Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-10 / 263. szám
1975. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Himnusz az emberről Megnyitották a szovjet filmek fesztiválját Százesztendős énekkar Jubilál a Járműjavító férfikórusa Pénteken este — a szovjet kultúra napjai keretében — megnyitották a szovjet filmek fesztiválját. A szolnoki Tallinn filmszínház közönsége lelkesen ünnepelte A hazáért harcoltak című, monumentális film bemutatójára érkezett szovjet filmművész küldöttséget, Vsze- volod Szanajev filmszínészt, a Szovjetunió Filmművészeti Szövetségének titkárát, Vlagyimir Monahov Lenin-díjas rendezőt, Vagyim Juszov operatőrt, a film egyik alkotóját, Zsana Prohorenko filmszínésznőt, érdemes művészt, a Ballada a katonáról című film női főszereplőjét. Ludmilla Csurszina filmszínésznőt, érdemes művészt, Dzsemma Fir- szona dokumentumfilm-rendezőt és Dimitrij Piszarjevszkij filmkritikust. A háborús filmek a háború ellen szólnak. Nemcsak mementók azokért, akik életüket áldozták az eszméért. a hazáért, hanem figyelmeztetik az élőket: íme, ez történt, vigyázzatok! A pusztulás, a rombolás képsorai minden jóakaratú emberben az építés, az alkotás érzését erősítik. Az értelmetlen halál az értelmes életnek is ellenpontja, de úgy is mondhatjuk: csak igaz eszméért érdemes áldozatot hozni. A hamis képzelgés „mártírjai legföljebb szerencsétlenek, a hazájukért harcolt szovjet emberek pedig hősök voltak. A jövőnek szőlő, nemesítő erkölcsi tanulságok nélkül egyetlen háborús film sem érheti el célját, de annál mélyebben hatja át a nézők gondolatvilágát — magatartásformát alakit —, minél közelebb kerülünk a film hőseihez, minél. jobban egyetértünk cselekedeteikkel. A hősökhöz ilyen közelségbe persze csak kivételes erejű alkotások hatására jutunk. Solohov — Bondarcsuk — Juszov Suksin filmje erre kitűnő példa. A Nőbel-díjás szovjet író, Mihail Solohov regényéből Szergej Bondarcsuk — Vagyim Juszov operatőr segítségével — olyan filmet komponált, amelyben Vaszilij Suksin, Vjacseszlav Tyihonov — és a többi kitűnő színész — meggyőzi a nézőket a mindent vállalás szükségszerűségéről, és igazáról. De nemcsak erről, hanem egy leegyszerűsített esztétikai igazságról is: az igazán nagy művek egyszerűek és érthetőek... Egy tévhitet is eloszlat ez a film, mégpedig azt. hogy a szuperfilmek csak látványosait, a technikai bravúrok között szükségszerűen elvész az emberábrázolás lehetősége. Kétségtelen, nem egyszer tapasztalhattuk ezt. A hazáért harcoltak azonban nemcsak monumentális panno. hanem mély, mint a fjordok vize. Ennek a szuperfilmnek minden eszköze egyetlen cél szolgálatában áll: visszaadni Solohov gondolatainak mélységét és távlatát, hiszen nála megra- gadóbb erővel és puritánabb egyszerűséggel alig írtak valaha is a háború borzalmaitól szenvedő, de a harcot élete árán is vállaló emberről. Solohov tulajdonképpen haditudósítói élményeit írta meg. Egy maroknyi, visszavonuló szovjet csapat történetének tényszerű krónikáival teremti meg a Nagy Honvédő Háború harcosairól szóló eposzt, — amely Bondarcsuk rendezésével filmeposszá vált. „A kék, a vakító kék égen lángol a júliusi nap, a valószinűtlenül fehér, ritka felhőket szétzilálta a szél... Kétoldalt a ' hőségtől szinte kihalt sztyeppe terül el: fáradtan feküsznek a füvek, élettelenül bágyadtan világítanak a szikfoltok, kék délibáb rezeg a távoli őrhalmok felett, és olyan nagy a némaság körös-kö- rül. hogy már messziről hallik az ürge füttye, s a forró levegőben sokáig ott remeg a repkedő szöcske piros szárnyának száraz zi- zegése”. így kezdődik a történet, 1942 nyaráról, egy maroknyi szovjet katonáról, úton Sztálingrád felé. Többféle értelemben is Sztálingrád felé. Elsőül földrajzi értelemben. Még a Donhoz közelednek, átkelnek rajta, de az irány: a Volga. Sztálingrád felé mutat az útjuk, hiszen ez a szó jelképpé válva jelzi a háború fordulatát, a győzelmet. A film legdrámaibb jeleneteiben minden veszni látszik, felperzselt földön, iszonyatos veszteségek és nyomorúság közepette vonulnak vissza az elkínzott szovjet katonák, de a közülük ábrázoltakban olyan erős a hit hazájuk megmentésére. a fasizmus el- tiprására, hogyha történelmi ismeretek nélkül néznénk a filmet, s azóta nem ünnepeltük volna a győzelem napjának 30. évfordulóját, akkor is úgy jönnénk ki a nézőtérről: nem lehet, hogy az önmagukat is áldozatul adó emberek akarata ne diadalmaskodjék. Külön elemzést kívánna a film utolsó jelenetei forgatása közben tragikus hirtelenséggel elhunyt Vaszilij Suksin alakítása. A film- kritikusok bizonyára meg is teszik, hiszen nem mindennapi színészi teljesítményről van szó, hanem a filmtörténet nagy alakításainak egyikéről. Az operatőr. Vagyim Juszov, ' észrevehetetlen színdramaturgiát alkalmazott. Mestermunkája a jól filmzenére emlékeztet: akkor vesszük észre ha nincs... Színtónusai nem öncélúak, hanem a mondanivaló hordozói. A meggyőző 'és töegfákó erejű alkotás hitelességét fokozza, hogy a filmet ott forgatták — a Donnál, a Melagorivszkij tanyában és a Ketszkájában — ahol a regényben leírt események megtörténtek alig kétszáz kilométernyire Ve- senszkajától, ahol az alapmű írója, az idén hetvenéves Mihail Solohov lakik. Tiszai Lajos Szovjet írók és költők látogatása A szovjet kultúra napjai keretében tegnap szovjet íródelegáció érkezett Szolnokra, Alim Kesokov író, a Szovjet írószövetség titkára vezetésével. A küldöttség tagja Agnyija Barto Lenin- díjas költőnő, Violetta Palcsinszkajte litván költőnő, Vitalij Korotics költő, az Ukrán írószövetség titkára, Alexandr Bckemcsuk író és Beszo Zsgenti kritikus. A vendégeket Sipos Károlyné, az SZMT titkára köszöntötte, majd városnézés, ’illetve ebéd után a szovjet írók, költők ellátogattak a Tiszamenti Vegyiművekbe, Martfűre, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságba és a Szolnoki Hetényi Klubba. Este a Ságvári művelődési központ Komarov-termében irodalmi esten vettek részt. Százéves a szolnoki Járműjavító férfikórusa Ízlelgetem, forgatom magamban a mondatot, próbálom megfejteni e száz év titkát. Mennyi minden történhetett 1875 óta! Mennyi küzdelmes évtized... Vajon mi volt az az eró, mely minden nehézséget, minden megpróbáltatást legyőzött? Vajon hogyan, miért maradt együtt a kórus? Aki talán legilletékesebb a válaszra, Tari Timót. Közel ötven éve énekel az együttesben ... Ötven éve tagja a kórusnak — 1927 őszén mentem először próbára, azóta csak párszor hiányoztam. Ott voltam a kórus szinte valamennyi fellépésén — az országos dalostalálkozókon, az önálló esteken, a rádiófelvételeken. A kórus, a közös éneklés életem elválaszthatatlan része lett, s én azt hiszem, így vannak ezzel a többiek is ... Jómagam évek óta nyugdíjas vagyok már, de az együttest nem hagytam itt Nem hagytam itt mert nem tudom Hiányozna a megszokott tár-- saság, a közönség. Timót bácsi valóságos élő kórustörténet Társai szerint a kórus élete két nagy fejezetre oszlik: „Timót bácsi előtt és 1927 óta vele együtt...” — reméljük, még nagyon sokáig. Az első ötven évről, „a Timót bácsi előtti korszakról’* már nincs élő tanú. A kórus gyermekkoráról, fiatalságáról csak a megsárgult újságcikkek, oklevelek, naplójegyzetek árulkodnak... 1875. szeptember 8-án a MÁV-műhelyben „Fáklyatársulat” alakult, nyolcvanhét taggaL A társulat fő célja az volt, hogy a munkások és családtagjaik „végtisztességének fényét emelje és a hátramaradottakat segélyezze”. A társulat jóhangú tagiaiböl temetési kórust szerveztek. Az első évtizedekről bizony még a feljegyzések is hiányosak. Annyi azonban biztos, hogy 1878 decemberében már az olvasókör keretén belül működik a daloskor, s a kórustagok már nemcsak a temetkezéseken énekelnek. Az első karmester Medgyessy Géza tanító volt, őt 1880-ban Jablonszky Alajos követte. Siker és balsiker váltogatta egymást. 1881rben feloszlik a kórus, ám hamarosan újjáalakul, hisz az Országos Magyar Dal áregylet hivatalos lapja, a Zenelap 1886. június 1-i számában említést tesz róla. Hogy miért? A szolnoki dalosok elfelejtették leadni nevezési lapjukat a dalár- egylet versenyfelhívására... Dalosak a vasutas sztrájkon Két emlékezetes évszám: 1904 és 1919. Az 1904. április 19-i nagy vasutassztrájk alkalmából a kórus dallal vonult a pályaudvar előtti térre, 1919-ben pedig vörös zászlók alatt forradalmi dalokat' énekeltek. Ugyancsak 1919-ben „.akkord-temetést” rendeztek, melyen a kapitalista bérezés fonákságait gúA huszas és a harmincas években, tucatnyi dalostalálkozón, fesztiválon szerepelt sikerrel az énekkar. 1936-tól kezdve Kóbor Antal vezetése alatt a kórus repertoárja színvonalas, Bartók-, Kodály-művekkel bővült. 1941. március . 15-én például Kodály Felszállott a páva című kórusművét tűzték műsorukra. 1945, a felszabadulás .. 1 Alig hallgattak el a fegyverek, a kórust máris rádiófelvételre hívják. — Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot — emlékszik meghatottan Tóth . Sándor, aki 1937 óta énekel az együttesben. — Egyenesadás volt, s mi mindnyájan arra gondoltunk: most minket hallgat az egész ország... Aranykoszorús minősítés Gyorsan szaladnák az évek. Kóbor Antal 1951-ben átadja a karmesteri pálcát Buday Péternek, majd 1959 őszétől — betegség miatt — újra „Tóni Bácsi” áll a kórus élén. Buday Péter 1964-ben tér vissza, s mindmáig ő az együttes vezetője. Irányítása alatt előbb bronz-, majd ezüst — s végül arany koszorús minősítést szerzett a kórus. A Járműjavító énekkarát ma országszerte a legjobb munkáskórusok között említik. — Lassan húsz éve, hogy együtt dolgozunk, érthető hát, hogy összenőttünk — mondja Búday Péter; — Ügy érzem, nemcsak munkatársak, de barátok is vágyunk ... Közösek a sikerek, s közösek a kudarcok is. Szerencsére ez utóbbiból kevesebb jutott. Remélem, így lesz ez a következő száz évben is ... A szolnoki Járműjavító százesztendős énekkarának jubileumi ünnepségére pénteken és szombaton került sor Szolnokon, a MÁV művelődési központban. Pénteken délelőtt Kukri Béla, a városi tanács elnöke és Maróti Gyula, a KÖT A főtitkára köszöntötte az együttest, majd a jubiláló kórus hangversenyt adott. Délután az ünnepségre érkezett kilenc vendégkórus lépett pódiumra, s a vendégek voltak a szombati program főszereplői is — városnézésen, baráti találkozón vettek részt. H. D. Retus nélkül..^ M int egy akvarell, olyan az őszi táj. Mezőtúr szélén a suttyó szél egy félszeg kiskapuval incselkedik. Árokpartok csodaszarvassá vált fiúja, a krisztusakác ezertövises agancsát, veti fellegekbe, lábát szegzi a szélnek. Esik. Előttünk sár frocs- csen föl a légbe: varjúcsapat kél, örvénylik, a horizonton lehull végre. Becsukom a szememet;' lábolunk a kotok között nádországban, szilaj marhákat hajt égy hajcsár ... — Ez az a tánya, itt lakik —hallom: Kipattan a szemem, nézem a' kis ringy-rongy tanyát, majd az előkerülő gazdát, gazdaasszonyt. A látvány már nem romantikus. „Maga Szemes Lajos?” „Én lennék”. Tapogatunk befelé: a szobában csak egy-két ablakszem világít, a többi rongyokkal tömve. Lassan kibontakozik a sivár környezet. Sámlira ültetnek, a háziak előttem állnak, nincs hova telepedniük. _ — Fiatalkoromtól..,. Bizony ... Sok földet bejártam, sokszor megfáztam. Ugye, a vásárokon vettek marhát, birkát, én meg hazahajtottam a gazdának. Tízet, tizenötöt, mikor milyen volt a vásár. A birkát nem szerettem, az nagyon lassan ment. — Magának sietős volt? — Hogyne lett volna? Ha koraeste hazaérkeztem mondjuk Karcagról, én még továbbmentem... Éjjelnappal ha kellett. Más aludt, én még bukdostam ... Száz kilométereket is... ■ Berety- tyóújfalu, Hódmezővásárhely, Vecsés ... Mindenfele... Segített a feleségem is, ott szenvedett velem... — És mindebből csak erre a kis bagolyrugta tanyára futotta? — Ez sem az enyém. A téeszé. Csak megengedik, hogy itt lakjunk... — Gyerek? — Egy a tanyán, 6 talán bányász, a másik Csabán a téeszben valami, a lányom meg itt Mezőtúron van ... Ránk sem néznek, levelet sem írnak, de hát elevenen nem bújhatunk a föld alá... — Nyugdíj? — A hajcsár az maszek ember. De a tanácstól kapunk 550 forintot havonta. Hát ebből... — Egészség? — Gyengén vagyok... Most jöttem ki a kórházból, fulladok. Fél tüdőm odavan, azt mondja a doktor úr, hogy elhervadt, ezért fulladok erősen... 79 esztendős vagyok ... — Már nem hajtja a marhákat? — Nem,- két éve. Ha lenne mit hajtani, még tísak-csak mennék, ha nehezemre esne is. Dehát már autóra, Zetor- ra rakják a jószágot és elporolnak mellettem ... Tűkön ülök. Megfognám Szemes Lajos vállát és kérdezném: mit tehetnék magáért? Magukért? Ehelyett elbúcsúzom, robogunk az autóval. Körmendi Lajos ,\
