Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-29 / 303. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. december 29. HÉTFŐ: Púja Frigyes Moszkvában Gromiko szovjet külügy­miniszterrel tárgyalt — Nagygyűléssel ért véget a Ku­bai Kommunista Párt kongresszusa KEDD: Algír repülőterén megadták magukat azok a terroris­ták, akik vasárnap Becsben túszként elfogták az OPEC- komferencián resztvevő minisztereket SZERDA: Hazaérkezett a Kádár János vezette delegáció, amely részt vett a Kubai KP kongresszusán CSÜTÖRTÖK: Laoszban összeült a legfelsőbb nemzetgyűlés Uruguayban kommunista vezetőket tartóztatott le a rendőrség PÉNTEK: Khaled szaud-arábiai király Damaszkusziban Ara- tattal tárgyal — Ko6zigin szovjet miniszterelnök a török fővárosba érkezett SZOMBAT: Megállapodás Libanonban az ellenségeskedések megszüntetésére és az alkotmányos jogkörök megosztá­sára — Az argentin jobboldal lemondásra szólítja fel Peron özvegyét VASÄRNAP: A kínai hatóságok szabadon bocsátottak az el­fogott szovjet helikopter személyzetét így látta a hetet hírmagvarázőnk, Pálty Jézsel: A szenzácdóhajhász nyugaii sajtó szebb .karácsonyi aján­dékot” nem kaphatott, mint amit a bécsi OPEC-dráma je­lenthetett számára. Oldalas tudósításokban írhattak vé­res terrortámadásról, tucát- nyi miniszter- túszról, arról, hogy egy eddig ismeretlen „palesztin” szervezet „vállal­ta a felelősséget” az akcióért, és így tovább. Lehetett mo­ralizálni — és a karácsonyi ünnep jó alkalmat adott eh­hez — hogy hová jut a világ, ha a terrortámadások tovább tartanak, lehetett sopánkodni azon, hogy valami nemzetkö­zi terrorközpont alakult ki, amely Japántól az NSZK-tg, Palesztinától Venezueláig mindenütt észre tudja vétet­ni magát gyilkos merényle­tekkel. Minden esemény hátteré­nek felderítéséhez először ar­ra kell választ keresni: .ki­nek használt”? Nos, az bizo­nyos, hogy a bécsi támadás semmi esetre sem a palesztin ügynek használt, bármennyi­re is az volt a támadók .kö­vetelése”, (aminek aztán gyanús gyorsasággal tettek eleget), hogy az osztrák rá­dióban két óránként olvassák fel hosszú és zavaros dekla­rációjukat, amely — elítél­te Izraelt. Ettől még az OPEC bécsi üléstermében lö­völdöző terroristák lehettek épp ellenkező szándékú pro­vokátorok is. A bécsi akció lebonyolítása is arra vallott, hogy „profik” állottak a tényleges végrehaj­tók mögött Az OPEC helyi­ségeiben behatoló terroristák pontosan tudták, hogy össze­sen három embernél van fegyver, éppen ezeket lőtték le, senki mást... Az egyik támadóról, aki maga is meg­sebesült és átmenetileg kór­házba került, a nyugatnémet rendőrség meg tudta állapí­tani, hogy a 28 éves Hans- Joachim Kleinnal azonos, akit az NSZK-ban már rég­óta köröznek. A kommandó vezetőjéről azt mondják, hogy nem más, mint „Car­los”, azaz Sanchez Ramirez, venezuelai terrorista-vezér, aki 1975 júniusában Párizs­ban a letartóztatására meg­jelent kámelhárító-tisztek kö­zül kettőt lelőtt és egy áruló libanoni társát is eltette láb alóL Fontos tanácskozások szín­helye volt Damaszkusz: a szír fővárosba ellátogatott Kha- led, az új szaud-arábiai ki­rály és nemcsak Asszad el­nökkel tárgyalt, hanem talál­kozott Arafattal is, a Palesz­tinái Fel&zabadítási Szervezet vezetőjével. Arafat és Kha- led király megbeszélésén most a Szaud-Arábia részéről a palesztin mozgalomnak nyújtható anyagi, ugyanak. kor diplomáciai támogatásról volt szó. A szovjet békepolitika be­szédes bizonyítékát adta a héten Koszigin szovjet kor­mányfő törökországi látoga­tása. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés jegyében tudta megszervezni kapcsola­tait déli szomszédjával, a NATO-tag Törökországgal. A szovjet—török viszony alaku­lása összefügg azzal is, hogy az utóbbi időben Ankara és Washington között feszültsé­gek jelentkeztek, de nyilván­való, hogy a Szovjetunió szándékai nem rögtönzöttek, nem a pillanatnyi helyzetből adódnak. A Koszigin-utazás során többször elhangzott, hogy a helsinki dokumentu­mot mindkét ország vezetői aláírták, nos, a szovjet—tö­rök együttműködés éppen Helsinki szellemében törté­nik, a helsinki megállapodás valóraváltását eredményezi. A TU—144-es szovjet szuperszonikus repülőgép — egyelőre teheráruval és postai küldeményekkel — elindult első me­netrendszerinti járatára Moszkva és Alma-Ata között. Ké­pünkön: az Alma-atai fogadtatás KÜLPOLITIKAI ÍMQSZK8P 75 Január — kezdés zökkenőkkel A boldogságot, békét m kívánó újévi üdvöz­letek után nem mond­ható a legszerencsésebbnek 1975 bemutatkozása. Ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, mivel Izrael folytat­ta provokációit a térség arab államai, elsősorban a palesz­tin menekülttáborok ellen. Föllángoltak a harci cselek­mények Dél-Vietnamban a brutális saigoni kihívások következtében. Portugáliá­ban a szakszervezeti moz­galomról terebélyesedő vita veszélybe sodorta a balol­dal egységét... A fejlemények — ki tudja hányadszor — újra bebizo­nyították: a haladó emberi­ség történelmi küldetése, ne­mes programjának megvaló­sítása csakis az enyhülés, a béke és a társadalmi hala­dás erőinek világméretű ösz- szefogásával, a nemzetközi feszültségek' tárgyalásos megoldásával érhető el. Miközben a szocialista or­szágok a Szovjetunióval az élen, valamint a nemzetközi rősrányokat valósan számi­éba vevő nyugati kormá- vek, illetve a bek-ís egy­fős mellett élés nagyon is yakorlatias elvét valló más államok kézzelfogható ja­vaslatokat tesznek az enyhü­lésre és az enyhülésért, nem különösen nagy létszámú, de befolyásos csoport az ame­rikai kongresszusban fékez­ni próbálja a haladó folya­matokat. így történt ez ja­nuárban is, amikor az elnöki ambíciókat dédelgető Jack­son szenátor és hívei meg­torpedózták a szovjet—ame­rikai kereskedelmi törvény éietbe léptetését. Két esztendeje múlt ja­nuárban, hogy az érdekelt felek Párizsban aláírták a vietnami háború befejezésé­ről és a béke helyreállításá­ról szóló négyoldalú megál­lapodást. Kétségtelen, hogy ez a lépés nagy mértékben javította a nemzetközi hely­zetet, a kibontakozás azon­ban — éppen az Egyesült Államok dél-vietnami támo­gató jelenléte miatt — vá­rat magára. A saigoni Thieu- rezsim brutális támadásai a DIFK által ellenőrzött fel­szabadított körzetek ellen szétoebbentették Észak és Dél Párizs környéki tárgya­lóküldöttségeit, lehetetlenné tették a nemzetközi ellen­őrző és felügyelő bizottság helyszíni tevékenységét. Az USA semmi jelét nem adta annak, hogy szándékában van eleget tenni az 1973. ja­nuári aláíráskor vállalt kö­telezettségeinek. Ország-vi­lág előtt nyilvánvalóvá vált: csak a Thieu-rezsimet föl­váltó, demokratikus elveket valló, a vietnami nép igazi érdekeit szem előtt tartó új kormánnyal lehetne egyszer s mindenkorra véget vetni a vietnami vérontásnak. A Közel-Keleten is folyt a vér: Izrael sorozatos tá­madásokat hajtott végre Libanon ellen; Kissinger amerikai külügyminiszter egy nyilatkozatában pedig megfenyegette a haladó arab országokat, mondván: ha azok veszélyeztetnék a tőkés államok érd ekeit, fegy­veres erőszakra is sor ke­rülhet az olajtermelők ellen. BKP KS felívása A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága a hato­dik ötéves terv befejezése és a-párt közelgő XI. kongrasz- szusa alkalmából felhívással fordult a bolgár néphez a január 1-én kezdődő hetedik ötéves terv első évére elő­irányzott tervfeladatok sike­res teljesítéséért. A BKP KB üzenete meg­állapítja. hogy a párt felhí­vására idén össznépi mozga­lom bontakozott ki Bulgáriá­ban a hatodik ötéves terv teljesítésére. Ennek eredmé­nyeképpen a tervet vala­mennyi alapvető mutató sze­rint túlteljesítették, s külö­nösen nagy sikereket értek el a most záruló 1975-ös év­ben. A nemzeti jövedelem 1974-hez képest körülbelül 9 százalékkal, az ipari terme­lés 10 százalékkal, a mező- gazdasági termelés pedig 8 százalékkal növekszik. A nemzeti jövedelem növekedé­sét csaknem kizárólag a munkatermelékenység foko- zásg révén sikerült elérni. Az 1976-os terv értelmé­ben jövőre Bulgáriában a nemzeti jövedelem 9, az ipa­ri termelés több mint 9. a mezőgazdasági termelés pe­dig körülbelül 5 százalékkal növekszik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme 4,8 százalékkal, a kiskereskedel­mi áruforgalom több mint 3 százalékkal, a szolgáltatások értéke pedig 11 százalékkal emelkedik majd. AgosüÉa Helo nyiiaüiozata Agostinho Neto, az Ango­lai Népi Köztársaság elnöke, a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában a többi között hangoztatta: A függetlenség kihirdetése és az az út, amelyre az an­golai nép lépett, nem tetszik az ország ellenségeinek Azok. akik a közelmúltban a gyarmatosítókat segítették most arra törekszenek, hogy megfojtsák a fiatal köztár­saságot. Az elnök az angolai nép első számú ellenségei között említette az Egyesült Államok vezette nemzetközi imprerializmust, a Dél-Afri­kai Köztársaságot, valamint Zairét, továbbá néhány más ország árulóiból és bűnözői­ből toborzott zsoldosokat. Agostinho Neto a továb­biakban kijelentette, hogy az angolai kormány és nép különösen hálás a Szovjet­uniónak és a világ több más haladó országának, amelyek a nehéz időben önzetlenül és bőségesen támogatják An­golát. Az Angolai Népi Köz­társaságot elismerte sok af­rikai és más ország. A folya­mat folytatódik Nagyon világosan fogalma­zott az amerikai diplomá­cia vezetője: az USA fokoz­na akarja a zsarolással föl­érő nyomást azokra az álla­mokra, amelyek maguk akarják ellenőrizni termé­szeti kincseiket és egyenlő alapon kívánnak kereskedni a Nyugatiak Az izraeli fegyveres táma­dások Dél-Libanon ellen to­vábbi területszerzést szol­gálnak, az ott lakók megfé­lemlítését, hogy elhagyják otthonaikat, így Tel Aviv számára kedvező stratégiai sáv keletkeznék. A moszk­vai Pravda leszögezte: „A legutóbbi közel-keleti kon­fliktus megerősítette, hogy a katonai megoldásra nincs lehetőség. Nem hozzák meg az eredményeket azok a kí­sérletek sem, hogy „csendes diplomáciával” szakaszosan oldják meg a problémát. Ez a módszer lényegében a vál­sághelyzet kulcskérdéseinek bizonytalan időre való félre­tevőjét eredrriényezi.” — A közel-keleti bák éhez vezető legrövidebb út a genfi tár­gyalótermen át vezet. Kulcsár László (Folytatjuk) ■■ Ötvenéves indiai testvei*jpáirtunk fliapÜSScfiak 50. év­fordulóját ünnepli testvér- pártunk, az Indiai Kommu­nista Párt. Ázsia egyik leg­népesebb államában a kom­munisták kitartó harca, mag- növekedett tekintélye követ­keztében az IKP-ra szavazók tábora jelenleg meghaladja a 10 milliót, a pártnak 25 kép­viselője van, az indiai parla­mentben, 11 pedig az Álla­mok Tanácsában. A közelmúltban India füg­getlenségének fennállása óta, egyik legkritikusabb idősza­kát élte át A szélsőjobboldali erők — a nemzetközi reakció támogatását élvezve — meg­élénkítették tevékenységüket, hogy a saját javukra fordít­sák az ország súlyos gazdasá­gi helyzetét. Az Indiai Kom­munista Párt támogatásáról biztosította Indira Gandhi szigorú intézkedéseit, ame­lyeket a miniszterelnök asz- saony a jobboldali reakciós, fasiszta erők ellen tett. Indira Gandhi és az általa meghirdetett program a nép érdekeit szolgálja — hangoz­tatta elemzésében Narajana Krishnan, az Indiai Kommu­nista Párt Országos Tanácsá­nak titkára, hozzátéve, hogy ennek hatékony megvalósí­tása mellett még határozot­tabb lépésekre van szükség a neokolonialista körök, a mul­tinacionális cégek, a helyi monopóliumok, a földesurak, a spekulánsok és az élelmi- szer-rejtegetők ellen. A teen­dőket az IKP Központi Vég­rehajtó Bizottságának 1975. június 30. és július 2. 'között tartott ülésén dolgozták ki, - a többi között javasolták, hogy államosítsák a cukor, a textil, a juta- és az autóipart, hoz­zanak intézkedéseket a la­kosság életszínvonalának ja­vítására. Indiai testvérpártunk úgy értékeli a jelenlegi helyzetet, hogy a Nemzeti Kongresszus párt és az IKP együttműkü- d::e javult, a különböző szin­teken kedvező változások kö­vetkeztek be. Ebből kiindul­va az IKP most még a ko­rábbiaknál is nagyobb jelen­tőséget tulajdonít a nemzeti demkoratikus frontnak, mi­vel megnőtt a lehetősége a Kongresszuspárt, és a kom­munisták közös akcióinak. Ebből kiindulva közös meg­mozdulásokat szerveznek a szakszervezetek bevonásával, hogy a gyárakban fokozzák az éberséget, elejét vegyék a gazdasági szabotázsnak. Illúzió lenne azt gondolni, figyelmeztetnek az IKP ve­zetői, hogy a jelenlegi hely­zetben a szélsőjobboldal és nemzetközi támogatói felad­ták céljaikat. Az 1973. júniu­si események Indiában, a 'bangladesié puccs, a Diego Carcia-i amerikai támasz­pont; körüli megélénkült te­vékenység mind azt bizonyít­ják, hogy a haladásellenes erők, elsősorban az Egyesült Államok bizonyos körei, fo­kozzák tevékenységüket a térségben. Ennélfogva az in­diai kommunisták mind na­gyobb erővel támogatják In­dira Gandhi és kormánya an- tiimperialista, el nem kötele­zett, a Szovjetunióval, a szo­cialista országokkal való ba­rátságot hirdető politikáját. Fél évszázados fenn­állása alkalmából jókívánsá­gainkat küldve, sole sikert k; - vánunk indiai testvérpár- tünk kitartó harcához, ame­lyet az ország függetlenségé­nek megszilárdításáért, tár - sadalml haladásáért, prog­resszív külpolitikájáért foly­tat D. P. Koszigla Tirisrszéifei Gyárat avatott a szovjet kormányíő Iskenderunban vasárnap ünnepélyesen felavattak egy fémkohászati üzemet, amely szovjet—török együttműködés keretében épült. Az avatá­son részt vett a Szovjetunió kormányküldöttsége Alekszej Koszigin miniszterelnök ve­zetésével, valamint Süleyman Demirel török kormányfő. Az ünnepség alkalmából nagygyűlést rendeztek, ame­lyen a szónokok hangsúlyoz­ták az üzem jelentőségét az ország gazdaságiéi] esztése szempontjából. A nagygyű­lésen felszólalt Alekszej Ko­szigin és Süleyman DemireL A szovjet kormányfő hang­súlyozta, hogy már hagyo­mányossá vált a gazdasági együttműködés a Szovjetunió és Törökország között. A kezdetét még a 30-as évek­ben megvetették, amikor szovjet szakemberek közre­működésével felépült Török­országban két textilkombinát. Ez lényeges szerepet töltött be a török textilipari káde­rek képzésében. A Szovjetuniónak — foly­tatta Koszigin — szándéká­ban áll fenntartani és fej­leszteni a hagyományos ba­ráti együttműködést déli szomszédjával — Törökor­szággal. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy nemre­giben helyeztek üzembe ez/ ■alumíniumipari kombináté', egy kőolajtisztító üzemet és egy kénsavgyárat szovjet közreműködéssel. A Szovjet­unió segíti Törökországot az iparosítási feladatok megol­dásában és az iskenderuni kohómű üzembehelyezése fontos lépés ebben az irány­ban — mondotta. Süleyman Demirel török miniszterelnök az iskende­runi kohómű felavatása al­kalmából rendezett ünnep­ségen a szovjet—török gaz­dasági együttműködés kere­tében épült nagyszabású lé­tesítményt „az állandóan fej­lődő szovjet—török gazdasá­gi kapcsolatok nagyszerű jel­képének” nevezte. Demirel köszönetét fejezte ki a Szov­jetuniónak azért a segítsé­gért. amelyet a török nemzeti ipar megteremtéséhez nyújt. MINDENFELŐL MOSZKVA DELHI Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Bulgária 1976- tól 1980-ig terjedő időszakra szóló kereskedelmi megálla­podást A szovjet—bolgár áruforgalom a következő öt­éves időszakban eléri a 24 milliárd rubel értéket Az ok­mányokat a két ország kül­kereskedelmi minisztere: Nyikolaj Patolicsev és Ivan Nedev írta alá. LISSZABON A kormány legutóbbi ülé­sén február végéig meghosz- szafobította a kollektív szer­ződésekről szóló tárgyalások folytatásának tilalmát Vasco de Meló, a Portugál Gyáripa­rosok Szövetségének elnöke az Expresse című lapnak adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy szövetsége „nem tartja visszafordítha­tatlannak az államosításo­kat”. Az indiai kormány vizsgá­lóbizottságot hoz létre annak kiderítésére, hogy mi ck-ozta a Bihar állambeli bányakn- ta&ztrófát A szakemberek szerint szinte semmi remény nincs a bentrekedt mintegy 300 bányász életének meg­mentésére. A járatokat víz­áradat öntötte el. A mentő­osztagok vasárnap mentőjá­ratok fúrásával próbáltak a többszáz méter mélységben rekedt bányászokhoz eljutná ATHÉN Helmut Schmidt nyugatné­met szövetségi kancellár va­sárnap délután kétnapos hi­vatalos látogatásra a görög fővárosba érkezett Az athé­ni repülőtéren, Karamanlisz miniszterelnök fogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents