Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

3 SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP W75. november 14. I r 1975. NOVEMBER 14. PÉNTEK ALIZ NAPJA A Nap kél: 6.'.6 nyugszik: 16.10 órakor. A Hold kél: 13.55 nyugszik: 2.-08 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugaton erősen, más­hol változóan felhős idő, fő­ként a Dunántúlon esővel, szitálással. Gyenge, napköz­ben megélénkülő délkeleti, déli, majd a Dunántúlon nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 5—10 fok között. Távolabbi kilátások: túl­nyomóan felhős, párás idő, főként az időszak elején is­métlődő kisebb esőkkel. A hőmérséklet emelkedik. Leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet 0, plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 7—12 fok között. Jelentős mennyiségű (lega­lább 5 mm) csapadék az or­szág területének 40 százalé­kán várható. Claude Monet Százharmihcöt évvel ez­előtt, 1840. november 14-én született — és 86 évesen, 1926-ban halt meg — Claude Monet francia festőművész, az impresszionizmus vezér- egyénisége. Művészi fejlődését kezdet­ben Courbet, Corot és Tro- yon hatása határozta mejj, majd Manet nyomdokán •fi­gurális képeket festett. (Ca­milla, Reggeli a szabadban stb.) 1871-ben angliai utazá­sa során Turner levegő- és fényfestésének tanulmá­nyozása segítette kialakítani későbbi plein-air stílusát. Hazájába visszatérve, festé­szetének központi problémá­ja a szabadban való festés, a természet jelenségeinek gyors, hirtelen megragadása lett. A napfény és az atmosz­férának a tárgyakra gyako­rolt pillanatnyi hatását ku­tatva, egy-egy témát a nap különböző óráiban többször is megfestett (Roueni székes- egyház, Szánaboglyák, Tem- ze-képek stb.) A rajz, a kon­túr, a kép tematikája elvesz­tette számára jelentőségét; csak a légkörben változó for­mafoltokból alakította rend­kívül hatásos kompozícióit. Űlemitaté az Jogiszabályok írják elő, hogy vásárláskor használati és kezelési utasítást kell mellékelni a tartós fogyasz­tási cikkekhez, de arra nincs előírás, hogy a sokkalta érté­kesebb lakások átadásakor is adjanak írásos tájékoztatót az új otthon tartozékainak, állandó felszerelési tárgyai­nak legcélszerűbb kezelésére. Ezért dicséretes az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium lakás- és kommu­nális főosztályának új kiad­ványa, a lakáshasználati út­mutató, amelyet a főosztály megbízásából szakértői mun­kacsoport állított össze. A csaknem 100 oldalas ki­advány három fejezetben foglalja össze a tudnivaló­kat a lakóház és a lakás he­lyiségeinek rendeltetésszerű és legcélszerűbb használatá­ról, a lakás fal- és padló­burkolatainak kezeléséről, ja­vításáról, a lakás gépészeti berendezéseinek, felszerelé­seinek használatáról és javí­tásáról. Többek között fi­gyelmeztet arra. hogv a be­épített konyhabútorok tisz­tításánál erősen savas, vagv lúgos hatású tisztító- és — MI TÖRTÉNT a nagy­világban címmel, külpoliti­kai tájékoztató lesz a kert­városi klubkionyvtár ifjúsági klubjában ma este hét óra­kor. — AZ ÖCSÖDI vadász- társaság kétnapos vadásza­tán csaknem másfél ezer fácán kerüli terítékre. — A TISZAFÜREDI Há- mán Kató Tsz Páva-körét és citcrazenelcarát fellépésre hívták meg a debreceni Ag­rártudományi Egyetem hol­nap rendezendő gólyabáljá­ra. — ELKÉSZÜLT Jászárok­szálláson a vízhálózat épí­tésének részletes terve. A beruházás 22 millió forintba kerül. Az egy családra jutó érdekeltségi hozzájárulás 5—6 ezer forint lesz. — NYUGDÍJASOK napja lesz ma délután a szolnoki városi tanácsnál. A meghí­vott negyven idős dolgozót a városi tanács vezetői kö­szöntik, a szakszervezeti bi­zottság pedig ajándékokkal kedveskedik nekik. — ANYAGI és erkölcsi érdekeltség címmel, a Jár­műjavítóban dolgozó szo­cialista brigádvezetöknek tartanak előadást ma dél­után négy