Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-30 / 281. szám
Ur SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. november 30. A 175. SZÜLETÉSNAPJÁRA A mai Vörösmarty Az igaza nagy költők örök élete és örökélete: a mai nap. Ami nem múlik ei a huszonnegyedik órával, hanem mindig újrakezdődik az éjek fordulóin. Az élő, eleven élet: mindig jelemidő. A költők és műveik életében: ez a halhatatlanság. Vörösmarty Mihály százhetvenöt évvel ezelőtt, 1800. december 1-én született. Mégis, úgy érezzük, legszebb alkotásai a mai naphoz szólnak, a mai napon szólalnak meg. Ez a költészet legnagyobb titka. Mi a titka Vörösmarty halhatatlanságának ? Az ifjú Vörösmarty — Börzsönyben és Bcxnv- hádon — szívesen vette vállára vadászpuskáját, örömmel bolyongott a természet lágy ölén. Barangolás közben rácsodálkozott a táj szépségűéire. Akkor már, néhány irodalomkedvelő szomszéd és barát unszolásának engedve, verselgetett is. A természet közveHsnüiL, s őszintén átélt szépsége jelent meg verssoraiban. Ez az őszinteség, ami az átélt élményben az ösztönző kíváncsisággal párosult, repíthette őt — tovább! Egyre többet akart látni Többet, mint amennyit a szem a látóhatár végletei közé befogni képes. Nem a szemével vizsgálódott hát tovább, hanem töprengve, gondolatokban. Filozófiát tanult, hogy minél messzebbre s minél mélyebbre láthasson. Ez a tekintet már a természet legnagyobb csodáját, az embert kereste. Az ember gondjait kutatta. A méltó emberi ..élet feltételeit, lehetőségeit, akadályait bogozta. Jó iskola volt ehhez a jog is amit tanult. E amit szembe állíthatott a tapasztalt jogtalansággal. A férfivá serdülő Vörösmarty nem véletlenül kezdett nagy hősi époszba: a honfoglalásról. A Zalán futása: a régi dicsőség valóra váltásának sürgetése, víziószerű, múltba vetített, zaklatott álomkép egy új, s végső honfoglalásról. Így válaszolt a maga korának nemzeti s társadalmi kérdéseire. A jelent a történelemhez, a történelmet a jelenhez közelítette, hogy a „mai nap” történelmi méretűvé és értékűvé válhassak. Ez az, amit manapság, egyetlen s oly szép szóval elkötelezettségnek nevezünk. Innen útja egyenesen vezetett a reformmozgalomhoz, ami kettős céljával, a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás szolgálatával, irodalmunk legigazabb képviselőit is mélyen áthatotta. Vörösmarty a magyar irodalom vezéralakjává lépett elő. Politizált és írt. Írásaiban, Írásaival politizált. Ez az, amit manapság, egyetlen s oly szép szóval, közéletiség- nek nevezünk. Az elkötelezett, közéleti költő — Vörösmarty — eközben : egyre inkább kitárulkozott. Míg a Szózatban (1838) egy nemzet nevében mondott imát egy egész nemzetnek, addig a Guittenberg- albumba című tizennégy soros, másik remekművében (1840) már emberiség-szintű harci programot hirdetett. A nemzettől így jutott ed«, a nagyvilághoz, s a nagyvilágban így találta meg helyét, feladatát nemzetének. De nemcsak a nagy tömegek sorsát kutatta, látta s vállalta, hanem belebodyan- gotf az egyén lelkének rejtelmeibe, az „általános emberi” problémák szövevényeibe is. Egyetlen, bár nagyon nagy szerelem, ami 1843 tavaszán házassághoz vezetett, — szállté a Meren- gőhöz című, máig utolérhetetlen irodalmi gyöngyszemet; ennek filozófikus mélységei a költői kifejezés szépségeivel vetekszenek. Melyik a több s a nagyobb benne? Ezen el lehet gondolkozni. Mint ahogyan azon is: benne a gondolatok attól szépekés nagyok, hogy érvényesek a „mai napra” is. Íme a nagy titok: a költői nagyság, a költészet hatalma. És még nem is szóltunk a legszebb magyar elégiáról, a Kis gyermek halálára című remeklésről. Sem a Pétiké című tréfálkozásról, ami már-már a népdalok mélységeiig hatol. Sem a Gondolatok a könyvtárban című filozófiai költeményről, ami a kultúrával való visszaélés ellen a több kultúra zászlaja alatt kívánja megvívni csatáját: „küzdeni Erőnk szerint a legite- mesbekért”. Nem is szólva A vén cigányról, ami az 1848-as magyar polgári forradalom és nemzeti ' szabadságharc vérbefojtása után, a krími háború kitörésekor, az új- raneménykedést zengte, vészesen- viharosan, nemcsak európai, hanem világméretű hangerővel és érvénnyel is. És nem szóltunk még Vörösmarty drámáiról 6em. Pedig nem véletlenül éli életét ma is a Csongor és Tünde, amiben a szépséges történet e gyönyörű feldolgozása szintén átvezet a nemzeti problémákra keresett választód az emberi boldogságkeresés magasztosan fed- tárütkozó régiódba. Látjuk; látnunk is kell: Vörösmarty akkor sem hozakodott magánügyeivel olvasói elé amikor magáról írt. Mindig magáról irt. De mindig a maga korának, a maga korához szólt; átélve azt teljesen, együttérzőn és edőre- lendítőn. Ezért érezheti őt magáénak mindenik kor. Ez az igazi korszerűség. S ez: a korszerűség halhatatlansága. — Vörösmartyt — méltón — megsüvegelte kora. Vörösmarty előtt — méltón — fejet hajt az utókor; megrendültén, ámulattal és tisztelegve most is születésnapján. Simon Gy. Ferenc Új könyvek Az Akadémiai Kiadó új könyvei között több érdekeset találhat az olvasó. Domokos Péter hézagpótló műve. Az udmurt irodalom története. A Sorsdöntő történelmi napok most indult sorozatának második kötete A mohácsi csata, Szakály Ferenc tollából. A Neveléstudomány és társadalmi gyakorlat sorozatban látott napvilágot Szebenyi Pétemé munkája, a Gimnazisták életideálja. A Gazdaságtörténeti értekezések legújabbja Gyimesi Sándomé: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. A Kortársaink sorozat legfrissebb kötete Sánta Ferenccel és éleművé- vel ismertet meg. Vasy Géza értő kalauzolásával. Fontos nyelvtudományi értekezés Hadrovics Lászlóé, Szavak és szólások címmel. Ismét kapható az első kiadásban oly gyorsan gazdára talált Magyar Értelmező Kéziszótár, amelyet az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkaközössége állított ösz- sze. A Magyarország tájföldrajza most megjelent harmadik kötete a Kisalföld és a Nyugat-magyarországi peremvidék jellegzetességeivel ismertet meg. A Corvina Kiadó érdekes tanulmánykötetet jelentetett meg Hajdú Péter szerkesztésében Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai címmel. A művészet kiskönyvtára új sorozatának első kötete Kam- pis Antal munkája, a Braque művészete. Az Európa Könyvkiadónál látott napvilágot Jorge Ama- do külföldön már nagy sikert aratott regénye, a Gabriela, szegfű és fahéj (Egy brazíliai város történetéből). A modern könyvtár két új kötete. Vlagyimir Amlinsz- kij Hazatérés című kisregénye. illetve Clément Lépi- dis: A leszboszi tengerész című kisregénye, önéletrajzi regény a Zöld volt az isten, az Oroszországból Dél- Amerikába kivándorolt realista író, Jósé Chudnovsky tollából. A világirodalom remekei mostani hatodik sorozatában jelent meg a klasszikus olasz író. Alessandro Manzoni kétkötetes nagy regénye, A jegyesek. Oszip Mandelstam verseiből ad jól sikerült válogatást a Csillapíthatatlan szavak című kis kötet, (KS) Barabás Miklós olajfestménye VÖRÖSMARTY MIHÁLY: II Guttenberg-alhumba Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha háromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorít pórnép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És álmodozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával És eget ostromló hangokon összekiált, S a zajból egy szó válik ki dörögve: „Igazság!" S e rég várt követéi végre leküldi az ég : Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. (1840) A gépész keze fejével széttörölte szája fölött a bajuszát, aztán odaszólt csendesen a fűtőnek: Vigyázz a tűzre! Nem volt ebben semmi különös, napjában többször is kiment a kazánházból néhány percre, s a hajó éppúgy úszott a vízen, a kapitány fönn állt a parancsnoki hídon, a kormányosok a fülkéjükben, nem volt semmi hiba. Most azonban nem a konyhába nézett be a gépész, ahol mindig volt egy falat hús. ha megéhezett, s egy korty konyak, ha megkívánta. Most nem maradt lenn a hajófenékben, felment a napsütötte fedélzetre, mint a nászutasok vagy az unatkozó angolok a luxushajókon. Most a korlátra támaszkodott, mintha nem is gépész lett volna, akinek a helye lenn van a mélyben, s csak nézte a tengert, a hegyeket, amint szürke sziklákkal és apró, karszti erdőkkel a partot szegélyezték, míg a sirályok oly élesen röppentek fel, s oly váratlanul csaptak le azután. mint egy halk sikoly. A kapitány letette távcsövét, és a korlát felé fordult. „Mit akar ez a gépész?” — kérdezte magában. Még nem kiáltott le neki, csak nézte döbbenten, mint aki valami rettenetes dologtól fél. Mintha azt várta volna, hogy a hullámok közé vesse magát a gépész, mint aki egyszerre megunta az életét. Á gépész azonban csak állt mozdulatlanul és szemmel láthatóan elrévedve, csak állt a kék ingében, melynek szakadt volt 'az egyik ujja, állt kormos arccal. ahogy oldalról szemmel tartotta a kapitány, s gyér hajába szelíden kapott bele az enyhe szél. Az este együtt pókereztek, semmi baja se volt. Megitta a szokásos adag rumot, aztán elment aludni. Talán odahaza nincs valami rendbe nála! Van egy leánya, sa lányának egy udvarlója, akiről a gépész hallani sem akart. Ezen búsulna most? Emiatt lett neki egyszerre szűk a gépház? Mert alapjában véve jó kedélyű fickó volt, nem csinált semmiből különös gondot magának, harminc éve élt a tngeren, úgyhogy csak a téli hónapokban került haza egy kis időre. Esténként pókerezett, nappal a gépházban állt, Herceg Dános: mert éjszakára a fiatalabb gépész váltotta fel, harminc év alatt nem volt vele semmi baj. Az éles napsütésben most valahogy egészen furcsán festett abban a kék gépész- ingben a korlátnál állva. A kapitány csodálkozva vette észre, hogy a tarkója kopasz. Csodálatos! Naponta együtt vannak, s ő ezt nem látta eddig. És milyen görnyedt és öreges, ahogy megereszkedett izmokkal áll! Ó ez korántsem az a hangos és magabiztos ember, akinek eddig ismerte, hosszú esztendők óta tartó közös szolgálatuk alatt. — Te — fordult a fiatal segédtiszthez —, állj csak a helyemre, lemegyek kicsit a fedélzetre. — S a fiú fütyü- részve nézett utána, hogy mi ütött az öregbe, a kapitányba, mit akar a fedélzeten? Talán a matrózok munkáját megy ellenőrizni ilyen szokatlan időben. Lábujjhegyen osont a kapitány, mint a tolvaj. Lélegzete elszorult, homlokán verejték gyöngyözött. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor észrevétlenül a gépész háta mögé ért — Mit nézel, pajtás, ezen az unalmas vízen? — szólalt meg csendesen, s szelíden megfogta a karját — Én látni se szeretem! A gépész nem fordult hátra és nem felelt mindjárt. A kapitány is szótlanul állt, elengedte a karját és arra gondolt, hogy mégis odahaza történhetett valami, amiért ennyire búsulásnák adta a fejét a gépész. A lányával, a feleségével... Vagy talán rosszullét fogta el hirtelen? Szédült volna odalenn a zakatoló gépek között, s ezért jött a fedélzetre? — Érdekes — szólalt meg akkor a gépész, és megfordult s furcsán mosolygott —, az olajfák már elvirágzottak, a pineák fjedig egészen megszürkültek ebben a nyárban! A kapitány nem felelt. Mit is mondhatott volna erre. hiszen nemcsak a tengertől, a tájtól is megcsönvörlőtt, ha n partok közelében jártak. Igen; gondolta aztán, forró nyár volt az idén, s a nagy meleget a fák se bírják, nemcsak az ember! — De a sirályok azért fáradhatatlanok — tűnődött tovább együgyűen a gépész, mint akinek újdonság a tenger. Vagy csak úgy, mintáid nagyon régen látta. — Könyörtelenül csapnak le a kis halakra! Ök nem változtak! Ilyenek voltak akkor is, amikor hajóra kerültem! Harminc éve lesz az idén! — Nem baj! — nevetett kényszeredetten a kapitány és a hangja rekedt volt. — De azért elnyerem tőled estére az üveg bort, nyugodt lehetsz! Azzal el is indult, lassú léptekkel, látszólag egykedvűen, fel a parancsnoki hídra. Attól félt, hogy a gépész visszafordul, s ő nem bírta volna elviselni most a tekintetét. De az csak állt egy ideig még, nézte a szép. ragadozó madaraikat, a fehéren izzó sziklákat, az esüstös fákat, s aztán mosolygósán és csendesen visszaballagott a hajófenékre. Odafenn pedig közömbösen nyújtotta át a látcsövet a fiatal segédtiszt a kapitánynak. De az előbb a zsebkendőjét húzta elő. megtörölte a szemét, s csak akkor nézett messze-messze a végtelen vizen. Megy a hajó
