Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-07 / 262. szám
1975. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP GORKI] ÜZENETE Vendégünk voít a Szovremennyik VÉLEMÉNYCSERE Otthon, magunk között, az építésről és a pihenésről Beszélgetés Vince Bélával, az állami építőipari vállalat főépítésvezetőjével Romba dőlt vályogházak, tócsák, iszap, elhullt állatok. Háborodott öregasszony keresi a vályog málladékban az „ezüst lábasait”, macska miákol az eperfán, félelemtől veszett kutya vonít!... Az 1970 májusában megjelent riportomból idéztem, így láttam Fehérgyarmatot néhány nappal az árvíz levonulása után. Alikor ismertem meg a tornásztestű férfit, aki egy jókora pauszpapírt terített ki az egyik motoron: „Na. emberek, itt a tervrajz, amolyan hevenyészett, de azért jó, nézzék csak: itt lesz az új utca ...” Tavasztól késő őszig másfél száz "gyönyörű családi házat építettek fel Vince Béla vezetésével a szolnoki építők. A fehérgyarmatiak „Szolnoki utcának” nevezték el a csodaszép házsort. — Járt már azóta az „utcájában?” — Tegnap is Fehérgyarmaton voltam. Az egyik építkezésünk sablonjait ott készítettem. Sokszor elmegyek arra a vidékre. Számos jó barátom él arrafelé, akiket akkor ismertem meg, az árvíz után. — Azt mondják, a bajban szőtt barátság a legerősebb, a legtartósabb. — Ha valóban barátság a barátság, akkor mindegy hogyan kezdődik. Az a fontos, hogy jó legyen a „statikája”, vagyis sokat kibírjon. — Ami azt illeti a fehér- gyarmati határban sokat kibírtak. De az mégis csak egy epizódja volt pályafutásának Honnan is indult? — Gépipari technikumból. Szegedről, de „átnyergeltem” az építőipari technikumba. — Es... Állomásai... Ügy értem, a munkhelyei... — Ezzel nem kell sokat koptatni a ceruzáját. 1954. június elseje óta itt dolgozom. Először technikus voltam. majd 1964. január elsejétől a 3-as számú főépítésvezetőség munkáját irá- nyitom. — Sikeres embernek mondják... Számos kitüntetés birtokosa. ■ — Akikkel kezdtem, hárman ha maradtunk az egész vállalatnál... Ügy értem, a kivitelezők közül. Nem tudok erre jobb kifejezést... Szóval akik operatívan irányítjuk az építkezéseket. — Magas szintű szakmai tudása, élettapasztalata közismert és megbecsült. Mindig a „legrázósabb” végét fogatták önnel a munkának. Az újszászi és a nagykátai tárházak után megépítette a kétezer vagonos, nívódíjas jászberényi gabonasilót, csú- szózsalus megoldással. — Nem panaszkodtam ... Több éves politikai, mozgalmi tevékenységét ismerte el az MSZMP Szolnok városi Bizottsága a vegyipari szakközépiskolának, mikor engedélyezte, hogy az iskolában MSZBT-tagcsoport alakuljon. Az iskola tegnapi ünnepségén adta át az alapító oklevelet Medvegyev Vla- dimirpé az MSZBT országos elnökségének tagja Sárközi Jánosnénak, az új MSZBT- tagcsoport vezetőjének. A hatszázas létszámú tagcsoport tizenegy ta4ú elnöksége máris aktívnak bizonyult — gazdag programot állított össze a következő időszakra: a helyi KISZ-szervezettel együttműködve tovább erősítik kapcsolatukat a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával, látogatásokat szerveznek Budapestre. Tovább — Ügy érzi minden sikerült...? — A körülményekhez képest. — Jaj, kedves Vince elvtárs. olyan lassan haladunk ezzel a beszélgetéssel, mint a szakszerelőipar az összerakott házakban... — Ne bántsa a szakszerelőipart. Igaz, ők — általában — a „szűk keresztmetszet”, de nem tehetnek róla. Dolgoznak azok becsülettel... Csakhát gépek kellenének... — Ezenkívül miben látja az építőipar nehézségeit? — A munkaerőben. Meny- nyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Ügy alakult, hogy a dolgozók 50—100 kilométeres körzetből naponta utaznak. A bajok fő okát ebben látom. A faluról hozzánk került, éppenhogy alapfokon művelt embereknek egyszerűen nem tudunk tartós — úgyszólván állandó — továbbképzést biztosítani. Pedig kellene, nagyon kellene. Persze azért sokat teszünk: a szakmunkástovábbképző tanfolyam kétharmadát munkaidőben tartiuk. Még így is megéri, nem nyugodhatunk bele, hogy szellemi utánpótlás nélkül éljenek a munkásaink. — És még...? — Az átlagbérgazdálkodás ... Én elmondom, de készüljön fel rá. hogy „vihar” lesz... — Vihar után mindig szép tiszta a levegő... — Bár úgy legyen. Persze elmondtam én már ezt sok helyen: ahhoz, hogy egy jól képzett, kitűnően dolgozó szakmunkást meg tudjanak fizetni, fel kell vennem két- három teddide-teddoda embert, akik hajlandóak kevéske péhzért eltotyorászni a vállalatnál... Ezt különben mindenki tudja... De kérem, hogyan is állunk így a termelékenységgel ....... — H m... Jelenleg a szolnoki József Attila lakótelepet építi. Tulajdonképpen ez is egy új városrész. Persze nem olyan nagy azért, mint amihez most fogott hozzá. — A Széchenyi lakótelepen... folytatják az iskolai „Ki tud többet a SZU-ról” vetélkedősorozatot, bekapcsolódnak a megyei versenysorozatba. Mezőtúron a Fémfeldolgozó Ksz központi teledén tegnap délután négy órakor emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójáról. A szövetkezet más telephelyein és a központban dolgozó nyolcszáz munkás nevében vette át Garami István, a fémipari szövetkezet mezőtúri egységének elnöke MSZBT-tag- csoportjük alapító oklevelét. Az ünnepségen részt vett a szovjet nagykövetség kereskedelmi képviseletének tag- ía és jelen voltak más szovjet vendégek is. A kunszentmártoni Mátyás király úti iskola úttörői és nevelőtestülete szerdán — Bocsásson meg. hogy közbeszólok, nem mintha sokat tudnék változtatni rajta, de méltánytalannak érzem a „telep” kifejezést. Hány lakásos lesz a Széchenyi város? — Hatezer... — Nos tehát: miért kicsinyítjük a telep szintjére ezt a nagy művet. A szegediek Móravárost mondanak lakótelep helyett, a kecskemétiek heninvárost... Mi meg lakó- telepezünk... — Azt hiszem igaza van. Nagyobb dolog ez annál, hogy telepnek hívjuk. Nos, tíz évem van rá... Hatezer lakás, egy gimnázium, három általános iskola, óvoda, bölcsődék, vendéglők áruházak... — Mikor kezdik...? — Tulajdonképpen már hozzáfogtunk. Felvonulási épületeket, utakat építünk ott, s 1976. február 16-án rakjuk össze az első épületet. A jövő évben 432 lakást rakunk össze, ebből beköl- tözhetővé teszünk 260-at. De hallom, van olyan szándék, hogy nyolc év alatt építsük fel a Széchenyi várost. — És... búnak vele? — Nem adhatok egyértelmű választ. A főépítésvezetőségünk munkásai két műszakban dolgozva rövidebb idő alatt is „összerakják” Szolnok új városrészének épületeit, de tud-e követni bennünket a szerelőipar? , — Akárhogy is lesz. tíz éve megy rá erre a városrészre, vagy nyolc... — Több... Én már igencsak innen megyek nyugdíjba. Egy olyan városrészben, ahol huszonezer ember fog élni, számos új beruházást kell még elkészíteni. Előre látom... — Magabiztos, kiegyensúlyozott... — Igyekszem magam jó testi és szellemi kondícióba tartani. A munkám mellett marxista egyetemre is járok, de nem takarékoskodom a pihenéssel. Rosszul gazdálkodnak azok, akik éjjel, nappal. szombaton, vasárnap mindig csak dolgoznak. Pihenni kell, mert a munka hatásfokát csak így lehet kellő szinten tartani. Ismerek embereket, akik állandóan fáradtan, elgyötörtén szaladgálnak, lihegnek, és valójában alig csinálnak valamit, mert annyira rossz a munkájuk hatásfoka.' Én, amikor tehetem, pihenek, szórakozom. — De így nem szaporodik a vagyon... — Néhányszor becsavarogtam a fél Európát, sok új, érdekes technológiát „ellestem”, szép építményeket láttam. Szóval... így szaporodik a vagyon. Tiszai Lajos vette át ünnepélyes csapatgyűlésen az alapító oklevelet. Az ünnepség után megtartották vezetőségválasztó alakuló ülésüket. Tervükben szerepel, hogy erősítik kapcsolatukat a szolnoki orosz nyelvű iskola tanulóival, bővítik levelezéseiket szovjet pionírokkal, a csoport felnőtt tagja» pedig a Gorkij nyelviskolában tanulnak majd orosz nyelvet. A tiszafüredi Kossuth fajos Gimnáziumban tegnap délelőtt ünnepi ülés keretében MSZBT-tagcsoport alakult. Ünnepélyes külsőségek között Kozák Istvánná, az MSZBT országos elnökségének tagja átadta a tagcsoport alapító okmányát, a tagcsoport elnökévé megválasztott Dobroszi Györgynek, a gimnázium tanárának. Neves művészvendégei voltak Szolnoknak, hozzánk látogatott a moszkvai színházak egyik erőssége, a Szovremennyik. Két este, szerdán és csütörtökön a Szigligeti színpadán mutatták be évek óta nagy sikerrel játszott Gorkij-előadásukat, az Éjjeli menedékhelyet. A kultúra ünnepeinek alkalmából Gorkij „követeként” üdvözölhettük őket. A „Kortárs” nevet viselő együttes, mely éppen azzal vívott ki magának a moszkvai kortárs-színházak között megkülönböztetett tiszteletet és elismerést, hogy igazi kortársa tud lenni a nézőnek, művészetének mustrájaként ezúttal egy klasszikus mű interpretálásában tanúsította: a korszerűség éppúgy jelen lehet egy klasszikus mai megszólaltatásában — minden hókusz-pókusz nélkül —, mint mai szerző témában a jelen valóságához kötődő műveinek színre vitelében. Számunkra külön varázst adott a bemutatkozásnak az a tény, hogy két éve, épp így novemberben, a Szigligeti együttese is színpadra állította a megrázóan emberi drámát és ez a mostani találkozás akár művészi törekvések egybevetésének is alkalmául kínálkozott. Egy előadás azonban mindig csak önmagában, a maga vállalta keretein belül mérhető, szépségei és erényei nem a másokkal, a másokhoz viszonyításban keresendő. A Szovremennyik Éjjeli menedékhelye természetszerűleg más, szemléletmódjában és hangvételében is, mint az évekkel ezelőtti szolnoki előadás. Mindenekelőtt abban sajátos, és ez nagyön érzékletesen mutatkozott meg, hogy a korszerűségre való törekvésen belül menynyire híven ragaszkodnak, tapadnak Gorkij gondolataihoz, Gorkij érzelemvilágához. Az együttes színpadi, színészi eszközeiben úgy képes saját többletét hozzáadni a drámához, mai hullámhosszra állítva, hogy az eszközökben és a kifejezésmódban semmiféle önkény, rendezői vagy egyéb erőszak nem tolakodik a dráma és a néző közé. Formai újszerűÄ szovjet kultúra napjai, a szovjet művészet szuggesz- tív erejű, maradandó élményt nyújtó kulturális eseményei igazi ünnepnaook mindennapi életünkben. Ügy hiszem, aki a napokban színházba, vagy hangversenyre megy, televíziót néz vagy rádiót hallgat, vagy a filmszínházban lát egy újabb szovjet alkotást, bizonyára megérti, milyen jelentős szerepe van életünkben a szocialista művészetnek. A színház és filmművészet, valamint az irodalom mellett most a szovjet zeneművészet nagyszerű eredményeire szeretném felhívni a figyelmet. Világhírű művészek — Hacsaturján, Soszta- kovics, David Ojsztrah, Szvjatoszlav Richter, Gidon Krémer — és együttesek — a leningrádi szimfonikusok, a Kirov Operaház balettművészei, a Szvesnyikov kórus, az Alekszandrov táncegyüttes — nevei fémjelzik nemes értékeiket mind az alkotó, mind az előadóművészet terén. Sokan talán nem is gondolják, milyen nagy szó, Bégekkel nem tüntet. Ennek az Éjjeli menedékhelynek a korszerűsége tartalmában, emberközpontúságában rejlik, a felvillanó és kibontakozó emberi tragédiákból a lélek mélységei tárulnak fel. A menedékhelyen összezárt, egybezsúfolt erkölcsi elron- gyolódottakban az ábrázolás már-már mértani pontossággal tudja kifejezni az emberségre vágyódás, a szép utáni kiolthatatlan szomjúság érzését. A színen minden ezt a célt szolgálja. Semmiféle elterelő színpadi mozdulat, sem öncélú eredetieske- dés vagy kilógó ötlet. Maga a színpadkép is mennyire kifejező, lefelé lépcsőzetesen mélyülő terével, melynek szürke félhomályát át- meg áttöri a fenn kikinyíló ajtón sugárkévében beomló fény, világosság a sötétségben. Ez az egyszerre jelképes és önmagáért is beszélő díszlet kitűnő lehetőséget teremt a játék tagolására, a gondolatok differenciált megszólaltatására, a tiasonló- ságon belüli különbségek hangsúlyozására. Atmoszférikus hatásával jó környezetül szolgál a társadalom perifériájára szorult, erkölcsileg meghasonlott, lélekben megbomlott egzisztenciák lelki fortyogásaihoz. Realizmus a javából, ahol a kidolgozott részletek szervesen illeszkednek a nagyvonalú egészbe. Az emberábrázolás ritka, kivételesen gazdag realizmusa. És ez éppúgy érdeme Galina Vol- csek energikus rendszerének, mint az egyes szerepekben bemutatkozó kitűnő színészeknek. Valamennyi szerepben, még az apróbbakban is — de van-e Gorkij drámájában apró szerep? — erőteljes színészi egyéniségeket ismerhettünk meg. E rövid összegzés keretei nem bírják el, és nem is illenék egy-két jelzővel minősíteni csupán egy-egy elemzést is érdemlő, elmélyült alkotást. Akár azt, hogy például Scserbakov milyen erőteljesen és harsánysága ellenére is mennyire árnyaltan formálja meg Bubnov figuráját, említhetnénk O. P. Tabakov, hogy a Leningrádi Filharmónia szimfonikus zenekara többek között éppen Szolnokon ad hangversenyt. A méltán világhírű kiváló zenekar állandó vendége Európa és Amerika legnagyobb hangversenytermeinek. Európai turnéja során magam is meggyőződtem, milyen óriási érdeklődés előzte meg a kivételes élményt ígérő zenekar vendégszereplését az NSZKi- ban. Említést érdemlő érdekessége még a dolognak, hogy mindez két héttel egy másik kitűnő zenekar, a New York-i Filharmonikusok fellépése után történt... Miért kiváló ez a zenekar? Miben több, mint a hasonló együttesek? A zenekar teljesítményét figyelembe véve mint legfontosabb tényt említem, hogy az együttes valamennyi tagja maximális technikai zenei biztonsággal játszik hangszerén. A hang- szertüdás teljes, tökéletes birtokában könnyedén, meg oldja a zeneszerzők, illetve a karmesterek legdifferenciáltabb elképzeléseit is. A L. M. Tolmácsévá, J. V. Kvása nagyszerű teljesítményét. Meg kell elégednünk any- nyival, hogy bővebben csak V. J. Nyikalinról szóljunk, aki páratlan tökéllyel, lenyűgöző módon állította elénk az alkoholista színész tragédiáját. Atélhetővé lényegi- tette, emberivé varázsolta egy hajótörött művész vergődését, kétségbeesését, reményre lobbanását, majd semmibe hullását. Vékony, szikár alakjával egyre magasabbra nőtt. Volt idő, amikor csaknem fél órán át nem volt más dolga a színen, mintfél- revonultan a többiektől egy lépcső fokán, valamivel fölötte alantabb vergődő társainak, mereven, szinte mozdulatlanul nézett előre. A lélek megmerevedése volt ez, oly kifejező erővel, annyira hangsúlyosan, hogy nem tudtunk szabadulni tőle. Általa, benne élhettük át a reménytelenség és. a felbukkanó remény csak a lélek mélyéin folyó küzdelmét. Egy nagy művész kivételes szépségű pillanatainak, perceinek lehettünk tanúi. De túl az egyéni teljesítmények értékén, végtére is az a fontos, ami a végeredmény: mai színházi szóval tolmácsolta a Szovremennyik Gorkij üzenetét, hitelesen, meggyőzően. Szatyin mondatai nekünk szólóan beleperegtek az agyunkba, tudatunkba: „Csak az ember létezik, minden egyéb csak az ő kezének és agyának az alkotása. Ember! Ez gyönyörű. Ez büszkén hangzik. Ember, tisztelni kell az embert! Nem sajnálni!” A forró sikerű két előadás Gorkij humanizmusát közvetítve emberhitünkben erősített meg. Művészi hatása pedig azoknak a beszélgetéseknek a nyomán gyűrűzik majd tovább, amelyek a házigazda Szigligeti és a vendég Szovremennyik művészei között zajlottak és bizonyára, ahogyan szerda este Galina Volcsek is említette — poharat emelve a találkozás örömére — a két színház kézfogását a barátság újabb lépései követhetik majd. Valkó Mihály zenekar szinte minden egyes tagja egyben kitűnő szólista, nagyszerű kamaramuzsikus, s mi több, a pódiumon mindig szigorúan fegyelmezett. Ez utóbbi természetesen alapvető záloga a közös cél, a zene maradéktalan szolgálatának. Talán ezek a momentumok adják együttesen azt a hihetetlenül csiszolt hangzást, a kivételesen magas előadói színvonalat, melyet csupán hanglemezeken szoktunk meg, illetve hanglemezről hallhatunk. Nos, a leningrádi szimfonikusok Jurij Tyemirkanov irányításával a koncertpódiumon tudják mindezt a legmagasabb fokon nyújtani! A november 10-i szolnoki hangversenyen Csajkovszkij VT. szimfóniája, Mozart B- dúr zongoraversenye és Fro- kofjev Rómeó és Júlia című zenekari szvitje hangzik el előadásukban. A zenekari est szólistája Eliszo Virsza- ladze, a fiatal, s rendkívül tehetséges grúz zongoraművésznő lesz. Egyed Ferenc Újabb MSZBT-tagcsoportok alakultak A világ nagy zenekarai között A leningrádi filharmonikusok Szolnokon