árakor a szocia­lista brigádklubban. — AZ IDÉN összesen mintegy 5 millió forint ér­tékű túri cserepet szállít külföldre a mezőtúri Faze­kasok Népművészeti Házi­ipari Szövetkezete. A nép- művészeti termékeknek több mint felét az NSZK és Franciaország vásárolja meg de jut belőlük Japánba, Kanadába és Venezuelába is. — JÁTÉK és muzsika 60 percben címmel ma este hat órakor Törökszentmik- lóson műsort rendeznek a művelődési központ szín­háztermében a gyermekbér­leti hangversenysorozatban. — JÁSZSZENTANDRÁ- SON a jövő héten kedden, országos állat- és kirakodó- vásárt tartanak. Szobrászok, festők, kerámikusok a karcagi amatőr alkotókörben Néhány évvel ezelőtt már kezdeményezték Karcagon, hogy a város képzőművésze­ti érdeklődésű, rajzolgató, festegető embereit — nem­csak fiatalokat — szervezett körbe tömörítsék. Akkor Pa- licz József festőművész veze­tésével tanulták a művészi megjelenítéshez szükséges „szakmai” fogásokat. Aztán ezek a foglalkozások meg­szűntek, de az érdeklődés nem, Sőt mélyült. Így két év­vel ezelőtt ismét körbe tö­mörültek a karcagi amatőr képzőművészek, akik között a „civil” életben van patikus, népművelő, fizikai munkás, könyvelő, tanár, főiskolás.' Havonta két alkalommal ta­Pillaiialfeivétel Orrfacsaró bagó- (pardon, dohány) szag terjeng a szo­bában. Átitatva vele búto­rok, függönyök, szőnyegek. A hamutartóban csikkhalmaz tornyosodik. A ' szélén félig elégett cigarettacsonkok. Szinte egyikről gyújt a má­sikra. Félszegen megjegy­zem: — Nagyon sokat szív. — Idegőrlő munkahely — válaszolja. Ismertem az elődjét. Ki­egyensúlyozott, halkszavú türelmes, nyugodt ember volt. ő nem dohányzott. — taki új Sakéknak dörzsszereket ne alkalmazza­nak, mert ezek tönkreteszik a fényezést. A lakóhelyisé­gek védelme érdekében ész­szerű, hogy ha a konyhát gyakrabban szellőztetik, mint a szobákat, de a kamra, vágj? kamraszekrény szellő­zőnyílásait sohasem szabad elzárni. Az útmutató második feje­zete gazdagon illusztrálva s közérthetően tájékoztat a festés, a mázolás, a tapétá­zás helyes s házilag is elvé­gezhető módszereiről, anya­gairól, eszközeiről. Hasonló módon ad részletes felvilá­gosítást a műanyagburkolat, a parketta és a szőnyegpadló tisztításáról, javításáról, ke­zeléséről. A lakáshasználati útmuta­tót egyelőre 20 ezer példány­ban nyomtatták ki, s postáz­zák az ingatlankezelő válla­latok tanácsok elmére, hogy juttassák el a lakókhoz, el­sősorban az ezután átadásra kerülő lakóházak gondnokai­hoz, házfelügyelőihez. A hasznos ismertető kiadvány­hoz az érdekeltek ingyen juthatnak hozzá. lálkoznak, ilyenkor esztéti­kai előadásokat hallgatnak vagy neves szobrász, festő segítségével elemzik saját munkáikat. A kör kerami­kusai és szobrászai számára társadalmi összefogással ki­alakítottak egy kis pincemű­helyt, ahol jó feltételek mel­lett korongolhatnak, illetve formázhatnak. A városban nagy sikere volt a kör tavaly ősszel meg­rendezett bemutatkozó ki­állításának, «amelyet az idén tavasszal egy újabb — ismét sikeres — kiállítás követett. Az 1975. évi őszi kiállítás zsűrizése is befejeződött. A kör tizenhárom alkotójának 52 művét —• festményele, grafikák, kerámiák, szobrok — bemutató kiállítás holnap, november 15-én 17 órakor nyílik a Déryné művelődési központ dísztermében. A megnyitó alkalmával dia- flexen levetítik a kör belső életét bemutató sorozatot. # Gvsria épül lászitoldogíiázán Jászboldogházán, ebben az iparosodó nagyközségben a nők munkábaállásával nőtt az óvodai ellátás iránti igény. Ezért fogadták öröm­mel a hírt — különösen a kisgyermekes szülők, —, hogy Jászboldogházán új 75 személyes óvodát építenek. A napközis gyermekintéz­mény három foglalkoztató teremből, ételmelegítő kony­hából, tálalóhelyiségből, át­vevőszobából és korszerűen felszerelt szociális létesít­ményekből áll majd. Tágas udvar és játszótér teszi ba­rátságossá a gyerekek má­sodik otthonát. Az új óvoda építésének költsége meghaladja a 2 millió forintot, átadásával 125-re emelkedik majd a községben az óvodai helvek száma. Ezzel Jászboldoghá­zán a következő években egvetlen jogos felvételi ké­relmet 6em kell elutasítani. A községi tanács már meg­vásárolta a szükséges telket. A kivitelező — a tanács építőbrigádja — a jövő év elején kezdi az építkezést. Az úi óvoda várhatóan a jövő év végére lesz kész. Fekete párducok A berlini állpt.kertben el­ső ízben sikerült felnevelni fogságban született fekete párducokat. Blackv Párduc- rana és Tosca mama három kölyke ezekben a nnookbcm az állatkert látogatóinak fő kedvencei. Tegnap délután 5 órakor nyílt meg Nagy Gabriella kera­mikus művész kiállítása a Képcsarnok Vállalat szolnoki Aba-Novák termében. A művész kiállításairól jól ismert nagyméretű tálaiban, gyerty »tartóiban, edény együttesei­ben, valamint színgazdag mázasaiban gyönyörködhetnek a látogatók A rádióban Vsrdi mívaltsáji verseny Ünnep) összejövetel Tegnap Jászberényben a Hazafias Népfront székházá­ban ünnepi tagösszejövetelt tartott a Vakok és Csök­kentlátók Szolnok megyei szervezetének jászberényi körzeti csoportja. A rendez­vény célja: a mintegy két­száz tagra növekedett cso­port újjászervezése, a műkö­désével kapcsolatos tenni­valók meghatározása. Az ünnepségen dr. Kiss Elemér, a szervezet megyei ti tkára tartott beszámolót. Megemlékezett a Szolnok megyei szervezet fennállásá­nak 20. évfordulójáról. Az öszejövetelen bejelen­tették, hogy a csoport ren­dezvényeihez a népfront vá­rosi és járási bizottsága ad otthont. A csoport idős vagv egyedül élő tagjait a HNF és a Vöröskereszt szervezet aktivistái a jövőben rendsze­resen felkeresik lakásukon. Segítenek a bevásárlásnál, a nehezebb házimunkák elvég­zésében. Elkészültek a művészi naptárak Közeledik az év vége, s vele a naptár-szezon: 1973- ra — ha lehet — még szebb naptárakat jelentetett meg a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalata. Negyvenkét féle újdonság készült el, csaknem háromnegyed millió példány­ban, közülük húsz fajta a kereskedelmi forgalomban kapható naptárak választékát gazdagítja. A legolcsóbb áí forintba kerül, s a legdrá­gább — nagyalakú falinap­tár — ára 200 forint. Nagyüzemi szintű lesz a Szovjetunióban, az orenburgi gázvezeték építésében rész­vevő magyar dolgozók ellá­tása — erről tájékoztatták az Egészségügyi Minisztérium illetékesei az MTI munka­társát. Az 'Egészségügyi Mi­nisztérium az Országos Men­tőszolgálat támogatásával három heljrségban — Husz- ton, Bogorodcsányiban és Guszjatyinban — egy-egy üzemi körzeti orvosi szolgá­lat települ, amely a központ­ban szakorvosi intézménnyel bővül. Máris 17 orvos, illetve egészségügyi szakdolgozó gondoskodik a kompresszor- állomásokat építő munká­sok ellátásáról, s mire teljes lesz e nagyhorderejű beru­házás magyar építőinek lét­száma, állomásonként egy- egy orvos, ápolónő, illetve A Győr-Sopron megyei bí­róság dr. Kiinger István ta­nácsa ítéletet hirdetett Sza­bó Ferenc soproni lakos, pénzügyi előadó és dr. La­dányi György, a soproni kór­ház szülészeti osztályának főorvosa ügyében. Dr. Ladá­nyi György és Szabó Ferenc ez év áprilisában nagymeny- nyiségű italt fogyasztott a kórház egyik orvosi szobájá­ban. A főorvos és vendége — részegen — közösen vizsgált meg egy a főorvoshoz előze­tes megbeszélés alapján ér­kezett fiatal nőt. Dr. Ladá­nyi még azt is megengedte vendégének, hogy injekciót adjon páciensének. Nem sok­kal ezután a főorvos elaludt, Szabó Ferenc nedig mintha orvos volna, fehér köraeny- ben sétálgatott a kórház fo­lyosóján. Benyitott a kór­termekbe is. A folyosóról az egyik beteget magával vitte a vizsgálati szobába, s ott megvizsgálta. Ezután egy az­nap szülő és nagyon gyenge állapotban lévő vérző asz- szonyt is a vizsgáló szobába vitt és bemosakodás, gumi­Az 1975—76-os tanévben ismét műveltségi versenyt hirdet az ország valamennyi középiskolája számára (a zenei szakközépiskola kivé­telével) a Magyar Rádió és az Oktatási Minisztérium. A vetélkedő témája ezúttal Verdi és kora, Verdi élete, művei, ezek kisugárzása az eurojiai zenei életre, hatá­suk és helyük a század re­mekművei között. Az idei verseny ezúttal az irodalmi vonatkozások feltárásával bővül. asszisztens, mentőtiszt, köz­egészségügyi és járványügyi ellenőr óvja máj dl az építők egészségét. Az ellátás törzs­karánál — a földrajzilag kö­zépen fekvő Bogorodcsányiban — szakorvosi brigád: bel­gyógyász, sebész, nőgyógyász, labor — és 24 ágyas fektető áll a dolgozók rendelkezésé­re. A szakorvosok, — közöt­tük a fogászok — legalább kéthetenként minden „ma­gyarlakta” helyre eljutnak, mozgó szolgálatot teljesíte­nek. Nagy segítséget jelent, hogy a szovjet rendelőkben térítésmentesen végzik a szakorvosi konzíliumokat, röntgen- és a különböző la­boratóriumi vizsgálatokat, az előfordulható rendkívüli ese­tekben pedig repülőgéppel szállítják Magyarországra a betegeket. kesztyű nélkül vizsgálgatta, sőt félreérthetetlen módon erőszakoskodni is próbált vele. Szabó Ferenc „orvosi tény­kedésének" az egyik ápolónő vetett véget: kiutasította a kórházból. A bíróság, mivel az egyik megvizsgált asszony súlyosan megbetegedett, súlyos testi sértés es szemérem elleni erőszak bűntettének elköve­tése miatt vonta felelősség­re Szabó Ferencet, s ezért három évi börtönben letöl­tendő szabadságvesztésre ítélte. Dr. Ladányi György egy évet kapott, s egy évre az orvosi munka gyakorlásá­tól is eltiltották. Szabó Ferenc esetében az ügyész súlyosbításért, az elítélt és védője pedig eny­hítésért. fellebbezett. Az ügyész dr. Ladányi György esetében is súlyosbításért fellebbezett, ő maga és vé­dője pedig felmentésért je­lentett be fellebbezést. Ily- módon az ügy végére a Leg­felsőbb Bíróság tesz majd pontot Az 1976 márciusában—áp­rilisában sorra kerülő ver­seny háromtagú csapatait is­koláik zenekedvelő diákjai értékesen támogathatják az­zal, hogy az adás számára a verseny témáihoz áttételesen kapcsolódó tízperces önálló műsort készítenek. E műso­rok — amelyeket a zsűri szintén pontozni fog — re­mélhetőleg ismét fölélénkí­tik az iskolák zenei és .iro­dalmi életét. Az írásbeli válogató leg­jobb 16 iskolájának három­három tagú csapata vesz részt az 1976 márciusában kezdődő, tíz egyenes adásból álló páros versenyen. Az első vetélkedőt március 14- én, az utolsót április 12-éi* sugározzák A csapatverseny első díja 190 000 forint, második díja 50'000 forint, harmadik dí­ja 30 000 forint. A nyertes iskolák a díjakat az ének-ze­nei nevelés fejlesztésére és más kulturális célra fordít­hatják. Az egyéni verseny első díja 5000, második díja 3000, harmadik dí|a 2000 fo­rint. Miiét Mvsraéiiies UFÓIÉRT vásár Az OPÓTÉRT vezérigazga­tója tegnap sajtótájékoztatót tartott amelyen bejelentette, hogy a karácsonyi csúcsfor­galom enyhítésére a vállalat a múlt évi tapasztalatok alapján mától november vé­géig előzetes karácsonyi vá­sárt rendez, amelyben egysé­gesen 20 százalékos enged­ménnyel kínálnak egyebek között tíz féle fényképezőgé­pet, dia- és filmvetítőket, nagyítógépeket, színes fil­meket. A Magyar Szotcialigta Munkáspárt Szolnok megvei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter főszerkesztő-helyettes Lazányi Angéla ' Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 0S9 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 23. Felelős vezető: Kozák Ferenc Ügy mint itthon Teljes orvosi ellátásban részesülnek az orenburgi gázvezeték magyar építői ítélet a soproni alorvos és a szülészfőorvos ügyében * #

Next

/
Thumbnails
Contents