Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-12 / 265. szám

1975. november 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 tv képernyője előtt Á zeneművészet csúcsain A Leningrádi Filharmonikusok hangversenye Szolnokon Dokumentumfilm a moszkvai építkezésekről, továbbá az ezredesről, aki a budapesti szovjet katonai kórház parancsnokhelyette­seként tartózkodott hosszabb ideig hazánkban, és most nyugállományba vonul; ri­portok, többek között Mak- risz Zizi pompás illusztráci­ós beszámolója távol-keleti utazásáról, amelyet a Szov­jetunióban tett; a könnye­debb szórakoztatás jegyében tíz egyetem tíz együttesének színes bemutatkozása; köz­vetítés az Erkel színházi ün­nepi megnyitóról, tévéjáték Alekszej Kolomiec szovjet szerző művéből — csokorba gyűjtve mindez egyrészt azt jelzi, hogy a. szovjet kultúra napjaiban a képernyőn is megszaporodtak a szovjet nép életét, illetve kultúráját bemutató, és reprezentáló programok, másrészt így egymás mellé rakva őket az is érzékelhető, hogy televí­ziónk miként igyekszik vál­tozatos formákban, különbö­ző műfaji megközelítésben teljesíteni feladatát. A felso­rakoztatott programok közül a Kék rénszarvasok című té­véjáték épp, mert ősbemuta­tónak is számított a képer­nyőn, külön figyelmet érde­mel. Kék rénszarvasok. A háború kiapadhatatlan, mindig elő-elő bukkanó for­rása ma is a szovjet művé­szetnek. Az átélt szenvedé­sek, a megélt tragédiák, a honvédő háború élményei újabb és újabb irodalmi al­kotásoknak szolgálnak ala­pul, élményül. Kolomiec is háborús történetet vesz té­mául, de — s ez nem mellé­kes — valójában egyéni mó­dot választ a háború ember­telenségének ábrázolására, s ezzel együtt a humánum je­gyében való tiltakozás kife­jezésére. Nem ismeretlen tö­rekvés ez, hisz a Ballada a katonáról is szemléletbeli felfogásban hasonló húrokat penget: az emberi érzelmek adagiója, glisszandóiban fe­jezi ki a történelmi esemé­nyek tragikumát, esetleg pá­toszát. Már-már érzelmes románc­nak is felfoghatjuk a bájos, szőke Aljonka makacs ra­gaszkodását a kiskatonához, vagy talán még inkább a kiskatona emlékéhez, aki idővel teljesen emlékké szub- limálódik. Kravcovhoz, aki felgyújtotta benne a háború egy futó pillanatában a sze­relem emberi érzését, s rá­ébresztette e kapcsolat le­hetséges szépségeire. Ugyan­akkor azt is mondhatnánk, hogy a Kék rénszarvasok hangvételét tekintve ballada egy lányról, aki áthatolva az ellenség vonalán vállalta a katonasággal járó minden vi­szontagságot, keresi, kutatja, s reméli, hogy egyszer majd megtalálja újra elvesztett boldogságát. Ami ezúttal nem kék madár, hanem kék rénszarvasok képébe öltözik. Meghatóan szép emberi tör­ténet ez egy fiatal lányról, akiben így elhatalmasodik a hűség szenvedélye. Aki ti­zenhat évi keresés és vára­M páciens szélesre tárta a körzeti rendelő ajtaját és kiszólt a folyosóra: — Kérem a következőt! Alacsony, hajlott hátú, idős nénike tipegett be a szo­bába. A páciens barátságo­san megjegyezte: — Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? — Elég rosszul kedves­kém. A fiam már négy hó­napja járt nálam, és igazán egy rossz szót sem mondok róla senkinek. A páciens együttérzően bólogatott: — Ilyen az élet. Minden­kinek van panaszkodni való­ja. Most miről beszélges­sünk? Talán az időjárásról? — Beszélhetünk, leikecs­kém. Reggel, amikor lemen­tem tejért, nagyon fújt a szél. Alig győztem átmele­kozás után sem adja fel a reményt. Ennek a hatalmas szenvedélynek az ábrázolása emeli minőségileg témabeli sajátságain túl az átlag fölé Kolomiec művét és a belőle készült tévéjátékot is. Szőftyi G. Sándor rendezői érdeme, hogy a történetből nem lett édeskés játék és hogy a fő­szereplő Aljonka alakja sem vált egyetlen pillanatra sem szentimentálissá, megmaradt tiszta embernek és így vált igazán meggyőzően jelképes­sé. Hisz Aljonka a kékrén- szarvasos lány a tisztaság­hoz, az emberi nagyszerűség­hez való ragaszkodás szim­bóluma. Hámori Ildikó ide­ális Aljonka volt, lényének bája, természetes kelleme, varázsa nagyszerűen kama­tozott a játékban. Az érzel­mek megszólaltatására ke­vés eszközt használt, de be­szédes arca és tekintete min­dent kifejezett. Ritkán lát­hatjuk őt a képernyőn. Eb­ben a szerepében a felfede­zés erejével hatott. Egy-egy epizódszerepben kitűnően állt helyt Iványi József és Polgár Géza is. Csupán a kiskatonát alakító Nagy Gá­bor tűnt merevnek. Röviden. A Magyar tu­dósok sorozatban ismét egy színes egyéniséggel egy első hallásra ismeretlennek tűnő tudományág művelőjével is­merkedhettünk meg; Kürti Miklóssal, az Oxfordban élő magyar számazású fizikus­sal, aki az alacsony hőmér­sékletek fizikájáról világo­san és kézzelfogható egysze­rűséggel szólott. Szemléletes példákkal bizonyította tudo­mányága gyakorlati hasznát, -s hogy ez így történhetett, abban feltétlenül nagy része van az alázatosan kérdező Kardos Istvánnak, aki — le­het, hogy furcsa, de úgy tud jelen lenni egy-egy beszélge­tésben, hogy jelenlétéről szinte meg is feledkezünk. Pedig az ő célratörő, gondo­latelindító kérdései nélkül aligha születnének meg a gördülékeny és tiszta hang­vételű tudós önarcképek a képernyőn. Az ő lényegre tö­rő kérdései indukálják a gondolatok feszültségét. Kar­dos István szerkesztő-ripor­terként stílust teremtett, a tudósok kérdezésének, kifag­gatásának szerepjátszás nél­küli módját és formáját. Befejeződött a Felszaba­dult művészet című sorozat Afféle leltár volt ez a szán­dékában nemes vállalkozás, számba vette az elmúlt há­rom évtized nevezetes kép­zőművészeti alkotásait, a köztéri szobrokat, emlékmű­veket. Jelenségekre, tenden­ciákra figyelt, s nem elem­zett, részletekkel nem bíbe­lődött. Nagyvonalú áttekin­tést kívánt adni, s adott is, bár bizonyos kérdésekről szí­vesen hallottunk volna bő­vebben is. D. Fehér Zsuzsa szerkesztő okosan emelte ki a jellegzetességeket, azokat a vonásokat, amelyek a műve­ket egy csoportba hozzák, vagy épp egymástól elvá­lasztják. V. M. gedni. Hiába, már nem va­gyok a régi. A páciens továbbra is tü­relmesen érdeklődött: — Miről beszélgessünk még, nénikém? A PÁCIENS — Most már inkább el­mondanám. hogy oldalt, de­réktól felfelé van egy tojás a hátamban!... A páciens gyorsan közbe­vágott: — Ezt már ne nekem tes­sék elmondani, hanem a doktor úrnak. Gyors mozdulattal elhúz­ta a fehér függönyt: — Főorvos úr, legyen szí­ves. Remélem, sikerült gyor­Fedett fürdő és louring Hóiéi épül Berekíürdön Berekfürdőt eddig csak nyáron látogathatták a be­tegek és a pihenni vágyók. A közeljövőben kétszáz ven­dég befogadására alkalmas fedett fürdőt építenek, amely lehetővé teszi a téli nyitva­tartási is. A zárt fürdőben orvosi szoba, öltözők, pihe­nőhelyiségek lesznek, a ge- rincr 'és csigolyabetegségben szenvedőket pedig a súly­fürdőben gyógyítják majd. A fedett fürdő szomszéd­ságában még az idén hoz­zálátnak a 60 ágyas Touring Hotel alapozásához. Vita az olvasótáborokról Tegnap Szolnokon folyta­tódott a három megye — Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Szolnok — gyermek­könyvtárosainak tanácskozá­sa. Délelőtt a KISZÖV szék­házban, Mózsi Ferenc író és Budai János, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának munkatársa tartott előadást „Az olvasótáborok helye és szerepe a gyerme­kek olvasóvá nevelésében” című témakörben. Az elő­adásokat hozzászólások kö­vették, amelyben a részt­vevők beszámoltak .saját ta­pasztalataikról. Délután a gyermekkönyvtárban a bu­dapesti Garabonciások és a ceglédi Kaláris játszókor „Mi a mesterséged?” cím­mel bemutató foglalkozást tartott. Végül este a Barát­ság klubban a Hazafias Népfront megyei bizottsága vendégül látta a tapaszta­latcsere hatvan könyvtáro­sát. A jászberényi Déryné Mű­velődési Központ nemcsak a városi közművelődési mun­kát szervezi és irányítja, de áttételesen a járásit is. Tizenhét község tizenöt művelődési házát és há­rom klubkönyvtárát se­gíti az intézmény. A járási módszertani mun­káról viszonylag kevés szó esik, még szakmai körökben is, s ennek minden bizonnyal az az oka, hogy eredményes­ségét lehetetlen számokkal, mutatókkal mérni. „A mód­szertané® lelkiismeretén mú­lik az egész” — mondogatják a népművelők. „Mit, mikor, mennyit. , tulajdonképpen minden rajta áll”. A legtöbb járási művelő­dési központban a módszer­tani munka egyetlen munká­sán bekapnia az ebédjét, amíg én elbeszélgettem a nénikével. A doktor egy falat ke­nyérrel felitatta a pörkölt- szaftot. és lenyelte az utolsó falatot. Aztán a páciens fü­lébe súgta: — Köszönöm a segítségét. A betegek a rendelőben az első tíz percben magánjel­legű panaszaikat mondják el. Ezek meghallgatásához nem kell orvos, megteszi egy laikus is. Ezek az imp­roduktív tíz percek renge­teg felesleges időt jelente­nek. Még egyszer köszönöm fáradozását. Most már én foglalkozom a nénivel. A páciens udvariasan meg­hajolt: — Viszontlátásra holnap délben. Amíg megeszi a töl­tött káposztát, szívesen ren delek ismét. Galambos Szilveszter Szívmelengető, lelket gyö­nyörködtető élményben volt része hétfőn este annak, aki hallotta a világhírű Lenin­grádi Filharmonikusok hang­versenyét a szolnoki Szigli­geti Színházban. Az Országos Filharmónia első bérleti ze­nekari koncertjén osztatlan, megérdemelt sikert arattak a szovjet vendégművészek. A legérzékenyebb kritikus füllel hallgatva is az elra­gadtatás hangján kell, hogy szóljak — hasonlóan a töb­bi külföldi kritikákhoz — a nagymúltú, 1931-ben alakult, óriási repertoárral rendelke­ző, kiművelt hangzású zene­kar teljesítményéről. Virtuóz felkészültségüket dicsérvén az elismerés természetesen vezetőkamagyuk, Jurij Tye- mirkanov kiváló művészi munkájának is szól. Meglepő érzékkel, ha kellett játéko­san, könnyedén, avagy mély drámai erővel, de mindvégig szuggesztíven irányította ze­nekarát. Tehetségének talán említést érdemlő fokmérője, hogy igen fiatalon, már 26 éves korában az össz-szövet- ségi karmesterverseny győz­tese. S nem több 30 évesnél, amikor kinevezik a Lenin­grádi Filharmónia Szimfo­nikus Zenekarának vezető karnagyává. A koncert első felében Csajkovszkij VI. Op. 74-es h-moll szimfóniáját hallhat­tuk. A patetikus jelzőt a szimfónia nem a szerzőtől kapta, hiszen igazán ez csak az első tételre illik. A szer­ző megérezvén korai halálát az élet alkonyán még , egy átfogó hatalmas művet akar írni, mélyben elbúcsúzik az élettől. A szimfónia egyes társ feladata, így viszonylag nagy a tévedés lehetősége. Ezt úgy igyekszik kiküszö­bölni a jászberényi Déryné művelődési központ, hogy minden előadó a maga szak­területén segíti a járási munkát. A hét egy napján, szerdán szinte kiürül az in­tézmény, négyen-öten is út­nak indulnak... Hogy milyen formában, mi­lyen módon segítenek a já­rási művelődési központ ve­zetői, munkatársai? Elsődle­ges céljuk egy egységes — „jászsági” — közművelődési szemlélet kialakítása, s eh­hez mindenekelőtt a szemé­lyi, tárgyi, anyagi feltétele­ket kell megteremteni. Együttműködési szerződés szabályozza a járás közmű­velődési intézményeinek kapcsolatát az üzemekkel, a szövetkezetekkel, s persze az általános és kö­zépiskolákkal, a jászbe­rényi Tanítóképző Főis­kolával. A művelődési központ koor­dináló munkájának eredmé­nyeként az anyagi támoga­tás is jelentős, de ami talán még fontosabb: számos ren­dezvény közös szellemi erő­feszítéssel valósul meg. A segítségnyújtás másik fontos területe a szűkebb ér­telemben vett szakmai — módszertani tanácsadás. A járási művelődési központ munkatársai részt vesznek az éves, és a középtávú közművelődési tervek 'elké­szítésében, a beszámolók ösz- szeállításában, s természete­sen ott vannak minden fel­ügyeleti vizsgálatnál is. Rendszeresen megrendezik a tapasztalatcseréket — az tételeiben, a népies jellegű, páratlan lüktetésű második, de különösen a Scherzo és indulószerű harmadik téte­lében még felvillan az élet­erő, az életöröm, a vidám életkedv, a fiatalos robbané- konyság. A káprázatos rit­musok tűzijátékszerű csillo­gását a szilaj, olykor játé­kos induló váltja fel. Csaj­kovszkij ebben a szimfóniá­jában a többi műveitől elté­rően az első, illetve a kö­zépső tételeiben, érzékelteti az ember sors felett aratott győzelmét, az emberi elszánt­ság és. hősiesség példáját. A mű utolsó tétele már gyász- óda, a fájdalom és a kese­rűség megrázó kitörése. Ez a hangszerelés virtuóz, igen kifejező zenei előadást kíván valamennyi előadójától. Nos, a leningrádiak maradéktala­nul érzékeltették a zenemű mondanivalóját. Külön meg­említem a kiegyenlített, nagyszerű hangzást produká­ló vonósokat, akik a pianis- simótól a fortissimóig min­dent tudnak, amit egy zene­karban a vonósoknak tudni­uk kell. Mind a lágy, puha, meleg tónus, mind a felfo­kozott erőteljes kifejező erő maximálisan érzékelhető já­tékukban. A szünet után Eliszo Vir- szaladze fiatal, rendkívül te­hetséges grúz zongoramű­vésznő a zwickaui nemzet­közi Schumann-verseny győz­tese mutatkozott be a szol­noki közönségnek. Ügy ér­zem, nem véletlen, hogy a zongora poétájának nevezi egyik külföldi kritikusa. Mo­zart 1784 tavaszán Bécsben komponált B-dúr verseny­művének zongoraszólamát igazgatók munkaközössége, a honismereti munkabizottság és a klub tanács külön is! — bemutatókat, versenye­ket, vetélkedőket szer­veznek, pályázatokat hir­detnek, írásos tájékozta­tókat, ajánlásokat, mód­szertani leveleket szer­kesztenek, s végül: a látogatások során konkrét ötletekkel, tanácsok- ,kal szolgálnak. Utoljára a művelődési köz­pont szolgáltatásait kell meg­említeni. Szemléltető anya­gok, szakkönyvek várják a községi népművelőket, s ami néha különsen jól jön: kész műsorok. A Palotási kórus, a Mozaik színpad, a Jászsá­gi Népi Együttes rendszere­sen szerepel a járásban, sőt néha egy-egy „idegen” mű­sort is közösen rendelnek meg a községek. A módszertani munka ter­mészetesen nemcsak a mű­velődési központ feladata. Részt vállal ebből jónéhápy tanácsi intézmény — első­sorban a könyvtár és a mú­zeum —. s persze a városi tanács és a járási hivatal művelődésügyi osztálya is. A főhivatású népművelők mun­káját ráadásul tiszteletdíja­sok, társadalmi munkások segítik. Részben az ő mun­kájuk eredménye, hogy a jászberényi járás legtöbb községében — Jászkisáren, Jászszentandráson, Jászalsó- szentgyörgyön, Jászfénysza- ruban és Jászladányban pél­dául — átgondolt, céltuda­tos a közművelődési tevé­kenység. A példát — úgy véljük — érdemes követni... H. D. megkapó muzikalitással, iga­zi mély poézissel, zenei köl- tőiséggel szólaltatta meg. A problémamentes, könnyed technikát a zenekarral mind­végig kiegyenlített dinami­kát, plasztikus játékmódot észre sem vettük az adott pillanatban. Csak a zene, csak Mozart szólt hozzánk Eliszo Virszaladze játékában. Talán a mű pregnáns har­madik tétele tetszett legjob­ban, melynek rondó témá­ját Mozart csaknem változ­tatás nélkül vette át Luighi Eorghy hegedűversenyéből. A hangverseny befejező számaként Prokofjev Shakes­peare tragédiájára írott Ró­meó és Júlia című táncjáté­kából, illetve a darabból ösz- szeállított szvittből mutatott be három tételt a zenekar. A darab a bemutató idején sok vitát váltott ki, mégis egyike Prokofjev legnépsze­rűbb, állandóan játszott kompozícióinak. Érzelmi dif­ferenciáltsága, áradó lírája a modem zene kifejező ere­jének, művészi értékének méltó bizonyítéka. A három tétel közül talán nem is le­het Választani, melyik is tetszett jobban. Jurij Tye- mirkanov ezúttal is varázs­latosan szólaltatta meg hang­szerét, a Leningrádi Filhar­mónia Szimfonikus Zeneka­rát. A maradandó élményt nyújtó est végén városunk nevében a városi tanács mű­velődésügyi osztályának ve­zetője meleg, baráti szavak­kal köszöntötte a szovjet művészeket, majd virágcsok­rok kíséretében átnyújtotta a 900 éves város emlékpla­kettjét ÉFÉSZ-fiatalik találkozója Tiszafüreden Kedd estére a tiszafüredi ÁFÉSZ ifjúsági bizottsága a szövetkezet fiatal tagjai ré­szére találkozót szervezett. A találkozó kettős célt szol­gál: egyrészt fórumot biz­tosít a fiataloknak, hogy az ÁFÉSZ gazdasági vezetőivel beszélgessenek a szövetke­zet gondjairól, és ötleteket adjanak a jövőbeli jobb te­vékenységhez. Másrészt a ta­lálkozó egyúttal szövetkezeti részközgyűlés is volt: ennek keretében Szigeti József, az ÁFÉSZ elnöke beszámolt az ez évi munkáról és elmond­ta a tiszafüredi üzlethálózat belső átszervezésére vonat­kozó elképzeléseket. A beszámolóval kapcso­latban a helyszínen sok kér­dést tettek föl az ÁFÉSZ fiataljai, Külön témaként vitatták meg a fiatalok és a vezetők a szövetkezetnek azt a gond­ját, • hogy a csaknem 3000 szövetkezeti tag közül miért csupán 160 a harminc éven aluliak száma. Tanácskoznak az úüöroliázaii igazgatói Tegnap a Hámán Kató úttörőházban 2 napos tanács­kozásra ült össze az ország 68 úttörőházának igazgatója. Megbeszélik az úttörőházak előtt álló legfontosabb fel­adatokat, különös tekintettel a hatodik országos úttörőve­zetői konferencia határoza­taira. Nemes Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének titká­ra bevezető előadásában rá­mutatott, hogy az országos konferencia állásfoglalása alapján a jövőben erősíteni kell a játékosságot, és ki kell szélesíteni azokat a báziso­kat, ahol a szülők és a köz­életi vezetők az eddiginél közvetlenebbül és hatéko­nyabban kapcsolódhatnak be az úttörőmunka segítésébe. Tapasztalatok Jászberényből A „láthatatlan" módszertani munka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents