Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-21 / 273. szám

1975. november 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 LMáSULTÚRI Kényelem, szépség otthonunkban Egy rosszul választott fal­szín, egy kellemetlen tapin­tású bútorszövet, terítő vagy rossz konstrukciójú szék, pis­lákoló íróasztali lámpa nemhogy megnyugtatná az egész nap borzolt idegeket, de látszólag ok nélkül — fe­szült hangulatot okoz. Sok esetben pedig egy hangula­tos szőnyeg, néhány színes terítő, puha párna meghitté tehet egy barátságtalan sar­kot., Ma már folyóiratok, könyvek, szakemberek százai foglalkoznak a lakásberende­zés legcélszerűbb, és pszicho­lógiailag is legmegfelelőbb megoldásaival, s a kiegészí­tő műtárgyak, iparművésze­ti-, képzőművészeti alkotá­sok szín-, formavariációinak kellően illeszkedő kiválasztá­sával. Általában a legna­gyobb probléma: milyen bú­torhoz milyen kerámia, tex­tília illik? S ha színes az új lakás szőnyegpadlója; mi­lyen legyen a megfelelő kárpit? Áruházainkban, a bútor­boltokban, sőt a Népművé­szeti-Háziipari, valamint a Képcsarnok "Vállalat üzletei­ben is az alkalmazottak készségesen segítenek a ta­nácstalan vásárlóknak. Ám minden lakás más, hangula­tát, lehetőségeit elsősorban a benne lakók ismerhetik. És hogy ki-ki miként választ, azt mindenképp az egyén ízlésének fejlettsége dönti el. Ez pedig ugyanúgy ala­kítható, mint a lakáskultúra egyéb készségei. Eszköze pe­dig semmi más, mint minél több kiállítás, ismeretter­jesztő film, előadás megte­kintése, a színek, formák har­móniájának befogadása, sze­münk, esztétikai érzékünk rendszeres szoktatása, neve­lése. A különböző művelődési intézmények, a múzeumok, a Képcsarnok Vállalat rend­Évüzedek óta a legna­gyobb magyar Byron kiadást teszi közzé az Európa Kiadó, amelynek téli könyvvásári kínálata gazdag az új köl­tészeti kiadványokban, re­gényekben és esszékben is. Byron, a máig ható angol romantikus költő-forradal­már válogatott műveinek két kötete — csaknem 1400 ol­szerespn rendez ebből a cél­ból iparművészeti, a lakás- kultúra fejlesztését szolgáló bemutatókat. Jelenleg me­gyénkben Mezőtúron láthat­ták a látogatók a Fonalne­mesítő és Szőnyegszövő Há­ziipari Szövetkezet „Szőnyeg a lakásban” címmel rende­zett kiállítását, amely a me­zőtúri szövetkezet különböző nemes mustrájú és techniká­val készült textiliáit mutatta be érzékeltetve a szemet gyönyörködtető darabok funkcióját is. A Kordováner János iparművész tervezte „túri” típusú padló- és fali­szőnyegek, a különböző cso­mózás^ magyar perzsák va­lóban díszéül szolgálhatnak lakásnak, intézménynek egy­aránt. A Mezőtúron látott sző­nyegek mellé gondolatban óhatatlanul kívánkoznak Nagy Gabriellának az Aba- Novák teremben kiállított nagyméretű, gazdag színkul­túrájú mázzal készített pad­lóvázái, gyertyatartói, edény- együttesei. Egy pasztell szí­nű, ritka csomózású perzsa a falon, alatta egy alacsony, barnás-sárga színű kerevet, előtte esetleg egy fehér bá­ránybőr és Nagy Gabriella vörösaranyban játszó hatal­mas vázája és lapos tálja fagyai gallyakkal, néhány szem dióval, almával. Ké­nyelmes, esztétikus, s ami fő itt Szolnokon, Mezőtúron is beszerezhető. Nem lehet mindegy senki számára sem, milyen az a környezet, ahol életének je­lentős részét éli, amelyet otthonának nevez. Kicsit na­gyobb figyelemmel, nyitott szemmel és rendszeresebben látogatva az éppen e célból rendezett kiállításokat min­denki könnyen rátalálhat a legmegfelelőbb bútorra, iparművészeti kiegészítőre. —em— dalon — lírai verseit, sza­tíráit, drámáit és elbeszelő költeményeit, valamint Don Juan című eposzát tartal­mazza. A modem irodalom új termésében figyelmet érde­mel a kolumbiai író, Garcia Marquez három kisregényét tartalmazó Baljós óra című kötet, áz Égtájak 1975. cí­mű könyv. Új tv-filmeket forgatnak A kővetkező napokban számos új tv-film forga­tását kezdik el a stúdi­ókban. A 133. nap cím­mel a Tanácsköztársaság utolsó napjáról, készíte­nek összeállítást. A film, amelyet Grósz András szerkeszt, korabeli do­kumentumokra, fiknfel- vételekre, fotókra épül, s megszólaltatja 1919 ve­teránjait is. A 30 év irodalmát be­mutató sorozatban Sar- kadi Imre Novelláit je­lenteti meg a Szépiro­dalmi Könyvkiadó. Eh­hez kapcsolódva a tv fel­dolgozza a szerző „Hor­tobágy” című drámai tör­ténetét, valamint a köny- nyedebb hangvételű „Házasságközvetítő” cí­mű karcolatét is. Két színpadi mű, Sza­bó Lőrinc „A szökevény” című egyfelvonásosa és Krúdy Gyula „Zoltánka” című színműve „A sas meg a sasfiók” címmel kerül a nézők elé. A kö­zös cím onnan ered, hogy a Szabó Lőrinc-mű főhőse Petőfi Sándor, Krúdy alkotása a köl­tő fiáról, Petőfi Zoltán­ról szól. Szabó Lőrinc egyfelvonásosához az utolsó, végzetes nagy csata előtti éjszakán Petőfi egy parasztházba vetődik. A háziakkal be­szélve, vitatkozva rend­kívüli tömörséggel sors­kérdések vetődnek fel, amelyekből kiérződik Pe­tőfi sorsának tragikus végzetszerűsége, a köz­katona halálra szántsága éppúgy, mint a tragikus közöny, amely körülve­szi. A Krúdy-műben a géniusz apa, Petőfi Sán­dor nyomasztó árnyában felnövő fiú, Zoltánka 6orsát követhetjük nyo­mon. A tudományos-fantasz­tikus irodalom egyik népszerű művét. „Az orc­hideák bolygójá”-t Raj­nai Andráis rendező irá­nyításával veszik film­szalagra. A mű az elké­nyelmesedés, korunk egyik legfélelmetesebb betegsége ellen emel szót. A történet egy tá­voli bolygón játszódik, ahol a szereplők különc® kalandokat élnek át. Byron válogatott müvei Megtalált mindennapok 2. Régi ismerősként járok a mezőtúri művelődési köz­pontba, jó pár éve már, ami­kor még a köznyelv egysze­rűen ,,kultúr”-nak mondta. A „hazajárás” folyamatosságá­hoz tartozik még; jó ideig változó érzésekkel, bizo­nyosság szülte rossz véle­ménnyel koptattam az öreg ház küszöbét. Mert igaz volt: r'vn mind arany ami fény­lik... Sok mindent elárulnák az út mérföldkövei, amíg a , kultúr'-ból művelődési köz­pont lett. Nagy igényű ez a fogalom, hogy központ, — p háznak sok mindennek ele­get kell tennie, hogy rászol­gáljon a névre. A toldozott, toldozott régi épület megfiatalodott. Sok pénzébe került a tanácsnak, de megérte. Különben is ez volt az egyetlen reális lehe­tőség, hogy a városnak elfo­gadható művelődési háza lé­gyen. „Sarkosan” mondva: r.incsenbe a ménkű se üt! Egy új művelődési központ felépítéséhez tízmilliók kel­lenének, — és az öreg _ ház megifjodva, bebizonyította, hogy a kultúrpolitika nem kizárólag dologi eszközök kérdése. Vagyis: szerény adottságok közepette is köz­pont lehet a központ, és mo­dernebb épületben se mindig érzi jól magát a közösség, ha nincs miért és mi től... Az utóbbi években mindig embereket találok a művelő­dés mezőtúri hajlékában. Megnyugtató dolog ez, mert nincs szomorúbb az üres művelődési házaknál, az oly­kor tehetetlen, szakképzet- len népművelőknél, akik — tisztelet a kivételnek —min­dig „házon kívül” keresik a baiok okát. Legutóbb november első napjaiban jártam Mezőtúron. Tulajdonképpen az igazgató­nő, Molnár Sándomé mun­kahetére voltam kíváncsi. Mert nem volt nehéz „meg­fejteni”, hogy a mezőtúri művelődési központ „rene­szánsza” a nevéhez fűződik. Ugyannyira, hogy az igazga­tónő programja helyett a „ház” menetrendjét kaptam meg. A kettő elválaszthatat­lan. Íme az ünnepi hét: Kür­ti Papp László előadóestje, író-olvasó találkozó, Bergen- d.i-est. ifjúgárdisták klubest­je. a Szigligeti Színház ven­dégjátéka, kórustalálkozó, kiállítás az orosz festészet­ről, stb ..még sorolhatnánk. Nem kevesebb: huszonhárom szakkör és művészeti csoport működik. Közöttük a Petőfi énekkar. A magyar kórus­mozgalomban betöltött he­lyét nem kell méltatnom: a mezőtúri énekkar kulturális életünk egyik büszkesége le­het ... Nem akarom a fiatal igaz­gatónő szerepét lebecsülni, de misztifikálni sem ... Azt hiszem, sikerének nincs tit­ka. Hat éve irányítja a mű­velődési központ munkáját — közben főiskolát végzett — áldozatkészen, temérdek szorgalommal, megalapozott szakértelemmel. Nem haj­landó semmiféle látszatmun­kára pazarolni az erejét, ide­jét. Kerek-perec kijelentette, hogy ő a mezőtúriak műve­lődését annyira fontosnak tartja, hogy ez minden ener­giáját, tudását igénybe ve­szi. De még mennyire! Talán túlságosan is. Apró cetlik ke­rülnek elő a kézi táskájából, fontos napi feladatok, a pu- deros doboz mellől. Éjsza­kánként „ébred rá”, na, még ezt holnap el kell intéznem, meg kell csinálnom . Ismerek olyan népműve­lőket, akikből egy-egy ku­darc után úgy árad a kese­rűség, hogy rossz hallgatni. Mások a semmit is kettőnek látják, elszalad velük a ló, ahogy mondani szokták, s megelégszenek a látszatered­I menyasszra? mosolya i • Véletlenül került a ke­zembe az el­múlt napokban egy esküvői fénykép. Fotografálással is foglalkozó, régi ismerősöm nyomta a kezembe, „lásd, milyen szép a menyasszony!” A menyasszony valóban szép volt. Kedves, bumfordi kis­lány, fehér selymek és tüll- fátylak közül nézett a gép lencséjébe, olyan természetes öntudattal, amit minden ti­zennyolc éves lánynak kíván­nék. Miért is ne burkolódz- hatnék minden tizennyolc éves lány a fehér fátylak fel­hőjébe, miért ne kezdhetnék lányok és fiúk úgy az életü­ket, hogy e nagyszerű pilla­natban csak magukra figyel­jenek, ne kelljen törődniük csak azzal, ami rájuk, ma­gukra tartozik. Szeretem a fi­atal házasokat, azért kívánom nekik, hogy a maguk holnap­jára gondolhassanak. De tulajdonképpen mégsem tudtam örülni a kedves, fáty- las, bumfordi menyasszony­nak. A fényképező ismerős ugyanis rögtön kommentárt fűzött a felvételekhez. A kis­lány most érettségizett, a fiú autószerelő, de azt az emele­tes, villogóan sokszobás házat — ahol az erkélyen az ünnep­lő ruhás, fiatal pár integet — a szülők építették számukra. Megtehették, telik rá, éjt- nappallá téve dolgoznak a termelőszövetkezetben, a ház­tájiból is kihozzák, amit le­het, magukra nem költenek, eddig szinte csak azért éltek, hogy elindíthassák a gyere­keiket. Ha csak a sugárzó, fehér- fátylas kislányt látom, eszem­be sem jut, hogy ne kívánjak jószerencsét neki. Ahogy a bányászoknak, akik leszáll- nak a tárnába, a sötétségbe. Minden kipróbálatlan együtt­élés tárna, a hétköznapokat a bizalom, a megértés világító lángocskájával kell végigjár­nia mindenkinek. Ilyen, vagy olyan eredménnyel. A szo­morú válási statisztikák meg­mutatják, hogy elég sokan megriadnak, az ismeretlen­séget félelmetesnek látják, az út elején, közepén visszafor­dulnak. Ügy gondolják, a gondok sötétsége áthatolha­tatlan, egymástól várják az utat megvilágosító lámpa fé­nyét, közben elfelejtik igény­bevenni a maguk energiafor­rásait. Ezért nem tudtam mégsem örülni az emeletes villába beköltöző menyasz- szony boldogságának. Szerencsések? — nézeget­tem a képeket. A szülők meg­tehették, hogy mindent meg­adjanak nekik. Mindent? Nem hiszem. Házat, berende­zett szobákat adhatnak a fi­ataloknak, de pótolhatják-e a tárgyak a szülők élettapasz­talatát, szorgalmát, gyűjtöge­tő kitartását? Biztosan tu­dom, hogy nem. Pedig ta­pasztalat, szorgalom, kitar­tás nélkül ezek a fiatalok sem boldogulhatnak. Ezért féltem a villogón sokablakos ház lakóit. Nem kívánom, hogy személyes él­ményük legyen a régi, földes szoba-konyhákról, a petróle­umlámpákról. Elmúlt, nem rájuk tartozik, más világ van. De az rájuk kell hogy tar­tozzon: ne tartsák természe­tesnek saját körülményeiket. Ne azért integessenek öntu­datosan új házuk erkélyérőL Az érettségi után férjhez- ment, készen kapott otthon­ba beköltöző fiatalasszony boldog öntudatát csak akkor vagyok hajlandó elfogadni, ha tudja, mennyire nem a sa­ját érdeme. Ha tudja például, hogy a szülők gondolkozását átalakító körülmények is be­léért ttek az új ház falaiba. Ha ismeri azokat a fiatal pá­rokat, akik csak magukra számíthatnák, ahol nincs tá­mogató, családi háttér, csak két, önmagára utalt fiatal ember van, akik úgy döntöt­tek, együtt akarják leélni az életűket. Akik szülőkhöz szo­rulva, vagy albérletben kez­dik, mások segítsége nélkül, a választott társra hagyatkoz­va, emeletes családi ház he­lyett a közös takaró jövőjére építve. Ok vannak többen, őket tisztelem, és szeretném, ha a fehérfálylas újasszony sem felejtené el, hogy ők vannak többen. A falujukból eljövök, a sok­ágyas otthoni szobákból sa­ját otthonra kívánkozók, a falakért fillért-fillérre rakos­gatok, az egymásért mindent vállalók, az életüket együtt felépítők. Engem az ő mo­solyuk melegít. Y. E. Meteorológiai jelentés — évszázadokról Februárban virágoztak a fák KOK színházművészeti napok Megkezdődtek és novem­ber 30-ig tartanak hazánk­ban az NDK színházművé­szeti napok. Ebbői az alka­lomból a Fészek művész- klubban tegnap sajtótájé­koztatót tartottak, amelyen Kurt Löffler, az NDK kul­turális minisztériumának ál­lamtitkára elmondotta: Ma­gyarországra látogat Benno Besson vezetésével a Volks­bühne együttese. A társulat, Brecht: A szecsuáni jólélek című drámáját, Örkény Ist­ván Macska játék és Regina Weicker: a Kitüntetettek című kamaradarabját mu­tatják be. menyekkel. Az egyik típus­hoz sem hasonlít Molnámé, mert mindig a reális lehető­ségek teljes kihasználására törekszik. A mezőtúri művelődési központban — évek óta fi­gyelem — mindig olyan a „világítás”, hogy ne bántsa a közönség szemét. De a kö­zönség se mindig egyforma ám! Ehhez kell igazítani a kultúra fényét is. Félho­mályban se jó járni, de azt se szeretjük, ha valamilyen éles reflektorral elvakítanak bennünket. A vasszorgalommal dolgo­zó Molnámé ezt az iskolától kapott egyszerű közművelő­dési alaptörvényt alkal­mazza a helyi viszonyokra, és mindig azt adja a közön­ségnek, amit az jó szívvel el­fogad. Ez legalábbis a lát­szat. Valójában a művelődési ház látogatói mindig többet kapnak mint amit vár­nak. Csak és csupán eny- nvi Molnámé titka, amiben nincs semmi rejtélv. csupán helyes felismerésről van szó. A népművelés egész em­bert kíván. Bonyolult társas­játék, hiszen az alanya em­ber. Molnárné szorgalmas, jól képzett — vagy éppen most tanuló — munkatársai­val eav csapatban dolgozik. Nélkülük nehezen boldogul­nék, mondta. De velük igen. így fiatalodott az idők szelleméhez az öreg mezőtúri ház. (Folytatjuk.) Tiszai Lajos Nemrégiben helyezték örök ■ nyugalomra Réthly Antal kli- matológust, a Meteorológiai Intézet egykori igazgatóját. A 96 éves korában elhunyt kutató munkái közül a szak­emberek körén túl is érdek­lődésre tarthat számot az az utóbbi időben megjelent két kötet, amely az időjárási ada­tok óriási mennyiségét gyűj­ti össze, a legrégibbektől egé­szen addig, amikor megkez­dődött hazánkban a rendsze­res meteorológiai munka. Az Időjárási események és elemi csapások Magyarorszá­gon 1700-ig, illetve 1700-tól 1800-ig című kötetek meggyő­zően bizonyítják, hogy az idő­járás nemcsak mostanában rakoncátlankodik, hanem a régi időkben is rendkívül szei szélyes volt. 1473-ban Sopronban je­gyeztek fel téli enyheséget: februárban a mezők olyan zöldek voltak, a fák annyira virágoztak, mint máskor má­jusban. Gyulai Torda Zsig- mond kamarai hivatalnok naplója szerint 1564. őszén Bécsben meleg, szeles idő volt, és december közepén, amikor visszatért Pozsonyba, majdnem nyárias nap kö­szöntött rá. A karácsony azonban már kemény hideget hozott. Egy 500 főnyi gyalo­gos csapatból a szörnyű fagy­ban sokan meghaltak. A Soproni Krónikában fel­jegyezték, hogy „az 1609. év nagy hideggel indult. A már­cius szép, száraz és nagyon poros volt. A tavaszias idő április 3-ig tartott, aztán a szeszélyes hónap nagy hava­zást hozott; nyolc napon át tartott ez a tél a tavaszban, majd jó idő következett, csak azért, hogy 22-től ismét a tél vegye át uralmát. Ekkor vá­\| lasztottók Naedl (Natl) Lipő- tot polgármesterré, s a vá­lasztás éjszakáján olyan volt á fagy, hogy a kádban igen vastag jég képződött — írja a krónikás. Thököly Imre naplójában is bőven akad-időjárást érin­tő feljegyzés. 1676-ból szár­mazó észlelései szerint kará­csonykor a mármarosi hava­sokban „délig kemény, hideg az idő, az múlt éjszaka igen nagy dér lön; délután pedig az nap meleget sütvén olva­dót!.” 1683-ban jegyezték fel: „Ezen esztendő Jakab havá­ban (júliusban) a rekkenő nyári hévséggel tartó száraz­ság után hirtelen való sebes zápor eső lévén, annak nagy hirtelenséggel való leszaladá- sai között, reménytelen nagy sokasággal apró fekete — tar­ka békák hulltak alá a földre Tartzali és Tokaji határokon a mézes mály alatt, amelyek­nek temérdeki sokasága mi­att még a lassan mendegélő gyalog embernek is nehezen lehetett puszta földre lépni”. Ma már köztudott, hogy a békákat a viharral kapcsola­tos széltölcsér szippantotta a magasba, akkoriban azon­ban az ilyen jelenség babo­nás rettenetét okozott... A szervezett meteorológiai szolgálat rajtja előtt, 1797— 98-ban egy amatőr időjárás- jegyző így ír: „Enyhe tél, a folyók semmi jeget nem lát­tak. Február elején már oly meleg volt, mint egyébkor nyáron és a méhek jártak”. S emlékeztetőül azoknak, akik manapság panaszolják a honi időjárás szertelensé­geit: az országra vonatkozó első időjárási jellegű feljegy­zés 1009-ből való, s rögtön szárazságról, valamint sáska­járásról tesz említést.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents