Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-23 / 300. szám

1975. december 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Eüilerek a papír raögsli Ragaszkodás a régihez Labiche: Olasz szalmakalap Avagy: nevetni jó oka, miért nem lépünk már ?! Ekkor csend lett, már min­denki figyelt. Ahány nyílt­színi taps, annyi korty víz, — mire befejezte, üres volt a pohár. Egy héttel később jött a váratlan meghívás: szeret­nék, ha dr. Szabó Irma, a megyei tanács vb szervezési és gazdasági osztályának ve­zetője a szakszervezetek XXIII. kongresszusán is el­mondaná. És elmondta. Agyonbeszélt témáról szóit, csak másképp, őszintébben, nyíltabban, mint eddig bár­ki a nagy nyilvánosság előtt. Huszonöt esztendei munká­jának tapasztalatait sűrítet­te tizenöt percbe. példáfc százait sorolhatnám, de csak a legkeptelenebbe­ket említem. Ma, a tanácstól kért hatósági bizonyítvány­nyal kell igazolná a gyerek­nek, hogy az apja vagy az anyja meghalt, és a temeté­sén ott volt. Mert a munka­helyén másképp nem kapja meg az őt törvényesen meg­illető szabadságot A gyer­mekét egyedül, nevelő anyá­nak félévenként tanúkat kell cipelni a tanácsházára, akik bizonyítják, hogy nem hazu­dik, másképp nem kapja meg az egy gyermek után járó családi pótlékot. Nem hisz- szük el, hogy aki bontási en­gedélyt kapott, a házát való­ban lebontotta — két szom­szédnak kell a tényt tanúsí­tania. Nem hisszük csak el úgy, hogy ki milyen gépko­csit vásárolt, a forgalmi en­gedéllyel kell kilincselnie. Papír, papír, stempli. Csak annak hiszünk, az embernek nem. És ez a bizalmatlanság az ügyek, az akták tízezreit szüli. nek joga van több milliard forint felett rendelkeznie — nem gyakorolhat méltányos­ságot egy mértéken felüli ingatlanvásárlási kérelem esetén, ő csak elutasíthatja. Engedélyt viszont kizárólag a miniszter adhat. Az orszá­gos építésügyi szabályzattól Bécsi képeslapok A drágaság városában A schönbrunni kastély egyik részlete * Fotó: Boros Gáspár tisztasági alkalmazottal se« — Az utolsó percekben kaptam szót. A kongresszus második napján. Már fárad­tak, talán kicsit türelmetle­nek is voltak a küldöttek. Morgolódtak, fészkelőd lek, mikor felálltam a szónoki emelvényre. Bürokrácia az államigazgatás egyszerűsíté­se, korszerűsítése — erről szeretnék beszélni, mondtam. De érdeklődő tekintetet alig láttam. Tudtam, mire gon­dolnak. Na már ez is. Csak beszélünk, beszélünk, hogy mennyi kiiincselés, idő, pa­pír, stempli... De azt, hogy... És én kimon d tani. Ott, ak­kor novemberben, a közal­kalmazottak szakszervezeté­nek kongresszusán, — mi az Pénteken este mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Eugéne Labiche világhírig jutott, majd elfelejtett bo­hózatát, az Olasz szalmaka­lapot. A szolnoki társulat pontosan 125 évvel a párizsi bemutató után tűzte műsorra a darabot. Nagy kockázat lenne ez, ha csupán a múló idő döntené el, hogy mi ma­rad meg egy műből. Labiche- nek szerencséje van: az em­berek ma is szeretnek nevet­ni ugyanúgy, ahogy 1851-ben, amikor a „Szalmakalap” színre került De tudnak a mai emberek nevetni a labiche-i helyzetek humorán, a 125 éves verbális humoron. Ügy gondolom, nem annyit, és nem annyira, mint a szerző korában, hiszen azóta az ember szokásai, ma­gatartásformái gyökeresen megváltoztak, — ebből kö­vetkezően a különböző hely­zetekre való reagálásai is. Labiche csak egyetlen igaz­ságot hordott — amiből ma is megél —az örök homolu- dens, az ember játékszerete- tét. A koronát ugyan levette az idő Labiche koronátlan fejéről — a szerzőt a bohó­zat koronázatlan királyának emlegették — de így is ne­vettet, és nevetni jó. Sem a szerző, s^m a szín­ház darabválasztását nem v Min 'kettő jót áll önmagáért. Akik a da- ra vV"rtást úgy vétózzák, hogy minek kell ilyen buta­ságot bemutatni, azoknak azt mondom: elegendő ok lehet rá az is, hogy megmutatják a nézőknek, ilyen volt egy múlt századbeli bohózat. Más kérdés, hogyan mutat­ják meg! Vitatkoznék az elő­játék szükségességével, amely minden természetessége és könnyedsége ellenére mégis­csak magyarázat, pontosab­ban magyarázkodás. Felesle­ges ez, ahogyan a különböző ügyelői instrukció és auditív hatások színre léptetése is inkább zavaró, semmint mu­latságos. A kevésbé „gyakor­lott színházbaj áró ugyanis könnyen a darab részének véli a cselekményen kívüli rendezői ötleteket, a cselek- ményszövés' jelzéseit vagy ki­egészítőit. (Számos ilyen megjegyzést hallottunk.) En­nek ellenére a cél jól fölis­merhető: játsszunk egyet a játék kedvéért, a nevetés­ért. Nagyon tiszteletreméltó szándék, jó kedvre deríteni az embereket, de ehhez La­biche önmagában is elég, kü­lönösen hatásos' Offenbach kellemes muzsikájával. Az előzőekben tulajdonkép­pen Bor József rendezői el­képzelésével vitatkoztunk ,— de fontosabb arról szólni, hogy magát a bohózatot ho­gyan hozta színre a rendező. Manapság a könnyű műfajt, — dehogyis könnyű! — sokak összekeverik a cirkuszi csin­nadrattával. Bor erénye, hogy ezt sosem teszi, njost sem, öt­letgazdagsága nem fut ízlés­telen harsányságok zátonyá­ra. Ez a bohózata is nagyon mértéktartó, jó ütemű, — ámbár ez utóbbi néha sántít mint Nonancout apó. Marad­junk is ennél a kedves figu­a helyi sajátosságokat figye­lembe véve el lehet térni, de csak a miniszter engedélyé­vel. A kérvény megjárja a községi, a járási, a megyei tanácsot, legalább félév, mire a papír eljut a minisztérium­ba. Folytathatnám még a formális, felesleges aktatolo­gatást kiváltó fonákságokat, amelyek végül a túlszabá­lyozáshoz, a merev bürokrá­ciához vezetnek. A helyi tanácsoknak nem áll módjukban változtatni ezen. Az egyszerűsítésnek a főhatóságoktól 'kell kiin­dulni. De ... Több mint egy esztendeje, hogy az építési eljárás egyszerűsítésére ki­dolgozott javaslatainkat el­küldtük az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztéri­umba, még választ sem kap­tunk. Mi az oka? A hagyo­mánytisztelet, a merev ra­gaszkodás. a régi formákhoz? Lehet. A korszerűsítést l gátló túlszabályozásra azonban már aligha lehet ez a ma­gyarázat. Megszületik egy törvényes megindul a lavina. A jogszabálynak nem minő­sülő, de kötelező és nem egy­szer egymásnak ellentmondó végrehajtási utasítások, in­tézkedések tömege. R jogok labirintusában Még akinek alkalmaznia kell, az sem tud eligazodni rajta. Kutatja a jogalkotó akaratát, vagy eltalálja vagy nem, és minden jó szándéka ellenére is előfordul, hogy önkényesen értelmezi és al­kalmazza a jogot. Ezért át­tekinthetetlen és bonyolult a jogi életünk, ezért nem is várhatjuk el az emberektől, hogy eligazodjanak ebben az útvesztőben, hogy ismerjék jogaikat és kötelességeiket. Tudom, az utóbbi időben sok minden történt. Itt-ott már érzékelhetőek is az ered­mények. De sokkal határo- rottabban kell szelektálni, hogy a papír ne uralkodjék el felettünk. Kovács Katalin ránál. Polgár Géza Nonan­court faiskola-tulajdonos sze­repében a bohózat főalakjává válik, Fadinard és Héléne ro­vására. De erről nem Polgár Géza tehet. Rácz Tibor ugyanis Fadinard szerepében tévedés, vagy szükségmegol­dás, nincs kellő charme-ja. Andai Kati is inkább csak nyafog, halvány, miként sze­repbeli vőlegénye. Bobin és Vézinet, Hollósi Frigyes és Benyovszky Béla viszont ere­deti figurák. Beauperthuis szerepében Peczkay Endrét láttuk, hallottuk, és nagy ér­deme, — hogy más szereplők­kel ellentétben őt hallottuk is, így élvezhettük egyébként soványka jelenetét. Falvay Klári nem azt a figurát játsz- sza, akit Labiche . megálmo­dott. Baranyai Ibolyának há­látlan, majdnem semmi kis epizód jutott, ebben inkább énekes-zenés Lady Milford volt, nem masamód. Czibulás Péter alakítása érdemel még említést: csak röpke percei vannak, de arra oda kell fi­gyelni. Somos Zsuzsa koreográfiá­ja Labiche-höz alkalmazko- dóan mulatságos, nagy része van az előadás sikerében. Székely László díszlete prak­tikus, Hruby Mária jelmezei viszont — korhűlégben — megkérdőjelezhetőek. A zenekart Nádor László dirigálásával nem ádí tolta komoly feladat elé az előadás zenei anyaga. Ha igaz, hogy nevetni jó, akkor a Lnbiche-bohózat si­került előadás. Tiszai Lajos Ausztriából képeslapot küldeni, pláne egy v tucatot, drága mulatság. Magam is meggyőződtem erről, mikor a tizenkét lapért, s a rávaló bélyegekért nyújtott 100 schillingesemet kevésnek ta­lálta az egyik, különben roppant bájos trafikos kis­asszony. „Így mulat egy ma­gyar úr” — nevettek utitár- saim, a trafikos kisasszony pedig azzal vigasztalt, hogy más vásárlásnál is megjár­hattam volna... Valóban, dnága a játék, a hanglemez, a könyv..egy­szóval Bécs drága város. Drága így is, úgy is. Drága, mert szédítőek a kirakatok árai, s drága, mert kedves, felejthetetlen város. Bevallom, kíváncsian, s féltékenyen érkeztem Bécs- be. Kíváncsian történel­münkre, a kényszerűségből együtt töltött évszázadok bécsi magyar emlékeire. S féltékenyen, mert titokban attól tartottam, hogy Bécs ismerőseim ecsetelte fénye elhomályosítja majd ben­nem Budapestét. Ami a történelmi emléke­ket illeti, nem panaszkod­ható™. Nemcsak az egykori ■ császári udvar székhelyén, a Burgban, vagy a császári nyaralóban, a Schönbrunn- ban találkoztam múltunk­kal, de szinte minden régi utcában, téren. Mária Teré­zia szobrain, festményein mindenütt ott látni a ma­gyar királyi jelvényeket, nem győztem összeszámolni a magyar utcaneveket, s a régmúlt furcsamód, még a játékboltba is elkísért. Tá­vozáskor akadt meg a sze­mem a villogó neonbetűkön, akkor vettem észre, hogy a nálunk is népszerű LEGO- sorozat egy ritka darabját a Habsburg család üzletében vásároltam... S végül még egy apró adalék az „oszt­rák—magyar” kapcsolatok­hoz, ezúttal napjainkból: a bécsi sportcsarnokot, ahol profi meccseit Papp Laci vé- gigverekedte, még mindig Papphall-nak hívja a kö­zönség. Bécs és Budapest ikertest­vérek — ez tagadhatatlan. Ha egy magyar Becsben jár (s ha egy osztrák Pesten) azonnal a hasonló jegyeket keresi. Váci utca — Graben, Nagykörút — Ring, Rákóczi út — Mariahilfe Strasse; a párok gvorsan összeállnak, csak a két Duna-part nem illik sehogyse egymás mellé. Hiába kínálnak a bécsiek az öreg folyó mellé ráadásként egy csatornát is, a pesti Du­na (a Gellértheggyel, a Mar­gitszigettel) legyőzhetetlen. Legalábbis szerintem ... A két főváros már az első nap megmérkőzött bennem, s hogy Budapest győzött, könnyebben, nyugodtabban sétálgattam, nézelődtem to­vább. „Ausztriának egy számmal nagyobb a főváro­sa, mint kéne” — jegyeztem MeiifjoÉtí az öreg torony D unaföld váron befejeződött a mintegy félezer éves vár­torony helyreállítása. Az egy­kori „öreg toronyban” vagy másik nevén „töröktorony­ban” helytörténeti múzeumot állandó várkiállítást rendez­nek be. A „töröktorony” későbbi toldalékrészében, ahol rabok is sínylődtök a múlt század első felében, börtönmúzeum lesz. A földszinten időszaki kiállításoknak jut hely. Az első és a második emeleten' részben a feltárás, részben a vár és az egykori mezőváros, a mai Dunaföldvár története látható majd. második nap a füzetembe kissé elhamarkodottan, hisz Bécset kivéve, Ausztriát még nem láttam. Mégis, mi diktálhatta e sort? Minden bizonnyal az, hogy Bécs ben minden nagyobb a vártnál, a szokottnál. Igaz, a régi épületeket a hatalmas mo­narchiára, s nem a kicsike Ausztriára tervezték. Bécs tehát a paloták vá­rosa. A szép palotáké — te­gyük hozzá gyorsan, hisz a császárvárosban nemcsak a Burgot és a schönbrunni kastélyt lehet megcsodálni, de szinte minden régi épü­letet, sőt néhány újabbat is. A legeslegújabbak közül például a Duna-parton épü­lő ENSZ-palotát, mely csil­lagászati költségei miatt is figyelmet érdemel. Sha már újra a pénznél járunk, gyor­san megemlítem, hogy a bécsi városi hatóságok saj­tószolgálatának most nyil­vánosságra hozott jelentése szerint Bécs jövő évi költ­ségvetésében a metróépítés 2,77 milliárd schillinggel szerepel. Hasonlóak tehát a közlekedési, gondjaink is __ H ogy milyen a most elké­szült metrószakasz, azt ne kérdezze a kedves olvasó, mert nem láttam. A bájos trafikos kisasszony figyel­meztetett, hogy metróra, vil­lamosra, autóbuszra lehető­leg ne üljek — mert drága. Nagyon drága... Így hát jobbára gyalogo­san közlekedtem, s ami mór az első sétám során feltűnt az az, hogy milyen tiszták a bécsi utcák. Sehol egy eldo­bott mozijegy, cigarettacsikk vagy almacsutka. Mindez azért is szó érdemel, mert néhánynapos bécsi tartózko­dásom alatt egyetlen köz­Az oktatási miniszter uta­sításban szabályozta a kö­zépiskolai továbbtanulás ese­tében milyen kedvezmények­ben részesülnek azok a dol­gozók, akik' részi vettek az érettségivel nem rendelkező szakmunkások felsőfokú ta­nulmányokra előkészítő tan­folyamain. Az érdekelt miniszterek­kel egyetértésben elrendelte, hogy mindazok a szakmun­kások, akik érettségivel nem rendelkeznek, s részt vettek az egyetemi és főiskolai ta­nulmányokra előkészítő tan­folyamokon — és erről iga­találkoztam. Bécs igazi világváros. Ä Burg előtti hatalmas autó­parkolóban szinte mindegyik európai ország képviselteti magát, a swechati repülőtér tengerentúli járatokat is fo­gad, a Garaben vagy a Maria- hilfe Strasse üzletsorai előtt pedig hol egy amerikai film­sztár, hol egy arab olaj mág­nás, hol egy világhírű szov­jet karmester tűnik fel. Jó­magam Bruno Kreisky oszt­rák kancellárral találkoztam — egy szempillantás erejéig. Azzal a Bruno Kreiskyvel, aki néhány hete egy külö­nös ügy főszereplője lett Mint azt a hazai újságok is ■hírül adták: Simon Wiesen­thal, a bécsi Zsidó Dokumen­tációs Központ vezetője ok­tóber 9-én sajtóértekezletet hívott össze, hogy leleplezze Friedrich Petemek, az oszt­rák Szabadság Párt elnöké­nek második« világháborús bűneit. A kancellár gyorsan kijelentette, hogy Wiesen­thal hazudik: Peter ártatlan, Ausztriában nincs semmiféle titkos Peter-dosszié. Wie­senthal most már a kancel­lárt vette célba, s egy rá- galmazási pert helyezett ki­látásba. Bécsi kirándulásom alatt zajlott a botrány eddi­gi utolsó fejezete, Kreisky sajtóértekezleten közölte: tanúsítani fogja a Wiesen- thal-perben, hogy a doku­mentációs központ vezetője a nácikat Szolgálta... Hogy ki győz az 1975-ös bécsi „csatában”? Erre csak az 1976-os év fog választ ad­ni. Kérész Dezső zol ást is kaptak — amennyi­ben a tanfolyam befejezése után nem folytatják tanul­mányaikat felsőfokú oktatá­si intézményben: a dolgozók gimnáziumában vagy szak- középiskolájában való tovább­tanulásuk esetén a tanfolya­mán tanult tantárgyakból mentesek a középiskolában esetleg előírt különbözeti vizsga alól. Mentesek az órák látogatása és a beszámolók (dől is. Az utasítás hatályba te- P<**, Mi volt a kiindulópontom? Megkérdőjeleztem, hogy az emberiek és a tanács jó kap­csolatát valóban az bizonyít- ja-e, hogy olyan sokan lépik át a tanácsháza küszöbét. Ki­számoltuk, hogy a Szolnak megyeiekre, (a csecsemőket is beleértve négy ügy jut evente. Miért? A meglehető­sen nagy forgalom alapvető oka a bizalmatlanság. A töb­bi csak következmény. Bizal­matlanók vagyunk. Nem hi­szünk az embereknek, a sze­mélyigazolvány, a születési, a házassági, a halotti anya­könyvi kivonatok adatainak sem. A központi szervek bi­zalmatlanok a helyi állam­igazgatási apparátussal szem­ben, s a következmény, hogy mindig mindent mindenki­nek bizonyítani kelL Papír­ral, stemplivel! Néhány százaléktól elte­kintve törvénytisztelő, be­csületes emberek élnek eb­ben az országban. Miért a néhány százalékra méretezik az ügyintézés szabályait? A A .hitetlenkedésnek” még ezen túl is vannak visz- szás megnyilvánulásai. Fel nem foghatom, hogy a köz­ponti ágazati szervek miért bizalmatlanok a saját helyi apparátusukkal szemben? A megyei tanács elnöke — aki­Misifszferi utasítás Kedvezmények középiskolai tövebbtanuláshoz Bizalmatlanság

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents