Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-30 / 304. szám
1975. december BTOLNOK megyei néplap s Sokszínű világ a községeké. Jegyzeteimet rendezgetve üyen följegyzéseket találok: „Több, mint 200 ezer forintért korszerűsítik az abádszalóki könyvtárat.. „Épül a Kuntej .. ”, „Népfront téli esték...”, „Csaknem 700 új lakás öt év alatt __”, „Készül a tiszaburai új isk ola terve ...", „ABC-áruház ...”, „Kiállítás nyílt.. „Színházi előadás ...”, „Bábszínház ...”, „Vízműtársulat ...”, „Kedves ünnepségen köszöntötték a nyugdíjasokat ...” A jegyzetek a tiszafüredi járás falvaira utalnak. Több ezer gyerek AU megyénkben pályaválasztás előtt. Néhány hét múlva kell dönteniük. Mindenki tudja, hogy a döntés következményei milyen jelentőségűek az ember életében. A gyerekek nem is érzik annyira ennek a súlyát, mint a szüleik, akik saját életükben tapasztalják, hogy a munka, a munkahely milyen hatással van mindenkire: betegségünk, egészségünk, boldogságunk, boldogtalanságunk forrása lehet Aki megtalálja a munkában, a munkatársak között a helyét, az harmonikusan, boldog ember lesz, családi élete is kiegyensúlyozottabb lesz. A felelősség súlya leginkább a szülők vállán nyugszik. A szülők többsége — szinte már a gyermek születése előtt — tervezi, hogy minek és milyennek neveli majd fiát vagy lányát Közhely, hogy meg nem valósult vágyaink jelentkeznek ilyenkor, és később legtöbbször minden másként alakuL Most mégis, mintha sok szülőt váratlanul érne, hogy gyermeke pályaválasztás elé került Nem tudják, hogy mihez kezdjenek, és ha döntenek, helyes-e a döntés. Bíztatják gyermeküket, hogy válasszon kedve szerint. Csak az a baj, hogy sem a szülő, sem a gyerek nem tud miből választani. Nem készültek időben arra, hogy kellő számban ismerjenek meg pályákat. A divatos pályák igaz előtérben vannak. A „jó” szülők meg is ragadnak minden lehetőséget, hogy gyermeküket „jó” pályára juttassák. A magas kereset elvakitja őket. Az ilyen szülők elfelejtik, hogy a divatos pályák hamar telítődnek. Nem veszik észre azt sem, hogy nemcsak nekik lehet követelésük a pályával szemben, hanem fordítva is. A pályáknak megvannak a maguk követelményei: különböző képességéket, adottságokat, ismereteket, tehetséget, testi, szellemi érdeklődésbeli szintet igényelnek a pályaválasztóktól. Ha ezeknek nem tudnak eleget tenni, hiába divatos a pálya, megsínyli a kereset is, egyre elégedetlenebb és boldogtalanabb lesz a fiatal. Gondoskodjunk arról, hogy több pályát ismerjen meg gyermekünk lehetőleg minél alaposabban. A rövid ismeretség után kötött házasságot meggondolatlannak tart? juk. Kételkedünk abban, hogy tartós és jó lesz, hiszen az érdekeltek nem ismerhették meg egymást alaposan. A pályaválasztás sem sokkal, kisebb jelentőségű döntés, mint a házasság A ba- rátkozás, ismerkedés, elengedhetetlen mindkét esetben. Elengedhetetlen az önismeret is. Ismerje meg magát minden fiatal! Ebben alapos segítséget nyújthat a szülő, ha okosan, szeretettel bírálja gyermekét, és adandó alkalommal felhívja figyelmét fejlődő képességeire. Kérjünk tanácsot az osztályfőnöktől is, hallgassuk meg a véleményét. Derítsük fel, hogy milyen érdeklődése van gyermekünknek! Szabad idejében mit szeret csinálni? Milyen hobbyja van? Mivel szeret, szeretett játszani? Az érdeklődésnek kiemelkedő szeretje van a döntés meghozatalában. A választott pálya igényelte képességeket és gyér. mekünk képességeit