Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-04 / 259. szám

197S. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A jászberényi Pelyhesparti lakótelepen az ABC áruház és az általános iskola át­adása után hamarosan befejeződik az óvoda és a bölcsőde építése is Irodalmi színpadok találkozója Szombaton és vasár­nap a szövetkezeti irodal­mi színpadcik III. kelet­magyarországi találkozó­ján hét együttes mutat­kozott be Szolnokon. Szombaton a Komarov teremben sorrendben a debreceni, a szegedi, a békéscsabai, a rakamazi, a sárbogárdi, a kazinc­barcikai. s végül a szol­noki színpad tagjai lép­tek oódiumra. A házi­gazda „Híd” együttes Varga Károly „Ezen mú­lik” című műsorát mu­tatta be nagy sikerrel. A hagyományoknak megfe­lelően úi összeállításuk is társadalmi Droblémák- kal foglalkozik — a kar­rierizmussal, a bürokrá­ciával, s a protekcióval. A találkozó második napján szakmai tapasz­talatcserére került sor, ahol a főszerepet már a zsűri játszotta, melynek elnöke Debreceni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője volt Igaz hittel, szép szóval Országos szavalóverseny Martfűn Vaoápmn immár ötödik alkalommal ren­YuoűgE’U^i dezték meg Martfűn a Tisza Cipőgyár művelődési központja és a Nép­szava kulturális melléklete: a Szép szó kö­zös, országos szavalóvarsenyét. Az évek során már bebizonyosodott, hogy a martfűi versenynek rangja, tekintélye van. Mindez bizonyára annak köszönhető, hogy a hagyományos november eleji fesz­tivál nagyszerű eszmét szolgál. A verseny- kiírásban megfogalmazott cél olyan forra­dalmi és munkástémájú versek felkutatása és magas szintű bemutatása, melyek meg­győző erővel ábrázolják a forradalmat va­lamint a munkásember harcát, a munka szeretedét és emberiormáló erejét... Ügy vélem, ehhez a versenyhez Martfű­nél keresve sem találni ideálisabb helyet. Karnyújtásnyira a híres Tisza Cipőgyártót egy olyan művelődési otthonban, melyet épp a munkásművelődésben betöltött ki­emelkedő szerepéért a közelmúltban tün­tettek ki „Kiváló” címmel... Nos, a mű­velődési otthon dolgozói ezúttal is kitettek magukért. A szavatokra és a közönségre reggeltől estig tucatnyi program várt. Ha belefáradtak a vensmondásiha, a vershall­gatásba akkor megnézhették Dévényi János SZOT-díjas ötvösművész kiálk'tását, beül­hettek Dinnyés József „daltulajdonos” nagyszerű rruL ?rára és még sorolhatnánk tovább... Ez a martfűi vasárnap a tartal­mas művelődés és az okos szórakozás ki­tűnő példája volt. De kanyarodjunk csak vissza a verseny­hez, hisz a középpontban mindvégig ez ma­radt. Nyolcvankilenc (!) versmondó érke­zett Makóról és Zalaegerszegről, Tatabá­nyáról és Nyíregyházáról, Kalocsáról és Bu­dapestről, s ami még nagyobb öröm: Mart­fűről, Rákóczifalváról, Szolnokról... Volt köztük üzemmérnök, kőműves, szövőnő, pe­dagógus, főiskolai hallgató, mozdonyvezető, laboráns — egy statisztikus is elszédül, annyiféle hivatás megszállotja találkozott itt. Valami azonban közös volt a nyolcvan­kilenc versmondóban. A szép vers, a szép szó szeretete hozta őket Martfűre — felál­dozva pihenőnapjukat, sőt az utazás miatt sokan a szombati és a vasárnapi éjszakát is... Sokan álmosan, karikás szemmel sétál­gattak a művelődési otthon folyosóin — ám mikor pódiumra szólították őket, eltűnt a fáradság. József Attila, Ady Endre, Nagy László, Garai Gábor, Benjámin László ver­seit hittel, tűzzel szólaltatták meg. így hát a zsűri vált a legnehezebb hely­zetben, pontosabban* a zsűrik. Nem, ne gon­doljon a kedves olvasó sajtóhibára, két zsű­ri bíráskodott... A szakmai zsűri mellett idén először ott ült egy háromfős társadal­mi zsűri is, melyben mindhárom résztvevő szocialista brigádvezető volt... A munkás­ember életéről, harcáról, a munka szerete- téről, emberformáló erejéről szóltak a ver­sek, az ő véleményűkre — gondolták jog­gal a rendezők — érdemtes odafigyelni. S lám, az ő döntésük született meg a leghamarabb. A három brigádvezető egy­aránt Turza Irén versválasztását, előadás­módját vélte a legjobbnak, a leghatáso­sabbnak. Külön érdekesség, hogy díjazot- tuk velük együtt a Tisza Cipőgyárban dol­gozik ... fi *70!? itt ní zsűri választása a tatabányai H ötflÜlilUiTóth Erzsébetre esett. Második helyen a zalaegerszegi Móka János, a har­madikon pedig a szolnoki Trömböczky • Pé- temé végzett, míg a három különdíjat a tatabányai Farkas Róbertttek, a rákócziűj- falui Modok Juliannának és a szentesi Truczán Péternek jutott. A jók közül ők voltak a legjobbak, ám szívünk szerint díjat érdemelne minden résztvevő, sőt minden rendező is. a ,.1«^' H. D. G/émanfdipSomával A Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetem Tanácsa 1975. október 29-én nyilvá­nos, rendkívüli ülést tar­tott, amelynek egyetlen na­pirendi pontja volt: a jubi­leumi vas-, gyémánt- és aranydiplomák átadása a 65. 60. 50 évvel ezelőtt végzett orvosoknak, gyógyszerészek­nek. A gyémántdiplomát 16- an kapták, köztük dr. Kuthy Elek tiszafüredi orvos. A most 84. évében járó, ma is fiatalos, friss gondol­kodású doktor élete 1920- tól — az előző háborús évek­ben katonaorvos volt — el­választhatatlanul egybeforrt a tiszafürediekével. Orvosi pályáját azzal az elhatáro­zással kezdte, hogy falusi orvos lesz. A vállalás nehéz­ségét és nemességét jól is­merte. hiszen nagyapja és édesapja is falusi orvos volt ö így vall életéről: — A Kuthy orvosdinasz­tia története a múlt század eíső felére nyúlik vissza. Nagyapám 1834-ben, édes­apám pedig éppen száz éve, 1875-ben szerezte meg or­vosi diplomáját. Három nagybátyám szintén orvos volt. Ez meghatározta az én érdeklődési körömet is. — Tiszafüreden 1933-ig egyedül voltam orvos, nem túlzás, ha azt mondom, hogy a falvak egészségügyi ellá­tottsága a múlt századi szín­vonalon állt. Tömegesen fordultak elő olyan beteg­ségek, amiket ma már csak szakkönyvekből ismerünk. Volt olyan ősz, hogy tizen­öt tífuszos volt a faluban, de rengeteg gümőkóros, dif- tériás beteget is kezeltem. És a legveszedelmesebb gyermekbetegség a torok­gyík is gyakran szedte ál­dozatait. Sok esetben már csak légcsőmetszéssel lehe­tett a gyerekeken segíteni, ami valójában klinikai kö­rülmények közé való műtét, de bizony „az utolsó előtti pillanat” kényszere miatt sokszor el kellett végeznem. — Én voltam a környező tanyavilág orvcea is. Lóhá­ton, szekéren jártam a tá­voli helyekre. Fogat húztam, szülést vezettem lámpafény mellett. Mikor jutott időm az önképzésre? A magyar és a német nyelvű orvosi lapo­kat sokszor ide-oda szeke- rezve olvastam, aztán éve­ken keresztül a szabadság- időm rovására továbbkép­zésre mentem. Főképp az új gyógyszerkészítmények meg­ismerése miatt. — Ezekről az időkről he­tekig lehetne mesélni. Az emberekről külön, hiszen alig van Füreden olyan csa­Ol zöld övezete k Az idén november elsejé­vel kezdődött Szolnokon a fásítási idény. December kö- zeoéig összesen 7 ezer dísz­fát ültetnek el. legtöbbet az Ugarban, a téglagvár kör­nyékén, és az Abonyi út két oldalán. A munka könnyíté­se érdekében az útfenntartó üzem gépekkel kiássa a göd­röket, csuoán az elültetésben kell segédkezni Társadalmi munkára az útfenntartó üzemnél lehet jelentkezni személyesen, vagy a 13—214 számú telefonon. A város lakói saját környezetüket fásíthatják. Csoportosan, a tanácstagok, vagy a tömeg­szervezetek megbízottjainak irányításával igényelhetnek fákat az útfenntartó üzem­nél, amely helyszínre szállít­ja a növényeket és szakmai tanácsokat is ad. A tanács tovább folytatja a már megkezdett földlabdás fák elültetését a város kü­lönböző pontjain. Tovább erősítik a Széchenyi lakóte­lep északi részét és a déli ipartelepen levő görbeéri csatorna környékét. A város üzemeiben és vállalatainál is lehetőség nyílik arra, hogy fásítsanak és zöldövezetet lé­tesítsenek. Ékre már vannak követésre méltó példák, a MEZÖGÉP-nél, a Vegyimű­vekben, vagy a KPM gépja­vító bázisán. íád, amelyikből valaki ne fordult volna meg nálam. Még mostanában is gyakran megállítanak az utcán: „Em­lékszik doktor úr, amikor...” és mindig következik egy történet. Kuthy doktor 1970-ig gya­korolta hivatását, aztán már nyugdíjasként 2 évig az óvo­da orvosa volt. Ezalatt tulajdonképpen átélte a hu­szadik századi gyógyászat nagy változásait... — Előttem zajlott le a magyar egészségügy soha nem remélt méretű átala­kulása. Olyan védőoltások, szűrővizsgálatok, új gyógy­szerek vannak, és olyan az egészségügyi hálózat, ami­lyenről valamikor álmodni sem mertem. Ki kell egészítenem dr. Kuthy Elek szavait: nem­csak „előtte” zajlott le á „magyar közegészségügy 6oha nem remélt méretű át­alakulása Tiszafüreden”, ha­nem odaadó, orvosi esküjé­hez hűen végzett munkája segítségével. St J. Rokonaink kutatóia E tájban gyökerezett, in­nen szökkent törzse magas­ra, nőttek ágai a négy világ­táj felé! De elég a képes be­szédből. Németh Gyula pro­fesszor 1890 november 2-án született Karcagon. A helyi elemi iskola és gimnázium legjobb tanulójának gyer­mekkori jóbarátja voltGyőr- ffy István, a későbbi nagy néprajztudós. Együtt bön­gészték, ízlelgették a kun nép egyik közeli rokonának, kazáni — tatár népnek a nyelvét. Németh Gyula, már hatodik osztályt végzett di­ákként Istambultoa utazott, majd Kis-Ázsiába és a Krím­be. És következett az Eöt­vös Egyetem: tanulmány­utak, publikációk. Nevét már éltkor elismeréssel em­legették itthon és külföldön. Később az egyetem prpfesz- szora lett, könyvei, tanulmá­nyai jelentek meg a világ minden táján. Fényes tudo­mányos és pedagógusi pályát futott be: elmélyült tudomá­nyos munkája mellett meg­állapította a világ egyik leg­első turkológiái iskoláját, s itt nevelte a legjobb tudó­sokat. Igen fiatalon lett a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja, majd az egyetem dékánja, rektora is, 1948-ban a Kossuth-díj I fokozatával tüntették ki. Kétszer nyerte el a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Számos kül­földi kitüntetést, elismerést kapott. Közben azonban szü­lőföldjéhez, Karcaghoz és a Nagykunsághoz mindig hű­séges, szeretetteljes viszony fűzte. A szülőföld sem fe­ledi: nagy fia, Németh Gyu­la professzor most ünnepli 85. születésnapját. K. L. Tét: az egészség — Hát persze, hogy mo­zogni kell, sétálni, kocogni, kirándulni, tornászni... Mond­ja is minden értelmes ember, hogy mi mindent kellene tenni az egészség érdekében, hiszen, tisztában van a civi­lizációs betegségek súlyos következmény eiveL Mondja — aztán nem tesz semmit. Részben a maga hi­bájából, részben másokéból. A kifogások A legfőbb kifogás az idő­hiány. Jóformán nincs ember akinek a napi nyolc óra munka után már ne lenne tennivalója. A háztartásban, a ház körül, és akad egy kis fusizni való is. Szórakozás­ra, tévé-nézésre is alig jut idő. A másik általános kifogás* „Mozogjanak, sportoljanak azok, akik egész nap ülnek. De én lejárom a lábamat, kemény munkát végzek... Ezek után még elmenjek futkározni?” Aztán még egy magyarázat: „■Mozognék, sportolnék’ de nincs hol __" „ 200 mínusz életkor** Nincs rá idő? Dehogy nincs! A svéd östrand pro­fesszor aki élettani kutatá­sainak keretében elsősorban a mozgás és az egészség ösz- szefüggéseivel foglalkozik, bizonyítja, hogy az infark­tust minden ember el tud­ja kerülni, ha naponta csak egy negyed órát szán a moz­gásra. Mindegy, hogy mit csináL Fut a parkban, vagy gimnasztikázik a lakásban, a lényeges, hogy egyetlen nap se maradjon ki, és minden esetben olyan intenzív le­gyen a mozgás, hogy a csúcsponton a pulzus elérje a „200 mínusz életkor” értéket. Magyarán, hogy amikor a negyedórás, egyre fokozódó iramú otthoni torna befeje­ződik, a negyven éves ember szívverése például érje el a percenkénti 160-as (200—40) ritmust. Persze, nem annak ajánlja ezt a professzor, aki éppen most kezd megbarát­kozni a mozgással. Fokoza­tosan kell elérni ezt a fokot, östrand állítja és az élettan kutatóinak tekintélyes része egyetért vele, hogy ezzel a módszerrel nemcsak az in­farktust lehet megelőzni, ha­nem általában a keringési rendszer betegségeit is. Napi negyed órája pedig minden­kinek vanl Am a fizikai munkát vég­zők számára is ugyanúgy szükséges a mozgás, mint az ülő foglalkozásúaknak. A munka ugyanis általában egyoldalú mozgás. Aki gyár­ban vagy a háztartásban dolgozik, anak friss levegőre van szüksége, aki mondjuk, egész nap kapál, annak fel­tétlenül meg kell mozgat­nia a munka közben kevés­bé, vagy egyáltalán nem mű­ködő izmait. Marad a „nincs hol __”■ S ajnos, valóban marad. Mert tényleg nincs hol. Ha az il­letékes sportszervekhez for­dul az ember, nem tudnak mást ajánlani, mint a turisz­tikát, az otthoni tornát, a ko­cogást. Ez mindenki számá­ra elérhető. De mit tegyen az, aki mozogna, sportolna szívesen, de úszni, teniszez­ni, tollasozni, asztaliteni­szezni, evezni, vitorlázni sth. volna kedve? Az az igazság, hogy a sportegyesületek 30—40 éves emberrel nem hajlandók fog­lalkozni, sőt még a fiatalok töbségével sem. Csak azok­kal, akik nagyon tehetségesek és vállalják a manapság szokásos edzés iramát, nagy mennyiségét. De legalább a pályáikat nyitnák meg bizo­nyt» napokon! Nagy tévedés Igaz, nem mehet maholnap mindenki vitorlázni, síelni, teniszezni. De, hogy gond legyen egy lábtenisz, vagy tollaslabda partit lejátszani..! És ezért nem az OTSH-t kell hibáztatni, hanem a helyi szerveket. Mert ha felépül egy lakótelep, és ott legfel­jebb a legkisebbeket elégí­tik ki néhány játszótérrel, akkor a város a hibás. Ha valahol megelégszenek azzal, hogy erdei tomapályát épí­tenek és úgy vélik, ezzel megoldották a lakosság spor­tolási lehetőségeit, nagyot té­vednek. Eljutottunk odáig, hogy ál­talában elismerik a sporto­lás fontosságát De ez még nem igény. Az Egészségügyi Felvilágosító Központ és sok hasonló más propaganda szervezet feladata lenne igénnyé formálni ezt a fel­ismerést, amely egyre köny­nyebben jelentkezik majd. Nem elég az a központi in­tézkedés, hogy minden me­gyeszékhelyen épüljön uszo­da, hogy létesüljenek edző- csarnokok, atlétikai pályák. Ennél sokkal több kell: az hogy a helyi szervek össze­fogásával, társadalmi segít­séggel különféle kispályák létesüljenek, hogy megnyílja­nak a sporttelepek, az ed­zőtermek, hogy ne tekint­sék „urizálásnak” a teniszt a sízést, a vitorlázást, az evezést, hogy valamiféle pezsgést próbáljanak elindí­tani országszerte. Ez ugyan­úgy feladata a tanácsnak,' mint a Népfrontnak, vagy a KISZ-nek, a szakszervezet­nek, vagy a vállalatnak, a téesznek, és a helyi sportve­zetésnek. Mert a tét rend­kívüli: a lakosság egészsége. Zsolt Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents