Szolnok Megyei Néplap, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-14 / 241. szám

1975. október 14, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A NEB megvizsgálta Környezetvédelem leikiáltójelekkel Megnyílt új otthonában a Magyar Nemzeti Galéria Kiállítás a Szolnoki Müvésztelep történetéből Vasárnap délután ünnepélyes külsőségek között nyílt meg új otthonában, a Budavári Palotában a Magyar Nemzeti Galéria. Az ünnepségen Pogány Ö. Gábor főigazgató üdvö­zölte a vendégeket. Jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, Katona Imre, a budapesti párt- bizottság első titkára, Tóth Dezső, az MSZMP KB osztály­vezetőhelyettese, Molnár Ferenc kulturális minisztériumi ál­lamtitkár, Szépvölgyi Zoltán Budapest Főváros Tanácsának elnöke, politikai, társadalmi, művészeti életünk több számos képviselője, több budapesti nagykövetség vezetője. Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfropt Országos Tanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet. Nem Is olyan régen, ez év tavaszán, a Tiszamenti Ve­gyiművek művelődési házá­ban tartott országos vízmi­nőség-védelmi tanácskozáson hangzott el a megállapítás, hogy a világviszonylatban is elismerésre méltó vízminő­ség-védelmi rendszabályaink, gazdasági szabályozóink el­lenére sem megnyugtató a felszíni vizeink tisztaságának védelme. Ez a megállapítás Szolnok megyére is helytálló. A Kö- zép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén 1972- től 1974-ig 283-ról 330-ra növekedett a szennyvíz-ki­bocsátók száma, s az eredeti 43 ezer köbméterrel szemben több mint 51 ezer köbméter szennyvíz került folyóinkba. Ennek ismeretében indított vizsgálatot a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a KNEB munkatervének megfelelően annak megállapítására, hogy az adott kormányrendeletek nyomán mennyire biztosított a vizek tisztasága? Kilenc özem — két beruházás A népi ellenőrök vizsgála­tából kiderült, hogy a megye kilenc jelentősebb ipari, élelmiszeripari üzeme közül jelenleg csupán kettőnél tet­ték meg a legnagyobb lépést a megnyugtató megoldás felé: a Tiszamenti Vegyiművek­nél és a Pannónia Szőrme­kikészítő és Szőrmekonfek­ció Vállalat kunszentmárto­ni gyáregységében épül új, megfelelő szennyvíztisztító telep. Mások belső techno­lógiai változásokkal kívánják kiküszöbölni a víz szennye­zését, mint pl. a Szolnoki Papírgyár és a Cukorgyár. A vízszennyezés megaka­dályozására hozott kormány­rendeletek sajnos még min­dig zátonyra futnak az „ol­csóbb bírságot fizetni, mint tisztítót építeni” — elgondo­lásra alapuló manővereken. A vízhasználók szó szerint azok: használják (felhasz­nálják) a vizet, s nem gaz­dálkodnak vele. Amilyen fontos népgazda­sági igényt elégítenek ki a megye szép számban létesí­tett „steril húsgyárai”, a szakosított szarvasmarha- és sertéstelepei, olyan nagy gondot is jelentenek a kör­nyezetvédelemnek. Szakosított környezetszennyezés A belülről laboratóriumnak is beillő telepek környéke ugyanis kevésbé steril. Több tsz, állami gazdaság szako­sított telepei körül a több száz köbméter trágyalé a telep közeiében tócsákban díszük, bűzlik — s veszé­lyezteti a talajvizet. Az üzemek többsége a vi­lágszínvonalú állattenyész­tési technológia mellékter­mékét, a hígtrágyát csak fölösleges rossznak tekinti és sem a környezetvédelem, sem a hasznosítás érdekében nem tesznek semmit, pedig (legalábbis ez utóbbi) saját gazdasági érdekük lenne. Egyenlőre behatóbban csak a vízügyi szervek foglalkoz­nak vele: a mezőgazdasági üzemek szennyvízbírsága 1972-ben 82 ezer, 1974-ben már 2 millió 356 ezer forint volt Vegyszer a vízben A mezőgazdaság fejlődése ma már elválaszthatatlan a kémiai szerek alkalmazásá­tól, amelyek azonban a fel­színi vizek első számú ve­szélyeztetői is. Felhasználá­suk aránya a megyében egy­re inkább növekszik 1980-ig hektáronként 300 kilogramm foszfát és nitrát szennyezést okozó műtrágyát használnak fel és évi 1400 tonna növény­védőszer helyett 2000 tonnát szórnak ki a területre. Nem vitás, hogy több vegy­szer nagyobb veszélyt jelent vizeinkre, s ezért mindinkább fokozottan be kell tartani a vegyszerezésre vonatkozó és a vízvédelem érdekében ho­zott rendeleteket Be kellene tartani, de nem tartják. Manapság a vegy­szerezést végző üzemek meg sem kérdezik a vízügyi ható­ságot a felhasználás lehető- ségeirőL Településeink fejlettségi fokmérője egyebek közt a csatornázottság. A 126, 2 ki­lométernyi csatornahálózattal a megye országosan a 18. helyen álL Naponta 25 ezer köbméter szennyvizet ter­melünk — s ebből 7 ezret tudunk tisztítani. (A 76 tele­pülés közül hétnek van szennyvíztisztító berendezé­se.) A súlyos gondot máról holnapra megszüntetni nem lehet. Az ötödik ötéves terv­ben nagy összegeket fordít erre a megye. A tervek sze­rint 1977-ben tisztítótelep építése kezdődik Szolnokon, s az idén láttak hozzá Jász­berény, Jászapáti, Túrkeve, Kunmadaras csatornázási és szennyvíztisztítási beruházá­sainak munkálataihoz. A jászberényi szennyvíz- tisztító mű már 1972-iben sem volt megfelelő teljesítményű — azóta f mégis 500 házat kapcsoltak rá. Jelenleg csupán Mezőtúron kielégítő a helyzet. Ott ugyanis a megépült 625 köb­méteres napi teljesítményű telep tökéletesen ellátja a feladatát. Ne kibúvót—megoldást! A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elemzésére alapo­zott határozatok között sze­repel az a megállapítás, hogy a vízszennyezés megakadá­lyozására eddig tett intézke­dések nem sokat javítottak a helyzeten. A bizottság a Szolnok me­gyei csatornázás, szennyvíz- tisztítás célcsoportos beru­házásból történő megvalósí­tására tett többek közt ja­vaslatot Amellett legjelen­tősebb javaslata az üzemek­nek a szennyvíztisztítással kapcsolatos „olcsóbb fizetni, mint építeni” szemlélete el­len szól: csak az mentesül­jön a progresszív szennyvíz- bírság alól, aki véglegesen megoldotta a tisztítást A Szolnok megyében ren­delkezésre álló felszíni víz­készlet egyre kevesebbnek bizonyuk az igény pedig egyre nagyobb lesz iránta. Tisztaságának megóvása mindenkinek érdeke, s adott esetben rendeletben meg­szabott kötelessége is —erre pedig szigorúbb intézkedé­sekkel lehet és kell figyel­meztetni. I. Zs. A felszabadulás után a magyar állam hatalmas táv­lati tervet dolgozott ki a Bu­da látképét meghatározó és részben uraló királyi pa­lota romos épületének hasz­nosítására. A nagyszerű terv, ha a végleges megvalósulásnál még nem is tart ugyan, de folyamatosan realizálódik. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria újjászervezett anya­gának bemutatásával. Maga az átköltözés ténye, maga az új kiállítási lehetőség nem csupán azt jelenti, hogy a magyar művészeti anyag új környezetet kapott, hanem azt is, hogy az eddigi, a legfrissebb kutatási eredmé­nyek is a legkorszerűbb és a legtetszetősebb formában kerülnek ezután a nagykö­zönség elé. Azaz az eddigi eredmények beépítésének következményeként átérté­kelődik az egész magyar mű­vészettörténet. Sőt már át is értékelődött. Híven tükrözve a magyar múzeumok felszaba­dulás utáni művészettörténe­ti kutató és gyűjtő tevékeny­ségét. Kölcsey-szobor Álmosdon Vasárnap a Hajdú-Bihar megyei Álmosd községben felavatták Kölcsey Ferenc mellszobrát A Himnusz köl­tője gyermekéveinek egy ré­szét, 1812-től 1815-ig, az álmosdi kastélyban töltötte. Az egykori Kölcsey-házat a községi tanács múzeumnak rendezte be, most pedig Marton László szobrászmű­vész alkotásával gazdagodtak az álmosdi Kölcsey emlékek. Dr. Julow Viktor, a Debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mány Egyetem irodalomtör­ténésze emlékezett meg ün­nepi beszédében Kölcsey munkásságáról, életéről, majd leleplezte a szobrot Mindenek előtt a Kritika című folyóiratban, hónapo­kon keresztül folytatott szakmai vita tanulságait le­szűrve és felhasználva, ha nem is egységes szempontok szerint, de lesz kortárs ma­gyar galéria. Amely talán a leginkább keresett és leg­inkább hiányolt képeket vo­nultatja fel, ám csakis olya­nokat, amelyek már valami­lyen szakszempont szerinti próbát is kiálltak, S azonkí­vül a vidéki múzeumok; el­sősorban Pécs, Szentendre és Szolnok gyűjtőtevékeny­ségének eredményeként a XIX. és XX. századi magyar festészeti anyagot nem ugyanazok a képek jelentik majd, amelyek emberemlé­kezet óta függtek a volt Kú­ria falain, hanem merőben mások. Az újjászervezett állandó képtár megnyitása mellett az ünnepi programban sze­repel á Szolnoki Művészte­lep történetét Pettenkoféntől Fényes Adolfig bemutató ki­állítás, amelyet a nyáron a Szolnoki Galériában látott közönségünk Nem kis büsz­A műszaki könyvnapok megyei megnyitójára kerül sor holnap Jászberényben, a Hűtőgépgyárban. A rangos eseménysorozat első napját abban a gyárban rendezik meg, ahol a helyi Gépipari Tudományos Egyesület jó­voltából már ismerősként üdvözük a műszaki könyvek szakíróit. A műszaki könyv­napok megyei megnyitóján elhangzó előadás témája — stílusosan — a műszaki ha­ladás és a könyvnépszerűsí­tés kapcsolata lesz. Előadó­ként Fischer Herbertet, a Műszaki Könyvkiadó irodal­mi vezetőjét látják vendégül a hűtőgépgyáriak A meghívók — pontosan húsz — szakíró-olvasó talál­keséggel emlékezünk erre, hiszen az osztrák múzeumok első ízben adták kölcsön nagyértékű képeiket egy másik ország vidéki városa számára. Az indokolta a ké­sőbbiekben Bécsben, Graz­ban is bemutatásra kerülő művek szolnoki indítását, hogy August von Pettenho­fen, Tina Blau, Heinrich hang, Otto von Thoren — a múlt század 50—60-as évei­ben itt, városunkban és közvetlen környékén alkot­ták azokat a műveket, ame­lyek a reprezentatív kiállí­tás osztrák anyagát adják. A katonatisztfestő, Pettenkofen volt az első, akit megfogott a Tisza—Zagyva találkozásá­nak, az Alföld táji adottsá­gainak szépsége, majd őt kö­vették osztrák és magyar művészek. Deák Ébner La­jos, Bihari Sándor, Med- nyánszky László kötődik így a szolnoki művészet történe­téhez, és szolgál előzményül az 1902-ben felépült és át­adott műtermekkel, szerve­zeti szabályzattal meginduló szolnoki Művésztelep törté­netéhez. Az első törzs, azaz az alapító tagok között ta­láljuk a magyar művészet- történetben is jelentős mes­ter, Fényes Adolf nevét. Ezért volt kiállításunk cí­mé : Pettenkofentől Fényes Adolfig. Most a szolnóki Damjanich Múzeum és az osztrák múzeumok képeit a Nemzeti Galéria értékes, keveset látott festménnyel egészítette ki. E. M. kozókra invitálnak bárkit; még azokat is, akik ritkán „forgatnak” műszaki szak- irodalmat. Szolnokon pél­dául október 17-én Szűcs Józseffel, az Ezermester szerkesztőjével találkozhat­nak az olvasók, ugyanazon a napon várják Törökszent- miklósra Parányi Györgyöt, a Magyar Tudományos Aka­démia munkatársát, aki A szervezés módszerei címmel tart előadást a hallgatóság­nak. A műszaki könyvnapok főszereplője természetesen a könyv lesz. A könyvesboltok­ban, pavilonokban, s nem utolsósorban az előadások helyszínein műszaki könyv­újdonságokat vásárolhatnak a résztvevők. Műszaki könyvek mindenkinek i'HsazcBiiSc teafái ZEMPLÉN ÚTJAIN A pataki vár n A pataki vár bejára­tánál fényképezek, öreg néni botja kopog. — Menjen beljebb! — Voltam. — Én is, de sokszor, még­is minden nap elgyönyörkö­döm benne. Látja azokat a régi köveket ott a mélyben? Jó ötszáz évesek. Régen le­fedték őket,. parkosítottak fe­lettük. Hát nem szebb így? — De, — bólintok, — sok­kal szebb. A vár északi részén mar­kológépek zúgnak. Jó húsz­méter szélesen, több méter mélyen kibontották a régi vizes árkot. Zordon szépsé­gében megkapóbb így a vár. — S azt tudja-e, hogy ki volt az utolsó lakója? A redős arc a megeleve­nedett kíváncsiság. — Igaz, honnan is tudná, nem ismerhette, hiszen fia­tal, nagyon is fiatal. Hány éves? Koromat megtudva legyint: — öreg már, csaknem any- nvira mint én. Tudja én mennyi vagyok? Hangja szégyenlős sutto­gássá válik. — Nyolcvannyolc múltam. De engem még békebeli anyagból gyúrtak, azért va­gyok ilyen szívós. Mintha a megtestesült múlt csoszogna tovább. Merengve nézek utána és ízlelgetem a szót: békebeli, De mi az, hogy békebeli? Mikor volt itt évszázadokat felölelő, teremtő béke? Soha, — legfeljebb kardköszörülés­re szánt néhány fegyver­nyugvó évtized. Háborút szító felkelések földje ez. Itt robbant ki a Tokaji Ferenc által vezetett pór felkelés 1697-ben, a sá­rospataki, a regéci és a töb­bi vár összenőtt a Rákócziak nevével. S annak a sokezer­nyi magyarnak a nevével, akiknek mindig drága volt a haza. A magyar szabadság- mozgalmak buzdító táptalaja e táj. Szobám fala jó méternyi széles. A szállodává alakított épületet a fogolykiváltó tri- nitárius rend építette vala­mikor. Nem tudom, nevéhez híven milyen eredménnyel munkálkodott, de az tény, hogy a környék népe nem hitt a rabságból való kivál­tásban, önmagát igyekezett kiváltani. Az itteniek nemcsak kard­dal szolgálták a hazát Év­százados rangja van például a pataki kollégiumnak. A tanítóképző falai között pe­dig ebben a tanévben 323 tanító- és óvónőképzős hall­gató tanul. Levelező tagoza­tán 354 hallgató gyarapítja ismereteit. S alkotó módon használja is. A KISZ Borsod megyei Bizottsága köszönő levelet küldött az intézetnek, mert hallgatói az idén több mint kétezer középiskolás építőtáborozásában nevelőhe­lyettesként segítettek. Elis­merésre méltó munkát vé­geztek a csanyiki KISZ ve­zetőképző iskolán is a közép- iskolások felkészítésében. Elkötelezettségben hagyo­mányőrzők, munkájukban hagyományteremtők. S nemcsak a fiatalok. A telkibányai helytörténeti gyűjtemény vezetője például az élet alkonyán araszol. — Most kaptam meg a gyémántdiplomát. Tudja, hatvan év után adják... Gyors számvetés: Kádár Sarolta nyugdíjas tanítónő közel jár a nyolcvanhoz. — Volt úgy, hogy egyedül tanítottam százharminc gye­reket. Előttem egy káplán foglalkozott velük. Mondha­tom. .. Tanítás helyett gom- bozott a tanulókkal. Nem csoda, ha még olvasni sem tudtak. Sarolta néni saját házré­szét bocsátotta a helytörté­neti múzeum rendelkezésére. — Ebben az épületben volt Magyarország első porcelán- gyára. 1906-ban zárta be ka­puit. Termékei vásárlására ikaptam pénzt a múzeumtól, de ingyen is szereztem. Azt mondtam a falubelieknek, hogyha én a saját házam­ban helyet adok a múzeum­nak, akkor már igazán ad­hatnak ők is néhány tányért, meg ezt-azt. S adtak is jó szívvel. Sa­rolta néni szárnyakat kapott. Az ötvenes években még érc­bánya is működött Telkibá­nyán. Sok bányász a növen­déke volt valamikor. El-el- kapta a grabancukat: — Azért tanítottalak ben­neteket, hogy még egy érc­darabot se hozzatok a mú­zeumba? Gyarapodott a kőzetgyűj­temény, sokasodtak a bá­nyászélet kellékei, s hozzá­juk társultak az erdőgazda­ság, a vadgazdálkodás tár­gyi emlékei. 1970-ben ki­csiny, de rendkívül értékes helytörténeti gyűjtemény nyílt meg a hetvenen felüli Sarolta néni legnagyobb örö­mére. Telkibányán még a XVIII. században is jól jövedelmező aranybánya volt. Az arra utaló írásos emlékeket, s a hozzá fűződő lengedát is őrzi Sarolta néni. Állítólag egész héten ingven dolgozták az aranybányászok. Fizetésül az szolgált, hogy az övék volt, amit szombat déltől es­tig kitermeltek. Az egyik szombaton aztán, hogy minél többet keressenek, csak a termelésre koncentráltak, el­hanyagolták a biztonsági be­rendezéseket. Hiába volt a figyelmeztetés, hogy „száll a bánya, száll a bánya”, nem menekültek. Háromszázhat- vanan maradtak a föld alatt. Ásványoktól vörösre szí­nezett patak folyik most is a régi aranybányából. — A bányászok vérétől vörös, — mondják a helyiek. S Bor- sod-szerte gondosan ügyel­nek arra, hogy ilyen legenda eleve ne keletkezhessen. Bá­nyabiztonsági berendezések szerelése, bányamentő rajok szervezése teszi biztonsá­gossá a munkát. Simon Béla (FOLYTATJUK.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents