, hanem a szülőfalum. Mondtam a beszélgetésünk elején, hogy nem szívesen kötöttem fel a kolompot. De aztán csak vállaltam az itteniek sorsát, az enyémet, gondjainkat, bajainkat. Nem szeretném ha azt hinné siránkozom. A tények igazát mondom, a felismert valóság összefüggéseit. Ebben aztán az is benne van, hogy Kun- szentmártonban két új gyár épült, itt van egy karhossz- nyira. A föld is többet ad majd, ha gazdagabban fcá nunk vele. A fiatalok“4 V már lesz hol megkapaszko niuk, gyűlik az ere a közel ben. Ezért bízom én Csépa jobb sorsában.

(FOLYTATJUK)

Tiszai Lajos