egyeztessük. Melyek vannak meg, melyeket lehet kifejleszteni? Téves elképzelés, hogy egy ember csak egy pályára alkalmas, és ha nem jut el a kiszemelt pályára, akkor derékba törik, az élete. A fiatalok kilencven százaléka eredményesen dolgozhat számtalan pályán. Természetesen az egészségileg károsodott fiatalokra ez nem vonatkozik. Nekik — saját érdekükben — gondos mérlegeléssel testre szabott foglalkozást kell keresni. Minden osztályfőnök meg tudja mondani, hogy milyen egészségi állapot esetén milyen pályát választhat a fiatal. Ebben, és más oályavá- lasztási gond megoldásaiban is, segítenek az iskolai pályaválasztási felelősök. Ha ez nem elegendő, akkor forduljanak a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez. Huszka István A változást hozó ipar Csirke István, a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységének munkása élvezi, szereti a változásokat. Természetesnek veszi, hogy körülötte mindig pezseg, változik az élet. Erről tanúskodik, amit Tiszafüredről elmond. — Nagyközség, járási székhely, falu? Mindegy minek nevezzük, nem?! A lényeg, hogy jó hely legyen. És Füred jó hely. — Mi teszi azzá? — A szüleim a téeszben dolgoznak, régi fürediek, ők tudják csak igazán mennyit változott itt az élet. Már az én szemem előtt is lezajlott egy-két dolog. Például amikor az MHD-be mentem ipari tanulónak, el se tudtam képzelni, hogy mire szakmám lesz, fölépül itt egy új gyár, majd mellette még egy. A* iparral megfiatalodott Tiszafüred. Az embereknek megnőttek a lehetőségeik. — Maga, hogy él ezekkel a lehetőségekkel? — A katonaság után szeretnék továbbtanulni, lehetőleg gépipari szakközépiskolában. Tudom, a gyár támogatni fog. Nem vágyódom el innen, mert ami máshol megvan, az megvan itt is. Kereset, továbbtanulás, szórakozás ... Régebbi MHD-s szakmunkásoktól hallottam történeteket az ipar tiszafüredi „hőskoráról”. A munkafegyelem kukoricatöréskor, disznóöléskor sokszor szenvedett csorbát: késtek, otthon maradtak a dolgozók, engedelmes- kedve az előző életforma be- idegződött szokásainak... — Tudja mit mondott a múltkor a termelésvezetőnk az egyik tounkánkra? Gyerekek ezt úgy megcsináltátok, mint az anyagyárban az ötvenéves szakik. Félúton a Hortobágy és Tiszafüred között egy kis település van, Kócsújfalu. Közigazgatásilag Tiszafüredhez tartozik. Fiatal település, az első házak az ötvenes évek elején épültek, többségben a környező tanyavilág lakói, juhászok, pásztoremberek költöztek ide. így van rendjén Idős Bállá István tősgyökeres kocsi lakos, régi hortobágyi juhászdinasztia leszármazottja: a falu múltjáról kérdezem. — Valamikor kint laktunk a pusztában, Demeházán, onnan költöztünk ide, amikor felépült Kócs. Nem volt akkor itt semmi, se jó ivóvíz, se közlekedés, se posta, se bolt... csak házak. Most van minden: új út, iskola, óvoda, orvos, jó vizű kút, mégis mennek innen az emberek, mert manapság kevés, amit Kócs nyújtani tud nekik. Pedig itt is sokat kaphat, de ezt már csak a magamfajta őre- gebbje tartja valamire. Könyv, újság, rádió, tévé, meg mindhez az idő, ami nagy szó. Ilyenről a földből élő ember álmodni sem tudott — Maga szerint mivel végződik Kócs „megfogyatkozása?” — Megáll ez hamarosan. A pusztához közel lakó, állattal bánó emberre mindig szükség lesz. Annyi embere marad, amennyinek munkája lesz a közelben. De ez így van rendjén... Nemcsak egy-két bóvli A falvak életében egyre nagyobb szerep jut művelődési intézményeknek. Gőz Imrét, a kunmadarasi művelődési ház igazgatóját kérdem, mi kell ahhoz, hogy egy falusi művelődési ház ideálisan dolgozzon? — Elsősorban jó tárgyi feltételek. Rendben, tisztán tartott művelődési ház, sok technikai eszköz, ez eddig a pénz dolga. A többi a népművelőé : hetente két-három alkalommal nagyobb rendezvény és sok kiscsoportos foglalkozás. Közösségi művelődési formák mindig-mindig megújulva, alkalmazkodva foglalkozáshoz, érdeklődéshez, életkorhoz. Ma már nem lehet „elütni” egy-két bóvli rendezvénnyel faluhelyen sem a közművelődést. Igényes, jó programok kellenek, különben ott ragadnak az emberek a televízió mellett Kunmadaras nyolcezer lelkes nagyközség. Művelődési házában gázfűtés, az előcsarnokban két ping-pong asztal, biliárd, klubszobáik, külön könyvtár gyerekeknek, felnőtteknek. Rend, tisztaság fogadja a belépőt, pedig reggeltől estig zajlik itt az élet; zeneoktatás, hangverseny, ifjúsági klub, cigánygyerekek klubja. A tanács, a téesz, az ÁFÉSZ,hathatósan támogatja az intézményt Modem, egységes közművelődési szemlélet eredményezi mindezt. Hz élet mozgatója Abádszalók az utóbbi öt évben különösen sokat fejlődött Az érdem — Juhász István tanácselnök szerint — az abádszalóki embereké. — Szeretik a falujukat, hát tesznek is érte. Másként kötődik már a falusi ember a lakóhelyéhez. Nem kizárólagos, de érzékletes mércéje ennek a társadalmi munka — milliós értékeket teremt — amit önként,, a szabad idő rovására szombat, vasárnap végeztek. Volt olyan vasárnap, hogy az évtizedek óta gondot okozó Keserű-tó le- csapolásán száznál is többen kubikoltak. Faültetés, könyvtárépítés ... sorolhatnám. Ma az az élet mozgatója itt, hogy valami — akár önzetlenül vállalt munka, akár egy esemény — mindig közösségbe tömöríti az embereket. Szabó János Karcag határában, a Hortobágyi Nemzeti Park szélén van az egykori Zádor ér hídja, amely a Debrecen—Pest kereskedő útvonal fontos átkelőhelye volt. A jövőre 175 éves idegenforgalmi látványosságot, az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, Karcag városa megóvta a teljes pusztulástól Szülőknek, pályaválasztás előtt ITTHONI TÁJAKON (2.) Egy életen át A park évszázados fái alatt Vörösmarty Mihály merengett valaha, amikor a szabadságharc leverése után Üjszászon bújdosott, és menedéket kapott Orczy báró hajlékában. Szokott kórházi csend. A gyógyintézet osztályvezető főnővérét. Susa Imrénét várom. Különös életút, ennyit már tudok. — Miért különös? Mindenki akar valamit. Napról napra változik az ember, tervei, céljai vannak. — Ez igaz. De sajnos az is, hogy manapság oly’ keveseknek céljuk, hogy ápolónők legyenek, különösen ilyen nehéz helyen, tüdőgyógyintézetben — és annyit küszködjenek azért, hogy élérjék, amit ön... — Sok függ az indítástól. Ez nagyon fontos. Én árva lettem, idekerültem Üjszászra, nevelőszülőkhöz, mint állami gondozott. A nevelő- szüleim halálukig tengernyi széretetet adtak. Ügy fogadtam ezt — már érett fejjel — mint valami ajándékot. Viszonozni akartam, visszaadni belőle valamit. Ápolónő szerettem volna lenni. „Volna...?” Hiszen az... — Most már... De. amíg a nevelő-édesanyám élt. nem dolgozhattam. Nem engedett. Mit szólna a falu, lányom, hogy neked dolgoznod kell, mondta. Azt hinné a falu, lányom, hogy nem tartunk, el téged tisztességesen, mert hogy nem a sajátunk vagy. — Olyan kedves korlát, amin nehéz átlépni. — Nem is bírtam. Majd, amikor férjhez mentem, eljöttem ide az intézetbe. Felszolgáló lettem, konyhalány, — mikor mi. De mindig ápolónő akartam lenni. Nem ment másképpen, kivettem a murik a könyvemet, beiratkoztam a szolnoki ápolónőkép zőbe. A férjem vasutas, szerencsére volt szabadjegyem. Reggel fél hatkor utaztam Szolnokra, este ötkor vissza. Aztán elláttam a háztartást, a gyerekeket. Ekkor már meg volt mind a két gyerek. — Miből éltek? — A férjem 1200 forintjából. Nem is tudom, hogyan? Számolgatni sem volt időm. Amikor a gyerekek lefeküdtek tanultam. Éjfélig, meg tovább. Fél ötkor keltem ... Így ment két évig. — Mondja csak, mennyi volt a fizetése, amikor fel- szoglálóként dolgozott? — Nyolc—kilencszáz forint. — És amikor visszajött? Ápolónőnek... — Ezer forint. — Nyert havi száz forintot, veszített huszonnégyszer kilencszáz forintot... amíg tanult. — Sohsem így számoltam. Valami hajtott, hogy tanuljak. Az ápolónőképző után beiratkoztam a dolgozók gimnáziumába. 1968-ban • érettségiztem. — Jelesen! — Igen. Nagyon sok éj- . szakámba került ez is. — A további, ugyancsak jeles dátumok. — 1969-ben visszahívtak a szabadságomról: azonnal vegyem át az első emeleti osztályt: kineveztek osztály- vezető főnővérnek. Az vagyok most is. tizenöt nővérkével dolgozom. — Az intézet jellegénél fogva itt a betegek nem pénzzel fejezik ki a hálájukat... — Ez szóba sem jöhet nálunk. Szégyen lenne. Az orvosok nevében is mondhatom. úgy érzem ... sőt. tudom. — Űjabb fordulópont az életében? — Érdekes, akkor is éppen szabadságon voltam, 1970 márciusában ... Megint hívattak: az intézet párt- alaoszervezatének titkára egészségügyi okok miatt lemondott. Megválasztottak az intézet párttitkárának. Aztán újra... — De azért már könnyebb az élete? — A fiam megnősült, a lányom Szolnokon tanul, asszisztensnő lesz. Persze, könnyebb — a marxista egyetem harmadik évfolyamára járok... szóval most másképpen nehezebb. Annak ellenére, hogy az intézet dolgozóinak nyolcvan százaléka a törzsgárdatag, mégis munkaerőgondjaink vannak. Kevés a szakképzett ápolónő. Nehéz, felelősségteljes munka, gyenge fizetés. Ha nincs valakinél elhivatottságérzet, nem jön erre a pályára. — A mostani „nővérkéi” közül hányán érettségizettek? — Négyen. — Tulajdonképpen már újszászi. Említette, hogy itt van egy kis házacskájuk. Mondja csak: ismer-e a faluban tüdöbajos embert, családot, a fogalom régi értelmezésében? — Nem... A környéken se igen... Az már a múlté. (Folytatjuk) Tiszai Lajos A fizikai munkások továiképzése a msziiaziiaságliao A mezőgazdaságiban az idén meghalad ía a 900 ezer hektárt a termelési rendszerek területe, s a műszaki, technikai korszerűsödéssé! együtt a jól képzett szakemberek iránt is. fokozódott a2 igény. A mezőgazdaság egyetemek, főiskolák a tervidőszakban fokozták a képzést, - 1975-ben csaknem 2000-en fejezték be a felsőoktatási intézményekben tanulmányaikat. De legalább ennyire jelentős volt az elmúlt években a MÉjM irányításával működő, szakmunkásképző intézetek tevékenysége, amely a korábbinál lényegesen nagyobb mértékben segítette a fizikai dolgozók szervezett továbbképzését. Az új technológiákkal közvetlen kapcsolatban levő dolgozók szakmai tudásának elmélyítésére 12 intézmény ben szerveztek tanfolyamé kát, előadás-soroza'okat. tanfolyamon továbbképr' során 1971—75 között töb mint 55 ezren sajátították el á korszerű mű«'-aki-biológiai ismereteket. Y Falu? Város? - Jó teiy iepyen
